Minden cselekvésünk, minden gondolatunk és minden eredményünk mindössze egyetlen próbát kell kiálljon, tegyünk bármit is életünkben, akár munkánk során, akár vállalkozásunkban, akár szabad emberekként szabadidőnkben, vagy akár egy épp ráérő 30 percben a konyhában. Anyaként, apaként, nagyszülőként, sportemberként, vagy éppen felelős vezetőként. Materializálódjon bárhogy is gondolatunk, szavunk, cselekedetünk, egyetlen dolog vár ránk az út végén: a Mérce elé kell járuljunk, elé kell helyezzük munkánk gyümölcsét és reménykednünk, hogy végül átvisszük majd ezt a Mércét, és nem verjük le a Mindenséget Mérő Rudat.

Üdvözlöm az MUTV nézőit. James Cameron vagyok, a Deepsea Challenger kapitánya. Tartsanak velem a következő órában, hogy együtt tárhassuk fel a bolygó és az emberiség számára eddig elérhetetlennek számító pontját, a több, mint 11 kilométer mély Mariana-árkot. Utazásunk során 3D kamerákkal fogjuk pásztázni az óceán mélységeit és együtt éljük majd át a csodát, mikor először tárul élő emberek szeme elé a természet legmélyebb kincse. Ereszkedésünk végén pedig remélhetőleg megtalálunk egy számunkra nagyon fontos tárgyat, ami emberemlékezet óta hever eltemetve a Föld legmélyebb bugyrában, miután hosszas süllyedés után végleg nyugalmát lelte a fenéken. Segítségünkre lesz ebben egy brit mérnökök által fejlesztett egyszemélyes szonda, ami arra lett tervezve, hogy lehetővé tegye utasának, hogy a gyomrába zárva leereszkedhessen a Csendes-óceán fenekére, és felvételeket készíthessen ott, ahol a nyomás ember által alig elképzelhető méreteket ölt és ahol mindent örökös sötétség borít.

Szerencsések azok, kiknek elődei a Mércét az azt megillető figyelemmel ápolták, szem előtt tartották és a történetét gondosan jegyezték, akár emlékezetben, akár írásban. Szerencsések azok, kiknek elődei a Mérce nagy hogyanjaira és miértjeire ismerték a válaszokat és ezeket megőrizték és az utódoknak idejében átadták.
Mert aki igazán bölcs, az megérti, hogy nem a verejték, a kitartás, vagy az akarat számít igazán – hanem a Mérce, ami a kitartás, az akarat és a verejték eredményét végül megméri.

Fedélzet, fedélzet, hallotok odafent? Egyelőre idelent minden rendben. A műszerek szerint 400 méteren vagyok épp. Persze, nálam vannak a feljegyzések. Itt még elég részletes leírásokkal rendelkeznek a hollétéről. Nézzétek a kamera képét, ide már természetes fény sosem jut el. Itt látták süllyedni akkor, mikor Ronaldo és Tevez távozása után Valenciát, Owent és Gabriel Obertant szerezték csak meg erősítésnek. Persze, velük is nyertek bajnoki címeket, de az Európa felett gyakorolni kívánt dominanciáról valamikor itt mondhattak le egy jó időre.

Bölcsek hát azok, kik gondolsan ügyelnek rá, hogy a Mércét egy pillanatra se tévesszék szem elől, legyen bármennyire is kimerítő ez. A Bölcs számára semmi sem lehet ennél fontosabb. Vesszen inkább a munka gyümölcse, vesszen kárba verejték, akarat, idő, energia, bármi – csak a Mércét el ne veszítsük.
A Mérce az egyetlen tájékozódási pontunk, az egy és oszthatatlan Origó egy minden irányban végtelen, kiismerhetetlen és összefüggéstelen világban. Ha nincs a Mérce, akkor semmi sincs.

Fedélzet, itt James. 1500 méteren járok, itt már reflektorokkal kell világítsak. A burok tökéletesen kitart, és a kamra hőmérséklete is stabil. Ha a feljegyzésekből jól veszem ki, akkor itt volt a süllyedés következő állomása. 30 év után először játszhatott kupadöntőt a City, és nem sokat tettek azért, hogy megakadályozzák őket az elődöntőben, az a beszari középpályás összeállítás csak a kezük alá játszott. Scholest még ki is állították. Ezek egycsapásra legendát csináltak még abból a senkiházi Kompanyból is, mintha előtte lett volna a Citynek olyanja. Nyilván megnyerték a döntőt is. Azt vágjátok egyébként, hogy Balotelli volt a meccs embere a végén? A cipőjét nem tudja bekötni segítség nélkül.

