Top of the league – osztályzás

Nagyon nem bánnánk, ha most lefújnák a bajnokságot, hiszen az első forduló után az első helyen állunk, még ha a szezon első PL-meccsén leginkább a szerencsének köszönhettük, hogy két góllal is lenyomtuk a second season syndrome legkomolyabb tüneteit mutató Bournemouth-t. Örülni kell persze, elszállni viszont nem érdemes, nem a United lesz az utolsó csapat aki győzni tud a bajnokság legkisebb stadionjában, és nem minden ellenfél fog ajándékba adni egy vezető gólt. Az első félidő Lajost idéző alibije után azért a másodikban felpörgött a csapat, kissé sajnáltuk is, hogy 3-0 után nem erődemonstrációt hanem pihenőt tartottunk, és összességében elégedettek lehetünk a látottakkal, meg nagyjából az egyéni teljesítményekkel is, amit meg is próbáltunk számszerűsíteni a számotokra. Osztályzatok következnek.howe mourinho

De Gea – 7

Mivel Mourinho 3-0-nál véletlenül rátenyerelt a sleep gombra, kapusunk ezúttal sem úszta meg clean sheettel. A gólról nem tehetett, arról viszont annál inkább, hogy a tengerpartiak ne szerezzenek még egy gólt, és ennek köszönhetően mi maradtunk az egyetlen csapat, akik kétgólos győzelmet arattak. Így nem az undorító Liverpoolt kell nézni a tabella legtetején, ezért különösen fontos volt, hogy DDG az utolsó percekben előbb egy szöglet utáni lövést hárítson, majd a földön fekve hatástalanítsa Gradel próbálkozását. 2 védés.de gea véd

Valencia – 8

Tonio nyári felkészülése remekül sikerült, a barátságos meccsekről és a Community Shieldről átmentette formáját. Bár gólpassz ezúttal nem került a neve mellé, ez a legkevésbé sem rajta múlt, hiszen akár a hosszúra Zlatannak beívelt labdájából, akár a Martialnak okosan visszatett passzából közvetlenül gól születhetett volna. Egyébként is, a lagymatag első félidőben Valencia jelentette a támadójátékunkat, és Mourinho furcsa aszimmetrikus taktikájában az egész jobb oldal bejátszása az ő feladata, amit egyelőre sikeresen végrehajt. Fizikai ereje és gyorsasága miatt nehezebb őt fogni, mint a Spíler TV-t, a szakmájukat tekintve balszélső ellenfelek számára pedig ez igen nagy kihívás. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy általában elég könnyen állította meg az ellenfél támadásait is, nem túlzás a nyolcas érdemjegy. 5 labdaszerzés/szerelés.valencia meghúzza

Bailly – 8

A Sky Sports őt választotta meg a meccs legjobbjának – na idáig azért nem mennénk, de tény, hogy Báji barátunk meggyőző PL-debütáláson van túl. Kifogástalanul tette a dolgát, bár az az igazság, hogy a Bournemouth halovány támadójátéka nem tette próbára annyira és annyiszor, mint azt néhány szeptemberi ellenfelünk fogja. Erőteljes, ellentmondást nem tűrő, mégis okos játéka okán akár Smalling alapértelmezett párja is lehet a szezonban, ez pedig a Shaw-Valencia szélekkel a világ leggyorsabb védelmét jelentené (fizikailag, nem fejben). Két aggasztó jelet azért felfedezhettünk elefántcsontparti verőemberünk játékában: nem valószínű, hogy meg fogja úszni kiállítás nélkül a szezont, illetve egyszer a meccsen többször is látott okos testcsel-fordulás-továbbpassz mozdulatsort ki fogja használni egy erre készülő erőszakos csatár. 7 tisztázás.bailly ugrik

Blind – 7

Joséra is ragadt egy kis filozofi, és vagy a kellegyballábasbekk, vagy a jólpasszolóközéphátvéd mantrákat ismételgetve második tétmeccsén is Blinddel kezdett hátul. Persze, Smalling lezúzta magát és amúgy is eltiltott, a pitbull kinézetű Rojo néha labradorként rohangál az ellenfelek után, Jones pedig… hmmm … izé, de a tavalyi szezon egyik legnagyobb taktikai WTF-díj nyertes ötlete idén is megmaradni látszik a kezdő tizenegyek összeállításakor. Igaz, Daley tényleg tanári módon játszott, hibáztatni is talán csak a bekapott gól miatt tudjuk, de alighanem kevés védő tudta volna szerelni Smith-t a tökéletes jobblábas labdaátvétel közben, vagy blokkolni a nem kevésbé perfekt (bal lábas) lövését. 4 labdaszerzés.blind szerel

