Rejtett tartalék – Osztályzás

A Manchester United tegnapi kezdőcsapatára pillantva bizonyára kevesek nyálelválasztása indult be, így nem véletlen, ha a végeredmény tudata disszonáns érzést kelt egyesekben. Ettől természetesen még örülünk: a jövő szerdai, Bayern elleni valószínűsíthető kezdőnk túlnyomó többsége pihenhetett, mi pedig egészen sima, 4-0-s győzelmet arattunk a Newcastle otthonában. Méghozzá velük – osztályozzuk is őket, ki-kitekintve a jövő heti BL-visszavágóra is.

top

Lindegaard – 8

Menedzserünk hirtelen rájött, hogy van neki egy cserekapusa is, melynek következtében Lindegaard első ízben kezdhetett a Premier League-ben, mióta Moyes ül a kispadon. Anders jócskán meg is hálálta a bizalmat: a szarkák ugyan nem rohamozták a kapunkat, Cissé azonban három ízben is gólt szerezhetett volna – De Gea helyettese szerencsére mindegyik esetben résen volt, egy fejest, illetve egy-egy távoli és közeli próbálkozást hárítva. Kirúgásai miatt sokat szoktuk szidni, ám a második gólt most éppen az ő előrevágott labdája előzte meg, így ma minden dícséretet megérdemel.

Valencia – 7

Nagy kérdés, hogy ki játszhat majd Rafael helyén Münchenben, Valencia tegnapi teljesítményét látva pedig tovább erősödött ez a dilemma, az ecuadori ugyanis nagyon fegyelmezett melót mutatott be a jobbhátvéd posztján. A hazaiak nem is nagyon erőltették azt az oldalt, ami sokat elárul a szituációról – meglátjuk, Moyes miként dönt ezt követően.

Smalling – 7

Mindenképpen örömteli, hogy most már fiatal védőink esetében is mondhatunk olyat, hogy “rutinból hozták le a meccset” – nagy éjszakai dorbézolónk, Smalling jól tért vissza sérülését követően, esélyt sem hagyva a Newcastle támadóinak, és csupán egyetlen alkalommal szabálytalankodott. A jobbhátvéd posztjára mindenesetre talán jobb eséllyel pályázhat a BL-ben a sérüléshullám következtében.

small

Jones – 7

Jones esetében lényegében ugyanazt írhatjuk le, mint Smallingnál – Phil a statisztikák alapján ugyan egy lehelletnyivel jobban teljesített társánál, ám magasabb pontszámmal azért nem jutalmaznánk, ahhoz a mostaninál komolyabb próbatétel kellett volna az ellenfél részéről (vagy komoly részvétel a támadásban). Nála nem túlzás kijelenteni: bárhol feltűnhet majd.

Evra – 5

Kapitányhelyettesünk visszatért, ám hogy meggyőző teljesítménnyel tette volna, azt nem állíthatjuk sajnos. A Newcastle leginkább az ő oldalán próbálkozott, és nem egyszer meg is tudták zavarni – a meccs elején volt egy igen csúnya eladott labdája is, és cseréje sem igazán tudjuk, hogy minek is szólt pontosan. Sajnos továbbra is nagy kérdés, hogy lesz-e kellően jó emberünk Robbenre.

evra

Young – 0

Jó szögletéből szabálytalan gólt szereztünk, aztán egy testi kontakt után nem mert komolyabban búvárkodni – az ismeretlen szituációban rosszul esett, és kiment az ujja.

young

Fletcher – 7

Hiába láthattuk, hogy egy erős, agresszív középpálya ellen sajnos már nem képes ugyanazt hozni Fletch, mint fénykorában, szégyent így sem vallott skót harcosunk. Számos labdát lefülelt, rengeteget passzolt (méghozzá 96 százalékos pontossággal), és összességében jól, magabiztosan mozgatta hátulról a csapatot. A vezető gólunkat eredményező szabadrúgást is ő harcolta ki.

fletch

Fellaini – 5

Nem tudjuk, mi van mostanában Fellainivel, de valaki sürgősen tarkón csaphatná könyökölhetné, mert kicsit sokat használja a szóban forgó testrészét. Egy rosszabb napot kifogó játékvezető tegnap is kiállíthatta volna, de más szempontból sincs okunk dicsérni, mert hiába használta ki nem egyszer jól testi előnyeit, számos esetben könnyelmű megoldásokat választott – egyszer ráadásul karbatett kézzel nézte a United támadását egy elveszített labdát követően.

