Felocsúdni sincs időnk a hétvégén történtekből és máris újabb fejezetet kell írni az egyre pesszimistább bekezdésektől hemzsegő történelemkönyvbe. Én optimista vagyok, de már annyiszor voltam az korábban is itt a bejegyzések felületén, aztán jól megnézhettük magunkat a végére, úgyhogy óvatos leszek – és talán jobb lesz, ha Rangnick is így cselekszik.

Ami szombaton történt, arra szerintem egyikünk sem számított – Ronaldo ugye a City elleni rangadó előtt valami rejtélyes sérülésre (csípőhajlító-izom…) és annak kezelésére hivatkozva hazautazott Portugáliába (no edzés két napig), majd visszatérte után a csapattól elkülönítve készült. Itt már alighanem mindenki a vérét vette volna, Ralfnak úgyszintén, mikor Ronaldo neve a kezdőben díszelgett… aztán egymaga elintézte a meccset a mesterhármasával.
Erre nem nagyon van logikus magyarázat.
Valószínű volt, hogy Rangnick elsősorban kontrázni akar majd a City ellen, úgyhogy a formában levő Elanga – Sancho párosra bízta vona elsősorban a meló nehezét, és mivel Ronaldo sebessége a gleccserekével vetekszik így 37 évesen, jó eséllyel a padon kezdett volna, ami már nem ízlett neki annyira. Egyébként Ronaldo az előző 3 hónap alatt mindössze egy találatot tudott összehozni, azt is a Brighton ellen, ez az egy gól szerénykedett idén a neve mellett mindössze, több, mint 1000 játékperc pergett le ezalatt. Úgy néz ki a káosz fekszik inkább Ronaldonak és a csapatnak is, utoljára az Arsenal ellen decemberben (Carrick második meccsén) nyújtott ilyen teljesítményt, mikor egy duplával fordította meg a meccset, annál kaotikusabb 90 percünk nem nagyon volt – hacsak a Leeds elleni meccsek okán nincs kedve valakinek vitatni ezt.
Ronaldo tehát az a játékos a Championship Managerben, aki sír-rí az öltözői hangulat miatt, a csapat teljesítménye miatt, az edző miatt, a honvágya miatt, a professzionalizmus hiánya miatt, aztán amikor a végletekig felborzolt idegeinkkel rábökünk a hazaengedés gombra, akkor hálául nem lekési a retúrjáratot, meg nem a menedzserén keresztül üzenget, hogy inkább nem jönne vissza, hanem „superb” morállal megjelenik és azonnal gyeprendezésbe kezd.
Velem ez a CM-ben sem fordult még elő soha.
Csak annyit kéne még hozzátegyek, hogy ez Fergie alatt valahogy pont fordítva volt – ott komolyabb problémákat is igyekeztek elbagatellizálni a játékosok, csak azért, hogy pályára léphessenek, még akkor is, ha előző nap ütötte el őket a villamos – bővebbet Evra könyvéből esetleg, ha valaki érdeklődik.

Talán ennyit a legfontosabb aktualitásokról, kicsit ássunk azért bele az odavágó tanulságaiba, mert akadt jó néhány.

Kezdésnek nem nagyon értettem, hogy Lindelöf mit keres jobbhátvédként a pályán – a kezdő kihirdetésekor alighanem mindenki három középhátvédre számított Ralftól, esetleg Shaw-val és Sanchoval wingbackben, hogy letükrözzük Simeone 3-5-2-jét, aztán mégsem így történt. Rangnick valószínű némi flexibilitást szeretett volna megőrizni a védelemben: nem akart 3 középhátvéddel játszani, de szerette volna, ha kap a Varane – Maguire duó némi extra fedezéket a Correa – Joao Félix párossal szemben.
Simeone valóban így is állt fel, és ahogy számítani lehetett rá, önként át is adták a kezdeményezés jogát nekünk, ahogy eddig is tették a BL csoportkör alatt.

A csapda akkor élesedett, mikor a feltűnően szabadon hagyott jobb- és balhátvédünkhöz került a labda, ekkor igazi sáskajárást imitálva igyekezett megszállni tömeggel az Atletico a labdás oldalt, rögtön a fenti képen látható szituációból egy Shaw-nak kitett labda után be is indult a hazaiak letámadása, eltarolták a zsebkendőnyi helyen reménytelenül kényszerítőzni próbáló Brunot, és már fordulhattak is a kapunkra, lövésig ugyan nem jutottak, de rögtön kaptunk egy kis ízelítőt a spanyolok tervéből.
Lindelöf jobbhátvédként játszatása is hamar megbosszulta magát, egyrészt Lindelöf nem egy fullbekk, tőle aztán várhatjuk azt például, hogy egy akció során felfusson és underlapeljen, vagy overlapeljen (de biztos tud például MMMM nyúlszájat csinálni), és várható volt az is, hogy ha kicsalogatják a pálya szélére és 1v1-be kerül az Atleti támadóival, akkor bajok lesznek – lettek is, az Atleti egyenesen utazott Lindelöf oldalának túlterhelésére.

