All I want for Christmas is United to win

Gondolnátok, hogy a Premier League legelső évében az Aston Villa a második helyen végzett a Manchester United mögött? Ha nem, szólok, hogy így történt. Ebből már kiderülhetett, hogy ördögeink a mai napon Birminghambe látogatnak el, ahol az Aston Villa lesz a csapat ellenfele. Néhány idegenbeli derbit elevenítünk fel ráhangolódásképp.

Twitter9d05ff1


Hétről hétre meg kell állapítanom, hogy a Manchester United nem találkozott még olyan ellenféllel, akik ellen ne lett volna 3-4, szó szerint eszméletlen mérkőzése az elmúlt évtizedekből, nincs ez másként az Aston Villával szemben sem.
Most mondjam azt, hogy 2002. januárjában, az FA Kupa 3. körében az Aston Villa a 75. percben 2-0-ra vezetett, ám végül kikapott? Akár hiszitek, akár nem, ez történt. A gólok között Solskjaer és van Nistelrooy osztozott. A csapat az 1902-2002-es, kifordítható, 100 éves Manchester United jubileumi mezben lépett fel. A gárda hivatalosan 1902 óta viseli a Manchester United nevet.
Azért nézzük meg, hogy szórják Schmeichelnek a gólokat a srácok:

Nagy kedvenceim közé tartozik a 2002-2003-as mérkőzés, amely ugyan nagyjából semmiről nem vált ismertté, de egy korai Beckham gólnak és az Arsenal vereségének köszönhetően 2 pontra jöttünk fel az öldöklő harcban az ágyúsok nyakára, ami számomra akkoriban megismételhetetlen érzés volt. Remélem a fiúk mostanában is igyekeznek valami hasonlót biztosítani számunkra.

eca86bd9ddb41300160439Bár talán unos-untalan emlegetett, de aligha kihagyható Király Gábor kapujának kitömése 2006. karácsonyáról. Videó sajnos nincs, elhasználódott mindegyik szalag a sok újranézésben, főként a Scholes bombánál való visszatekerések miatt.

650

Inkább foglalkozzunk a klasszikus visszajövetelekkel.
Bár tisztességes videót nem találtam, de a 2010-11-es szezonban, idegenben nagyon megszoktuk a döntetleneket, nem volt ez másként az Aston Villa ellen sem. Hozzá kell tennem, hogy a gárda a 80. percben még 2-0-s hátrányban volt. Macheda előbb szépített, majd Vidic egalizált. De nem akármilyen módon, erről már mértani anyag van:

Két meccsünk maradt még hátra, 2011-2012-ben Jones góljával sikerült diadalmaskodni egy végtelenül unalmas mérkőzésen, ám ez a nagyon jó minőségű fan videó visszahozza azt az érzést, hogy azért valószínűleg nem bántuk volna, ha ott ülhetünk a lelátón a többiekkel. A videóban a gól is szerepet kap és egy újabb egyedi idegenbeli meznek is tanúi lehetünk, ami végre nem fehér:

Utoljára egy 2012-2013-as mérkőzés marad. Ahol az 58. percben még 2 gólos Villa előnyt mutatott az eredményjelző, de az utolsó sípszó idején Hernandez triplájának köszönhetően fordított a csapat. Más kérdés, hogy a második gólt végül öngólnak minősítették, lelkesedésünket ez aligha lohasztotta.   A mérkőzéseket áttekintve, azt hiszem ma mindannyian beérnénk egy nyugisabb összecsapással, ahol lehetőleg nem kerülünk 2-0-s hátrányba a mérkőzés során. A csapat zsinórban hetedik győzelmére törekszik, ami úgy vélem a hetedik mennyország környékére lökne minket így karácsony környékén.