Shaw – 5

Örülünk, hogy 2015 szeptembere után ismét angol bajnokit játszhatott Shaw (még mindig #kurvaanyádmoreno), láthattuk, mennyivel jobb lehetett volna tavaly a csapat, ha a két rohadtul gyors szélsőhátvédünk nem dőlt volna ki hónapokra. Na nem a tegnapi teljesítményt alapul véve, ugyanis szegény Luke nagyon gyengén játszott, még majdnem gólt is kaptunk miatta, amikor az első félidőben egy kósza beadást sikerült épp Wilsonnak levennie. Előre sem nagyon villogott, és a bekapott gólnál sem állt a helyzet magaslatán, kicsit okosabb vagy erőszakosabb lehetett volna, hogy ne passzolják be mellette a gólszerzőnek a történelem legrondább focilabdáját. De azt örömteli látni, hogy gyorsaságban és elszántságban sem változott – ha jobban összeszoknak Martiallal, egy egészen ütős és dinamikus bal oldalunk lehet az elkövetkezendő x évben. 10 rossz indítás.shaw wilson

Herrera – 6

A szezon előtt nem tettünk volna nagyobb összeget arra, hogy Herrera fog kezdeni a Mourinho taktikáiban kulcsszerepet betöltő szűrő középpályás posztok egyikén, de hát éppen ezért nem szoktunk fogadni. Ander szerepkörét is kissé bajos meghatározni, hiszen nem mélységi irányító, nem is box-to-box, semmiképpen sem labdaszerző, hanem inkább valahol félúton lehet a passzoló és a futó középpályás szerepköre között, talán az angol all-round midfielder kifejezés fedi le inkább azt, amit José várt Herrerától a Bournemouth ellen. Mivel elvileg Pogbát is errre a posztra hoztuk, na meg Morgan is jól érzi magát abban a pozícióban, a vasárnapinál többet kell nyújtania a csapatban maradásért, hiszen a hosszú kiugratásából ugyan a hazai védelemnek köszönhetően gól lett, és védelmi hibát sem láthattunk tőle, összességében mégsem lehetünk elégedettek a pályán nyújtott teljesítményével, ráadásul még egy teljesen felesleges sárgát is összeszedett. 21 oldalpassz.herrera küzd

Fellaini – 7

Úgy tűnik, Fellát nem fogjuk eladni a nyáron sem Moyes-nak, sem Törökországba, sem a Muppet Show-ba, hiszen immár a harmadik edzőnk számít rá kezdőként. Ismerjük ugyan belga gólemünk határait, de ha a tavalyi kupamenetelés során mutatott formáját tudja hozni, és nem a támadóegység tagjaként lép pályára, akkor labdaszerző középpályásként még akár hasznunkra is lehet. Fut, szerel, passzol, na meg jelen van a pontrúgásoknál, ennyi tulajdonképp éppen elég kéne legyen arra a szerepkörre. Hogy pusztán véletlen, vagy tudatos taktikai húzás hogy ha az ellenfél legveszélyesebb embere a jobbszélső, akkor Fellaini besegít Martialéknak a védekezésbe, annak megítéléséhez még kell pár meccs, de a CS-en Mahrezre, tegnap pedig Ibe-ra rontott rá ellentmondást nem tűrően többször is. Az nem valószínű, hogy éppen José fogja megszelídíteni, de eddig nem sok köcsög megmozdulást láthattunk tőle, hacsak nem a tegnapi, esernyőcsel közben kiosztott tockost nem számítjuk annak. 75 sikeres, 1 rontott passz.fellaini lép

Mata – 6

A Leicester elleni megalázó be- majd lecserelést követően azt hihettük, Matának itt lefőtt a kávé, de Lingard sérülésének következtében már az első bajnokin kezdőként kapott szerepet. Sőt, gólt is lőtt, az első gólját Mourinho-játékosként, még ha nagy adag szerencse is kellett a találathoz, hiszen Francis szűk két másodpercen belül két gólpasszt osztott ki neki. Az első lövést még védte Boruc, de az üres kapus helyzetet már nem hagyta ki spanyolunk. Sajnos ezen (meg néhány szép labdalevételen) kívül nem sok jó megoldást láthattunk tőle, éppen a támadó harmadban várnánk tőle több építő jellegű megoldást (a mezőnyben meg kevesebb műesést, ejnye), így mostani cseréje abszolút jogosnak mondható. Szerepköre érdekes, hiszen labda nélkül jobb oldali középpályás poszton védekezett, támadásban viszont szabad kezet kapott, így előszeretettel húzódott középre (gólját és Lingard múlt heti gólját nézve ez is tudatos lehet). Nagyon drukkolunk neki, hogy maradjon, és amíg gólt szerez, José aligha fogja még egyszer eladni. 1 kulcspassz.mata gólt szerez

