Nagy nap a mai, hiszen a Manchester United hosszú-hosszú idő után szerepelhet újra a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Ha nem éreznétek át, mekkora szarban is dagonyázik a csapat az utóbbi években, akkor itt egy sokkoló adat: 4 év után térünk vissza Európa legjobb 16 klubja közé. Persze kalandoztunk tavasszal az európai hadszíntéren azóta, nyertünk is egy Európa Ligát, de mai ellenfelünk, a Sevilla ezt például háromszor is megtette. Hogy melyik csapatnak van helye a negyeddöntőben, az a két meccs alapján ki fog derülni, mindenesetre jó előjelekről semmiképp sem beszélhetünk a spanyol kirándulás előtt. Egyrészt a két keretet összehasonlítva nagy blama lenne kiesni, másrészt a kisebb sérüléshullám és a cseppet sem lehengerlő formánk túl nagy bizakodásra nem ad okot. Na de mindjárt részletezzük is mindezt.

4 év (3 szezon) BL-tavasz nélkül hosszú idő, de még ennél is rosszabbak az előjelek, ha a csapat közelmúltját tekintjük át. A BL kieséses szakaszában idegenben utoljára majd’ 7 éve nyertünk meccset, azt a bizonyos Schalke elleni elődöntőt, de megnyert párharcot azóta is csak Mojszi és a necces, Olimpiakosz elleni nyolcaddöntő hozott nekünk. Spanyol csapatok ellen sem éppen hízelgő a mérlegünk, az utóbbi évekből emlékezhetünk a Celta elleni nyögvenyelős EL-továbbjutásra, az elcsakírozott Real-meccsre Fergie utolsó szezonjából, Bilbao elleni dupla szopóra, megannyi góltalan Villarreal-ütközetre, na meg sajnos elbukott döntőkre a Barca ellen. A Sevillával még sosem találkoztunk, épp itt az ideje bemutatni őket.

Szerencsére nem az Európa Liga küzdelmeiben futunk velük össze, hiszen ott az utóbbi években abszolút egyeduralkodónak számítanak a sportújságírói szakzsargonból kölcsönzött andalúzok becenévvel illetett spanyolok. A kétezres évek közepén egymás után kétszer is megnyerték a sorozatot, 2014 és 2016 között pedig minden idők legbravúrosabb csicskatripláját bemutatva háromszor is magasba emelhették az éppen az Old Traffordon tartózkodó kupát. A nyolcaddöntőben tehát egyben az EL legutóbbi 4 kiírásának győztesei találkoznak, ezúttal csütörtök helyett éppen szerda este. A Sevilla legsikeresebb korszakát éppen most éli, de a XXI. századi kupaáradat gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza.

Magukat a legelső spanyol fociklubnak tekintik, 1890-ben angolok, skótok és helyiek alapították meg a klubot Sevilla Foot-ball Club néven. Még abban az évben a Recreativo Huelva ellen le is játszották a spanyol focitörténelem első hivatalos meccsét, amelyet meg is nyertek 2-0-ra. A tartomány csapatainak kiírt andalúziai bajnokságot a 19 kiírásból 16-szor meg is nyerték, az 1928-ban megalakuló spanyol bajnokságban viszont nem szerepelhettek, mert a bejutásról döntő meccsen kikaptak a Racing Santandertől. Az első osztályú szereplésre egészen 1934-35-ös szezonig kellett várniuk, és ebben az idényben hódították el először az országos kupát is, amelyet azóta még kétszer (régen: 1939-ben és ’48-ban) megtettek. Első, és mindmáig egyetlen bajnoki címüket pedig a háború után, 1946-ban szerezték meg, amikor is a Barcelonát előzték meg egyetlen ponttal. Azóta négyszer is a második helyen végeztek, a bajnoki címet viszont nem sikerült elhódítaniuk, pedig olyan edzők ültek a Sevilla kispadján az évtizedek során, mint a catenaccio atyja, Helenio Herrera, a kétszeres BEK-győztes Ernst Happel, a szövetségi kapitányként vb-győztes Carlos Bilardo, vagy a spanyol dominanciát megalapozó, Eb-győztes Luis Aragonés. De még a közelmúltban is olyan nevek fordultak meg a Ramón Sanchez Piszoár stadionban, mint Juande Ramos, Jorge Sampaoli, vagy Unai Emery.

(köszi, Ezra!)

