Kötelező körök

Nem túlzás azt állítani, hogy a kedden kezdődő kétfordulós párharc rendkívül fontos, meghatározza majd egész szezonunkat. Sajnos távollétünkkel tavaly sikerült Bohóc Ligává silányítanunk a BL-t, de most nagy esélyünk van arra, hogy újra elfoglaljuk megérdemelt helyünket a csoportkörben. Ehhez a Club Bruges csapatán keresztül vezet az út.  

mucb

A főtábláért való küzdés jogát még tavasszal biztosítottuk be egy Chelsea-Everton-WBA elleni tripla nullával, amivel végleg feltaszítottuk az ágyúsokat jól megszokott helyükről a top háromba. Ezzel valószínűleg kisebb zavart is okoztunk Wenger hosszú évek során tökéletesítgetett felkészülési ütemtervében.

Az előttünk álló feladatot tekintve mellettünk szól, hogy eddig négyszer kellett selejtezőt vívnunk a csoportkörbe kerülésért, és minden alkalommal tovább is jutottunk (kétszer épp a magyar bajnok ellen). 1999-ben pedig megmutattuk, hogy selejtezőből indulva is lehet Bajnokok Ligáját nyerni.

99cl

Az előjelek nem rosszak. Az első két tétmeccsünket megnyertük, gólt nem kaptunk, viszont kíméletlen precizitással használjuk ki helyzeteinket, hiszen a két bajnokin három kapura tartó lövésünkből kettő gól lett (ez így nem teljesen igaz, ne degradáljuk Own Goal érdemeit). Sérültünk nincs, csak szegény Jones játssza el – ismét – az állatorvosi ló szerepét, az enyhe trombózis nem jelent számára sok jót a következő hetekre nézve. Talán Rojo újra meccsfitt lesz hamarosan, és remélhetőleg Schweini is alkalmasnak bizonyul már 90 perc végig játszására. A támadósorunk eddig felejthető produkciót nyújtott, mondhatnánk, de sajnos sokunk retinájába beleégett Roo Spurs elleni tötymörgése Walker remekül időzített érkezése előtt. Memphis sem vette még fel igazán a ritmust, a belgák elleni két meccs segíthet lendületbe hozni őket.

roowalk

A Bruges elleni statisztikáinkat felesleges kutatni, ugyanis még sosem játszottunk ellenük a különböző európai kupákban. Belga csapattal is mindössze háromszor kerültünk össze – mindháromszor az Anderlechttel – két kieséses párharc és egy csoportkör alkalmával (a mérleg: 4 győzelem, 2 vereség, 22-6-os gólkülönbség és minden esetben továbbjutás). De nem a brüsszeli lilák ellen indulunk most csatába, foglalkozzunk inkább leendő ellenfelünkkel.

A Club Bruges-t 1890-ben alapították, tizenháromszoros bajnok, tizenegyszeres kupagyőztes, az egyik legsikeresebb futballklub Belgiumban. Az egyetlen belga csapat, amely bejutott a BEK döntőjébe. 1978-ban történt e jeles esemény, ám az utolsó lépés nem sikerült, a Liverpooltól vereséget szenvedtek. Ráadásul két évvel korábban, 1976-ban az UEFA-kupa döntőjében is ugyanez történt, így a United és a Bruges szurkolói közös ellenséget témát is könnyen találhatnak közös sörözések alkalmával. Az edzőjük Michel Preud’homme, a ’90-es évek – többek között Enzo Scifo által erősített – belga válogatottjának kapusa volt. Menedzserként a Standard Liége-zsel 2008-ban bajnokságot nyert. Két éve dolgozik a Bruges-nél, amivel tavaly végül második helyen végzett a Gent mögött, így indulhattak a BL-selejtezőben.

preudhomme

Bár a csapat kulcsemberei között rutinos játékosok is találhatók – a 38 éves csapatkapitány, Timmy Simmons kilencvenháromszoros belga válogatott középpályás vagy a Barcelona-nevelés Victor Vazquez, aki az előző szezonban a legtöbb gólpasszt adta a társaknak – a keret mégis nagyon fiatal, 24 év alatt van az átlagéletkora. Idén már túl vannak négy bajnokin, vereséggel kezdtek, de azóta egy döntetlent és két győzelmet értek el. A BL-küzdelmekbe az előző selejtezőkörben léptek be, a Panathinaikosz ellen egy idegenbeli 1-2 után otthon 3-0-ra diadalmaskodtak, így érdemelve ki a lehetőséget, hogy a Manchester United ellen mérkőzhetnek.

De minden szócséplés felesleges, ez az a (két) meccs, amin egyszerűen nem bukhat el csapatunk. Kötelező feladat a továbbjutás kiharcolása, nagyon csúnya lenne zsinórban két éven keresztül távol maradni az elit küzdelmeitől. És bár a modern futball n+1. főtétele – ami kimondja, hogy ha meglátsz a pályán egy kurva jó fiatal játékost, és fogalmad sincs róla, kicsoda, akkor biztosan belga – óvatosságra ad okot, mégsem tudom elképzelni, hogy  Preud’homme fiai meg tudnák állítani kedvenceinket a Bajnokok Ligája kapujában. Személy szerint 3-0-át várok, egy Romero – Darmian, Smalling, Blind, Shaw – Schweinsteiger, Schneiderlin – Memphis, Herrera, Mata –Rooney kezdőtizeneggyel.

 

  • Pokmalac

    úúúúúúj possssszt

  • Moyes Story
  • Kristiante

    “However, we’ve also been told United dropped their interest in Pedro because manager Louis van Gaal decided the Spain international did not fit into his requirements at Old Trafford”
    [SkySports]

    De akkor a f*szert repult oda Woody. Nem hiszem hogy nem fizettuk volna ki azt a plusz 2-3 milliot erte ha nagyon akarjuk.
    Szerintem csak siman jobb a tomeg kozlekedes Londonban es azert megy oda 🙂

    • krisz_ggmu

      igazából laporte-t nézte meg, pedro csak fake volt

      • RedDev

        Laporte jöhetne is egész nyugodtan

  • fella

    bár bírtam volna Pedrot, jobban belegondolva inkább játsszon Januzaj meg Pereira, így is kurva sok poszt nélküli támadónk van, tök fölöseges még egy

    • Kristiante

      Egyet ertek veled. Inkabb adjunk jo nehany jatekpercet a fiataloknak. Nezd meg Kicsi Riot mennyit fejlodott, hogy szinte folyamatosan jatszik.

  • fabiancancellara

    Egyébként nem Mou mondta, hogy Pedro neki nem köll, mert fizikálisan nem elég neki? Szerintem nem kell ide szélső, mert Young-Depay egyik oldalon, Januzaj-Pereira-Lingard hármas elég a másikon, szerintem. Főleg, hogy mindhárman nemcsak azon a poszton bevethetők, azaz meccs közben simán lehet váltogatni oldalt, felállást… Egy gólzsák középcsatár kell még és a kapusposzt legyen megoldva. Ha még jönne egy CB az már csak hab lenne a tortán.

  • Schweinsteigerlin

    TRANSFER CENTRE: Pedro flies to London ahead of £21.1m Chelsea move, according to Sky sources http://t.co/GjjLS8MCcJ http://t.co/w8xhv0Uhr1

  • Nazara
    • Gezu77

      neeeeeeeeee, neeeeeeeeeeeeeee, neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

    • Achi

      Szép oltás, azt be kell vallani.

    • EZS

      vehheheehhheeeheee

  • reelbeba

    Ha ez igy igaz, ahogy írják, akkor megint nagy hülyét csináltunk magunkból. Nekem nem fog hiányozni Pedró, de ez tök égö, pláne ha tényleg a kelszibe köt ki. Woody király megint udvari bolondot játszik.

    • RobinGood

      Akkor csinálnánk hülyét magunkból, ha a Chelsea elhappolná előlünk, de ha úgy igaz ahogy írják, akkor LvG meggondolta magát és nem kell neki.

      • reelbeba
      • reelbeba

        Mit mondhatna a klub? Pedró dobott minket?

        • Golf

          De ha dobott is, biztos megvolt az ok, millió ilyen lehet. Nem ő az első ilyen játékos, se az utolsó. Ettől ne vágjuk már fel az ereinket.

        • Moyes Story

          tök mindegy a lényeg hogy nem olyan kaliber akiért érdemes sírni

        • RobinGood

          Még nem mondott a klub semmit. Csak arról beszélünk, hogy ha úgy igaz, ahogy írják 🙂

    • Golf

      Ha annyira kellett volna akkor már nálunk lenne, de ezek szerint valamiért nem kellett. Nem hiszem hogy 1-2 millión szórakoztunk volna.

      Hülyeséget linkelni meg mindenki tud, de attól még nem biztos, hogy az igaz lesz.
      kéjp
      http://i1.mirror.co.uk/incoming/article2986849.ece/ALTERNATES/s615/Facebook-Sneijder-at-United.jpg

      • reelbeba

        Elutazott woody Barcelonába, tárgyalt, de közben meggondolta magát. Pont így történt 😉

        • Moyes Story

          pedró ultimátumot adott hogy 2-3 napig ha nem igazoltok le akkor maradok, ha annyira akartuk volna akkor erre mi szükség volt?

          • reelbeba

            Hádemost le akartuk igazolni vagy sem?

          • Moyes Story

            érdeklődtünk iránta, ennyi ami biztos

          • reelbeba

            Kicsit le akartuk igazolni, de nem nagyon 😉

          • Moyes Story

            sok mindentől függ hogy egy célpont végül le lesz-e igazolva 🙂

          • reelbeba

            Mindegy, woody kinyújtóztatta fáradt tagjait barszelónában

          • Moyes Story

            az se biztos hogy ott volt

          • reelbeba

            Vájjá, lehet hogy soha nem is érdeklödtünk Pedró iránt! Hoppá! Mekkora játékos ez a woody

          • Moyes Story

            mondtam hogy az érdeklődés ami biztos a többi spekuláció

          • én meg mondtam a legelején, hogy tuti nem jön ide. #mekkoraigazságomvanmegint

          • RobinGood

            Én meg azt, hogy nem is akarom, hogy jöjjön :-p

        • Golf

          Ez nem ennyire egyszerű dolog, hogy kell vagy nem. Ha kell utána még csomó dolog van amin elhasalhat egy ilyen üzlet. Gondolom nem Pedro az egyetlen akivel tárgyalunk, lehet egy másik játékoshoz aki jobban kellett közelebb kerültünk és a Pedró üzletből meg kivonultunk. Vagy olyan fizetést kért amit mi nem, de a cselci megadott neki. Vagy szimplán Pedro nem akar LvGvel dolgozni vagy még ezer ilyen ok lehet. Ez nem csak fehér és fekete, hogy ha kell, akkor az megvan véve és ennyi.

          • reelbeba

            tudom, müller

          • Golf

            Ez csak egy példa volt a sok közül, ami miatt kivonulhatunk egy üzletből, kb annyira látom a pontos helyzetet, mint te, vagy a hülyeséget twittelő valaki.

        • RobinGood

          PEDRO LATEST

          Sky sources understand Barcelona winger Pedro has flown into London this afternoon to conclude a deal worth £21.1m to join Chelsea.

          Our La Liga expert Guillem Balague says negotiations between Chelsea and Barca began as late as yesterday, but were concluded swiftly, leading to the player flying to London this lunchtime.

          Chelsea had expressed an interest in the player for more than a week, but unlike Man Utd and Man City, had not placed a bid.

          • reelbeba

            Mondom, leszarom Pedrót, de koppantunk, talán nem woody hibája, de mégis ö néz ki hülyén most

    • RedDev

      fúúúúú 😀

  • Achi

    Lemaradtam, szóval Pedroka most már a Chelseabe akar menni? Érdekes fordulat. Biztos látta, hogy most nagyon megy a szekér a Chelseanek és fel akar pattanni rá. Nem lehet, hogy le van maradva egy évvel?
    Én valahogy most sem gondolom, hogy ő kell ide, de azért valaki kellene az tuti…

    • csakaMU

      két millió kemény fonton ment a szarakodás 😀 17et adtunk, a cselzi berobbantott 19cel. ez 21ben is nyerő 😀

      • Achi

        Azért ez elég gyanús. Ennyire komolyan kellett nekünk a srác? Idén azért nem költekeztünk túl pedig.

        • KiB

          sztem (azon túl, hogy semmi különös a pali) kb. nem is kell, Depay + Young megoldja a baloldalt
          inkább egy rendes csatárt hozzunk, mint egy középszerű padmelegítőt

      • Moyes Story

        biztos ,hogy nem azért nem jön, mert még 2 milliót sajnáltunk rá, azért érdemes a reálitás talaján maradni

      • RobinGood

        Biztosan nem a pénzen múlt.

  • RedDev
  • Kuba

    Müller érkezésének margójára…:DD (Kéjp vagymi)

    • EZS

      :D:D

  • Csordás Adrián
    • Gezu77

      Jaj, remélem a golyókat nem vette elő…

  • Csumpitáz Béla

    Remélem most akkor mi viszont behúzzuk Stonest. Már csakazértis.

    • valencia felesleges bal lába v

      és minek? úgy tűnik smalling blind az alap kezdőpáros LVG-nél, és akkor ott van még Jones, Rojo, McNair…

      • fabiancancellara

        azaz nincs minőségi csere és azért nálunk hajlamosak folyton lesérülni. Nem szeretném, ha Blackett-Evans lenne a védőpáros, még csak egy meccs erejéig sem. Egy jó belső védő ide még elkél…

      • Moyes Story

        evans helyire

  • Angus

    Oké, Pedro megy a Cselzibe, de ez így nem elég. Nem? Ide még kéne valaki, aki támadó. Na de ki? 😀

    • United82

      Müllernek nincs United szurkoló tesója? Esetleg Ibrának vagy Benzemának? Valaki nézzen a családoknak utána 😀 😀 hahahaha 😀

      • Angus

        de most komolyba… ezek után ki az, aki felmerülhet?

        • United82

          a fenti 3…más nem nagyon 😀
          Müller esélytelen…
          Benzema a De Gea ügy miatt szintén…
          Ibráról pletyiztek h elmegy a PSG-től már most nyáron és 3 csapatot neveztek meg vele kapcsolatban…Milan,Arse,Mi…de ma reggel Silvio papa azt mondta Ibra megígérte neki h odamegy 😀
          szal passz 😀

        • Csordás Adrián

          Lukaku kéne, csak reális áron esélytelen

          • bedeabl

            Nem rossz ötlet

        • mrmojo

          reus , és nálam fekir a lyonból , igaz ő talán túl fiatal de kurvajó , tud csatárt és támadó középpályást is játszani

      • mddnszksz

        sajnos Müllernek sem a tesójáról, sem a csajáról nem írják, hogy szeretné a Unitedet 🙁

    • Moyes Story

      Berahino!!

      köcsöglajos

  • Csumpitáz Béla

    Victor Valdes a jó barátja, és valszeg az ő és DdG “kálváriája” miatt nem akart idejönni.

    https://uk.sports.yahoo.com/news/esp-liga-pedro-put-manchester-united-move-van-gaal-110450792–sow.html

    • United82

      Aha és akkor odamegy Joséhoz aki kinyomta Vilanova szemét….aki pedig szintén jóbarátja volt….
      Ezek marhaságok….

      • Csumpitáz Béla

        ez Fabregast sem zavarta nagyon. JM viselkedése az ellenféllel szemben olyan amilyen, viszont a játékosokkal szemben nem hallani ilyen jellegő afférokról. Evvel együtt én maximálisan LvG párti vagyok.

        • RobinGood

          Fabregas az Arsenalban is játszott, szóval ő nem mérvadó 🙂

        • Pokmalac

          Matát aki az első két éveben a cselzi legjobbja volt úgy baszta padra, hogy az hihetetlen. Casillassal is ő kezdett baszakodni. Bőven ki tud és ki is csesz játékosokkal a jó Jose is.

        • Achi

          Igen, azért ilyenkor látszik, hogy mekkora volt a “gyűlölet” a Murinnyó-féle real meg a barca között. Kapásból oda ment a köcsög, pedig megígérte, hogy visszatér az Arsenalba.

  • stanleykubrick

    BREAKING NEWS: UNITED END PEDRO INTEREST

    Sky Sports understand that Manchester United have now dropped all interest in signing Barcelona forward Pedro.

    • United82

      Mondom…Mata meggyőzte Lajost és inkább csatárt vesz….felkészül Ibra 😀 😀

      • Moyes Story

        nemrég derült ki hogy mata jobb játékos mint pedró?

        • United82

          Nem tudom de az tuti h érdeklődtünk hetek óta PEdro után kb piszlicsáré összegről ment a vita 1-2 millión. Ha annyira akartuk volna nem szarozunk. KÖzben lement 3 meccs ahol kb nem volt csatárunk miközben a két szél jól muzsikált főleg így h Mata megy befelé jobbról…
          Én csak gondolkozok hangosan de vmi ilyesmit látok a háttérben….kell vmi logikus magyarázat…ez az én verzióm

          • stanleykubrick

            Csak kell majd a rotálás és a Janu, Young, Valencia hármas nem fog megváltást hozni. Még szerencse, hogy Young azért valóban elfogadható formát fut.

          • United82

            Ok de ha megnézed az ide játékot, az nem a szélről szól. Mata állandóan jön befelé jobbról. Tegnap is Memphis sokszor középre ment be a széleket max Shaw és Darmian futja be. Inkább középen vezetünk támadást és egy egy hosszu bepasszal előre. Na most Pedro inkább szélső míg a 9,10es poszton ahol a támadások zöme futna elég vékonyak vagyunk….lehet oda tényleg jobb lenne egy csatár.

          • RobinGood

            Csak Mata helyett ki fogja ezt a játékot játszani? Amiben ráadásul szerintem Mata sem akkora király, hogy bérelt helye legyen. No nem mintha Pedroért egy pillanatra is fájna a szívem, mert mint már írtam többször, nagyon utálom a csávót és nem azért jött volna mert ide akar jönni, hanem mert nincs neki jobb lehetősége. Most ezek szerint talált jobbat. Én el tudom képzelni, hogy (ha igaz a hír) azért dobtuk, mert már mindenben volt egyezség és közben kiderült, hogy a Chelseavel is tárgyal. Ha ez a helyzet akkor tökéletes a reakció. Pláne ha a Müller pletyka is igaz lenne 🙂

          • stanleykubrick

            Amit itt valaki írt tegnap, hogy Depay, Januzaj, Mata – Rooney, az lepkefing. Herrera minimum kell, meg Svájni is mehetne akár fentebb. Meg ebbe a 4231-be szerintem ilyen átmeneti játékosaink vannak. 4141 v. 433 kellene.

