Szép emlékek

Lassan jobban izgulunk azon, hogy összejön-e a Mata-transzfer, mint hogy bejutunk-e a Capital One Cup döntőjébe, a kezdő sípszóig azonban remélhetőleg mindenkiben kellően felmegy majd az adrenalin a ránk váró mérkőzést illetően is – beleértve a játékosokat, hiszen egygólos hátrányból kell fordítanunk a Sunderland ellen az Old Traffordon.

utd_sun

Hogy mikor nyertek utoljára a fekete macskák mifelénk, azt inkább nem írnánk le, ritkán látott tehetséggel írtjuk ugyanis a mostani szezonban az efféle sok évtizedes statisztikákat, így inkább azzal dicsekedünk, hogy az utolsó csapat, amely 2-1-es hátrányból tovább tudott jutni a ligakupából éppen a Manchester United volt, méghozzá 2010-ben, egy emlékezetes City elleni párharcban.

A döntőben éppen a szomszédék várnának bennünket, ha továbbjutnánk, akik 180 perc alatt laza 9 gólt dugtak el a West Ham hálójában, így ha sikerül is a kisebb bravúr (idei formánkat tekintve nem érezzük túlzónak a kifejezést), a Wembley-ben már bizonyosan nem mi lennénk a favoritok. Egy sikeres Rooney-visszatérés és néhány engesztelő játékosteljesítmény a Chelsea meccs után azonban bizonyára jobb hangulatba rántaná a szurkolók többségét ma este. Aztán majd jöhet Mata is…