Csütörtökön a Sevillával játszottunk Európa Liga “odavágót”. Hosszú évek óta először voltam közös szerkesztőségi meccsnézésen, most végre eljutottam egyre. A társaság jó volt, a meccs vége pocsék. De megosztok egy élménybeszámolót, szenvedjen más is jeligére.
Címke: faszkivan
Manchester United – a fegyvernek látszó tárgy
A Newcastle elleni meccs előtti poszt nyomokban majd felvezetést is fog tartalmazni, túlnyomórészt azonban a csapat eddigi játékán történő merengés következik – a készítmény kiskorúak elől elzárva tartandó, tárolása csak napfénytől elzárt, hűvös helyen ajánlott.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Amikor egyedül ülök majd a Mozaikban – avagy semmi sem változott
Előljáróban: aki még nem tette, mindenképp olvassa el Pite délelőtti dolgozatát, amiből kiderül, ő hogyan értelmezi az utóbbi időben népszerűvé vált “szexifoci” kifejezést!
Deja vu. Esetleg Depi vu. Mindenkivel megtörtént már, idén a csapatunkkal is. Még két hete se gondoltam volna, hogy újabb, ezúttal kellemetlen vótmá’egyszer élményt kell átélnem, de a West Brom elleni ‘miafaszvoltez’ vereség után a hétközi bajnoki mérkőzésünk közvetítése meglehet, nem fogja megduplázni kedvenc törzshelyünk heti forgalmát. Pedig mekkora hittel, odaadással készültem a mai beharangozóra (hát ööö, izé..) egy optimista poszt gondolatait gyűjtve agytekervényeimben. Elvégre zsinórban ötször nyertünk, köztük a Chelsea, Pool, City hármas ellen is, de mint egy Stuka London légterét elérve 1940 körül, kezdte meg zuhanórepülését lelkesedésem a vasárnapi vereséget látva. Ami egyébként valószínűleg csak a mesterterv végrehajtása lehetett, hogy Guardiola ne a pályán ünnepelhesse a már amúgy is agyonnyert bajnokságát.
Huddersfield tán érdekel még valakit?
Engem nem.
Köszönöm a figyelmet!
Jó szurkolást!
X-Faktor
Első! Leszögezem, hogy bár a kommentmezőben az elsőzés cseppet szánalmas cselekedet, de a Stretfordon egy új év első bejegyzését január elsején posztolni, miközben a többség még a Leicester becenevével fémjelzett másnaposság démonával küzd, szerintem kifejezetten menő. Legalábbis egy családos embertől, akitől távol állnak a szilveszteri bulik – savanyú a szőlő jeligével a kiadóba – és amikor ezt olvassátok, én már jó eséllyel vezetek, mert a család Mourinho-ja (csak én nevezhetem így EZSnét, bárki más tenné, kitépném a belét) kitalálta, hogy menjünk az év első három napján wellnessezni, így jó eséllyel nem látom a Sigurdssonék elleni (Ki)szenvedést. Jön az Everton-Manchester United bajnoki mérkőzés.
Amikor egyedül ültem a Mozaikban
Miután az utolsó forduló számunkra már lényegtelenebb, mint a Gyirmót számára az NB1, és igazából nem dönt semmiről, egy rendhagyó “beharangozó” posztban inkább újabb élménybeszámolót közlünk, ezúttal a Stretford End szerkesztőségének lúzerebbik részéből.
[rövid verzió] Az úgy volt, hogy a Soton meccs napján, szerda délelőtt feltettem az aktuális kérdést a mozaikos csoportunkban, jön-e valaki este kollektív meccsnézésre. Már akkor kapcsolhattam volna a sok ‘nem’, ‘nope’, ‘necces’, ‘felejtős’, ‘kihagyom’ válasz olvastán, de az egy szem ’50-50′-ben – nini, egy újabb X – bízva, és a “ha United meccs van, ott mindig vagyunk négyen-öten” törvényt szem előtt tartva úgy döntöttem, azért én útnak indulok. Így végül ellátogattam a Stretford End alma (szilva, barack, mézes körte) materébe, majd nem néztem meg a meccset, ittam (keveset), hazajöttem. Szar volt.
Who are ya? – Zsozé
Minden korszaknak vége szakad egyszer, és mivel Louis van Gaal elkövette a Ferguson utáni United-menedzserek végzetes hibáját, vagyis hogy nem kvalifikált a Bajnokok Ligájába, két igen hosszúnak tűnő szezon után a Lajos-korszak is véget ért. Néhány napos huzavona után bekövetkezett az, amit pár éve még elképzelhetetlennek tartottunk: a klub José Mourinho kinevezése mellett döntött. Bár a drukkerek általános reakciója inkább a várakozással vegyített optimizmus, azért akadnak olyan United-fanok is, akik inkább az antikrisztus eljövetelét látják a portugál sztáredző kinevezésében, mint a megváltó érkezését. Nem tagadom, én is utóbbiak táborát erősítem, a továbbiakban ki is fejtem, miért, úgyhogy jöhet is a #joséout, szigorúan magánvéleményként. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A szavakon túl
Igazán nehéz szavakba önteni a reménytelenséget és elemezni úgy egy mérkőzést, hogy valójában semmi sem történt azon. Viszont mint azt jól megszokhattátok, ismételten megpróbáljuk azt.
Louis van EL
Szeretném azt írni, hogy mára lenyugodtak a kedélyek, és a szurkolók nagy része optimistán várja az EL-sorsolást meg a bajnoki címért folyó küzdelmet, de ez sajnos nincs így. Legutóbb David Moyes mélyrepülése alatt érezhettük ennyire becsapva magunkat, és a United aktuális menedzsere iránt érzett ellenszenv is akkor csapott utoljára ilyen magasságokba. Hogy mi a gond? Nagyjából és egészében minden. Vagy bármi. Vagy csak Lui. Irigylem azokat az optimistákat, akik szerint még lehet valami a van Gaal at Manchester United projektből (talán nem titok, hogy én már a kinevezésekor sem hittem ebben), viszont ez a bejegyzést ők aligha fogják lájkolni, mert jó dolgokról nem lesz szó benne. Viszont legalább feltesszük A kérdést. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Erőfoci – Butafoci 1-1 – osztályzás
Bár egy igazi comeback továbbra is várat magára ebben a szezonban, mint ahogyan egy komoly csapat elleni meggyőző idegenbeli teljesítmény is, azért ne legyünk telhetetlenek: ezúttal tényleg jó volt idegenben az iksz. Nem csak azért, mert az 1 pont kicsit több, mint amit a mutatott játékunkkal érdemeltünk volna, vagy mert legalább nem kaptunk ki, hanem legfőképp azért, mert ez a West Ham fog még kellemetlen perceket okozni riválisainknak is. Szomorkodás helyett örülnünk kéne, de mivel a bejegyzés játékosaink (na meg managerünk) egyéni teljesítményeire koncentrál, nem sok jót tudunk írni a tegnapi 90 percről. Egy kattintás ide a folytatáshoz….