A hely ahová tartozunk

Bár voltak kisebb rémálmaim a Bajnokok Ligája selejtező kapcsán, de abban benne volt de Gea is, aki látványosan a félpályán szaladgált 4-1-es vezetésnél, azonban sikerült felébrednem. Ennek hála tudom, hogy 3-1-re megyünk a belgák ellen, a védelmünk idén egy öngólt kapott, ami nem nagyon mutat arra, hogy ma kaphatnánk két gólt. Arra azonban igen, hogy a rúgással még nehezebb dolgunk is akadhat. Minderről a hajtás után bővebben.

Manchester-United-vs-Club-Brugge

A csapat teljesen minimál dizájnra vette az idei évet. A Számháború c. könyv szerint a tökéletes meccsek 0-0-ra végződnek, úgy látszik mi szeretnénk ebben az élen járni és annyi tökéletes meccset játszani, amennyit csak lehet.

Louis-van-Gaal

Kivétel volt a Brugge elleni összecsapás, ami jól megmutatta a különbséget a Premier League és a BL selejtezősdi között. A Brugge az egész mérkőzésen nem igazán akart felmutatni semmit, még akkor sem, amikor picit átadtuk a terepet a második félidőben. Nehéz is elképzelni, hogy hazai pályán milyen taktikával szeretnének játszani annak érdekében, hogy fordítsanak a párharc kimenetelén. Azt csak halkan tesszük persze hozzá, egy volt kapus az edző és ezzel lehet közelebb is kerülünk a megoldáshoz.

A mérkőzés persze legnagyobb kérdése a kezdőcsapat felállítása. Minden okunk és bizodalmunk van azt hinni, hogy az eddig felállított kezdő tizenegy jelentősebb változáson eshet át, amibe bekerülhet Young, Fellaini vagy a várva várt Herrera, aki már bármilyen mezben szívesen bizonyítana úgy hisszük.

1D205FDD07D44048B27A905825E12C7C.ashx_1

Összességében abban bízunk, hogy a Bajnokok Ligája sorsolásakor jobban kell majd izgulnunk mint a ma esti összecsapáson. Titokban gólokban és akár egy győzelemben vagy egy kényelmes, lehetőleg 1-1 gólban gazdag döntetlenben is kiegyeznénk. Nem ma kell ugyanis bizonyítanunk a világnak, csak kerüljünk vissza oda, ahová tartozunk.

B97492117Z.120150818223848000G1PAKACK.11

  • úposzt

  • Freeezer89

    ehhez nincs mit hozzátennem (kéjp)
    https://pbs.twimg.com/media/CNl1RSsWIAAlNKS.jpg

  • Roland
    • Pásztor László

      he, lófaszt. 45 alatt nem adjuk

      • stanleykubrick

        én se adnám, az kurva biztos.

        • Pásztor László

          Most kb. azt csináljuk, mint Fergie Ronaldoval, amikor közölte 2008-ban, hogy majd jövőre elmehet rekord összegért, de anélkül nem. Csak Roninak volt szerződése, meg nem besértődött, Davidnak meg semmibe nem kerülne aláírni egy új szerződést, csak köcsögösködik.

  • stanleykubrick

    Lassan új EZS poszt.

  • stanleykubrick
    • Pásztor László

      Mekkora xdd Caneiro doki mikor tér vissza, úgy tűnik, titokban Ő irányítja a caapatot, és Mou csak egy bábú.

      #SpecialPuppet #thePuppetOne

  • Csordás Adrián
    • Angus

      Sok sikert, testvér! 🙂

      • box-to-box defender

        Az is nagyon durva, hogy már 20 éves kora óta 30 meccseket játszott és még csak 27 éves. Jól járhat vele a West Brom, ha nem törik meg a szezonját a sérülések.

        • stanleykubrick

          Meg rengeteg ilyen játékosunk van. Aki azért a United szintbe már nem fért bele, de máshol még simán elnyom éveket Angliában. Fletcher, O’Shea, Brown, Cole, Yorke…

    • feketevipera

      Szörnyű ezt látni. 🙁

  • Moyes Story
  • stanleykubrick

    A Chelsea a nagy pánikban tuti kiperkálja a pénzt Stonesért. de Gea marad vagy a mi a fene? Hozunk még valakit? Jó lenne.

    • EZS

      Még mindig úgy gondolom, hogy de Gea kedden már Madridban lesz. Ha Csicsó megy, tuti jön még valaki.

      • Chestcontrol

        Szted csicso marad ezutan? Plane h lui is mondta h fella 9es lesz, en megmondom oszinten azon is meglepodnek ha a padon ott lenne ma. Viszont fellat a kezdobe varom. Kell az ero

        • EZS

          szerintem nem marad.

  • csicsó lécelhet úgy néz ki. így viszont már csodálkoznék, ha nem jönne új csatár

    • stanleykubrick

      Pedig nagyon csendes a média. Érdekes ez.

    • Moyes Story

      káváni müller, ájbra

  • Achi

    Megvan a biztos BL, de fogytán az idő. Mit mondanak jól értesült a kollégák, lesz új igazolás, vagy annyi volt?

  • Good luck to Jonny Evans from everyone at #mufc following his permanent move to West Bromwich Albion. http://t.co/BxDW0UXWEZ

    • Fish08

      A West brom lesz a levezető csapatunk? Sok sikert Jonny fiúnak, én azért bírtam, minden hibájával együtt

      • EZS

        a WBA az új Sunderland.

        • Fish08

          de csak anglián belül, mert egyébként, a vasló miatt lassan forgó agyam rájött, hogy a madrid a levezető csapatunk, a real Manchester amerikája

          • EZS

            és tényleg. 🙂

      • A_S1M0N

        Én is bírtam minden ügyetlenségével együtt, de a köpködéses ügynél nálam szerzett egy jó nagy fekete pontot.

        Én azért sajnálom, hogy elmegy, bár jelenleg nem nagyon lett volna esélye pályára lépni, ha csak ki nem dőlt volna a fél védelem.

  • EZS

    hát, ha Shelvey Voldemort, akkor Kane meg Draco Malfoy.

    • box-to-box defender

      Özil meg Harry Potter?

  • Tika

    Pool, Jo5é, gyönyörű nap ez nektek 😀

  • ezraharrari

    Amikor az ember talal egy tizezrest egy regi farmerja zsebeben, majd ranez a mai eredmenyekre, tudja, hogy az esti vasaló kelloen izzani fog #icabeautifulday

  • Fish08
  • Fish08
  • Roland
  • Aoutum

    Hazajövök a délutáni lightos vasalásból és mi fogad ? Chelsea,Pool otthon szopott, Coutinho nem játszik ellenünk 😀 😀 😀 olyan harsányan szakadtam h azthittem átkopogtatnak a szomszédok

  • sipi

    #kéjp ja és úgy előztük meg a köcsögöket h nem is játszottunk.. :v

  • Moyes Story

    kucsinnnyó nem lesz ellenünk

    tudom vótmá

    • Achi

      Volt már ellenünk, de lényeg, hogy most nem lesz 😉

    • David_MOTM

      pedig megint hagyhatná, hogy rooney csak úgy elmenjen és berúgja azt a gólt

    • EZS

      Ez nem lehet elégszer. 🙂

    • Moyes Story

      ez most komoly előnyt jelent tuti, hogy a válogatott szünetben kompenzál a sors

      • Fish08

        Lovrenre nem tudunk mit lépni, és azt a sors se tudja kompenzálni.

  • Limb for a Limb

    Micsoda szomorú fejek a Digistúdióban 😀 Szegény cselzi.

    • Achi

      Ezzel a kerettel azért elég nagy művészet, amit eddig összehoztak. Szuper kupa vereség, 4-ből 2vereség 1 döntetlen… Ezt még David Moyes is megirigyelné. Pedig Zsozé a világ legjobb edzője. Nem?:)

      • Limb for a Limb

        A legnagyobb ripacsa 🙂

  • Achi

    mondjuk ki, ilyenkor szoktunk egy jó kis döntetlent hozni. Pedig most baszottul jó lenne egy győzelem. Idén minden pont számít, ebben biztos vagyok.

  • Angus

    Na most SakHO! 😀 0-3 😀

  • Achi

    Most azért jóvá tette Falcao 😀

  • box-to-box defender

    Most nagyon kéne nyerni holnap, de ezek mostanában nem szoktak nekünk menni. Nehogy már egy Arsenal legyen a fő üldözője a Citynek…

    • Porter Ramsey

      holnap kikapunk 2-0ra, stampfielden is annyi

  • Angus

    Ennyit érsz Flacao! 😀 Hahahaha
    (Amúgy nem tök olyan ez a cselzi meccs, mint mikor Moyes volt itt? )

  • LukSó

    ez a west ham amúgy tavaly kajak fair play díjas lett? 😀

    • box-to-box defender

      Na jó, de most már Bilic az edző. Rákenroll.

      • LukSó

        Noble féle arcok agyműködésén nem változtat xD

      • Csordás Adrián

        Nem értem én ezt a West Hamet, az egyértelműen nyerhető meccseket bukják, ahol meg elkönyvelhető a vereség ott meg nyernek. Bilics megkeverte itt a dolgokat az biztos.

  • Pásztor László

    Mou beküldte Falcaot, immáron nem lő gólt a Chelsea.

    Amúgy mindig mosolygok, ahogy Mou mondta, hogy ő majd visszahozza az igazi Falcaot, csak LvG nem volt ra képes. Hát láthatjuk mit ér vele xd

    • Achi

      Nehogy elkiabáld itt nekünk 🙂

      • Pásztor László

        Lekopogom 😉

        • Csordás Adrián

          nem jól kopogtál vazze

          • Csordás Adrián

            Hihetetlen mik történnek a Chelseanél:
            – Pedro beadására
            – Falcao érkezik
            – És gól

          • krisz_ggmu

            hát nem egy safbérenc ez a falcao

          • Pásztor László

            valami el lett baszva….

          • Csordás Adrián

            de hiába 1-2 már, attól még szarul kopogsz 🙂

          • krisz_ggmu

            akartam is írni, hogy kurva palasz…

          • Pásztor László

            többet nem kopogok xd

        • Achi

          Kurva farkaló mi? Tavaly kellett volna becsmérelned így 😀

          • Pásztor László

            Akkor bíztam benne xdd

        • ketomika22

          máskor el ne szóld magad! 😀 😀

  • Angus

    Sako <3333

    • LukSó

      nemtom kiaz, de éljen soká 😀 maradjon is így

    • krisz_ggmu

      már azt hittem 0-3 😀

      • LukSó

        palasz vezet

        • krisz_ggmu

          oh boy, én azt hittem ez a sako whu-s… de így még jobb, reménykedjünk, hogy ma a cselzi és a pudli is kiszopik

      • Angus

        majd lesz, majd lesz 😀

        • LukSó

          ott is van 😀

  • krisz_ggmu

    fasz ez a rodzsersz, sakho helyett a full középszar lovrent játszatja…

    • Angus

      Láttad a hibáját amiből gól lett? Igen vicces! :DD

      • krisz_ggmu

        nem nézem a meccset, de nem is kell, hogy tudjam, lovren egy fradiba nem lenne alapember 😀 amúgy ha adsz egy linket (mármint hogy miből lett a gól), akkor röhögök egy jót ezeken a lúzereken 😀

        • Angus

          fészbukon láttam, keress vmit ha érdekel 😀

          • krisz_ggmu

            annyira azért nem 😀

      • krisz_ggmu

        megtaláltam fanaticson… csori 😀

  • Fish08

    Coutinho :DD mindig öröm a poolt így látni, de az még jobbá teszi, hogy az egyik legjobbjuk nem játszhat majd ellenünk. 🙂

  • Angus

    Kutinnyó inkább zuhanyozni ment, így ellenünk sem játszik. Ugye? 😀

  • LukSó

    Liverpool FC – Las Balfas 😀

  • Angus

    Nem tudom kik mondták, voltak többen is (Strigóra emlékszem :D), akik nagyon szerették volna, hogyha tavaly leigazoljuk Lovrent. Nos, Lui vagy tudott valamit, és egyáltalán nem akarta megvenni a horvátot, vagy BR csak simán jobb volt, de adjunk hálát az égnek, hogy nem jött ide. Átnéztem a Fonatra, és gyalázzák (na jó ez erős kifejezés, de jól hangzik), annyira gyenge.

  • Rio

    Stoke két piros az első fél órában? WTF? 😀 Pullis visszaült a kispadra?

  • wolandrule

    A Palace jól játszik, ziccert hagy ki, ezek után jön majd a szokásos kulabula gól, és behúzzák a retkek. Legalább a West Ham király eddig!

  • David_MOTM

    Mit csinál a West Ham?

    • ezraharrari

      hammer time van az anfielden.

    • safbérenc

      Játszik a pool 🙂

  • Porter Ramsey

    azért marineernek sincs ki a 4 kereke

    • ezraharrari

      annyi lappal, amit kiosztott, már pasziánszozni lehet

      • stanleykubrick

        Köcsög Arsenal.

  • fabiancancellara

    Most akkor, ha Varela tényleg szóhoz jutna néhányszor, akkor jobb és bal bunkóban is megvagyunk, (kivéve, hogy most Smalling és McNair nem tud kimenni jobb bunkóba, mert nincs elég CB, Blackett és Blind sem balba, mert egyik nem lesz, másik meg kell CB-ben), de CB? Nem jön senki, Thorpe-ot elengedjük, Evans megy és Blackett is (+Rafael). Önmagában egyik sem feltétlenül érvágás, de így, egy szezonban, mindhárom, ilyen corpsszal igenis nagy gáz lehet ebből. Most már ott tartunk, hogy mennyiségben sem vagyunk meg. Most akkor ezek azt jelentik, hogy jön CB? Egyrészt nincs is senki a piacon, és ha lenne sem jönne. KiértiLajost?

    • David_MOTM

      5 középső védő, abból egy be tud segíteni balbekknél (Rojo), 2 RB, 1 LB. Simán megvagyunk.

    • Angus

      Nagyon sok United drukkernek ez mind végigfutott az agyán, és a válasz: senki. 🙂

    • Clement7

      Abdennour távozni készül Monacoból, igaz ő buszozós proaktív védő, és lehet a CFC vinné inkább.

    • Moyes Story

      szerintem a védelem well-covered, de azért engem is zavar, hogy tavalyhoz képest idén nyáron sokkal jobb alkupozícióban vagyunk, meg adidas deal, erre mi van?! 0 net spend, plusz vékonyabb a keretünk mint tavaly, de nem érdemes ezen rugózni Lajos tudja micsinál

      • Newton_heath

        A keret jó, ha Lajos megfelelően használja…Pl..Nem padozik Herrera

        Egy hiba van, Mata mellé kellene egy gyors jobbszélső konkurensnek.

        • Angus

          Én. Még. Mindig. Szeretem. Valenciát. Felőlem mehetne néha feljebb is egy sorral, nyilván nem mint első számú jobbszélső. Küldöm a címet, és jöhettek dobálni a házat. 🙂

        • sallark

          Nekem régóta titkos vágyam Antonio Candreva. Szerintem nagyon alul van értékelve.

    • balvédő: shaw, darmian, rojo, blind
      középső: jones, rojo, smalling, carrick, blind, mcnair
      jobbvédő: darmian, valencia, mcnair, smalling

      mi a probléma?

      • fabiancancellara

        9 játékos 4 posztra, akikből jobb esetben három középpályás, igaz ez már régi történet, a csapaton belüli igazoláshoz hozzászoktunk már, de tény, hogy nem ott a legjobbak-elvileg. S mellesleg még igazi erőpróba sem volt (Romero számára sem), csak impotens (egyelőre?) középcsapatok. Benne van, hogy a védelmünk giga jó lehet, de nagyobb esélye van, hogy szétesik. Folyamatosan itt a legtöbb sérült. Ha csak Mike-kal lesz valami, nagy a baj, Shaw esetén szintén. Jones folyamatosan sérült tud lenni (csórikámnak most megvan a maga baja), McNair még lutri, de tud jó is lenni, Rojo szerintem egyszerűen nem elég. Szerintem van probléma. Minőségben mindenképp. Szerintem mennyiségben is. És végignézzük, ahogy elhozzák Otamendit, amikor pénz van, idő meg lett volna. Azaz a koncepció az volt, hogy nem is kell ide senki, sőt, sokan vagyunk.

        • stanleykubrick

          Rövid a pad a védelemben, nem is kérdés. Továbbá szerintem nem túl egészséges, ha 3-4 játékosnak is össze-vissza pozíciója van.
          Jó lenne legalább egy középhátvédet igazolni vagy egy balost. Abban azért mondjuk bízom, hogy a Blind, Rojo, Smalling, Jones négyes ott nagyjából tudja hozni a dolgokat és Blind egész évben el lehet ebben a pozícióban, mert szerencsére fentre van opció bőven, szóval akkor vegyünk egy balost, maradjunk annyiban. A jobbost tényleg megoldja Valencia, ha arról van szó meg akár McNair. Balban van a hiány, ott tényleg egy ténylegesen igazán balhátvéd van és őt ismerjük sérülékenység okán, plusz még kurva fiatal stb. De tényleg elengedtünk az elmúlt években mindenkit. Rafael, Fabio, Büttner stb. Pedig aki esetleg el tudja fogadni, hogy keveset játszik a nagy csapatban, de akkor tiszta szívvel odateszi magát, az nagy segítség tud lenni.

          • Moyes Story

            ki az a 3-4 játékos? Blind évekig CB volt az Ajaxban

          • stanleykubrick

            Blind konkrétan 3 pozícióra van említve. Balhátvéd, középhátvéd, védekező középpályás, Rojo balhátvéd-középhátvéd, Carrick középhátvéd, védekező középpályás, Smalling jobbhátvéd, középhátvéd, Darmian balhátvéd, jobbhátvéd. Én ezt már Fergienél is utáltam. Mikor Jones volt jobbhátvéd, középhátvéd, védekező középpályás. És akkor még ott van Antonio.

          • Moyes Story

            az nem baj, hogy van másodlagos pozíciója a játékosoknak

          • stanleykubrick

            Az valóban nem, a kérdés az, hogy mennyit játszanak ott. Nem lennék túl boldog, ha egy bejáratott Blindet kellene kikúrni balbekkbe, pedig jó esély lenne rá egy sérülés esetén, persze lehetne ott Rojo is, csak szerintem ő attól pl. nem lenne túl boldog. Kellene egy olyan balhátvéd, mint Büttner volt, attól persze kicsit jobb, aki játszik évente 6-8 meccset a nagy csapatban, de nem kérdez semmit.
            Nekem a Valencia, Darmian – Rojo, Blind, Smalling, Jones – Shaw, ?. Megfelelne. Mindenkinek van helyettese, viszonylag minőség is, nem szorul átvariálásra a rendszer és pont, ez már éppen elég. A középhátvédet is azért mondom, mert akkor lehetne jobban szórakozni ezekkel a kirakom, odarakom dolgokra a középhátvédeinket és még mindig meglennénk. Kellene egy normális balbukó, az lenne a legjobb.

          • lajos imádja az ilyen játékosokat, nem véletlenül van köztük egy csomó, aki bevethető több poszton is

        • összefoglalnám: jön a világvége

          • Angus

            fürödnek a punkok, a cigány munkát keres

          • fabiancancellara

            itt vannak a madáremberek!!444

    • Freeezer89

      egyik felem sir, másik örül

    • Moyes Story

      őt se látjuk már MU mezben

      • Freeezer89

        lassan minden napom elrontod 🙁

      • reelbeba

        Szegeny gyerek, lefott neki a kave. Egy szar edzovel egy bohocligaban (a Rangers nelkul) semmit nem fog fejlodni

    • krisz_ggmu

      világtalan, honesz, szmelling, rodzso, mekner… vaskos védelem, mit ne mondjak.

      • Freeezer89

        :DDD nagyon erősen Kellett gondolkoznom, h ki is a világtalan

        • krisz_ggmu

          először vakot akartam gépelni, de az túl szleng 🙂

      • Angus

        nem jó ez így annyira, nekem kevéske

        • krisz_ggmu

          ja, főleg, hogy McNair azért mégiscsak ifista, Mr Face meg képes lesérülni fél szezonokra. Igazából akire kicsit hosszabb távon is lehet számítani, az Mike, Blind és Rojo, már ha ő nem kap faszálarcot pár hónapig a múltkori húzása miatt…

          • Angus

            Pontosan mit tett Márkosz? Nem jelent meg?

          • krisz_ggmu

            úgy tudom az útlevelével volt valami problem

      • fella

        kiegészítve a tujával! és így sem kapunk gólt 😀

  • Achi

    Nem tudok napirendre térni azon, hogy egy De Bruyne lesz a rekordigazolás. Amit a city csinál az már nem normális dolog. Most már nem tudom, hogy kinek a bukásáért drukkoljak jobban idén, a chelsea vagy a city.

    • Angus

      SZITI

    • Angus

      De most komolyan, mia faszom ez? Hogy lehet ennyi pénzért igazolniuk, mikor van ez a szar szabály?

      • Achi

        Nem tudom, hiszen ők biztos nem játszanák ki a rendszert. Nem olyanok.

        • Angus

          Mindegy, így is megverjük őket.

          • Moyes Story

            legalább nem yaya lesz a 10-es, hanem egyel hátrébb lesz, ahol védekeznie is kell, amit nem fog, cserébe a kaputól is messzebb van

          • papíron eddig se ő volt a 10es, szerintem ezután se fog hátrébb szorulni

          • Angus

            De Bröjn lesz a centerhalf

          • Moyes Story

            a fernando ikrek előtt dolgozott az utóbbi időben, nem volt előtte még egy középpályás, szilva balszélen volt

          • ott sterling volt, silva mindenhol volt

          • Moyes Story

            tavalyról meg azelőttről beszélek én

          • én meg arról, hogy navas padra ülésén kívül semmi nem fog változni a szitinél

          • Moyes Story

            szerintem meg döbröjn lesz a 10-es és szilva megy ki navas helyére

          • ez mind simán lehet, de yaya ettől nem fog hátrébb szorulni. már csak azért sem, mert arra a szerepkörre egyre inkább alkalmatlan

          • Moyes Story

            már most is hátrébb van, mert nem ő a 10-es

          • nézd meg a heat mapjait nyugodtan. ott játszik fenn, teljesen mindegy mi van a papíron

  • Csordás Adrián
    • Angus

      Mennyi szép emlék… 😀

  • Last season’s top three (Chelsea, City and Arsenal) have a combined 54 players out on loan. Conversely, Manchester United have just three.

    • Moyes Story

      ebben mondjuk felzárkózhatnánk, ha nem is nagyipari üzemmé mint a cselzi, de kicsit több tehetség játékjogát a magunkévá tehetnénk, hátha lesz belőle valami

      • fella

        indiszkrét kérdés: hol van powell?

        • Freeezer89

          who?

