Coming out

Igazából már nagyon régóta, több mint tíz éve érzem azt, hogy valami nincs velem rendben, de csak  tavaly mertem ez bevallani magamnak. A pontos dátumra is emlékszem. 2020. december 1. Ezen a napon jelentette be Ellen Page amerikai színész(nő), hogy transzneműnek érzi magát, és a továbbiakban Elliot néven, férfiként fog élni. Régebben én is úgy reagáltam volna erre a hírre, mint a kommentelők közül sokan, röhögőfejes emodzsival vagy lájkvadász vicceskedéssel. Ami azt illeti, eszembe is jutott egy jó poén, be is írtam, de aztán valamiért mégsem küldtem el. Helyette elkezdtem Ellen Elliot Page-interjúkat olvasni, meg akartam érteni, mi visz rá valakit egy ilyen döntésre, és persze a transzneműségről se tudtam sokat, úgyhogy beleástam magam a Wikipédiába. És minél többet tudtam meg Page-ről és a motivációiról, annál jobban kezdtem megérteni őt. Sőt egy idő után azt vettem észre, hogy iszonyúan irigylem őt…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szeptember végén

Bár kaptunk egy hét haladékot, ma már a Unitedet is eléri a minden eddiginél zsúfoltabb szezon, hiszen a szokottnál úgy egy hónappal később megkezdjük PL-szezonunkat. Az ellenfél a szép foci ellen hatásos vakcinát kifejlesztő Hodgson-csapat, a Crystal Palace lesz, és beharangozónkban pontosan annyit foglalkozunk velük, amennyit megérdemelnek. Mivel idén a szokottnál is nagyobb lesz a hajtás, magunkat ismerve pedig nem minden meccset tudunk majd rendesen felvezetni, igyekszünk alternatív eszközökhöz folyamodni. A prózai okok miatt betegeskedő átigazolási politikánk által kiváltott drámai hangulatot lírában próbáljuk meg kifejteni, ebben pedig Petőfi Sándort hívtuk segítségül, aki ha a mai korban élne, biztosan United-drukker lenne, mint ahogyan ezt a korabeli, félig felhajtott galléros retrómezes fotó is jól jelzi.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

United – Tragédiából mitológia

A holtszezonnál is szörnyűbb (és valószínűleg hosszabb) tetszhalottszezon közepén (egyelőre) nincs jobb ötletünk az újrahasznosításnál: idetesszük a blogon korábban már megjelent kritikaszerűséget a United (2011) című filmről. Két okból: egyrészt a blog korábbi felülete, ahol először posztoltuk már elérhetetlen, másrészt nincs kizárva, hogy imádott olvasóink közt van olyan, aki még nem látta ezt a filmet. (Mondjuk, aki a film bemutatója óta lett MU-fan, lol.) Most talán van idő bepótolni / újranézni, és utána meg lehet írni a kommentek közt, hogy nincs igaza a szerzőnek.

A szeretett klubunkat nem annyira szerető – tehát: gonosz – ellenszurker valószínűleg pont úgy érez a „müncheni tragédia” szókapcsolat hallatán, mint az egyszeri antiszemita, ha egy holokausztmegemlékezésről olvas. Minek állandóan a múltban vájkálni? – kérdezik mindketten. A válasz nagyon egyszerű: mert a jelen a múltból következik. Akkor is, ha elfojtjuk a traumatikus emlékeket, és akkor is, ha építünk rájuk valami szebbet és jobbat. Ami a Manchester Unitedet illeti: az a bizonyos 1958. február 6-i repülőgép-baleset jóval több, mint egy szomorú fejezet a klub történelmében – az mindennek az origója. A klub persze korábban is működött, több-kevesebb sikerrel, de azzá a Uniteddé, amelyet ma ismerünk, ekkor vált.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy reggel Ángel D.M. arra ébredt fel, hogy vörös ördöggé változott

Egy meglepően rövid pettinget követően sikerült becserkésznünk a legutóbbi BL-döntő legjobb játékosát, Ángel Di Maríát. Hogy hol lesz a helye LvG 3-5-2-es rendszerében, azt nem tudjuk, de majd ti jól megmondjátok a kommentek közt. Új hetesünket (?) unorthodox módon nem saját írással üdvözöljük, hanem egy fordítással. A New Republic magazin még a Vb előtt felkért néhány jeles írót arra, hogy nevezze meg a kedvenc játékosát, és dicsérje is körbe alaposan. A norvég Karl Ove Knausgaard Di Maríát választotta és meg is indokolta röviden, hogy miért. (Knausgaard munkásságát egyébként nem ismerjük, de fő művéből, a Min Kampból 450 ezer példányt adott el, ami egy 5 milliós országban több mint szép teljesítmény.)

dimariamu Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az a baj

Egész szezonban azon törjük a fejünket, vajon mi lehet a baj a csapattal. Moyes? Fergie? A pech? A bírók? A szél? Fogtunk itt már mindenkire mindent, mígnem jött az isteni szikra, hogy ezt egyszer már valakik megénekelték, még ha az eredeti szöveg kissé máshogyan is hangzott. A nagy sikerű Kettesem után a SAF Records újabb kislemezt mutat be, ezúttal a Bëlga slágerét feldolgozva. Hiszen hetedikek vagyunk, az a baj.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….