Kissé megcsúsztunk ugyan a liverpooli győzelem elemzésével, de eddig egyrészt éjjáéjjáóó volt, amiből értelmes poszt úgysem született volna, másrészt a hétköznapok bekövetkeztével irány vissza a taposómalomba meg a boltokba és idő meg nincs olyan dolgokra, mint hogy Liverpool-verésről írjon az ember. Örömmel nyugtázhattuk, hogy még mindig a Manchester Unitedé a világ legundorítóbb riválisa, így a felettük aratott győzelem miatti eufória vélhetőleg egész héten kitart majd. Ennek fenntartásához járul hozzá a keddi osztályzós poszt, ahol kiosztjuk az érdemjegyeket annak a 11 játékosnak, akik már a Spurs ellen is brillíroztak, most pedig megszerezték a csapat tizenegyedik PL-győzelmét az Anfielden.

De Gea – 6

A decemberi meccsen a Liverpool támadói lépten-nyomon spanyol kapusunkba botlottak, így a jó David bravúrjaival már tett annyit ebben a párharcban idén, hogy ne húzzuk le nagyon. Sturridge lövését védeni kellett volna, onnan a rövidre bekapni nem illik, de szerencsére ez nem jelentett fordulópontot a meccsen. Egyébként többször is remekül mozdult ki a hazaiak hosszú indításait elcsípve, gyakran kereste az azonnali támadásindítás lehetőségét, Lallana tekerését pedig remekül védte szemmel. Reméljük, a tapló Skrtel odalépésétől nem sérült meg, meg azt is hogy a szlovákot tényleg eltiltják legalább félköpésnyi meccsre.

Valencia – 7

Tonioból, úgy tűnik, végleg jobbhátvéd lett. Ha az Arsenal elleni wtf produkciójára nem emlékeznénk, még azt is mondanánk hogy hosszabb távon is jó megoldás, ugyanis ismét mind védekezésben, mind összjátékban maradéktalanul oldotta meg a rá kiszabott feladatokat. Ritkán veszíti el a labdát, jól kombinál a közelben lévő Herrerával és Matával, és ha baj van, gyorsan visszaér. Rodgers háromvédős okoskodása miatt kevesebbet mehetett előre, de azért így is rendesen kitaposta az oldalvonalat a 90 perc alatt. Nem sok akciót vezettek az ő oldalán, Lallana és Sterling is inkább akkor éltek, ha középre vagy a másik szélre húzódtak.

Smalling – 7

Jó látni, hogy ismét van valaki a csapatban, aki uralja a tizenhatosunkat. Smalling hétszer is tisztázott az Anfielden kiemelten fontos büntetőterületünkön belül vagy annak közvetlen közelében, és egyértelműen a legjobb védőnk volt a meccsen. A már-már trademark megindulásaiból is láthattunk egyet-kettőt, Youngnak adott 50 méteres keresztlabdáját pedig minden bizonnyal Scholes is megtapsolta. Az már csak hab a tortán, hogy a még mindig teljesen vállalhatatlan Balotellit is megfegyelmezte egy oldalvonal melletti összegabalyodás után. Hiába, Mario még nem tudja, hogy nem szabad szarozni Kicsi Chris-szel, mert kitapossa a beledet.

Jones – 6

Gyengébb első félidő után a másodikban már jól nyomta, de mégsem elsősorban védőmunkájára emlékezhetünk, hanem szabálytalanságaira. Még az első félidőben egy fejpárbaj során letarolta Lallanát (mindketten a labdát nézték), majd a másodikban a kompenzálni vágyó Liverpool-drukkerek szerint piros lapot érően rúgta fel Hendersont a vonal mellett. Lófaszt, elkésett belépő volt, sima sárga lap, kiállítást inkább a Jones után rúgó, majd a földön fekvő ellenfélnek még beszóló whyalwaysme faszkalap Balotelli érdemelt volna. Kár, hogy ezeket az eseteket kell felhoznunk Phillel kapcsolatban, mert amúgy egész jól végezte hátul a dolgát, még ha néha a legegyszerűbb eszközöket is választotta, amiről az mb1 és egy egykori MTK-védő, Talapa neve jutott eszembe.

