Ez történt 2018-ban

Év vége lévén mindenki visszaemlékezik az elmúlt esztendőre, nálunk ez a meccsdömping miatt (ismét) kimaradt, az új év közeledtével pedig egyre inkább elvarázsolja gondolatainkat a petárdával, pezsgővel és saskabaréval áderjánossal fűszerezett szilveszteri hangulat. Nincsen újévi parti nevetés nélkül, így az amúgy sem komolyságáról és modorosságáról nevezetes Stretford End blog az előző évek sikerein felbuzdulva idén is megpróbálkozik a már félrészeg olvasók rekeszizmainak megmozgatásával. A továbbiakban egy fiktív évösszegzést olvashattok a két évvel ezelőtti posztunkra nagy ívben szaró üveggömbünk homályos jóslataira alapozva, ugyanis ismét 2018 történéseit mutatjuk be. A 2014-es esztendővel való bármiféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. BÚÉK!mu búék

Január

Az FA Kupa harmadik fordulójában a Manchester United négygólos vereséget szenved az MK Dons csapatától.

Luis Suarez a Barcelona – Getafe bajnokin kiharap egy darabot ellenfele, Fernando Torres lábából. Magyarázkodását, miszerint csak fejjel akarta szerelni az ellenfél csatárát, és pont a vádlijára esett foggal, a spanyol szövetség elutasítja, és 18 hónapra eltiltja az uruguayi csatárt minden mérkőzéstől, mindennemű focival kapcsolatos tevékenységtől és az evéstől.suarez vádliba harap

A negyvenvalahány éves Alessandro Del Piero majdnem Kispestre igazol, vagy mégsem.

Február

Sepp Blatter FIFA-elnök Magyarországra látogat, hogy személyesen tájékozódjon a 2026-os vb-rendezés előkészületeiről. Országjáró körútja során szemrevételezi mind a 32 új stadiont, majd a helyszínen tekinti meg a 60 néző előtt rendezett Fradi – MTK örökrangadót és a zártkapus magyar-azeri barátságos meccset.

Az m1 csatorna új tehetségkutató showműsorában, a Keresd a jót! döntőjében a Mezey György vezette szakmai zsűri a nézők kedvencét, Lakatos Krisztofelt hirdeti ki győztesnek. A fiatal középpályás nyereménye egy tíz meccsre szóló kerettagság-bérlet, amelyet az előző nyertestől, Koman Vladimirtől vehet át.

Március

A Real Madrid mindössze 10 hónap után meneszti edzőjét, David Moyest. A skót egészen a hetedik helyig vetette vissza a bajnokcsapatot, és a Basel elleni BL-kiesés után megköszönik a munkáját. Az új szakember kinevezéséig Cristiano Ronaldo és Jorge Mendes állítják össze a csapatot.david-moyes-sacked

Arsene Wenger újra nyer valamit! A Ligakupa londoni döntőjében az általa vezetett Arsenal Tom Cleverley hosszabbításban szerzett góljával legyőzi a harmadosztályú Liverpool Sheffield United csapatát, így a 2014-es kupagyőzelem után ismét trófeával boldogítja csapata kitartó szurkolóit. A Hősök terén ezer hazai Arsenal-fan gyűlik össze, de a hatóságok összekeverik őket a cipőadó ellen tüntetőkkel, és feloszlatják a rendezvényt.

A Pistorius-védelem felhasználásával sikeresen fellebbez a sportdöntő bizottságnál Luis Suarez (és barcelonás ügyvédjei), így másfél éves eltiltását kilenc hónapra csökkentik, megjelenhet publikus helyeken szájkosár nélkül, újra ehet szilárd ételt, viszont javító-nevelő célzattal közmunkára kötelezik.

Április

Louis van Gaal bejelenti távozását a Manchester United kispadjáról. A csapattal négy év alatt négy trófeát szerző holland mester úgy dönt, hogy szakmát vált és filozófusnak áll. Utódja Ryan Giggs lesz, aki ezúttal nem csak négy meccsig marad.van gaal filozófus

Új, százhúszezer néző befogadására alkalmas stadion építéséről ír alá megállapodást a kormány, a főváros, meg néhány üzletember. Az új Puskás-stadion a 2020-as Eb-re ugyan nem lesz kész, de valamire csak jó lesz majd.

