A komplett szerkesztőség kezd úgy kinézni, mint azok az alakok, akiket a kútból frissen kimászott Samara Morgan csókolt homlokon. Legközelebb tényleg kapni fogtok rendes beharangot, becsszó, hogy eskü, komolyan. Azonban előtte újabb kitekintés érkezik a Ferguson-életműből, mégpedig a 20 évvel ezelőtti Inter ellen vívott Bajnokok Ligája negyeddöntő első meccse. Elsősorban azért, mert ezt találtam meg feltöltve Daily (nem Blind) motionre, másrészt pedig ez a meccs volt az első, amit igazi esélyeshez méltóan dominált le a United a kezdő sípszótól a lefújásig. Aztán a bejegyzés végén a szokott módon megpróbálok összeszedni 3 sornyi aktuális történést a PSG-visszavágó elé és úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Az Inter élén az a Mircea Lucescu állt ezidőtájt, aki pont ennek a szezonnak a végén kellett hogy elköszönjön, miután a brazil Ronaldoval feltuningolt csapat továbbra sem alkotott maradandót sem a hazai bajnokságban (egy második helyezést egy kiábrándító nyolcadik követett), sem a hazai kupában (elődöntős és negyeddöntős búcsú), sem európai porondon (spoiler: kiejtettük az Intert). Bár nyilván sokan elmlékeznek rá, de azért megemlítem, hogy Ronaldo piszkosan sokba került Morattinak, bár ez a nagyzási mánia egyébként nem csak az Internél, hanem a fél olasz mezőnynél divat volt. A 28 000 000 Eurónak megfelelő vételár előteremtéséhez a komplett olasz nemzetgazdaság sem lett volna elég, úgyhogy Ronaldo vitte magával az összes szponzorát, Umbroból Nike-ba öltöztetve a komplett csapatot. Ezzel nem mellesleg Alan Shearer Newcastle-be igazolásának rekordját adta át a múltnak. Érdemes egyébként ránézni a wikipedia legdrágább átigazolási díjas oldalára is, és megfigyelni, hogy az olasz klubok egészen az ötvenes évek elejétől a kilencvenes évek végéig (egy-két kivételtől eltekintve) egymás között döntögették a rekordokat.

Nos tehát az Inter veszettül felpumpált kerete elég baljósan festett. A kapuban az a Pagliuca figyelt, aki a válogatott alapköve volt hosszú éveken keresztül, többek között a 94-es vébén döntőig menetelő csapatnak is. A csapatból ugyan hiányzott Ronaldo, állandó térdszalag-problémáival küzdve, azonban az őt helyettesítő Iván Zamorano neve is meglehetősen félelmetesen hangzott, ő 96-ban érkezett a Real Madrid és a spanyol bajnokság gólkirályaként az Interhez, az átigazolási díjat már meg sem említem, sokkal érdekesebb tény, hogy (ha hiszitek, ha nem) 96-ban pont Roy Hodgson volt az Inter managere. Mindössze két szezonon át bírták őt elviselni, áldásos tevékenységének köszönhetően többek között Roberto Carlos már 96-ban otthagyta a csapatot, rengeteget panaszkodva az edzőre, aki nem volt hajlandó őt a megszokott posztján (balhátvédként) játszatni.

Újabb fun fact, gondolom erre is sokan emlékeznek, Zamorano természetesen (mint minden született befejező csatár) foggal-körömmel ragaszkodott a 9-es mezhez, amiről (és az elsőszámú ék rangjáról) Ronaldo érkezésével kénytelen volt lemondani, úgyhogy a 18-as szám jegyei közé szigorúan odamatricázott pluszjellel próbálta ország-világ tudtára adni ezt az árulást.
Zamorano mögött a 98-ban Franciaországgal vébégyőztes Youri Djorkaeff, és a (szerintem) kevés bemutatást igénylő Roberto Baggio alkotta a világ akkoriban legveszélyesebb támadó tridentjét, úgyhogy Fergusonnak rendesen fel volt adva a lecke a felkészülés alatt. Nem mellesleg pedig Beckham újra farkasszemet nézhetett a közellenségnek számító Simeonéval, akiről ugyebár még tavaly nyáron a vébén kiszórták.