Blind – 7

A keret rejtett balhátvédje (well, Young mellett persze). Kiesik Rojo, Shaw pedig nem elég fitt egy meccshez? No problem, berakjuk hátra a holland jokert, középpályán úgysem volt az igazi mostanában. A Spurs ellen bejött, győztes csapaton pedig ne változtass, gondolhatta Lui, azon viszont talán még ő is meglepődött, hogy Blind igencsak jól tolta mindkét alkalommal. Az eredmény két lecserélt jobbszélső, és eleinte ugyan aggódhattunk amiatt, hogy a nem túl gyors Blind talán nem a legjobb választás balbunkóban, most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy erre a posztra évekig nem kell igazolni (Shaw, Rojo, Blind, Blackett, Young). Bár ezen a poszton Daley kevesebbszer ér labdába, és előrefelé sem tud olyan blindeseket passzolni, most azért néha rátaposott a gázra, az utolsó percekben például egészen az ellenfél alapvonaláig rohamozott, ahol fellökték, tiziért cserébe.

Carrick – 7

A jó játéknak és Carrick visszatérésének egybeesése egyáltalán nem véletlen. Igen, a jó Michael már 34. életévét tapossa (nyáron tölti be), de még mindig nehezen tudjuk elképzelni nélküle a csapatot. Tökéletes ütemérzék, állandó megjátszhatóság, higgadtság, és persze jó passzok – akárcsak a jó bor, Carrick az évek múltával csak jobb lesz, és nem látunk rá okot, miért ne tolhatná nálunk még legalább két évig. A Spurs ellen konkrétan a meccs legjobbja volt, Liverpoolban kicsit halványabban teljesített (és főleg Coutinho semlegesítésével törődött), de a szokásos mezőnymunkája mellett volt energiája helyzetet kialakítani, és lőni is.

Herrera – 8

Tudjuk, hogy Lajos olvas minket (talán kommentel is mc_deere néven, de ebben nem vagyok biztos), de valaki szólhatna neki, hogy lehetne kicsit naprakészebb a Stretford End posztjaiból és hozzászólásaiból. Mióta ugatjuk már, hogy Andert a kezdőbe kell tenni, annak is a legközepébe, mert nagyon fasza kis játékos. Talán csak termete és állampolgársága miatt, de kissé emlékeztet egy jobblábas Iniestára. A srácon látszik, hogy imádja a focit, gyönyörű dolgokra képes, ráadásul a középpályás meló sem büdös számára, Joe Csirkebaszó Allent például remekül zsebre tette. Gólpassz Matának, majd a második félidőben egy bátor odacsúszás a megfélemlítés eszközével élő és Matának másodpercekkel előtte keményen odalépő Gerrardnak, aminek következménye lett az a bizonyos megtaposás. Herrera nagy király, és egyértelmű, hogy Carrick mellett a helye a középpályánkon.

Mata – 9

Kis termetű, spanyol, eddig mellőzött, és hónapok óta hiába követeltük a csapatba. Nem, már nem Herreráról van szó, hanem a zseniális Matáról, aki csak azért nem kap tízest, mert az önző Rooney nem engedte át neki a tizit a megérdemelt mesterhármashoz. Két meccs óta kezdő Juan, a két legjobb idei meccsünk volt a Spurs és a Pool elleni, ráadásul ő mindkétszer a csapat legaktívabb tagjának bizonyult, így nagyban neki köszönhető, hogy a helyes útra léptünk. Nem tudom, mi lesz Di Maríával, de hogy a jobb oldalon Mata helyett nem akarjuk látni, az holtbiztos. A Valencia-Herrera-Mata hármas a legjobb mágikus háromszög a Bermuda-háromszög és a… ööö … pina óta, a Pool pedig testközelből figyelhette ténykedésüket. Mata teljesítményét nehéz szavakkal jellemezni, meg amúgy is egy kép többet mond minden szónál.