fella

Kagava – 8

Nagy fordulatot vett Kagava szezonja: az elmúlt hetekben egyre többször jönnek össze neki a dolgok. Ez a mostani meccs is ilyen volt, és bár végül csak egyetlen gólpasszig jutott, összességében ő volt a legaktívabb játékosunk: ő passzolt a legtöbbet és ő alakította ki a legtöbb helyzetet is. A sokat szidott hatástalan szélsőjáték egyre inkább a múlté, ebben pedig komoly szerepe van az efféle teljesítményeknek is.

Mata – 9

Téli igazolásunk eddigi legjobb meccsét játszotta nálunk: múltkori első gólját most két továbbival toldotta meg (az egyiket egy olyan remekbe szabott szabadrúgással, amilyenek miatt többek között idehoztuk), extraként pedig egy gólpasszt is kiosztott a hosszabbításban. Láthatóan egyre jobb az összhang a társakkal, ami az ő teljesítményének kulcstényezője, így örömmel mondhatjuk, hogy aki egy újabb besült igazolást látott benne, annak nem lesz igaza – legalábbis egyre inkább így tűnik szerencsére.

mata

Hernandez – 8

Kissé kedvtelenül kezdte a meccset, amin a múltkori gól-nem-örömét követően nem is lepődtünk meg, végül azonban mosolyt is láthattunk az arcán, miután góllal és gólpasszal térhetett haza Newcastle-ből. Összjátékban ezúttal a gyengébb Chichát láthattuk, amiben persze közrejátszhat az is, hogy nem nagyon van játékban, ám a kapura igencsak veszélyes volt, amikor lehetőség adódott előtte – emlékezzünk csak kapufájára, illetve visszahúzott lövésére.

chica

Januzaj – 7

Moyes maga is elmondta, hogy nem szeretné túlhajtani fiatal reménységünket, ám Young kiesésével hamar be kellett állnia Januzajnak. Azt pedig nem mondanánk, hogy nem látszott rajta a fáradtság: egyértelműen ennek a számlájára írható, hogy volt néhány egészen borzasztó megoldása, de így is eljutott egy remek gólig, és a harmadik találat előkészítésében is nagy szerepe volt.

janu

Büttner – 0

Jobban mozgott, mint Evra, de mivel ekkor már minden eldőlt, ezért sok dolga nem akadt.

Nani – 0

Végre pályára léphetett ő is, ám hatalmas luftjánál hamar rájöttünk, miért is szokott bennünket az őrületbe kergetni. Egy szép sokpasszos támadásban azért így is benne volt.

Az idézőjeles tartalékok tehát komolyabb erőfeszítés nélkül, meglepően simán lehozták a meccset, a győzelemmel pedig még jobban megerősítettük vezető pozíciónkat a Premier League idegenbeli tabelláján. Reméljük, hogy a közeljövőben azért ennél komolyabb dolgoknak is örülhetünk majd…

  • Pingback: free skype download()

  • Pingback: java version()

  • Pingback: download mozilla firefox()

  • Pingback: google chrome download()

  • Pingback: Vanessa Smith()

  • Pingback: douglas()

  • Pingback: Karl()

  • Pingback: Marshall()

  • Pingback: chester()

  • Pingback: Trevor()

  • Pingback: jerome()

  • Pingback: Henry()

  • Pingback: Charlie()

  • Pingback: Arturo()

  • Pingback: Greg()

  • Pingback: Fred()

  • Pingback: marion()

  • Pingback: carl()

  • Pingback: Carlos()

  • Pingback: luke()

  • Pingback: evan()

  • Pingback: Carlos()

  • Pingback: julius()

  • Pingback: jacob()

  • Pingback: Jose()

  • Pingback: benjamin()

  • Pingback: carlos()

  • Pingback: brent()

  • Pingback: edward()

  • Pingback: lyle()

  • Pingback: Gilbert()

  • Pingback: Alfred()

  • Pingback: Erik()

  • Pingback: Casey()

  • Pingback: terry()

  • Porter Ramsey

    Kagawa egész szezonba nem lőtt egy gólt sem, miért van olyan érzésem ez a sorozat holnap szakad meg? #believe

  • Moyes Story

    Legalább összejön a Chelsea-Real, Mourinhonak csemege lesz.

