Jelenetek egy meccsnézésből

Csütörtökön a Sevillával játszottunk Európa Liga „odavágót”. Hosszú évek óta először voltam közös szerkesztőségi meccsnézésen, most végre eljutottam egyre. A társaság jó volt, a meccs vége pocsék. De megosztok egy élménybeszámolót, szenvedjen más is jeligére.

Két visszautasíthatatlan ajánlat

Az utóbbi időben eláraszt a munka, ezért viszonylag ritkán élek társadalmi életet. De szerdán felcsippent az intelligens mobil a zsebemben, jött a fényposta a szupertitkos Zuckerberg-csoportunkban: nézzük-e a soron következő EL-meccsünket egy előre meghatározott közösségi térben, ahol alkoholt is lehet fogyasztani. És úgy gondoltam, egy életem, egy halálom, bevállalom (amennyiben a hely közel van a 4-es metró egyik megállójához, vagy a 4-es 6-os univerzális tuja vonalához). Miután a választott műintézmény a József körúton található, örömmel vettem a lehetőséget. Nagyon izgatott lettem, utoljára még a pandémia előtt vettem részt közös meccsnézésen (főleg, miután a Mozaik tulajdonosváltás (és mindenki kedvenc Natasájának távozása) után olyan liberális neofasiszta homofób buzik törzshelye lett, akik nem néznek Manchester United-meccseket). Még a Fehérvári út túloldalán található Dubai Barber Shop-ba is majdnem átmentem rendbe tetetni a szakállam, de valószínűleg ez már túlzás lett volna…

Mindenesetre még legurítottam egy jägert – az asszony kérdezte, innék-e vele egyet indulás előtt, hát ki utasítaná el az efféle invitálást? – majd kiléptem a lakásból, és megcéloztam azt a villamosmegállót, ahol nem is olyan régen egy rendőrgyilkos rohadékot tartóztattak le. Néhány vargabetű után (ezt már nem részletezném, de 41-es villamos, 4-es metró, és némi séta is kellett, hogy odaérjek) kikötöttem a szóban forgó csehó előtt, és a szintén ekkor érkező Strigóval együtt léptünk be a szemerkélő esőből felfedezni a helyet.

Tom Cruise

Belépve a helyiségbe, az ízlésemnek túlságosan életvidám, fiatal és jóképű pultos csóka fogadott minket, rákérdezve, hogy mégis mi a faszt keresünk mi itt. Jeleztük, hogy foglalásunk van egy rendkívül fontos mérkőzés megtekintése céljából, ezért egy olyan asztal mellett tennénk le a voksunk, ami egy televízió közelében leledzik, amin a United mérkőzésének közvetítését lehet figyelemmel kísérni. „Ja, én nem vagyok focis” – kiáltott fel, rosszalló fejcsóválásunkat kiváltva, de mivel az M4 csatornát adta a sörözőben található mindkét készülék, és a fizetővendégek száma is viszonylag gyér volt, szabadon választhattunk az ülőhelyek közül (szemmel láthatóan fogalma sem volt a srácnak, hogy volt foglalás, de sebaj). Szóval helyet foglaltunk, és sör vásárlása céljából megcéloztuk a pultot.

Egy sört kérek, plííííz

Disclaimer – Ahova én járok, ott maximum két sör közül lehet választani, de az Ászok rendszerint ki van fogyva (mentségemre szól, hogy az út oda másfél perc gyalog. Mondjuk visszafele háromnegyed óra)…

Szóval odafáradtunk a pulthoz, ahol Tom Cruise várt minket a szolgálattól ragyogó arccal. Strigo előbb ért oda, és már kapott valami löttyöt, én pedig utána kerültem sorra. Jeleztem, hogy egy sört kérnék, bár eleve elbizonytalanodva vettem észre az n+1 mennyiségű sörcsapot. Baljós előérzetem igazolást nyert, mikor Tom – söröskorsókkal zsonglőrködve – megkérdezte, hogy ugyan milyen sört? Mit részesítek előnyben? Mangós-citrusos ízvilág? Savanykás, kesernyés, vagy inkább az édesebb ízeket szeretem? Növekvő pánikomból az „egy klasszikus pils” mondat segített ki, gyorsan mondtam, hogy az jó lesz, és húztam vissza a helyemre.

Az első félidő

Somebody itt vallja be Strigonak, hogy Weghorst a kedvenc játékosa.

Időközben megérkezett Beyonder, aki meglepően könnyen túljutott a „milyen sört kérsz” tortúrán – bár 3300, azaz háromezerháromszáz forintja bánta – még lepényt is szerzett, pedig az étlapon sokkal ínycsiklandozóbb fogásokat is lehetett találni (lásd a képet).

T mínusz 5 perccel megkérdeztük „nem vagyok focis” Tomot, hogy kérhetnénk-e a fura üvöltő zene helyett Hajdú B. simogató hangját bejátszani a kocsma légterébe, de kiderült, hogy csak egy hangrendszer van az épületben, ezért meg kell elégednünk a zenés műsorral. Látnoki képességeimet felhasználva megemlítettem, hogy akkor már Benny Hillt kérnénk, ha lehet…
A meccs egyébként kiválóan indult, 56 másodperc után már a hálóból szedhette ki a U2 énekese a labdát – ekkor még nem volt ez a csütörtök neki Beautiful day – sajnos Jadon lesen volt a labda átvételekor.