Igen köcsög lépés volt a vezetőség részéről karácsony előtt két nappal kirúgni a prosztatarákból gyógyuló Berizzo vezetőedzőt, főleg miután az argentin továbbjutott a BL-csoportból, és éppen az ötödik helyen tanyázott a csapattal, de ha eszünkbe jut olyan korábbi Sevilla-játékosok neve mint Dani Alves, Sergio Ramos, Luis Fabiano vagy José Antonio Reyes, rájöhetünk, hogy a köcsögség nem is áll annyira távol a klubtól. A bajnoki cím és a még BL-indulást jelentő negyedik hely viszont nagyon is távol áll tőlük, még az upgrade-nek szánt, játékosként Eb-győztes olasz, Vincenzo Montella sem tudott egy csapásra változtatni a spanyol élvonaltól való leszakadáson. Igaz, az idei keret sem éppen alkalmas arra, hogy a rómaiak kedvenc Aeroplanino-ja kiküszöbölje az ígéretes karrierkezdetén Milánóban esett csorbát.

Kapusposzton egyébként jól állnak, a saját nevelésű Sergio Rico egyszeres spanyol válogatott. Ha De Gea nem létezne, ez valószínűleg több is lenne, de kedvenc Dávidunk nagyon is létezik, és szemtől szemben is megmutathatja, miért ő a spanyolok első számú kapusa. Ugyancsak egyszeres válogatott, bár francia a jobbhátvéd (és éppen sérülésből felépülő) Sébastien Corchia, mellette honfitársa, a 22 éves Clément Lenglet és Rojo jobblábas megfelelője, az argentin válogatott Gabriel Mercado lehetnek a középhátvédek. Balbunkóban Escudero kaphat szerepet, de a védőnégyes tetszés szerint variálható, akár a dán Simon Kjaer szerepeltetésével, akár a mostanában néha jobbhátvédet játszó, Manchesterből hazaküldött Jesús Navas pályára küldésével.

A Sevilla legnagyobb erőssége talán a középpálya, itt rombol a keménységéről híres egykori Blackburn- és Stoke-játékos Steven N’Zonzi, és játszik a csapat talán legtöbbre értékelt labdarúgója, az irányítást magára vállaló argentin Éver Banega. Ha Montella a védekezésre helyezi a hangsúlyt, akár a szintén argentin válogatott Guido Pizarro is zúzhat Banega mögött, de ha otthon győzni szeretne, akkor könnyen a kezdőbe kerülhet a szintén argentin származású, de kétszeres olasz válogatott Franco Vázquez. A széleken (ha Navas csakugyan jobbhátvédként szerepelne, aminek csak örülünk) a Real-reject Pablo Sarabia és a nevével ellentétben nem koreai, hanem ugyancsak argentin Joaquín Correa segíthetik az egy szem csatár, a francia Wissam Ben Yedder dolgát, aki 6 góljával a csapat legjobb gólszerzője a BL-ben idén, sőt összességében is csak a nála több meccset játszó Firmino és Kane, valamint a földönkívüli Cé előzik meg őt a sorozat idei góllövő listáján.

Mi alighanem a jól megszokott formációt, a 4231-be oltott 433-at fogjuk erőltetni, de a stílusban és a személyekben felmerülnek kérdések. Zlatan és Fellaini sérülésüktől függetlenül sem igen kerülnének a kezdőbe, Herrera és Rashford talán a padra kerülhetnek, Jones és/vagy Rojo felépülése viszont kulcsfontosságú lenne, hiszen Smalling mellett vagy a 2018-ban szinte nullkilométeres Bailly-nak vagy a teljesen homály Lindelöfnek kellene végigtolnia a létfontosságú meccset. Pogbának megárthatott a hajszárító, de nem lepődnénk meg, ha a kezdőben kapna helyet, akárcsak a kupában kirotált Valencia és DDG. Sanchez és Lukaku most már örökké játszani fognak, Mata pedig fontos meccsen sosem kerül a kezdőbe, így a tippünk az, hogy Mourinho a DDG – Valencia, Smalling, Bailly, Young – Matic, Pogba, Lingard – Martial, Sanchez, Lukaku tizenegyet küldi fel. Bár az angol csapatok eddig hasítanak ezen a BL-tavaszon (a poszt a cselszki-barsza előtt készült), a magabiztos idegenbeli győzelmek idén finoman szólva is elkerülnek minket, és akkor még ott van a fordítani/egyenlíteni tudás teljes hiánya is, szóval győzelemre nem tennénk fel a házunkat. Lássunk egy jó kis három-hármat, hogy jól szórakozzunk, otthon kivédekezhessük a spanyolokat, és hogy megmutassuk: mi is tudjuk hozni azt, amit a Pool (bár az utolsó perces egyenlítésükről lemondanánk).