          • fella

            a nagyreményű Nick Powellünk

          • Angus

            Ő is hogy indult… Neki is betett Fergie távozása, vagy tényleg ennyi a srác? Nem mondom, nyilván nem lesz klasszis sem így, sem úgy, de ha itt lenne még az Öreg, akkor lenne már pár meccs a lábában, United mezben.

          • Freeezer89

            én csak egy bizonyos jamaikai futóról, Asafa Powell-ről hallottam (mármint, akit érdemes megemliteni sportszakmai szempontból). ez az általad elmitett egyén, túl sok mindent nem tett le az asztalra, ugye jól tévedek?!

          • Angus

            Kezdő volt BL-meccsen Törökországban, vágott egy hatalmas gólt a Wigannek (amikor ugye Büti lett a meccs embere :D), és hogy a Crew Alexandrából jött. Ennyi maradt meg a srácból.

          • Freeezer89

            Crew Alexandra 😀 erre még én is emlékszem

          • Angus
          • fella

            de szerettem ezt a mezt!!!!!

          • krisz_ggmu

            emlékezetes mez. SAF utolsó éve, megnyertük a PL-t, van Persie mint klasszis igazolás és gólkirály, stb…

          • Angus

            én is, hihetetlenül el lett találva 🙂

        • ezraharrari

          az utolsó hír az volt róla, hogy biztosan off a gyerek, mert még mezszámot sem kapott, azóta csend

  • stanleykubrick

    Azért De Bruyne, Otamendi, Sterling…Ezt elnézik a FFP dolgai?

    • ketomika22

      kicsit kezd olyan lenni ez a dolog, mint ahogyan a Barcának meg a Real-nak szoktak mindent megengedni amit másnak nem. hoztak egy szabályt, erre szinte dobták a picsába az egészet.. BRAVÓ! #csakazuefa

      • KiB

        tényleg az a legjobb, hogy ki vannak tiltva az igazolásokból 1 évre
        aztán azt igazolnak, akit akarnak…

        • stanleykubrick

          Mondjuk kicsit engem már az is meglepett, hogy ezt meglépték a Barcaval.

          • Achi

            Csak látszat intézkedés volt. Na jó, talán annál egy picit több, de sejthető volt, hogy komolyan nem fogja befolyásolni csapat teljesítményét. Szerintem is a pontlevonás lenne a megoldást. Azt már nem sokan kockáztatnák meg.

        • ketomika22

          nevetséges bazdmeg. meg nyilván amikor szorult a hurok akkor egy évvel csúsztatták a büntetést

      • stanleykubrick

        Mert azért most is komoly mínuszba vannak, ha még becsúsznak vagy 100-120 milla mínusz körül, azért az elég durva.

        • ketomika22

          hát akkor bassza meg az UEFA a faszságait! akkor mi a pecernek hoznak ilyen szabályokat?

    • Moyes Story

      az összes sejk által belepumpált fillért sikerült elszámoltatni szponzori juttatásként, hiába ordított mindegyikről hogy csalás

      de egyébként ha megbüntetik őket akkor mi van? kapnak valami nevetséges pénzbüntetést amit ki se kell fizetniük meg nem nevezhetik joveticset a BL keretbe, baszott nagy érvágás

      • Chestcontrol

        Mondjuk egy 10pont levonas. Olaszorszagban eleg gyakori a pontlevonas. A tabellan sokszor 3-4csapatnak is van csillag a neve mellett. *=2pont levonva, **=3pont levonva stb 🙂

        • ketomika22

          az BUNDA :DDD olaszfoci <3 😀

  • Moyes Story
    • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

      lajos és barátai

      • fella

        cillessen > páfrány sergio

        • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

          nekem nem ez a bajom
          cillessen legnagyobb erénye, hogy holland. ezenkívül szerintem semmi nem szól mellette egy lloris-szal szemben, aki tudna egyfajta nagycsaptos presenct produkálni meg hasonlók

          • egyetértünk

          • Moyes Story

            totális baromságnak tűnik, úgymint Blind CB-ként játszatása

          • Chestcontrol

            Mondjuk most oszinten, 5meccs tulajdonkeppen gol nelkukl(carricket most nem szamolom) sztem ez nem rossz pedigree. Es ha bizonyitja romero h ide valo akkor miert ne maradhatna ö a kapuban??!! Jo persze lehet mondani h szar csapatokkal jatszottunk meg ez meg az. De azert csak jatszottunk a csirkekkel is, meghat a gol az barmikor benne van h kaphatunk WTF csapatoktol is. Èn meg mondom oszinten azt se tudtam ki ez a ficko mikor leigazoltuk, de azt mondom h ha az egesz augusztust lehozza clean sheetekkel akkor az mar valami

          • fella

            tök igaza van lajosnak, még semmi dolga nem volt, és kb annyi faszsága volt mint jó megoldása, egyelőre SEMMIT ne tudunk arról, hogy milyen kapus sergio romero

          • Freeezer89

            én is simán őt védetném tovább, legalábbis egy ideig biztosan

          • ketomika22

            addig jó ameddig nem éri Romero kapuját komoly nyomás.. életveszély a srác

          • csinibob

            Loris amúgy többet tud lábbal, mint Romero? Én csak néhány Spurs meccset láttam, de ott elég pontatlan kirúgásai, indításai voltak. 40 milláért meg csak menjen már hibátlanul.

        • Chestcontrol

          Kicsit faj, h ha ez mar le volt zsirozva akkor miert szeptember 2dikan kell meglepni??? Vagy titokban mar reg velunk ezd?

      • Moyes Story

        Robben is jön

        • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

          leszarom

          • Moyes Story

            Pep hosszabbít, jövőre jön Müller is, és jövőre már itt gloryzól velünk 🙂

          • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

            nekem is van b-tervem, amellyel életem végéig méltósággal tudok együtt élni

          • Moyes Story

            Leverkusen? kicsit erős a méltósággal,nem? 🙂

          • pɹɐʞɔǝpʞɔıɹ

            szopni lehet felegyenesedve is

  • godlikezaza

    Jonny komám, örökre belém égett mikor a chelsea tizenhatosánál sarokkal szopattad szét essien-t. akkor azt hittem istencsászár leszel.

    • stanleykubrick

      Minden eltávolított játékos mögött van némi nosztalgia, de mindegyiknek mennie kellett.

      • Porter Ramsey

        kivéve RVP-nek.

      • bedeabl

        Rafaelnek nem ne bántsad Rafaelt senki se bántsa Rafaelt Rafael aranylabdás lesz holnap
        Rafael.

    • valencia felesleges bal lába v

      ne feledkezzünk meg az igazi bravúrról: https://www.youtube.com/watch?v=-bpitiO90c4

      • Csordás Adrián

        mit rángatózik a krvnyjt?

      • bedeabl

        Vidic meg hogy röhög 😀

      • stanleykubrick

        Ez a legnagyobb köcsög a világon.

        • EZS

          Vannak játékosok, akik alattomosan ütnek vágnak, aztán eljátsszák minden feléjük tartó mozdulatnál a nagyhalált. Na, őket nem sajnálom, ha néha megtudják, milyen az, ha valami tényleg fáj.

      • mrmojo

        egyébként mi abban az olyan csodás hogy lerúgja ezt a szerencsétlent akinek epilepsziás (gondolom) rohama lesz?

        • Freeezer89

          he?

        • ketomika22

          szerintem semmi rohama nem volt, csak így próbált rájátszani

          • mrmojo

            ennyire hitelesen szerintem lehetetlen , de ezt sosem tudjuk meg

          • ketomika22

            rángatja a lábait oszt kész, biztos azért fájt is neki. Drogba azért mindig nagy színész volt

  • box-to-box defender

    Azért az is kemény, hogy most már csak az új generáció van a saját nevelésekből, a többit jól kirúgta van Gaal, mint macskát szarni…

    • Pásztor László

      Csak azért rakta ki őket mert sajnos/nem sajnos érdemi segítséget már nem tudnak szerinte nyújtani a csapat céljainak eléréséhez.

    • EZS

      Talán azért, mert Fergie olyan csapatot rakott össze, ami csak vele lehetett sikeres.

      • Pásztor László

        Azért megnézném kik voltak azok, akik Fergie utolsó szezonjában kulcsazereplők voltak. A többségük (a komplett hátsó alakzat) már azelött eligazolt, h Luit bejelentették. Szóval nem Lui a bűnbak.

        • EZS

          Nem hát. Egy emberre formált keret volt, 27 éven át dolgozott rajta. Összehozta azt a kohéziót, szinergiát, ami a sikereket hozta, amiből aztán végül kivonta a kulcselemet, saját magát. Szét is hullott szinte atomjaira az anyag, a darabokból pedig az utána jövőknek lehetetlen volt ugyanazt felépíteni.

          • ketomika22

            pontosan így van. azzal a csapattal senki sem lett volna sikeres, az az Övé volt! viszont az is lehetséges, hogy Ő meg ezzel nem tudna sok mindent kezdeni

    • Angus

      Baszottul hiányozni fog nekem Evans.

  • csakaMU
    • Moyes Story

      4.hely bl selejtező és 0 net spend

      so arsenal

      • Achi

        Tényleg. Baszki… mi lettünk az új arsenal! Ne má’!

        • EZS

          még mindig jobb, mint tavaly, amikor Liverpool-t játszottunk.

      • Pásztor László

        Bebaszna, mi legalább 5-tel több játékost igazoltunk, akik képesek a tavozók helyét betölteni, mint Wengerék bármikor.

    • fella

      azért ez a window anyagilag nullán több, mint kurvajó, és akkor még adidas-pénz sehol… én nem bánnám, ha már csak egy cillessen-de gea csere lenne benne, sőt!

  • jonny boy orvosin a west bromnál

    • Pásztor László

      Sajnálom szegényt, akkor az asszonyt is viszi, vagy válnak?

      • csakaMU

        birmingham meg manchester nem egy nagy távolság

        • Pásztor László

          Nem vagyok képben, szal elhiszem 🙂

    • csakaMU

      cső jonny. magában sose volt klasszis, egy klasszis oldalán viszont bármikor nyugodtan pályára lehetett küldeni. saját nevelés volt, vitte is valamire, szép volt, jó volt, time to move on

    • box-to-box defender

      Lassan alig maradnak emberek 1-11 mezszámig 😀 Pláne, ha elmegy de Gea is.

      • az összegre kíváncsi leszek. érzem, sírni fogunk

        • Moyes Story

          undisclosed fee

          • kiderül az hamarosan

          • Newton_heath

            Evans deal worth £8million in total. £6million initial fee, with another £2million in add ons

          • na, annyira nem is siralmas

          • Newton_heath

            Szerintem sem. Különösen ha tekintetbe vesszük a bokáját.

          • Kuba

            Nem gondoltam volna hogy pont érte kapunk reális árat RvP Nani és Rafael után, de ha ez igaz akkor ez teljesen jó.

          • reelbeba

            Bázmeg

          • David_MOTM

            az durva, ha így van. Woody egy isten

        • box-to-box defender

          Jelképes 1 millió font. 😀

        • mddnszksz

          szerintem nem sokat fizettünk, hogy elvigyék. Woodynak van esze.

      • Rio

        Ne is mondd, mezszám-fetisisztaként fáj a szívem. Mondjuk ha behúzunk egy kupát/bajnokságot, pont leszarom.

        • Csordás Adrián

          Neymar kapja a hatost

    • Achi

      Nem volt ő rossz játékos. Jó játékos sem volt. Van ilyen, jobb neki máshol.

      • EZS

        olyan, mint a Tottenham

    • blackett meg celtic tán kölcsönbe

      • Csordás Adrián

        az király lenne, vitézkedhetne az EL-ben egy kicsit

        • Kuba

          Adjuk akkor a poolnak :))

    • ezraharrari

      úgy néz ki Jonny az egészet unta rég, érezte: szabad az út

      • wolandrule

        a történet vége ennyi és kész.

    • RedDev

      nem tudom de én kurvára sajnálom :/

    • ketomika22

      mint ahogy Rafa Ő is az egyik kedvencem volt, óriási szíve volt, Fergie-katona.. csak éppen ügyes nem volt. igaz nem szabad elfelejteni, hogy 2011 és 13 között azért elég jó szintet hozott (E-man!)

  • Pásztor László

    A Blog összes olvasójának és kommentelőjének:

  • hajós marci (marcel bout) ma este már a helyszínen hesszeli a wolfsburgot

  • Porter Ramsey

    janu összeszedett egy kisebb sérülést a brüch ellen, így vasárnap nem játszik. time for herrera?

    • Porter Ramsey

      Boss to #MUTV on Herrera: “I had a theoretical scheme in my head that he could play at no.10 and he did it well against Brugge.”
      time for herrera.

      • Moyes Story

        bocsmá hogy túl hamar linkeltem

        • Porter Ramsey

          nem is láttam, csak most egy f5 után. szarakszik a diszkosz

    • Freeezer89

      egyre aggasztóbb csóri Jani helyzete 🙁

      • Moyes Story

        szerintem nem, most zsinórban kapott pár meccset

        • Freeezer89

          hádde épp ez az, ideje lenne megragadnia a csapatnál, ha nem is állandó kezdőként, de a közelében

          • Pásztor László

            Egy kisebb sérülés miatt nem fog eltünni, az hogy se szó se beszéd odakerült azt jelzi, hogy Lajos számol vele komolyan.

          • Freeezer89

            ja, persze… Alajos meg a hires fitnessz és sérülés problémák! hagyjuk már 😀

          • Pásztor László

            Szal gondolod, hogy kitalálták ezt, miután csóri gyerek 4 meccset letolt végig, és Lajosnak most esett le, h Herrera ott jobb?? Nemár….

          • Freeezer89

            aha

      • Moyes Story

        engem az aggaszt, hogy most hogy Blind CB lett, Herrera 10-es, Fellaini meg csatár, elég soványak lettünk CM poszton, snájdig meg a két nyugdíjas. ráadásul swine kapitány a német válogatottban, mindegyik válogatott szünetre be lesz hívva, carrick meg már kb 90 perceket sem bír, nem hogy heti két meccset
        és ha rooney jön hátra megint box-to-box-ot pantomimezni, akkor ki lesz elől? chica?

        tavalyhoz képest kb csak vkp poszton vastagodtunk, az összes többi poszton vékonyodott a keret

        • Pásztor László

          Blind helyére ott lesz Rojo-Jones, kp-ra még mindig ott van Fella is, Roo csatár vagy 10, akkor meg Herrera megy KP-ba. És akkor még nem beszéltünk a Pereira-Lingard kettősröl.

          • Moyes Story

            Herrera mögé kell két ember, ha akarjuk tartani ezt a fölényes focit, mert túlságosan szórja el a labdákat a risky passzaival, és nem is tud kvality szintet szűrni, ezért is tűnik el a keretből hosszabb időre. Blind meg a védelem koordinátora őt kivenni onnan az megint több kárt okozta mint hasznot, Fella meg tőgyhülye ahhoz hogy CM legyen ebben a taktikában

          • Pásztor László

            ez azért nem ilyen egyszerűen müködik szerintem, mint ahogy leírtad, de mivel nem én vagyok a blog taktikai zsenije, egyezzünk ki annyiban, hogy senki ne sérüljön le 😉

          • Moyes Story

            lesznek sérülések mert mindig vannak, és ha snájdig kiesik megleszünk dögölve, swine-carrick kp-val nem lehet heti két meccseket tolni

          • Csordás Adrián

            ne aggódjunk már LVG helyett, megoldja. teszem hozzá, egy jelenleg nem létező problémáról van szó

          • Moyes Story

            jelenlegi probléma hogy 3 emberünk van 2 posztra

          • reelbeba

            Nem biztos, tavaly jól nyomták úgy Carrickkel hogy Fella gyakorlatilag tizest játszott. Szarul kezdett szerdán, de bele fog jönni

        • Freeezer89

          eddig olyan jó napom volt 🙁

        • attól, hogy blind cb lett, még nem felejtett el cmként fodballozni

          • Moyes Story

            nem is mondtam ilyet
            csak szerintem rotálás miatt nem kéne megbontani a stabil pontként szolgáló védelmet

          • hát ha meg is lesz, az sérülés miatt lesz valószínűleg

        • ketomika22

          én remélem Rojo be lesz rakva Blind helyett Mike mellé, és akkor Blind mehet feljebb

      • Achi

        Herrara kell oda. Vagy Mata…

    • akkor van rá esély, hogy végre összeáll a mindenki által áhított középpálya

      • Pásztor László

        Szegény Monk akkora verést kap mint soha életében xd

        • nagy vagyonokat azér ne tegyél rá

        • Moyes Story

          még úgyis ő vezetne 2-1-el

  • Moyes Story
  • Csordás Adrián

    Mata újra a spanyol keretben (De Gea is)

    • Porter Ramsey

      bartra is:D

    • Pásztor László

      Nem hiába játszott olyan jól a Barca ellen David, Del Bosque-nak az az egy meccse eleg volt hogy behívja, ami fura, mert töbnet nem is igazán játszott.

  • mddnszksz

    • Pásztor László

      Hargot amúgy higy engedhették be még az öltözőbe?? 3 évig sérült volt, kapott fizut folyamatosan, aztán meg megy a citybe és minket szid. Rohadjon meg.

      • Freeezer89

        pfeej, ne is vesztegessünk rá szót

      • Achi

        Áruló! Pedig abban a kevés időben, amíg itt volt, jó szolgálatot tett és szimpatikus játékos volt. Na mindegy.

      • Freeezer89

        arról, hogyan lehet mindenféle kamu módon bejutni egy stadionba, na arról @EZS kollégát faggassátok

  • mrmojo

    igazolunk még valakit?

    • Kuba

      Fellainint az utolsó napon. #pánik

    • Rio

      Egyre többen pletykálják Robbent. Ha nem csak pletyka marad, felmondok.

      • EZS

        Müller kategória. Utálat dimenzióban.

        • Pásztor László

          Biztos leírtad már, de mi ez az utálat Müller iránt?

          • EZS

            Müller számomra egy hihetetlenül antipatikus fiatalember, a gesztusaival, az egész lényével együtt. Az, hogy a Bayern játékosa csak katalizátor ebben, a két jelenség erősíti egymást, és egy végtelen visszacsatolásos rendszert alkot.

      • Achi

        Zsír. Öregek otthonát nem nyitunk? Tudom is kit kéne még reaktiválni: Scholest!

      • EZS

        Ha igaz ez a Robben dolog, az kellemetlen. Mert akkor Lajos tényleg szarik arra, mi lesz a United jövője, miután elmegy, csak az a három (kettő) év érdekli, amíg itt van.

        • Achi

          Csak nincs (más) érték a piacon. De remélem, hogy egyszerűen ez is kacsa.

          • EZS

            Hát, értéknek ez sem érték…

          • Achi

            Csak ironizáltam 🙂

        • Pásztor László

          Az eddigu igazolásai nem ezt mutatják 🙂 Robben is csak egy kamu, LvG lehet egy arrogáns balfasz, de nem olyan hülye, hogy 100 milliót kibasszon egy sérülékeny, 31 éves játékosért, aki még jól is érzi magát a pokolban.

  • ezraharrari
    • wolandrule

      Az a mentalitás kell ide, amit Ő és Herrera képvisel! Nagyon örülök, hogy itt kötöttek ki.

      • ezraharrari

        és akkor eszembe jut di maria sértődött, sírásra görbült szája, amikor kicsit csúnyábban nézett rá egy védő

    • csakaMU
  • safbérenc
    • A_S1M0N

      De vote…

      • safbérenc

        Bassszkiiii 🙁

    • Pásztor László

      én raktam már ide, de ez minden alkalommal vicces lesz xd

  • Moyes Story

    kellemes októberünk lesz

    Sun 4th: A- Arsenal

    Sat 17th: A- Everton

    Wed 21st: A- CSKA

    Sun 25th: H- Man City

    Sat 31st: A- Crystal Palace

    • EZS

      15 pont

      • Angus

        minimum 😀

      • csakaMU

        gólszerzők: own goal (4), Young

        • EZS

          nekem mindegy, ki lövi a gólokat, csak nyerjük 😀

    • fella

      egyszer olyan jó lenne megverni az Evertont idegenben

  • reelbeba
    • Limb for a Limb

      kopaszgeci

    • Achi

      Tényleg jól játszik most, nincs mit tenni. A chelsea ellen láttam és ott örültem is neki. Amúgy ez egy kegyetlen nagy geci. A poolban meg már bizonyította, hogy van benne potencia. Arra, hogy még nagyobb geci legyen. (Na honnan idéztem?:D)

  • box-to-box defender

    A transfermarkt adatai (egy játékos átlagára) alapján megcsináltam a BL csoportok erő és kiegyensúlyozottság szerinti sorrendjét. A valóságot nem teljesen pontosan tükrözi, mert valahol több a töltelékjátékos. A nevezett BL keretek alapján kellene megcsinálni, mindenesetre attól még érdekes lehet.

    Erősség szerinti csökkenő sorrend: A – D – E – F – G – B – C – H
    Kiegyensúlyozottság: H – B – D – C – G – F – E – A

    Ezek szerint: A miénk a harmadik leggyengébb csoport piaci átlagérték alapján, viszont a második legkiegyensúlyozottabb is.
    A legerősebb és a legkevésbé kiegyensúlyozott csoport a Real-PSG-Shakhtar csoport. A leggyengébb a Zenit-Valencia-Lyon-Gent, de ez a legkiegyensúlyozottabb is.
    Ez azt is mutatja, hogy ahova bekerült a Barca,Bayern,Real hármas az a csoport erősen torzult.

    • wolandrule

      Mondjuk a mi csoportunk kiegyensúlyozottsága furcsa, de érdekes nézőpont.

      • Pásztor László

        A transfermarkt.de oldalon Fella nem 27 millió…. és a többiek xd

  • bedeabl
    • bedeabl

      Kép látható fentebb (3 is)

    • crpa7

      életem meccse…a futball csúcsa(young a király)

      • fella

        én a roma elleni 7-1-et jobban élveztem asszem, de nem tudom miért, talán a BL miatt

        • crpa7

          én akkor még nem voltam mu drukker…egyébként nekem a tavalyi city verés is ott van a legjobbak közt

      • danNN

        Juve- Mu 2-3, az volt a csúcs.

        • Salvatore

          Adom! Én kb. azóta a meccs óta vagyok United drukker. Meg persze ami az után a döntőben történt. 😉

      • sipi

        nálam sincs a top 5ben ez a meccs, talán azért mert egy igen szedett-vedett arsenal volt az. sokkal inkább pl egy MU-shitty 4-3, MU-roma 7-1 stb 🙂

        • Porter Ramsey

          united-milan 3-2 2007-ben, szenzációs egyéni teljesítmények Rooneytól és Kakatól

          • Salvatore

            Az is óriási volt. Csak kár a visszavágóért. Teljes csapattal szerintem megverjük azt a korszakos Milant.

