Minden korszaknak vége szakad egyszer, és mivel Louis van Gaal elkövette a Ferguson utáni United-menedzserek végzetes hibáját, vagyis hogy nem kvalifikált a Bajnokok Ligájába, két igen hosszúnak tűnő szezon után a Lajos-korszak is véget ért. Néhány napos huzavona után bekövetkezett az, amit pár éve még elképzelhetetlennek tartottunk: a klub José Mourinho kinevezése mellett döntött. Bár a drukkerek általános reakciója inkább a várakozással vegyített optimizmus, azért akadnak olyan United-fanok is, akik inkább az antikrisztus eljövetelét látják a portugál sztáredző kinevezésében, mint a megváltó érkezését. Nem tagadom, én is utóbbiak táborát erősítem, a továbbiakban ki is fejtem, miért, úgyhogy jöhet is a #joséout, szigorúan magánvéleményként.

De előtte még nem árt kitérni arra az apró körülményre, miért is jöhetett szóba egyáltalán a kinevezése, az ok pedig nem más, mint hogy a Manchester United kispadján épp nem ült senki. Két nappal a megnyert kupadöntő után. Tehát, a klubnál, amely három gyötrelmes szezont tudhat maga mögött a Fergie-féle glory years után, az első megnyert trófea megszerzését követően egyből menesztik az azt összehozó menedzsert. Tudatos, folyamatos építkezés, nem Manchesterben a helyed.

Ez még akkor is botrány, ha a menesztett edző miatt tulajdonképpen senki sem sír. LvG jött, látott, és nem győzte bizonygatni, hogy ő a megfelelő ember a posztra, de ezt rajta kívül egyre kevesebben érezték így, miközben egyre nagyobb mélységekbe süllyedt a csapat játéka. Hosszasan lehetne sorolni, milyen hibákat követett el, kezdve a tavaly erőltetett háromvédős faszkodással, Hernandezék indokolatlan eladásával, Blind középhátvéddé nevelésével, a dögunalmas első félidőkkel, vagy hogy taktikailag annyira volt rugalmas, hogy idén még a PIN kódját is 4231-re változtatta. Louis van Gaalt leginkább ki sem kellett volna nevezni, mert egy pöcs (én szóltam), de ha már kinevezték, hagyhatták volna dolgozni a maradék egy évben, főleg hogy eredményei nem minősülnek egyértelműen kudarcnak. Mindössze egyetlen ponton múlt, hogy nem szerezte meg a negyedik helyet, és ez talán máshogyan alakult volna, ha nem kellett volna állandóan öt-tíz sérült helyetteseit megtalálni, vagy ha mondjuk utolsó idegenbeli meccsünkön nem a stadionjukat búcsúztató West Hamhez látogatunk, hanem például a kulcsjátékosait pihentető Swansea-hoz. Ja, és nem mellesleg megnyerte az FA Kupát. Azt a kupát, amelyet 12 éve hiába próbáltunk megnyerni. Igen, ez ugyanaz a kupa, amelynek megnyerése már másnap nem érdekelte a United-drukkerek többségét, sőt alighanem sokak szemében csak akkor ér valamit, ha a triplázás része. Pedig, aki a kicsit nem becsüli, ugyebár…

Kissé demagóg lenne azzal jönni, hogy 26 éve pont egy Palace elleni kupagyőzelem mentette meg SAF állását, hiszen akkor teljesen más idők jártak, de ez tényleg csak nekem furcsa, hogy a stadionban kupát emelgető menedzsernek másnap szól az addig vele együtt ünneplő igazgató, hogy akkor kezdjen el összepakolni? Mi meg tényleg örüljünk annak, hogy idehozza az egyik legnagyobb riválisunk legendáját? Akit ha nagyon píszín akarnánk jellemezni, azt írnánk róla hogy megosztó személyiség, de mivel itt nincs nyomdafesték, nyugodtan leírhatjuk hogy egy fasz. Tudtuk, hogy az átmeneti időszak nehéz lesz, a szurkolók többsége, úgy tűnik, mégsem képes ezt feldolgozni. Erre utal legalábbis, hogy Fergie búcsúbeszédét figyelmen kívül hagyva először Moyes kapta meg a repülőt, majd Lajos hallhatta a drukkerektől a kupadöntő előtt, közben és után, ahogyan José Mourinho nevét skandálják. Ami nem csak tiszteletlenség az aktuális menedzser irányába, hanem egyenesen botrány. Mégpedig azért, mert nem először fordul elő, hogy a United drukkerei a portugál kígyó nevét skandálják, igaz, eddig leginkább a “sit down”– és “fuck off Mourinho”, nagyon találó rigmusokat hallhattuk, de az alábbi remek szurkolói dalban is előkerül José neve.