          • svejni miért menne feljebb? egyre hátrébb jött, ahogy idősödött és pont jól is van ott mélységi irányítóban

          • stanleykubrick

            Ebben a 4231-ben ő tegnap sehol se volt. Se elől, se hátul.

          • RobinGood

            Bastit szerintem nem érdemes elmozgatni, ez amit most tol ez tökéletesen jól működik. Elől viszont… hát ott azért van baj. Januzaj szerintem nem lehet még alapember előőb-utóbb vagy beljebb kerül Mata (de akkor kié a helye a szélen?) vagy Herrerát megint felfedezi LvG. 4-3-3–ban ki lenne elől a 3? Mert Mata oda is lassú szerintem. Pedig az nem lenn rossz, volt olyan 🙂

          • stanleykubrick

            Szerintem miután bejött tegnap, elment a stabilitás. Morgan ki is fulladt a második félidőre, rengeteget kellett visszalépnie, hibázott is bőven. Ezért volt jó a Janu, Carrick – Herrera, Schweinsteiger csere. Mert Herrera egy sokkal mozgékonyabb, labdabiztos játékos, aki alapból nem szorul a szélre. Szerintem a Villa ellen ezzel visszavettük a működést azzal a kettős cserével. Ez a 4231 szerintem pár játékosnak kifejezetten idegen ebben a formában. Nem véletlen, hogy egyelőre ebben még Lajos se látja Herrerat, csodálom, hogy Svájnit ennyire.

          • United82

            Nem tudom Mata helyett ki fogja ezt játszani, lehet Herrera. Passz. Én csak próbálok logikus magyarázatot találni arra h miért megy hetek óta a Pedro ügy 1-2millión és arra jutottam h nem volt eldöntve Lajos által hogy szélre vagy a 9,10 es posztra jöjjön-e ember és a nyitányon még a szélre szavazott de 2-3 meccs után kiderült hogy a 9,10es poszt gyengébb, főleg így h Memphis szélen jobb és nem a 9,10es poszton lesz használva.

          • RobinGood

            Herrera szerintem nem opció Mata helyén, mert ő nem igazán tudná ezt a tükörszélső (vagy mifene) játékot játszani jobb lábbal.
            Nehéz eldönteni. Mondjuk most nagyon nyomja ezt a secondary striker dumát LvG, lehet ezért került képbe Müller, a pletykákban, újra.

          • United82

            Ok persze Herrera csak vicc volt ott. De a lényeg h az általad említett secondary striker fontosabb mint a szélső poszt….és ha belegondolunk…igaza van…mert arra a posztra nagyon vékonyak vagyunk(és akkor lehet mondani h miért nem 433 miért 4231…de Lajos ez utóbbi mellett van és abba a rendszerbe keres embert…)

    • Rio

      Viszont ha Pedrito valóban a több játéklehetőség miatt váltana, a Chelsea-vel szopni fog 😀

    • MikeSCHmalling

      Na végre valami jó hír

    • érdekes sztori ez is, kb 2-3million mehetett a szenvedés és végül csak nem fizettük ki. jött José és megtette boldogan. nem bántam volna, ha jön, de nagyon nem is zavar. legalább jut idő januzajnak meg müllernek

      • United82

        KÖzbe pletyi h José nem is akarja annyira de Abra a rossz nyitány miatt kiadta az ukázt h márpedig kell 😀

      • Porter Ramsey

        na igen, ha csak 2-3 millión ment a szenvedés, akkor tuti nem emiatt nem érkezik. én csak Woodyt sajnálom, nem tudott pénzt költeni szegényem:(

    • mddnszksz

      szerintem lajosnak már a fasza kivan a spanyolokkal, átléptük a kvótát

      • Angus

        akkor vegyük meg Lennont, vagy McGeady-t 😀

        • mddnszksz

          én folytatnám a német vonalat: Müller, Hummels… 😀

          • Fish08

            Müller nem ér annyit, hogy bukjuk. EZS- t

          • mddnszksz

            jogos

    • Moyes Story

      azé jó vóna még ha valaki jönne

    • KiB

      imáim meghallgattattak??:)

      • Moyes Story

        miattad van

        • KiB

          hát jó…elviselem ezt a terhet:)

  • Rio

    Nem tom mennyire hiteles, de ha igen, jópár ember elmehet a k.anyjába… http://talksport.com/football/manchester-united-stunned-chelsea-win-race-barcelona-winger-pedro-150819163362

    • United82

      És ha Mata meggyőzte Lajost? És nem akar egy Pedrot oda és inkább Ibrát hozza Roo helyére? 😀 haha 😀

    • stanleykubrick

      Elég szarügy, ha az egyik kiszemelt a Citybe, a másik meg a Chelseabe menne. Esetleg Benzema az Arsenalba? Stones a Chelseabe?

      • Moyes Story

        megvehettük volna mindkettőt, de nem akartuk

        • RobinGood

          Ez kezd egy kicsit olyan lenni, mint a Liverpoolnál a majd jövőre 🙂

  • United82

    Mindenhol azt harsogják h Pedro végül chelsea lesz. Lajos végül elállt a szerződtetésétől és utána jött képbe nála a Chelsea…..

    • stanleykubrick

      Mata nem kell, de Pedro meg Cuadrado igen.

    • fella

      Ha ez azt jelenti, hogy inkább normális kapust igazolunk, mert Van Gaal elégedett a támadókkal, akkor csak nyugodtan.

    • Fish08

      A chelseabe minek? Hazard, willian helyére?

      • stanleykubrick

        Nem, Cuadradoéra. 😀

        • Fish08

          Végül is, a barcánál megszokta a padot.:D

          • stanleykubrick

            Jól csinálja Jose, Stones meg Pedro pont az akire szükségük van. Rövid a pad, rotálni kell, a Chelseabe is lazán elfér egy szélső. Matic, Oscar – Hazard, Fabregas, Pedro – Costa…Azért ez nem nézne ki szarul. Willian meg Ramires, Remy, Falcao, Tökéletes csereemberek…

          • Fish08

            Willian nála kb alapember, mert visszazár védekezni, ha ivanovic előre megy. Pedro szerintem nem ennyire defenzív. De nem láttam sok barca meccset, így simán tévedhetek

          • United82

            José ugyse rotál. Ül majd a padon. Mindenkit kiszór…Lukaku Mata De Bruyne. Micsoda padja lehetne. De kb az a kérdés h Ramires v Oscar a többi embere betonszilárd. Nem egy rotálós fajta.

          • stanleykubrick

            Jose ebbe fog belebukni és most igazolhatna még pár minőségi játékost, amivel hosszabb lenne a pad és kicsit kényszerülne is rotálni. Pedro ilyen szinten nagy fogás.

  • Pokmalac

    On this day in 1995, Manchester United lost 3-1 to Aston Villa with a
    young side containing Gary Neville, Phil Neville, Paul Scholes and
    Nicky Butt (with Beckham coming off the bench), prompting Alan Hansen to
    speak the infamous line that, “you can’t win anything with kids”.

    Manchester United went on to win a Premier League and FA Cup double
    that same season, and those ‘kids’ went on to be capped 100s of times
    for England, winning dozens of trophies and forming the backbone of the
    only English club to complete a treble of the Champions League, Premier
    League and FA Cup.

    Good one Al.

    • Angus

      legendásan hülyék a liverpooliak 😀

  • reelbeba

    Seven minutes on the pitch, and I fuckin’ scored! See, Wazza?

  • David_MOTM

    Érik, hogy a Swansea ellen már Rooney helyett Fella lesz a csatár 🙂

    • Angus

      erősen kétlem. mindenesetre ez szomorú, hogy felmerülhet

      • Fish08

        Lehet több gólt lőnénk

    • Fish08

      Ha Big Fellát nem is feltétlenül, de Borsót megnézném kezdőként.

      • EZS

        de, Fellát! 🙂 Borsó egy közepes Solksjaer lehet, más nem nagyon. De azért jó volt látni tegnap.

  • Gezu77
    • bedeabl

      fukin bánsztöd

    • csakaMU

      telandbenjie 😀 ez a fasz egy állat minden videón így ordít :DDD

      • Moyes Story

        minden mondata fokinnal kezdődik és végződik

        • EZS

          azt hittem fokinnal kezdődik, és fokouttal végződik.

  • Moyes Story
  • clacka

    Kedves Barátaim az Egyesült Manchesterben, feltennék teljesen komolyan (no kéjp, no ájroni) egy kérdést a “nem-bolgár-kertész-és-traktoros-gyűlölőknek” : a jelenleg ingyen igazolható Berbatrükk nem passzolna egész jól ebbe a LvG-féle filozofiba? Mármint hogy padról minőségként beszállva ebbe a labdatartós-passzolós stílusba? (Csak azért kérdem, mert sztem az eddigi 5 igazolás elég lenne, de itt még szó van elvileg 2-3 nyú bojról…)

    • Csordás Adrián

      Ingyen pénzért, nem magas fizetésért, kiegészítő embernek miért is ne? Azt hiszem ezt nem csak elfogultságból mondom.

  • mddnszksz

    Shaw: “I think our relationship (with Memphis) is starting to build up.

    szép is ez a kamaszkori szerelem 😀

    • stanleykubrick

      Én már olyan romantikus vagyok, hogy az új Nevillet, Irwint és CRt is látom. 😀

  • streamable.com/7kjd?t=10.0

    • godlikezaza

      hát ügyes tud lenni rooney néha ez tény. első feles végén is tökjól megverte az emberét kár h picit hosszan szöktette magát…
      shaw se rossz

  • RobinGood

    Blind meccsről meccsre jobban tolja kh-ban és tegnap előre is merészkedett, meg is lett az eredménye, tökéletes labdát adott Depaynak, aki meg remélem ezzel bele is lendül, mert tegnap kurva nagyot játszott, még akkor is, ha iszonyatosan önző. Persze ha közben Rooney helyett is tőle kell a gólt várni, akkor nem is nagyon tehet mást. Úgy gondolom, hogy egyre jobban látszik a különbség egy középcsatár és Rooney között. Tavaly lehet, hogy szar volt Falcao és RvP formája, de Rooneynak odáig sem sikerül eljutni, hogy legalább helyzeteket hagyjon ki, mert lényegében megjátszhatatlan. Januzajnál nem tudom eldönteni, hogy tényleg annyira gyenge, hogy folyton esik-kel, vagy úgy gondolja, hogy amit tízszer nem fújtak be azt tizenegyedikre befújják? Pedig nem lenne ő rossz, de valahogy nem is jó, és ha arra gondolok, hogy Herrera is játszhatna ott akkor még kevésbé jó. Svájni meg minden beállásakor iszonyat nagy upgrade Carrickhez képest, remélem hamarosan vele kezdünk. És azt is remélem, hogy azért rotálni fog LvG, mert nem lenne baj ha meccsben lennének a játékosaink és nem facsarnánk ki azokat akik az alapembernek számítanak. Én Schneiderlinen tegnap kicsit azt éreztem, hogy sok volt neki hirtelen három meccset végig játszani.

    • stanleykubrick

      Ugyanezeket gondolom én is, teljesen. Én Depayra mondtam, hogy nem sírjátok majd vissza Youngot, amikor láttok majd egy ilyen focistát. Már most ott tart, hogy fele annyi gólja van mint a szarosnak és gólpasszokban is a nyomába eredt. Ez az önzőség tetves módon meg van bocsátva, mellesleg nem érzem öncélúnak a palit, szeret labda nélkül is mozogni. Szóval ez a gyerek klasszis lesz, bárki meglássa vazze. Ezért nem lenne hátrány még Pedro. Mert Janu meg Young, akár Valencia is kb. ennyi, back upnak rendben vannak, de ez még nem elég.
      Azt mondjuk hozzátenném, hogy ez a Brugge, jóval gyengébb pl. a Spurstől is.

      • RobinGood

        Szerintem a Villától is, de azt nem lehet mondani, hogy nem tették oda magukat, a végén haldokoltak a játékosaik a pályán. Szóval nem árt helyén kezelni ezt a győzelmet. Hozzáteszem, hogy Depay második gólja viszont bármelyik PL csapat ellen gól lett volna, mert Blind passza is és Depay megoldása is tökéletes volt.

        • stanleykubrick

          Meg az a beadás a végén. Kimerítette a tökéletesség fogalmát.

    • Csordás Adrián

      Kár lenne kényszerből rotálni, idővel úgyis lesz pár sérült akiket pótolni kell, elég lesz az. Ebből a csapatból még nagyon hiányzik az összeszokottság, ennek javításához meg csak egy gyógymód van. Egyénileg rendben vagyunk, de csapatként még van hova fejlődni.

      • RobinGood

        Nem azért kellene rotálni, hogy Herrera vagy Rojo nehogy megsértődjön (amúgy sajnálnám ha így lenne), hogy padoznak (Rojo még azt sem), hanem hogy meccsben legyenek. Mert ha valaki 3 hónapot ül a padon majd pedig be kell szállnia egy sérülés miatt az bizony lószart fog mutatni. No meg nem ártana pihenni is azoknak akiket alapnak tekintünk. Persze 3 tétmeccsen vagyunk túl, szóval még ne károgjak 🙂

        • Csordás Adrián

          igen

        • Fish08

          Rojo most büntiben van a turnés papíros dolog miatt

  • reelbeba

    Sun ratings: … Smalling 6 … Rooney 7 😀

    • RobinGood

      Biztos látta a meccset 🙂

    • Gezu77

      Van Persie 8ast kapott?

    • Angus

      Messi?

      • bedeabl

        10

  • reelbeba

    Smalling megtáltosodásához nem kellett más, csak egy jó szürö elé (Snidling), és egy jobbhátvéd mellé (Durmi), és máris jobban tud koncentrálni a saját feladatára. A Lajos-magic meg egyszerüen az, hogy folyamatosan játszatja és láthatóan bízik benne. Most olvastam, és szerintem nagyon igaz.
    http://thebusbybabe.sbnation.com/2015/8/18/9174237/four-things-we-didnt-learn-from-uniteds-win-over-club-brugge

    • stanleykubrick

      Meg Shawt se felejtsd el, de ez valóban így van és mi lenne, ha mellette lenne Rojo? Itt már tényleg csak a sérülésekkel van a gond utána, meg a rotálással. Valencia, Evans, Jones, Blackett…

  • stanleykubrick
  • godlikezaza

    melyik is az az igen szekszuális oldal, ahol visszanézhető a meccs?

  • bedeabl

  • EZS

    Két kedvenc jelenetem van a meccsről. Az első Depay második gólja, imádom ezt a visszahúzom, hosszúba eltekerem kombót, Young is csinálhatná gyakrabban. De ha Depay ilyen performanszokat fog hozni, szegény Ashleynek még Drogon “termése” is kevés lesz doppingszer gyanánt. A második a Shaw shaw. Előbb elrontja, odaadja az ellenfélnek a saját térfelünkön. Aztán úgy veszi vissza a labdát, hogy a belga srác azt se tudta hol van, majd végigrobog a JOBB oldalon mindenkit otthagyva, és még jól is adja be a labdát. Gyönyörű volt Rooney passza, de ebben a támadásban Shaw ellenállhatatlansága tetszett a legjobban!

    • RobinGood

      Bár azért Shawnak kurva nagy szerencséje volt, hogy nem volt jó a passz, de az a támadás gyönyörű volt. Fájdalmas, hogy ez volt az egyetlen jelenet ahol Rooney megvillantotta a zsenijét, az meg még fájdalmasabb ami a vége lett a támadásnak. De ami előtte történt az gyönyörű volt.

      • godlikezaza

        egyszer a 16osnál szépen megverte a védőt 1-1ben. (igaz hossza szöktetve magát sajnos, épphogy kiment)
        ilyet elég ritkán láttunk az utóbbi időben úgy általánosságban united játékostól

        • RobinGood

          Egyszer. Mondjuk Depay ezt is bőven csinálja helyette. Csak hát az édeskevés.

          • godlikezaza

            te írtad, hogy egyetlen pillanata volt. szerintem meg ezzel együtt kettő ezért kiegészítettelek. édeskevés így is nem vitatom, nem is azért írtam, mert védem, csak ne vegyük el ezt se tőle

  • United82

    0-1ről végig dominálva, néhány kiemelkedő egyéni teljesítménnyel megspékelve (Smalling Shaw Memphis) magabiztosan hoztuk le ezt a meccset 3-1re. Ha nincs az öngól az ellenfélnek megint kb helyzete se lett volna. Ez a tökig feltolt erőteljes presszing a hátsó négyes magabiztos játékával egyenlpre telitalálat. Elől se voltunk ma annyira rosszak, de ott még van bőven fejlődni való, de volt néhány kimondottan pofás támadásunk és volt egy egy szitu amikor a Burges letámadását gyönyörűen passzoltuk ki és onnan meg lendületből tudtunk menni támadni. Összeségében elégedett vagyok és a végén a Fella góllal kb megvan a továbbjutás, mert ugyan ez a Bruges 1 góllal se tudna megverni minket de kettővel meg pláne nem.
    Szép volt fiúk…és jó volt hallani a BL himnuszt újra az OT-on.

  • Achi

    Amúgy szerintem Chicharito beállásakor simán meglátszott, hogy Rooney mennyire nem csatár már. Chicha sokkal jobban helyezkedett, megjátszható volt elöl és szokása szerint folyamatosan ment a labdákra. Rooneyt meg folyton valahol hátul botorkált, mikor gólra kellett volna törnie.

    • danNN

      Egyet értek. Kellene egy csatár. #Zlatanhype.

    • stanleykubrick

      Ha jól emlékszem a kiállítást is Chicha hozta össze.