És akkor maga a meccs.

Az Inter az abban a szezonban sokat használt 3-4-2-1 felállással ment tehát neki a párharcnak, Ferguson pedig a legerősebb kezdőcsapatot dobta mélyvízbe a korábbi bejegyzésben kivesézett 4-4-2 formációban.Alapvetően egy steril 4-4-2 borzasztóan megizzadna az olaszok felállásval szemben, tekintve, hogy a két belső középpályás (Scholes és Keane) mögött két ellenfél mozog a vonalak között (Baggio és Djorkaeff), súlyos emberhátrányba taszítva ezzel az angol középpályát.
Ferguson ezért természetesen nem a fent felvázolt teoretikus megoldást választotta, módosított az alapterven, amit a lejjebb beszúrt kép mutat.

A legégetőbb kérdés az volt, hogyan lesz semlegesítve Baggio és Djorkaeff. Nos ezt Ferguson brilliánsan oldotta meg. Ha ezt a feladatot Keane-re és Scholes-ra bízza, akik a legegyszerűbb kézenfekvő megoldás lettek volna, akkor az Inter valószínű a maga kicsit lassú, labdát kontroll alatt tartó játékával ráborította volna a pályát a Unitedre, átjáróházat csinálva a középpályából, kitéve őket az olaszok kétfős emberelőnyének.
Ehelyett a két irányító kikapcsolását rábízta Neville-re és Irwinre, magyarul a jobb- és a balhátvéd követte őket egész meccsen fel-alá. Meglehetősen merész húzás volt ez, tekintve, hogy Irwin már jócskán idősödött, Neville pedig vajmi kevés nemzetközi rutinnal bírt, félő volt, hogy a srácok felsülnek a feladattal, azonban nem ez történt. Baggio és Djorkaeff sosem a sebességükből éltek, így kicsi volt az esélye, hogy az amúgyis lassabb futballt játszó olaszok két irányítója lesprinteli majd őket. Nem mellesleg pedig a teljes nemzetközi mezőny ekkor már rég rászokott a területvédekezésre, úgyhogy a viszonylag több helyhez és szabad levegőhöz szokott támadók elég látványosan kínlódtak a szoros emberfogás alatt.
Keane és Scholes így kényelmesen levehette Simeonét és Cauet-t a pályáról, a terv pedig az akciók építéséhez is megvolt: Ferguson tudta, hogy az amúgyis leginkább szűken helyezkedő két wingback, Zanetti és Aaron Winter mögött Beckham és Giggs rengeteg helyet fog találni. Ami természetesen így is történt, már az első félidőben két teljesen egyforma Beckham beadásból két Yorke fejes beállította a végeredményt.
A szélek levédekezésével törődni pedig nem nagyon kellett, tekintve, hogy egész Olaszországban nem játszottak valódi klasszikus szélsők (mint nálunk Giggs), Winter és Zanetti pedig nem tudnak beadni, ebből kifolyólag nem is akartak. Egészen a hatvanadik percig kellett várni, mire az Inter beadásra szánta el magát a pálya széléről, megszülve ezzel a meccs egyetlen olasz szögletét (amiből aztán természetesen gólt is fejeltek, hogy aztán a spori lökdösésért/könyöklésért elvegye a találatot).

A meccs általában véve a következőképpen festett:
az olaszok lassú építkezését Cole és Yorke nem nagyon akadályozta, amúgyis mindig lett volna egy szabad ember a védelem közepén a labdakihozatal megoldására. A legkevésbé sem mozgékony Cauet és Simeone nyakában állandó jelleggel ott kapaszkodott Scholes és Keane, ha őket megjátszotta az olasz védelem, gyakorlatilag azonnal el is veszett a labdabirtoklás, ha pedig valahogy sikerült mégis eljuttatni azt Djorkaeffhez vagy Baggióhoz, azonnal végzett velük Neville és Irwin fedezéke. Az olaszok tridentje vajmi keveset törődött a védekezéssel, úgyhogy a megszerzett labdákkal azonnal Giggst vagy Beckhamet keresték a társak. Winter és Zanetti csak bábok voltak jóformán a meccs a teljes ideje alatt, záporoztak át a labdák a fejük fölött, Beckham és Giggs mindig talált elég időt és helyet a beadásokhoz/1v1 párharcokhoz. A Yorke-Cole duó ellen pedig hiába védekezhetett elvileg simán 3 olasz hátvéd, az őrizetlenül érkező Beckham/Giggs rohamosztag állandóan destabilizálta ezt is.