Manchester United Rule – lyrics.

Manchester United♥

Azt ugyan megszokhattuk már, hogy a focidrukkerek memóriája rövidebb, mint a biztos szavazóké, de az általam vártnál sokkal kevésbé verte ki a biztosítékot a United-drukkereknél az a tény, hogy idén nyártól José Mourinhonak hívják a Manchester United menedzserét. Hogy mi ezzel a bajom? A csávó neve annyira összeforrt a Chelsea-vel, hogy konkrétan meg kellett tőlük venni a névhasználatot. Azt pedig minden jóérzésű ember tudja, hogy a Chelsea igazi aljadék köcsög csapat, ahol Terry, Drogba, David Luiz vagy Diego Costa-féle faszkalapok megosztó személyiségek a szurkolók kedvencei. Ebből a közegből érkezik José, vagyis hát nem közvetlenül ebből, mert szezon közben úgy kivágták a bajnokcsapattól, mint köztévén a kormánykritikát. Bajnoki cím után alsóház, ezt a bravúrt még Mojszinak sem sikerült véghezvinnie, csak hát ő azóta is bukott edző, Mourinho meg leülhet a United kispadjára, mert “nem volt más választás”.

Választási lehetőség mindig van, elég lett volna csak körülnézni azon edzők között, akiket nem vágtak ki szezon közben aktuális PL-csapatuktól, de házon belül is akadt volna alternatíva. Ryan Giggsre gondolok, aki az eredeti terv szerint egy év múlva amúgy is átvette volna a csapatot (bár így utólag ebben sem vagyok biztos), és hát az ő kinevezésében lett volna kockázat, de Guardiola, Luis Enrique vagy éppen most Zidane példája mutatja, hogy a legmagasabb szinten is sikerrel járhat egy, a klubot kívülről-belülről ismerő zöldfülű. De nem, Woodward döntése alapján nekünk a biztos siker kell, mint ahogyan két éve is az kellett volna. A szitu erősen az intellektuális vótmára hajaz, azaz deja vu. Olyan menedzser kell, aki már több országban bizonyított és bajnoki címeket nyert, megnyerte a Bajnokok Ligáját, volt az év edzője, és van tapasztalata a legnagyobb klubok irányításában. Lépjen elő, Louis van… izé, José Mourinho!

Bár hosszú évekig nem kellett ilyennel törődnünk, egy új menedzsernél az a korrekt, ha a múltját félre téve tiszta lappal indulhat. Nagyon szeretném én is ezt érezni, de José nálam egyszerűen nem tud nulláról indítani. Nem csak a már említett cselszkis kapcsolat miatt, hanem az elmúlt bő egy évtizedben elkövetett megnyilvánulásai miatt is. Lehet, hogy én vagyok oldschool, de az én csapatom kispadjára ne üljön le egy olyan barom, aki közelharcot vív az ellenfél stábjával. Mourinho ráadásul még ezt az agresszív jelenlétet is gyáván adja elő, hiszen nagyon bátor cselekedet hátulról, sunyin belenyúlni Villanova szemébe, vagy a hetvenéves nénik fizikumával rendelkező Wengerrel lökdösődni a vonal mellett. Valahogy Nigel Pearsonnal vagy Germán Burgossal nem állt le acsarkodni, pedig azt alighanem mindannyian szívesen megnéztük volna.