    • KecsopBeno

      Casillasnak is.:)

  • Jok3r

    Úgy tudtam…Chelsea-PSG 2-0

    • KecsopBeno

      Mourinho indulhatna 100 meteres sikfutasban…

    • Fred

      azért ez a Blanc is egy nagy mágus, azt hitte majd szépen kibekkelik és kész.

      • KecsopBeno

        Szerintem jatekban nem voltak a Chelseanel gyengebbek. Ha Cavani az egyik helyzetet belovi, akkor az egesznek vege…

        • Moyes Story

          Hát igen, de hát Cavani nem egy Welbeck. 🙂 Jóéjt.

          • KecsopBeno

            Ja, egyszer se probalta meg atemelni Cech-et 🙂

        • Fred

          Nem voltak rosszabbak, éppen ezért dühönghetnek most. 1-0 után próbálhattak volna támadásban kicsit többet is, mint, hogy előrevágták Cavaninak. Így várható volt, hogy a chelsea a végén bemákol egyet.

  • charlatan

    OFF:
    a Dortmund-Real-on most tényleg hatalmas az iram, helyzetek mindkét oldalon, még mindig nem késő belenézi!

    • Dyer

      pont most keresem a streamet 😀

    • Rio

      most kapcsoltam el, az első félidő sokkal jobb volt… chelsea nagyon hajt.

    • Moyes Story

      Most eljátszák velük azt, amit tavaly a Dortmund csinált velük.

  • _not_arrogant_just_better_

    Ok, hogy Thiago Silvat és a “világ egyik legjobb védője”t már nem egyszer láttam egy mondatban szerepelni, de a párharc mindkét bekapott gólja az övé volt, fura.

    Hajrá Dortmund!! Imádnám

    • Moyes Story

      Ramos is a világ legjobb védője, de nem ma.

      • csakaMU

        És Pepéről még szót sem ejtettünk.

    • Jok3r

      Brazil=a világ legjobbja a posztján

      Az egyenlet tagadását a törvény bünteti! 😀

      • Pokmalac

        Anderson #true8

  • Jok3r

    Jó, most már hivatalos, Pepe után David Luizt gyűlölöm a legjobban…hihetetlen, hogy még nem kapott sárgát. A Dortmund meccset nem nézem, de hajrá dortmund. Igaz, sajnálnám, ha CR7 nem nyerne BLt, nagyon megérdemelné!

    • Moyes Story

      CR nyert BL-t. Ráadásul egy sokkal jobb csapatban.

    • csakaMU

      Szerintem teljesen más dolgokat érdemel ronci, de hát kinek hogy 🙂

    • Pokmalac

      Neeeeeeeeem, dehogy. Az a legviccesebb hogy alig nyer valamit mióta elment 😀 Az aranylabdát is sajnáltam, tök mókás, hogy nálunk mennyivel sikeresebb volt. Ja és David Luiz :@

    • godlikezaza

      nincs az az isten, pina stb akinek a kedvéért én még egy BL-t kívánnék Madridnak. Soha.

  • Moyes Story

    Vezet a Dortmund, a Real kihagyott egy tizit, és közük nincs a meccshez. Nem merem leírni, de remélem…. 🙂

    • Freeezer89

      azt, hogy holnap nyerünk?

    • Moyes Story

      Akik szerint Fellaini flop volt, az nézze most Illaramendit.

    • Moyes Story

      2-0 😀

      • Pokmalac

        Kiszurkolod nekik :DD

    • psychocska

      klopp meccs előtti értekezletét megnéztem volna

    • Moyes Story

      Ez a Real ma megérdemelné, hogy kiessen. Az a baj, ha találnak egy gólt, akkor szinte esélytelen. Remélem több kamubüntetőt nem kapnak, elég volt az amit DiMaria kihagyott.

    • csakaMU

      Kezdek magamon szurkolói tüneteket felfedezni. Kezem a magasban a góloknál, helyzeteknél meg a tizinél szétszed az ideg… Mondjuk már mióta először bajnok lett a dortmund azóta jobbára figyelemmel követem őket. Szimpatikus banda egy kurva jó edzővel.