      • RobinGood

        Jaja, harcosan tolta. A védő szerintem még most sem érti mi is történt, hogy termett ott egy ember aki esélyt sem adott neki a labda megtartására 🙂

        • wolandrule

          A teljes megtévesztés kedvéért még a labdára is rálépett Borsó, ezeket csak ő tudja 😀

      • Achi

        Ő volt, mert labdát szerzett és ezért rúgták fel.

  • Moyes Story
    • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

      remélem, ezt a münchen fizette, hogy eltakarodjon

  • krisz_ggmu

    Interviewer: “They’re not gonna love you in Belgium for that (Goal).”
    Fellaini: “I don’t care.”

    😀

    • Csordás Adrián

      és itt jön az amit meccs előtt említettél: vote már, nem is akárki másolta be

      • krisz_ggmu

        ugye nem moyes doki??

        • Csordás Adrián

          de bizony, ő volt

          • krisz_ggmu

            úhhh, csak nem veszi észre és meghagyja az életem

    • mddnszksz

      a belga Bajner

  • RedMark

    Fu, na ez a mai tetszett.
    Picit meg docog, de alakul ez egyre jobban. Depay elkepeszto volt, mar Rooney bemutatkozo meccse villant meg elottem a masodik utan, nagyon nagy fogas a srac es mindig ott van a lababan a gol es az eletveszely. Ronaldo ota az elso hetes aki tudja ezt.
    Darmian es Romero ma nekem eleg kerdojeles volt, hajlamosak voltak elfeledkezni arrol hogy amugy hol vannak:D
    Smalling viszont valami egeszen elkepeszto milyen brutalis szintet lepett. Kokemeny es ellentmondast nem tur. Szinte mar Vidicet idezte szamomra. Ha ez igy marad akkor nagyon boldog leszek. Shaw-n viszont beszartam. Hogy a francba lehet valaki ilyen gyors ekkora seggel?:D hat komolyan mondom ezt a gyereket legalabb tiz evre tartsuk meg itt a balszelre, hatalmas.
    Jancsika tunt meg fel nekem hogy tenyleg magabiztosabb, labdabiztosabb es jobb lett. Ha osszeallna elolre egy jo formaban levo Rooney Depay Jancsi haromszog az igen szepen muzsikalhatna.
    Mata meg Carrick ma nagyon semmilyen volt nekem, Scneidi meg azt hozta amit vartam. Fella elmebeteg meg mindig, Schweiniben meg szerintem ennel joval tobb van, de nagyon tetszett az a boldogsag az arcan amikor beallhatott.
    Hernandezt meg tok jo volt ujra latni.
    Blindrol meg teljesen elfeledkeztem mert Smalling kb mindent megoldott hatul, rola nem is emlekszem semmi kulonosre.
    Szoval osszessegeben fasza volt, orulok, hogy visszatertunk.
    Csak igy tovabb, alakul ez

    • stanleykubrick

      Janu szerintem a hétvégén és most is gyenge volt.
      Nagyon keveset volt játékban, ha igen, sem igazán választott jó megoldásokat, én sokkal szívesebben látnám kiegészítő embernek. Olykor persze kezdhetne, de esetleg jól jönne, ha utolsó 20 percekre állna be, ahol meg tudná nyomni a szélt, ki tudná fárasztani az ellenfelet, de szerintem jelenleg a Januzaj, Rooney, Depay hármas enyhén szólva is híg, kéne Pedro azt mondom.
      Nálam Pedro, Rooney, Depay lenne és Mata lenne mögöttük rotálásban és hát ehhez Rooneynak nagyot kellene alakulnia.

    • Angus

      Ugyanígy láttam mindent. Svejnit tényleg jó volt látni, hogy örül. Nagy erősség lehet.

    • Angus

      Ú még valami. Fergie írta a könyvében, hogy Vidic és Smalling is nagyon szeret védekezni. Ezért is láthatjuk mi a közöst kettejük között.

    • Pokmalac

      Shaw tényleg olyan bizarr látvány, nagyon nem tűnik ilyen gyorsnak 😀

  • stanleykubrick

    Amúgy a védelem és a csatársor idén komoly kérdéseket fog felvetni. Blind egészen bejáratódik középen, de valószínűleg lesz sérülés, netán rotálás és mehet ki Shaw helyére balra, ami hirtelen idegen is lesz, meg benne is lesz némi teher már. Továbbá Darmiannak is kell pihenni és látjuk, hogy Vale nem az a szint. Szerencsére, hogy azért középre ott a Rojo, Smalling, Jones hármas, meg Evans is be tud ugrani azért. Elől pedig, ha Rooney is szar, akkor azért be kellene Hernandeznek is homorítani vagy 8-10 gólt.
    Megint az lesz, hogy a középpályásaink fogják szórni a gólokat. Mata, Depay, Schweinsteiger, Herrera, Fellaini, Young….Plusz, ha Pedro…De mondjuk önmagában véve nem gond, ráadásul széles a pad, van lehetőség rotálásban, de szerintem hátul hamarabb fognak gondok adódni, mint az tűnik. Azért legyünk őszinték, egy klasszis kapus hozna némi megnyugvást. #davidmaradj

  • Chestcontrol

    Nehany eszrevetel: – nalam ha memphis beveri az ajto ablakjat akkor MOTM igy azt mondom Smalling. -blind darmian es shaw is kurva jok voltak. Kezdosszeallni a vedelem??(az idenyben eddig tetmeccsen csak carrick tudta bevenni a kaput) degea nem vedett tehat megy a .realba, csicso neve melle annyit irtam h kiallitottak rola egy vedot. Rooney nalam megerett egy meccs padozasra csak h lassuk mire megyunk nelkule…azaz fella megmutatta. Neki 10perc is eleg volt, megmutatta milyen egyszeru jatek ez afoci, nem kell ezt tulcifrazni csak be kell baszni ha ott a labda. Nalam ma csak rooney logott ki nagyon, lefelé.

  • Porter Ramsey

    egyébként, ahogy olvasom a Memphis istenítést a neten, rég tapasztalt, remek érzések kavarognak bennem. visszatér a BL először is, csak most esett le mennyire hiányzott 1 évig a BL himnuszra felsorakozó United játékosok látványa. brüch ide vagy oda, nyertünk egy olyan 21 éves remeklésével, akinek messze lehet a határ. megmagyarázhatatlan, de rég éreztem magam ennyire jól United szurkerként, persze ez betudható annak is, hogy ez volt az első meccsem idén, amit élőbe követtem.

    • Rio

      “Messze lehet a határ” remélem, ez a csapatra is igaz 🙂

    • Pokmalac

      “visszatér a BL először is, csak most esett le mennyire hiányzott 1 évig a BL himnuszra felsorakozó United játékosok látványa” nálam is ugyan ez volt, tavaly annyira nem zavart, de most megérződött, hogy mennyire jó

  • Moyes Story

    Scholes: Manchester United could win Champions League with Pedro signing

    • krisz_ggmu

      ha scholes mondja, akkor az úgy is van

      • Kuba

        ámen

    • Chestcontrol

      Én is kérek abból amit beszedett. Tuti jo anyag lehet..(habar nekunk ugyis csak carricktud golt loni, nem kell jatszatni es kész 🙂 )

    • Achi

      Minden tiszteletem az övé, de ennyire megviselte, hogy a döntőben gólt lőtt nekünk a srác? Azért ne találjuk már ki, hogy ő megváltó.

      • csakaMU

        youre talking about PAUL SCHOLES here. óvatosabban

  • stanleykubrick

    3 – The last three players to score two and assist one in a European game for Man Utd: Ronaldo (2009), Rooney (2013), Depay (2015). vótmár?

    • Kuba

      egen

      • dawos11

        de csak egyszer 😛

  • Angus

    Rengeteg minden kering a fejemben. Összességében jó volt nézni a meccset. A kapusok még mindig nagy kérdőjel nálam. Romero eddig sokkal jobb, mint gondoltam, de attól félek, hogy benne maradt még a baki. Morgan hazapasszolt lasztijánál is elmélázott. Mindegy, végülis De Geánál is volt ilyen, lehet csak én gondolom túl. Darmian most nem volt annyira aktív támadásbn, ezt kicsit hiányoltam tőle. Smallingról tömören: igen közel áll a 10-es osztályzathoz, még úgy is, hogy nem talált be. Mi a fasz történt vele? Szerintem valami hasonlót gondolhatott már Mike a meccs vége felé: ,,Mi a fasznak támadtok gyerekek, úgyis leszerelek mindenkit a picsába!”. Blind ugyan nem volt ilyen ellenállhatatlan, de nagy húzás lehet az ő ottani szerepeltetése. Daley főpróbája, mint bekk, még odébb van. Eddig a Smalldini (Smallbauer), Blind kettős jól néz ki, de mondom nekem a holland még kis kérdőjel. Shaw a másik, aki lenyűgöző. Baszott gyors, de komolyan, nem lehet rossz érzés, hogy szinte senki nem tud lefutni. Schneiderlin kicsikét pontatlan, Carricknek nem a mai volt a legjobbja, bár gólpassza van. Depay egyértelmű 10-es. Akart, és tett is a győzelemért. Mata igen halovány, nagyon remélem, hogy ez változik. Bár még mindig vannak olyan megmozdulásai, hogy csak nézek, mekkora klasszis. Januzaj igen meglepett, mert amit tavaly nyújtott, az egyenesen katasztrófa volt, ennek ellenére ma öröm volt nézni. Rooney pedig még mindig kis csalódás, bár szerintem most jobb volt. Ha nem lövi ki Depay a 72. sorig, akkor most őt is gólpasszosként emlegethetjük. Jól mondta a szpíker (Aki amúgy tényleg fasza, ugye régen PL, Eurosport 2. A meccs előtti kirohanásom inkább csalódottság volt, mert rég hallottam Hajdú B. Pistát, főleg United meccsen), hogy a forma változhat, de a tudás, a tehetség nem vész el. Öcsém, az mi mozdulat volt. Előtte meg ugye Shaw elfutása, mintha mindenkit húztak volna vissza, akit lehagyott. De említhetném azt a két keresztlabdáját (Rooney-nak), amiktől mindig ámulok. De a kapu előtt nem tudom mi van Wazzával. De kurvára örülnék, ha mielőbb megváltozna. A cserék. Chichának örültem, Svejni jobb volt, mint Carrick, de nem annyira jó. Fella meg Fella. Őt se felejtse Lui, ha lehet.
    Szóval nem volt rossz ez, mondjuk az mai ellenfélnek komoly problémái lennének a PL-ben. A hangulat, BL-himnusz, a háttérben a gyönyörű Old Ttafford mind-mind Fergie éveit juttatta eszembe egy rövid időre. Gondolom nem csak nekem. 🙂

    • krisz_ggmu

      akkor Moszkva lehet nem csak nekem jutott eszembe? 🙂

      • Angus

        Az mondjuk nekem nem, de a 7-1 és még sok más igen, az OT miatt gondolom 😀

        • krisz_ggmu

          jahh, épp tegnap néztem a 2008-as BL döntőnk összefoglalóját és a himnuszt hallgatva, illetve tudva azt, hogy bl selejtező, kicsit visszaemlékeztem arra a kibaszott nagy estére, amikor buzi anelkaék kiszoptak ellenünk 🙂 old good times

    • dawos11

      Rooney ‘gólpassza’ nálam a meccs jelenete volt még úgy is, hogy Depay meggyalázta a helyzetet… jó lesz ez 🙂

    • Kuba

      Remélem nálunk jobb ómen lesz a “form is temporary, class is permament” mint a poolosoknál Torres esetében, jópár éve. Azóta sincs sehol, Rooney igazán futhatna még 1-2 jó szezont….

  • EZS

    Nos, jó éjt, örülök, hogy nyertünk!

    • Chestcontrol

      Megb@sztuk oket 🙂

  • Porter Ramsey

    amúgy igazat adok, tényleg jól kommentált a Székely

  • dawos11

    azért van egy feelingje annak, hogy egy fergie time-ban lőtt góllal köszöntöttük újra a BL szezont 🙂
    volt pár nagyon is biztató jel a játékunkban, azt konkrétan nem tudom felfogni, hogy a hátsó négyesünk ennyire jó.. ha elől is kicsit jönne a kombinatív foci nem lenne itt baj kéremszépen…

  • mddnszksz
    • stanleykubrick

      Nincs valami stat?

      • krisz_ggmu

        jó lenne

      • RedDev

        minek? úgyis leesik az áll ha meglátjuk…. 😀 Szmelling brutális idén!!

      • mddnszksz

        én is azt kerestem, de se Whoscored.com-on nincs se squawka-n. InStat-ot nem használja a klub, úgyhogy lófasz. Gondolom ezeket a playoffokat nem veszik olyan komolyan az ilyen stat oldalak. Pedig nagyon kíváncsi lennék Mike tegnapi performanszára a számok tükrében

  • Moyes Story
    • EZS

      na, itt van Groot és Rocket Raccoon! 😀

      • RedDev

        nekem is ők ugrottak be 😀 😀 😀

    • Achi

      Tényleg olyanok, mint akik felszálltak az ananász expresszre.

  • Freeezer89

    nemtom, miért tünteti el a kibaszott diszkossz a kommentjeim, de eléggé felbasz

    • Moyes Story

      ha kevés a hozzáadott értéke akkor eltünik 🙂

      • EZS

        😀

  • Moyes Story

    Ian Ladyman: Chelsea prepare late bid to hijack Barcelona wantaway Pedro from Manchester United

    • csakaMU

      22 millió fontot kér a bárka, de elvileg már agree personal terms van. Woody csapd ki a pélót

  • Porter Ramsey

    “So next week will we see Rooney and Memphis as Ray and Ken, the two hitmen wandering around aimlessly In Bruges, discussing purgatory?” asks Justin Kavanagh. “(‘Purgatory’s kind of like the in-betweeny one. You weren’t really shit, but you weren’t all that great either. Like Tottenham.’) And Van Gaal in the role of Harry, their violent boss with unbending principles, angry at them for never carrying out his orders to the letter? It could get ugly!”

    • Achi

      Én azt a filmet nem tudom megunni 🙂

  • Tika

    Pedro nélkül kilátástalan a csapat támadójátéka

    • Freeezer89

      nálam ez a nap kommentje, köszönöm

      • Tika

        bevallom, lopott, tavasszal a Barca blogon írta valaki.
        de épp ez a durva Pedróban: fél éven belül ez még egy topklub blogján üt :)))

    • Achi

      Messi nélkül is. De Ronaldoval is fasza lenne.

    • Moyes Story

      eltévesztetted a barsza blogot

      • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

        megy a filozofi-szag után

  • SportBild says an official bid of €85m has been submitted to Bayern Munich for Thomas Müller. #jóvanakkor

    • Moyes Story

      múltkor se hittük el nekik

      • pedig el kéne

        • EZS

          Rummenigge 85 millióért se fog segget csinálni a szájából.

          • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

            rummenigge szája már segg

          • Moyes Story

            pepnek már a feje is

          • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

            féltem, ha hosszú, nem megy át

          • szerintem se adják ide, de hogy lajosnak nagyon kéne, az 100

          • Moyes Story

            nem 85? 😀

        • Moyes Story

          85 millió haggyámá, lajos megmondta hogy nem akar csatárt

          • krisz_ggmu

            85-ből kijön 2 brüzs, ne vicceljenek má.

          • Kuba

            Azért játszik Rooney?:DD (nemkomoly)

          • lajos ölne is müllerért, ez meg csak 60 millió font. mi a hihetetlen?

          • Moyes Story

            csak? ja akkó jó

          • most ne kelljen már itt megemlíteni mi pénzt fizet az adidas, chevrolet, aon trió évente

          • Kuba

            EZS itthagy minket ha jön Müller 🙁 az nagyobb ár mint akárhánysok-font.

        • stanleykubrick

          Reszelnének Rooneynak ha egy Müller kaliber idejönne.

          • EZS

            nekem is 🙂

          • krisz_ggmu

            jah tényleg, te imádod müllert :DD

          • Moyes Story

            még aznap útnak indul a west ham blog

          • bedeabl

            A Bournemouth szimpibb.

    • Achi

      Ugyan, adjunk 100-at és ültessük a padra.

    • mrmojo

      ezt nehezen hiszem el , viszont reusra lehetne dobni egy hasonlót , annak ellenére hogy sérülékeny és nemrég hosszabbított

  • EZS

    “a 35. percben megmutatják oroszlánkörmeiket az olaszok is… Miroslav Klose a labdával!” 😀

  • Achi

    Két dolog még: 1. csinálnék a támadóknak egy prezentációt a kapura lövésről. Hátha csak em tudják, hogy lehet olyat is. (Depay és Januzaj fel van mentve, na…) 2. Nem lehetséges az edzéseken a beadásokat gyakorolni? Mert ott is forradalmi újításokra lenne szükség.

  • EZS

    Mi állunk a legjobban a selejtező csapatok közül 🙂

  • Moyes Story

    Ian Irving on Twitter: “Memphis came in to the interview room after the game and sat on the floor. Wasn’t happy to only score twice. “I should’ve had four”

    • Achi

      Erre van szükségünk! Valaki, aki nem elégszik meg és a maximumra törekszik. Végre!

  • wolandrule

    Rooneyról a legbiztatóbb amit tudok írni, hogy olyan mint a magyar narancs, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk.

    • Moyes Story

      a magyar narancs biztos nem az enyém

  • Angus

    Az megvan, hogy az egykori újpesti és kecskeméti kedvenc, Foxi Kethevoama fél lábbal a BL csoportkörében? 😀

    • bedeabl

      Működnek a reformok.

      • crpa7

        xd

  • Károly Fodor

    Jó volt ez a meccs. Depaynak kellett ez a kis önbizalom növelő. Ha a belgák nekiállnak játszani, akkor kaptak volna 5-6-ot. Ezt jól látták inkább a védekezésre koncentráltak, így is jutott nekik 3.
    Lehet hogy rosszul látom, de nagyobb iram volt, mint az eddigi két bajnokin.

  • Porter Ramsey

    el kell gondolkozni Carrick meccs menedzselésén, az ilyen nyílt sisakos meccs már nem neki való. Basti egyszerűen remek volt.
    Depayból mi LEHET 2-3 év múlva, ha felveszi a ritmust és az ilyen villanásokat átviszi a PL-be…belegondolni is merész.