De nem csak a vonal melletti teljesítménye antipatikus, hanem a sajtómegnyilvánulásai is. Nem az arrogancia a gond, sőt azt igazából szeretjük, hanem az a tulajdonság, amit legjobban rossz vesztesként lehet jellemezni. Amíg nyer a csapat, Mourinho a sajtó legnagyobb barátja, készséges és szimpatikus interjúalany. De ha az eredmény elmarad a várttól, jön a lebiggyesztett ajkakkal elejtett flegma kifogáscunami, mármint hogy a bírók, a partjelzők, az orvosi stáb, az ellenfél undorító játékstílusa, a média, vagy éppen a háttérhatalmak miatt nem sikerült a győzelem. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy Mourinho-csapat játékosai a pályán is hasonlóan viselkednek, ha éppen nem jön az eredmény – zúznak, fetrengenek, csoportosan reklamálnak – megállapíthatjuk, hogy az isteni Zsozé kinevezésével egy csapat köcsögfaktora legalább két szinttel megnő.

És akkor még meg sem említettük az egyik legnagyobb, ha nem éppen a fő problémát. Mourinho ügynöke az a Pedro Jorge Mendes, aki már így is súlyos fontmilliókkal rövidítette meg a klubot (Bébé, enough said), most ráadásul olyan felhatalmazást kaphat, ami felér egy biankó csekkel. A képlet egyszerű: José kinéz valakit a csapat erősítésére, aki vagy már eleve Mendes ügyfele (Coöentreüauó a Realba, ugye), vagy majd addigra lesz az, mire konkrét ajánlatot is tesz érte a klub, természetesen jelentős felárral. Ha ehhez hozzávesszük, hogy már így is fel-feltűnik néha egy-egy játékosunk körül a portugál szuperügynök (DDG ügynöke is ő), kijelenthető, hogy pénzügyileg annyira jó döntés ezt a csaló bandát odaengedni a United kifogyhatatlan trezorjához, mint mondjuk egy félőrültet kinevezni jegybankelnöknek. A transzferekkel kapcsolatban eleve vannak félelmeim, és ebből csak a kisebbik lenne a latin ajkú közösség még további növelése a klubnál. Mata újbóli elzavarása alighanem megszülné eddigi legtrágárabb posztomat, de aggódom a fiatalok sorsa miatt is, és hát Mourinho eddig sem számított transzfergurunak, pedig pénz mindig állt a rendelkezésére, bőségesen. Sir Alexet az évek alatt százszor karóba húztuk a néhány elcseszett transzferügye miatt (Kléberson, Djemba-Djemba, Pogba, stb.), de José csak az elmúlt három szezonban olyan játékosoktól vált meg, mint Filipe Luis, Ryan Bertrand, André Schürrle, Romelu Lukaku, Demba Ba, Kevin de Bruyne vagy a már említett Mata, miközben az idei Chelsea keretébe talán mindannyian elfértek volna. Előre félek, hogy újabb kedvencektől kell majd elbúcsúznom, a helyüket pedig portugál csodagyerekekkel fogják feltölteni Mendesék.

Na de hogy valami jót is írjak, a dolog ellen már nincs mit tenni, megtörtént, és bele kell nyugodni. El kell fogadnunk, hogy a special one került speciális klubunk padjára, és szurkolóként csak remélni tudjuk, hogy jó dolog fog ebből kisülni. Még az is lehet, hogy a klub és a szurkolók nyomására Mourinho megváltozik, hitet tesz a támadó foci és az akadémiás tehetségek beépítése mellett, és három év alatt visszavezeti a csapatot a bajnokesélyesek közé. Motivációban erős, ismeri az angol és az európai focit egyaránt, jó kapcsolatai vannak klubokkal és játékosokkal, és talán még Zlatant is Manchesterbe csábítja. Amin szintén fanyaloghatnánk, hogy a jövőt építjük egy vándoredzővel és egy 34 éves húzóemberrel, de úgy tűnik, hogy a drukkereknek elegük lett a sikertelenségből, és a carpe diem jegyében legalább átmenetileg szeretnék a Manchester Unitedet trófeákat nyerni bajnokcsapatként látni. Ha így lesz, és a United-José házasság sikereket szül, megkövetem magam, és elismerem, hogy jó döntést hoztak a klubnál, de addig igencsak szkeptikusan fogom figyelni a portugál munkásságát. Welcome to Manchester, you son of a bitch!