Rooney – 7

Rengeteg kritika érte az elmúlt szezonokban Rooney-t, amelyek között akadt jogos, és bőven akadt túlzó is, de a Bournemouth elleni teljesítményére nem lehet panasz. Rendkívül okos gólt szerzett, akár duplázhatott volna is ha Boruc nem pókemberezik egyet a ziccerénél, és akadt még egy gyanús eset a tizenhatoson belül, amikor úgy tűnt hogy összekoccintották a bokáit. Emellett rendületlenül nyomatta a hosszú labdáit, nagykeresztből többet mutatott fel mint egy vidéki templom, és még a védekezésből is kivette a részét. Ráadásul ismét közelebb került Sir Bobby rekordjához, szeptemberben már akár ő lehet a United történetének legjobb gólvágója (az angol válogatott mellett), ha még addig háromszor láthatjuk a háttérhatalmaknak köszönetet mondó gólörömét. 3 kaput találó lövés.rooney gólöröm

Martial – 6

Marci nyár óta nem az igazi – hogy a magánéleti problémái miatt lehet ez, vagy Deschamps rontotta el, az tulajdonképpen mindegy is, de össze kéne kapnia magát, mert egyelőre csak nyomokban emlékeztet a tavalyi csodagyerekre. Persze, többet kell védekeznie, és az ellenfelek is alighanem külön készülnek belőle, de ennél jobb játék kell tőle, ha a kezdőben szeretne maradni. Teljesen indokolatlan gólpassz kategóriában két darabbal is jelentkezett, először Valencia beadását törte el éppen úgy, hogy az Rooney-nak jó legyen fejre, majd céltalan labdavezetését unta meg Zlatan, aki 25-ről pont úgy helyezte a hosszúba, hogy az éppen félreugró Martial gravitációs mezején még meggörbüljön a lövés íve. Legjobb megmozdulásai sem a gólpasszai voltak, hanem az első félidőben látott robbenezős mellélövés, meg az igazi marcis megindulás, aminek végén buktatták a kaputól 18 méterre. 0 kaput találó lövés.martial küzd

Zlatan – 8

Szeretnénk olyan bátrak lenni, mint a Sky Sports, és nem Zlatant nevezni a meccs emberének, de nem tehetjük meg. Első Community Shield-jén és első PL-meccsén is gólt szerzett, ha így folytatja akkor Cantona-szintű lökést adhat a csapatnak. Nem csupán remekbe szabott gólja miatt lehetünk bizakodóak, hanem az egész meccsen mutatott teljesítménye miatt is. Ibra letámad, mutatja magát, megtartja a labdát, beindul. Továbbteszi sarokkal, talppal, fejjel. Izomból rálövi a szabadrúgást, tökéletesen helyez a hosszúba 25-ről, és még az eddig meg nem értett Valencia-beadásoknak is újra értelmet ad azzal, hogy érkezik középen vagy a hosszún. Ha Moyes Story még köztünk lenne, kérnénk tőle egy gifet arról a vonal melletti cselről. Zlatan egy kibaszott zseni, aki miatt a United újra képes lehet új szurkolókat szerezni. 2 lövés, 2 talált kaput, 1 gól.zlatan gólöröm

Mikh Mkhy Mkhitaryan – 0

Az ember azt hinné, hogy leírni könnyebb a nevét mint kimondani. Hát nem. Mikin ugyan látszik, hogy jól mozog és jó barátságban van a labdával, de akkor ő most harmadik számú jobbszélső, vagy harmadik számú árnyékék (irányító, trequartista, stb.) lesz? Mert annak kicsit drága lenne.

Schneiderlin – 0

Nem tudjuk, mi vele José terve, egyelőre a negyedik helyen áll a középpályásaink között, Carrick-kel holtversenyben, Pogba, Fellaini és Herrera mögött. Európa Liga?

Depay – 0

Megtalálták a számára legmegfelelőbb posztot, ő lesz ezentúl az időhúzó csere.