Nagy felelősség nyomja hát a mindenkori jelen nemzedékeinek vállát. Szem előtt kell tartsák a Mércét, ami végtelenül nehéz. Elég ha a figyelem és az összpontosítás csak egy óvatlan pillanatra elkalandozik, és a Mércét már talán sosem találjuk meg újra. A Mérce kényes dolog, kényesebb, mint egy újszülött – az állandó figyelemnél is több figyelmet igényel. Álmunkba is vinnünk kell magunkkal. A Mérce súlyát viselve kell dolgozzunk és megbírkóznunk a ránk váró feladatokkal. Csak egészen kivételes emberek tudják ezt elviselni folyamatosan anélkül, hogy sűrűn elbuknának.

Fedélzet, hallotok? Itt James, kicsit akadozik már a rádió nálam. 3800 méteren vagyok, kicsit furcsa zajt adott előbb a műszerfal, szerintem az egyik led megadta magát, mindjárt kicserélem. Már reflektorokkal is alig látok valamit, nemsokára átkapcsolok UV kamerára. Sajnos itt már teljesen zavarosak a feljegyzések, mondjuk ez érthető, itt már nincs az az emberi érzék, ami tájékozódni képes, már csak a szájhagyomány útján terjedő történetekre tudok hagyatkozni. Többen is azt mondták, hogy itt látták utoljára. Ja, jó régen volt már ez is. Akkor süllyedt idáig, mikor Ferguson és David Gill felállt, náluk fontosabb két ember pedig nem volt a vezetésben legalább 50 éve, aztán odahoztak helyettük valami befektetési bankár pojácát, meg egy félénk kisfiút az Evertonból. Hat éves szerződéssel. Azt hitték ezzel el vannak intézve újabb 26 évre, aztán még egy felkészülési tornát sem tudott nekik rendesen levezényelni a pali, nemhogy egy komplett bajnoki szezont.

Szeretettel kell ápolni a Mércét, holott ez a legnehezebb dolog a világon. Mert a Mérce bizony nem lesz kegyes senkivel. Már akkor elkezd követelni és utasítani, mikor még azt sem tudjuk, mi lesz a következő feladatunk, gondolatunk, szavunk, cselekedetünk. Félünk tőle. Egyedül neki tartozunk elszámolással. Elé kell járulnunk az út végén és szorongunk, hogy vajon elegek leszünk-e a színe előtt. Ha nem, úgy elbukunk a Mérce pedig ránk szabadítja haragját.
Ha azonban elégnek bizonyulunk, úgy viszont előbújik a Mérce legsötétebb, legembertelenebb tulajdonsága: magasabbra kúszik, és legközelebb még többet fog követelni.

Srácok, James, veszitek? Már vagy 5 perce nem jött jel a fedélzetről, ha veszitek, akkor dolgozzatok kicsit a rádión, anélkül nem fog menni. A klíma egyik blokkja megadta magát, úgyhogy izzadok idebent mint egy versenyló, szakad a víz a homlokomról, törölköznöm kell folyton, hogy legalább a vezérlőpultot lássam. 7000 méter alatt vagyok már, az egysejtűeken kívül itt már semmi nem él meg, azt sem tudom ezek mivel táplálkoznak, szerintem egymással, de majd a biológusok pofáznak róla. Itt már csak egy öreg fószer meséiről van tudomásunk, őt is úgy kellett felkutatni a stábnak Angelsey-ben. Nagyon öreg már, de legalább szívesen állt szóba velük. Azt mondta, itt úszott el utoljára a cucc, mikor az a bankárgyerek előbb elkezdett belepofázni a transzferekbe, meg tárgyalgatni az ügynökökkel, meg teleszemetelte a keretet ilyen Schneiderlinekkel, Darmianokkal meg Sanchezekkel, alig tudták utána eltakarítani őket. Ez a hülye azt hitte, hogy olyanok a játékosok, mint egy kőolaj vagy földgáz-részvény. Aztán végül Mourinhót ültette a padra, mikor már azt sem hitték el annak a bohócnak, amit kérdez. Valahol 7500 méter körül lehetett a fószer szerint, mikor klubcímeres öltönyben-nyakkendőben odavágta a flaskákat, mikor a Mikrofon a semmiből megfordította nekik a meccset, különben kivágták volna még aznap. Na azt megnéztem volna én is, az meleg lehetett. Meg aztán mondta a fószer, hogy szerinte a stadiont is ennél a mélységnél hagyták elrohadni, mikor mindenki már rég csilivili, multifunkciós palotákat húzott fel újonnan, ezek még javában a VIP-páholyaikra csorgatták a nyálukat, meg az executive suite-jaikra. Még a szaros West Ham stadionja is korszerűbb már, de mindegy, ő elengedte ezt a témát is.