Gundel Takács Gábor sikeres videobíró vizsgát tesz, így ismét lesz magyar szereplője a nyári világbajnokságnak.

Május

Steven Gerrard elcsúszik és hatalmasat esik a bajnoki cím szempontjából sorsdöntő Manchester United – Liverpool találkozón, ám Atkinson bíró óriási meglepetésre tizenegyest ítél az esetre. A büntetőt maga a sértett hagyja ki, így a szezon végén visszavonuló középpályás bajnoki cím nélkül kénytelen befejezni pályafutását.

A bajnoki arany a Liverpool elcsúszásának következtében Ronald Koeman Evertonjáé lesz. Spanyolországban ismét az Atlético Madrid, Olaszországban nagy versenyfutás végén a Juventus, a németekeknél meg tudjátokki lesz a bajnok. A Magyar Nemzeti Ligát a Videoton nyeri, köszönhetően a Ferencváros hatpontos büntetésének, amit az idegenben szerzett pontokra kivetett különadónak köszönhet a zöld-fehér csapat.

A közmunkaprogram keretében Luis Suarez egy szexuális felvilágosító programsorozat arca lesz. A Nefogazz! kampány nagy sikert arat, főleg a fiatal német focisták körében.

Ryan Giggs bejelenti, hogy abbahagyja aktív játékos-pályafutását, de az utolsó mérkőzésen a csapat töketlenkedését látva azért még becseréli magát.giggs becseréli magát

Június

Anglia győzelem, rúgott gól és büszkeség nélkül már a csoportmeccsek után búcsúzni kényszerül az Oroszországban rendezett világbajnokság küzdelmeitől. A szövetség megerősíti pozíciójában Roy Hodgson szövetségi kapitányt, aki szerint az Új-Zéland ellen elért 0-0-ra lehet építeni a továbbiakban.

Brazília nem áll ki Németország ellen a vb nyolcaddöntőjében, a mérkőzést a FIFA így 3-0-val a németeknek ítéli. Dunga szövetségi kapitány, Marcelo és David Luiz azonban még így is elégedettek az eredménnyel.új brazil zászló

Bár a bírók végig a házigazdáknak fújnak, Kolumbia csapata nagy meglepetésre kiejti Capello oroszait a világbajnokság kijevi negyeddöntőjében. A két hazai büntetőre Coco Asprilla, S.D. Ramos és Indiana Honesz góljaival válaszolnak a dél-amerikaiak.

Július

Németország megvédi világbajnoki címét, Neuer és Klose góljaival 2-0-ra verik Belgiumot a döntőben. A torna legjobb játékosának a sérülés miatt mindössze 15 játékpercig jutó, ezalatt egy gólt szerző Messit választják.

Az UEFA által kiszabott 100 millió eurós büntetés után a klub tulajdonosa, Emir-Al-Faszmúr sejk eladásra kínálja a Manchester City csapatát. Az egymilliárd fontos kikiáltási árba nem csak a klub részvényei, csapatának játékosai, öt különböző kontinensen létrehozott fiókcsapatai és Frank Lampard játékjoga tartoznak bele, de mindkét manchesteri, a londoni, a kubai és a Holdon lévő stadionok is. A csapat azonban még így sem érdekel senkit.

Fernando Torres az Indiai Szuperligába igazol, ahol Dzsudzsák Balázs csapattársa lesz a Mumbai Citynél.

Augusztus

A Videoton DL-előselejtezőn kettős vereséget szenved az olasz bajnok Juventustól, a Debrecen az észak-ír Wankerfield Town ellen búcsúzik az Európa Ligában, de a Puskás Akadémia majdnem továbbjut a grúz Dinamo Pakura elleni párharcban.

Az átigazolási szezon utolsó napjának utolsó percében a Manchester United klubrekordnak számító 222 millió fontért leigazolja a Real Madridnál létszámfelettivé vált Jörg Mutterfickert, a Chelsea azonban még ennél is többet, 250 milliót költ az eltiltását hamarosan letöltő Luis Suarezre.

Az új rendszerben kiírt UEFA Gazprom Dobogósok Ligája sorsolásánál problémák akadnak. A 256 csapattal megrendezett csoportkör golyóit állítólag nem jól hűtötték be, és hiányzott a Manchester United valamint a Milan is.