A meccs természetesen rendkívül okádék minőségben van csak meg, annyira, hogy még az eredményjelzőn sem látszanak a számok, egy pixelhányadék az egész, úgyhogy ennek fejében következnek a kivágott képek.

A mérkőzés első percei, Yorke és Cole (pirossal) épp küzd egy felívelt labdáért, az Inter 3 középhátvédje (sárgával) még kényelmesen felveszi őket, de Beckham (zölddel) már szabadon indul is be a wingback mögötti résbe.

Még mindig az elején vagyunk, egy átlagos Inter-akció a képen: A Zamorano-Baggio-Djorkaeff trident csak szenved a United védelmének (sárgával) szorításában. Cauet és Simeone meglehetősen immobilisek ahhoz hogy itt segítséget nyújtsanak, akárcsak Winter és Zanetti, közülük egyikük sincs sem közel, sem távol, úgyhogy Keane és Scholes (zölddel) nyugodtan biztosíthatnak üresen (érdekes, ők valahogy vissza tudtak zárni, nem úgy mint az Inter játékosai). Egyébként erről van szó, amikor azt taglalom, hogy az olasz futball mennyivel lassabb a többi topbajnoksághoz képest, az Inter tridentje itt a lelkét is eladná egy kis segítségért, ami még másodpercekig nem érkezik meg, addigra pedig már a labda is elveszik.

Itt közvetlen az első gól előtt vagyunk. Yorke és Cole (pirossal) egy felpattanó labdáért verseng az olaszok védelmének közepén (sárgával), Beckham pedig (zölddel) megint talál maga előtt egy csomó üres területet. Yorke kibólintja hozzá a labdát, Beckham visszaemeli, fejes, 1-0. Egyébként hozzá kell tegyem, hogy amennyire zseniális volt az Inter támadótriója, pont annyira volt csapnivaló a védelme, a Galante-Bergomi-Colonnese hármas a Bajnokok Ligájában még cigit tarhálni sem elég, nemhogy arra, hogy a Cole-Yorke duót akár csak egyszer is megverjék a levegőben. Úgyhogy a védelmükbe még ezen a nyáron érkezett is 6, illetve 14 milliós vételárért a szintén VB-győztes Laurent Blanc, valamint Iván Ramiro Cordoba. (A támadósort pedig Christian Vierivel és Clarence Seedorffal sikerült megtoldaniuk, Vieri 46 és fél millió eurót emésztett fel, a holland irányító pedig újabb 24 millióval rövidítette meg a Moratti család bankszámláját. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy az Inter volt a kétezres évek PSG-je, a fenntartható gazdasági klubmodellről évekig még az újságban sem olvastak).

Itt Baggio (kékkel) megunja a tumultust és az állandó követő emberfogást, ezért kihúzódik a pálya szélére, remélve, hogy ott megleli a lelki békét. Természetesen nem fogja, ugyanis Neville (pirossal) a vécére is szoros emberfogással követi őt, ráadásul ezzel Baggio csak segít Neville-nek, akinek ugye a pálya szélén van a megszokott helye, ott mindenképp ő lesz az úr kettejük párharcában, Baggio lehetőségei pedig (sebesség híján) gyakorlatilag a nullával egyenlőek az oldalvonal mellett. Neville mögött ugyan van egy hatalmas szabad terület, az Internek azonban nincs széljátéka és sebessége hogy ezt kihasználja, különben is Beckham (sárgával) készen áll Neville mögött fedezni, ha netalán erre szükség lenne.

