Hü ür yü? – Török szu₺tán FC

Tovább pörög a BL-parti, zsinórban három héten keresztül ismerkedhettünk csoportellenfeleinkkel, hogy aztán egy válogatott szünetnyi szusszanás után ezt majd megismételjük. Ezúttal a football sugardaddy új típusával ismerkedhetünk meg az unatkozó olajmilliárdosok és a trendi multicég után, hiszen következő ellenfelünket állami pénzekkel tolták be a BL-be. Igen, a Başakşehir csapatának semmi keresnivalója nem lenne a Bajnokok Ligájában, de a kegyes török szultán félkrajcárjából mégis olyan csapatot tudtak építeni, amely a bajnokság megnyerésével kvalifikálta magát a csoportkörbe. Isztambulba utazik tehát a United a csoport papíron leggyengébb együtteséhez, mi pedig jól bemutatjuk hogy kikről is van szó.

Ismét egy klub amelynél öregebb vagyok, szomorkodhatnak harmincas olvasóink, ugyanis a klubot három kisebb isztambuli csapat összevonásából a polgármester alkotta meg 1990-ben, névnek pedig az İstanbul Büyükşehir Belediyesport választották. A helyi vízművek csapatának helyét foglalták el a negyedosztályban, majd némi ingázás után stabil másodosztályú csapattá váltak, egészen 2007-es (első) feljutásukig. A legfelsőbb osztályban sem vallottak szégyent, bár már akkor is felvetődött a klub létezésének miértje, hiszen a fanatikus szurkolóiról és tradicionális klubjairól híres legnagyobb török városban sem sikerült nézőket bevonzania az önkormányzat által pénzelt csapatnak. Ráadásul hazai meccseiket a 76 ezer férőhelyes Atatürk Olimpiai Stadionban játszhatták, amelyen legtöbbször csupán kétezer néző jelent meg. Állítólag olyan is előfordult, hogy a vendégdrukkereket és a hivatalos személyeket leszámítva mindössze 20 hazai fizető néző tekintette meg egy első osztályú mérkőzésüket.

Ha kezditek érezni az áthallást, hogy ez a csapat tulajdonképpen a török Puskás Akadémia, akkor jó nyomon jártok. A klub a 2014-es helyhatósági választásokon is kampánytéma volt, a végül vesztes polgármesterjelölt még a klub felszámolását is belengette. Ez végül nem történt meg, sőt, a klub felfelé bukott és meghosszabbították egészen Basaksehir kerületig, innen kapta ma is használatos nevét, az İstanbul Başakşehir F.K.-t. Az önkormányzati tulajdont pedig felváltotta recepttálib Recep Tayyip Erdogan elnök közvetlen felügyelete, mivel ettől az évtől a kormányzó Jogért és Igazságért Alapítvány Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kezdte irányítani a klub ügyeit, az Ifjúsági- és Sportminisztériumon keresztül. Hogy teljessé váljon a hazai fodballal kapcsolatos analógia, kaptak is egy zsírúj, tizenhétezres stadiont amit a török sikeredzőről, Fatih Terimről neveztek el. A Galata legendájának pont ugyanannyi köze van a kis isztambuli klubhoz mint Puskás Öcsinek Felcsúthoz, Erdogannak viszont annál inkább, hiszen még a ’90-es évek elején polgármesterként majd később miniszterelnökként különös figyelmet és rengeteg pénzt fordított a hatalmas fejlődésen átesett kerületre. Mondjuk legalább nem a kertje végébe építtette fel a stadiont.

A Basaksehir persze így is megtesz mindent, hogy megfelelejen az Erdogan FC gúnynévnek (vagy ha már török akkor FK Erdogan). A klub elnöke, Göksel Gümüşdağ egyben a kormányzó AKP tagja is, nem mellesleg Erdogan feleségének unokahúgát vette el, és a csapat is a párt narancssárga (nem olyan narancssárga) színében játszik. A stadiont az állami közbeszerzéseken rendre taroló Kalyon Grup húzta fel, a szponzorok között pedig csupa állami kötődésű cég található, Erdogan személyes orvosának cége, a Medipol például egy ideig a csapat nevében is szerepelt. A koronát aztán saját magára mégis csak Erdogan tette fel, a stadionavatón ugyanis pályára lépett, sőt az öldöklő küzdelemben mesterhármast szerzett, ilyen gyönyörű gólokat:

Ilyen teljesítmény után nem csoda, hogy a klub egyből vissza is vonultatta a szultán 12-es mezét, így azóta sem játszott senki a legendás számmal a hátán. A tradicionális isztambuli klubok alkotta triumvirátus (Galata, Fener, Besiktas) fanatikus szurkolói persze a kezdetektől rühellik a klubot, főleg mióta az AKP-val is összeakaszották a bajszukat, és hát az sem segített hogy az Erdogan FC-be felülről öntik a pénzt, mesterségesen létrehozva ezzel egy bajnokesélyest. Márpedig a 2014-es transzformáció óta a Basaksehir egyszer sem végzett negyediknél rosszabb helyen a bajnokságban, két ezüst- és egy bronzérem után pedig idén nyáron a bajnoki címet is elhódították, nyilván ők alkalmazkodtak legkönnyebben a nézők nélkül lebonyolított véghajrához. Mivel a török bajnok egyből a BL csoportkörébe kerül, így most nem kellett selejtezőket vívniuk, amiből az utóbbi években már elbuktak párat. 2015 óta szerepelnek európai kupameccseken, azóta sorban az AZ, a Shakthar, a Sevilla és a Burnley állta útjukat, illetve még akadt két EL-szereplésük: egyszer a csoportban véreztek el, idén nyáron pedig majdnem velünk is találkoztak, de a Koppenhága ellen kiestek a legjobb tizenhat között.

