Érdekes szituációban találta magát a szezon elején a klasszikus Big Four, az átigazolási szezon szokásos hullámvasútját követően ugyanis a United, a Chelsea, a Liverpool és az Arsenal is új első számú támadóval vágott neki a szezonnak. Akkor még kevesen tippeltek volna arra, hogy a Lukaku, Morata, Salah, Lacazette négyesből éppen az egyiptomi lesz az, aki kiemelkedő szezont fut majd. Ugyanakkor a számok és a mutatott teljesítmény alapján azt sem állíthatjuk, hogy mi jöttünk ki a végén a legrosszabbul a nyári csatárkeringőből – pedig a szezon elején sokan féltek ettől. De akkor most jó szezont zárt Lukaku vagy sem?

A 16 bajnoki gól és a teljes szezonban szerzett 27 találat alapvetően nem mutatnak rosszul, ha abból indulunk ki, hogy elsőszezonos számokról beszélünk. Ám ha hozzátesszük, hogy egy agyonjátszatott, PL-proven csatárról van szó, az máris árnyalja a képet – pláne úgy, hogy beigazolódott az, amitől eleinte is sokan tartottak, vagyis hogy a belga a Top 6 ellenfelek ellen idén sem tudott villogni – egyetlen gól, ez a mérlege a fő riválisokkal szemben. A rengeteg játékperc ellenére ráadásul volt egy kellemetlenül hosszú góltalansági szériája is a szezon közepén, amikor legfeljebb azzal tűnt ki a mezőnyből, hogy nagyjából minden meccsen kiosztott egy gólpasszt – na nem a csapattársaknak, hanem az ellenfélnek egy-egy rögzített szituáció után. Mint ahogy az sem javította a megítélését, hogy meglehetősen kevés olyan meccse volt a szezonban, ahol nem puskázott el legalább egy ziccert – ilyen tekintetben nagyon hullámzó volt a kapu előtti teljesítménye.

Ennek is van persze konkrét oka: sajnos elég hamar be kellett látnunk, hogy emberemlékezet óta nem volt ennyire gyenge technikai képzettségű első számú támadója a Unitednek. Félreértés ne essék: Lukakuban minden megvan ahhoz, hogy igazi top csatár, valóságos gólzsák legyen. De amíg olyan dadogós first touch-ok és esetlen megmozdulások jellemzik a játékát, mint amiket főleg a szezon első felében láthattunk gyakran tőle, addig nem fogja tudni megugrani ezt a szintet.

Hogy mindezek ellenére mit keres akkor a belga az ötödik helyen? Nos, hiába nem lehetünk vele maradéktalanul elégedettek, azért mégis csak berámolt egy rakat gólt úgy, hogy a Manchester United támadójátékában ebben a szezonban legfeljebb nyomokban lehetett felfedezni a tudatosságot. Azt a keveset is általában Lukaku jelenléte tette hozzá az egészhez – ez leginkább akkor érződött, amikor Rashfordnak vagy Martialnak kellett beugrania a helyére. Emlékeztek még arra, amikor Sir Alex egyszer azt mondta Rooney-ról, hogy a szezon legjobb teljesítményét tette le az asztalra – mindezt egy olyan meccs után, amikor (számára) frusztrálóan keveset találkozott a labdával? Valami ilyesmi érződik Lukaku esetében is: a puszta jelenléte is nagy segítség, hiszen elképesztően szoros őrzést igényel, amivel önmagában területet tud nyitni. Emellé persze kell a taktikai fegyelmezettség is, hiszen egyfajta horgonyként lassítja az ellenfél támadásépítését azzal, hogy nem lép vissza túlságosan, amikor nincs nálunk a labda. Megteheti, hiszen a kezdősebessége meglepően jó, emiatt nagyon sok figyelmet leköt, valamint a kirúgásoknál és a labdaszerzés után előrevágott labdáknál is első osztályú target mannek bizonyult. Olyannyira, hogy több gólt is szereztünk az így továbbcsúsztatott labdáiból – gondoljunk csak Rashford mesés találatára a Pool ellen.

És ha már asszisztok: számomra Lukakuban a legnagyobb furcsaság az, hogy az említett sutasága ellenére valószínűtlenül jól működik akkor, amikor kimozog a szélekre. Jól tolja meg, jól cselez, jól passzol és jól ad be az esetek többségében, amiből nem egy kiváló gólpassz született – például Rashfordnak a Huddersfield vagy Lingardnak a Chelsea ellen. Alkata és pályán betöltött szerepe ellenére tehát abszolút alkalmas az összjátékra.

Lényeg a lényeg: ha van benned egyfajta kettős érzés Lukaku kapcsán, az nem a véletlen műve, hiszen az érthetően hatalmas elvásároknak egyelőre nem tud maradéktalanul megfelelni. Ami miatt én mégis megkedveltem őt mostanra, az az, hogy akár jól álltunk, akár rosszul, rajta mindig azt láttam, hogy igenis érzi a mez és a klubcímer igazi súlyát. Lukaku esetleges meg-nem-felelése éppen ezért csak és kizárólag képességeiből adódhat, semmiképp sem a hozzáállásából. Emiatt pedig joggal mondhatjuk rá, hogy bár néhány góllal még mindenképpen adós maradt, mint ahogy a sutasága is kínosan megmosolyogtató tud lenni néha, szívben és lélekben ő mindenképpen a miénk. Ha már jó játékunk nincs, legalább ilyen játékosaink legyenek!