Szerencsétlen Lindelöf rögtön az ötödik percben 2v1-ben találta magát a Lodi (balbekk) – Félix (center) párossal, amiből Félix azonnal el is eresztett egy lövést (igaz ez még jócskán kaput került), két perccel később azonban nem volt kegyelem: egy szöglet után ismét Lindelöf oldalán alakult ki létszámfölény, amiből ezúttal nem lövés, hanem beadás érkezett, Joao Félix csukafejesével pedig nem lehetett mit kezdeni.

Hat és fél perc elteltével tehát már vezetett is az Atleti, és innen kellett volna nekiállnunk piros tojást festeni. A problémák osra azonban itt nem ért véget: Rangnick ugyebár érkezése óta folyamatosan azon munkálkodik, hogy valamiféle kollektív presszingre oktassa a keretet, ami egyelőre alakulfélben van (még lehet, hogy ez is kicsit jóindulatú kifejezés), de úgy aztán baromi nehéz letámadni az ellenfelet, ha nem is tartanak igényt a labdára. Ettől függetlenül előfordult persze, hogy a védelmükhöz került a labda, azonban presszing alá vonni elég nehéz ám egy olyan védelmet, ami öt főt számlál (végszükség esetén pedig ott van Oblak is a kapuban, aki labdával szintén nem ügyetlen gyerek), úgyhogy az igazán kecsegtető és aranytojást tojó presszing eredményességéről le is mondhattunk – az Atletico egy árva labdát nem vesztett el még a tizenhatos előterében sem (nem hogy azon belül), miközben minket háromszor is megfosztottak tőle a tizenhatos vonalának közvetlen közelében. (Továbbra is kedvenc oldalam, az fbref szerint mi 30 labdaszerzési kísérletet mutattunk be a támadóharmadban, míg az Atleti 50-et, igaz ezt nagyrészt azért tehették meg ennyiszer, mivel nálunk volt többet a labda, 63-37-es aránnyal érkeztünk el a lefújáshoz, már ami a labdabirtoklást illeti).

Az első félidő ezzel a szenvedéssel telt el, tulajdonképpen a pálya minden szegletében a hazaiak akarata érvényesült, egyetlen árva kaput eltaláló lövést sem sikerült felmutassunk 45 perc alatt.

A második félidőre némi változtatással ment neki Rangnick, a progresszió jegyében Fred maradt az egyedüli ütköző, míg Pogba és Bruno ment előre nyolcasoknak a féltérbe. Fred jobb napjain ezt talán megoldja, a rosszabb, illetve átlagos napokon meg kevésbé, a különböző statok jól mutatnak ugyan a meccsek végén, de a helyezkedési hibákból és a nem lekövetett beindulásokból nem sokat engednek láttatni. Fred sajnos itt nem változott terminátorrá (nem úgy, mint mondjuk a Tottenham ellen, itt mindössze két szerelés árválkodott a neve mellett, nulla elcsípett passz, nulla blokk és hasonlók mellett, 28 alkalommal helyezett nyomás alá ellenfelet, és ez mindössze hatszor vezetett az Atleti labdavesztéséhez), aztán a 74. percben be is sárgult.
Rangnick ezek után a meccs 66-67. percében ejakulatív kidobást rendezett a keretben, lejött gyors egymásutánban a két fullbekk (Shaw és Lindelöf, őket Telles és AWB váltották), valamint Paul Pogba is, Maticcsal a helyén. Egészen a cseréig a Shaw-Lindelöf párosnál tanyázott a legtöbbet a labda (Lindelöf 74, Shaw 65 labdaérintéssel fejezték be a találkozót, nagyrészt annak köszönhették, hogy mindig ők voltak szabadon megjátszhatóak labdakihozataloknál, mivel az Atleticonak nem volt a formációban jobb-, illetve balszélsője), Rangnick pedig vélhetően akart némi labdás jelenlétet a pálya széle helyett a középpályán is, ahol elsősorban a Correa-Félix duó mélyebb helyezkedése miatt nem adódott sok hely – Pogba és Burno Fernandes is sokszor kellett, hogy egy érintésből/félfordulatból/levegőből tegyék tovább a labdát, ütemtelenül és pontatlanul. Matics érkezése hivatott ezen változtatni, mivel továbbra is ő az egyetlen játékosunk, aki viszonylag nagy tumultusban, kis helyen is képes átvenni a labdát, megfordulni vele és finom kis testcselekkel tisztára játszani magának némi szabad folyosót egy-egy passzhoz, emellett ő az, aki stabilan csücsül a védelem előtt, garantáltan nem kalandozik el onnan (cserébe viszont abszolút nem is próbálkozik labdaszerzéssel, 25 perc alatt egy interceptiont tudott felmutatni, de egyáltalán nem is ezért volt ő pályán a hajrában).