    • EZS

      Real játékos

      • Kuba

        sicc. elinnen az ilyen sarlatánságokkal! 😀

      • MrFer

        ezs még viccnek is shawk

      • Porter Ramsey

        annyira reméltem valaki nem tolja ezt be. legszivesebben kitörölném most ezt a kommentet:D

        • EZS

          annyira magas labda volt! 😀

          • Porter Ramsey

            szégyelld magad.

          • EZS

            szégyellem 🙂

          • EZS

            egyébként nagyon remélem, hogy világklasszis lesz, aranylabdás, és innen vonul vissza. De ha Mendez a közelében feltűnik, rögtön el kell törni a lábát. Mindkettőnek.

          • Porter Ramsey

            ez már megért nálam egy upvoteot:D

          • Kuba

            Nem lehetne csak Mendez lábát? De mindkettőt.

          • A_S1M0N

            Elég lenne a nyakát.

          • EZS

            a lényeg, hogy két lábat. A statisztika miatt! 🙂

          • Achi

            Már figyelnek a realnál, kell Ronaldo után valaki a helyére. Csak az lehet a megoldás, ha beöltöztetjük Youngot és inkább őt áldozzuk majd be. Mire észreveszik a különbséget már késő!

          • Freeezer89

            le is kell az ilyeneket ütni 😀

      • Achi

        A nap repostja 🙂

      • A_S1M0N

        Sajnos… Régebben linkelt valaki egy interjút, amiben volt arról szó, hogy ott játszana. Persze remélem nem igaz.

        Bár gondolom nála is majd megvárják, amíg ingyen igazolható nem lesz.

        • Porter Ramsey

          ráadásul én linkeltem…:(

      • krisz_ggmu

        őt a barca viszi pedro helyére 😀

    • krisz_ggmu

      lehet az én készülékemben van a hiba, de én ma schweinit nem láttam jól játszani… elég körülményes volt, de lehet rossz szemüveget vettem fel…

      • Achi

        Igaz, de azért nem volt ő rossz. Mondjuk Carrick ma nem tette magasra a lécet.

        • Porter Ramsey

          najó, nem tudom mit néztetek ma, jól nyomta a német nagyon

          • Achi

            Néha nagyon lassan találta meg az embert, akihez passzolni szeretett volna. a végére aztán belejött, de sajna blokkolták a lövését is, pedig az de szép lett volna…

          • Porter Ramsey

            az ilyen az sosem csak a középpályás hibája. szorosan védekezett a brűzs, későbbre meg már elfáradtak. ugyanaz a kategória, mikor Moysie alatt nem volt világos, hogy milyen módon jutassuk előre a labdát, a bűnbak az (amúgy kicsit visszaeső) Carrick lett.

          • ixub

            Majd lő egyet a Bayernnek 🙂

        • krisz_ggmu

          nem volt rossz, de én elég körülményesnek éreztem. mindegy, majd belejön.
          mondjuk ha már itt vagyunk, ma sneijde se volt nagy szám.

      • stanleykubrick

        Előrefelé mutatott valamit, amúgy én sem igazán látom, mit mutatott ma, amitől igazán remek lett volna. Ráadásul a második félidőben azért Carrick hiányában, hogy ő fentebb játszott, szerencse hogy ott volt Morgan, aki ugyancsak nem volt hibátlan ma. Szünetben inkább Janut kaptam volna le.

        • Chestcontrol

          Sztem azert carricket kapta le mert hetvegen bajnoki.

      • lassú, és sajnos eddig ez minden meccsére igaz

        • krisz_ggmu

          lajos észrevehetné már, hogy ander kell a csapatba(kezdőbe). morgan-nel alkotnának, ez tuti. sebesség, kreativitás, pontosság.

    • clacka

      Én pont ezt vártam tőle, és nem fog neki kelleni 2-3 év se!
      Az az érzés, amikor a 2. gólja előtt átvette a labdát, és TUDTAM, hogy be fogja vágni, megfizethetetlen:)
      (Én angol foci után hollandot és németet nézek még legtöbbet, és PSV-meccset is láttam jó párat az elmúlt években, innen az “intuíció”…)

  • MrFer
    • Moyes Story

      mán kész is?

    • fella

      This, of course, is why Van Gaal is still determined to sign Barcelona’s Pedro, a player who has built a career out of well-timed runs in behind the opposition defence. That will add another dimension to United’s game, and create another passing option for his compatriot Mata. Going forward, Pedro might be the final piece of the jigsaw.

      • Freeezer89

        ki helyére?

        • fella

          A XI-ből Januzaj, amúgy jobbszélre. középre Herrera, Januzaj, Mata és Fellaini megy a helyért, kemény lesz

          • Freeezer89

            ha Rooney-t leváltanánk a szent státuszból, akár még a helyére is mehetne. mondjuk ahhoz nem árt, ha beveri a helyzeteit, mármint Pedro

          • fella

            Januzaj egyébként meglepően focista formájú volt ma, elgondolkoznék a középcsatárként való játszatásán. Rooney nem lenne szar, ha le tudná vetkőzni a folyamatos visszalépegetést

  • Moyes Story

    Rio: “It’s hard to beat Smalling when he’s in this mood. It’s a big season for him.” Lineker: “What mood?” Rio: “Beast mode.”

    • wolandrule

      Szórjunk neki cukorkát 🙂

    • ma talán a sárgán kívül nem bukott párharcot. meg kell követnem mike-ot, egyelőre briliáns

      • reelbeba

        Nem látszott ez még tavaly sem. Neki úgy látszik nagyon jót tett Lajos meg a filozofi.

      • krisz_ggmu

        a new red wall egyik oldala fel van húzva. #nebáncsatok

        • A_S1M0N

          Összességében ez a hátsó négyes eddig nagyon jó, Darmian és Smalling kiemelkedő, de Shaw és Blind is remek.

          Azért jó végre látni, hogy a Shaw-ért kiadott pénz nem volt rossz befektetés, feltéve, ha el tudnák kerülni a gyakori sérülések.

          • krisz_ggmu

            igen-igen, Luke szerintem nagyot ugrott, remélem elkerülik a sérülések. ahogy látom, remek kis bunkó lesz belőle is és Darmianból is. középre pedig Mikey mellé vagy Blind vagy Ramos, akarom mondani Rojo jó lenne, ha társulna kvalityiben. Blind is jó volt az utóbbi 2 meccsen. Ha muterék toltak volna rajta még vagy kettőt, még jobb lenne 😀

    • Achi

      Rio még mindig király. Kicsi Rio meg kezd méltó lenni hozzá.

    • Kristiante

      Ez oriasi.. “Beast mode”!!!

      • kár, hogy már foglalt
        https://www.beastmodeonline.com/

        • Achi

          Igen, ez Marshawn Lynch szuper képessége. De annyi baj legyen, lehet, hogy Seattle-ben Smalling megvette a licenszet.

        • Kristiante

          Nem gond, csak Kicsi Rio tartsa ezt a format

  • Moyes Story

    The last 3 players to score 2 and assist 1 in a European game for Man Utd: Ronaldo (2009), Rooney (2013), Depay (2015)

    • B1

      És selejtezőben?

  • B1

    Mai meccs után akkor a kérdés, hogy Rooney maradjon – e a fantasy team-ben vagy se. 10.5 az sok.

    • dawos11

      szerintem hétvégén jönnie kell a gól(ok)nak, bár ez inkább csak olyan megérzés-féle, mint reális jóslat de ha agüero-t meg udod venni a helyére akkor nincs min gondolkodni.. én most ezzel az ékpárral várom a fordulót 🙂

  • fabiancancellara

    valami fourfourtwo-s vagy bármilyen statos (szerelések, tisztázások, passzok..etc) linkje van valakinek a meccsről?

    • mddnszksz

      http://www.whoscored.com
      itt fent van minden

      • fabiancancellara

        ok, nagy láma vagyok. Van itt valami player stats fül ahol meg lehet nézni ezeket a dolgokat a mai meccsre vonatkozóan?

        • mddnszksz

          én sem találom most, úgy néz ki a BL playoffokat nem nagyon veszik számításba 🙁

  • Mainpieeater

    Fella pont az ilyenek miatt az egzik legertekesebb squadplayerunk. Ez kegyetlen kiraly es a padon is elegge jo es megbizhato jatekosaink vannak akik kepesek valtozast hozni a meccsbe. Annak koszonhetoen h a csatarposztot leszamitva mindenkivel felvesszuk a versenyt angliaban, sot talan meg europaban is elegge sokaig juthatunk iden. Nagy kerdes a vedelem szamomra, de abban is boven van rotacios lehetoseg. Csapatkent kell osszernunk, en realisan egy PL dobogot es BL legjobb nyolcat varok iden, jovore meg csak a gyozelem!

    • mucus

      milyen kérdés van védelemmel kapcs, legstabilabb és legjobb pontja(sora) a csapatunknak. Fellát meg kezdőbe <3

      • Mainpieeater

        Olyan, hogy senki nem fog 55 meccset jatszani belole es, hogy a masodik vonal (valencia jones mcnair blackett evans rojo) tudja-e ugyanezt hozni 🙂

    • dawos11

      csak rotáljon is a mester mert az eddig manchesteri pályafutása során ha úgy érezte, hogy megtalálta a kezdőcsapatot akkor az úgy is maradt amíg csak lehetett

  • Csumpitáz Béla

    Memphis miért ülve adja az interjút?

    • Sky

      Már áll

      • Freeezer89

        nekem is

      • B1

        Ennyitől? 🙂

      • Sky

        Megfelel? 😀

    • Moyes Story
      • Moyes Story

        Commentator – They are going to Love you in Belgium for that

        Fellaini – I dont care

        • Freeezer89

          like a boss

        • Kuba

          Valószínűleg több United szurkoló üvöltötte a nevét most, mint ahány Belga amúgy létezik. 🙂
          United>Belgium? 😀 (ide hovakell Blackett?… bajban vagyok)

          • Angus

            :DDD

          • Pokmalac

            A United Blackett közötti átváltás szerintem paradoxon, mert Blackett > all, de United > Blackett szóval ez a jövőben ne firtassuk 🙂

  • fella vagy 3 fejjel magasabb, mint memphis 😀

  • Sky

    Depaynak most olyan feje van mint aki be van szívva

    • Porter Ramsey

      egyébként nekem is olyan fejem van miután kihajtottam magam:D

    • Freeezer89

      simán volt ideje egy jointra 😛 ne becsüld le

  • bedeabl

    Ja és, ha mostanában kéne nicknevet választanom bizony SmallingRoo lenne, akármennyire is hülyébben hangzik, mint a RafaRoo vót.

    • Moyes Story

      smalldini nicknév is bűn hogy még nem kelt el

    • EZS

      MikeRoo

  • Achi

    Azért ez a meccs rámutatott, hogy mennyire nem vagyunk még egy kiforrott csapat. És akkor még finoman fogalmaztam.
    A támadójáték annyira impotens, hogy majdnem az emberelőny is kevés volt ahhoz, hogy gólt szerezzünk. Vagy másként nézve, ha nincs Depay, akkor gyakorlatilag veszélytelenek lettek volna a támadásaink. Mata lehetőséghez sem jutott, Januzaj dettó , Rooneyt hagyjuk, a többiek inkább Romeronak szerettek volna gólt lőni (Carricknek sikerült). Nagyon sok munka lesz még ebből, hogy olyan legyen a csapat, amilyen méltó a BL-hez és a PL dobogóhoz. Az alapanyag meglesz azért.

    • MrFer

      Stanley, te vagy?

      • Achi

        Csak szeretnék a világ egyik legjobb rendezője lenni 🙁

      • stanleykubrick

        Régen ilyenkor szegény Ever volt emlegetve, mára én vagyok a pesszimizmus mérője.

        • Pásztor László

          Nálam ez a sorrend:
          -kvcstms
          -Stanley
          Everred

          • stanleykubrick

            Jogos, Tomi viszi a pálmát.

        • Pokmalac

          Amúgy idén ez abszolút nem igaz nálam 🙂 Sőt kifejezetten bizakodó vagy!

  • Kuba

    Valakinek esetleg van egy gif-e az első félidei Mike sprint és szerelésről? Nagyon egyedül kapta valaki a labdát, és ahogy behozta, mostmár elhiszem hogy a leggyorsabbak közt van a csapatban. Amúgy ma is nagy tanár volt, nyugodt vagyok ha Smalling ellen kell jönnie az ellennek. És amúgy eddig Blind sem akkora faszság ott hátul mint azt elsőre gondoltam(tuk).

    • fella

      mai Mike-moment az volt, mikor a jellegzetesen magas hangján rárivallt a szorult helyzetben lévő Schweinsteigerre, hogy BÁSZTIIIII

      • MikeSCHmalling

        há tanulja már meg az az SStiszt hol a helye ls kinek nagyobb a restecp-t

  • mddnszksz

    egyébként belegondoltam hogy a bal szélünk életkora összeadva 41 év… és bő 2 hónapja játszanak együtt. azt hiszem nem kell hozzányúlni pár szezonig.

  • Free tip for Louis van Gaal: find out who Luke Shaw’s personal trainer is and give that man a job

    • box-to-box defender

      Szerintem Depay 😀

  • danNN

    Szürreális élmény ez, hogy az összes igazolás kurvajó.

    • fella

      Romero olyan, mint egy mozgó tuja, de a többiek tényleg kurvajók.

      • stanleykubrick

        Van egy kis Groot feelingje, de nem basztatnám.

        • EZS

          Groot!!! :D:D:D

        • A_S1M0N

          Groot fasza lenne a kapuba, védene mindent.

        • EZS

          I am Romero – kb ennyit is tudhat angolul. 🙂

      • A_S1M0N

        Helyette nézni kell valamit, vagy de Geából kiverni a távozás gondolatát, és minimum 15 évre szerződést aláíratni vele.

      • Moyes Story

        mozgó?

        • fella

          néha kalimpál a kezeivel. alább a groot-hasonlat tökéletes

      • reelbeba

        Az ma nagyon kijött hogy támadásban Durmi elég limitált

        • fella

          szerintem simán átlagos, és volt már 1-2 pofás elfutása Mata mögött

        • Csumpitáz Béla

          Evra is így kezdett…

        • Achi

          Támadásban az egész csapat elég limitált 🙂 Valljuk be, mióta ő van, azóta olyan, mintha meglenne a létszám védelemben. Valenciával meg olyan volt, mintha túl sokan lennénk támadásban 😉

      • Angus

        mozgó tuja 😀 kész, végem, szakadok :DDD

      • danNN

        Jah, mondjuk őt nem számolom. Remélem ideiglenes megoldás és jön Lloris.

  • bedeabl

    Ma igazából mindenki jó volt. Kezdünk úgy kinézni megint, mint egy nagycsapat. Szuper. 🙂

  • fella

    Daley Blind mekkora tanár Mike mellett? Nagyon durva.

    • mucus

      Smalling ma amiket szerelt, és mennyit !? hihetetlen volt ma is a pali, eddig év játékosa!

      • A_S1M0N

        Ideje volt már venni két jó középhátvédet…

    • Freeezer89

      várjunk még vele, amíg egy gyors niggát kell megállítania

      • fella

        számomra ez a védelem eddig nagyon meggyőző, Blind kibaszott labdabiztos, kurva jól helyezkedik, és fejjel is jó.

        • Freeezer89

          én csak a sebességével nem vagyok kibékülve, de a többit adom

    • Chestcontrol

      Mike ifiju padavanja 😉

  • EZS

    Fella három meccset kapott? Kellene már a dinamikája a csapatba! 🙂

    • Moyes Story

      a jóbol keveset adnak

  • Kuba

    Amúgy a durva az hogy ez a nemistudom…visszavont-árnyékék-tkp-tudjafszom poszt amit most Rooney tol…Azt Fellára előbb bíznám, de Herrerára is, Matára talán a termete miatt nem. De amikor visszajött Chica mögé, akkor az végképp agyfasz, ott aztán tényleg ezerszer jobb választás Ander, de ott még Mata is.
    Fantasy: jön Pedro. Schweinsteiger-S’lin-Herrera kp, Depay-Fellaini-Pedro támadósor.
    Jó-jó, én azért megnézném, mire megy ennyi kreatív játékos, úgy hogy van egy igazi target man. Amennyit eddig Ronney hoz azt más is hozza, bár aláírom, ma láttam tőle 2 jó megoldást (sarok MEmphisnek, meg egy hosszú labda Chicaritonak), eddig talán ennyit sem mutatott.

    • azér ma roo nem volt szar, gól nem jött, de a memphisnek visszatett labdája élmény volt

      • bedeabl

        Örülök, hogy valaki látta a meccset.

      • Roland
        • mrmojo

          pedro helyett?

          • Roland

            csak szimplán felállt a pénisze a passztól

        • bedeabl

          Daily Mail: United to sign Antione Griezmann

          • RedDev

            de legalább már írna alá!! 😀

        • Freeezer89

          Hummels már twittelget? 🙁

      • Kuba

        Csak én kaptam tőle ma is agyérgörcsöt? Nemértem mit és miért játszik. 4-5 ember van előtte sokszor. Rengeteg támadás állt meg miatta, sok eladott labda. Amenynire én láttam. Pedig nekem aztán abszolút ő a kedvenc, de az idei teljestménye káros hatással van rám.

        • Freeezer89

          nyugi, én végig anyáztam egész meccs alatt

      • csakaMU

        Touch of a genius

      • Kuba

        Tényleg klasszis volt az a megoldás, de azon kívül?

        • bedeabl

          GIF jótéteményi bizottságtól requestelném a Chicharitonak, illetve a Depaynak adott labdákat, valamint a két elfutást, amikor Memphis (aki yaaaaay teljesítményt nyújtott egyébként) ellőtte a labdát a faszba.

          • Freeezer89

            érdekes állatfaj a szurkoló 😀 Mata is adott gyönyörű passzokat, mégis jó páran elküldték a faszba. most akkor, hogy is van ez

          • bedeabl

            Én biztos nem tettem.