          • Porter Ramsey

            szerintem is, se Vidic, se Ferdinand nem volt. 3 vagy 4 évvel ezután 4-0-lal küldtük őket haza. igaz, akkor már leépülőben voltak

          • Pásztor László

            Emlékszem, másnap mentem dokihoz a törött kezemmel, és mezben voltam, mire megszólalt a nővér, hogy de szar meccs volt, mondom dehogyis jó volt az, erre a válast de hát döntetlen lett, mondom a fenét végog kell nézni a végén Roo végigszaladt a pályán a gólért.

            Istenem mekkora élmény volt. A visszavágó kevésbé, pedig az volt az első neccs amit külön videóra vettem, hogy majd visszanézzem ahogy továbbjutunk.

          • box-to-box defender

            Az egyik legnagyobb ordításom volt gólnál. Azt hittem, hogy azzal a góllal meglesz a továbbjutás. Még Owen City elleni gólja volt hasonló, akkor térden becsúsztam a tv elé 😀

          • Pásztor László

            Én elöbbinél csak ugráltam; este volt már a panelban, Owennel már kb kirohantam a teraszra meg vissza xdd főleg úgy hogy a szomszéd is MU drukker (bár ő valamiért a Poolnak is szurkol, az a második kedvence, de mivel katona ezért nem bántom)

          • wolandrule

            Giggs mi zsugát tett elé a 94. percben, bah!

      • EZS

        nekem a ’99-es BL döntő szar játéka és az utolsó 5 perce a csúcs.

    • ketomika22

      de jó meccs volt geci

    • Pásztor László

      Mondogatjuk, hogy ez a Brugge nem ellenfél, meg hogy Roo triplája nem nagy czcc egy ilyen csapat ellen, de akkor mit mondjunk egy Arsenalrol, akiket a Clev-Ando páros tépett szét xd

    • Angus

      Ez egy felejthetetlen élmény. Amíg élek emlékezni fogok erre a meccsre. 🙂

    • EZS

      ez a meccs ott van a külső vinyómon 😀

      • Csordás Adrián

        Gúnár haverom utálja augusztus 28-át, minden évben boldog évfordulót kívánok neki

        • zozi007

          aug 2:8

      • wolandrule

        Nekem a belső vinyómon a koponyám alatt, felejthetetlen meccs! Az ablakon kiabáltam ki az utcára, hogy 6-2 (hol volt még a vége) bazdmeg! Az arra jövök mondták, hogy az nem lehet 🙂 Nagyon szurkoltam a tízesért.

        • Pásztor László

          Én az első félidött boldog mosollyal zártam, Walcott gólja miatt kicsit aggódtam, a második félidőben meg végig röhögtem, hogy mekkora királyok vagyunk.

          Ekkor nem úgy tünt, hogy gólkülönbséggel bukunk a végén.

    • wolandrule

      Robinnak ekkor jutott eszébe a klasszikus: if you can’t beat them, join them.

  • stanleykubrick
    • Freeezer89

      voooote mááán 😛

      • stanleykubrick

        Nem is néztem, csak dobtam, de életben kell tartani, annyira csúcs. 😀

        • Freeezer89

          csak szóltam 😛 már sok lájkolt bezsebeltem vele 😀

  • csinibob

    73 millió font Robbenért, az angolok sem tudják, milyen hülyeségeket írkáljanak össze 😀

    • Golf

      Keveselled te is? 🙂

      • csinibob

        Diszkont ár. Legjobb korban van, nem sérülékeny és biztosan beéeri heti 100 ezer font alatt. Ja, nem.

    • Achi

      Lehet, hogy kimaradt a pont a 7-es és a 3-as közül. Annyiért , mint Schweini jöhet.

      • Sousaphone

        Én nem tudom milyen anyagot tolnak arrafelé, de lassan nekem is kéne belőle! 🙂
        Azt meg le se írom, hogy az nso-nál vannak olyan hülyék, hogy rögtön szinte kész tényként kezelik!!! 🙂

  • Fish08
    • Shadedweller

      Nem volt nagy élmény ezt anno velünk nézni!
      No de maj’ most! 🙂

  • Freeezer89
  • box-to-box defender

    A Wolfsburg úgy tűnik megválik de Bruynétől meg Perisictől, az új igazolások (ha lesznek) meg ki tudja mennyire válnak be. Szerintem a hazai meccsünket simán hozni fogjuk ellenük, mert az még túl korai lesz nekik.

    • csinibob

      szerintem de Bruyne-nel sem kelllene rettegni tőlük, de ennyi átigazolással nem vagyok benne biztos, hogy a második hely elérhető-e nekik.

      • box-to-box defender

        Persze, ezt a csoportot akkor is hozni kell, de azért ő nagy érvágás lenne nekik. Rá épült az egész az előző szezonban.

      • Achi

        Ez a gyerek amúgy az új Messi? Mert én csak a szuperkupán láttam játszani a wolfsbb.-ban és ott kurvára nem volt ilyen félelmetes. Meg nem nézett ki a világ 2. legjobban fizetett labdarúgójának sem.

        • csinibob

          Volt egy parádés éve, de, hogy Messi lenne?! Meglepne, ha sikerülne 20 gólpassz körül teljesítenie idén is, de tény, hogy a tempó megvan, ám a PL-be nem egyszerű a váltás, és kérdéses, hogy mentálisan el tudja-e viselni ezt az árcímkét. Ez utóbbit gondolom KDB legnagyobb veszélyének.

        • box-to-box defender

          Szerintem itt senki nem mondta ezt, de az tény hogy főleg miatta volt annyira jó tavaly a Wolfsburg. A City-nél biztos tudják, hogy minek kell nekik még egy támadó középpályás. Láthattuk tavaly, hogy milyen szarok, ha Kompany betlizik.

          • Achi

            Ezt én mondtam 🙂 Csak azért mert többektől is azt olvastam , hogy nélküle már verhető a wolfsburg, meg ilyesmi.

  • reelbeba

    Azért húzós ez a menetrend. Herrera fog játszani, sokat. Schneiderlinnek is kell pihennie néha, a két nyugdijas nem lehet sokat egyszerre a pályán, és Lajos aszonta Fellát nem akarja középen használni. Még sérülések nélkül is kelleni fog Herrera, nem csak tizesbe.

    • stanleykubrick

      Annyira jó, hogy ilyen hosszú a középpályánk és tényleg nagyon mobilisak is a játékosok. Herrera, Schweinsteiger, Fellaini és Herrera is mozgatható, persze kérdés, hol mennyit tudnak hozni, de nem analfabéták teljesen a történethez és nem Cleverley meg Anderson játszik, arról meg nem beszélve, hogy nem egy 30-40 meccse gyötört játékost lehet rotálni. Ha minden jól megy, a tavasz során még kurva frissnek kell lennünk, ha addig harcban vagyunk trófeákért, még bármi lehet.

      • Sousaphone

        Csak Lajos bácsi kezdjen el akkor tényleg rotálni, mert ha megvárja még hosszú hetek alatt lesérülnek egyre-másra a játékosok a beugrók meg nem lesznek elég meccsfittek, akkor b….hattyúk! 🙂

  • Moyes Story
    • Freeezer89

      ecsém, ők még játszottak együtt?

      • A_S1M0N

        Visszament a PSV-hez a QPR-tól.

        • Freeezer89

          köszi 🙂

    • sipi

      durva. hány éves lehet itt Memphis?

      • ezraharrari

        másféllel kevesebb, mint most

        • sipi

          jaa, az nekem kimaradt h Park visszament a PSV-hez (amit A_S1MON írt)

  • krisz_ggmu

    szerintem még not vote (kéjp)

  • Moyes Story
    • csakaMU

      mekkoraaa 😀

  • Angus

    Nézzétek, a kis naív. Aranyom. 🙂

    • Achi

      Addigra már ők kiesnek:P

    • krisz_ggmu

      broaf kommentje elmond mindent 🙂 ők a tavalyi csoportjukból nem tudtak továbbjutni. #fospudli.

  • bedeabl

    Ha Moszkvában leszünk az azt jelenti, hogy lesz egy nap amikor haza kell érni hatra, hogy meccset tudjunk nézni?

    • Angus

      Ja baszki

      • bedeabl

        De legalább akkor biztos képernyőn leszünk.

        • RobinGood

          Mindig képernyőn leszünk, egy halom csatorna BL-t fog nyomni. Az lesz a szívás ha lesz pofájuk az AMC-re tenni a meccsünket.

  • ezraharrari

    húzás mellé még egy kép

    • Angus

      Hát ilyen volt tavaly is, pont velünk. #mocskospul

      • Achi

        Az szar volt. Ők meg már megszokták 😀

      • ezraharrari

        Pullal viccelodni olyan, mint a szex meg a pizza. Akkor is jo, ha szar

        • Angus

          Fonatra kéne kirakni. Esküszöm. De nem vagyok már kisgyerek. Csak egy kicsit. 😀
          (kép)

  • Moyes Story

    Gameweek 1 – Man Utd vs Liverpool (12/09), PSV vs Man Utd (15/09), Southampton vs Man Utd (20/09)

    Gameweek 2 – Man Utd vs Sunderland (26/09), Man Utd vs Wolfsburg (30/09), Arsenal vs Man Utd (04/10)

    Gameweek 3 – Everton vs Man Utd (17/10), CSKA vs Man Utd (21/10), Man Utd vs Man City (25/10)

    Gameweek 4 – Crystal Palace vs Man Utd (31/10), Man Utd vs CSKA (03/11), Man Utd vs WBA (07/11)

    Gameweek 5 – Watford vs Man Utd (21/11), Man Utd vs PSV (25/11), Leicester vs Man Utd (28/11)

    Gameweek 6 – Man Utd vs West Ham (05/12), Wolfsburg vs Man Utd (08/12), Bournemouth vs Man Utd (12/12)

  • Angus

    Megnéztem annak a Wolfsburg-United 1-3-nak a 15 perces összefoglalóját. Végig támadott a német csapat, kihagyta azt is, amit nem lehet, Kuszczak igen jól védett. Park, Fletcher, Carrick, Evra védőnégyes, Owen elég gyors volt még, Obertan baszott jó volt, elmentünk 5-ször a kapuig, abból négy gól (Danny-é les). A végén pedig Fergie kiparancsolta a nézőkhöz a csapatot. Tiszta Retro. 😀

    • Csordás Adrián

      az a meccs jó volt, Obertan gólpasszát sosem felejtem el 😀

      • Angus

        Armin Veh majdnem letépte a VW üléseket a helyükről, olyan ideges volt. Érthető.. 😀

  • United82

    I.- Psv
    O.-Wolfsburg
    I.- Cska
    O.- Cska
    O.- Psv
    I.- Wolfsburg
    Ez a menetrend

    • EZS

      ez jó menetrend

      • Angus

        Ja, Moszkvában még csak 15 centi hó lesz, meg 2 fok.

        • EZS

          kétszer. És a pool után 3 nappal kezdünk. Annyira mégse jó

          • Chestcontrol

            A pool meccsen tudunk tartalekolni 🙂

          • Moyes Story

            a pool után egy psv nem egy nagy falat

      • reelbeba

        Jó, ha megnyerjük az elsö két meccset. Márpedig meg kell

    • Chestcontrol

      Jo nem kell novemberben ruszkikhoz menni

      • EZS

        ja, decemberben kell

        • Moyes Story

          októberben kell

          • EZS

            ó tényleg, hirtelen azt hittem, hogy a második 3 meccs tavasszal van. Milyen rövidzárlat! 😀

          • Moyes Story

            tavasszal? 😀

          • EZS

            nem tudok magyarázatot adni 🙂

          • Chestcontrol

            Ilyen szempontbol meg a menetrend is nekunk kedvez mert decemberben megy vagy az eindhoven vagy a wosburg a gulagra

    • RedDevil4life
  • György Márk

    egyik csapatot sem szabad lebecsülni mert már zúgtunk ki egy elég könnyűnek tűnő kvartettből. de remélem ez most nem fog ismétlődni 🙂 egyszerű a feladat ..1. helyen továbbjutni .

    • Achi

      Idén nem hiszem, hogy lebecsülnénk bárkit is. Megvan a játékunk, ami alkalmas arra, hogy ezek ellen a csapatok ellen tovább menjünk. Ha azt csináljuk, amit kell, nem lesz gond.

  • Moyes Story

    a ligakupába meg az ipszviccet kaptuk az OT-n, ez már régi, de szerintem még nem vót

    • Moyes Story

      akik mellesleg épp vezetik a csempioncsipet :O

      • stanleykubrick

        majd Pereira elkeni a szájukat #mkdons

        • Achi

          Én remélem,hogy full B csapat áll majd ki ott. Ha meglátom, hogy ott is képes Lajosunk ugyanazt a csapatot kiküldeni agyvérzést kapok. A ligakupán baromira le kéne szarni idén.

          • RobinGood

            Szerintem meg nem, mert valamit illene nyerni idén. Persze nem kellene ugyanazt a 13 embert nyúzni ez jogos.

          • Achi

            Rámenni a ligakupára és megnyerni, az olyan liverpoolos. Ne már 🙂 Max csak úgy lazán, félkézzel.

      • reelbeba

        Te nem nézted a playoffokat? Milyen vót az ipszvics?

    • csakaMU

      Traktorral fognak meccsre jönni

    • reelbeba

      De, örültünk már, föleg az Arse vs Spursnek. Sajni a pool is valami harmadik, a kelszi meg negyedik ligás csapatot fogott ki

  • mrmojo

    ennél könnyebb csoportot nem nagyon kaphattunk volna , a wolfsburg játéka egyszerű mint a faék , KdB nélkül gólokkal kell verni őket , a moszkvai kirándulás lehet rázósabb , mondjuk döntetlen

    • Moyes Story

      mindig mondjuk hogy ennél könnyebet nem kaphattunk volna aztán csak elég a cselzi csoportjára nézni

      • wolandrule

        Ők minden sorsolásnál kurva mákosak, az FA-t is úgy nyerték évekig, hogy nem játszottak rendes csapattal, max a döntőben.

        • stanleykubrick

          Azóta az Arsenal csinálja ezt.

          • wolandrule

            Ja, de náluk lehet azt mondani, hogy valamit visszadobott a gép, a BL-ben feszt kikapják. Persze ez így helyes, de a retek Chelsea mákszériája csak nem ér véget.

          • stanleykubrick

            Az Arsenal folyamatosan csicska csoportokat kapott a BL-ben, nem tehetek róla, hogy még azt se bírták megnyerni.

          • RobinGood

            Szerintem az a City, azok kerülnek mindig kemény csoportba és kapnak Barcelonat ha netán továbbjutnak.

          • reelbeba

            Kivéve amikor minket vertek ki tavaly (rohaggymeg maris)

      • mrmojo

        jó , talán minimálisan könnyebb az , cserébe meg kétszer kell viszonylag messzire utazniuk

        • Moyes Story

          az már olyan könnyű hogy nem lehet rájuk rendesen felpörgetni a csapatot

  • Moyes Story

    mikor jönnek a dátumok a meccsekhez?

    • stanleykubrick

      szerintem ilyenkor 1-2 nap, gondolom ilyenkor a kluboknak is van beleszólása, hogy miként alakuljanak a dolgok, legalábbis, hogy ki játsszon otthon előbb, ilyesmi. bár ilyenkor mi eddig általában gyakran az OT-n kezdtünk. szerintem szeptember közepe OT otthon valaki ellen.

    • stanleykubrick

      ‘Dates for all of our matches will be confirmed very soon.’

      • Moyes Story

        tudtam én hogy még ma

    • EZS

      olyasmit mondtak Faragóék, hogy kb egy óra

    • RedDevil4life

      Dátum már van, csak még meccs nincs hozzá.
      Matchday one: 15–16/09/14
      Matchday two: 29–30/09/14
      Matchday three: 20–21/10/14
      Matchday four: 03–04/11/14
      Matchday five: 24–25/11/14
      Matchday six: 08–09/12/14

      • mrmojo

        14?

        • RedDevil4life

          Pedig UEFA oldaláról másoltam, friss hírből, gyanítom elírták az illetékes elvtársak.

  • Porter Ramsey

    cr mindjárt lefejel valakit

  • stanleykubrick

    Jól van, Messi nyert egy trófeát. Nincs enélkül UEFA-FIFA gála.

    • Achi

      Mit nyert? (Nem nézem.)

      • stanleykubrick

        UEFA év játékosa díj.

        • Achi

          Ja azt is most nyomják? Mondjuk idén azért ez jogos volt. Meg úgy is ő kapja amég életben van. Vagy lehet , hogy még pár évig azután is.

          • stanleykubrick

            Aranylabda is idén az övé, nem is kérdés.

          • Achi

            Fogadni lehet rá? Mert rátenném a fizumat 😀

          • RedDevil4life

            Olyan odds lesz arra, hogy ő nyer, hogy még egy kettessel is többet keresnél szerintem a lottón. 🙂

          • Achi

            🙁

        • KiB

          azért az előző szezonban mindent behúztak, lőtt 800 gólt, most simán jogos

    • RobinGood

      Nevetséges

      • Chestcontrol

        Mondjuk ezzel most nehez vitatkozni… Minden kupat megnyertek tavaly.mcr semmit….

  • mucus

    Big Pete hatalmas troll:D

  • Porter Ramsey

    csinos hölgy ez a dzsenifer

    • RobinGood

      és nem kicsit jó játékos

    • ezraharrari

      lawrence?

      • EZS

        ő tökmindegy, hogy milyen játékos! 😀

        • ezraharrari

          azért nem baj, ha játékos kedvében van 😀

  • Moyes Story
    • Achi

      Világverő 😀

    • Kriss

      fenét nem vintage 😀 kiálltunk valami hoki kerettel, mert basszus a Scholes-Carrick-Fletcher középpálya még mindig annyira brutál volt hogy egyedül elvitték a meccset a srácok úgy, hogy a WFLnek köze nem volt a focihoz.

      • LukSó

        csak itt védők voltak

      • RobinGood

        Csak nem ez volt a középpályánk 🙂

        • Kriss

          nézem már egy ideje de elképzelésem nincs
          – a formációról
          – ki a tököm volt a jobbhátvéd.

          • RobinGood

            Elvben 4-4-1-1 és Park 🙂

          • Moyes Story
          • csakaMU

            Az a szezon a sérüléseken ment el. Decemberre nem maradt vedonk tavaszra meg rooney rottyant meg

          • Angus

            Pedig ebben a szezonban meglehetett volna az egymás utáni 4 bajnoki cím, aki soha senkinek nem sikerült. Úgy, hogy eladtuk Tevezt és Cét. És 1 ponttal maradtunk le az egyébként akkor kurva jó Chelsea-ről. Ha augusztusban nem szopunk a Burnley ellen. Mai napig idegesít. Meg a Fulham elleni 0-3. Na de ez a Owen mesterhármas se volt ám semmi. 🙂

          • wolandrule

            Meg ugye Ratkinson és a vak partjelzője, aki “elnézte” Drogba 3 méteres lesét. Azon még az Öreg sem tudott túllendülni.

          • csakaMU

            az a fulham elleni 0-3 pont a fletcher-carrick védőpáros csúcspontja volt. ritkán voltam annyira ideges a fergie-érában, mint akkor

          • United82

            én 352re emlékszem…Fletch,Carrick,Evra CB-k….PArk és Nani wing backek…Scholes Gibson Ando Cmek és Danny OWen csatársor 😀

    • LukSó

      azt a cserepadot 😀 Stewart :DD

    • Freeezer89

      az igen :O

  • RobinGood
    • fella

      Obertan :DDD

    • Porter Ramsey

      trademark welbeck lövés az első félidőbe

  • Kriss

    Ha nem sérül le egy komplett csapatrész ( 2011 :D) akkor ennek meg kell lennie

  • bandi

    2009-2010-ben már volt nekünk egy WFL, Moszkva csoportunk, akkor estünk ki a Bayern elllen… Nem kell ettől a csoporttól félni, Hecking taktikailag Kondás mesterrel vetekszik, ha megy De Bruyne akkor itt nem lesz kérdés talán már 4 kör után sem.

    • LukSó

      úgy legyen

  • Moyes Story

    ha a psv-t a 4.ből a wolfsburgot a 2.ból kapjuk akkor ez lenne az egyik legkönnyebb csoport

    • gabormajor

      Így van, nem kell itt elkezdeni szomorkodni. legutóbb Leverkusen, Shakhtar, Sociedad volt, kb ugyanilyen, és röhögve nyertük a csoportot……Moyessal

  • Achi

    Elég nagy szokott itt lenni az önbizalom, meg az optimizmus, most meg tényleg megijedünk egy wolfsburgtól? Ne már! HA ők elvernek, akkor mi lesz egy top csapat ellen továbbjutás esetnén. Szerintem ez nem nehéz csoport egyáltalán.

    • United82

      Igy van. Sima elsőnek kell lenni.
      Ráadásul moszkva kivételével messzire se kell utazni,
      Ennél jobb csoport nem is kell.

  • ezraharrari

    lehett volna rosszabb, a Fritzeknél majd elválik a szar a májtól

    • fella

      amúgy nem olyan nagy baj, hogy komolyabban presszingelő csapattal is játszunk, jót fog tenni

      • ezraharrari

        igazából csak azért sajnálom, mert szimpatikus egy csapat, sajnálni fogom őket, amikor megalázva vonulnak vissza az öltözőbe

        • fella

          majd megint megállunk 4-0-nál, vagy ha nem, beküldi Van Gaal Chicharitot, hogy ne legyen belőle alázás

  • wolandrule

    Asszem a Wolfsburg ellen nyertünk idegenben két középpályással a védelemben, Owen (?) mesterhármasával. Ők jobban fosnak valszeg .

    • RobinGood

      Az a Schalke volt szerintem, nem?

    • stanleykubrick

      így volt, sokan nem értjük még most se hogy sikerült. 😀

  • LukSó

    wolfsbur DeBruyne nélklül se lesz egyszerű…

    • EZS

      a német másodikat még Moyes-szal is aláztuk.

      • LukSó

        de ők a lúzerkúzen

      • h492019

        Owen mesterhármas! 😀

    • Porter Ramsey

      bendtner:S

      • LukSó

        ajjaj 😀

      • EZS

        baszki, ne.

    • RobinGood

      Miért ennyire hú de félelmetes a Wolfsburg?

      • LukSó

        ld. lejjebb 😀

  • Krunyec

    PSV, MANUTD, CSK MOSKVA, WOLFSBURG

  • Porter Ramsey

    chelsea kurvakönnyű, city gecinehéz csoport. csak a szokásos

  • fella

    na, hajrá City, vigyétek De Bruyne-t 😀

  • Rio

    City de orbitálisan beszopta 😀

    • RobinGood

      ezek minden évben 🙂

  • RobinGood

    Ez azért nem egy halálcsoport, tovább kell menni

    • stanleykubrick

      Első hely kell, nem kell Wengerkedni.

  • wolandrule

    Hát persze….

  • stanleykubrick

    Hát ezt így benyalni.

    • Porter Ramsey

      whatever, hozni kell a csoportot, nincs mese

  • RobinGood

    Ezt nem értem. A Macabit miért nem kaphattuk?

