Hull a pelyhes

A Hull City FC elleni téli trilógia fináléjához érkeztünk. A két meccses ligakupa ütközetből mi jöttünk ki jól a második meccsen elszenvedett vereség ellenére, ami után – gondolkodjunk pozitívan – már az igen hosszúra nyúlt veretlenségi széria terhe sem nyomasztja fiainkat. Január második fele nem sikerült annyira jól, mint arra számítottunk a csapat jó formáját figyelve. Az utolsó négy meccsünkből csak egyet sikerült megnyerni, a C csapatunkkal egy második ligás együttes elleni siker volt ez az FA kupában, ám ne becsüljük le ezt a győzelmet, hisz valakinek ez is túl nagy falatnak bizonyult.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Monday Night Football

Ha minden úgy lenne mint régen, és hétfőnként nem lenne adás a tévében, akkor bizony nem látnánk a United soron következő bajnokiját a Southampton ellen. Hogy vajon milyen megfontolásból tették a harmadik helyért csatázók összecsapását épp a hét első napjára, az rejtély, meg ezen amúgy is mindig kiakadok, szóval lépjünk tovább. Soton tehát, idegenben, a közel 300 km-es túra tétje pedig nem más, hogy ki állhat 15 forduló után a harmadik helyen, és ki szorul a West Ham mögé a tabellán. Utóbbit a Szentek simán aláírták volna, mármint hogy közvetlenül Allerdyce-ék alatt végezzenek, hiszen nyár végén még egészen másnak tűnt a helyzet a Southamptonnál.vangaal koeman barcelona Egy kattintás ide a folytatáshoz….