Fulham – United

Még mielőtt a csapat megkezdené három hetes, nem igazán megérdemelt pihenését, vár ránk egy londoni túra. A Fulham lesz az ellenfél, akik jelenleg az utolsó helyen szerénykednek, de azért messze van ez egy kötelező győzelemtől. Nem csak a mi mutatott formánk miatt, hanem a hazaiak miatt is, akik egyáltalán nem tűnnek a liga leggyengébb csapatának. Egyetlen pontjukat például a Liverpool ellen szerezték idegenben, és a végeredményre szívesen tippelők kedvéért azt is megjegyeznénk, hogy eddigi 6 meccsük felén 3-2-re végeztek. Nem a legszerencsésebb csapat ők idén, úgy tűnik hogy Arbeloa most kapja vissza a karmától Nani piros lapját, ha már magával hozta Angliába a Real Madrid Castillát. Mi egy győzelemmel több helyet is ugranánk előre (megelőzve például a Chelsea-t is), amire szükség is lenne, mert nem szeretnénk az extra hosszú válogatott szünet alatt azt olvasgatni, hogy vajon Eddie Howe vagy Gareth Southgate képes lenne-e ezzel a csapattal triplázni. Kezdőcsapatot és végeredményt tippelni vasárnap délután 4-ig lehet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

United – VAR

Őszintén szólva kissé elegem lett. Na nem a csapatból, hanem ebből a valamiből, amivé a modern foci lett. Így hát bocsánatot kérek, mint a meccseket elcsaló bírói kar, mert ez most még kommentfogónak is kevés lesz. Lehet kezdőcsapatot és végeredményt tippelni a karalábék kupára, hajrá! És fákk víéjár!
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

United – Csalóg*cik

Ma délután ismét manchesteri derbi, és bár az utóbbi években néha nem tudtuk, hogy egy ilyen meccs után a 104-es számot hívjuk akut rosszullétre panaszkodva, vagy a 105-öt egy új menedzser tűzoltó beavatkozását igényelve, most szerencsére más a helyzet. Guardiola végre lelépett, így ez a shitty már nem az a csapat, amely 106 gólt rúgva nyert bajnokságot a 2017/18-as szezonban. A már nevében sem pénzügyi fair playre továbbra is magasról szaró városi rivális persze nem szeretne úgy járni, mint mi Ferguson után, így amíg a United a Jófogásról szemezgetve, göngyölegeket visszaváltva és reklámújságból kivágott kuponokat felhasználva erősítette meg a középpályát, addig ők igazoltak 3 arcot (Mr. Anderson, Gonzo Fernandez és Muad Dib), akik átlagban 107 millió fontba kerültek. Már véget ért a néha a 108 Fahrenheitbe is bele-belekarcoló nyár, ezzel együtt az átigazolási szezon is, amelynek során az aranylabdás Rodri mellett a kispadról kiárusított resztli túlárazott all-time rekord értékesítésével sikerült ezt végrehajtaniuk, de hát kik vagyunk mi, hogy bíráljunk egy nyilvánvalóan csaló csapatot. Még pontosan 109 nap van az évből, tehát addig a Pep-klón Marescának a jelenlegi keretből kell főznie, a januári százmilliós keretfinomítgatásokig.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

United – Black Sabah

Ami akkor kezdődik, mikor egy EL-meccs, olyan az ellenfél, mint egy EL-meccsen, és lehet normális tévécsatornán nézni, mint egy EL-meccset, arról nehéz elhinni hogy nem Európa Liga találkozó. Bizony, az Old Traffordon hosszú idő után csütörtök este csendülhet fel a BL himnusza, és biztosan csak paranoid vagyok, de ezt alighanem a városi derbire így két nappal többet készülhető riválisunknak köszönhetjük, amely így 115 órát pihenhet a mi 67 óránkkal szemben. De legalább az ellenfél nem világverő, két héttel ezelőttig legalábbis nem nagyon hallhattuk a Sabah Futbol Klubu nevét (a Chelsea játszott ilyen Neo, vagy Noah vagy milyen csapatokkal). Nem csak az azeri foci nem kapja meg az őt megillető hírverést, ellenfelünk még ott is újoncnak számít, hiszen még nincs 10 éve, hogy megalapították a klubot. Még a címerük és a mezük is ilyen XXI. századi trendiség, fekete-rózsaszín színekben pompázó ellenfelünk még aligha volt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Everton – Manchester United

Ha azt hittétek, hogy az EL-menetelések vagy az európai kupák nélküli szezonok végeztével csökkenni fog vasárnapi bajnoki meccseink száma, hát tévedtetek! A szombat déli mérkőzéseket a PL biztosan az idegenbeli BL-túrák utánra tartogatja, mi úgy néz ki hogy valamiért így szezon elején a Super Sunday kötelező kellékei vagyunk. Így hát vasárnap délután 3-kor Carrick és csapata a közeli Domb Faszfiúban stadionba látogat, hogy ott kellemes ismerkedési esten vegyen részt Tarkóval, Pickforddal, és a többi evertonos tahóval. A David Mojszi derbi sosem könnyű, az előző szezonban pont sikerült ellenük idegenben nyerni Sesko góljával 1-0-ra, ezt most is elfogadnánk. Hogy milyen eredményt és kikkel fogunk elérni, azt meg jól megtippelhetetik itt alább.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →