Ez történt 2018-ban

Év vége lévén mindenki visszaemlékezik az elmúlt esztendőre, nálunk ez a meccsdömping miatt (ismét) kimaradt, az új év közeledtével pedig egyre inkább elvarázsolja gondolatainkat a petárdával, pezsgővel és saskabaréval áderjánossal fűszerezett szilveszteri hangulat. Nincsen újévi parti nevetés nélkül, így az amúgy sem komolyságáról és modorosságáról nevezetes Stretford End blog az előző évek sikerein felbuzdulva idén is megpróbálkozik a már félrészeg olvasók rekeszizmainak megmozgatásával. A továbbiakban egy fiktív évösszegzést olvashattok a két évvel ezelőtti posztunkra nagy ívben szaró üveggömbünk homályos jóslataira alapozva, ugyanis ismét 2018 történéseit mutatjuk be. A 2014-es esztendővel való bármiféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. BÚÉK!mu búék

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

All I want for Christmas is United to win

Gondolnátok, hogy a Premier League legelső évében az Aston Villa a második helyen végzett a Manchester United mögött? Ha nem, szólok, hogy így történt. Ebből már kiderülhetett, hogy ördögeink a mai napon Birminghambe látogatnak el, ahol az Aston Villa lesz a csapat ellenfele. Néhány idegenbeli derbit elevenítünk fel ráhangolódásképp.

Twitter9d05ff1

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tavalyi kezdő, idei eredmény (Manchester Utd 3 – 0 Liverpool)

Mondhatnánk, hogy megcsúsztunk egy kicsit a Liverpool elleni győzelmet megéneklő osztályozóval, egyrészt azonban ez sztividzsí asztala, másrészt pedig igazából csak annyira perverzek vagyunk, hogy hagytuk egy kicsit ülepedni a diadalittas érzést, hogy most újból belekortyolhassunk egy jókorát. Szükség is volt erre a győzelemre, az előző szezon végtelenül fájdalmas oda-vissza szopóját ugyanis muszáj volt valamivel feledtetni. A meló felét le is tudták a srácok – lássuk, milyen teljesítménnyel tették mindezt.

3_0

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Amikor a Liverpool az Old Traffordra látogat…

…az általában emlékezetes meccs, így van miből válogatni egy videós visszatekintéshez. Jó szokásához híven ezúttal is stanleykubrick rendezi a posztot, a véletlenül idelátogatható Liverpool-drukkereket viszont el kell keserítenünk, ugyanis szelektív memóriájának köszönhetően Torres-parádé, Dossena-gól vagy három befújt Pool-tizi nem kerültek az összeállításba.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Minősíthetetlen győzelem (Southampton 1 – 2 Manchester Utd)

Győzelmi széria, gyenge játékkal megszerzett győzelem, kiemelkedő csatárteljesítmény: csupa olyan dolog, ami a Fergie-érában teljesen megszokottnak számított, Sir Alex visszavonulása óta azonban nem sokat kaptunk belőlük. A furmányosabbak persze már rájöttek, hogy a három felsorolt dologból az egyik legfeljebb csak félig mondható pozitívnak, és ha emellé odavesszük a bejegyzés címet is, akkor igazából már ennyiből is összerakhatóvá válik a Southampton elleni meccs összegzése azok számára, akik inkább valami mást választottak a Monday Night Football helyett. Van Gaal szerint mindössze hárman teljesítettek jól a csapatból tegnap este – mi meglehetősen nehezen szedtük össze őket.

lvg

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szentek vs. Ördögök

Ma este a Southampton csapatához látogatunk, akik ellen minden bizonnyal illik majd felkötni a nadrágot, még akkor is, ha manapság kezdenek gyengébb formát produkálni a Szentek.
Mivel a Soton elleni történelmünk kicsit messzebb is nyúlik, mint néhány rivális elleni harc, úgy döntöttünk főszerkesztő úrral (Strigo), hogy az idegenbeli küzdelmeket elevenítjük fel, egy kicsit túlnyúlva az elmúlt évtizeden. Többek között azért is, mert túl sok nagyhírű idegenbeli összecsapás zajlott a két gárda között a múltban és egyik érdekesebb volt, mint a másik.

soton

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Monday Night Football

Ha minden úgy lenne mint régen, és hétfőnként nem lenne adás a tévében, akkor bizony nem látnánk a United soron következő bajnokiját a Southampton ellen. Hogy vajon milyen megfontolásból tették a harmadik helyért csatázók összecsapását épp a hét első napjára, az rejtély, meg ezen amúgy is mindig kiakadok, szóval lépjünk tovább. Soton tehát, idegenben, a közel 300 km-es túra tétje pedig nem más, hogy ki állhat 15 forduló után a harmadik helyen, és ki szorul a West Ham mögé a tabellán. Utóbbit a Szentek simán aláírták volna, mármint hogy közvetlenül Allerdyce-ék alatt végezzenek, hiszen nyár végén még egészen másnak tűnt a helyzet a Southamptonnál.vangaal koeman barcelona Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szériában

Hiába indult rosszul a november, összességében elmondható, hogy határozottan jó hónapot zártunk: a City elleni – és a körülményekhez képest tisztes – zakót követően az összes találkozónkat megnyertük a hónapban, ami nem csak azt eredményezte, hogy egészen a negyedik helyig jöttünk előre a tabellán, hanem összehoztunk egy 3 meccses győzelmi szériát is, amire van Gaal alatt még nem volt példa (élesben legalábbis). Jó hangulatban fordulunk rá tehát az ünnepi időszakra, ami mindenképpen fontos, hiszen a Premier League-et ismerők jól tudják, hogy a decemberi-januári hajtás rendre a bajnokság legintenzívebb időszaka.

utd_stoke

Egy kattintás ide a folytatáshoz….