      • Pokmalac

        Nem lehet nem szeretni őket.
        Ha Borsó csapat lenne akkor ő lenne a Dortmund.

        • Csordás Adrián

          😀 😀 😀

        • Rio

          Ha Welbeck csapat lenne, ő lenne a 2000-es évek eleji Leverkusen. Sokszor eljut a végéig, de mindig elbalfaszkodja.

          • Moyes Story

            Ha Valencia csapat lenne. Ohh wait.

          • reddevil72

            ha jang csapat lenne,mindeg rettegve keszulodne ellene az aktualis ellanfele a megye 3-ban..

      • Moyes Story

        Így van, viszont nálam az is közrejátszik, hogy olyan szintű undort, amit a Real képvisel, csak a finomfőzelék tud kiváltani belőlem.

    • Freeezer89

      a másik meccs vlki? a stat-ok alapján nem nagyon van képbe a PSG

      • Fred

        psg rá akart ülni a 3-1-re ami eléggé ment is neki addig, amíg egy bedobás után jó nagy védekezési hibából be nem kapták a gólt. azóta sem nagyon tudnak felérni egy normális támadással, a chelsea meg megy, mint a gép, de inkább csak beívelésekből veszélyes.

    • Moyes Story

      Szerintem innen már nem lesz meg, úgy látszik elfogytak.

    • csakaMU

      a kimondhatatlan nevű üzbég örmény mittomén honnanjött csávón ugrik a dortmund továbbjutása, 2 gól maradt a lábában eddig

      • Pokmalac

        Miki egér.

      • Moyes Story

        Iszonyat milyen mákja van a Realnak ilyenkor. Tavaly a Galata elleni visszavágón is ki kellett volna zúgniuk.

      • Moyes Story

        Amúgy Welbeck belőtte volna. 🙂

        • csakaMU

          ohh ebben biztos vagyok 😀

        • Pokmalac

          BIGLIKE

  • psychocska
    • bfgbobo

      durván beindult Birminghamben, épp ideje volt már, szegény az eddigi kölcsönidőszakok alatt mindig szopott (aki oda vitte néhány meccs után repült)
      nyár végén lejár a szerződése, már mondta hogy nem akarja meghosszabítani

  • Moyes Story

    11-es ránk a szorzó az Allianzban. 🙂

  • crpa7
    • bfgbobo

      szeptember 2.-ig még legalább 347854 ilyen cikk fog megjelenni

      • Pokmalac

        can’t wait 😀 uborkaszezon <3
        Múltkor beszéltük, hogy mennyire várjuk a szezon végét. Ameddig így játszunk mint mostanában, addig én elvagyok. Persze szégyen az év végi helyezés, de én beletörődtem az apró ki győzelmek viszont mindig jól esnek.

      • Flack

        szerencsére idén lesz egy vb, így abban a néhány hétben talán találnak más témát is 🙂

  • reddevil72

    jovore:
    DdG
    SHAW-JONES-EVANS-COINTREAU
    KROOS-
    REUS-MATA-KAGAVA-JANUZAJ
    ROONEY
    4-1-4-1/4-5-1

    • Moyes Story

      Só balhátvéd.

      • reddevil72

        TE KIT JAVASOLSZ?

        • Moyes Story

          A Caps-Lock kikapcsolását, illetve a jobbhátvéd posztra. Seamus Colemant, Rafael mellé.

          • psychocska

            ha már sokalltad shaw árát, szerinted colemant mennyiért adnák?

          • Moyes Story

            15-20 körül. Érte sem adnék többet.

    • Sousaphone

      Reus-ról azt írták a Barca igazolási eltiltása kapcsán, hogy már megegyezett a katalánokkal, hogy nyáron oda megy. Ezek után nem hiszem, hogy megszerezhetjük, hacsak össze nem jön ez a kizárás az átigazolásból és nem akar egy évet várni.

      • bfgbobo

        ez az a Reus aki folyamatosan örök hűséget fogadott a Dortmundnak?
        jó helye lesz neki a Barcánál

      • Pokmalac

        Ki nem egyezett meg a Barcával ? 😀 Meg amúgy is pont nem arra a posztra kéne igazolniuk, még akkor is ha egy Reus csak erősítés lehet.

      • Moyes Story

        Ugye nem az NSO-ról tájékozódsz?