Mourinho – 7

Ha nyitóforduló és Mourinho-csapat, akkor az győzelmet jelent, nem történt ez másként Bournemouth-ban sem. Az első félidő kimondottan passzív és alibi volt, a szerencsés gólnak és a második félidőnek köszönhetően azonban sima győzelem lett a vége, és végül is ezért lett szerződtetve az ősellenség. Hozta magával a cselszkis faszmák gólokat is, de hát az utóbbi évek pechszériája után azért annyira nem bánjuk, hogy végre nem hiba nélkül játszanak ellenünk a kisebb csapatok. Egyébként is ez a hibára késztetés, és a kihasználása Mourinho filozófiája (tényleg), ez most az alsóházi ellenfél ellen be is jött, de azt azért érezhettük, hogy a támadójátékunkon még többet kell dolgozni mint Andy Vajnán a nászéjszakáján. Az is trademark José, hogy a megnyert meccsen visszaáll a csapat, most ez kapott gólban mutatkozott meg, nem pedig szerzett kontragólban, de ez talán arra ösztönzi majd őt, hogy ne 1-0-nál, hanem 3-0-nál vegye le a lábát a busz gázpedáljáról a továbbiakban. Az első 20-25 perc fosfaragása, a szögleteink, valamint Blind, Fella és Mata pozíciói azért azt sugallják, hogy ez kicsit még mindig Lui csapata, de reméljük hogy ez előbb-utóbb változni fog. mourinho röhög

A következő feladat a Koeman nélküli Southampton, immár az Old Traffordon, a változatosság kedvéért péntek este.

  • wolandrule

    Van új írás.

    • stanleykubrick

      Kösz haver! 😀

  • filozofi


    ha még nem lett volna és nincs elegetek a videózásból

  • Limb for a Limb

    A telenor mytv szolgáltatásán egész jó spíler tv (HD) stream van.
    Ha érdekelne valakit, szerintem érdemes beruházni rá.
    Kőkemény 1082 ft/hó.

    • Limb for a Limb

      Ja és nem kell hozzá telenorosnak sem lenni.

    • HarciasToni

      és ezt hogyan lehet nézni laptopon? azt tudom, hogy van telefonos és okos tv-s app is hozzá, de ilyen gépen is van vagy csak a telenor mytv oldalán lehet nézni?

      • Limb for a Limb

        Van weboldala és mondom egészen fasza minőség.
        mytv.telenor.hu

        • Limb for a Limb

          Itt kibaszod fullscreenbe aztán jólvan 😀

        • csinovnyik

          Már csak a felhasználóneved kell és a jelszavad

          • Limb for a Limb

            😀

    • Fish08

      melyik csomagban van?

      • Achi

        Alapcsomagban van. Még nem írták bele a listába, de én most megvettem és ott van, működik. Lehet nézni telefonon, okos tv-n, gépen böngészőről, szóval faszának tűnik. Asszem, (de ebben nem vagyok biztos, mert én T-s vagyok) , ha telenoros vagy, akkor az adatforgalom ingyenes, ha mobilnetről nézed.

        • Fish08

          zsír, köszi, akkor rádumálom asszonyt 😀

          • Achi

            Hajrá:D

      • Limb for a Limb

        az alapban

        • Fish08

          köszi 🙂

          • Limb for a Limb

            nm 😀

    • KiB

      én remélem a diginél is azért ezt megoldják…addig marad a stream

      • Limb for a Limb

        Én is digis vagyok, sőt ott is dolgozom 😀
        Remélem, hogy lesz…

        • wolandrule

          Igyekezz, mert te is mész a fonatra ketomikával! 😀

          • Limb for a Limb

            😀

        • KiB

          akkor intézkedj:))

        • csinovnyik

          Én csak a digisport miatt lettem digis. Mond meg nekik ha nincs spíler én tiplizek

          • KiB

            én is emiatt köttettem be anno…meg mondjuk harmad annyiba is került, mint az addigi, szóval ez is szempont volt:)

      • Achi

        Remélem ráébrednek, hogy nagyon sokan vagyunk, akiket semmi más nem hozott hozzájuk, csak a PL (esetleg a BL, de már az sincs). Azért lehet jó megoldás addig ez a mytv-s, mert ezt bármikor le lehet mondani, ha netalán a Digi beteszi.

    • estiszorel

      ma hívtam őket, és azt mondták, hogy az 5000 forintos csomagban van. Biztos csak ennyi, mert inkább neked hiszek. És: ha most előfizetek, este már nézhetem?

      • Limb for a Limb

        Én az alapra fizettem elő és tudom nézni. Amúgy, ha felregisztrálsz és el akarod indítani a spíler tv-t, akkor alapból is az alapcsomagot adja fel, hogy fizess rá elő.
        Ami 1290ft, de nekem 1082 ft-ot vont csak le. Már ez is érdekes 😀
        A lényeg, hogy tudom nézni a spílert tv-t az alapcsomaggal és jó minőségű.