Az egyenlítést végül a formában lévő Elanga hozta össze, ugye azt tudjuk már mi is Rnagnickról, hogy menthetetlenül bele van buzulva azokba a játékosokba, akik jeleskednek a progresszív passzok és labdavezetések terén (nagyrészt ennek köszönhető például AWB hirtelen mellőzése Dalottal szemben), azonban a probléma az, hogy szépen festenek a progresszív passzok és labdavezetések papíron, de nem sokra megyünk vele, ha senki nincs a keretben, aki kezdeni is tud valamit ezekkel a felpasszolt/felcipelt labdákkal.
Elanga azonban úgy néz ki, hogy tud, úgyhogy fontos lesz a jelenléte ismét a párharcban, Rangnick a 75. percben hozta be őt, miután vélhetően megunta, hogy Rashford nem sok vizet zavart a pályán (és véletlenül sem tudta kihasználni az Atletico letámadásai után elöl ragadó wingbackek mögötti folyosókat), ezt pedig Elanga tulajdonképpen azonnal csillagos ötösre oldotta meg.

Egy besült hazai presszing után (így jár egyébként, aki ilyen kései percekben is úgy akar letámadni, mintha épp most kezdődött volna a meccs, azért bármennyire is felkészült fizikálisan egy mindenkori Simeone-csapat, mindenképp elég meredek húzás ez a 80. percben). Ronaldot ugyan sikerült eltarolnia a zombihordának egy labdáért zajló fejpárbajnál, ő pirossal jelölve terült el az odlalvonal mellett, de a többi játékosunkon már jóval kevesebb volt a nyomás, Elanga és Bruno előtt akkora folyosók nyíltak, amiben egy teherhajó is megfordulna, úgyhogy Elanga akkora sprintet vágott ki benne, amekkorát rég láttam United mezben bárkitől is (esetleg ha még emlékszik a Liverpool elleni 2019 őszi hazai ikszre, akkor Dan James vágtája talán felvenné vele a versenyt), Mandava ugyan megpróbált még utolsó emberként szabálytalankodni Elangával szemben, de ő is hason fekve végezte, egyszerűen nem volt mit tenni ekkora sebességbeli fölénnyel szemben, és a befejezés is elsőrangú. Sokan elővették érte Oblakot, de fölösleges: csak a visszajátszásból derült ki igazán, hogy Oblak milyen rémesen szűk folyosót hagyott nyitva egy esetleges lövéshez. Ha Elanga ezt nem belsővel és laposan lövi el (és ha csak másfél labdányit téved bármelyik irányba), akkor ez vagy kapufa és kipattan, vagy Oblak kispárgázza, ha pedig felemeli, akkor még rosszabbak az esélyek.

Sikerült hát egy létfontosságú ikszet az öltözőbe menteni februárban, és most az idegenben lőtt gólok szabályának törlése után kicsit higgadtabban is nekimehetnénk ennek a visszavágónak, ugyanis nem lesz vége a világnak, ha betalál az Atleti, de azért nem kéne hagyni nekik.
Az odavágót tönkretette a rendkívül beszari hozzáállásunk, én már nem is emlékszem mikor láttam utoljára ennyire passzívnak magunkat egy olyan meccsen, ahol volt keresnivalónk és döntően nálunk volt többet a labda. Ennek az ellenkezőjét kéne lássuk ma este, valamivel több proaktivitást kéne csempésszünk a játékba valahogy, miközben számíthatunk rá, hogy az Atletico még az odavágónál is alacsonyabb labdabirtoklást fog átlagolni a meccsen. Kéznél lesz hozzá ismét Bruno Fernandes, egy resetelt Ronaldo, Luke Shaw is redben van, a mi oldalunkon nincs hiányzó, azonban a vendégeknél továbbra is tizedelt keret áll csak rendelkezésre: Sime Vrsaljko, Daniel Wass, Matheus Cunha, Yannick Carrasco (eltiltás) és Thomas Lemar mind maradtak otthon, Gimenez és Kondogbia pedig minimum kérdésesek (egyikük talán játszani fog). Simeone így is maradni fog valószínű a hazai meccsen használt 3-5-2-nél, míg Ralf (óvatosan tippelem) egy 4-3-3-hoz választani egy Fred-Pogba-Bruno hármast a középpályára, meg esetleg egy Ronaldo-Sancho-Elanga triót a támadósorba.
A meccset 9-től adja az M4 Sport, aki már nem bír nyugodtan ülni a sejhaján, az 20.15-től is bekapcsolódhat az állami csatorna beharangjába.
Nem mellesleg éljen a magyar szabadság, éljen a haza, mindenki időben érjen haza a demonstrációkról és ügyeljen saját és társai tepsi épségére.

Aztán imádkozunk.