Ha nincs (az a) De Gea(-baki), akkor lehet, hogy most nem a csütörtöki Európa Liga-meccsek izgalmaira kellene lélekben készülnünk, hanem a lehetséges BL-csoportokat találgathatnánk. Azon a Chelsea elleni bajnokin a játék nyomokban újra a januári-márciusi periódus Oleballját tartalmazta, a gól is megjött, úgyhogy nem nagyon volt olyan United-fan Manchestertől Bangladesig, aki ne hitte volna el, hogy van még remény. Aztán Rüdiger 30-ról megeresztett egy olyan ernyedt lövést, amit Megye 2-ben is úgy fognak meg a kapusok egy kézzel, hogy le se teszik a másikkal a sörösüveget, de mocsokszar formában lévő spanyolunk (akinek ez lett volna az első védése a meccsen) kiütötte gólpasszra Alonsónak. Igen, tudjuk, a futballban nincs „ha” és „volna”, de nehéz elképzelni, hogy ugyanúgy alakult volna a szezon utolsó két meccse a Chelsea elleni győzelem után.

Ha De Gea áprilisi leolvadását zárójelbe tesszük, akkor sem ez volt az a szezon, amit powerpointos függelékként csatol majd az önéletrajzához. 54 gólt nyelt be összesen a csapat, utoljára ennyire 1979-ben voltunk sebezhetőek, és sikerült egy 13 meccses, clean sheet nélküli sorozatot is összehozni. Mentőkörülmények természetesen vannak, mármint David számára. A buszspecialistának ismert Mourinho elfelejtett buszt felállítani, nem sikerült egy fix belsővédőpárost találnia, a megörökölt játékosok egyik fele állandóan sérült volt (Rojo, Smalling), a másik csak önmaga (Jones), a saját igazolásai közül pedig Baillyról kiderült, hogy túlságosan kamikaze-módban tolja és porcelánlábú (a kettő összefügg), Lindelöf pedig elég lassan adaptálódott az angliai levegőhöz, plusz nem is passzolt a stílusához a José által preferált visszavontabb szerepkör.

Más kérdés, hogy De Gea SAF visszavonulása óta már megszokhatta, hogy csak magára számíthat, és úgy nézett ki, hogy meg is szokta, ha nem így lett volna, akkor nem ő kapja majdnem minden évben a szezon játékosa címet a klubon belül. És a mostani szezon nagyobb részében sem spórolt a bravúrokkal, csak ezeket már annyira megszoktuk tőle, hogy nincs hírértékük. Nélküle például biztos nem tudtuk volna megverni a Spurst a Wembley-ben.

Nem vagyunk távpszichológusok, úgyhogy csak találgatni tudjuk, mi lehet az oka annak, hogy David idén kivételesen nem volt a világ legjobb kapusa. Lehet, hogy az önbizalomvesztés már a tavalyi vébén elkezdődött, csak rutinból még tudta hozni a 10/7-es teljesítményeket. Lehet, hogy a spanyol haverok (lehetséges) távozását nem tudta feldolgozni, vagy lehet, hogy már idény elején eldöntötte, hogy nem akar hosszabbítani, az utolsó meccseken ezért nem volt velünk már fejben. De akár egy magánéleti probléma is állhat a háttérben. Egy biztos: a világ legjobb kapusa nem felejthet el védeni csak úgy, az egyik pillanatról a másikra.

Ha tényleg lelép a nyáron vagy jövőre, akkor csak annyit tehetünk, hogy megköszönjük neki ezt a 8 évet. Nem tartozik a klubnak semmivel, megérdemli, hogy bajnokságot vagy akár BL-t nyerjen egy olyan csapatban, amit nem egyedül neki kell a hátán cipelnie.

(Lábjegyzet: nem lenne szar, ha az utódját a Vezetőség nem aszerint választaná ki, hogy ki a legdrágább a piacon, hanem, hogy ki illene bele leginkább a megálmodott játékstílusba. De Gea zsenialitását nem tagadva, egy hasonló bravúrkapus helyett inkább egy modernebb, Edersonhoz és Allisonhoz hasonló söprögető kapust kellene választani.)