Újévi vizit Mordorban

Kellemesebb január elsejei látogatást is el tudnánk képzelni, mint a Stoke ellen összecsapni a Britanniában, de minden bizonnyal a korai kezdés miatt így vannak vele a szilveszterező rajongók is. A Stoke nem számít klasszikus csapatnak és nincs túl hosszan sorolható dicsőséglistája sem. Ennek ellenére az elmúlt időszak alapvetően jelentős szereplője a Premier Leaguenek. Tekintsük át milyen izgalmakba sodródtunk a piros-fehérek elleni mérkőzéseken mostanság.

stoke-v-ars-feat3A Fazekasok becenévre hallgató Stoke csapata nem lehetett túl boldog, miután legelőször kellett találkozni a csúcsformában futballozó Manchester United gárdájával. Kudarcos 5-0-s vereséggel ért véget az első romantikus randevú, igaz Manchesterben.

Nagyobb izgalmakat hozott az idegenbeli ütközet, ahol a Stoke legyűrése csak vér és verejték közepette sikerült, ez azonban abban az idényben a tipikusan több mint fontos győzelmek közé tartozott. Aki nem hiszi, nézze meg Tevez és a többiek gólörömét.

tevezEz a bajnoki része volt annak az időszaknak, amikor a csapat kerek 14 Premier League csatában, zsinórban nem kapott gólt. Percben kifejezve pedig nem is szerettem volna utána nézni, nehogy a szívünkhöz kapjunk, az elmúlt évek védekezési statisztikáit látva és számolgatva.
Emlékezetes marad a 2010-11-es szezonban Ork-földön elért 2-1-es siker. Amelyben Hernandez nagy szerepet játszott duplájával. A kis mexikói jelenleg távol került a csapattól, de hogy senki ne szenvedjen hiányt, egy 20 percnyi anyag tekinthető meg Chicharitoról az alábbi linken, belefoglalva élete legszebb fejesét és egy olyan gólt, amit már annyira jól megszokhattunk tőle:

Nemrégen írtunk Rooney triplájáról, Wayne a 2012-2013-as szezonban is 3-szor talált be a kapuba. Egyetlen egy dolog jelentett problémát, hogy egy öngól is felkerült a rekordokat mostanság sorra döntögető és megközelíteni igyekvő Wayne Rooney lőlapjára. A mérkőzés van Persie és Rooney paradéjáról marad emlékezetes, akik felváltva lőtték a gólokat és adták a gólpasszokat, megszégyenítve szélsőink általános teljesítményét. Lássuk:

A fordulásnál gyakorlatilag már bajnokként látogattunk a Britanniaba, ahol a sima siker mellett, leginkább van Persie gólja és ünneplése lett emlékezetes számunkra.

Mindezek mellett abban is bízunk, hogy a tavalyi Ligakupa meccsnél kicsit jobb idő vár a csapatokra az év első napján.

Az eddig megszületett idegenbeli összecsapásokat áttekintve, egyáltalán nem vár ránk könnyű túra. A srácoknak mindent bele kell adni, ha szépíteni akarunk az idegenbeli mérlegünkön, ami remélhetőleg sikerül is, egy győzelemmel.