A Hull City kupameccse miatti hosszas pihenőnk következtében volt időnk megemészteni a Bayern elleni BL-kiesést, így a bajnokság hajrájára újult erővel és komolyabb teher nélkül fordulhatunk. Tét persze továbbra is van: az európai kupaindulásért még mindenképpen versenyben vagyunk, sőt, egy utópisztikus szcenárió bekövetkeztével még a negyedik helyre is odaérhetnénk, ám ez utóbbi sorsáért mai ellenfelünk, az Everton sokkal inkább aggódhat.

Az az Everton, mely korábban Moyes-szal egy évtized alatt csak egy BL-selejtezőig jutott, most azonban Roberto Martinezék máris az Arsenallal vívnak ádáz csatát az utolsó BL-helyért. Kettőnk közül tehát a liverpooli kékeknek jött ki jobban (egyelőre) az edzőváltás, valamint a másik mai visszatérőért, Fellainiért sem feltétlenül hullajtanak könnyeket az idei teljesítménye alapján a Stolverkosok, így nem véletlen, ha sok rosszmájú poén forrása volt a két csapat idei teljesítménye.

Most azonban nem a múlt, de még csak nem is a mostani idén lezajlott része, hanem a ma délután, valamint az utána következő négy további meccs számít, hiszen itt dől el igazán, hogy milyen hangulatban zárul majd a szezon – még ha nem is az érzelmek skálájának pozitívabb szegmensében, hiszen már jó ideje tudjuk, hogy a dobogóra esélyünk sem lesz az idén.

Mint említettem, mi többé-kevésbé tiszta lappal indulhatunk neki az utolsó heteknek, a keret is újból közel a teljeshez (van Persie és Rafael még mindig sérüléssel bajlódnak), így a kérdőjeles arcok utoljára bizonyíthatnak, és talán néhány fiatal (leginkább a csatárposzton remeklő Wilson) is lehetőséget kap majd. Az Evertonnak azonban egyre inkább szembe kell néznie azzal a teherrel, amit az egyre komolyabb BL-esély jelent számukra, és meríteni sincs jelenleg semmi aktuálisból, hiszen remek szériájuknak a még náluk is jobb formát futó Crystal Palace vetett véget a hét közben egy meglepetésszerű idegenbeli győzelemmel. Akár még nyerhetünk is tehát – készüljünk efféle reményekkel a kezdő sípszóra.