Ha Phil Jones, akkor nagy hirtelenjében bizonyára mindenkinek négyesünk pazar grimaszai jutnak eszébe, amiről a jó öreg – ugyanakkor még mindig reménykeltően fiatal – Hones persze aligha tehet, de hát mit lehet tenni, ha éppen ezzel a skillel áldotta meg az anyatermészet. Meg persze ilyenekkel is:

Jones akarásáról számtalanszor megemlékeztünk már, és ha valami, hát a fenti jelenetsor egyértelműen bizonyította, hogy ifjú védőtehetségünk méltó utódja lehetne Vidicsnek, afelől ugyanis aligha lehet kétségünk, hogy Phil zsenge kora ellenére is vérbeli vörös ördög – és hát valljuk be, a jelenlegi keretből ez sok mindenkire nem mondható el. De itt sajnos jön egy „csak hogy” kezdetű rész…

…ahhoz ugyanis, hogy egy Vörös Fal újból összeállhasson, nem elég pusztán vörösnek lennie, Jones pedig hiába kőkemény, hiába teszi ki a szívét és a lelkét a pályán, és összességében hiába mondható a Premier League egyik legjobban szerelő középső védőjének, egy falnak stabilnak is kell lennie. Phil Jones márpedig az idei szezonban nem volt az, azok a fránya sérülések ugyanis szanaszét szabdalták ezt a szezonját is.

Leginkább ez utóbbi az, ami miatt négyesünk a mai napig nem képes kitörni az „örök ígéret” skatulyából. A mögöttünk lévő évad ráadásul nem csak ezért volt csalódást keltő az ő szempontjából, láthattunk ugyanis, hogy első számú párja, Smalling az év második felére felnőtt ahhoz a feladathoz, amivel LVG megbízta. Jones ellenben egyetlen komolyabb szériát sem tudott lehúzni a kezdőben, és folyamatosan váltogatták egymást Rojóval – egyszer a pályán, egyszer pedig az orvosi szobában -, éppen ezért fejlődést sem láthattunk a játékán*, ezt pedig a több mint ígéretes kezdőszezon óta sajnos nem először mondhatjuk el róla.

*(Még akkor sem, ha idén már szögletet is rúghatott, aminél bizarrabb dolgot nem gyakran látott még a futballtörténelem.)

41/2, 24/0, 39/3, 24/0. Ha esetleg nem lenne egyértelmű, ez a sorminta Jones eddigi négy Unitedes szezonját összegzi a mérkőzésszámokkal és a szerzett gólokkal, és csak reménykedni tudunk abban, hogy a következő szezon ismét kiugrónak bizonyul, és Phil újból állandó tagja lehet majd a United kezdőjének. Nagyon úgy néz ki azonban, hogy a reményen kívül egyre kevesebb marad számára: amíg Fergie alatt jobb oldali védőként és védekező középpályásként is produkált kiugrót, addig van Gaal kizárólag középső védőként számít rá. Márpedig ha valóban igazolunk a posztra egy már kész játékost (ennek ellenkezője elég valószínűtlen), kicsirio pedig képes lesz szép lassan a napokban visszavonult elődje nyomdokaiba érni, akkor Jones legfeljebb a harmadik-negyedik helyért küzdhet a poszton Rojóval, ami olyan szempontból persze nem feltétlenül rossz, hogy olyan tartalékokkal állhatunk neki a borzasztóan hosszúnak ígérkező szezonnak, akik alapvetően megbízhatóan teljesítenek, ha a pályán vannak. Azokról az álmokról azonban ilyen körülmények között jó eséllyel örökre lemondhatunk, hogy Phil Jones lesz a jövő Manchester Unitedjének csapatkapitánya – ez persze neki lehet a legfájóbb, az ugyanis teljesen egyértelmű, hogy 19 éves énjéből kiindulva nem ott kellene tartania, ahol most van…