Újabb átlagos Inter kínlódás: a United védelme kényelmesen leveszi az olasz tridentet, Neville és Irwin továbbra is szívja az irányítók vérét (sárgával), Keane és Scholes szorosan tapad Cauet-re és Simeonéra (kékkel), Giggs és Beckham pedig (zölddel) teljesen szabadon várhatják majd a megszerzett labdát, amivel lehet egy kényelmeset kontrázni. Az olaszok széljátékának teljes csődjét ezúttal Zanetti (sárga kérdőjel) biztosítja, a labda mögött kocogva mélyen a pálya közepén.

Utolsó kép: az Inter teljes akciója egy nagyon szűk sávra korlátozódik (kékkel), ami nagyjából tizenegynéhány méter lehet. A pálya szélei konganak az ürességtől (kérdőjelek). Történik mindez azért, mert a két wingback, Winter és Zanetti (pirossal) esze ágában sincs azt a hatalmas területet bejátszani, Beckhamnek (zölddel) megint nincs dolga. Itt ugyan négyen is épp készülnek rástartolni a United kapujára a védőfal mögé, de ebből a négyből hármat Djorkaeffnek, Baggionak és Simeonénak hívnak, akik alig gyorsabbak a fű növésénél, mellesleg Schmeichel a tizenhatoson belül minden bepasszolt labdát fel fog szedni.

Ferguson ezt a párharcot nagyon okos manőverekkel húzta be egy meglehetősen kényelmes, 3-1-es összesítéssel. A visszavágón már egy egészséges Ronaldoval felállva sem tudott egyről a kettőre jutni az Inter, a United képes volt idegenben is óvatos futballal kontroll alatt tartani az eseményeket. A United ezen a párharcon jelentkezett be a BL serlegért először, amihez még bizony meccs közben kellett belenyúlni a gépezetbe a Juventus ellen (kétszer is). Ha megtalálom az elődöntő két meccsének valamelyikét, akkor arról is születik majd külön bejegyzés.
Ja, a meccset itt lehet teljes terjedelemben megtekinteni, illetve akinek több kedve is akad nosztalgiázni, az inkább a Dailymotion felületén keresgéljen, ott gátlástalanul feltölthető mindenféle jogvédett tartalom, igazi gyöngyszemekre lehet akadni.

Hogy a PSG elleni visszavágóról mit mondhatnánk, azt valószínű sejtitek. Solskjaer csodát úgy néz ki azonnal tud tenni, de a lehetetlenre kicsit talán várnunk kell. A PSG per pillanat jobban felkészült, fittebb és pont egy fokkal komolyabb játékerőt képvisel mint mi. #Kellemetlen statisztikai adalékok powered by OptaJoe: ha egy klub két, vagy annál több góllal kapott ki odahaza egy BL párharc odavágóján, akkor ez az esetek 100%-ában kieséssel végződött. Magyarul kétgólos hazai vereségeket nem fordított még meg senki. Továbbá #kellemetlen hírek confirmed by manutd.com: az utazó keretnek természetesen nem tagja az eltiltott Pogba, sem Juan Mata (legtöbb európai kupameccsel rendelkező játékosunk), de például Matics sem csekkolt be a Párizsba tartó járatra. Ennyi egy irányba mutató előjel mellett szinte kikívánkozna egy csodával határos továbbjutás, de maradjunk a realitás talaján: én már arra is k***ára büszke lennék, ha a meccsen akár csak 20 percre is ráhoznánk a frászt a PSG-re. Sajnos idén még nem vagyunk elég felkészültek a negyeddöntőre, de szívesen megnézném ugyanezt a párharcot jövőre is a 16 között, továbbra is Solskjaerral a padon, és kideríthetnénk, hogy ki a faszább gyerek akkor, ha nem megy ki a kukába a fél szezonunk, egy teljes felkészülési időszakkal együtt.

Addig is mindenki vigyázzon saját és társai testi épségére, a meccset az M4 terjeszti majd este 9-től.

Ja, és a forrás természetesen továbbra is Michael Coxnak a ‘The Mixer‘ című könyve.