Szeptember

Michel Platini UEFA-elnök fél éves eltiltást szab ki magára, miután rájön, hogy a korábban általa bevezetni javasolt fehér lapok szabálymódosításnak rasszista kicsengése van.

Jelentős nemzetközi partnerrel köt hosszútávú megállapodást a Manchester United. A világméretű brandet építő klub ezúttal az NBC amerikai tévécsatornával köt egy kettő plusz egy éves, 350 millió font értékű szerződést a Vészhelyzet című sorozat folytatására. A tíz év után újraélesztett sorozat legújabb szériája a klub carringtoni edzőközpontjában játszódik majd, a főbb szerepekben Rafaellel, Phil Jones-szal, Di Mariaval és a külön Ryan Giggs vezetőedző kérésére a Chelsea-től szerződtetett doktornővel, Eva Carneiroval. A megállapodás értelmében a nézettségtől függően a United bármikor elkölthet további 150 millió fontot sérülésből lábadozó játékosokra.

eva carneiroA Győr szerződést bont montenegrói középpályásával, mivel Omar Sutajevic egyetlen bajnokira sem tudott bejutni a stadionokban teljes gőzzel üzemelő bénaszkennerek miatt.

Október

Luis Suarez újra pályára lép, és ezúttal saját csapattársát, Branislav Ivanovicot harapja tarkón a Leeds elleni bajnokin, de mivel a bíró látta az esetet, és nem ítélt semmit, utólag a szövetség sem tudja eltiltani az uruguayit. A szerb hátvéd ezentúl csak Petr Cech fejvédőjében vállalja a Suarezzel közös játékot.

Újabb fontos szabályváltoztatás történik a sportágban. A FIFA thaiföldi kongresszusán úgy határoz, hogy a szabadrúgások elvégzésénél évek óta nagy sikerrel működő borotvahab után újabb hasznos kiegészítőt kapnak a játékvezetők. Saját védelmükre, a reklamáló játékosok megregulázására és Wayne Rooney ellen ezentúl paprikaspray-t is bevethetnek a sporik.paprikaspray

Nyolcadik születésnapját ünnepli a Stretford End, ennek alkalmából egy héten két bejegyzés is megjelenik a blogon.

November

Valószínűleg egy hackertámadásnak köszönhetően kerül a magyar válogatott neve az első kalapba a 2020-as Eb-selejtezők sorsolásánál. A kijutásért és a budapesti csoportmeccsekért Romániát, Csehországot, a Feröer-szigeteket és Dél-Gibraltárt kell megelőzi a csoportban. A tét óriási, az MLSZ a sorsolás után rögtön meneszti a még ki sem nevezett Pintér Atillát, és a Hertha menedzserét, Vitéz Dárdai Pált kéri fel szövetségi kapitánynak.

Mario Balotelli négy év után újra bajnoki gólt szerez, de a Tottenham így is kikap 3-2-re a Crystal Palace-től.

Anderson négy év után újra pályára lép az Old Traffordon.anderson új szerepkörben

December

David De Gea először a Manchester Uniteddel ír alá egy új, ötéves szerződést, majd a Marvel céggel is megállapodik a Galaxis őrzői 3. film egyik főszerepére.

Steven Gerrard kapja a BBC Sports Personality díját a majdnem megszerzett bajnoki címért, majd nem sokkal később 2018 legjobb mémjének is a ő performanszát választják, mert az élőben közvetített eseményen elcsúszott a színpadon, és hatalmasat esett.

A Puskás-díj, az Aranylabda és a FIFA Év Játékosa címekből összevont Lionel Messi díjat Cristiano Ronaldo nyeri, leginkább a naptári évben szerzett 123 góljának köszönhetően.

Elfogadhatatlan játékkal ugyan, de a Manchester United kúszik felfelé a tabellán, a sérültek visszatérése esetén még akár a bajnoki címre is lehet esélye a szezont rosszul kezdő Vörös Ördögöknek. Ryan Giggs megnyugtat mindenkit, hogy a közös évek alatt eltanulta a filozofit van Gaal mestertől, és a 2019-es év csak jobb lehet, mint a 2018-as.