    • EZS

      mert a másik ágon van már 2 német

  • mddnszksz

    gent v zágráb lesz. no worries

    • Kriss

      :DDD

      • mddnszksz

        hagyjuk nemszámít 😀

  • stanleykubrick

    Érik a két német egyike ide…

    • RedDevil4life

      Egyre jobban.

    • wolandrule

      Nem is nagyon lehet más bakker…

  • wolandrule

    Jajj ne!!!

  • Freeezer89

    a benfika – astana tavolság mennyi? 😀

    • RobinGood

      sok, egész Európa meg fél Ázsia 🙂

      • Freeezer89

        kb 7400 km 😀 gyönyörű

  • RobinGood

    Mondjuk az szép út lesz Lisszabonból Kazahsztánba 🙂

    • Kriss

      3 hét teveháton, nem nagy kaland

  • Porter Ramsey
    • Moyes Story

      a többi sem volt könnyebb, ez még talán a legjobb

      • Porter Ramsey

        ha azután megyünk moszkvába, miután már lefőtt a kávé, semmi probléma.

        • Moyes Story

          egy moszkvai út belefér a 3ból, psv úgyis itt van a szomszédban

          • Porter Ramsey

            akkor nem, ha moszkva után a britanniába vagy valami szar helyre megyünk

  • Kriss

    Annyira nem szar az a Moszkva, szarabbul is járhatnánk, mellesleg a Luzsnyikiben emlékeim szerint jó a mérleg eddig

  • Freeezer89

    de szerettem Abidalt 🙂

  • RobinGood

    Remélem nem Tel-Avivba kell majd menni

  • EZS

    gent? 🙂

    • stanleykubrick

      astana?

      • EZS

        ne 🙂

    • RobinGood

      Az jó lenne, nagyon szép város (aminek semmi jelentősége :-))

      • EZS

        in gent

  • RobinGood

    Az a H csoport elég érdektelen lesz

    • stanleykubrick

      de kiegyensúlyozott, szerintem teljesen korrekt. A-D normális esetben biztosan nem jön össze.

  • Moyes Story

    a cska moszkva az mit ér?

    • wolandrule

      Könnyű ellenfél, nem kis mákkal jutottak tovább. Jó a sorsolásunk eddig.

  • LukSó

    fockofff! bang out of order

  • wolandrule

    Az Arsenal és a City hozza a szokásos sorsolását 😀

  • RobinGood

    City megint durvul 🙂

    • LukSó

      az ELben majd 🙂

  • stanleykubrick

    Juventus-City-Sevilla…Ujjj. Wolfsburgot esetleg?

  • Porter Ramsey

    #keletitúra csak ne az asztanát

  • EZS

    annyira tudtam

  • Rio

    Ruszkik, haza.

  • RobinGood

    Francba

  • stanleykubrick

    Moszkva. Királysáááág!

  • RobinGood

    Legyen Roma

  • stanleykubrick

    3.-ból Doneck, Sevilla nem kéne, negyedikből meg a Wolfsburg azt viszlát.

    • RedDevil4life

      Orosz túra

    • Moyes Story

      doneck sevilla nem lett

      • stanleykubrick

        csak így tovább, álomsorsolás.

  • barcát miért nem kaphattuk?

    • Moyes Story

      saf elintézte

    • stanleykubrick

      Én ezt már sose értem, de örülünk. Amúgy esetleg valami olyasmi lehet benne, hogy ki, mikor, hol játszik, akár országon belül is.

    • wolandrule

      A Chelsea tv közvetítései miatt.

      • ez komoly? 😀

        • wolandrule

          Igen, ha ők kedden játszanak, akkor mi szerdán, ezt jelzi a kék meg a piros szín, vagy mi a fasz 🙂

          • reelbeba

            😮

    • EZS

      túl sok angol volt azon az ágon.

    • RobinGood

      Mert egy napon csak két azonos ország beli játszhat és azon az ágon már ott volt a chelsea meg az arsenal

      • EZS

        Cityvel egy napon játszunk? Megint zsúfolt lesz a stadiontúra az OT-n 😀

        • RobinGood

          🙂

  • RobinGood

    PSG-Real az szép páros

    • EZS

      Mariska! 😀

      • RobinGood

        Én miatta szerettem volna a PSG-t. Látni a köcsög fejét a padon mikor vezetünk ellenük 🙂

  • Rio

    Mondjuk így kevesebb meccsünket fogja normális tv adni.

    • csakaMU

      Ha moyesstory velünk ki ellenünk?

  • stanleykubrick

    Hát eddig csodálatos.

    • reelbeba

      Arse :DDD

  • reelbeba

    Lajos akkora mázlista mint az állat

  • Tika

    bazzeg.. .))
    mák

    • csakaMU

      Figy má te kedveled a Unitedet?

  • RobinGood

    most már csak azt szeretném ha nem kellene keletre menni

  • Kriss

    PlayStationVeerenging Eindhoiven

  • lackoo

    megvagyunk!!! 😀

  • Porter Ramsey

    :DDD csóró arsenal után

  • reelbeba

    Juppi

  • Rio

    PSV :D:D

  • EZS

    😀 Eddig jó 😀

  • Kriss

    Éééés itt van a “legfogalmatlanabb játékosok akik BL döntőt nyertek” verseny győztese, Belletti. Az az ember hogy tudott BL-t nyerni?

    • wolandrule

      Úgy, hogy az Arsenallal játszottak.

    • Tika

      akarod mondani a legfogalmatlanabb győztes gólt szerző

  • Freeezer89
    • EZS

      a kép, ahol egyik csapat mezében sem azonos nemzetiségű játékos szerepel. Bár a milanos srácot nem tudom, ki. 😀

  • Porter Ramsey

    pislogni sem merek, olyan gyorsan zavarják le

  • Moyes Story

    a psv-t kapjuk meg, a többi nem érdekel

    • Rio

      tessék

      • Moyes Story

        kösz elég is

  • EZS

    szerintem megkapjuk az egyik szovjet csapatot.

  • bensmith

    PSV-MU-Dinamo-Gent pedig az enyém

  • Rio

    Bayern, MU, Roma, Gent lenne a tippem.

    • RobinGood

      Én tartom a PSG v. Barca, Roma, Wolfsburg tippem

    • wolandrule

      Zenit, a többi mindegy

  • Porter Ramsey

    hogy izgul a kopasz:DD pedig régi motoros már

  • EZS

    Zubizarreta! 😀 Utoljára a pályán láttam, ez durva, milyen nagypapi lett!

    • RobinGood

      Mikor talán Nigéria ellen játszottak és a rövidre rúgtak neki gólt kb 3 méterről… 🙂

      • EZS

        igen, méltó utódja volt Arconadanak!

        • RobinGood

          Na én rá nem emlékszem, de a fentitől eltekintve Zubizarreta elég jó kapus volt

          • EZS

          • RobinGood

            Áááá tényleg, bár én akkorról csak Platinire, Tiganára emlékszem 🙂

            Viszont akkor már az a bizonyos Zubizarreta produkció is legyen meg 🙂

          • EZS

            és tényleg! 🙂

  • Porter Ramsey

    méhes >>>>>>>>> knézy
    peter <3

  • ezraharrari
    • wolandrule

      Fura pályák vannak arrafelé 😀

  • Balint88

    Valaki tudna agyni egy streamet a sorsolásra?

  • wolandrule

    Kula csoport kéne, amit nyerhetünk, akkor a 8ig minimum elmehetünk, plusz tudunk a bajnokságra koncentrálni.

    • Porter Ramsey

      kemény első kalaposat akarok, a többik legyenek csicskák meg Manchesterhez közeliek

      • wolandrule

        Én egy sima első helynek örülnék, ráérünk később megméretni magunkat.

        • Porter Ramsey

          egy nagy elleni jó eredmény sokat lendíthet a csapaton, de nem mondom szomorú leszek, ha az általad vázolt szenárió valósul meg

  • Moyes Story

    Herrera: “If the manager wants me to play I am going to be ready, if the manager wants me to wait, I am going to wait. I am a team player.”
    Herrera: “I am realistic and sincere, and this is the way I think I am going to get my chance.”
    Herrera: “I think I try to help my teammates, I try to offer myself. I’m a team player, I don’t think about me, I think about the team.”

    • sipi

      az gáz ha szerelmes vagyok? :v

      • ezraharrari

        Csak akkor, ha nem Herrerába

  • Angus

    Rooney-nak még 17 gól kell és meglesz a 250, amivel meg is előzi Sir Bobby-t. Nem semmi baszki, és ezt mind a szemünk láttára. 🙂

    • EZS

      reméljük, még idén meglesz! 🙂

  • fella
    • MrFer

      egy ugyanilyen posztot Van Gaal-tól is megnéznék 😀 😀 😀

      • Rio

        Perverz állat 😀

    • Angus

      szerintem ha ezek után sem lő idén (mindent egybevetve) minimum 20 gólt, akkor baj van

      • Achi

        Láttad, hogy Depay is mit művelt a Brugge ellen az első meccsen, aztán Newcastle ellen meg már nem működött ugyanaz. Sajnos Rooneyval is az a helyzet, hogy nem fog 3 ilyen labdát kapni a PL-ben egy meccsen. Más a szint.

        • Attylon

          Egyetértek. Rooney idén a PL-ben, ha játszik mind a 38 bajnokin, sem fog rúgni 10-nél sokkal többet. 13 körül tippelek. (És az már szerintem jónak lesz mondható)

    • saboslav autokocsi

      a Nike papucsért majd biztos jár egy pacsi a klubtól. 🙂

      • lackoo

        Nike szponzoráltként belefér szerintem abszolút…a pályán is Nikeba van

  • csakaMU

    Sturridge elvileg ellenünk térhet vissza. Fasza…

    • Angus

      a liverpoolba? hát akkor semmi gond 😀

  • fella

    Jorrente ingyen ment a Sevillába… ennyiért Rooney backupnak simán jó lett volna nekünk is.

  • Moyes Story

    RvP Henriquez

    Di Maria Nani

    Cleverley Fletcher

    James Thorpe Evans Rafael

    Valdes

    • Golf

      Remélem ez a fantasy csapatod. 🙂

    • Sokkal durvább, ha hozzáveszed azokat is akik tavaly távoztak LvG irányítása alatt.

      • Angus

        Nagyon nehéz nekem ehhez hozzászokni.

      • Moyes Story

        ez csak 2015 amiből még van egy pár hónap, ez szerintem durvább

    • bedeabl

      Evansszel tényleg mi van? Hova megy és mikor? Kezd kifutni az időből.

  • Angus

    Szerintem Wazza triplája és a sima 4-0, örömjáték, Herrera, mind-mind nyomós ok arra, hogy miért fáj még mindig a fejem a tegnapi ivászat után, ha hangokat hallok. Ahogy követtük a meccs eredményét, úgy fogytak a féldecik.

    • Krunyec

      1. félidőben szerintem még Herrera is tisztult az előző esti sörözésből.

    • fabiancancellara

      és még Vale nem is játszott, pedig rá van ivójáték:)

      • RobinGood

        Attól nem lehet bevasalni.

  • fella
    • mddnszksz

      pont most akartam én is belinkelni 😀 Ja, meglepően közvetlen. megtarcsuk

    • Angus

      imádom a tsávót 😀

    • MrFer

      mekkora jófej gyerek már! Benne az áhitat, amit úgy hiányoltunk egyesekből *khm*fckyrslffdmr*. És ez a mondat: “You have to understand that when Manchester United play in the United States, even against Barca or against another big club, out of the 80,000 spectators, 70,000 are there for United.” ’nuff said 😀

      • fella

        mondjuk ha a Soton nem baszakodik tavaly nyáron, akkor az Arsenalról vagy a Spursről mondana (próbálna mondani) hasonlóan szépeket, de ezt kb el is ismeri az interjúban azzal, hogy elmondja, hogy elment volna valamelyikhez egy éve szíves örömest.

    • Rio

      Szimpatikus és intelligens gyerek.

    • az ő csaja dolgozik, innen már lehet sejteni, hogy nem egy tipikus futballistáról van szó

      • Angus

        ez komoly? ez a Morgan gyerek ízig vérig United futballista, hiába Spurs meg Arsenal meg ilyen olyan dolgok

        • csakaMU

          ja a csaja bolti eladó egy adidas boltban manchesterben. valami tök átlagos heti béren van, nem egy tipikus wag az biztos

    • csinibob

      “Today, I always put my left sock on before my right sock, but simply as a reflex. Beforehand, it was a real superstition of mine.” HAHÓÓÓÓÓÓÓKA, ezt tőlem lopja 🙁 🙁

  • Moyes Story

    United can now field an Under-19 side in the UEFA Youth League.

  • reelbeba

    Tegnap Durmi nem sokat vitézkedett elöl. Ez taktikai dolog lehet, vagy rápihent a szvenzire?

    • Csordás Adrián

      Shaw is csak az elején, ha az ellenfél nem áll be 10 emberrel védekezni akkor nincs szükség a szélső hátvédjeinkre elöl.

      • Achi

        Biztos, hogy nem fogjuk megváltoztatni a játékunkat, és előre fognak jönni.

        • Csordás Adrián

          hát ha felesleges előre menniük akkor minek menjenek? nincs ebben semmi változtatás

    • csakaMU

      swansea ellen se ajánlom neki hogy előre rohangáljon, montero gyerekkel nem lesz egyszerű visszafelé futkosni, lehet kicsit fel is kéne adni a jobboldalt emiatt támadásban, nem tudom.

  • stanleykubrick

    A tegnapi meccsről annyit mondanék, hogy ez a Brugge, iszonyat gyenge, szerintem kiesnének a PL-ből.
    Rooney első és harmadik gólja zseniális volt. Az elmozgások, hogy nehogy lesre fusson stb. A gólpasszokról pedig nehéz lenne bármit mondani tegnap. Depay, Mata, Schweinsteiger. Egészen elképesztő labdákat osztogattak ők. Herrerat meg akarjuk, éppen ezért ideje átállni a 433-ra most már.
    De az, hogy ebből a formából miket tudnak átmenni a játékosaink, az már jelentős kérdés. Amúgy gondolom azért Hernandez lőtte a tizit, mert ebben a továbbadós formulában nyomulnak a játékosaink, amiről korábban beszéltünk, nem? Most egy ideig Hernandez se lő tizit, nem kell aggódni. 😀

    • fella

      miben lesz már a 4-3-3, mint ez a 4-2-3-1 a gyakorlatban? szerintem max annyiban, hogy egy klasszikus 4-3-3-ban nem herrera és mata cserél helyet, hanem depay, mata és rooney cserélget. tök mindegy a formáció, 4-2-3-1-ben kell felállni carrick, schmidfield/2, herrera hármassal, és működik a csapat

      • Achi

        Szerintem a 4-3-3 az lehet úgy is, hogy egy védekező középpályás van, és 2 ember van előtte, akik támadóbb szellemben játszanak, így V alakban vannak. Ilyenkor nincs 10-es vagy irányító szerep. Előttük pedig a középcsatár és a két szélen a szélső támadók. Aztán lehet úgy, hogy a V fordított és van két védekező középpályás és előttük egy 10-es, ez már tényleg majdnem olyan, mint amit most játszunk, kivéve, hogy ehhez (meg az előzőhöz is) gyors szélsők kellenek, akik azért előrébb játszanak, mint a középpálya. A 4-2-3-1-ben meg a két szélén lévő játékos is inkább a középpályáról indul. Ez talán biztonságibb. A 4-3-3 szerintem Mata miatt nem megy. Ő nem az az igazi gyors szélső, nem jó kvázi 3. csatárnak. Nekem ez a meglátásom az elvieket tekintve 🙂

        • csinibob

          a 4-3-3-ban én sem látom Matát. Az Schweini – Carrick/Schneiderlin – Herrera, Depay, Young, Rooney verzióval működhetne igazán.

          • Achi

            Persze Young már sokkal jobban illik oda, csak ő meg inább a balszélen a jó, ahol Depay van most.

          • csinibob

            ez igaz, de belőle még mindig könnyen lehet jobbszélsőt faragni. Depaynak nagyon megy ott, ő a jövő, Young meg láthatóan eljétszik bármit közepes szinten. Amúgy az a legvalószínűbb, hogy marad minden, ahogy eddig, és a 4-2-3-1-ben Herrera megkapja a 10-est, és Fellainivel felváltva játsszák az ellenféltől függően. Januzajnak meg szerintem Mata pihentetésekor szánnak szerepet, mert 10-esként sem nyújtott többet, mint korábban. (ha csak nem megy kölcsönbe valahova, de ahhoz valakinek még érkeznie kellene)

    • RobinGood

      Szerintem tegnap annyi derült ki, hogy Herrera vagy 10-es vagy pad. A 11-est lehet, hogy a cserélgetés miatt rúgta Hernandez, de az is lehet, hogy neki is kis önbizalmat akartak növelni, na ez nem sikerült. egyébként szerintem kijátszotta magát a csapatból addig a pillanatig míg ki nem hagyta az üreskapus helyzetet. Az tipikusan az a nagyon szar szituáció, ami után LvG sem fogja azt mondani hogy csá fiam. Mert ennyire senki nem szar.

      • stanleykubrick

        A 4231-ben valóban, amúgy meg a 433-ban alap kezdő lenne.

    • csinibob

      Önbizalomnövelőnek volt szánva. Ha már Rooneynak összejött, Hernandez is lendüljön bele. Innentől majd lelkesen lőheti a gólokat az edzésen, mert valószínűleg más kap majd lehetőséget a komoly meccseken.

  • lackoo

    https://www.facebook.com/manchesterunited/photos/a.411767862745.195597.7724542745/10153194780722746/?type=1&theater

    Back with adidas Football. Back in Europe. Back in black. #BeTheDifference

    ez volt már? vagy csak találgatás szinten létezett eddig?

    • csinibob

      biztosan ez a a hivatalos verzió, de nagyon jól néz ki.

      • lackoo

        attól viszont teljesen kivagyok, hogy már a kép alatt megjelentek egyből a welcome zlatan kommentek…agyfasz 😀

        • csinibob

          Zlatan 😀 😀 na, ő kell még. túl egységes a csapat 😀 bár a gólképtelen Cavanihoz képest nálam még mindig inkább ő, ha már a pletykálunk.

          • wolandrule

            Nem tudom mi a vicces, nagy fogás lenne, pont egy ilyen csatárra van szükségünk.

          • EZS

            és minden reggel leborulnék az életnagyságú Zlatan poszterem előtt! 😀

          • csinibob

            Utálják egymást van Gaallal, nem viseli el, ha nem őt rajongják körül, szereti a médiában kiteregetni a szennyest. Padozni nem hajlandó, ha úgy kívánja a csapatérdek. Ja, mindezek mellett tényleg nagy gólvágó, kérdés, hogy megéri-e.

          • mrmojo

            pont nem egy ilyen csatárra , zlatan óriási játékos , de ő taktikailag az “ott vagyok ahol éppen kedvem támad” játékos , gyakran jön vissza félpályáig , elkéri a labdát , dédelgeti , passzol egy 3 métereset , és ott marad sétálni pár percig. lvg nagyon pontosan megszerkesztett hadrendjébe szerintem egyáltalán nem illik , ő túl fegyelmezetlen ahhoz

    • Achi

      Nem is rossz. De miért nem piros, miért ez a narancs?

    • stanleykubrick
      • csakaMU

        mér’? szerintem menő.

        • Freeezer89

          nekem is bejövős

          • stanleykubrick

            Rátok küldeném a svindlirendőrséget.

          • csakaMU

            az mi?

          • stanleykubrick

            Egy kurva jó könyvben olvastam, amúgy: “A Svindlirendőrség azoknak az „igazi” felnőtteknek a képzeletbeli, rémséges szervezete, akik – hisszük valahol a tudatalattinkban – egyszer csak bekopogtatnak hozzánk az éjszaka közepén. Azt ordítják a fülünkbe, megfigyeltünk, és bizonyítékunk van rá, hogy FOGALMAD SINCS, MIT CSINÁLSZ.”

          • csakaMU

            engem csak a rézfaszú bagollyal ijesztgettek mikor kölyök voltam. ez is biztos valami hasonló lehet 😀

      • cselszkinél is hasonló a gatyakoncepció

      • ezraharrari

        szerintem pont olyan, mintha beleugrottak volna a fiúk egy tál kólába. teljesen rendben van

      • Shadedweller

        Ez a fekete design szerintem teljesen jó! Csak kicsit fura, hogy térdig belelógatták őket a hipóba…

    • danNN

      2007ben vettem mezt utoljára, de asszem egy ilyet beszerzek.

    • Angus

      Ezért a címerért egy faszkorbács járna, de nem lett rossz. És fekete színű, végre! 🙂

  • csinibob

    Néhány gondolatot szeretnék – akár vitaindítóként – közölni veletek, mert véleményem szerint a tegnap esti mérkőzés sok kérdést eldöntött. Szimbolikus, hogy tavaly ilyenkor égett a csapat egy olyan MK Dons ellen, amit a tegnapihoz hasonló játékkal kellett volna hazazavarni. A tegnapi Bruge elleni meccsből ugyan messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, de látható, hogy az utóbbi egy év hasznosan telt. Van Gaal meglelte a sokat emlegetett filozófiát, mindenki tudja, hogy mit kell tennie a pályán, és hogy mire lesz elég? Most még nehéz lenne megmondani, de ennek a pár sornak nem is célja a találgatás.

    Először, akiknek sikerült bizonyítaniuk:
    Rooney megtörte a 10 meccses gólcsendet, innentől nem lehet probléma az önbizalmával. Ami ennél is fontosabb. Ha van kiszolgálás, még mindig tudja, amit egy világklasszis 9-es.
    Herrerán látszott, hogy mindent feltesz erre a meccsre, és annak ellenére, hogy a jelenlegi szisztéma nem az ő stílusának kedvez, valamint a meccs első féidejét elgörcsölte, megmutatta, hogy 10-esben hatékonyabb Januzajnál, akinek jóval több lehetősége volt már idén bizonyítani. Egy sor erejéig mindenképpen meg kell említeni Schweinsteigert, aki az új igazolások közül a legkevésbé villogott eddig. Parádés passzt adott.

    És, akiknek nem:
    Januzaj láthatóan nincs készen arra, hogy kezdő 10-es legyen a MU-ban, egy év kölcsönben jót tenne neki, ahol végig kezdőként számítanak rá, mert nem valószínű, hogy a teljesítményével hosszan a kezdőben tudna maradni.
    Hernandez már a ‘Castle ellen bizonyíthatta volna, hogy lehet számítani rá, de sem akkor, sem most nem sikerült hoznia az elvárt szintet. Óriási helyzetet hagyott ki akkor és most a Brugge ellen is, a 11-est nem is említem. Van olyan, hogy valaki elcsúszik, de nem lepett meg senkit, hogy a büntető kimaradt. Az akarat látszik, de lehet, hogy ez volt az utolsó nagy lehetősége.