Aki igazán bölcs, az saját lényévé integrálja a Mércét, s végül már nem is járul a Mérce elé – már út közben is pontosan tudja, hogy amit cselekszik, az mit mérne a Mérce színe előtt. Ők közösségünk élő Bölcsei. Minden közösségnek égető szüksége van rájuk, minél többre. Ők azok, akik különleges érzékekkel vannak megáldva és képesek érteni a Mérce működését, visszamenőleg is felfogni a történetét, és ami még fontosabb: átadni mindezt a következő nemzedéknek, felkészíteni őket a Mércével járó terhekre és felelősségtudatra. Szükségünk van rájuk minden rétegünkben, az egyszerű, kétkezi munkástól a döntéshozókig bezárólag.

Srácok, James megint, még megy a klíma, de furcsa nyikorgásokat hallok a falon túlról, meg a rögzítőcsavarok közül egyre több elkezdett nedvesedni. Remélem bírja ez a szar, ha valami nagyobb gond lesz, azonnal feljövök, aztán felőlem jöjjön le érte még egyszer, akinek két anyja van. Na, 9000 méter körül lehetek, azt mondta a fószer a felvétel szerint, hogy itt már megakadt volna a cucc ezen a mélységen, de aztán valami ennél is lejjebb nyomta. Az a bankárgyerek aláírt valami szuperligás papírokat, amire bepipult az UEFA, az FA, a kormány, a fogorvosok, aztán hetekig állt a bál náluk is, még a stadiont is felforgatták a szurkolók, a rendőrök sem bírtak el velük, úgyhogy halasztottak is valami meccset miatta. Csoda, hogy csak ketten sérültek meg. A klub meg aztán benyelt valami büntetést emiatt a többivel együtt, meg kiadtak valami közleményt, hogy hát tényleg sajnálják, meg szánják bánják az egészet, bárcsak meg sem történt volna, aztán ment minden tovább ugyanúgy.

Szerencsések azok, kiknek elődei ezt a körforgást folytonossá tudták tenni, megszakadás nélkül. Van, ahol évszázados távlatokból ered a Mérce és egy pillanatra sem vesztették szem elől. Van, ahol pillanatokra elvesztették ugyan, de időben eszméltek és tudták, mi a teendő. Van azonban, ahol évekre, évtizedekre vesztették nyomát és van, ahol talán örökre elveszítették. Az ő jövőjük a legsötétebb mind közül. A Mérce jelenti a jövőt, anélkül csak a múlt létezik, és a jelen is csak félig-meddig. Az idő egyre sürget: minden elvesztésben eltelt nap egyre halványabbá és halványabbá teszi a Mércét. Ha a Mérce elveszett, kapát-kaszát azonnal el kell hajítani és mindent az újra meglelés alá kell rendelni. Semmilyen munka nem folyhat a Mérce hiányában, ha pedig mégis folyik, akkor teljesen hiábavalóan – mert ugyan honnan is tudnánk, hogy elég jót cselekszünk-e?
Igazán bölcs, aki mindezt érti.

Fedélzet, itt James, mázlink van. Landoltam a fenéken, alig bírom megkülönböztetni a víztől, minden olyan fekete mint a bálna segglyuka, de itt a cucc. Eléggé meg van gyötörve. Valami interim interimje van itt, meg hetedik helyek, meg ha jól látom, akkor eltakarodott a bankárgyerek, de beszartok, ezek hoztak helyette még egyet. Na mindegy, ha azok a bokaszalag-lovagrendes barmok szereltek volna egy szaros hálót erre a konzervdobozra, akkor fel is tudnám hozni nekik, de hát aki hülye, az szenvedjen, majd lejönnek érte még egyszer, én léptem innen, már vagy másfél órája szarnom kell, ezek meg még azt is megtiltották, hogy egy dobozos kólát kinyissak idebent, mert ki tudja mi történhet. Anyátok történhet.
Mi? Szerinted érdekel? Majd kivágjátok.

(A bejegyzést ihlette némi South Park, Discovery Channel, és egy kis Hamvas Béla)