        • Sousaphone

          Már nem emlékszem hol olvastam. De remélem nem igaz, főleg nézve most mit játszik a Real ellen.

      • reddevil72

        2 evet kene varnia.ha nem igazoljuk le orok-harag..

  • Csordás Adrián
  • psychocska

    rafael, evans, fella nem utazik

    • Pokmalac

      Fella szerintem nem volt rossz az 1. meccsen, bár lehet csak az öröm mámor miatt láttam így. Szerintem fontos volt az ereje, és bár nagyon sokat hibázott én betudtam annak, hogy nagy volt a csapaton a nyomás és az ellenfél nagyon erős volt. Örültem volna, ha holnap játszana.
      Akkor Rooney utazott ?

      • Nazara

        Rooney igen, ma már együtt edzett a csapattal is.
        Szerintem Fella helyett ha Jones játszhatna Vkp-t Carrick mellett, azzal hatalmasat nyernénk, de Smalling jobbhátvédben egyáltalán nem lenne megnyugtató, Valenciára meg egy sorral előrébb lenne nagy szükség.

        • Csordás Adrián

          én is így gondolom, hogy Valenciára egy sorral előrébb lenne szükség

      • Flack

        Igen utazott. Edzett is, igaz beinjekciózva.

    • csakaMU

      Lehet hogy kifejezetten jól fogunk járni azzal, hogy Fella nem ment. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy ki lesz Carrick párja. Jones? Teljesen jó elgondolás, de én egy Rooney-t is el bírok ott képzelni, meg ki is nézem Moyes-ból, hogy berakja középre.

      • glory

        szerintem fletch bekerülhet, jól nyomta a hétvégén.

        • csakaMU

          Igen, lehet, mert ha Jones lenne középen, gázos lenne a jobbhátvéd poszt. Smallinggal ott hazárdírozni nem volna bölcs dolog.

          • Moyes Story

            Én majdnem biztos vagyok benne, hogy Vale lesz a jobbhátvéd.

        • psychocska

          ez lesz szerintem is

      • crpa7

        Alapból én is A carrick,Jonesra szavaznék,mert bár Fletsh talán Rooney-n és Januzaj-on kívül aki abszolút dicsérhető a szezonban és egyre jobb,de azért még is csak sokat hagyot ki és nem a BM

        • RedMark

          Es mi lene ha:
          Ddg
          Vale/smalling rio vidic evra/buttner
          Jones carrick fletch
          Kagava rooney welbeck
          Jones igy ki tud segiteni az eppen tamadas alatt levo oldalon vagy mint tavaly cr eseteben raallitani riberyre vagy robbenre, carrick fletch meg tudjuk mire kepes, megha attol el is maradnanak.

  • Szabiboy

    http://www.mirror.co.uk/sport/football/news/manchester-united-news-transfer-rumours-3387206 nem lenne rossz. Mondjuk egy ilyen felallas jovore: DDG- Shaw,jones,evans,rafael- Gündogan,Fellaini- kagawa/januzaj, mata, kroos- Rooney(c) varom a nyarat.

    • Moyes Story

      Az igazi discount az lenne, ha a Gündogan-Kagawa cserébe belemennének.

      • bfgbobo

        Kagawa maradjon, most hogy vannak játszópajtásai olyan jó lehet mint Dortmundban

    • EZS

      Félek, Kroos lesz az új Thiagonk…

      • Moyes Story

        Thiagotól se szarják össze magukat Bayernben. Én nem sírok utána.

  • Netup

    Reméljük a daily mirror néha igazat is szól :)) :
    Daily Mirror: Kroos tells team-mates: ‘I’m joining United’

    • psychocska

      egyszer csak bejön nekik is valami

  • psychocska

    u21es meccset nézem megint, wilson ismét nagy gólt akasztott 😀

    • Moyes Story

      Bárcsak középpályás, vagy szélső lenne.

      • psychocska

        azokból is van ebben a garnitúrában ígéretes. rothwell-pearson páros a középpályán, a jó nevű jankó a szélen

        • Moyes Story

          Csak ők még nem az a szint, akit belehetne rakni, egy PL csapat ellen.