    Még pár nap van tranfszer-időszak végéig, ami nem jelenti, hogy távozna, de Wilson biztosan tettre készen várja az első lehetőséget idén.

    • Rio

      Tök egyetértek mindennel, kivéve, hogy ne essünk túlzásokba a tanulságok levonásával. Az első komolyabb ellenfél ellen kezd majd derengeni, hogy ki hol tart valójában. Kellene egy csatár még, és Matának sincs megfelelő backupja.

      • az hétvégén meglesz. swansea idegen az egyik legnehezebb túra

        • Newton_heath

          Tavaly kurva nagy mákkal oda vissza megvertek minket..Bögyömben vannak

        • Achi

          Bizony. Most kellene majd igazán jól játszani. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy kijön-e a csapatból, ami benne van, vagy besülünk…

        • csakaMU

          monk át fogja adni a területet. ayew, montero, gomis elég gyors embereik vannak. kontrákra nagyon oda kell majd figyelni. carrick-schneiderlin középpályával azért foghatóak, viszont nekünk se lesz sok helyzetünk úgyhogy remélem maradt legalább egy gól valaki lábában

    • Achi

      Bejártunk egy utat tavaly óta az biztos. Egy olyan csapatot kellett gatyába rázni, aminek az önbizalma szinte a 0-án volt. Sok volt a kérdőjeles játékos és világítottak a lyukak nem egy poszton. Azóta fel lett építve egy alap a fejekben, hogy mit is kell játszani, hova is kéne eljutni. És ez nagyon fontos. Egyszerűen látszik a csapaton, hogy tudják, mit akarnak. Moyesnál tök ellentétes volt az ív, de ezt hagyjuk is. Jöttek új (hasznos) emberek,
      persze ez sem utolsó dolog, még akkor sem, ha becsúszott egy Di Mariank meg egy Falcao is. A csapat még
      nincs kész! Ezt is ki kell emelni. Nem értek egyet nagyon sok mindenben Lajosunkkal, de azt meg kell hagyni, hogy a tapasztalata és határozottsága (arrogancia?) nagyon kellett ide, hogy visszahozza a csapatot a süllyesztőből. Nem is a 7. és 4. hely közötti különbség itt a lényeg, hanem az „érzés”, amit a csapat áraszt a
      pályán. Hogy újra a minden meccsen esélyes nagy csapat vagyunk. Ez pedig baromira nem mindegy szerintem. A játékunk nem tökéletes, vannak még lyukak is néhol, és Lajos érthetetlen döntéseket tud hozni (elég sokszor), de ha így fejlődünk, akkor nagyon remélem, hogy a következő menedzser már egy PL és BL esélyes nagycsapatot vehet át és nem egy 7. helyre (jogosan) visszaszorult gazdag középcsapatot.

  • United82

    A CM poszt tavalyi és idei szerepéről kb tanulmányt lehetne írni….na jól van nem ragozom tovább , mindenki láthatja a tavalyi és idei rendszerünk közötti különbségeket 😀

  • csakaMU
  • United82

    Ok h löttünk 4 gólt, de megint csak 1 kapuralövése volt az ellenfélnek és kb 2-3 helyzete, ráadásul azok is akkor amikor már kb minden eldőlt. 5 meccs alatt 1 öngólt kaptunk összesen.
    Ok ez a bruges elég gyenge volt, de egy dolog nagyon kijött a meccsen mégpedig Herrera szerepe. A Cm poszton egyáltalán nem találta magát, hibát hibára halmozott, majd miután felkerült AM posztra gyakorlatilag minden megmozdulása bejött valamint gól és gólpassz. És okés hogy előnyből játszottunk és volt területünk is, de amit a második félidő elején gyakorlatilag Herrera vezérletével leműveltünk az nagyon nagyon jó volt. Herrerának ez kell hogy közel legyenek hozzá az emberek és hogy tudjon kis játékokat , okos passzokat és gyors kapuraindulásokat csinálni. Tavaly sokkal közelebb voltak egymáshoz a játékosok és így abban a rendszerben a CM poszt feküdt neki , most a CMek elég hátul vannak és inkább ők egy egy hosszú passzra vannak berendezkedve de távol azoktól akikkel kis játékokat lehet csinálni. De az AM poszt ebben a rendszerben HErrerának lett kitalálva. NAgyon csalódott lennék ha a Swansea ellen nem Ő kezdene ott. És Rooneyval is lett foglalkozva, mert a tegnapi meccsen nem kolbászolt annyiszor hátra, tényleg mint 9-es várta a bogyót és a lehetőségeket. Remélem ez a mesterhármas megadja az önbizalmát.
    Januzaj viszont a harmadik meccsén is lehozta a nagy semmit. Ok a villa ellen lőtt egy szép gólt, de azóta nem volt értelmes megmozdulása….gyakorlatilag emberhátrány…..CSicsát a végén majndem megsajnáltam, de Lajos nézése kb mindent elárult 😀
    Schweini gólpassza meg egészen elképesztően nagy volt…
    Összeségében ok h ez a Bruges elég gyenge de 7-1 az 7-1…és ma délután sorolás….Lajos most teljesített azt amit tavaly vállalt, visszavitte a csapatot a BL főtáblára. MOstantól lehet előrelépni.
    Továbbra is azt mondom kell egy ember előre, akár AM akár csatár és valami azt súgja így h megvan a BL így zöld utat kap egy nagyobb kaliberű játékos megvétele…..

    • csakaMU

      AM nem kell. Abból annyi van hogy Tiszát lehet velük rekeszteni. Roo, Herrera, Mata, Janu, Depay, Fella mind tud ott játszani. Egy igazi vérbeli befejező kéne, mert nem vagyok benne biztos hogy Rooneynak fog menni a PLben is annyira, ahogy az elvárható lenne, Csicsa meg sajnos egyre távolabb van tőlünk, tegnap amennyire lehetett kijátszotta magát a csapatból.

      • United82

        Én is csatárt vennék inkább, de nem tudom Lajos hogy gondolkozik ,de valóban AM-ből illetve aki AM-et tud játszani nagyon sok van a keretben.

      • RobinGood

        Ha csatárt hozunk, akkor Herrera nem nagyon kap újra lehetőséget 10-esben, mert Rooney fog visszalépni és Rooney mozdíthatatlan. Pedig tegnap jól festett az a négyes elől Herrerával. De azt nem szabad elfelejteni, hogy 15 percről beszélünk és vezettünk és nem egy PL szintű csapat ellen. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy januzajnak kb ugyanezen körülmények között 45 perce volt arra, hogy alkosson valamit.

    • Achi

      El tudom képzelni, hogy mostmár Herrera kezd Janu helyett. De azt is, hogy nem 😀

  • Fish08

    De szeretnék a citynek egy barca-Galata-Wolfsburg csoportot

  • Pásztor László

    Reporter: “Are you ready to face Barcelona or Bayern?”

    LVG: “I don’t think they want to face us”

    Kint van a fasz az asztalon.

    • Moyes Story

      #faszazasztalon

      nemtom má kiírta, de ez mehet a szótárba

      • EZS

        feljegyeztem

        • Moyes Story

          pihenj

          • EZS

            igenis!

      • csakaMU

        énvoteam

  • Pásztor László
  • Pásztor László
    • Newton_heath

      Ebből az a kedvencem, amikor ugyanezzel a fejjel rázza a mellzsírját.

  • Csordás Adrián

    Ma először húztam fel ebben a szezonban a 07-08-as Rooney mezemet meccsnézéshez. Tegyek így máskor is? 😀

    • csakaMU

      maradhat zuhany alatt is, alvás közben is. majd májusban leveheted

      • Mainpieeater

        ne is húzd le amíg rooney vissza nem vonul. Eggyéválik a bőröddel. Te és a mez egyek lesztek mostantól.

    • Fish08

      És küld az emnégyet a mozaikba, a róma szurkoló riporterrel együtt 😛

  • csakaMU

    glazer is ott volt belgiumban. valami készül. vagy tényleg ennyire jó a sör arrafelé?http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2015/08/26/19/2BAF6B1700000578-0-image-a-32_1440615513933.jpg

    • Moyes Story

      woody megkapta a hírt hogy jöhet zlatan

      • csakaMU

        vagy csak csajoznak. ezzel a nézéssel

        • RobinGood

          Hát Glazernek a slusszkulcsot is elő kell vennie 🙂

          • Moyes Story

            elég csak bemutatkoznia

          • csakaMU

            repülő nem kulccsal indul

          • RobinGood

            De a botkormány nem fér a zsebébe 😀

          • EZS

            de azt mondja, hogy nála van, és meg is mutatja, ha kell.

          • RobinGood

            És előveszi és helikopterezik? 🙂

          • csakaMU

            hu azt mennyi ideig gyakoroltam mire összejött. nagy skill, mondjuk csajozásnál eddig sosem működött

    • EZS

      bolombolingolombilot hozzuk.

      • csakaMU

        legközelebb írd azt hogy lukaku uncsijáról. egyszerűbb

      • Moyes Story

        ha igen, akkor stip-stop az emberem

      • Kriss

        Én Koplárovicsot kérném

        • EZS

          parancsolj

        • Mainpieeater

          én tolmácsot kérnék, ha Vida Ildikó éppen ráér

      • Kuba

        2 meccsen keresztül tudtam nevetni rajta ahogy a (magyar) kommentátor bejelenti tök komolyan hogy bolongolimbombonál a labda:DDD

      • RedDev

        #emberem 😀

    • RobinGood

      Biztosra mentek és idén ott akartak lenni egy BL meccsen

    • nemtom hihetünk e az m4nek de 100 fős szállodát bérelt a klub. vagy valami hatalmas kurvázás van, vagy teljesen bekattant valaki

      • csakaMU

        :DD ma már nem lesznek ott, de akkor a tegnap esti nagyon jó hatással volt rájuk. csak így tovább. remélem swanseaban is vannak jó kis bővérű leánykák

      • EZS

        kell hely a törpéknek és az Amszterdamból átköltözött csajoknak.

      • mddnszksz

        én mondtam, hogy Rooney-nak kurvázás kell, hát lettek kurvák

    • wolandrule

      A másik fickó az, aki addig kínozza a kiszemelteket, amíg alá nem írnak.

    • Porter Ramsey

      és akkor irány a szomszédos Amszterdam a piroslámp…őőő, az U21-esek meccsére

      • csakaMU

        az carringtonban lesz

        • Porter Ramsey

          egy kamuszövegnek sosem kell 100%-osan igaznak lennie

  • Chestcontrol

    Van link a sajtotajekoztatorol?

  • Pásztor László

    Rooney leszakadt a mentális gát a tripla után, és elkezdett edzeni a meccs után:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=907865882614295&set=p.907865882614295&type=1&theater

    • bedeabl

      Hinnye csak volt még egy hajbeültetés

    • neki egyszer egy másik gát is át fog szakadni

      • Porter Ramsey

        már rég megtörtént

      • Pásztor László

        Lehet meglesz a tripla is neki egy “meccs” alatt?

    • csakaMU

      fasza

  • Kriss

    Hernandezt Madridban kb. hajat csináltatni tanították meg, és szolibarnulni. Másra nem volt jó az az 1 év kölcsön.

    • csakaMU

      tehát bebuzult. ezt eddig is tudtuk. na jól van az, majd visszakapjuk a régi csicsát hamarosan.

      • Fish08

        Remélem, imádom.
        Amúgy, olyan, mintha a lelkére vette volna, hogy 1 évig nem kellett

  • Moyes Story

    ez volt az amit nem mutattak a kamerák

    http://www.gfycat.com/GrayFrayedEsok

    • énekelték is neki hogy elcsúsztál mint stevie g

    • Achi

      meanwhile in Brugge…

    • Pásztor László

      De Gea leugrott ünnepelni a csapattal? A padra ugyse ülhet 😀

    • EZS

      de rohadt gyorsan felpattant a fickó! Még én is elfutottam volna előle!

    • bedeabl

      lol

    • RobinGood

      Csóri, elcsúszott és mikor fel akart kelni akkor újra 😀

      • RedDev

        Shaw minden bizonnyal ezt kacagta, mert pont őt mutatta a kamera ennél az eseménynél… 😀

    • dawos11

      :DDDDD

    • Csumpitáz Béla

      de miért a melegítő Chicarito futott be érte?

      • Kövi

        Nem Anderson volt? 🙂

  • Pásztor László
    • danNN

      És a chica haterek mit mondanak ma? #Zlatanhype

      • Pásztor László

        Szegény Chicha egyetlen mentsvára volt ez a meccs, legközelebb talán a ligakupában játszik majd Wilson cseréjeként. A tizit is elbaszta, aztán még a saját fejét se találta el, ezen a meccsen egy laza mesterhármast is guríthatott volna, ha úgy megy fel a pályára ahogy régen tette.

  • LVG when asked about where he’s watching the CL draw: “I’ll be watching the U21s as that is more important. I can’t affect the draw.” #mufc

    • Moyes Story

      lesz u21?

      • ajax fiatalok ellen. ott játszik majd rojo. hátha kilesünk valami jó kis holland pelyhesfaszút

        • Moyes Story

          de gondolom nekünk azt a meccset nem adják

          • csakaMU

            mutv csak adja

          • bedeabl

            Az mindent ad, csak a bajnokikat nem.

  • dawos11

    nagyon remélem, hogy Lajos ezek után már nem felejti el Herrerát, megint hatalmasat játszott szerintem. minden megmozdulásán érződik, hogy benne van a kreativitás, próbál előrefelé játszani. még ha pontatlan is, legalább nem alibi passzokat ad. a kommentátor is hiába fikázta pl. Januzaj lehet nem hibázott annyit de alig volt említésre méltó momentuma…

    • Porter Ramsey

      ne legyen kétséged, nagyon gyenge volt a kis Ander az első 45 percben.

      • dawos11

        oké voltak rossz megoldásai (1 pocsék lövés, egy luft meg egy rossz belépő) de valahogy akkor is volt benne elképzelés. de persze a második félidőben volt igazán jó 🙂

    • RobinGood

      Herrera akkor lett jó mikor Januzaj helyére került. Ott viszont nagyon jól nyomta.

      • Moyes Story

        ez mondjuk engem aggaszt hogy kell mögé két ember, elvileg ő box-to-box kp

        • bedeabl

          Ezek szerint mégsem 😀

          • bedeabl

            De azért egy meccsből nem feltétlenül kéne levonni mindenféle következtetést.

          • Moyes Story

            csak mert tizesünk már így is van elég, CM-ből meg csak snájdig, meg a schmidfield

          • fella

            meg blind, akit biztos sokkal jobb cm, ha carrick/schmidfield van mellette, nem hernyó

        • valencia felesleges bal lába v

          tavaly se kellett

        • RobinGood

          de ez miért baj, ha úgy tolja ahogy ma? Mögé megvannak az emberek, elől meg működhet.

        • United82

          Bilbaoban is Am volt. És tavaly is az volt jó h fella mint koszikla állt és amikor herrera elkezdett jjátszani akkor volt biztosító ember. Ebben a 2cmes felállásban úgy h az am elég távol van nem lehet azt csinalni. Viszont AM poszton igen mert tuti van 2 cm mögötte. Herrera csak három tagú kpalyan jó es ha ő am akkor kb háromtagunak is lehet mondani a felallast.

        • Mainpieeater

          azért messze nem volt meccs idén a lábában, ennél csak jobb lesz, de senkitől nem várhatjuk, hogy nulla perccel a cipőiben európai porondon egyből klasszist fog nyújtani a saját szerepkörétől egy picit visszább (és a másik oldalon. Ez mondjuk jó kérdés. Miért Depay oldalán játszott miért nem Matáén?)

        • csakaMU

          rá mindig is 10esként tekintettem. akkora menő goalscorer a gyerek, hogy hiba lenne egy sorral hátrébb játszatni. az a 3 ember (vész esetén ott van blind, sőt rooney is :D) bőven elég a két box-to-box posztra. mondjuk schneiderlin nélkül kiállni komolyabb meccsen öngyilkosság lesz, ma is rezgett a léc az elején nélküle, utána már mindegy volt. ander 10esben lehet jó ebben a rendszerben

    • Chestcontrol

      Sztem a rangadokon tuti a carrick,schneiderli – memphis,herrera,mata-rooney alakzattal allunk majd ki. Sztem jelenleg ez a legjobb

    • United82

      Az bizonyosodott be h a 2cm posztra érthető miért negyedik számú opció mert oda ebbe a rendszerbe kevés. Viszont AM poszton ebben a rendszerben remek. Tavaly ugyan cm volt de kozelebb voltak a cmhez a jatekosok és mást játszottunk. Idén a cmek távol vannak egymástól és a többiektől is nem lehet a herrera féle kis jatekokat jatszani ugyanakkor Am poszton ebben a rendszerben Herrera kvalitasai ülnek. Herreranak ebben a rendszerben AMet kell játszani. CMnek nem jó.

  • a faszkivan, hogy a barnsley velünk egy időben játszott. digi közvetítette és láthattuk volna a pearson-rothwell párost

  • Achi

    Kinevették Benítezt! Az m4 lesz az én csatornám! 😀

    • csakaMU

      igen tetszik, meg az is ahogy lesajnálnak minket. höhö, majd április végén visszatérünk erre fiúk

      • Achi

        Jó azért azt nem várhatod , hogy BL esélyesnek mondjanak. Nem vagyunk azok ez tény.

        • csakaMU

          legyünk sötét lovak. deal?

          • EZS

            ezaz! Megvan Romero beceneve: a sötét ló. Bár a tuja jobb.

          • csakaMU

            Romero beceneve a cserekapus maradjunk annyiban

          • Achi

            Én adom, csak én is MU szurkoló vagyok és nem hívnak a tv-be sem 🙁

          • RobinGood

            Á, az a magyar futballszakma hátbatámadása lenne, mert te tudnád kinek a helyén játszik Herrera 🙂

          • Achi

            Most amúgy legalább látszott, hogy utána néztek a kedves szakértők pár dolognak. A Hegyi meg a Puhl félék mikor veszik a fáradtságot, hogy BÁRMINEK is utánanézzenek? Beülnek és okoskodnak valami 20 éves képpel a futballról a fejükben. (Jó, kivétel a barca, „mert a barca, az azért mégis a barca”)

    • RobinGood

      Húúú tényleg pengék. Minden csapatrészünkre ráférne az erősítés és lehetne jobban is igazolni 😀

      • Achi

        De Benítezt kiröhögték! 😀 :((

  • Porter Ramsey

    rooney milyen nyelven beszél?

    • Moyes Story

      szkúz

      • Porter Ramsey

        nyilván, csak olyan mintha angolul kérdeznék és más nyelven válaszolna. technikai hiba az eres faszt, nem tudták hirtelen melyik tolmácsot hívják

        • Porter Ramsey

          vida ildikót nem érik el

          • csakaMU

            nem. miatta nem érik el a tolmácsokat. mind le van foglalva

        • EZS

          tudok is egy frissen végzettet, szólni kéne nekik! 😀

          • Freeezer89

            1350 euro brutto

  • RedMark

    Nem tudom vote e mar de ez a Giggs-Lui osszenezes zsenialis volt.:D
    Ha valaki megtalalna GIF-ben akkor megkoszonnem

    • Moyes Story
      • RedMark

        Hatalmas! Koszi

      • bedeabl

        El van könyvjelzőzve.

      • EZS

        az van LVG pillantásában, hogy “te mondtad, hogy küldjem be bazzeg”. Giggsében meg a “hű bakker, tényleg”.

    • EZS

      volt lent

    • RobinGood

      Csak kicsit kell lejjebb görgetni 🙂

    • Kriss

      Mellesleg Giggs már nagyon határozottan rágózik, mint a Főnökúr

  • Pot 1- Barcelona, Chelsea, B. Munich, Juventus, Benfica, PSG, Zenit, PSV.

    Pot 2: Real Madrid, Atletico Madrid, Porto, Arsenal, Valencia, Man. City, Man. United, Bayer Leverkusen

    Pot 3: Lyon, Dynamo Kiev, Olympiacos, Galatasaray, Roma, Sevilla, CSKA Moscow, Shakhtar Donetsk.

    Pot 4: B. Monchengladbach, Wolfsburg, Dinamo Zagreb, Maccabi Tel Aviv, Gent, Malmo, BATE, Astana.

    tessék válogatni

    • Moyes Story

      elég lutri ellenfelek vannak a 3-4. kalapbban

    • Freeezer89

      benfika, olympiacos, zágráb

    • Porter Ramsey

      hubazmeg megkapnánk moszvát és az astanat

      • Moyes Story

        meg a psv-t

      • godlikezaza

        még jó h nem akartunk az európa ligába menni valamiért

      • EZS

        megkapjuk.

        • Freeezer89

          intézed?

          • csakaMU

            da

          • EZS

            inkább nem 🙂

      • Csumpitáz Béla

        és Szentpétervárt az első kalappból

        • Porter Ramsey

          úgyis rég volt keleti turnézás

        • Mainpieeater

          nem lehet egyszerre két ruszki csapat :C

          • Csumpitáz Béla

            ja, tényleg 😀

      • Mainpieeater

        Zenit, Donetsk, Astana?? 😀 Traveller United 😀

        • bedeabl

          Szegény srácok milyen lenne, engem már attól kiráz a hideg, ha innen keletebbre kell menni 😀

    • bedeabl

      Első kalapból kérek egy PSV-t vagy esetleg, ha muszáj nem őket, akkor menjünk Pétervárra.
      Harmadikból a Romáig tőlem oké.
      Negyedikből meg a a németeken kívül mindegy.

    • Mainpieeater

      Barcelona, Roma, Wolfsburg fasza lenne, de a legjobban a PSV, Olympiacos, Zagreb négyesnek örülnék 😀

    • RobinGood

      PSG v. Barca, Roma, Wolfsburg

    • Mainpieeater

      mondjuk a PSG is jöhetne, imádnám ahogy Darmian és Shaw teljesen zsebreteszi a bukott angyalt.

      • Pásztor László

        Szegényke pályára se merne lépni Mamhesterben, a helyi lakosok inkább összeguberlánák neki a heti fizuját rézben, csakhogy minél elöbb eltakarodjon a városból.

        • EZS

          néhány United szurker elmenne Párizsba, és a meccs alatt kirabolnák a házát.

          • Moyes Story

            de hülye vagy 😀

          • Pásztor László

            Azért ez nagyon gonosz lenne, de nem mondom, hogy nem nevetnék 😀

          • Mainpieeater

            meg akkor már elhozhatnák azt a nagy olajfúró tornyot is középről, illene a manchesteri látképbe

          • csakaMU

            és egyből nem érezné magát biztonságban, irány münchen

    • csakaMU

      bárszá, mégiscsak ők az etalon et dö momönt, tökéletes erőfelmérő lenne, meg mondjuk roma, meg legyen wolfsburg. és csak titkon remélem hogy a chelseat szétszopatja majd a real. bár erre benitezzel vajmi kevés az esély

      • Porter Ramsey

        barca ellen Fellaini, mindjárt feláll

        • csakaMU

          rakitic csak pislog, biszkicc még mindig az arcát tapogatja, piqué meg titkokban azon filózig, hogy melyik csapattársa húzogatja shakirát

          • Freeezer89

            ill. Piké azon morfondirozik, mikor láthatja újra Ibrát

    • Moyes Story

      amúgy meg hol van a Liverpool?