          • Freeezer89

            szándékosan nem azt írtam, h elküldted a faszba 😛

          • bedeabl

            Értem én, pusztán úgy gondoltam, hogy szerény személyem megállapítására az ön reflektálásában foglalt megjegyzése irreleváns. Ezek szerint más standardok alapján ítéljük meg az egyes játékosok teljesítményét, mellyel semmi probléma sincsen, azonban az én értékítéletem alapján mindkét játékos jó teljesítményt nyújtott.

            Najó aludnom kéne.

          • Freeezer89

            nekem meg tanulnom 😀

          • mrmojo

            te kissé túlérzékeny vagy matával kapcsolatban , senki nem küldte el a faszba

          • Freeezer89

            Rio: Segg béna idén a jó Juan
            amúgy nincs kedvem végig olvasni az összes kommentet, de tény, h sokszor szapulják

          • Kuba

            konkrétan ezt a két pillanatot írtam le énis…Aztmondom ezen kívül mi jót csinált? MErt eddig még csak azt hoztátok fel amit énis leírtam.

          • bedeabl

            Nem egy labdája volt Depaynak, hanem több, volt a sarkazós, az amikor Depay a végén passzolni akart Januzajnak, meg egy, amikor olyan keresztlabdát adott, mint Chicharitonak. Plusz mondom, elfutások, ami nem rajta volt, hogy nem kapott labdát.

  • Moyes Story
    • csakaMU

      Michael-Zombori Owen

  • reelbeba

    Brüzsbe meg Lajos felpakolja a 460-t, 0-0.

    • EZS

      Depay ezt nem hagyja majd.

      • krisz_ggmu

        bolyhos se

    • reelbeba

      Idegenbe’ jó az iksz ugyebár

  • fabiancancellara

    Herrera meg akkor kezd a ‘Castle ellen, ugye?

    • Moyes Story

      pedróval

  • Sky

    Kiváncsi vagyok mint mond Alajos arra amikor Roo megkérdezi miért hozta le. Ha megmeri.

    • B1

      Of korsz, bikóz ju pléjd lájk sit.

      • RedDev

        LvG hangján olvastam 😀

      • Moyes Story

        ic ö prószessz

  • fella

    Marouane KIBASZOTT Fellaini a legnagyobb király!

    • Chestcontrol

      Ket eve oltja itt majdnem mindenki de Lui alatt bizonyitja folyamat h kell o mint egy falat kenyér

  • Gezu77

    Azért az durva, hogy Fella pár perc alatt többet mutatott, mint Roo majd 3 meccs alatt. Lajos legalább tökös volt, hogy lehozta.

    • Moyes Story

      aszonta tavaly hogy rooneynak és de geanak vannak csak privilégiumai a kezdőben, ahhoz képest, de gea most épp kivan baszva a keretből, véjn-t meg simán lecserélni ha szar

      • Gezu77

        És abszolút jogosan teszi, legyen tökös basszus. Mint anno az ÖREG.

        • A_S1M0N

          Így van, a csapat a fontos (meg az eredmény), az egyén nem számít!

  • A_S1M0N

    Azért klasszisokkal jobb volt ez a meccs, mint az előző kettő, ráadásul több gólt is szereztünk. Jó lesz ez.

    • Freeezer89

      ne máááár

      • A_S1M0N

        Mér? Az előző két meccs szerinted jobb volt ennél?

        • Freeezer89

          itt most a Brüchről beszélünk. otthon. Depay zsenijétől eltekintve mi volt olyan nagyon jó?

          • A_S1M0N

            A mérkőzést nézni eleve élvezetesebb volt.

          • Freeezer89

            engem rettentően frusztrált az egész meccs

          • A_S1M0N

            A helyzetkihasználást illetően lehet, de az összképet nézve azért ez egy jó kis meccs volt, bár kár a bekapott gólért.

          • Csordás Adrián

            2 sör meg egy feles az első félidőben és már nem is frusztrál

          • Chestcontrol

            Fella zsenije 😉

  • stanleykubrick

    Irány a BL bassza meg!

  • Csordás Adrián

    Fellaini > Rooney

    • vervarangy

      hát pár centivel biztos

      • Kuba

        😉

  • fabiancancellara

    Összességében nem rossz ez. Legalább most nem egy kapura lövésünk volt, de a Brugge kb a Bournemouth szintjén van.

    • lackoo

      pont annyi esélyük is volt… 🙂 persze a hatékonyságon van mit csiszolni…de hát had szokják a srácok egymást

    • Csumpitáz Béla

      és azokat a Liverpool csak egy lesgóllal tudta megverni

      • fabiancancellara

        A Pool mióta mérvadó?:)

  • reelbeba

    Ez van, szép vagy sem, geci hatékony a gólem

    • Moyes Story

      nem szép?

      • reelbeba

        Neked tetszik?

  • box-to-box defender

    It”s Lajos Style!

  • A_S1M0N

    Ennyit késik az M4 stream? Ti már ünnepeltek, nálam meg Fella még a 16-os előtt passzol. 😀

    • EZS

      nem is passzolt! Az még valami tavalyi meccs! 😀

  • stanleykubrick

    Megnyert vagy 6 párharcot, kurva jó volt, amit művelt és ez a gól, köszi Fella, Depay 9-es, minimum. 2 gól, 1 gólpassz.

  • pedig már beírtam a mondatot, miszerint 1 gól benne maradt. de szituációs játékosunk megoldotta. fella pont erre jó, erre is kell használni

  • Gezu77

    Azt mutatja, hogy jövőre kéri a hetes mezt?

  • Kuba

    Fella, beszarok :DDDDDDDDDDD

  • fabiancancellara

    Lajostime

    • Sky

      Azt adom

  • Rio

    Erre szétesik a stream.

  • MikeSCHmalling

    Fella gól a HAJrában:D így kell ezt:D

  • reelbeba

    Balaaaaansz!

  • stanleykubrick

    Egy isten volt amit művelt!

  • fabiancancellara

    Fellaazisten

  • Mainpieeater

    BALAAAAANSZ <3

  • EZS

    Fella 😀

  • Sky

    GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL MIKROFON

  • Gezu77

    Fellaaaa

  • EZS

    Ezt Carrick belőtte.

  • Sky

    Na.. Smóling.

  • fabiancancellara

    Visszavágón Herrerát a kezdőbe!! És simán benne van, hogy kiesünk. Ezt a csapatot ma öttel kellett volna hazaküldeni (a látottak alapján benne volt). Szóval ilyen tekintetben ez ma egész jó volt, kivéve, hogy a Brugge gyengébb, mint egy angol középcsapat.

    • Csordás Adrián

      valóban?

    • EZS

      Ha kiesünk 3:1 után a Bruges ellen, szántsuk be az Old Traffordot.

      • Freeezer89

        hívjuk a neonácikat, és bombáztassuk le velük

      • fabiancancellara

        2-1-nél írtam, és ha már ekkora balherék vagyunk a helyzetkihasználásban (Hülye MU szurker, ha nncs helyzet, de van gól az a baj. Ha van helyzet, de nincs gól az a baj…) és a másik meg máker, akkor akár benne lehet(ett) volna

        • EZS

          ja, ok 🙂

  • David_MOTM

    Blackett > Moyes > LvG

  • valencia felesleges bal lába v

    Herrera 🙁

  • reelbeba

    Kell olyan mackófelsö amilyen Giggsnek van!

  • Rio

    Szégyen ez a meccs.

    • Csumpitáz Béla

      na ne má

      • Rio

        De. Emberelőnyben mit csinálunk, te jóisten… Depaynak pacsi, a többieknek csillámfaszláma.

    • Moyes Story

      nem olyan élvezhető mint moyes alatt

  • Freeezer89

    össze akarjuk hozni a mohesz-éra alatti beadás számokat?

    • Moyes Story

      de legalább jó helyre mennének

      • csakaMU

        Idő kéne ide is

  • stanleykubrick

    Fella amúgy idén is nagy segítségünkre lehet ezzel a stílussal.

    • Pásztor László

      hát egy tizenegyest kiharcolt, csak nem fújták be.

    • wolandrule

      Meg az ellenfél védelmének is…

  • reelbeba

    Jön a gól, figyuzzatok

  • Sky

    Nem hiszem hogy meg lesz a memfisz mester 3as…

  • wolandrule

    Emberelőnyben Fellara ívelgetünk…

    • fabiancancellara

      szégyen, nem szégyen: elfáradtunk, kb már negyed órája kivan a csapat minimum fele…

      • Pásztor László

        ki gondolta volna, hisz a csapat fele pénteken is végig játszott…

        • fabiancancellara

          nem kérdőjelezem meg, bár ebből élnek. Igaz, kicsivel más kezdővel frissebb maradhatott volna a csapat, de pl. Schweini a beállása után már öt perccel olyan lasúnak és fáradtnak tűnt, hogy az elég kellemetlen.

          • Pásztor László

            Neki az a legnagyobb baja, hogy nem neki kell futni, de más meg nem tette. Olyan szinten leültünk a gecibe, hogy az tényleg rémisztő

      • csakaMU

        A brugge meg egy órát bírt kb. Kell még egy gól

    • Csumpitáz Béla

      mert a hajával kitakarja a mögötte lévőket

    • David_MOTM

      Mata egy 0

    • box-to-box defender

      Csak újra begyakoroljuk éles körülmények között a tavalyi stratégiát, problem? 😀

  • Moyes Story

    kriminálisak ezek a beadások

    • MikeSCHmalling

      szegény Fella meg rohangál utánnuk:D

  • Freeezer89

    nem hiszem, h ettől nagyobb kritikát kaphatna Roo, minthogy CSK-ként, egy emberként lélegzünk fel, h nem kell a pályán látunk. szégyen-gyalázat

  • A_S1M0N

    Na, azért ma kevésbé volt szar Rooney, de már ideje volt lecserélni.

  • Csumpitáz Béla

    itt a Balance

  • reelbeba

    Jön a Gólem (ha már belga)

  • valencia felesleges bal lába v

    vééégre

  • KiB

    Èèèès….HAJ

  • Sky

    Hát evvel meg mi történt?

  • Freeezer89

    :O meglepetés

  • stanleykubrick

    Erről van szó.

  • Gezu77

    Elsemhiszem

  • Moyes Story

    blind egyvéegyet nyert

  • box-to-box defender

    A digisek biztos azt mondanák, hogy az eredmény hűen tükrözi a látottakat. Ha nincs a kiállítás, akkor még a döntetlen is meg lehetett volna a vendégeknek. :DD

    • A_S1M0N

      Sőt, ha nincs Memphis, akkor a győzelem is. 😀

  • Csumpitáz Béla

    Mike is megkapta

  • zuzu000

    Meche(t)le

  • Sky

    Piroska megy furdeni a farkassal

  • Gezu77

    No ezt azért illene kihasznalni.

    • Freeezer89

      innen szoktunk összezuhanni 😀

  • fabiancancellara

    veres

  • stanleykubrick

    Na, innen verni kell egyet.

  • MikeSCHmalling

    most jönn a gála

  • David_MOTM

    Fella melegít!!!

  • wolandrule

    Ez nem volt büntető?

    • Gezu77

      Az most nem kellene nekünk, tuti Roo lőné, szerinted bemenne?

  • stanleykubrick

    Rooney-Herrera csere, plíz.

    • Freeezer89

      meglepő lenne

      • stanleykubrick

        Meg, de ez, hogy Rooney és Hernandez is most a kapu előtt fekszik, ennek semmi értelme. Svájni, Schneiderlin, Herrera – Mata, Hernandez, Depay teljesen jó volna.

    • Mainpieeater

      Kicsit mar keso..

    • Moyes Story

      rooneyt nem lehet lecserélni

    • EZS

      Nem tudom elképzelni, mi kellene ahhoz, hogy lehozza. Max egy lábtörés.

      • EZS

        De én még bízom benne, hogy belelendül.

        • fabiancancellara

          azt hittem a lábtörésben

        • Freeezer89

          kis naívak vagyunk. balga népség

          • EZS

            Jobb, mint ez a belga népség.

      • A_S1M0N

        Nem az a baj, hogy pályán van Rooney, hanem az, hogy olyan poszton, ahol 0 a teljesítménye, vagyis nem megy neki a góllövés. Egy jó támadó mögött viszont hasznos lenne, csak ugye akkor meg valakit le kellene venni a középpályáról, hogy oda meg beférjen.

    • box-to-box defender

      Szerintem most pont nem kéne lecserélni, hát ha most kapja el a fonalat

    • Roland

      előbb hozná le Romerót és küldené Rooneyt a kapuba

  • Csumpitáz Béla

    még kéne 2-3 gólt lőnünk

    • stanleykubrick

      Már egy 3-1 is teljesen jó lenne.

  • Gyahh, Andy Cole 9 perccel előttem lőtte el a kicsit se kézenfekvő Walking in Mephis-t. Mondjuk az övét retweetelte a Manchester United Official, én meg kaptam öt lájkot.

  • valencia felesleges bal lába v

    akkor marad az emberhátrány

  • Sky

    Depay innen beveri

  • A_S1M0N

    Na végre, hajrá Borsócska!

  • EZS

    Hajrá Csicsa!

  • reelbeba

    Na gyerünk Borsó

  • Csumpitáz Béla

    Na, Chico most mutasd meg!

  • Freeezer89

    jééé, van értelmes hosszúujjú mezünk? :O

  • MikeSCHmalling

    CsÍká

  • Sky

    Csicsaritoooo

  • valencia felesleges bal lába v

    miért fütyülik romerot? 😀

    • EZS

      A bruges szurkolói azok

      • valencia felesleges bal lába v

        nem kéne le “ARGENTINA ARGENTINA” -zni őket?

    • Gezu77

      A belgák gondolom az előbbi taposasert

  • wolandrule

    Rooney játékánál csak a hozzáállása rosszabb, mint a magyar fodbalisták…

    • wolandrule

      Bakker, a 16os mellől mi a faszt csinálna, mint átíveli Darmiannak, ne már!

  • stanleykubrick

    Cseréljünk már, tököm, Rooney, Janu le, de izibe.

  • Freeezer89

    a faszom már Coleen Rooneyba

    • EZS

      Rooney is ezt gondolja

      • Freeezer89

        nem tudom mire gondol, de rohadjon rá a téli kabát

    • box-to-box defender

      Még jó hogy Coleent írtál és nem Waynet 😀

      • Freeezer89

        figyelek ám 😀

  • Sky

    Runi le chicha fel

  • reelbeba

    Kurva idegesítö, hogy mennyi helyzetet elbaszunk most

  • box-to-box defender

    Illene még berámolni 1-2-őt

  • stanleykubrick

    Janut illene lekapni. Fel se tűnik, hogy a pályán van.

    • Sky

      Csicsa fel.

  • Freeezer89

    jó kis shawt hoztak össze a fiúk

    • Gezu77

      Depay, hogy ezs kimaradt…

  • David_MOTM

    Mennyit adtunk érte?

  • stanleykubrick

    Shaw begyújtotta a rakétát, mondjuk illett.

  • wolandrule

    Ezeket kell majd itt beverni és jóban leszünk.

  • Sky

    Shaw ki is futotta a nekivalot.

  • Moyes Story

    adjuk el memfiszt

  • valencia felesleges bal lába v

    bazdmeeeeeeeeeeeg

  • EZS

    Shaw mekkora javítás, Rooney életjel!

  • zuzu000

    Depaynak már megalázó lenne ilyenből gólt rúgni

  • reelbeba

    Úbaxmeg ez mi eksön volt!

    • A_S1M0N

      Azaz!

  • KiB

    Oooooooooo

  • Sky

    Mekkora jatek.

    • Freeezer89

      céép vote

  • Sky

    Romero a megallithatatlan

  • Freeezer89

    kötsög rálépett a Rómeó bokájára

    • A_S1M0N

      Még jó, hogy pont nem láttam (kommentet írtam), mert szívrohamot kaptam volna.

      • KiB

        Nem volt szép

    • Sky

      De hogy felallt es ment visza a kapuba?!

  • mddnszksz

    Rooneyval nem tudom mit kellene csinálni, elvinni pszichiáterhez vagy kurvázni…

    • A_S1M0N

      Vagy egy kurva pszichiáterhez.

      • mddnszksz

        hasznosat a kellemessel, jogos

  • Sky

    Runy legalabb a kaput.. Kerlek.

    • A_S1M0N

      Megröccent a stream a lövés pillanatában, ez zavarta meg.

    • KiB

      De most végre gyors döntés volt ilyenbol kéne tobb

  • Freeezer89

    Valencia, te vagy az?

  • reelbeba

    Szegény Durmi beadni nagyon nem tud. De majd itt megtanul!

    • KiB

      Kitol???:)

    • Moyes Story

      valenszia, és jung mellett

  • Moyes Story

    csikáró szerintem upgrade lenne

    • David_MOTM

      még én is

      • Freeezer89

        ha 10 emberrel játszanánk, se tűnne fel senkinek

    • Sky

      Roony helyere…

    • valencia felesleges bal lába v

      macheda is upgrade lenne

  • valencia felesleges bal lába v

    szegény csatárt már sajnálom, olyan könnyen nyomja el őt Smallingbauer

  • David_MOTM

    Rooney….

  • Freeezer89

    legalább Mikey jól játszik ma is

  • reelbeba

    Memfisz rájött hogy Rúninak nem érdemes passzolni

  • stanleykubrick

    Svájnival nem lett biztosabb a védelem. Szerintem ez rizikós csere volt így.

    • Freeezer89

      Carrick ritka szar volt ma, megértem most Alajost

      • stanleykubrick

        Fenn játszik, nem nagyon jön vissza. Nagy zsugákat oszt, de nem véletlen működött jól, mikor Herreraval jött a pályára, ő jóval fegyelmezettebb és nem szélső, mint Janu. Őt még betolnám Janu helyett mindenképpen és akkor nem lenne para.

        • Freeezer89

          ez még mindig csak a 3. tétmeccs, alakulnak majd még a dolgok

  • Rio

    Rooney katasztrófa.

    • A_S1M0N

      Szegény pedig már lőtt volna…

    • KiB

      Leginkább Memphis aki most viszi a csapatot

      • Freeezer89

        ez pont nem menti fel Rooneyt 😀

        • KiB

          Nem is azért írtam…egyetertettem:)

  • Sky

    Sweini jön és szerel

  • zuzu000

    Én már bent láttam 😀

    • A_S1M0N

      Csicsáról bepattant volna…

  • KiB

    Pedrot ne..könyörgöm

  • A_S1M0N

    Mat, Mata, ezt simán átvehetted volna lövés előtt.

