Egy csodálatos ember

Tudtuk, hogy nem lesz könnyű 26 év után menedzsert váltani, de Sir Alex távozása a United éléről a vártnál egy hangyafallosznyival jobban leamortizálta a csapat idei teljesítményét, ami sok szurkolót arra sarkall, hogy kommentekben gyalázza (többek közt itt, a blogon is) David Moyes-t.  Vendégszerzőnket, mc_deere-t a menedzserünkre zúduló össznépi gyűlölet annyira felháborította, hogy kénytelen volt klaviatúrát ragadni.

moyes1David Moyes egy csodálatos ember. Szerény, alázatos, és csak a munkában hisz. Igazi, hamisítatlan skót, olyan, aki alulról tör fel, és ebben csak a saját erejére támaszkodik. Az, hogy most épp gyenge eredményeket szállít a csapat kispadján, csak a tájékozatlanokat és a rosszindulatúakat téveszti meg. David Moyes egy arany ember, aki a legjobb tudása szerint készíti fel a srácokat hétről-hétre, és igazán nem tehet arról, hogy mostanság minden kifelé pattan, ami meg mégsem, az hetekre lesérül. Aki mást mond, az szurkolhat inkább a Citynek, a Chelsea-nek, vagy a Liverpoolnak. Divatdrukkerekre nincs szükségünk.Egyébként is, aki nem látja az igazságot, az vak. Moyes igenis jobban teljesít, tessék csak megnézni, sorra dönti meg a rekordokat a csapattal. A Stoke ellen például még soha nem kaptunk ki a Premier League-ben, de az Everton, a Newcastle, vagy a West Brom is emberemlékezet óta először érkezett nyerni az Old Traffordra. Aki ezeket az eredményeket tagadja, az egyszerűen hazudik, előre megfontoltan, rosszhiszeműen és galád módon. David Moyes igenis, jobban teljesít. Ha véletlenül mégsem, akkor is.

Amúgy is, mi a fenének magyarázkodni: Fergie megmondta, az a dolgunk, hogy bízzunk benne. Lehet, hogy az egész csak egy ördögi terv része, most elengedjük az ellenfeleket, hadd bízzák el magukat, aztán a végén, amikor már nem is számítanak rá, előzünk. Úgy sokkal jobban fáj, és a szurkolók is jobban örülnek. Nem igaz, hogy nem lehet elismerni egy ilyen ember érdemeit! Hiszen maga Ferguson választotta ki! Hát az ilyen, az csakis egy arany ember lehet!

moyes4Kiválóan látja, hogy sok a csapatnak, amikor egyszerre három sorozatra kell koncentrálnia. Már a BL-ből is megpróbált kipottyanni, de akkor az ellenfelek rosszindulatú aknamunkája miatt még nem járt sikerrel (miért, hogy lehet másképp értékelni, amikor valaki 4(azaz négy)-1-re kap ki tőlünk? Úgy, hogy közben Kagava a meccs egyik legjobbja… Undorító, szándékos csalás!), de az FA-kupában és a Ligakupában már kiköszörülte a csorbát. Külön öröm, hogy mindezt a kiesés ellen hadakozó csapatok ellen sikerült elérni, mert legyünk őszinték, egy City, vagy egy Chelsea ellen bárki ki tudott volna esni. Na, de egy Sunderland! És egy Swansea! Hát ahhoz már Moyes kellett!

Szívós munkájának köszönhetően stabilan a tabella első felében tanyázunk, és ha folytatjuk remek sorozatunkat (vagyis átlagban minden második meccsünket nyerjük), a szezon végén is meglesz a hetedik hely. A fanyalgóknak ez persze kevés, ők csak akkor vannak velünk, ha győzünk, nem látják át az egész tervet: Moyes a manchesteri vitrinből még hiányzó Európa Liga címre hajt, arra az egyetlen kupára, amit Fergusonnak soha sem sikerült megnyernie. Ördögien zseniális és ravasz.

A célhoz a leginkább illő játékosokkal erősít (Fellaini életében egyetlen BL-meccsen sem szerepelt, soha), de közben figyel arra is, hogy elhallgattassa a zúgolódó kritikusokat, a divatdrukkereket, akikből jelentős bevétele származik a klubnak. Ezért igazolta le pl. Matát, aki egyébként mellesleg Európa Liga-győztes. Az egyetlen, a jelenlegi keretünkben.

Így dolgozik egy vérbeli profi.

moyes3És meg van képe valakinek azt mondani, hogy nem elég érett az MU vezetéséhez? Hát mi van, most már akárhova bekötik az internetet? Az agyam eldobom, esküszöm.

A szurkolókra külön figyel, mégis, mi mással lehet magyarázni, hogy csak négy gólt kapott a városi rivális City elleni meccsen? Mikor a közvetlen rivális Tottenham és Arsenal meg sem állt 5-6 gólig, mi arra rendeztük be a játékunkat, hogy megússzuk néggyel. Dicséretes és tiszteletreméltó hozzáállás, lenne mit tanulnia belőle néhány magát szurkolónak nevezni merészelő létformának.

Közben egyébként utánanéztem: Ferguson ennél sokkal rosszabbul rajtolt a United menedzsereként. És, mégis, mi lett belőle! Csak a türelmet kell megadni, és Moyes is kupát, kupákat fog nyerni. Nem hiszem el, hogy még mindig vannak, akik nem látják: a mai világban egy menedzsernek legalább 25-30 év kell ahhoz, hogy igazán a maga képére formálja a csapatot. Ennyi időt mindenkinek adni kell, és aki ennél hamarabb eredményeket merészel követelni, az nem érti a modern futball törvényszerűségeit.

És egyébként is, David Moyes egy csodálatos ember. Kell ennél több?