    • stanleykubrick

      lehet ebből egy kurva jó csoport, ha szerencsénk van.

    • Chestcontrol

      Chelsea real roma wolfsburg ill bayern city lyon astana. Meg egy barca arsenal csk moskva monchengladbach mimeg psv MU kiev bate

    • ketomika22

      Juventus, mert erősek, de azért nem verhetetlenek (sőt)
      Lyon, mert szeretném Rafaelt látni még az OT-n
      Malmö, mert Ők valamiért szimpatikusak nekem.

      elég durva, hogy a 4. kalapban milyen kutyaütő csapatok vannak (kivéve a két német), meg azért ott van a 3.ban a Kijev és a CSZKA.. kurva szar, hogy komoly csapatok helyett ilyenek vannak a BLben, miközben egy Lazio kiesett a Leverkusen ellen

  • na ezzel akkor be is biztosítottuk, hogy hamarosan beelőzzük a realt a moneyleague elején

  • Pásztor László
    • Achi

      Trójai fapapucs.

    • csakaMU

      fu de geccc 😀

  • godlikezaza

    ki van akkor msot benne a tévében?

    • Freeezer89

      @EZS nincs, a többi nem érdekel

      • EZS

        drasztikusan csökkent volna a nézettség… 😀

    • EZS

      Sebők Vili

      • Achi

        Nincs magasan a léc, de bőven a legnormálisabb arc, akit az utóbbi időben láttam szakértősködni valamelyik magyar sportcsatornán.

        • csakaMU

          csak beszélni nem tud normálisan. nagy pesti vagány

          • Achi

            Engem a spot1-es szakértőktől (talán nem kell őket bemutatni) már szó szerint kiráz a hideg. Ahhoz képest ez kurva nagy felüdülés volt. Nem Angliában lakom bakker 🙂

  • Porter Ramsey

    ez a United mezes fanaticsos gyerek hasonlít a szomszéd srácra, aki állandóan jön át, amikor nálunk van valami iszogatás. ő is mindjárt hívja a rendőröket

  • reelbeba

    8 gólt löttünk, a brüzs egyet se, asszem Lajos vállonveregeti magát

  • Achi

    Ezt a meccset szerintem felejtsük el. Ebből következtetéseket levonni a jövő BL-PL meccseire nem lehet. Gyakoroltunk egyet, leszartuk már az elején, megvan a BL, várjuk a sorsolást. Ennyi.

    • Rio

      Fúgeciregyetértek

    • bedeabl

      felejtsükelhogynyertünkötnullra

      • RobinGood

        négy

        • bedeabl

          ténylegnégyvolt

          • Freeezer89

            4!44

          • bedeabl

            Látod én már el is felejtettem, megtettem, mert szar csapat ellen mindegy hogyan játszunk lol

          • Csordás Adrián

            nálad Hernandez belőtte a ziccert vagy a tizit

    • RobinGood

      Annyiban nem értek egyet, hogy az kiderült, hogy Herrerát érdemesebb lenne 10-esben próbálgatni mint Januzajt. Ez a Depay-Herrera-Mata-Rooney négyes nem nézett ki rosszul.

      • Achi

        Persze, azért nem kell Men in Black önvakuzás. Nem kell mindent olyan szigorúan szó szerint venni ;:)

      • Kuba

        Egyetértek, örülnék ha kipróbálnánk ezt a PL ben is, elég jól mozogtak együtt.

  • ezraharrari

    azért jó, hogy kizárólag annyi a szakértői kérdés, hogy a belgák miért voltak szarok, a Unitedről egyetlen mondat nem hangzott el 😀

  • Porter Ramsey

    csak ne a kazahokat kapjuk a csoportkörben

  • A_S1M0N

    Na, itt a vége.

    Az eleje eléggé nulla volt, a vége viszont sima. Remélem Rooney belelendül, kellett neki ez a mesterhármas.

  • mddnszksz

    Chicatól azért szép volt a Terry banter.

    • RobinGood

      Terry-Torres egyben, nem egyszerű

      • EZS

        Nagyon koncentrált is rá!

  • Porter Ramsey

    nem jól mondtam meg, de ha @mrmojo áll be, akkor többel nyertünk volna

    • RobinGood

      Szerintem @mrmojo:disqus valójában Chicharito és nem akarta, hogy megmondd 🙂

      • EZS

        akkor jó, hogy nem lő gólt, ha itt kommentelget meccs közben!

        • wolandrule

          A mai meccsen az is belefért volna, CR még a fodrászát is behívja.

          • Freeezer89

            a Schmidfiel meg a szabóját

  • Moyes Story

    neki mondjuk így lenne egyetlen esélye a keretben maradni hogy minél jobb helyzet/gól mutatót hoz le, tekintve hogy nem illik a filozofiba, viszont ez a meccs után lehet venném a kabátom a helyében

    • Chestcontrol

      Pl ez igy jelen esetben egy csere pazarlas volt. Hozhatta volna fellat helyette, vagy ulhetett volna ennyi erovel wilson is a padon

  • mucus

    asszem mégis csak Willo lesz a 2. számú csatár

    • David_MOTM

      Vagy Blackett

      • EZS

        vagy all

        • RobinGood

          Na jó, de Blackett>all, így nincs kérdés 🙂

    • Mainpieeater

      Fellaini…

    • Csumpitáz Béla

      vagy OG

    • wolandrule

      Remélem én is Ibra mögött, Roo menjen hátrébb, ő csak gálameccsen jó eddig.

      • bedeabl

        úristen 😀

  • Mainpieeater

    Egy jo formaban levo chicharito fejberugta volna magat 🙁

  • RobinGood

    Ez azért elég nagy baj Chicharitonak.

    • godlikezaza

      én valahogy nem tudok haragudni rá

      • RobinGood

        Most nem is, de ez a meccs pont arra szolgált, hogy megmutassa lehet rá számítani. Na ez nem jött össze.

        • godlikezaza

          én nem értem miért van ez úgy általánosan az élet több területén. hogy egyszerűen csak azért sem jön össze. ha a gólvonalon áll a labda ma onnan is kihagyta volna valamiért. és nem azért, mert ő ennyit tud

  • csakaMU

    Csicsa baszki…

  • Moyes Story
    • wolandrule

      Végzett Rooney dublőre?

      • RobinGood

        A maszkos a Mozaikból?

    • MikeSCHmalling

      Wayne ma este nem csak a Brüzs-t b@ssza meg:D

    • csakaMU

      na neki szabad örülni

  • wolandrule

    Mostmár hagyjuk őket, gurigázzunk, van elég bajuk.

    • MikeSCHmalling

      eddig tartott az a 2.esély?

      • A_S1M0N

        Azért elég hülyeség lenne, ha emiatt csúszna ki Borsó a keretből.

        • RobinGood

          pedig csúszott rendesen 🙂

          • A_S1M0N

            Na, tényleg arra hajt, hogy kijátssza magát a csapatból. 🙁

    • Moyes Story

      világít a szeme?

    • RobinGood

      ez óriási 😀
      “Te találtad ezt ki?”

    • ketomika22

      nem olyan, mintha Giggs tanácsolta volna van Gaal-nak, hogy játsszon Csicsó, Ő meg ránéz, hogy most komolyan?

  • David_MOTM

    Ilyen eltorzult arccal nem lehet játszani. Bármikor elsírhatja magát. Menjen vissza a Reálmargitba.

  • wolandrule

    Uhhh, lehet hogy mégis jön csatár!

  • A_S1M0N

    Szerencsétlennek nem jön össze semmi sem. 🙁

  • Moyes Story

    remélem így fogja bírni a padot

  • RobinGood

    Ez mi volt? Javier Terry 🙁

  • reelbeba

    Bázmeg, de látszott a fején hogy kihagyja. Szegény Borsó 🙁

    • csakaMU

      fifaban morale: béka segge alatt

  • Freeezer89

    ez nagyon FIFA-s Rooney-s 11-es volt 😀

  • EZS

    Szemét Rooney átadta a tizenegyest Chichonak, hogy elrontsa!

  • godlikezaza

    najó rooney megbocsátok. jó arc vagy

    szegény hernandez

  • A_S1M0N

    Na, még 11-es is. Akkor már értem, hogy mit keres itt Woody.

  • Rio

    Ajj Chicha Terryzett egyet.

  • wolandrule

    Terrnandez

    • csakaMU

      egy United játékos aki mosolyt csalt a brüzs szurkolók arcára. respect

  • Moyes Story

    kurvajó ez a stream, vajon hány MU meccset ad még az m4?

    • A_S1M0N

      Ja, megvehetnék a Digitől a United meccseket.

  • A_S1M0N

    Ó, lejön a bolimbólibombó, szegény kommentátor… 🙁

    • csakaMU

      ne bántsd. ő lukaku unokatestvére

      • A_S1M0N

        Én nem bántom, sajnálom szegény kommentátort.

  • godlikezaza

    hm. nem erre számítottam mikor belőttem a streamet. rooney így nem fog padra kerülni…

    • Freeezer89

      csalódott vagy, mi?

      • godlikezaza

        hát nem kicsit. pont ebben a szarfészekben talál magára

    • A_S1M0N

      Köcsög Rooney elrontotta az estét… 🙁

    • reelbeba

      Én sem

  • csakaMU

    Komolyabb ellenállásra számította a brüzstől, első félidőben is csak herrera szúrta tökön a csapatot. Jó lesz ez, jó volna a PLben is egy sima látványos meccs, bár az nem a hétvégi lesz, meg nem is a pool ellen.

    • RobinGood

      Mondjuk tavaly elég látványos meccseink voltak a pool ellen 🙂

      • csakaMU

        Ahhoz gólt kéne kapni. Mondjuk ez a bravúr a pukli ellen pont nem sikerült tavaly se de az egy ember érdeme volt.

        • túróspite

          Sturridge lőtt egyet az Anfielden

          • csakaMU

            ki emlékszik már arra. sturridge se szerintem. már azt se tudja hogy néz ki egy futballpálya

        • RobinGood

          A látványos meccsnek nálam nem része a kapott gól 🙂

  • tutánkároly

    it was a process lui

  • Moyes Story
    • csakaMU

      ronaldora recskázz kisköcsög

      • túróspite

        ne menjünk már át útwengerbe…

        • csakaMU

          esély sincs rá. itt wenger egy szimpatikus vesztes.

    • A_S1M0N

      Ő ki?

      • Freeezer89

        nem egy tuja

    • wolandrule

      Az 3 fánk?

    • hogy főhet ez otthon a kanapén a levében

    • reelbeba

      helyezkedésben nagyon jó Dávid

      • EZS

        Van Helsing prof is megmondta a Drakula halott és élvezi-ben, hogy az a fontos. 😀

    • Porter Ramsey

      el se akar menni, csak az a férfiakkal soha elő nem forduló eset áll fenn, hogy a szive és a farka mást akar

  • Porter Ramsey

    régóta várhattak erre a PR-os kollegák
    https://twitter.com/ManUtd/status/636631364427718656

    • Freeezer89

      ez elég troll-izű 😀

  • Chestcontrol

    Azert jo lenne borsocskaval is rugatni egyet

    • RobinGood

      Ja, egy Rooney gólpasszból és akkor mindenki helyrerázódhatna a kicsi lelkével. 🙂

  • EZS

    fasza, újra BL! 🙂

    • MikeSCHmalling

      nananana kaphatunk még egy 7est 20perc alatt

  • valencia felesleges bal lába v

    depayt igazán pihentethetné, a newcastle ellen végére nem kapott levegőt erre ma is végig játssza a meccset

    • Mainpieeater

      Sajna csak 3 cserenk volt 🙁

      • valencia felesleges bal lába v

        mondjuk herrera maradhatott volna aki eddig 30percet játszott a szezonban

    • wolandrule

      Ma azért nem kell megszakadni…

  • mddnszksz

    Fussballgott, az mi az anyám passz volt, honnan????

    • eartist

      Nagyon nevetek:D

  • A_S1M0N

    Na, szegény Rómeót meg felébresztik.

  • Chestcontrol

    Romero szemmel tolta ki

  • Moyes Story

    romeró beton

  • MrFer

    Ha utwengeren lennék, azt mondanám gááálaaaaaa vaaaaan baaaaazdmeeeeg. Így csak örülök 🙂

  • valencia felesleges bal lába v

    na elmegy a picsába a holland disznó hogy herrerát hozza le, elmegy a picsába.

    • lackoo

      eldőlt, hogy kezd vasárnap is, így lejöhetett 🙂

    • RobinGood

      Próbálgatja azt a 10-es posztot. Herrera meg jelezte, hogy itt van 🙂

      • Moyes Story

        fella meg csak mosolyog a padon 🙂

    • reelbeba

      Ez már edzömeccs, most Borsót meg Svájnit figyeli

  • wolandrule

    Mostmár csak tuja miatt kell izgulni. Ma rúghattunk volna egy tízest.

  • Achi

    Herrerat/Januzaj csere kell a kezdőben szerintem, de ezt ettől a meccstől függetlenül is így gondoltam.

  • Mainpieeater

    Ander eletemkibaszottszerelme Herrera ♥️❤️

    • Rio

      te ma nagyon romantikus hangulatban vagy

      • Mainpieeater

        Csak herrerat szeretem 😀 erre a golra fogom kiverni maeste 😀 az a passz, az a gol…

        • Rio

          kezet foghatsz @freeezer89:disqus kollégával :D:D ugyanarra fogtok ma gondolni

          • Freeezer89

            😀

          • A_S1M0N

            De előtte, vagy utána?

          • Mainpieeater

            van olyan aki olyankor nem fellainire gondol?

          • Freeezer89

            előtte, közben és végül arra fogok elaludni

          • Mainpieeater

            Breeezer kolleganak kifinomult izlese van 😀

          • Freeezer89

            na jó, most már komolyan áruld el, miért vagyok buzi? 😀

          • RobinGood

            Csak ne utána 🙂

        • Freeezer89

          ezt irtam én is, de a kurva diszkosz nem akarja, h irjak többé

  • Chestcontrol

    Azert ezt jo latni na …marmint h golokat is lovunk

  • Porter Ramsey

    Hernandez gólt fog lőni, 99%. de jó lesz majd megmondtamozni

    • mrmojo

      ezen a meccsen én is lőnék gólt

      • Porter Ramsey

        és? attól még meg fogom mondani:D

    • Csumpitáz Béla

      majdnem

      • Freeezer89

        close enough

  • reelbeba

    Hihetetlen, tényleg csak rozsdás volt kicsit a gyerek

  • ezraharrari

    Megb@szkjuk őket!

    • Freeezer89

      azt is meg meg is basszuk

    • MikeSCHmalling

      ez már a
      Megb@asztuk őket! kategory

  • Rio

    Ez mi passz volt!

    • Freeezer89

      asszem ezt lementem, és este erre fogom kiverni

      • RobinGood

        😀

      • Rio

        A kommentemre? :D:D

    • RobinGood

      Basti is megvillantotta a zsenit 🙂

  • RobinGood

    Herreraaaaa 😀

    • A_S1M0N

      Előre lelövöd a gólt… Milyen streamet nézel te? 😀

  • RobinGood

    Most nem azért de szerintem ez is egy jó csere.

  • reelbeba

    Esli!

  • mrmojo

    depayt szedtem volna le , nagyon kezdi lazára venni

  • Freeezer89

    and here comes my maaan

  • Freeezer89

    olvas minket a kommentátor faszi? 😀

    • Rio

      mondom én

  • Chestcontrol

    Drukkolok roonak a mesternegyeshez

  • Achi

    Ilyenkor szoktak lelépni FIFA-ban.

    • Limb for a Limb

      :DDD

  • RedMark

    Jaj, de jo vegre a kapitanyunkat is a palyan latni

    • Porter Ramsey

      kellettek ehhez a fasza passzok, Rooney azért nem volt idáig agyontömve

  • reelbeba

    Memfi helyett is jöhetne Esli

  • Freeezer89

    kezeljük helyén ezt a Brücht, de kiérdemeltünk már egy ilyen meccset

  • Chestcontrol

    Mit fizetett a rooney mesterharmas?

  • Moyes Story

    nagyon lutri az ellenfél de nem baj

  • Achi

    Ennél gyengébb csapat ellen idén már nem fogunk játszani.

    • MikeSCHmalling

      megyünk még az enfildre

      • Achi

        De kár, hogy ez csak vicc 😀

        • RobinGood

          Nem vicc, tényleg megyünk 🙂

  • mrmojo

    mata ma nagyon jó , meg kell hagyni

  • A_S1M0N

    Jók ezek a Rooney gólok, de valami sistergős bombát is megereszthetne.

    • Porter Ramsey

      szurkoló bazmeg:D

      • A_S1M0N

        Örülök, hogy Rooney gólokat szerez, de szerintem az áttörést valami atombombagól hozná meg.

        De remélem beindul a PL-ben is, kellene egy gólképes Rooney.

    • Chestcontrol

      Van meg ido

  • reelbeba

    Elkészült a brüzs

  • Porter Ramsey

    20-25ből megvan 3, lehet kapunk valami alja csapatot a csoportkörbe, ellenük meg jön még 6

  • Freeezer89

    Mata is szar 😀 (jó, már komolyan abba hagyom)

  • box-to-box defender

    Akkor jöhetne Chicha meg McNair

  • wolandrule

    Na, akkor nem veszünk csatárt…

    • Chestcontrol

      Nem mert fella fog ott jatszani 🙂

  • EZS

    Roo bazki csak beindul már a PL-ben is!

    • túróspite

      hagyjuk már, kurva gyenge ez a Bruge

      • EZS

        pont egy ilyen gyenge ellenfél elleni mesterhármas jó önbizalomnövelőnek

        • túróspite

          de neki nem önbizalma nincs, hanem kurva lassú, és pontatlan

          • Freeezer89

            :DDD

          • EZS

            hú, bocs tévedtem, adjuk inkább el. Sőt engedjük el ingyen.

          • A_S1M0N

            Sőt, 100 milla annak, aki elviszi.

          • túróspite

            nem ezt mondom, de ettől a mesterhármastól még nem fog 20+ gólt lőni a bajnokságban. Rutinból-technikából-játékintelligenciából megint összehoz majd 12-15-öt, de azért mint középcsatár az ő fizetési kategóriájában illene 25 körül termelni.

            Persze ne legyen igazam.

          • EZS

            értem, de eddig értelmes labdát se sokat kapott a korábbi meccseken. Nem is volt jó, ez tény, de mindig lassan indul be. Én legalábbis ebben bízom, és remélem, lökést ad neki ez a meccs. Már ezt vártam az odavágótól is.

        • wolandrule

          Oké, csak nehogy emiatt ne hozzunk csatárt.

  • RobinGood

    Ez azért most nem annyira baj 🙂

  • reelbeba

    Szép!

  • MikeSCHmalling

    möstör

  • ezraharrari

    Nem tudom eldönteni, hogy ennél a kolibuli kongónál tényleg ennyit van a labda, vagy csak a kommentátor élvezi, ha kimondhatja a nevét…

    • A_S1M0N

      Az odavágón kb. 2 percenként mondta a nevét, most az első félidőben 1x hallottam csak, meg is lepődtem.

  • darmian-mcnair csere jöhet lassan

  • reelbeba

    Kurvajó most, mennek a kontrák, hangyafasznyit hosszú volt

  • wolandrule

    Ez a Bruges kurva gyenge, a komplett PL továbbjutna ellenük.

    • ketomika22

      pont erre gondoltam meccs közben, hogy ennél az összes Pl meccs keményebb. nem is kicsit

  • túróspite

    nem tudunk kontrázni. lassan tényleg semmi nem marad a régi szép időkből…

  • Tika

    Rooney gólörömével futballistennek mond köszönetet?

    • wolandrule

      Megtalálta Young madarát.

      • Freeezer89

        a madár találta meg őt.

        • RobinGood

          Az a hülye tollas, az a hibás. 🙂 Lehet, hogy egy madarat kellene profilképnek választanod? 🙂

        • wolandrule

          Ja, mi volt előbb? A madár, vagy a szarás?

          • Freeezer89

            touché 😀

    • ketomika22

      azt hiszem a feleségének volt egy unokahúga (7 évesen halt szegénykém). amikor először ezt csinálta akkor azt mondta, hogy ezért csinálja ezt. azóta pedig minden góljánál, szóval gondolom Neki szól

  • Achi

    Most kár, hogy nincs vagy 8 csere.

  • reelbeba

    Klassz volt!

  • Achi

    Ennyi! Herrera jó helyen van ott 🙂

  • MikeSCHmalling

    Jancsi eddig volt kezdő

  • A_S1M0N

    Szép!

  • Mainpieeater

    Ander eletemszerelme Herrera ❤️♥️❤️

  • Rio

    Ez ölég szép volt

  • túróspite

    JÁTÉK

  • Freeezer89

    jó szar Herrera, cseréljük le, és adjuk el

    • mrmojo

      volt egy jó passza , eddig hulladék volt

      • Achi

        Nem is ott volt, ahol kellene lennie + alig játszott idén.

        • mrmojo

          persze , tudom , de egy szép passztól nem lesz minden hirtelen cukormázból

          • Achi

            Itt inkább Januzaj haszontalanságát emelném ki.

          • mrmojo

            az is igaz

  • RobinGood

    Ennyi baszod Lajos 🙂

  • EZS

    Roo 2!

  • erről van szó

    • EZS

      Megmutatta Memphisnek, hogy mit kell ilyen helyzetben tenni! 😀

  • Tika

    Rooneynek már megy a latínó stílus: már esés közben méltatlankodva reklamálni. priceless :). odateszik a showt ezek a sztárfocisták az eurómilliókért 😀

  • EZS

    Herrera! :D:D

  • box-to-box defender

    Carrick és Schweini még nem játszott együtt. Kíváncsi vagyok.

  • RobinGood

    Na akkor most megnézhetjük Herrerat Rooney mögött?

  • EZS

    Herrera előre föl!

    • eartist

      Laller a legnagyobb!

  • wolandrule

    Woody Romerot eladja a Realnak, Neymart rásózzuk 230ért Josera. Géniusz.

  • Pásztor László

    Az összefogllaóból látom, h Januzaj a pályán van. Sokatmondó

  • reelbeba

    freeezer, le kéne cserélni az avidat Herrerára

    • EZS

      hehe, ja. Vagy Young nyissa ki a kalitkát.