Közjáték: ült mellettünk egy minden jel szerint ugyancsak „nem vagyok focis” duó, az egyikük megjegyezte szünetben a jelenet elemzése alatt a képernyőn megjelenő feliratot látva, hogy kedvenc játékosa Sancho LesGolja lesz, mert vicces a neve…

A folytatás is hasonlóan remek volt, támadtunk, a Sevilla nem tudott kibontakozni, csak az volt a kérdés, mikor szerezzük a vezető gólt. A 14. percben jött is a dupla örömhír: Sabitzer megpattanó lövésével megszereztük a vezetést, és Somebody is megérkezett körünkbe. Aztán hét perc múlva már a Monarchia első United játékosa duplájának örülhettünk, és annyira jól nézett ki a játék képe, hogy már viccelődtünk is, nem törődve azzal, hogy még több mint egy óra hátra van a találkozóból. Egy megpattanó lövés után például könnyelmű poénként sütöttük el, hogy a játékosaink fogadásból csak az ellenfél védőiről pattintva szereznek csak gólt. Navas eközben a padon gonosz vigyorral mormolta a bajusza alatt: fogd meg a söröm… illetve Somebody találta ki a tutit a visszavágóra, miszerint: „Verni kéne még kettőt, és akkor mehetne a csikócsapat Sevillába. Weghorst lenne a ló.” Ám, mint a mémek öregapja, azaz a Narrátor mondta: de nem így lett!

A szünet, azaz Tom és Bébi Yoda

A 3300 forintos sör. 13%-os stout kenyai kávéval.

Na most, ugye az a helyzet, hogy az ember 90 perc (plusz 15 perc szünet, plusz kurvasok hosszabbítás, ha a United szív) alatt nem egy, azaz 1 sört iszik meg. Így a két félidő között besoroltunk a pulthoz, újabb kört rendelni. Tom Cruise közben kiegészült bébi Yodával (kevésbé magas, kevésbé jóképű, ámde ugyanolyan szemtelenül fiatal és életvidám vendéglátóipari munkatárs), aki kerek szemekkel érdeklődött, mit is szeretnék. Okulva az előző kellemetlen élményemből, gondoltam némi szakértelmet mutatok, és megkérdeztem, van-e barna sör. A válasz szintén egy kérdés volt, kissé leereszkedő hangnemben: „Stout?” Fú bazdmeg, ez tuti szívat engem, gondoltam, de mondom, egye-fene kockáztatok, és azt feleltem: igen! Erre odavezetett a srác egy hűtőhöz, ahol meglehetősen apró dobozok sorakoztak megdöbbentő árcimkékkel. Mégsem stout, mondtam, és szerencsére Somebody közben kisegített valami Uradalmi rozsos sörköltemény ajánlásával, amivel kikeveredtem a kínos szituációból. Elővettem a gőgös „idesejövöktöbbet” arckifejezésemet és összetört méltóságom maradékával visszakullogtam a helyemre.

Második félidő

A második felesben visszaesett a meccs színvonala, így még mindig a Casemiro ellen elkövetett emberölési kísérleten, és az elmaradt piros lapon háborogtunk, valamint Bruno érthetetlen sárgáját is többször felemlegettük, mint súlyos játékvezetői tévedést. Greenwood is szóba került, akinek az ügyével kapcsolatban Somebody egy hasonló NFL-es esetet is felemlegetett, de a második Uradalmi izémet szopogatva, és az NFL-hez egyáltalán nem értve csak készséggel elhinni tudtam, amit magyarázott.

És akkor beütött a krach. A cserékkel kezdődött. Bejött Eriksen, Weghorst, Elanga, és a második kettő nevet nem nevezhettük a nyugodt végjáték garanciájának. Pellistri beállásával a cserék is elfogytak, és egyre kevésbé tűnt biztosnak a vezetésünk. Persze még így se lett volna gond, de nem tudhattuk, hogy Sir Owngoal galádul elárul minket, és a mocsok Sevilla pártjára állt. Először Jesus Navas kacsintott ki a magába roskadt Stretford szerkesztőségre, miközben Malaciáról a kapunkba pattintotta a labdát, aztán nemtudomki fejelt bedobásra, de szerencsétlen Harry kockájáról bepattant az egyenlítő találat a tehetetlen Dávid mellett a hálóba. A foshab a szartortán Martinez sérülése volt, így kb. negyedóra alatt egy csodálatos este változott számunkra rémálommá a József körúton. Egy könnyed sörözés vált kollektív agyfasszá pillanatok alatt, a lefújás pillanatában még az otthon maradó Kovácstomi artikulátlan üvöltése is visszhangzott a belváros ódon falai között.

Post-meccs lófasz

Tökmindegy. Még az eső is szakadt. Hazamentem, aludni nem tudtam. Legalább Tom Cruise-t nem pofoztam fel.