  • KiB

    Nekem még mindig furcsa Schweini nálunk

  • most nézem, a padon 1 darab védőnk van, aki igazából valencia. az úgy merész

    • csakaMU

      Mér? Itten red wall 2.0 van. Mondjuk szélen ma kissé lyukas

      • valaki ledöglik, szarban vagyunk. erre próbáltam célozni

        • csakaMU

          Rooneyt megneznem hátul szerintem lajos is erre bazírozik

  • stanleykubrick

    Én behoznám Schweinsteigert Januzaj helyett. Schneiderlin, Carrick, Schweinsteiger – Mata, Rooney Depay. Kellene a középpályára egy kis biztonság.

    • valencia felesleges bal lába v

      2-1nél hazai pályán a brugge b ellen biztonság?

    • csakaMU

      Jó lesz carrick helyére is. Janu ma jobb mint eddig bármikor én matat hoznám le helyére jöhetne esli

      • EZS

        Lassan Basti átveszi szerintem Carrick helyét. Nem csak ezen a meccsen, úgy általában.

        • EZS

          gyorsan 😀

    • Moyes Story

      el se jutnánk a kapujukig

  • Angus

    Rúgunk még hármat oszt csókolom. Az egyik biztos, hogy Roo, a másik biztos hogy Depay, és valószínűsítem, hogy Schweinsteiger is bebombáz egyet. 5-1.

  • EZS

    Schweini jöhetne.

  • Achi

    Csak magamat tudom idézni: Depay : “Kezdjen és rúgjon 2 gólt. Nekem az az érzésem, hogy neki kell egy kezdő
    lökés most, aztán jönni fognak a gólok meg a teljesítmény.” Eddig jó! kár, hogy ő az egyetlen (meg talán Januzaj) , akiben van valami kezdeményező készség, fantázia, merészség. A többiek játsszák az idény első meccsét újra meg újra, most már 3x. a védelemben persze ez nem gáz, de elöl … Rooney ismét tragédia.

    • Freeezer89

      meg is követlek most, mindenki előtt

      • Achi

        Nem azért írtam , de kösz 🙂

  • Porter Ramsey

    Carrick – az öngóljától függetlenül – gyenge ma, túl nagy a rohanás a pályán. Mata is maga alatt van szerintem, Rooney meg…kapjon egy kis időt chicha, na.

  • Angus

    Smalling igen durva basszameg. Depay, Janu jó, S’lin kicsikét pontatlan.

  • RedDev

    wú iz otamendi/ramos? We have MIKE Szmelling!!! 😀 😀

  • A_S1M0N

    Lol a stúdióban a Brugge vezet 2-1-re. 😀

    • A_S1M0N

      Hehe, a fenti csíkon még mindig a Brugge vezet 2-1-re…

  • Moyes Story

    az az öngól szerintem azért volt mert romero egy szót nem tud angolul, nem nagyon volt beállítva ott a kapu előtt semmi

    • Dyer

      Benne volt éppen, de főleg azért volt, mert Carrick mi a faszért piszkál így bele?

      • mddnszksz

        előtte azért Januzaj olyan 2 méterre repült ki a sorfalból, ha marad a seggén akkor nem pattan meg rajta a labda 😀

        • Rio

          Vanczák Vili 2

          • mddnszksz

            akkor az idei BL döntőben a bárka ellen róla állítják ki Mesit

          • Rio

            Ja 😀 amúgy előbb Sebők Vilire gondoltam. Az ugrált egyszer a sorfalban, a vesztünkre.

    • mindenkinek megvolt az embere, mit kellett volna ott állítani? ez védhetetlen balfaszság volt

      • Moyes Story

        szerintem a vonal is túl magasan volt

    • Rio

      Kettő darab emberen pattant meg a labda, ezt semmilyen kapusinstrukció nem védi ki.

    • Achi

      Igen, de azért ez nagy balszerencse volt.

    • reelbeba

      Szmellingék gondolod nem beszélnek valamit spanyolul ennyi latino között?

    • KiB

      Ez nem Romeroé volt…semmilyen szinten

  • Dyer

    Háááát, szerintem itt ma Memphis, Schneiderlin, Mata (bár neki nem igazán megy), és Smalling akarnak úgy igazán focizni, a többiek csak úgy langyoskodnak, kivéve Rooneyt, aki csőd ma is. Mondjuk egy Carrick-Schweini cserét meglesnék, és egy Mata-Herrerát is. Ill. egy Rooney-bárkit…

  • svejni melegít, lehet már jön félidőben

  • A_S1M0N

    Carrick gólja után megijedtem, hogy szétesik a csapat, de Memphis két remek villanása szerencsére helyretette a dolgokat.
    Remélem még szerzünk legalább 1-2 gólt, és Borsó is kap lehetőséget.

  • nem akarom elkiabálni, de lajos csak nem akkora idióta ezzel a blind középhátvéd dologgal, mint elsőre tűnt. bár ennek igazi tesztje majd az angol kiscsapatok ellen jön el

  • Freeezer89

    pisi, kaka, tanulás, sör. addig lécci, ne kommenteljetek sokat, útálok sokat visszaolvasni

    • Mainpieeater

      Remelem utana felteszed kaki.hu-ra ??

      • Csordás Adrián

        legjobb oldal a zsir.hu után

  • ezraharrari
    • tutánkároly

      • Pásztor László

        egyik kedvenc sorozatom 🙂

  • MikeSCHmalling

    Azért valljuk be Ashley ezt a ficakba tette volna 😀

    • A_S1M0N

      Ja, a lelátóéba.

    • Roland

      ha a Brűzs ellen nem is, de az Arsenal ellen mindenképp

    • EZS

      Rabonázva

      • MikeSCHmalling

        sarokkal háttal

        • Freeezer89

          Csikárító meg fejbe kúrta volna magát 😛

          • EZS

            De bement volna az is! 😀

        • A_S1M0N

          Átemelve a kapust, a labda végigpattog a két kapufán és a keresztlécen is, végiggurul a gólvonalon, majd a kapufáról bepattan.

    • RedDev

      a kukába jobban megy neki 😀

  • reelbeba

    Bááázmeg Memfisz 😀

  • Mainpieeater

    Firmino > Depay amugy, szoval ne elvezkedjetek ennyire.

  • RedDevil4life

    Szerintem, a hétvégi meccsre tegyük vissza Depayt középre, ott sokkal hasznosabb. Not.

  • fabiancancellara

    Schweini hogy örült:)

    • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

      vágókép carrick gólja utánról

      • Moyes Story

        amióta elhagyta a köcsögbájern mindig ilyen fejet vág

        • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

          a sok angol nő miatt túl sok vér jut az agyába

  • Moyes Story

    mennyit lő kapura, ki lesz baszva a padra

  • Rio

    Látod, Lajos? Memphis a szélre való!

  • mddnszksz

    jóvanakkor Memphis, előző 2 meccsen átt basztál

  • Gaben

    Talan itt kene jatszatni a sracot

  • Freeezer89

    no jó, most már en is elismerem… baszod mekkora gól

  • lajos csak megtanulja, hol is is kell játszatni

  • Csumpitáz Béla

    Ez kész ez a Mempis

  • A_S1M0N

    HÁHÁ

  • stanleykubrick

    Blind, mi labda, Memphis, OMG!

  • MikeSCHmalling

    NYáád Memfisz 😀

  • EZS

    Aztakurva!

  • Freeezer89

    jó látni az Öreget

  • EZS

    Elfogyott a grafitos söröm, ki kellene mennem a másikért.

    • KiB

      Menj…hátha addig gól lesz:)

      • EZS

        Nem lett

        • KiB

          Mert túl gyors voltál.

          • KiB

            Mondtam:))))))

          • Gezu77

            Az lett, csak késik a stream…

          • EZS

            És mégis 😀

  • KiB

    Ez a Memphis jó gyerek…

    • Roland

      csak lehetne kicsit önzőbb, és rábaszhatná néha

      • Freeezer89

        😀

      • KiB

        Egyszer megtette:)

      • Roland

        valami ilyesmire gondoltam

  • Rio

    Mata helyett a gonosz klónja játszik, vagy nem tudom.

    • Freeezer89

      ??

      • Rio

        Segg béna idén a jó Juan.

        • Freeezer89

          igazán olvasnék 2 posztot Matáról. az egyik lehetne adatokkal teli cucc, a másik meg a fanyalgók és Mata buzik párbeszéde

        • mrmojo

          amit a kékeknél mutatott és amit eddig nálunk az nagyon messze van egymástól sajnos

          • csakaMU

            Talán ha a posztján játszana

          • mrmojo

            ezt ne nekem mondd , amúgy az első londoni szezonjában balszélen játszott nagyrészt , elég jól

          • Freeezer89

            de ha a feladatköre más, ill. Alajos is mást akar tőle. hagyjuk is, most rettentően mérges vagyok

  • A_S1M0N

    Ezt kapura kellett volna.

  • Gezu77

    Huuu, ez csak felhőboxolás volt…

  • Freeezer89

    nem értem, h mi lenne Rúnya játékának a célja

    • box-to-box defender

      Szerintem max. annyi, hogy elhitetjük mindenkivel, hogy egy amatőr focista, aztán majd robbant a nagy csapatok ellen.

      • Freeezer89

        semmi értelme nincs annak, amit játszani próbál. aztán, hogy ez mennyire Alajos terve… jó kérdés

  • valencia felesleges bal lába v

    jó ez a Januzaj, remélem laja nem hozza le mert 1-2x elveszti a labdát, benne meg depayban van meg a veszély

    • zuzu000

      65. perc körül fogja, mint mindig

  • Gezu77

    Ez a bíró egy f@sz…

    • Moyes Story

      úgyis néz ki

  • Moyes Story

    a Bl-ben ezeket beszokták fújni vagy ez még nem az?

    • EZS

      A barcelonának meg a realnak.

  • A_S1M0N

    Kifelé szabadrúgás… Érdekes.

    Akkor inkább ne fújt volna semmit se.

  • Freeezer89

    jó fos ez a Mata, nem is akarom látni többet a kezdő közelében (not)

    • MikeSCHmalling

      ha így folytatja elviszi a Barca Xavi utódnak

      • Freeezer89

        nem csodálnám, ha a mamája kedvenc csapata lenne

    • RedDevil4life

      Nem is forintos, csak ilyen szar, filléres labdákat osztogat. 🙂

  • valencia felesleges bal lába v

    Boli Bolingoli-Mbombo.

    • A_S1M0N

      Mennyit gyakorolhatta a kommentátor, hogy ilyen jól tudja kimondani?

    • Freeezer89

      én bongónak értem

    • mddnszksz

  • MikeSCHmalling

    vegyük meg ezt az OllyBullyBullyBongo-t vagy kit, akarom

  • György Márk

    boli boliboli

  • Moyes Story

    ynwa-znak, mekkora hitvány népség

    • A_S1M0N

      Jah, ráadásul anno a pool verte meg őket két európai döntőben is…

    • EZS

      Pedig ez náluk valami perverzió, láttam bruges háttérképeket ezzel a felirattal.

  • stanleykubrick

    Rooney amúgy ma megint lepkefos.

    • Moyes Story

      adjuk el

      • Freeezer89

        tudjuk, neked 70 millió kazetta kéne

        • Mainpieeater

          Megsem berahino?

          • Freeezer89

            mostanában kevésbé emlegeti

  • Mainpieeater

    Darmiannak nem tesz jot, hogy Valencia a valtotarsa.. Ellatja tole a “tolokegyetalabdabaaztanbelebaszomavedobe” focit

  • stanleykubrick

    A védelmünk azért ma igen szellős.

    • Freeezer89

      úgy látszik, vagy a védelem vagy a támadás működik. remélem vlmi egészséges egyensúly kialakul

      • Mainpieeater

        Majd ha visszater Balansz 😉

    • A_S1M0N

      (Vissza kell) Szokni a BL-légkörére.

  • A_S1M0N

    Ezek a “beadások” tragikusak…

  • A_S1M0N

    Lol, ez nem szöglet, Mata rúgta ki.

    • Mainpieeater

      Mi vagyunk a Manchester UEFAnited, akiknek mindig fujnak a birok, nem tudtad?

      • A_S1M0N

        Ja, tényleg, el is felejtettem. Akkor a bíró is azért blokkolta már két támadásunkat is. Így már minden érthető.

  • Freeezer89

    depay apja 4 éves volt, amikor elhagyta Memphis családját 😀 kemény faszú nigger lehetett

    • MikeSCHmalling

      igazoljuk le azt is:D elvégre csak 25éves:D

      • EZS

        Srácok, így nem lehet mecset nézni! 😀

      • Mainpieeater

        A 9-es mez ugyis szabad

        • MikeSCHmalling

          /ezért előre is bocsánatott kérek/
          Dadpay?

          • Freeezer89

            meeh 😀

          • Kuba

            Menjetekmáááár:DDD dad not páj. :DDD

          • Mainpieeater

            Pont ez a lenyeg, Dad not Pay 😀

          • Freeezer89

            child support?

      • box-to-box defender

        Kiégett a viccrelém ezzel a 2 kommenttel 😀

    • Csumpitáz Béla

      anyja 3 éves volt, de a teste, mint a két évesé

      • Freeezer89

        :DDD

      • KecsopBeno

        Imadom azt a pedo viccet.

    • A_S1M0N

      Jajj, ennyire ne kukacoskodjál már!
      Egyből javította is magát. Hirtelen akarta mondani.

      • Freeezer89

        don’t kill the vibe

  • Moyes Story

    mocskosbrűzs

  • A_S1M0N

    Na, akkor még vágjunk 5-öt!

  • MikeSCHmalling

    Ez olyan Ronaldos volt kicsit…tetszik, tetszik

  • Gaben

    Pestre kellettek volna ilyen esernyok tegnap

  • Mainpieeater

    DEPAAAAAAAYGECIII. Ez hianyzott, egyedi megoldasbol nagy gol. Ezt vartuk volna Kagawatol es ezt tudja Hazard es Aguero. Ezaz pajti!

  • Rio

    GECIII Mekkora góóóól

  • ezt hívják mestermunkának

  • A_S1M0N

    AZ IGEN!!!

  • Csumpitáz Béla

    na végre! Memphis te állat!

  • Freeezer89

    jóvanakkor, most már olyan képe lesz, h az egész kijelzőt betölti majd

  • stanleykubrick

    DEPPPPPPPPAAAAAAAAAAAAAY! Uramég!

  • EZS

    Memphis bakker!

  • mddnszksz

    az igen kicsiiiiii

  • zuzu000

    Hejjejejejeje
    Ez győnyörű bakkkeeeer

  • Gaben

    Na ez szep!!

  • Mainpieeater

    Legalabb johet a Fergie fele trademark forditas. ugyis reg lattunk olyat..

  • Freeezer89

    Carrick nyomot egy szkólszt

    • Gaben

      “Harapos” Carrick

    • krisz_ggmu

      mata meg gerrardozott egyet

  • Rio

    Sebaj, lövünk ötöt.

    • Roland

      de melyik kapuba :-/

  • EZS

    Néztem Bruges összefoglalókat, miközben írtam a posztot. Idén már kétszer betalált náluk Own Goal ez előtt, direkt nem írtam le, de hiába. 🙁

  • reelbeba

    A szezon legfontosabb meccse, mi?

    • Freeezer89

      nem akarjuk, hogy rögtön az elején unalomba fulladjon

  • MikeSCHmalling

    Smalling legalább megöli őket…már a 3. viszi a földre

    • mddnszksz

      magic mike

  • fabiancancellara

    van, ami nem változik. Utóbbi három évben ez hányadik megpattanó lövésből származó gól, amit kaptunk? 15-20?

    • Sky

      220 kb..

      • Golf

        AZ a vérnyomásom jelenleg.

  • Golf

    Mikor adtuk el Own Goalt és mennyiért?

    • Freeezer89

      fél pénzért adtuk el

  • A_S1M0N

    Na, jól kezdődik…

  • MikeSCHmalling

    OWNGOAL!!! te áruló g@cciii

  • Gaben

    Szep lesz

  • zuzu000

    Végre carrick is betalált.
    Mondjuk nem hinném hogy önbizalmat ad neki…
    Bazdmeg

  • Mainpieeater

    Own Goal rossz kapuba talalt ??

  • Freeezer89

    Carrick góóóóóóóóóóóóóól

  • EZS

    Csodás

    • Freeezer89

      általában emlékezetes góljai vannak 😛

      • EZS

        Roma ellen jobban örültem

        • Freeezer89

          ott Evra góljának örültem a legjobban

  • fabiancancellara

    Öt perc alatt öbb ígéretes megmozdulásunk volt, mint az előző két meccsen összesen

    • box-to-box defender

      És több gólt is kaptunk 🙂

  • Mainpieeater

    Janu lefordulasa de szep volt. Ebben a Janu-Depay parosban van boven lehetoseg. Tetszik

    • reelbeba

      Igen, nekem is

  • MikeSCHmalling

    depay cipeli és esi el
    what?

  • EZS

    Depay tudja, hogy ez csapatjáték?

  • A_S1M0N

    Hűha, volt egy kis fejetlenség hátul. Megszédültek a fiúk a BL hangulattól.

  • Moyes Story

    a kommentátor úr nézi az MNF-et.pirospont

  • EZS

    Megb@sszuk őket!

    • Rio

      Jobb késve b@szva, mint soha.

    • Freeezer89

      ideje vote

  • Freeezer89

    hajrá brüch 😀

  • Pokmalac

    Roo gól nagyon kéne

  • Limb for a Limb

    Barátnőm: hol van a szexi kapus (degea)? És ki ez a benga cigány (romero)? :D:D:D:D

  • Rio

    A bírónak szép német neve van 😀

  • reelbeba

    Depaynak tök CGI feje van

  • zuzu000

    Rágóznak, vagy mit rágnak? :O

    • Freeezer89

      dohányt, jerky cuccot. vlmi macsó dolgot

    • A_S1M0N

      Még átrágták magukat a filozófin, felidézték a mestertől hallottakat: “Megbasszuk őket. Megbasszuk őket.”

