Számomra ez a tegnapi mérkőzés nagyban hasonlított a Chelsea 1-0-s legyőzéséhez, még 2005 novemberéből. A csapatról akkor is tudtuk, hogy közelben sem lesz a bajnoki címért folytatott harcban, bár manapság lazán odaadnánk egy olyasfajta teljesítményért és eredményekért a fél karunkat is, viszont jelenleg ez egyáltalán nem számít, ugyanis We Were Wenger-fuckers yesterday.
Ezraharrari, köszönjük!
A csapat kezdője finoman szólva is szemöldök felráncolására adott okot, hiszen bár de Gea visszatért a buliba, se Smalling, se Martial nem állt a csapat rendelkezésére. Ellenben ott volt egy bizonyos Rashford, sőt, Depay is bizalmat kapott a csütörtöki dribli partinak hála. A mérkőzés előtt azonban a Varela, Blind, Carrick, Rojo védelmet szemezgetve mégis éreztük a szánkban azt, amit nagyon szerettünk volna elkerülni, méghozzá a vereséget.
A mérkőzés első 20-25 percét látva könnyen érezhettük azt, hogy ez akár egy egygólos mérkőzés is lehet vagy egy sima gól nélküli döntetlen, ahogy azt megjósolták páran. Ám ekkor jött egy varázslatos akció, aminek a végén Varela nagyon finom beadása került jó helyre és Rashford nem hagyta ki azt, amit mondjuk Welbeck három éve nálunk biztosan kibombázott volna a stadionból. Három percre rá pedig Lingard varázsolt olyan labdát az angol fiatal fejére, amit már tényleg illett bebólintana, persze Welbeck ezt biztosan mellé fejelte volna. Viszont most az Old Traffordon és rossz mezben tűnt fel Danny. Schneiderlin és Rojo méltó asszisztálása pedig éppen elég volt, hogy egy újabb nevetséges fejes gólt szerezzen Ágyús mezben.
Az 55. percben pedig eljött egy újabb debütálás, Fosu-Mensah állt be a csapatba, aki nem is vallott szégyent a közel egy félidő alatt. Örömünket azonban így is Rashford, Herrera és egy Arsenal védő teste hozta el, amivel 3-1-re módosult az eredmény, hogy utána hamarosan kapjunk egy mérföldesen balfácán gólt.
Ekkor pedig természetesen újra jött a szokásos áll a bál hangulat a köcsögöknél ritka ronda mezben játszó riválisnál. Szerencsére ekkora van Gaal bevetette legjobb tudását és az Oscar-gálát előmelegítve vágta magát hanyatt a negyedik játékvezető előtt, jól játszott a cserékkel is, aminek sokan örültünk szerintem, innentől pedig érezni lehetett, hogy meglesz a mérkőzés. A csapat borzasztóan fegyelmezetten védekezett és hiába birtokolta közel 70%-ban az Arsenal a labdát a második játékrészben, képtelenek voltak feltörni a hátsó reteszt. A vereséget rosszul viselő gülüszemű Özil elkövetett egy undorító sportszerűtlenségét a hosszabbítás pillanataiban és hiába kapott 5+ percet az Arsenal, ez már semmire sem volt elég. Ettől még az Öreg is hangulatba jött, amit külön öröm volt látni.
Ilyenkor pedig nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a mérkőzés bizony a csapat diadala volt és ez az, amit nagyon sokszor hiányoltunk már idén. Hiszen nyilvánvaló, hogy bárkit meg tudunk verni, vannak tehetséges fiataljaink és vezéregyéniségeink is, amikor nagyon szükséges. Ha ez a csata nem ad önbizalmat a csapatnak, akkor semmi és nagyon remélem, hogy nem kell csalódnunk, hiszen hamarosan hétközi forduló, ahol jó lenne tovább folytatni a WWW sorozatot. Akinek van kedve, keresse vissza, hogy vajon mikor nyert a csapat egy héten belül három mérkőzést, ami ráadásul mind tétmeccs volt és három különböző sorozatot is érintett. Könnyen lehet, hogy soha. Még egyszer mondom, borzasztóan jó érzés volt United szurkolónak lenni tegnap és ezen a héten pedig különösen. Köszönjük srácok!