          • psychocska

            szerintem még wilson sem, de neki van a legnagyobb esélye. szezon végén pályára kell küldeni, aztán nyáron elvinni a túrára, hátha berobban

          • Moyes Story

            Ha be is robban, sokra nem megyünk vele, mert tele vagyunk csatárral, viszont neki is eszébe juthat az, ami akkor Pogbának.

          • bfgbobo

            neki nem az a Rinyaola vagy ki a faszom az ügynöke, nem fog 2 évente csapatot váltani

          • Moyes Story

            Ettől függetlenül, aligha bánhatja meg a döntését.

          • psychocska

            ha csicsó esetleg elmegy a nyáron, ott is lenne a helye

      • Moyes Story

        Mondjuk a gólját elnézve akár lehetne szélső is.

  • Moyes Story
    • wolandrule

      Apa is mehetne utána…

      • Moyes Story

        Állítólag a gyökér Arsenal szurkoló. Ramsey meg MU drukker, őt bezzeg elbírták happolni előlünk….hihetetlen.

        • wolandrule

          Akkor tényleg találó a beceneve. Erre a csókára azért nem szívesen bíznám a gyerekem így ránézésre.

    • Rio

      Ezek szerint legalább az ágyban nem dobálja magát. És minimum egyszer már betalált.

      • Moyes Story

        Legalább kétszer. Két gyereke van.

        • EZS

          de ha ikrek… 😀

          • Moyes Story

            Csak a kapussal ér kettőt. Vagy most mivan? 😀

      • vendég22

        Az Anya nem fél, hogy milyenek lesznek a gyerekek?

  • psychocska

    “Nani is a very important player and at this time the only thing I can say is that he is likely to leave Manchester,” Pastorello said.

    remélem youngot azért megtartjuk, nagy kár lenne két ekkora klasszist elveszíteni egyszerre

    • Pokmalac

      Mekkora űr keletkezne utánuk 🙁 SAF-ot még túléltem, de ezt…

    • Dyer

      ki az a Pastorello?

      • psychocska

        ügynöke

    • Moyes Story

      Remélem a vébén tol valami kézzelfoghatót, hátha kapnánk érte egy szép summát valamelyik olajostól.

    • Dyer

      🙁

    • Freeezer89

      Hol kell alairni???

  • glory
  • KiB

    svéd bíró (Eriksson) lesz szerdán
    jó ez nekünk??

    • Fred

      előzetesen jobbnak tűnik, mintha cakir-t küldték volna

      • KiB

        na jó, azért van 1 szint:)

    • Csordás Adrián

      a Catehamből?

      • Csordás Adrián

        francba, az c-vel írja a nevét, nem k-val 😀

        • KiB

          de majdnem sikerült:)

      • Rio

        Remélem, a piros zászlót nem kell majd miattunk elővenni.

    • Dzsuk1

      ez az a faszi, aki milliomos és csak hobbiból fújkál?

  • Dave

    Őszintén írom: nagy szükség volna Hernandez és Lindegaard többet játszatására, mert ilyen embereket meg KELL tartani. Minőségi játékosok, és nagyon jó érzés, hogy nem kell összecsinálnunk magunkat, ha De Geaával valami történünk. Egyébként az Arsenal szokásos évvégi zuhanórepülését látva csak nekem jutott eszembe, hogy meglehet az a 4. hely???

    • EZS

      Azért van ott egy Everton meg egy Tottenham is. És az Everton nagyon jó, szerintem ők lesznek a negyedikek. Ha lenne még 3-4 meccsel több, azt mondanám, meg lehetne, de így elég kevés az esély.

    • Rio

      Attól tartok, hogy az Evertoné lesz a negyedik hely.

    • godlikezaza

      Egyre kíváncsibb vagyok Hernandez-zel kapcsolatban. Többször olvastam már itt, hogy esélyes, hogy távozik. De honnan jönnek ezek a pletykák? Én nem látom be miért kéne megválni tőle. Nem stabil kezdő? Sose szólt érte, ellenkezőleg. Meg amikor igazoltuk az első gondolatom volt, hogy itt az új Solskjaer. Azóta is így vagyok vele. Szóval mi is a pletyka eredője?

      • Moyes Story

        Attól, hogy nem nyavajog a sajtóban, mint Sindzsi, még szerinted nem bántja, hogy alig játszik?