  • Pokmalac

    És most képzeljétek el ezt a bevonulást bármelyik eddigi logónkban a chevi helyett

  • mddnszksz

    lajos még odasúgta: elintéztem, röviden fogják hazaadni a labdákat a belga védők, rabolj rá

  • tutánkároly

    remélem a lajos reformok jobban műküdnek

  • box-to-box defender

    Hányan kapcsoltak el velem együtt most az M4-ről! 😀

    • a magyar reformok működnek, úgyhogy én nem

      • EZS

        😀

    • Angus

      én nem, a csávó tolta már az Eurosport 2-őn, nyugi, nem rossz annyira.

      • A_S1M0N

        Én sem, ő még ott van a jobbak között. Bár igazából én csak a Sport TV-sektől kapok idegbajt, mert néhánynak már az orgánuma is olyan, hogy 1 perc után irritál.

        • Angus

          kivétel Méhes Gábor

    • Freeezer89

      én már befészkeltem magam, szal már baszok rá. eccer kibírom

    • MikeSCHmalling

      FIFA bekapcs gép játszik maga ellen(Mu-Brugge) magyar kommentátor + M4
      #velemaztánnembasztokki

      • Freeezer89

        :DDD
        off: nagyot mentek ma nevekben 😀

        • MikeSCHmalling

          ohh már hétvégén cseréltem 😀

          • Freeezer89

            nem voltam hétvégén, nem tűnt fel? 😛

          • MikeSCHmalling

            péntekestéről csak a meccsvégére emlékszem 🙁

          • Freeezer89

            én meg csak a péntere emlékszem 😀

    • Porter Ramsey

      nincs szar hangszintje amúgy, meglátjuk mennyire van fogalma a dolgokról, eddig jó

      • Rio

        Dávid az egyik legjobb kommentátor. Imádja az angol focit és szakmailag felkészült.

        • clacka

          Szerintem is jó, én a Risztov-féle aranyközvetítését imádtam!:)

  • Angus

    Apró öröm a hidegzuhany után: ez a csávó legalább ismerős a Eurosport 2-ről. Még kicsit bírtam is. Na de legközelebb má’ jöhetnél, Pista!

  • látom lajos kívánalmaimnak megfelelően berotált

  • Rinkutofurikashichi Rinkachiku

    Na nem Hajdú B…

    • Freeezer89

      baszod, neked jobb neved van, mint Sch középpályának együttvéve

      • Sky

        Így jobb igaz? 😀

        • Freeezer89

          picit kényelmesebb 😀 már abba is belefáradtam, h megpróbáltam elolvasni

  • Angus

    KIAFASZOM AZ A SZÉKELY DÁVID?!

    • lackoo

      imádom az ilyen őszinte reakciókat 😀

    • Rio

      Konkrétan a legjobb magyar focikommentátor.

      • Angus

        ismerem, és elismerem őt, csak én Hajdú B-t vártam. már hiányzik 🙂

  • Csumpitáz Béla

    Há nem Hajdúbé lesz a kommentátor?

    • Sky

      Hát nem lesz történelmi Hajdú B – HD Meccsnézés…

      • Angus

        béel döntő, kedves barátom, béel döntő

  • fabiancancellara

    Nem a Hajdú Büdös? Na hol az a stream?:)

  • EZS

    baszki, nem Hajdú B.!!!

    • Pokmalac

      Hidegzuhany

    • MikeSCHmalling

      ha ezt LVG megtudja 🙁

    • Freeezer89

      csíra komentelők, át basztatok hajdúbével

    • Porter Ramsey

      M4 TÜNTI!!! MOCSKOSKIRÁLYI TAKARODJ

  • Pokmalac

    Mennyire jó volt úgy bl himnuszt hallani, hogy azt MU meccs követi 🙂 A mezeink meg gyönyörűek!

  • Freeezer89

    ez de egy kibaszott idegesítő “műsor”…

    • csakaMU

      nem merem bekapcsolni a tévét egyelőre. hajdú b tuti kurva jó lesz, de a stúdió…

      • Freeezer89

        ne is kapcsold

        • csakaMU

          főleg hogy nem is hajdú b volt a cementátor. mondjuk a gyerek az euro2ről se volt rossz, ez a székely dávid

      • mddnszksz

        komoly problémát okoz egymás után 3 összetett mondat megfogalmazása

        • Freeezer89

          “magas tempót mennek”… ecsém :DDD

          • mddnszksz

            ahogy meghallottam hogy nem HajdúB, elgondolkodtam az angol streamen

    • Pokmalac

      Faszin látszik, hogy rendesen felkészült én nem haragszom

      • Freeezer89

        nem haragszom én se, csak elég nevetséges 😀

        • Csordás Adrián

          eddig semmi hülyeséget nem mondtak, csak lehet nem vagy hozzászokva hogy a csapatunkról magyarul beszélnek

          • Freeezer89

            általános hülyeségeket puffogtatnak, de elnézem egyszer, többet valszeg nem lesz így 😛

      • EZS

        Bánfi Jani? Tényleg kihagyták a Bozsik-ziccert?

    • Porter Ramsey

      már azon meglepődtem, hogy ez a faszi utána olvasott a dolgoknak valamilyen szinten. ez a sport tvhez képest óriási előrelépés, ott fogalmuk nem volt mi merre, na az kibaszott szégyen. itt csak megmosolyogtaró

      • Freeezer89

        hát én az angol sztrímekhez vagyok szokva

      • EZS

        nem hiszem el, hogy nem ismeritek Bánfi Janit! 😀

        • Porter Ramsey

          ő volt anno a viasaton szakértő szintén bl meccseken, nem? amúgy meg honnan kéne?:D

          • Angus

            vébék barátom, vébék

          • Porter Ramsey

            kicsit naiv vagy, hogy ha 4 évente látok 3 felvezetést akkor megjegyzem:D ez megy a fekete lyukba

          • EZS

            áh, a Honvéd középhátvédje volt a ’90-es években, anikor még jártam ki meccsekre! 😀

          • Freeezer89

            jó, de neked olyan élményeid vannak, amivel nem sok mindenki versenyezhet

          • Porter Ramsey

            ja. örülök, hogy feltudok 5 nevet sorolni a 95ös fradiból

          • EZS

            a BL csapat? 😀

          • Porter Ramsey

            azaz. régen kicsit szurkoltam a fradinak, csak onnan

          • EZS

            kinn voltam az Anderlecht ellen a selejtező visszavágón, pedig honvédos vagyok 😀

          • Porter Ramsey

            hát neked tényleg nem semmi élményeid vannak:D de én csak voltam fradista, annyit tudok hogy gera visszajött (imádom)

          • EZS

            Hajdú Telek Nyilas Vincze O. Kuntics Kopunovics jut így hirtelen eszembe 🙂

          • Porter Ramsey

            Simon Tibi:(

          • EZS

            ó tényleg, akkor Keller is.

          • Freeezer89

            elég lesz 😀

          • Csumpitáz Béla

            én pedig az összes hazai BLmeccsen

          • EZS

            engem annyira azért nem érdekelt, lévén nem voltam FTC szimpatizáns, de a tv-n néztem mindet.

          • EZS

            😀

        • stanleykubrick

          Igen, neki volt a legjobb jegye a magyar-jugó 1-7-en a stadionban.

          • EZS

            :D:D

      • Pokmalac

        Nálam ugyan ez, olyan dolgokat mond amiből látszik, hogy készült és ez sajnos már nagy szó

      • Angus

        jogos jogos! azt hiszik a Sport tévések, hogy mióta ők nem közvetítik a United bajnokiait, csupán annyi változott, hogy Giggs, Scholes meg SAF visszavonult

        • EZS

          szerintem Giggsről még nem tudnak.

          • Angus

            lehetséges

          • Pokmalac

            Mindig ott van a padon, én nem hibáztatom őket

    • MikeSCHmalling

      a címerünk szép a háttérben

  • Limb for a Limb

    Rotation, its a process

    • Moyes Story

      hova kéne még rotálni?

      • Freeezer89

        már rotáltunk?

  • Angus

    Két megjegyzésem lenne. A műsorvezetők jóval szebbek mint a Digin vagy a Sport 1-en. A másik viszont számomra érthetetlen kis hiba: Romero – Smalling, Shaw, Darmian, Blind. Így lett felírva a védelem. Nos lehet én képzelem bele, de ha a Barka játszana, tuti normális sorrendben lenne felírva a kezdő 11. Szerintem azt sem tudják, ki kicsoda. Na mindegy, basszuk szájba őket. 🙂

    edit: mármint a belgákat

    • Gezu77

      A szöszi, aki nem Mérei A, az nem a digin vezette a sport24et?

      • Angus

        nem tudom, de ott is van egy-kettő fullos. ha jól tudom két szőke, az egyik lehet ő volt

  • A_S1M0N

    Na, halljuk a magyar “szakértőket”.

    • Porter Ramsey

      megöregedett a szőke mióta utoljára láttam

    • Pokmalac

      “Mu-val kezdünk mivel ők a top favoritok habár ezzel lehet vitatkozni” 🙂

  • Kristiante

    Sajnos nem tudom nezni az M4-et online, mert kulfoldon tartozkodom. Tud valaki olyan stream-et ami nem magyar?

  • Achi

    Ma érett, határozott, magabiztos játékot várok, ahol bebizonyítjuk, hogy készen állunk visszatérni a BL-be! Extra motivációval + szeretném ha Rooney végre összeszedné magát, majd Chicha is beállna egy kicsit, hogy lássuk benne van-e még a cseregól.

  • Porter Ramsey

    https://instagram.com/p/6iI9AJtg-u/ rio:)

    más: a szezon folyamám azért remélem Pereira is megkapja a lehetőséget, egyelőre a matchday squadokba sem került be. nyilván nem ma, de jó lenne Januhoz hasonlóan feltűnne az első csapat környékén

  • Moyes Story

    hol lehet online nézni az m4-et?

    • Csordás Adrián
      • Csordás Adrián

        Ez az, végre én adhattam Moyes Storynak streamet! 😀

        • krisz_ggmu

          jól jegyezd meg ezt a napot, nem sok ilyen lesz 😀

          • Csordás Adrián

            Ment a printscreen, holnap reggel viszem nyomtatni, keretbe teszem.

          • EZS

            Amikor megelőztem Di Maria bejelentésének linkelésével, ugyanazt éreztem, mint most te! Hálával vegyes büszkeséget. De most már tudom, hogy előre látta, mi lesz belőle, és tudatosan engedte át a lehetőséget. Csak azért írom, nehogy csalódj utóbb! 😀

          • krisz_ggmu

            ismerős, mikor be akarsz linkelni egy képet vagy videót, hogy menőzhess, erre feljössz az oldalra és látod, hogy moyes doktor már megtette helyetted…. #likeaboss

          • EZS

            amikor készítesz egy képet photoshopban és mikor kész van, egyből meg akarod mutatni a többieknek, és azt látod, hogy már az előző posztban feltöltötte Moyes Story, rájössz, nincs esélyed.

          • krisz_ggmu

            ő már tudja, mit akarsz ps-elni és gyors megcsinálja ő is 4546456km/h-s sebességgel és már teszi is a nép elé… és valóban magad elé nézve beismered, hogy nincs ellenfele.

          • Csordás Adrián

            Jó tudni. És igen, tipikusan az az érzés, amikor tudod, hogy ma is megérte felkelni. Nem is érdekel már a meccs.

      • Moyes Story

        kösz

        • Csordás Adrián

          Én köszönöm!

    • Angus

      nincs lehetőséged most tévében nézni, vagy csak jobban szereted gépen?

      • Moyes Story

        nincs tévém

        • Angus

          de van sztrímed!

        • Freeezer89

          összedobjunk rá neked?

    • RedDevil4life

      telesport.hu

  • crpa7

    januzaj???
    kiváncsi leszek

    • fella

      simán benne van, hogy most Mata lesz középen, eléggé kitérő választ adott tegnap Van Gaal az ezt firtató kérdésre

  • fella

    maradt a pénteki kezdő, fella a padon #lajos

  • Moyes Story
    • Angus

      A legszebb fergusoni éveket idézve: védő nincs a padon. 🙂

      • Moyes Story

        valencia a legjobb védő

        • Angus

          egyébként ebből nem lett sem Basti, sem Herrera… valahogy éreztem

    • Csordás Adrián

      volt pofája ugyanazt a kezdőt felküldeni? 😀

    • krisz_ggmu

      lajcsi belehalna, ha csoro hernyót bebaszná a kezdőbe bastival kézen fogva…. mindegy, nyerjünk.

      • RedDevil4life

        60 perc után ez is meg fog történni.

        • krisz_ggmu

          60 perc után kerülnek a kezdőbe? rendben főnök 😀

          • RedDevil4life

            Jóvan, este van. 😀 Nem a kezdőbe, de pályára akkor fognak kerülni. 🙂

          • krisz_ggmu

            igen, gondoltam, no problematika 🙂

    • Porter Ramsey

      erre számítottam, szombaton (vagy mikor) svejni kezd

    • Freeezer89

      hinnye, de kreativ volt Alajos

      • csakaMU

        a tippeld meg Lajcsi kezdőcsapatát játéknak nem sok értelme volna… 😀

    • Achi

      No comment.

  • David_MOTM

    Nagyon fontos meccs lesz. Ahogy Gary is mondta a skyon, nagyon fontos 2 hét előtt állunk (4 meccs a nemzetközi pihenő előtt). Meg kell nyernünk otthon a Newcastle elleni meccset már szebb játékkal és aztán kiszenvedni egy győzelmet a Swansea ellen, illetve továbbjutni! GG MU!

  • Moyes Story
    • KiB

      micsoda “vacak” csapat volt ez….hajjj

      • Freeezer89

        Silvestre <3

        • KiB

          na jo…kell mindig egy kakukktojás is:)

        • Moyes Story

          a camembert-re is kell a penész

    • Angus

      visszavonult, visszavonult, visszavonult, visszavonult, Sunderland, West Brom, Real, visszavonult, visszavonult, United, visszavonult.
      telik az idő, sajnos. 🙂

      • krisz_ggmu

        túl sok legenda egy képen…. 🙁

        • Angus

          most komolyan, ezen a képen az összes spíler olyan, akikre (legalábbis én) örökre emlékezni fogok. még Silvestre is.. 300 meccsen tuti játszott, ha mindent figyelembe veszünk. a többiek meg tényleg egytől egyig legendák 😀

  • krisz_ggmu

    Kovacic —> Margit.
    Elvileg 35 millió euró. Lehet vote mán.

    • Achi

      De egy De Geara nem pazarolnak pénzt. Majd ingyen jó lesz, mi?

      • krisz_ggmu

        ezzel a 35 millával akarták kiszúrni a szemünket, de mivel lajosunk elővette a golyóit és azt mondta ácsi, el kellett baszni a lóvét valakire… így jött az új modric.

  • Moyes Story
  • Limb for a Limb
    • Achi

      De régóta vártunk már BL meccsre! Egy United szurkoló nincs ehhez hozzászokva. Reméljük, hogy idén bőven lesz benne részünk.

      • Limb for a Limb

        Jaja 🙂

  • Porter Ramsey

    ráakadtam közben Rooney legelső tweetjére:D:D
    https://twitter.com/WayneRooney/statuses/61593468186791936
    mint a faék

    • Krunyec

      Nem egy major in english a srác.

    • Limb for a Limb

      Túl hamar kiragadta a profi foci az iskolapadból

    • a régi tweetjei igazi aranybányát jelentenek

    • mddnszksz

      egyszer megfenyegette saját magán twitteren 😀

    • Roland
    • Freeezer89

      na neeee 😀

  • csakaMU

    EZS mint blogger? Tetszik! De a stílust vidd bele lécci, kellenek az apró EZS-es agyzsibbasztó szójátékok és epigrammák.

    • Moyes Story

      epic grammák

      • csakaMU

        azok bizony

    • Freeezer89

      azt én is követelem

  • bedeabl

    Már csak öt óra tizenöt perc és meccs!

  • box-to-box defender

    Romero itt is kiejti 😀 http://www.manutd.com/en/News-And-Features/Football-News/2015/Aug/video-manchester-united-all-set-for-club-brugge-encounter.aspx

    Ezt egyszer tuti fogjuk látni élőben is, remélem 5-0-ás vezetésnél a Pool ellen.

    • Limb for a Limb

      De nem ment be 😀

      • EZS

        egyértelmű fejlődés mutatkozik!

        • Limb for a Limb

          Ő így véd, szereti az izgalmakat.

          • EZS

            amíg csak az edzéseken teszi, engem nem zavar! 🙂

          • Limb for a Limb

            Engem sem, meg amúgy is ingyen vót 😀

      • Csordás Adrián

        akkor meccsen megfogja de bemegy?

    • A_S1M0N

      Szerintem ezt babonából csinálja. 😀 Ha edzésen/bemelegítésnél potyázik, akkor a mérkőzésen nem fog.

      Legalábbis remélem…

  • A kettős terhelés miatt szeretnénk megerősíteni a keretet, így arra gondoltunk hogy igazolnánk még egy szerzőt. Olyat kerestünk, aki tisztában van a blog hagyományaival, nem igazol el Real- vagy MTVA-bloggernek egy jól sikerült évad után, nincs haragban a betűkkel és még vicces is. A Rojo-posztos próbajáték és a nyári felkészülés alatt mutatott bravúrok (Edward király…) meggyőzték a vezetőséget abban, hogy a meglévő hiányposztok betöltésére EZS kommentelő lenne a legalkalmasabb, így lapértesülések szerint a blog még a napokban hivatalos ajánlatot tesz a szerződtetés érdekében.

    Úgy nyomjuk mint Woody, ma már be is mutattuk az új szerzeményt mezszámmal meg minden.

    • ezs igen! igazsi zstárigzsolázs

    • Moyes Story

      marquee signing

      • bedeabl

        Lafayette?

        • csakaMU

          sade

          • Freeezer89

            márki?

    • Pokmalac

      Mennyit fizettek a kommenmezőnek amiért odaadjuk őt? 😀 És persze csak a játékjoga felét birtokolhatjátok! 🙂

    • RobinGood

      Ugye az Adidas, mondtam én, hogy kell még egy nagy név 🙂

    • mddnszksz

      it’s a process

    • Angus

      Úgy vélem, ez az igazolás lendíthet a csapat teljesítményén.