Ugyan a fenti igazolás egyelőre csak poén, annyira azért nem is lepődnénk meg ha az elkövetkezendő években realizálódna. A mindenféle, közvetett vagy közvetlen állami pénzeknek köszönhetően a csapat török szinten nagy nevekkel erősített: játszott náluk Adebayor, Emre Belözoglu vagy éppen Robinho is, és most is találhatunk pár ismerős, harmincon túl járó játékost a keretükben. A Galatasaray UEFA-kupa győztes csapatából ismerősnek ható Okan Bürük vezetőedző várható kezdőcsapatát nem a fiatalítás ihlette. A török válogatott furcsa nevű volt kapusát, Volkan Babacant (őt tavaly egy újságíró megütése miatt mindössze 1 meccsre tiltotta el a klub felé lejtő szövetség) a válogatott jelenlegi furcsa nevű kapusa, Fehmi Mert Günok váltotta a gólvonalon, előtte pedig több régi ismerős próbálhatja megakadályozni Martialékat a gólszerzésben. Most nyáron igazolták le Lyonból egykori Pumukli-duónk sikeresebb felét, azaz Rafaelt – ha nem érzed magad elég öregnek, megemlítem hogy idén lett 30. Ő lesz a jobbhátvéd, mellette pedig egy kevésbé kedves ismerősünk, az ex-liverpooli gyökér Martin Skrtel fog hentelni. A 35 éves szlovák akár tavaly is szerepelhetett volna a BL-ben, de mindössze három héttel leigazolása után az Atalanta közös megegyezéssel kirúgta. A kiégett kabalák szigetén nem viccelnek, hiszen már nem létező államok szülötteit állítják hadba a védelemben: a csehszlovák születésű középhátvéd párja egy Szovjetunióban született nemfiatalember lehet, a 34 éves moldáv Epureanu hat bajnokin és mindkét BL-meccsen végig a pályán volt. Az összeállításban a védelem bal oldalán olvasható Boli Bolingoli-Mbombo pedig nem valami cuki kisemlős latin neve, hanem a Celtictől kölcsönvett belga balhátvédé.

Előttük a török válogatottal két Eb-t is megjárt, 34 éves Mehmet Topal szűrhet, a középpályás tusakodásért pedig a fiatal német-török Berkan Özcan és Irfan Can Kahveci felelhetnek (a PSG ellen legalábbis ők kezdtek). A csapatkapitány, az észak-szíriai török beavatkozást nyíltan támogató védekező középpályás Mahmut Tekdemir BL-perceket egyelőre nem kapott, lehet hogy ő már a pályafutása utáni AKP-s karrierre koncentrál. A széleken talán a legerősebb az isztambuliak felhozatala, a 30 éves bosnyák szélső, Edin Višća már tizedik szezonját kezdi meg a klubnál és egyelőre nem úgy néz ki hogy bárki kiszorítaná őt, pedig akár a nevével ellentétben már nem fiatal brazil szárnyvédő, Junior Caicara, akár az eddigi két válogatottsága között 10 évet kiváró szerb Danijel Aleksic is bevethető lenne a jobb oldalon. Bal szélen a Fenertől kölcsönkapott Deniz Türüc élvezi a bizalmat, így a szélső csatár szerepköréből előreküldött francia Enzo Crivelli küzdhet majd egyedül a védőink között, nem pedig a 45 35 éves Demba Ba.

A névsor közel sem félelmetes, talán nem véletlen hogy az Erdogan FC egyike azon három csapatnak a BL-ben, akik még gólt sem szereztek két forduló alatt. Reméljük hogy ezt a jó szokásukat nem éppen ma akarják megszakítani, bár a United BL-múltja azért óvatosságra inthet minket. Legutóbbi két törökországi kirándulásunk alkalmával kikaptunk (1-0-ra a Galata ellen 2012-ben és 2-1-re a Fener ellen négy évvel később), de egyébként is sok rossz emlékünk lehet török ellenfeleinkről: ’93-ban két döntetlen a Galata ellen és kiesés a csoportból (Isztambulban Cantona pirossal), ’96-ban első hazai vereség európai kupameccsen a Fenerbahce jóvoltából, 2004-ben pedig egy ellazázott utolsó csoportmeccs (0-3 Bellionnal, Millerrel, Djembával) szintén a Fenerbahce ellen, ami a csoportelsőségünkbe (és egy Milan elleni kiesésbe) került.

Márpedig ma nyernünk kéne, már csak azért is mert soha sem fordult még elő a BL történetében hogy egy csapat az első három meccs megnyerése után kiessen a csoportból. Sőt, ha a törökök elleni két meccsen hat pontot szereznénk, a csoportelsőség még az utolsó két csoportmeccs ellazázása esetén is meglehetne. Mégis az az érzésünk, hogy a szenvedős PL-rajt miatt ma amolyan vegyes (kezdő)csapattal lépünk pályára, nem lepődnénk meg Henderson, Williams vagy Tuanzebe felbukkanásán sem, mint ahogyan azon sem, ha Cavani először lépne pályára kezdőként a gégepresszing miatti eltiltás okán kipihent Martial párjaként. Az utazó keretbe nem fért be a koronából felépülő Telles, de egyébként mindenki ott van aki számít, elvileg semmi akadálya hogy a kétarcúság jegyében ismét egy magabiztos BL-győzelmet arassunk, több BL- mint PL-pontot gyűjtve. Korán kelőknek, ősfradistáknak és m4-rajongóknak örömhír lehet, hogy a meccsünk nem a szokásos esti idősávban kezdődik, hanem magyar idő szerint 18:55-kor, viszont jó szívvel nem ajánlunk egyetlen olyan magyar tévécsatornát sem amelyik adja, szóval sztrímelésre fel!