Fellaini – 7

Suta, lassú, tör-zúz, nem AM C, valahogy mégis működik ez a dolog, hogy Fellát erőlteti Lui a csatár mögötti pozícióban. Valami olyasmi lehet az elgondolás, hogy van Gaal letűz egy póznát a pálya tetszőleges pontján, a többiek pedig megpróbálnak minél közelebb helyezkedni ehhez a Fellaini nevű oszlophoz, aztán majd lesz valami. És lesz, vagyis a módszer működik, még ha Tony Pulis sírva is könyörög a faék egyszerűségű receptért. Na jó, ennél azért kissé összetettebb a dolog taktikai része, a 11 megnyert fejpárbajt viszont nem kell megmagyarázni. Amúgy négyszer is tisztázott az ötösünkön, valamint ugyanennyiszer szerelt a mezőnyben, és ezt is várjuk el tőle, hogy fizikai erőfölényét kihasználva a szó jó értelmében véve eltapossa ellenfeleinket.

Young – 5

Cseréje valami kisebb (ugye?) sérülésnek köszönhető, pedig akár teljesítménye alapján is megérdemelte volna, hiszen Young semmi extrát nem művelt. Ez részben annak köszönhető, hogy inkább a másik oldalon vezettük támadásainkat, viszont a mindössze 11 passzért nem jár vállveregetés. Egy rossz teljesítmény után azért nem kéne kivenni a csapatból, hanem menni tovább a kitaposott úton, és bizonyos védekezni képtelen szélsők helyett továbbra is őt játszatni. Don’t para, egy-egy rosszabb meccs még Ashley Youngtól is belefér.

Rooney – 4

Ne gondoljuk azonban, hogy Young volt a legrosszabb a csapatból, mert ez a kétes dicsőség ezúttal csapatkapitányunkat illeti. A Spurs elleni remek játékából nagyjából semmit sem láthattunk, viszont megfigyelhettünk egy pontatlan, ötlettelen, rosszul játszó Rooney-t. Igaz, a három védő mellett talpalattnyi helye nem volt, de ez nem mentség a rengeteg rossz megoldására. Még ez is belefért volna, vagy hogy a középpályára visszavonva sem lett jobb, de az i-re a pontot a kihagyott büntető tette fel, pedig azzal idő előtt bebiztosíthattuk volna győzelmünket. Roo kihagyta (inkább Mignolet védte, annyira azért nem volt rossz a tizi), így izgulhattunk még pár percig, meg amúgy is mi a facér nem Mata végezte el?

Di María – 6

Adott egy remek gólpasszt, és a tizi előtt csodásan ugratta ki Blindet, a többit meg felejtsük el. Úgy tűnik, még nem állt rá az agya a filozofira vagy az angol bajnokságra, de amíg fél óra alatt ad másfél gólpasszt, addig olyan nagy gond nincsen.

Falcao – 0

Ha én lennék van Gaal, vagy Fergie lenne van Gaal, esetleg Jorge Mendes lenne van Gaal, akkor Falcao közvetlenül a második gólunk után érkezett volna (és nem Herrera helyett), kivégezni a megroggyant ellenfelet. De csak van Gaal lehet van Gaal, így a kolumbiai kapott vagy tíz percet, és továbbra is inkább tűnik a portugál szuperügynök pénzügyi taposóaknájának, mint világklasszis támadónak. Igaz, játékpercek nélkül nehéz bizonyítani ennek ellenkezőjét.

Rojo – 0

Időhúzó csereként lépett pályára a kilencvenfasztudjahányadik percben, de még így is több időt töltött a gyepen mint Gerrard.

van Gaal – 9

Végre, végre, végre! Telibetalált kezdőcsapat mindkét meccsen; pörgős, agresszív, high-tempó játék; gatyájukba csináló ellenfelek; Manchester United. Vannak ugyan gondok, hiszen a Tottenham ellen eléggé ellazsáltuk a második játékrészt, a Pool ellen meg hiába voltunk sokkal jobbak az első félidőben, csupán Lallanán múlt hogy nem iksszel mentünk az öltözőbe, de ez végre az a foci, amit látni szeretnénk. Kissé ugyan barszelónás, kissé fárasztó a játékosok számára, viszont végre látszik valami, amit eddig hiába vártunk: nézhető focit játszunk. Hogy miért kellett ehhez 8 hónapnyi alibi meg parasztvakítás, azt nem tudjuk, de ha a szezon hátralévő részében ehhez hasonló játékot produkálunk (eredménytől függetlenül, bár innen nem kéne elbukni a top4-et), akkor Lajos engem megvett, és még talán el is kezdek hinni benne.

Stevie G – 10

Legenda.