    • Freeezer89

      rendben, majd keresek vlmi faszipántosat (pedig már nagyon megkedveltem Alajos képét)

    • RobinGood

      Há’ de LvG-re is ráfér

  • Chestcontrol

    Azert igy az otodik idei tetmeccsunk felenel nyugodtan megalapithatjuk h romeronak csak belso ember tud golt loni. Tudom, de hisz milyen meccseink voltak stb. De ez akkor sem rossz ajanlolevel egy elvileg masodik szamu kapustol

    • A_S1M0N

      Azért az idény eddigi meccsein nem rajta múlt, hogy csak Carrick tudott gólt szerezni ellenük.

      • RobinGood

        De neki is volt hozzá köze

        • A_S1M0N

          Azért eddig óriási bravúrokra nem volt szüksége, bár az kétségtelen, hogy szemmel igen jól védi a kaput, ami nem rossz képesség. 😀

  • Tika

    Rooney arccal ki trollkodik? 😀
    (mármint a Mozaikban, nem a pályán)

    • fanatics rendezés hálistennek

      • EZS

        lehet, hogy Stretfordos rendezés esetén többen lennénk ott. 😀

        • az a fanaticsos főfaszi maga a GÖRCS. szerencsétlen, remélem azér szarás közben nem izgul ennyire

          • Achi

            Azért ha TV-ben vagy, akkor nem olyan könnyű folyékonyan beszélni. Én tudom 🙂

          • Freeezer89

            sokat kell inni 🙂

          • Achi

            Trükkös, mert túl sokat sem szabad. Olyan, mint a csajozás :9

          • Freeezer89

            mármint? nem szabad túl sokat csajozni? 😀

          • RobinGood

            ezt én sem értem 🙂

          • Porter Ramsey

            ha sokat isztok, nem lehet csajozni

          • Freeezer89

            mindent lehet, csak akarat kérdése 😀

          • Porter Ramsey

            na igen, ezek szerint bizonyos vol felett már nem tetszik nekem egy lány se:DD

          • Freeezer89

            nekem meg akkor tetszik meg minden csaj 😛

          • Porter Ramsey

            ronda nő nincsen, ahogy a szólás tartja

          • RobinGood

            Jaaaa 🙂 de ha sokat iszom nem veszem észre, hogy már nem lehet csajozni 🙂

          • neki meg se kell szólalnia ehhez a benyomáshoz

          • Tika

            nana, a legjobban a kommentátor izgult!
            (adódik a következtetés: a fanatics-os srácok felizgatnak :). legalábbis egy kommentátort)

          • EZS

            ilyen kétszemélyes keménymag közepén ne csodáld.

          • RobinGood

            Bobák Robi nem izgul. Legfeljebb azért, hogy valami hangulatot is tudjanak mutatni.

          • Tika

            egyébként viccen kívül szerintem ezért izgult annyira..
            nem ihat, egész félidőben azon gondolkodott, hogy “szénné fogunk érezni bazdmeg… Ha ezt valaki fejes meglátja, leállítja ezt a fiatalokat megszólító kismodern bejelentkezősdit. És mehetünk vissza a balettbe ugrálni”

    • MikeSCHmalling

      mehetne ő a pályára csatárnak is Fella mellé:D

    • RobinGood

      Pedig a pályán sem alaptalan a kérdés, még ha nem is ma a legszarabb

  • Golf

    Aszonták h hóóó. 🙂

  • Moyes Story

    a fanatikusok elég álmoskásak

    • Achi

      Kevés volt ott a vasalás.

  • wolandrule

    Én ezt a kommentátort már kikergettem volna a kocsmából. Vagy szóltam volna a maszkosnak.

  • RobinGood

    Bobák Robi nélkül nem sok hangulat lenne ott. 🙂 Pedig ő nem United drukker.

  • Csumpitáz Béla

    volt hova fejlődni! 😀

  • Pásztor László

    Azért látszik a fanatis-os szakértés 😀 Strigo, miért nem ti szerveztek ilyet, akkor talán lenne pár értelmes komment is 😀

    • Rio

      Értelmes komment 😀 @disqus_R9l6pNGeGl:disqus második szóvicce után elkapcsolnák a képet 😀

      • Pásztor László

        Legalább röhögnének vagy valami 😀

        • Rio

          Menne a sok szóbeli upvote

      • EZS

        köszi! 😀

  • Freeezer89

    de kevesen vannak a Mozaikban

    • Porter Ramsey

      a rooney maszkos kettőt ér:D

    • ezraharrari

      De ehhez micsoda hangulat…oh wait

      • Freeezer89

        no EZS no party 🙁

  • Pásztor László

    Szóval azért van egy MANCHESTER UNITED-nek önbizalma, mert egy Brugge nem támadja le őket? Komolyan? Ehhez azért pofa kell….

  • sziti közben viszi kdb-t, 80miska juróban #ffp

    • Chestcontrol

      Ez komoly???

  • box-to-box defender

    Közben az Everton 2-0-ra szopik a Barnsleynál

  • Tika

    na az ellenfél srácok viszont egyértelműen nem tartoznak a BL-be. A BL szinthez képest hulla gyenge csapat. Már a két kihagyott ziccer nélkül is, de az még megkoronázta

  • Achi

    Valaki szólhatna a szünetben a srácoknak, hogy ez már élesben megy. Sőt ment. Én komolyan félek… nem a Brugge-tól, hanem a Swansea-tól!

    • EZS

      azért a Swansea ellen nem hiszem, hogy ilyen hőfokon játszanak majd.

      • Achi

        Kurvára remélem.

      • Freeezer89

        nem-nem, mert akkor az X-re hajtunk, lehetőleg 0-0

    • Moyes Story

      ez már eldőlt, szarunk bele, pereira-t hozhattuk volna legalább

      • Achi

        Lefogadom, hogy jobb lett volna, mint Januzaj.

  • RobinGood

    Ki a szar ez a hang?

    • MikeSCHmalling

      nem tudom de az életkedvem is elmegy tőle

      • RobinGood

        Olyan fásy ádám feelingje van

        • MikeSCHmalling

          akkor a főtáblán már Zsülikét hallgathatjuk?

    • Achi

      Szerintem a takarító.

    • Rio

      melyik?

      • RobinGood

        Aki a BL szponzorokat mondja, most éppen a Lays-t

        • Rio

          ja!

        • eartist

          tényleg förtelmes. mondjuk alapból nem valami életszagú a reklám, mert amikor srác elhúzza a zacskót a csaj elől, akkor azért az egy erős apádf@szát momentum, és nem elnéző mosolygás a jutalom többnyire.

  • Porter Ramsey

    Rooney jó ma, Januzaj és Herrera kevésbé. látszik nincs schneiderlin, mi ez a sok helyzet a kapunk előtt

  • romeronak már dala is van

  • Moyes Story

    a túloldalon is van egy depay

  • box-to-box defender

    Az mi volt?

  • wolandrule

    Mozog a tuja!

    • EZS

      fúj a szél

      • Freeezer89

        Mordorban játszunk?

  • EZS

    Romero vetődik! 😀

    • Limb for a Limb

      Jobb, mint degea 😀

  • MikeSCHmalling

    eddig nálam Shaw az év embere

    • Chestcontrol

      Nalam woody

      • MikeSCHmalling

        Woody túllépett az emberi faj korlátain

    • Rio

      év tinédzserének ok

    • wolandrule

      Smallingnak mit kellett volna még tennie?

      • MikeSCHmalling

        Ő megkapta a nickemet, ne legyen telhetetlen

    • EZS

      nálam Romero 😀

    • reelbeba

      Nálam Fella. Öt percet játszott, gólt lött, ezt nehéz überelni

      • RobinGood

        Nem is, mert hetet, még mutatta is 🙂

  • wolandrule

    Ha tudnánk kontrázni, ezeket kitömhetnénk. Ha tudunk gyorsítani a játékunkon, akkor szép idényünk lesz.

  • Gaben

    Hát, Herrera nem ma bizonyítja be, miért kéne ő a kezdőbe

    • RobinGood

      Gondolom van Gaal is erre fog mutogatni majd.

      • Gaben

        Mindenki tudja, hogy 4-3-3-ban igazán használható Herrera

        • Moyes Story

          attól még mai megmozdulásai vállalhatatlanok

          • reelbeba

            Igen, lehet 433 ha a tizenhatoson hasraesik a labdában

          • Limb for a Limb

            Welbeckezett

  • EZS

    Lassan választ kapunk rá, miért nem kezdett Herrera eddig.

    • Chestcontrol

      Ha ö se ma fogja bejatszani magat a kezdobe

    • Moyes Story

      lehet hogy lajos nem is köcsög

      • EZS

        nem kizáró ok. 😀

      • Tika

        ilyen erővel lehet, hogy Jo5é sem fasz.
        de ez csak egy gyenge esély. igazából az

        • Moyes Story

          fasznak Lajos is fasz

  • ki a faszom az ott ander jelmezben?

    • RobinGood

      Fúj de utálom ezt a csávót

      • Limb for a Limb

        Nem csak Te

        • Freeezer89

          ki ez? 😀

          • Limb for a Limb

            Digis cselziszopó fasz

          • Freeezer89

            őt sem követem be tvittyeren

          • ketomika22

            ez nem a Monoki, ez jó arc

      • CaptainWazza

        mondjuk most pont nem mondott hülyeséget 😀

  • reelbeba

    Nem fogják széthajtani magukat a fiúk, végülis érthetö. Ebböl a meccsböl sem érdemes sokmindenre következtetni

    • Chestcontrol

      Azert jo lenne eldonteni elobb es utana pihenni

      • reelbeba

        ??

        • reelbeba

          Négy gólt csak nem kapunk má

          • Freeezer89

            keveset ittak még a kollégák 😛

  • Moyes Story

    memfisz trehány

    • Rio

      nem olyan biztos, hogy elment volna az a labda Rooney-ig

      • Freeezer89

        ettől bármi jobb lett volna

        • Rio

          én is voltam már így bulin, amikor felkapcsolták a villanyt

        • EZS

          ha veszel mezt, Memphis-t íratsz rá, ugye? 🙂

      • Moyes Story

        így hogy megvárta hogy odaérjenek tényleg nem

    • wolandrule

      Visszahozhatta volna Rooneyt az életbe.

  • Freeezer89

    na jó, menj az anyádba, te kisköcsög

    • MikeSCHmalling

      😀

    • EZS

      tanulja csak meg a kis Rooney, hol a helye – gondolta.

      • Freeezer89

        nehogy már ő sztárolja fel Rooneyt 😛

  • EZS

    úgy gondolta meccsenként egy passz elég

    • RobinGood

      Öt meccsenként egy 🙂

  • wolandrule

    A gólhoz hozzá tartozik, hogy Firminho a pöcsén pörgetve vitte volna be a labdát a kapuba, nem pedig passzol a formán kívüli Rooneynak.

  • Freeezer89

    na már megint Bongó 😀

  • Gaben

    Smalling cipő nélkül nem tud játszani 🙁

  • box-to-box defender

    Kicsit elszálltak fejben a belgák most

  • Achi

    Végre Rooney gól! Kár, hogy egy edző meccsen:( Vagy mi is ez most?

    • Mainpieeater

      Azert kar lenne elbizni magunkat. A BL-ben nincs konnyu meccs es meg itt is hatravan 65 perc

      • RobinGood

        És a hosszabbításhoz is 3 gólt kellene rúgniuk

        • reelbeba

          a köcsögleszter rúgott hármat félóra alatt

        • Mainpieeater

          Volt mar ra pelda BL-ben hogy valamelyik csapat 60 perc alatt 3-at rugott??

          • wolandrule

            Többször is, de azok nem belgák voltak.

          • Mainpieeater

            Azt sem varta senki h a leicester felall 1-3rol…

          • RobinGood

            Ahhoz kellet egy clattenburg is

          • Mainpieeater

            Mi a garancia ra hogy vilmos hereg nem fujja el a meccset?

          • EZS

            Egy Monaco-Deporon volt több is, azt hiszem 😀

          • RobinGood

            Ellenünk ez a csapat?

          • Mainpieeater

            Remelem nem, de a fociban vannak ilyen mindfuck dolgok. Gondoltad volna h a nemetek 7-et rugnak az otthon jatszo braziloknak?

          • wolandrule

            Tedd be a hűtőbe a csokit és igyál inkább 😀

          • Mainpieeater

            En vasalok ezerrel, csak nem szeretem ha elbizzik magunkat 😀

          • RobinGood

            Ez egyre jobban látszik 🙂

          • Mainpieeater

            😀 mert azt mondtam h meg korai elbizni magunkat es eszomeccsnek titulalni ezt? Ha lovunk meg egyet oke, akkor vege.

          • wolandrule

            Ne viccelj, már négyet rúghattunk volna, ha mindenki koncentrálna.

          • Mainpieeater

            De nem rugtunk.. 😀 amint bent van a masodik minden oke, de ok is rughattak volna kettot…

          • RobinGood

            Csak a középkezdés után 🙂 De ez itt ma nem lesz. Persze igazad van, hogy a fociban mindig van meglepetés és a BL az BL.

          • Mainpieeater

            Jaja, innen nem kell megszakadni meg semmi, de ha nem figyelunk oda siman okozhatnak meglepetest a gyors embereikkel s belgak

      • Achi

        Ja én nem arra céloztam, hanem a csapat hozzáállására. Ennél enerváltabban talán már nem is lehet tétmeccset játszani.

  • Mainpieeater

    Smalling tobbet jatszott ma klasszikus jobbszelsot mint mata… #balansz? #totalisfutball??

  • Gaben

    Mármár Robbeni szinten csinálja Depay a befelé húzást

    • Kuba

      Robbeni szinten lehet tőle örökölni a labdát. Bár ma adott egy gólpasszt.

  • box-to-box defender

    Ezt kellett volna csinálnia Chichának is, alápörgetni

  • reelbeba

    Nagyon jól ugrott ki Roo, szép volt

  • Chestcontrol

    Persze pont most akadt be a stream…

  • RobinGood

    Gondolom most hívja Woody Ibra ügynökét, hogy kösz nem lesz üzlet

  • A_S1M0N

    Tud gólt Roo(g)ney!

  • EZS

    ROOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO végre!!!!

  • wolandrule

    Na, tud passzolni Depay! Roo meg gólt rúgni.

  • Mainpieeater

    Lel jo ez a fiatal csatargyerek

  • Rio

    Most váltottam Streamet… Rooney!

  • RobinGood

    na végre Rooney

  • MikeSCHmalling

    ROOONEEEY

  • Gaben

    Rúúúúúúúni

  • Gaben

    Történt valami 20 perc alatt?

    • Mainpieeater

      Depaynak megvan az elso sikeres passza a meccsen 0-1 🙂

      • Gaben

        Arra pont ideértem 🙂

    • EZS

      Rooney gól

      • A_S1M0N

        Szóval csak a szokásos…
        Oh, wait.

  • reelbeba

    Januzájtól egy rúnis labdaátvételt láthattunk

  • reelbeba

    Fú de szar mindenki

    • Freeezer89

      púp a hátukon ez a meccs, pedig Alajos megasszonta, h mindenki mennyire komolyan fogja venni a meccset

      • A_S1M0N

        Akkor bele sem merek gondolni, hogy milyen lenne a “játék” képe, ha nem vennék komolyan ezt a meccset.

  • box-to-box defender

    Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én Herrerát minél hamarabb lehoznám.

    • A_S1M0N

      Kb. most olyan helyzetben van Herrera, mint múltkor Carrick. Tudásához képest nagyon szar, és még be is sárgult, ami veszélyes lehet.

      • box-to-box defender

        Csak ugye most az is veszélyes, hogy ha lehozza, akkor az totális önbizalom és bizalomvesztés.

  • Limb for a Limb

    Ugy nez ki a bruges edzoje, mint a ropibohoc 😀

  • MikeSCHmalling

    Woody dühös…

    • box-to-box defender

      Mi a faszt keres Bruges-ben? 😀 Ugye nem onnan akar igazolni?

      • RobinGood

        Áááá a pirosaktól a 7-es gyereket akarja 🙂

        • A_S1M0N

          Ja, eladni. 😀

  • Mainpieeater

    Szegeny ed milyen morcos, lehet megsem jon Bale Messi Neymar es CR? 🙁

  • Freeezer89

    azé azt megállapitani 13 perc után, h eddig ez nem Hernyó meccse… picit erős 😀

    • Kuba

      45 perc után is azt érzem hogy ez nem Ander napja, szegény. Így jódarabig megint nem látjuk. 🙁

  • wolandrule

    Matanak ajánlom a futsalt a későbbiekre.

  • Chestcontrol

    Hat nekem eleg szar ez a stream….. Igaz a semminel jobb csak nem tudom hol tart a meccs mert ossze vissza dobalja be a kepeket aztan all aztan ismetel…..vaaaaaaaa

    • Freeezer89

      maradjunk annyiban, h én jobban állok, mint a meccs

    • wolandrule

      kép

    • Rio

      Ez a stream kivétel nélkül instabil, eddig egy meccset nem tudtam végignézni rajta.

  • reelbeba

    Eddig király, már csak 87 percet kell a saját térfelünkön passzolgatni

    • Freeezer89

      nemtom kitart-e a borom még 87 percig

      • EZS

        ha Dublinból hoztad, elmondhatod, hogy Boromír. Ha már gyűrűk ura. 🙂

  • A_S1M0N

    Na, akkor hajrá!

    • Chestcontrol

      Kossz, az elso kajszin mar tulvagyok 😉

  • EZS

    funfact: a Bruges visszavonultatta a 12-es számú mezt mert az a szurkolóké! :))

    • ketomika22

      Seahawks fact! 😀

  • Chestcontrol

    Zsinorban 5dik tetmeccs ugyanazzal a vedo4essel??? Csak nem osszeszoknak meg a vegen….

  • reelbeba

    Mondjuk persze hogy Memfiszt játszatja, a belgák összefossák magukat ha hozzákerül a labda

  • MikeSCHmalling

    a bíró velünk van..csak Rooney-ra mosolygott és szemeztek

    • wolandrule

      Mint EZS meg freeezer

      • MikeSCHmalling

        egy romantikus brüzsi éjszaka, EZS, Freeezer, Rooney és bíró….bármi megtörténhet

        • wolandrule

          Meg a nagydarab maszkos 🙂

          • EZS

            ja, csak akkor a cipzáros bőrmaszkot hozza.

          • wolandrule

            meg a fanaticsos paskolót.

          • EZS

            :D:D:D

  • Chestcontrol

    blind muszlim lett a nyáron?

  • Chestcontrol

    Gyerek alszik, asszony csandben, vasalo kinyitva…. Kezdjuk mar el!!

    • box-to-box defender

      Ezt hívják korai formaidőzítésnek 😀

      • Chestcontrol

        Csak maradjon is igy 😉

    • Rio

      Én is vettem egy üveg zsindelyest az első betegszabadságom hét éves évfordulójára (zsindelyes nem jó keverve cseresznyelé-bacardi kombóval, másnap nem tudsz bemenni dolgozni(), úgyhogy megvan a hangulat itt is.

      • sallark

        Igyatok helyettem is, faszom antibiotikum tönkre tesz. 🙁

        • RobinGood

          antibiotikumra lehet inni

          • sallark

            Igen? Ez biztos?

        • Rio

          dupla cataflam-pezsgő+energiaital-tabletta szívószállal kombót javaslom ilyen esetekre

          • sallark

            Jézusom. 😀 Ugye ezt nem próbáltad ki még soha? 😀

          • Rio

            Főiskolás évek, fogfájás, olcsó Bang, persze hogy 🙂

        • Chestcontrol

          Nalam kajszibarack van…..a legjobbb antibiotikum. Lehutom egy kis sörrel azt jonapot 😉

    • wolandrule

      Ugyanez 🙂

      • Chestcontrol

        Pécs?

        • wolandrule

          Úgy van, és én is idei kajszit nyomok sörrel lefojtva 🙂

          • Chestcontrol

            Nagyon jol teszed 😉

    • Mainpieeater

      Nekem lengyel csokissor van a meccsre behutve, vagyis mostmar csak volt :33

  • A_S1M0N

    Na, az M4-re is eljutott a kb. 1 hónapos videó.

    • RobinGood

      Amit a Digi még nem talált meg, pedig több közük van a témához.

    • Kuba

      Milyen?

      • A_S1M0N

        Ez (videó)

        • Kuba

          Ez már szakállas pedig:D

    • Csordás Adrián

      ezzel meg most mi a baj? United meccset adnak, még szép hogy nem egy dvsc-fradi előtt dobják be

      • A_S1M0N

        Jó, de ennyi erővel bedobhatták volna már a múlt héten is.
        Egyébként sem mondtam, hogy baj, csak megjegyeztem, hogy egy ilyen “régi” videót találtak meg.

        Persze nem az a feladatuk, hogy a Unitedről nézzenek mindenfélét (pedig milyen jó is az), ez igaz.

        Szóval csak megjegyeztem, na.

  • RobinGood

    Akkor ha valaki lemegy a Mozaikba nem is biztos, hogy a blogos társasággal nézi a meccset? Tiszta káosz 🙂

    • Mainpieeater

      Csinalni kell ilyen tablat az asztalhoz, hogy stretfordend es csak a felhasznalonev bemondasa utan lehet leulni 😀

      • RobinGood

        Lehet elég lesz megkeresni, hogy melyik csoportban van DiMaria (áthúzva) Pepe (áthúzva) Mephis 7-es mez 🙂

      • Freeezer89

        elég szar volt, mikor én ott voltam 😀 nagyon hülyén nézegtek rám, mikor bemondtam, h Freeezer. de aztán megtaláltam EZS-t <3

    • EZS

      Amikor odaértem, az első, akit megláttam, az a maszkos kétméteres ember volt kb. Megroggyant önbizalommal egy szakállas embernek elmotyogtam, hogy “hello a Stretford End blog-ról jöttem”, Erre ő: “Mint itt mindenki, vagy a fanaticsról!” – harsogta. Ő volt egyébként a háttérben a bejátszásnál. Megsemmisülten beoldalogtam, kértem sört, és leültem jófiúpózban az egyik bokszba. Aztán jött két szemüveges srác, meg másik kettő, akkor átültem máshova, és kiderült ott van Sipi (ja, és a nagydarab maszkos srác, szóval, lehet, hogy innen van 🙂 ). Aztán a szünetben egy másik riadt tekintetű srác rám nézett: “te Stretfordos vagy?” mondom, igen. “és milyen néven?” bizonytalanul rebegtem: “EZS” Erre: Végre, Freeezer vagyok!” És onnantól kezdve már nem volt gond. 😀

      • Rio

        Ha legközelebb mentek, szóljatok. Bár nincs szemüvegem, remélem, be tudok illeszkedni 😀

        • RobinGood

          Hát itt nagy szervezés ment előtte. Mondjuk ahhoz képest ezek szerint ketten voltak 🙂

          • Freeezer89

            neeem, voltunk sokan, csak mi ketten egymásra vágytunk

          • RobinGood

            Na de a blogról csak ketten, vagy valamit félrefordítottam? 🙂

      • Porter Ramsey

        :DDD ezek után félek

      • Freeezer89

        és utolsóként távoztunk 🙂

        • EZS

          ja igen, tényleg! 😀

      • RobinGood

        Kár hogy nem tudtam menni. A péntek annyira nem meccsnap.