        • godlikezaza

          Ja, hogy nem játszott és akkor ebből következik, hogy távozni is fog. Igazából előttem még az a szimpatikus nyilatkozata lebeg, mikor is azt mondta, hogy nem számít, ha 90 vagy csak 10 percet játszik (vagy nem tudom pontosan). Jó, igen nem játszott nagyon régóta nekem is feltűnt, csak nem gondolom, hogy egyből az eligazolását kéne hangoztatni.
          Nem kicsit hasznos játékos és szerintem ezt Manchesterben is tudják. Legalábbis bízom benne.

          • psychocska

            csicsó egy igazi jóarc, ezért nyilatkozgat ilyeneket, miközben nyilván kurvára elege van már a padból. és például egy valencia szintű spanyol csapatban lazán hozna 15-20gólt szezononként és játszana minden meccsen. valószínűleg ezt ő is tudja

          • godlikezaza

            de valószínűleg azt is tudja, hogy az öreg nem azért hozta ide, hogy minden meccsen játsszon, kezdőként meg végképp nem. ő erre azt mondta, oké. cserébe nyer kupákat (idén nem). évente így is összehozott 10-20 között gólokat. viszont amikor több meccsen kezdett akkor többnyire nem ment neki. ő tipikusan szupercsere, és abban hitben voltam, hogy ezzel is tisztában van a srác. szóval, hogy több játéklehetőséget akar tiszta sor, nem vitatkozom vele. De, hogy el akar menni? Nme csak ez a megoldás létezik.

          • psychocska

            az öreg alatt többször játszott, akár rangadón vagy nagyobb téttel bíró meccsen is. mióta robin itt van, tényleg csak csere és nem is játszik annyit

          • godlikezaza

            tény.
            viszont: RvP 30 és idén már hozza azt amit tavaly csodával határos módon nem, Hernandez 25 és totál egészséges. kell még ezt tovább gondolni? kettejük közül itt csak Hernandez-nek van jövője. Ha ezt én így látom, nem tudom elképzelni, hogy az érintettek nem.

          • Fred

            Nekem az nem világos, hogy Chicha azokon a meccseken miért nem kapott több lehetőséget, ahol a szélről bebaszkodott labdákat erőltettük, pedig, nem kevés ilyen volt. A betett labdákra érkezésben szerintem a legjobb csatárunk. Igaz, a beadásokkal is volt probléma bőven, de az sem mindegy, hogy ha néhány mégiscsak eljut a tizenhatoson belülre, érkezik-e rá egy erőszakos, a védőknél gyorsabban reagáló támadó. Márpedig rvp idén minden volt, csak az nem. Egyébként Hernandez az összjátékban is határozottan fejlődött, piszkosul sajnálnám, ha lelépne tőlünk és nem csak azért, mert egy nagyon szimpatikus játékos.

          • Moyes Story

            Hidd el, én is szeretném, ha maradna, de ne magyarázzuk már meg, hogy neki ezt a mostani helyzet jót tesz, mert nagyon nem.

    • bfgbobo

      ha nyerünk a Goodisonban meg hozzuk a maradék meccseket akkor szerintem is meglehet

    • crpa7

      Nekem is eszembe jutott,de ahhoz nem csak az Arsenalnak kéne elveszítenie a maradék öt meccséből legalább 2-őt,hanem az Evertonak és a Spursnek is.Az idei szerencsénket elnézve ez meg sztem. lehetetlen.

  • Szilveszter94

    Na jól van… idén már annyiszor megmondtam, hogy “Moyes végre összeszedte magát”, és azt is, hogy “Moyest rég ki kellett volna rúgni”, hogy az Everton elleni meccs utánig most már nem vagyok hajlandó dönteni, hogy most jók vagyunk vagy sem.

  • Moyes Story

    Januzaj gól/gólpassz statja, a bajnokságban egyenlők CR első éves statjával.

    • csakaMU

      Oda neki a 7es mezt!!!

      • Pásztor László

        11-est, giggs vissz fog vonulni sztem

        • glory

          kiscsikó még ahhoz hogy rögtön megkapja giggs mezét, én várnék egy évet vele.

          • Pásztor László

            Mert a 7-es kevésbé megterhelő? Amúgy ha valaki mentálisan egyben van, mindegy a mezszam, viszont ha gyenge ilyen téren akkor 10 év múlva is teher lesz neki. Mint Naninak az, hogy Ronaldo árnyékakent kezelték.