    • wolandrule

      Piha…. Még bag is jobb lett volna! Megyek a fanaticsra. 🙂

      • EZS

        bag is én vagyok, nyugi :D:D

        • wolandrule

          Akkor ajánlom a politikát, sokra viheted 😀

          • EZS

            :D:D:D:D

    • Krunyec

      Grat EZS!

    • EZS

      ja, volt egy ‘elsőnyilatkozatom’, csak nem hozta le az nso, mert nem tudták lefordítani, vagy túl közhelymentes volt:

      “Egy álom válik valóra, ha ennek a csodálatos csapatnak a tagja lehetek. Döntésemkor sokat nyomott a latban a Bajnokok Ligája szereplés, valamint a rendszeres játéklehetőség. Büszkeséggel tölt el, hogy én lehetek az első EZS a csapatban. Nagy kihívás ez számomra, és már alig várom az első megmérettetést. Bízom benne, hogy a közreműködésem alatt megnyerjük a bajnokságot, az FA kupát, a Ligakupát, a Bajnokok Ligáját, és minden más megnyerhető trófeát, hiszen ez minden szurkoló álma.”

  • Porter Ramsey

    jó beharangozó lett ezs10. ma még nem gálázunk, de az előrelépés megkérdőjelezhetetlen lesz és nyerünk 2-0ra.

  • EZS

    nso hozzászólás:
    Djorkaeff29
    2015-08-18 14:45:03
    Milan legyen!
    Zlatan! Ha olvasod ezt a hozzászólást, csak annyit mondanék: Milan!
    Zlatan if you cant understand hungarian, please use google translate.
    Thank for reading this Zlatan!

    valaki nagyon szeretné, hogy Ibra a Milan-ba szerződjön. 🙂

    • RobinGood

      Ez mekkora 🙂 Ha nem értesz magyarul használd a fordítót 🙂 Halálos 🙂

    • bedeabl

      Woodyt felejtsük el, ez az ember kell átigazolásért felelős személynek!

  • stanleykubrick

    BREAKING NEWS: OTAMENDI TO HAVE CITY MEDICAL

    Nicolas Otamendi is to undergo a Man City medical after a deal with Valencia for the defender was agreed.

    Ezt sajnálhatjuk nagyon, de mondjuk ebből a Citynek már nem lesz De Bruyne.

    • Csordás Adrián

      ezzel a komplett argentin válogatott védelem Manchesterbe költözött

    • Achi

      Legyünk ismét reálisak, idén a citynek van a legnagyobb esélye PL-t nyerni. Sajnos.

      • Angus

        Igen jó formában vannak, de ez még nem jelent semmit. Viszont remélem, hogy Yaya formája olyan lesz, mint tavaly és nem mint tavaly előtt.

        • Achi

          Én Nem azt mondom, hogy tuti ők nyerik, meg hogy senkinek semmi esélye, de a keret alapján ők az esélyesek. Aki ezt nem látja, az nem akarja látni.

          • Angus

            Ezs így van.

      • stanleykubrick

        Tény, hogy a Kompany, Otamendi, Silva, Touré, Aguero, Sterling erős bázisnak tűnik. De azért rengeteg ott is az átlag-közepes játékos akik nem fognak csodát csinálni.

        • Angus

          Ennyi erővel nálunk a Rojo, Smalling, Schneiderlin (még mindig nagyon lassan írom le :D), Svejni, Herrera, Mata, Depay. Fel tudjuk velük venni a versenyt, csak egy a bibi. Ők évek óta rendelkeznek egy gerinccel, ami óriási előny.

          • RobinGood

            Ez igaz. Mondjuk az nagyobb előny, hogy náluk van olyan csatár aki gólt tud lőni.

          • Angus

            No meg az összeszokottság. Hart, Kolarov, Clichy, Kompany, Zabaleta, Silva, Touré, Nasri, Agüero. Egy ideje már ők a men sziti. Míg nálunk most változik meg minden. De meggyőződésem, hogy játékerőben vagyunk olyan jók. Csak hát ja, míg Agüero azt is berúgja, amit nagyon sokan nem, addig nekünk még csak egy fél Agüeronk sincs. Jelenleg. Szóval Wazza, kapd össze magadat!

          • Achi

            Na erről van szó. Olyan top játékosaik vannak, akik már ismerik egymást. És Agüeron kívül is vannak gól lövőik, nekünk sajnos ez most nagyon estleges még.

          • stanleykubrick

            Figyi, a tavalyi évhez képest nem sok minden változott, veszítettek embereket is és akkor sem voltak a topon, ráadásul, ha a BL-ben sikerül elmenni a nyolcig, akkor még jobban kapják a terhelést a Citynél. Valószínűleg jobbak lesznek, mint tavaly, de szerintem ez nem garancia a bajnoki címre.

    • Freeezer89

      Finánc fer pléj, mi?

      • Pokmalac

        túl szép volt

      • stanleykubrick

        Eddig még nem olyan brutál a költés, de a belga már nem fog ebbe beleférni.

        • fabiancancellara

          szerintem “bőven” belefér. Sterling áráért adtak el most játékosokat.

    • fabiancancellara

      Elvileg mi sosem tettünk érte ajánlatot, azaz nem kellett ő ide a nagyokosok szerint. Biztos vagyok benne, ha kevesebbet is tettünk volna le érte az asztalra, hozzánk jön. Akkor viszont legyen Stones (erre is ugyanannyi az esély:0), most dobták vissza Mourinho 30 millió fontos ajánlatát. Drága, de körülbelül három éve vagyunk tisztában vele, hogy kell minőségi védő (bárki is legyen az), azaz tudtuk, hogy min. több tízmillió font lesz. A CB corps kevés, ezt mindenki tudja (ceterum censeo). Stones ráadásul nagyon fiatal és angol. Aztán lehet, hogy Jones 2.0 lesz belőle, de még Jones is bárhova fejlődhet.

  • As I walked with two plates while eating, suddenly a teammate asked me ‘Basti, what time is it?’ – Hoping I would automatically turn my hand to look at my watch.
    bastit emígy próbálják szopatni

  • mddnszksz

    BT sportson elég veretes line-up lesz a stúdióban
    https://twitter.com/DesKellyBTS/status/633589497704353792

    • Gezu77

      Pff, Hajdúbé és MéreiA mellett azért ezek az emberkék elbújhatnak….

      • RobinGood

        No és gondolom Mérei Andrea majd Bozsik Péterrel beszélget, hiszen ő tudja hogyan kell legyőzni a Unitedet.

        • Gezu77

          Óóó, hogy ezs nem jutott eszembe…. Hát tuti ő lesz a hozzászakértő. Szamosit meg a Bélát meghívják guest-nek. Deszépislenne

  • Angus
    • Freeezer89

      vote mán bátya 🙁

      • Angus

        a rossebb..

        • A_S1M0N

          Nekem viszont újdonság volt, szóval köszi! 😀

      • wolandrule

        Itt még nem láttam.

        • Freeezer89

          Moyes Story vote az elkövető

        • Porter Ramsey

          a belinkelt MNF részletbe volt, amikor GNev lassítgatta, hogy mennyire kompakt a védelmünk

    • stanleykubrick

      A ki rúgott a legkevesebbet esetében is tuti a topon lennénk.

  • Freeezer89

    rettentő gondban vagyok fiúk. nem tudom eldönteni, hogy tévében nézzem a meccset, vagy sztrimen? ha tv, akkor kényelmesebb, cserébe valszeg idegesiteni fog a magyar közvetités (+ nagy valószinűséggel a blogot sem követem majd). ha viszont sztrim, akkor megszokott angol közvetités és a Ti vártok, cserébe nagyon kényelmetlen lesz 😀

    • Pokmalac

      én pont sztímelés közben nem szoktam Írogatni a spoilerek miatt 🙂 amúgy Hajdú B. személyében én minőségi kommentálást várok az M4-től

      • bedeabl

        Én is gondolkoztam rajta, de aztán rájöttem, hogy Hajdú B. és Full HD, amiben még szerintem United meccset nem láttam, szóval királyi tv it is!

      • Angus

        én meg azért nem, mert a meccset nézem, nem a kommenteket.

    • A_S1M0N

      Hajdú B.-vel még lehet, hogy én is bevállalom a magyar kommentátoros streamet. 😀

      Sőt, a telesport.hu-n van is M4 közvetítés, ahogy a VB-t is lehetett ott nézni, ráadásul jó minőségben, szóval én ott nézem majd.

      • Freeezer89

        jó neked, nekem kéne bűvészkednem kellene hozzá, ahhoz meg nincs kedvem

        • Csordás Adrián

          hola.org, nem nagy bűvészkedés

          • Freeezer89

            jó, hát nem lehet mindenki olyan okos, mint Ti 😀

          • Csordás Adrián

            ez mondjuk igaz :DDDD

    • Angus

      Nekem Hajdú B. a favorit, szóval ha már egyszer visszatért végre, akkor biztos hogy az emnétyen nézem a meccset. A másik meg hogy kényelmes vagyok, csak akkor sztrímelek, ha muszáj. 🙂

    • reelbeba

      Ne fossz meg minket a társaságodtól!

    • RedDev

      kapcsold ki a hangot… 😀

  • stanleykubrick

    United’s first-ever European Cup tie was in 1956 against Belgian opposition, Anderlecht, and in the second leg the Reds treated fans to a club-record 10-0 victory!

    Végül is nem bánnánk. 😀

    • EZS

      hehe ezt majdnem beleírtam a posztba 🙂

      • stanleykubrick

        Az összesítés is magáért beszél ennyi meccs alatt.

  • Rio

    Ezs a bejegyzés tetszett. Romero – Valencia, Smalling, McNair, Blind – Sch, Sch – Mata, Herrera, Depay – Chicha kezdő lesz (vagy nem)

  • Moyes Story

    • Golf

      Jó a hangulat, ez király!

  • Moyes Story
  • Moyes Story

    Brugge missing 8/9 first team players through injury (Guardian

    • stanleykubrick

      Nem mondanám, hogy bánkódom.

  • Moyes Story
    • mucus

      ezt nem is értem hogy merészeljük

  • Mainpieeater

    Orulok neki, hogy uj (?) tag(ok)kal bovul a cikkirok csapata; ez azt is jelenti, hogy tobb poszt is lesz?

    Mas: en egy
    Johnstone – Darmian Smalling Rojo Shaw – Schmidfield – Mata Fellaini Depay – Rooney kezdot vizionalok, habar jobban orulnek ha Herrera es Januzaj kezdenenek, Depay es Pereira (+chicha) pedig cserekent jonnenek be. Ha esetleg Wilson is szerephez jutna az kiraly lenne. 🙂

  • RobinGood

    Szerintem meg egy Romero – Valencia, McNair, Blind, Rojo – Herrera, Fellaini – Lingard, Januzaj, Pereira – Chicharito hajmeresztő kezdővel megyünk ki 🙂

  • Vinczellér Csaba Gergely

    közvetíti a tv?

    • Limb for a Limb

      M4

      • Vinczellér Csaba Gergely

        köszi

  • Károly Fodor

    Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit tesznek le az asztalra a srácok. Ez már nem az az “Úgyis mindegy, van még 36 forduló” meccs lesz. Nagyon remélem, hogy a Bruges keményen és jól nyomja ellenünk. Itt az idő megmutatni, hogy mit is ér a csapat igazán.

  • Achi

    Én meg most így tolnám. Nyilván ez tök lehetetlen, de akkor is 😀
    (Cserének jöhet Rooney, Mata, Januzaj, Young, Carrick)

  • Freeezer89

    Akkor én nyomok egy ultra progresszív kezdő tippet:
    Rómeó – Vale, Mike, Rodzsó, só – Svejni, Morgány – Mata, Hernyó, Jang – Rúnya

    • stanleykubrick

      Amúgy biztos lesznek változtatások, de pl. remélem, hogy Darmian véletlenül sem kerül ki a csapatból. Rojo meg csórikám…Hát nem tudom…Most Jancsi a nagy favorit, lehet megint kezdeni fog.

      • Freeezer89

        Én annyit szeretnék, hogy Depay ma ne kezdjen. Ne legyen már kibérelt helye, Jang is igazán megérdemelne egy esélyt

        • Csordás Adrián

          akár mindkettő megkaphatja

        • Achi

          Szerintem ellenkezőleg. Kezdjen és rúgjon 2 gólt. Nekem az az érzésem, hogy neki kell egy kezdő lökés most, aztán jönni fognak a gólok meg a teljesítmény.

          • Freeezer89

            Fél 8 környékén megkapjuk a választ

          • Achi

            Mondjuk nekem az is jó, ha nem kezd és úgy rúg 2 gólt 😀

        • wolandrule

          Ő kezdjen, Darmian meg pihenjen egyet.

  • Balague: “It’s normal that everything will go to the wire, to the last few hours, but I think, the way it looks, De Gea will go to Madrid. Mendes, the agent of De Gea, has told him not to worry and the money will come from Real Madrid.”

    • stanleykubrick

      Tejeljenek szépen, aztán abból még veszünk két játékost. 😀

    • Csordás Adrián

      Adjuk el azonnal és keressünk a klubnál egy Guttmann Bélát aki megátkozza.

  • Angus

    Kétségem nincs afelől, hogy meg lesznek piccsantva, remélem ugyanezzel a kezdő tizeneggyel, mint amit ‘author ezs10’ is írt. 🙂

  • Csordás Adrián

    Tolok én is egy kívánságkezdőt, hogy aztán majd Fella belerondítson. (kép)

  • Freeezer89

    Tetves diszkosz baszakodik velem. EZS elirigyelte a számokat tőlem?

  • stanleykubrick

    Ahogy mondtam reggel is, egy kényelmes 2-0 nagyon meg tudna nyugtatni. Harapni kell és remélem focit is látunk végre. Bízom benne, hogy ha jó erőkből is áll ez a Brugge, verhetőek.

  • RobinGood

    Na de ki az az ezs10?

    • ha tippelnem kéne, EZSre tennék nagyobb összeget

      • RobinGood

        Nyilván én is, de hát ő EZS, így ezs nem ő 😀

        • akkor ezs csakis a kis ezs lehet

          • RobinGood

            Akár ezst is el tudom képzelni, de lehet, hogy ezs egy utalás arra, hogy a Unitedben bárki lehet 10-ezs 🙂 és úgy tűnik, hogy neki ráadásul ezs a POSZTja 😀

          • wolandrule

            Vagy összesítésben ezs 10 gólos difi lesz 🙂

          • Gezu77

            Ezsre fárasztóbbak ezsek a Shawviccek…

          • sipi

            mert ezsek az ezses viccek nem?

          • EZS

            na, megkapom a cunamit, mint Stanley a Shaw posztnál! 😀

          • RobinGood

            Kellett ezs neked? Shawha nem hagyjuk Ki 🙂

            szerk.: nyolcadikra csak rendbe raktam 🙂

          • EZS

            meg is sértődtem volna, ha kihagyjátok/kihagyjuk! 😀

          • sipi

            szerintem ezst Kimaxoltad :v

          • wolandrule

            De miért 10, készülsz a banra? 😀

          • EZS

            a wordpress nem enged 4 karakternél kevesebbet a felhasználónévnél, ahogy nagybetűt sem. A 10-es a mezszámom a csapatban, ahol focizgatok.

          • Freeezer89

            Látod, ha ezt rögtön a posztban leírtad volna, akkor nem lenne máris széttrollkodva a posztod 😀

          • EZS

            tény, még az első nyilatkozatomat is kifelejtettem nagy izgalmamban. 🙂

          • Gezu77

            De, szét lett volna. 🙂

          • Freeezer89

            Estig itt már úgysem lesz értelmes párbeszéd, ebbe nyugodj bele

          • Freeezer89

            Te vótá, vagy nem te vótá?

          • stanleykubrick

            Amikor a fagyi visszanyal..aki másnak vermet ás… 😀

          • EZS

            :DD

          • Freeezer89

            ezs engem teljesen kikészít

          • sipi

            KI-készít

          • Freeezer89

            ezzsel már tényleg neshawrakozzunk

          • sipi

            felháborító, tényleg több a shawknál..

          • Csordás Adrián

            ezs Ki Kellett hogy készítsen

          • Csordás Adrián

            Na most megyek vissza aludni.
            Beírtam a keresőbe hogy andy kellett és a harmadik találat ez volt:

            Vajna Timinek sokáig nem kellett Andy – Kiskegyed

          • Freeezer89

            Nagyon buta lehetek, de én ebből csak a kiskegyedet értettem

        • wolandrule

          Nemezsek Ernő.

        • Gezu77

          Teljesen elbizonytalanítottál.Viszont egy kulcsmondat, az a bizonyos “meg@…. őket” hiányzik. Vagy az csak kommentben ér? Ki érti ezst….

  • Papi

    Ma van a születésnapom ezért a következőket kérném ajándékba:
    – már az első meccsen jussunk tovább,
    – Woodie hozza haza Pedro-t
    – a harmadikat rátok bízom!!!

    • Csordás Adrián

      Harmadik kívánságod biztos az Alma együttes Ma van a szülinapom! című száma. Isten éltessen!

    • RobinGood

      Ma is már megegyeztünk Pedroval, szóval bármi lehet 🙂 És egyben Isten éltessen 🙂

    • wolandrule

      Az első kéréseddel keresd fel Platinit, a másodikkal Moyes Storyt, amúgy meg Isten éltessen!

    • KiB

      hát tegnap ismét szörnyülködtem egyet Pedro játékán, és jó hangosan rimánkodtam, hogy ne igazoljuk le
      több meccsre való hibát vétett, saját tizenhatosnál majdnem gól passz az ellenfélnek stb.

      PEDROT NEEEEEE!!!!!!!!!

      • Csordás Adrián

        fejben már Manchesterben van 😀

        • KiB

          én is ettől félek
          de komolyan, én nem nagyon szoktam hadakozni senki ellen, de ezt a fazont ne, annyira középszer…bőven eleget láttam belőle, hogy ne örüljek, ha jön
          ráadásul fater is rajtam fog röhögni hónapokig