      • Fish08

        Mikor mész legközelebb? 😛

        • EZS

          nem tudom, ha adják, akkor talán a BL meccsre. Vagy a ligakupára.

  • EZS

    Sebők Vili irigy. Kicsit. Vagy csak magából indul ki. “vágott felvétel” 😀

    • RobinGood

      Vágott fogadás, ehhez van szokva 🙂

  • Rio

    Székely Dávid, ez az.

  • eartist

    Hajra Manchester!:D

  • Rio

    “A hangulat nem egy tipikus angol pubot idéz” – vazze, lemaradtam a fanatics-huligánokról? 🙁

  • RobinGood

    Jé, a pultosról senki nem szólt eddig 🙂

    • EZS

      de, én lejjebb 🙂

  • az az állat rooney maszkban innen való? 😀

    • EZS

      nem tudom, de a múltkor is ott volt maszk nélkül 😀

      • a fanatics főszerkesztő vagy mi beszélni nem nagyon tud

        • EZS

          a lány, aki inkább dohányzott, amikor sört kértem volna! 🙂

          • RobinGood

            Ez szomorú 🙁

          • na ő már inkább

  • EZS

    MOZAIIIIIK!!!! 😀

    • Porter Ramsey

      ezek alapján, jó hogy nem mentem:D bár natasa azért nagy + lenne

  • RobinGood

    Ez kész….
    “Herrerának talán a stabilitásban, talán a labdabirtoklásban lehet nagyobb szerepe mint aki helyett játszik”
    Bozsik a szakértő.

    • EZS

      Mint amikor süketelsz, mert semmit nem tudsz a tételről, amit húztál. 🙂

  • Rio

    Vilinek értelmes meglátásai vannak (vagy csak olvas minket).

    • EZS

      Mondjuk, ha kicsit lejjebb néz, többet nem fog 🙂

      • Rio

        😀 ugyan, gondolom tisztában van az előnyeivel és a hátrányaival

      • RobinGood

        A múlt elől nem tud elbújni 🙂

    • Achi

      Nincs megtiltva, hogy a szakértők rajongói blogot olvassanak. Még 20 év és lehet, hogy rá is jönnek.

  • Achi

    Mikor látunk olyan gólt Rooneytól, amilyet Negredo lőtt tegnap?

    • RobinGood

      Mikor látunk gólt Rooneytól?

      • MikeSCHmalling

        Mikor látunk gólt?

        • Achi

          Mikor látunk?

          • Achi

            Ja nem, ez nem jó.

          • Tika

            Mikor?

          • EZS

            Mi??

          • Chestcontrol

            .?

  • Rio

    Ugye nem Knézy lesz a szpíker?

    • Achi

      Kurvára remélem!

    • csinibob

      tegnap csak elfáradt 😀

    • Porter Ramsey

      és hol a szőke eredményközlő néni?:(

      • EZS

        Mérei Andrea nevét illik leírni! 😀

        • MikeSCHmalling

          Berkesi Juditra gondolt szerintem(hogy meddig tartott míg rájöttem ki ő az usszóVB alatt:D )

          • EZS

            ja rákerestem, érthető! 🙂

          • Porter Ramsey

            azvoltaz. pedig már csodálkoztam, hogy lehet mindenkinek a nevét megjegyezni. én még a saját csapattársaim nevét se tudom nem összekeverni, többiek mondták már, hogy miközben védekezésben irányítok, csak szemkontaktusból tudják h kinek kiabálok:D

          • EZS

            de amíg felveszitek a szemkontaktust, nem megy át rajtatok az ellenfél? 😀

          • Porter Ramsey

            ! meg van, hogy mi volt az oka a sok csicskagólunknak

          • EZS

            :D:D

  • EZS

    Mint már írtam, szomorú, hogy azok a szakértők most, akik akkor fociztak, amikor már szar volt a magyar foci.

    • Rio

      Vili nem lett szebb.

    • Porter Ramsey

      3-1-re kikaptunk, de azért jó meccs volt:D ki ez a csávó, aki aerodinamikailag tökéletes hajszerkezettel rendelkezik?

      • EZS

        Sebők Vili

        • Limb for a Limb

          A tippmixkirály

          • EZS

            a valamelyik “majdezageneráció!” középhátvédje. Kijutottak az olimpiára is ám!

        • Rio

          Emlékszem a letolt gatyás gólörömére: Bár ne emlékeznék.

        • wolandrule

          Az egyetlen ami miatt emlékszem rá, hogy itthon kikaptunk a litvánoktól, akiknél mindenkinek a vezetékneve vilire végződött. Hősünk bűn szarul játszott, és mindenki azon röhögött, hogy 12en voltak.

          • Csordás Adrián

            grúzok a vilisek

          • EZS

            igen

          • wolandrule

            Akkor a grúzok ellen volt 😀

      • RobinGood

        Ilyenkor (is) szembesülök vele, hogy milyen öreg vagyok… Múltkor valaki Fehér Csabát nem tudta hova tenni.

        • Porter Ramsey

          én alapból nem ismerek arcról 5nél több magyar focistát, szóval nem hiszem én vagyok az öregséged mércéje:)

          • EZS

            a 20 évvel ezelőttieket jobban ismerem, mint a maiakat 😀

          • RobinGood

            Erre gondoltam én is 🙂

        • Porter Ramsey

          amúgy nem mondanám, hogy nem lehet anélkül élni, hogy ne tudd ki az a fehércsaba. én is csak annyit jegyeztem meg róla, hogy egyszer el kéne ásni.

  • reelbeba

    Januzaj most megkapja a bizalmat. Reméljük él vele, és bizonyít

    • csakaMU

      kicsit értetlenül állok a folyamatos kezdetése előtt, nem indokolja semmi. remélem rámcáfol hosszú távon

      • Achi

        Teljesen egyetértek. Kevés ő meg az a néhány jó megmozdulása ide.

      • box-to-box defender

        És még így is baszakodnak van Gaallal, hogy tavaly miért nem játszatta többet… Mert, hogy 2013-14-es szezonban szerintük ő volt a legjobb mezőnyjátékosunk…

    • wolandrule

      Én örülök, hogy megkapta a lehetőséget, szerintem jól nyomja. Ha levetkőzi a gyerekbetegségeit, nagy értéke lesz a csapatnak.

    • Angus

      óriási potenciál van benne, azt meg edzéseken nem lehet kihozni

      • Achi

        Van benne sok, de én attól tartok, hogy egy top csapathoz nem lesz elegendő az a potenciál.

  • Angus

    nem fogom látni a meccset, mert izzik a vasaló, de a meccs előtti bejelentkezést majd vissza lehet nézni?

    edit: az is érdekel, hogy ti mit műveltek (szeptemberben felmegyek eccer én is :D), meg hát persze maga a meccs is, de annak a lehetőségét már tudom. meg hát úgyis meg leszenk baszarintva 🙂

    • wolandrule

      Annyira csak nem lesz szar a meccs.

      • Angus

        na jó de a médiaklikken vissza lehet nézni a cuccokat? 🙂

  • RedDevil4life

    Kezdő

    • h492019

      kép

      • RedDevil4life

        Mindegy, Moyes doktor már ismét gyorsabb volt. 🙂

    • stanleykubrick

      Elbaszott egy felállás ez megint.

      • Angus

        2-0 lesz ide

        • stanleykubrick

          Az lehet, de ezt a PL-ben nem kéne továbbra sem.

      • fella

        tavalyi 4-1-4-1, carrick meg rúni az egyek, jó az

        • stanleykubrick

          Amúgy lehet igazad lesz, de nekem ez a Carrick – Depay, Janu, Herrera, Mata – Rooney akkor is sok. Janu helyett sanszosan másnak lenne a helye, tényleg nem értem miért szerelmes a belgába.

          • fella

            az Fellani helye, persze

          • Chestcontrol

            Majd jon fella es minden rendben lesz;) mindig akkor veszem fel a hajam ha erkezik a mr.chestcontrol 🙂

        • csinibob

          az idén elengedhetetlen 4-2-3-1 🙁

      • csakaMU

        herrera egy sorral előrébb hasznosabb lenne, de lui knows, again

  • wolandrule

    Valszeg egy dög unalmas meccs lesz, amíg nem nyelünk be egyet addig agyon dominációzzuk (EZS remélem már beírta a szótárba) őket.

  • Chestcontrol

    Kibaszott idegesito h eddig a sky mindent adott de mostmar nem adnak blt egyik pillanatrol a masikra

  • Moyes Story

    Romero, Darmian, Smalling, Blind, Shaw, Carrick, Herrera, Januzaj, Mata, Memphis, Rooney.

    • Porter Ramsey

      Carrick-Herrera a kezdőben idáig 100%-os win ratio

      • Fish08

        Ssss, nem beszélünk ilyenekről mohesz óta

    • Moyes Story

      érdekes lesz snájdig helyett Herrera, kevesebb lesz a balansz

    • fella

      “I have to rotate.” lol, jk

      • Moyes Story

        nem is kell még szétrotálni a csapatot, majd ráér még szezon közben, ez az 5. meccs idén, nehogy már ne bírják, én inkább örülök, hogy kezd kialakulni egy gerinc

        • Rio

          Elsőre anyáztam egyet a kezdőt látva, aztán ugyanerre jutottam kb.

        • fella

          ja én sem bánom, mondjuk Januzaj helyett örültem volna Fellaininek, kicsit lendüljön játékba. azt a játékost, aki láthatóan agyon lett terhelve, Schneiderlint pihenteti, nekem ez tökre elég. még Darmiant lenne érdemes lehozni viszonylag korán, a többiek bírják

          • Moyes Story

            Fella már bevan lendülve, amatőröknek gyakorlás kell, a profinak előleg

          • wolandrule

            Na de kit hozunk be Darmian helyére?

          • Moyes Story

            meki

          • wolandrule

            Hát ez az, hamar dűlőre kéne vinni.

          • Chestcontrol

            Sztem janu. Fella csere lesz az elso es akar a szunetben

    • Balint88

      Nekem tetszetős a kezdő, de LvG szerint ez nem ballansz mentes?
      Carrick, Herrera, Fellaini szokott lenni a középpálya, de remélem jól fognak így is muzsikálni

    • Rio

      Fasza lesz, amikor jön 1-1 erősebb csapat, és átgázol a hullafáradt játékosokon. Bár aláírom, hogy a BL prioritás, remélem, a következő hetekben már látjuk a rotálást.

      • Porter Ramsey

        ez úgy fog kinézni, hogy az internation breakek előtt váratlan sérüléshullám sújtja a csapatot, de érdekes módon mindenki felépül másfél hét alatt

        • wolandrule

          Akkor azért nem hozzánk jött Dzsudzsák, neki szívügye a válogatott…

    • Achi

      Meglepetés. Bár pozitívum Herrera….

  • Achi

    Na, hát remélem, mi játékosaink nem olyanok, mint Harry és szívesen lövöldöznek majd “több ezer kibekúrt belga fasz között” ” A sok külföldiről nem is beszélve!” 😀

  • Moyes Story

    itt van az m4-es stream a meccshez a múltkor hibátlan volt

    http://www.mediaklikk.hu/m4-elo

    • Chestcontrol

      Kulfoldrol is elerheto??

      • eartist

        Nem nagyon. Azert irtam a bt sportsot:)

        • Moyes Story

          Hola addon

      • Csordás Adrián

        igen, ezzel a módszerrel

        • eartist

          My bad :W

        • Chestcontrol

          Koss ez ugy tunik hasznos:) jovok egy sorrel 😉

          • Csordás Adrián

            felírtam 🙂

  • fella

    tök jó, hogy a BL-ben már 75 perccel meccs előtt van kezdőcsapat, már csak bő fél óra, és lehet bosszankodni

    • Moyes Story

      hö?

      • fella

        múlt héten már akkor felnyomták

  • Schweinsteigerlin

    Valdés Besiktas

    • fella

      haragszom Van Gaalra, hogy összeveszett vele, valamiért szívesebben nézném őt a kapuban, mint Romerot

      • bedeabl

        Az összeveszés sosem egyszemélyes dolog.

        • bedeabl

          Bedeablo Coelho

        • fella

          azért Lajosban van rá hajlandóság. nyilván Valdes is rosszalkodott, de nem gondolom, hogy feloldhatatlan ellentét lett volna köztük, főleg nem amiatt, hogy Valdes nem profi. mindegy mostmár, itt van nekünk a jó Sergio, akiről bármikor forgathatnának sorozatot ‘The Flying Dead’ címmel

          • Porter Ramsey

            miután Lajos engedte, hogy nálunk eddzen és rehabilitálódjon, majd szerződést adott neki, elég nagy pofátlanság nem teljesíteni az edző utasításait.

      • Achi

        Jobb, mint Romero, de ő sem a PL-be való.

    • Csordás Adrián

      Másfél (már tét nélküli) meccsért kidobott a klub az ablakon X összeget (ami Valdes fizetése volt), majd ingyen továbbadtuk. Na de we do what we want.

      • wolandrule

        Na de milyen pazar öngólt nyelt be 🙂

  • Reliable Dutch paper says Van Gaal to spend up to £73m on star attacker

    http://sportwitness.ning.com/forum/topics/reliable-dutch-paper-says-van-gaal-to-spend-up-to-73m-on-star-att

    • Moyes Story

      bél

      • csakaMU

        azt nagyon komálnám, jöhetne a 4-3-3 inverted wingerekkel, mindenekkel

        • Moyes Story

          segget csinálna a szájából, és amúgyis ronda

          • fella

            azért szebb mint firmino

    • wolandrule

      Ibra kell ide.

    • MikeSCHmalling

      vegyük meg Suárez-t….rúg a ‘Pool-nak egy 3ast..aztán kibaszzuk tarcsiba a következő 5évre

    • Achi

      Most már felesleges. Akit eddig nem tudtak elhozni, az most sem jön, aki meg most hirtelen elérhető, az lehet, hogy jobb, ha inkább marad a seggén.

      • Csordás Adrián

        deadline day, 23.58-kor Berba jön ingyen

        • Achi

          Ő jöhet. Szerettem a játékát. Az a gyári lusta elegancia páratlan 🙂

    • Porter Ramsey

      meg se lepődnék visszavásárolnánk ennyiért diMariat:D
      ha meg igaz, Lewa vagy Müller lehet a kiszemelt, más támadó nem nagyon esik ebbe az árkategóriába (najó, a lengyelért, ha ennyit perkálnánk, ki is folyna a szemem)

      • Kuba

        Ha rólunk van szó, mindenki ebbe az árkategóriába esik.

      • box-to-box defender

        Sanchez relatíve olcsó volt, vele miért nem próbálkoztunk? Vagy neki tényleg minden álma az Arsenal volt?
        Ennyire nem gondolkoznak előre egy MU szintű klubnál?

  • közben a nemrég igazolt milinkovics nevű kapusunk a darmstadtnál van próbajátékon és lehet kölcsönveszik. 18 évesen nem lenne rossz neki pár meccs a bundásban

    • MikeSCHmalling

      Ő az a 3méteres szerb?

      • ya

        • MikeSCHmalling

          ha BigStrikerFella bevállik, belőle is lesz még center

      • EZS

        Ő is Groot

        • Freeezer89

          ő lesz Tölgy?

          • ezraharrari

            Szilszakáll

          • EZS

            akkormár inkább Hamari Berkenye!

          • Fish08

            a Tolkien vonalon maradva, Anderson biztos a hobbitok között nőtt fel, és megszokta a második reggelit

          • EZS

            ja, és Mendez meg a Kígyónyelvű.

          • Fish08

            és Perez Szarumán? 😀

          • wolandrule

            Wenger Zsákos Bilbó?

          • RedDev

            Wenger Gandalf…. 😀

          • Fish08

            Akkor kicsoda Fergie? Elrond? 😀

          • wolandrule

            Ő a Szem.

          • Fish08

            A Trafford ura 😀

          • csakaMU

            az biztos hogy Fella az egyik torony

          • RedDev

            Így van 😀

          • ezraharrari

            Pirospont, keksz, high-five. Mindegyik jár

          • EZS

            olyan entekre is gondolni kell, akik nem feküdtek le Peter Jacksonnal.

          • Angus

            Szigor Igor

          • Freeezer89

            😀

  • Achi

    Örülnék egy olyan meccsfelépítésnek, hogy az elején letámadnánk őket 10-15 percig és bevernénk egy gól gyorsan, aztán (ha nem sikerül gólt szerezni, akkor is) visszaállnánk egy nyugisabb tempóra, átadnánk a terepet a belgáknak, aztán ismét tempóváltás és így tovább. De igazából higgadt játékot várok és sok labdatartást.

    • csakaMU

      jó.a.buli

  • csinibob

    remélem ma is Prukner szakért a meccs előtt, már tegnap is csodálatos volt!

    • h492019

      én tegnap azon gondolkodtam, hogy mennyit fizethet ezeknek az embereknek egy tv, hogy pl. várhidi is inkább a tévében mágnesezik mint egy embé egyes csapatnál… vagy oda már nem kell?

      • csinibob

        ezen sokat gondolkodtam már én is. annyira fájt nézni a szakértést, hogy szóltam a csajomnak, nézze pár percig, aztán megérti, miért tart itt a magyar futball.

    • csakaMU

      a bl meccseken bozsikra készülj 😀 másik hatalmas kaliber. igazából azt várom magneto pétert mikor sikerül elorozni a sport1től 😀

    • RobinGood

      Bánfi Jani lesz megint.

      • ezraharrari

        annak az embernek a jelenléte a stúdióban önmagában összefoglalja, hogy mi a baj a magyar futballal

        • RobinGood

          Mondjuk én nem tudnék olyan embert mondani aki alkalmas lenne szakértőnek. Csak akkor legalább hívjanak olyat aki látott már United meccset, tehát mondjuk ne Hegyi Ivánt 🙂

          • ezraharrari

            ez mondjuk igaz, viszont attól még szomorú, hogy értékelhető szakmai teljesítmény nélkül ülhet ott egy ember okosakat mondani (azt most hagyjuk, hogy mennyiért)

          • Rio

            Én tudok, elég végignézni a kommentszekcióban vagy a szerzőkön.

      • h492019

        a kedvenc ilyen pillanatom az volt, mikor a Német – Brazil 7-1-et az a Bánfi-Halmai páros szakértette akik a 97-es, Jugók elleni hasonló arányú pofonnál ott voltak a pályán…

  • csinibob

    van Gaal csökönyösségét látva biztos vagyok benne, hogy a hétvégi kezdőt állítja ki, maximum Darmiant engedi pihenni.

    • stanleykubrick

      Valencia nincs, reméljük nem Paddy lesz a jobbos.

      • csinibob

        ha csak nem sérült, akkor WTF.

      • Angus

        én örülnék annak is, rég láttam Paddyt 🙂

        • bedeabl

          Jó, de esetleg ne ott lássuk 😀

          • Angus

            szerintetek a középpályán mit csinálna? mert ugye ott is játszott.. mindenesetre biztos próbálta volna már Lui, ha úgy látja

          • bedeabl

            Ki lehet próbálni, csak lehetőleg ne egy BL meccsen 😀

    • halamita

      LVG helyében az első mérkőzésen elért eredmény megtartására törekednék, vagyis egy kicsit védekezőbb felfogású kezdőt küldenék fel: Romero – Darmian, Smalling, Blind, Shaw – Schneiderlin, Schweinsteiger, Herrera – Mata, Young, Rooney.

    • csakaMU

      azt viszont meg kell hagyni, hogy a két úriembernek van vér a pucájában. vagy csak túl keményre itták magukat. azért sötétedés után egy ilyet nem vállalnék be. sőt sötétedés előtt se

    • wolandrule

      Vártam, hogy jön Vinnie Jones 🙂

      • Kövi

        Most bezzeg nem találom a híres, szemmel sörnyitós jelenetet gifben…

        • Porter Ramsey

          videó. ismételni kéne a filmet

  • érdekes kis meccs lehet, mert talán látunk némi ízelítőt abból, ami kétmeccses párharcokban várható tőlünk a későbbiekben. avagy kíváncsi vagyok, lajos változtat -e bármit a játékon az előny tudatában

  • Chestcontrol

    Valaki tud streamet ami jo?

    • ezraharrari

      mindigtv?

    • RobinGood

      A médiaklikken nem érhető el? Nem tudom, mert szerencsére nincs rá szükségem, csak ötlet.

    • eartist

      regelés után azt hiszem ingyen nézhető a meccs a BT sports oldalán. Bár gondolom arra rárepülnek páran, nem tudom mennyire lesz stabil.

  • reelbeba

    Ha labdatartásra és esetleg kontrákra játszunk ma, akkor Fella nem valószínü hogy kezdö lesz. Herrera és Young fog kezdeni szvsz

    • Freeezer89

      Herrera – Fella – Young
      Rúnya

      igy képzeled?

      • RobinGood

        Biztos nem, mert azt írta, hogy Fella nem kezd. Szerintem meg kezdeni fog Rooney helyén és Rooney visszalép.

        • Freeezer89

          sok volt mára a munka, ki is kapcsolom a gépet 😛

          • reelbeba

            460, középpálya: Carrick, Snidli, Herrera, Young, Mata, Rooney

          • ezraharrari

            (kép)

  • Aki szeretne élő adásban trollkodni, az menjen a Mozaikba meccset nézni, mert élőben fog onnan bejelentkezni az m4. Inni ér előtte.

    • reelbeba

      Wow

    • wolandrule

      Na, végre látom a fejeteket 🙂 Bár Téged egyszer már láttalak szakértősködni egy Chelsea verés alkalmával. Tervben van egy látogatás, de nehéz összehozni…

      • Fanatics szervezés, szóval semmi közünk hozzá.

        • akkor ne menjen senki 😀

          • csakaMU

            mr. anti-fanatics 😀

          • Porter Ramsey

            ha nem szidnátok ennyit a fanatiscot nem is tudnám, hogy van olyan

        • h492019

          remélem valaki bemondja hogy leigazoljuk neymart és c-t

      • Angus

        Jaja, 2011-ben. 😀

    • Moyes Story

      hogymi?

      • Freeezer89

        online világban nem menő. ez egy olyan proli hely, ahol alkoholt (piát) lehet fogyasztani (vasalni), úgy hivják kocsma. jobb helyeken MU meccseket is lehet nézni (még jobb helyeken a WC-t is lehet használni)

        • Moyes Story

          de mivan az m4-el, meg a fanaticsal?

          • bedeabl

            Szoktak ilyeneket csinálni, hogy random szurkolói meccsnézésekről bejelentkeznek és akkor ott van egy riporter és kérdez random dolgokat.

          • Freeezer89

            ja, meg határontúli bejelentkezések is vannak, tisztára olyan filingje van, mint ha vlmi állatkertből jelentkeznének be.