          • glory

            persze hogy mindegy a mezszám, de ne adjuk már giggsy mezét egy húszévesre aki egy éve van a nagyok között. azt sem mondtam hogy a 7-est kapja meg, bírja még egy kicsit ebben, ha ügyes majd kiérdemli a tizenegyest.

          • Pásztor László

            Deal!

          • Pokmalac

            Én csípem a 44-est, olyanja úgysincs sokaknak 😀

          • kizzmyass

            Ha már fentebb előkerült az F1, pl. Hamilton rajtszáma is a 44-es (:

    • psychocska

      micsoda jelentőségteljes statisztika 😀

      • Moyes Story

        Clev passzolási pontosságára vonatkozó stat jobban izgatna gondolom…

        • godlikezaza

          talán Ronci első Sportingos évéhez közelít? 🙂

        • psychocska

          igen, de csak akkor ha megtalálod mellé roy keane első szezonját is

  • Beyonder

    A nap költői kérdése: Valencia vajon lement volna, ha kimegy az ujja?
    Most már amúgy értem azt is, hogy miért kellett Fella csuklóját megoperálni. Nagyon elkoptatta az ellenfelek fején / nyakán / arcán. (Nem mindig sikerül a könyökös, van hogy csak kézzel tud odacsapni.)

    • Szilveszter94

      Hagyjuk már… nekem is ment már meccs közben (na jó, nem angol élvonalbeli bajnoki volt…) az ujjam; simán visszaraktam és mentem tovább. Nem egy akkora nagy dolog, hogy emiatt ennyi idő után félbe kellene hagyni egy meccset.

    • vendég22

      A régi kapusedzőm mondta, hogy kapusként folytatta egy ilyen után.. több ujja is kiugrott 😀

  • András Winkler

    amugy meg annyi hogy amikor osszel fogadtuk a kastelyt, volt egy pontrugas utani fejesunk meg 0-0nal amikor a vedo kezzel szedte ki a lasztit a golvonal mogul. persze se gol se tizi se piri. a digis kommentator pedig megallapitotta hogy termeszetes testhelyzetben volt a karja a vedonek. ekkor mondtam le az evrol. pedig meg tavol volt a vege, de ott vmi olyan erzes keritett hatalmaba, ami meg mindig nem mult el. imadom a csapatot, a jatekosokat is es barmi is lesz mindig is imadni fogom oket. csak lelektelen jatek ne legyen, az megol.

  • Porter Ramsey

    Evrának Moyes szerint térdfájdalmai voltak, azért cserélte le. egyébként eléggé leszarom stílusba focizott tegnap, remélem ennek csak ez a sérülés volt az oka és nem az, hogy a napsütötte monacoi tengerpart helyett a ködös Albionba játszott.

    • Bixoww

      Az első gól utáni reakciója is elég érdekes volt… :

    • Pokmalac

      Nem bánnám, ha jövőre elkezdene kaszinózni, csak míg nálunk van figyeljen oda.

  • psychocska

    evra cseréje előre vetíti, hogy ki is fog kezdeni münchenben, ami látva a tegnapi produkcióját, egyáltalán nem megnyugató

    • godlikezaza

      én nem mondom, hogy annyira szar lett volna tegnap (pedig nagyon szeretném), de jó se. azt vártam, hogy sokkal jobban oda teszi magát és, ja én se vagyok nyugodt

  • reddevil72

    meglepoen jok voltunk,a castle pedig meglepoen..?rossz..
    ebbol a meccsbol konzekvenciat nem-ill.csak annyit lehet levonni,h amennyiben hagynak minket jatszani,tudunk is..
    adolfek ellen viszont nagyon kemeny vedekezest varok,megerositett kozeppalyaval,dupla bal oldali vedekezessel,es egy kontra gollal.
    kezdo 11:
    DdG
    VALE,RIO,VIDIC,BUTTNER
    CARRICK ,JONES
    FELLA
    KAGAWA,ROO,WELBS

  • András Winkler

    elso kommentelo leszek 😀 fella borzaszto volt pedig csak 40 percet neztem a meccsbol..

    • csakaMU

      sajnos eléggé visszaesett az utóbbi hetekben, pedig kezdett egész biztató formát mutatni