        • estiszorel

          na akkor kipróbálom én is 🙂

    • estiszorel

      Működik, köszi! 🙂

  • Golf

    Pogba: “There will be a new one (celebration). New team, new things!” [sky sports]

    Dab 2.0 😀

  • HarciasToni
    • HarciasToni

      https://www.youtube.com/watch?v=CWIS5DimYjY&feature=youtu.be
      Itt van az interjú végig. Tény, hogy furcsa a stílusa, azt is megértem, ha valaki szerint ez szörnyű és ezért utálja őt, de szerintem tényleg nem színészkedik (ahogy ő is mondja), egyszerűen csak ilyen és ezzel nincsen baj. Az a lényeg, hogy motivált, küzd a céljaiért és az eddigi interjúk alapján tényleg kötődik ehhez a csapathoz.

      • Golf

        Én érzem, hogy nagy hasznunkra lesz, márpedig ha én érzem, akkor az úgy is lesz. 😀

      • United82

        Ez(Ő) tényleg egy nagyra nőtt gyerek 🙂

      • truedevil

        A hajfestős buziságán kívül nincs vele semmi baj szerintem, csak ne induljon el a Dani Alveses táncolós vonalon, akkor menthetetlen lenne. Bár ahogy Zlatanról beszél, ő nem is engedné ezt neki 😀

        • KiB

          Dani Alves….pffffff

      • Balti

        Amikor olyan nehezen jöttek a válaszok, és kérdések, miért nem franciául beszéltek? Aztán feliratozhatták volna… nem végig, csak egy-két mondat erejéig. Henry és ez a srác is is egy jamaicai-alapfokot beszél…

        • Yossuf_84

          viszont lehet érteni Őket, nem úgy mint Rooney-t sokszor…

          • Fish08

            a “külföldi” angolt könnyebb érteni, mint a brit angol bármelyik akcentusát 🙂

          • ezraharrari

            beszélgettél már ázsiaiakkal angolul?

          • Fish08

            Nap mint nap. Ha tudnak angolul, akkor érthető 🙂

          • ezraharrari

            nem tudom, nekem bármikor inkább egy részeg geordie, mint egy kínai 😀

          • Fish08

            mondjuk a részeg angollal én is könnyebben szót értek, mint 15 koreaival, amikor arról van szó, hogy a megengedett 20 kiló helyett 25 kiló a poggyász, és fizetnie kell 😀

          • Fish08

            De sokkal könnyebben megértem azokat az ázsiaiakat, akik (velem ellentétben) normálisan tudnak angolul, mint mondjuk egy manchesterit

          • MuriÁgnes

            En kinaiakkal ugy szoktam beszelgetni, hogy nezem a fejuket. Amikor latszik a fejukon, hogy elvesztettek a fonalat, akkor ujrakezdem. Igy mukodik.:)

          • MuriÁgnes

            Plane, hogy az angolol elkepzelni se tudjak, hogy mennyire kibaszott erthetetlenek.

          • Fish08

            Az ausztálok a kedvenceim, ellentétben azzal, amit hallottam róluk, gyönyörűen, érthetően beszélnék, főként lányok jönnek, és nagyon csinosak 😀

          • ketomika22

            most a szigeten én is megismerkedtem 2vel, baromi érthetően beszéltek

        • reelbeba

          Ezek focisták, nem kvantumfizikusok. Amit el akarnak/tudnak mondani, ahhoz pont elég ez az angol

      • box-to-box defender

        Ez az interjú csak még inkább megerősített abban, hogy ez egy igazi hülye gyerek. Remélem jól fog focizni, az a lényeg!

    • Chestcontrol

      a fekete zlatan

  • Schweinsteigerlin

    Amúgy az hogy a seggbe van, hogy eladunk egy McNairt 4.5-ért aki kezdő volt az EB-n és jól is játszott effektíve. Viszont a Pool egy noname Brad Smitht 6-ért tud eladni? Nem nagy dologról beszélünk, de még anno dazu álltam bele itt valakibe egy vitában, hogy Woodward eladási politikája szerintem kriminális.

    • filozofi

      egyszer volt csak kezdő, az első meccsen és sajnos annyira gyenge volt, hogy szünetben le lett cserélve és azután már csak csereként kapott valami 20 percet, szóval az EBből nem érdemes kiindulni az esetében , d eigazad van, valóban lehetett volna egy kicsivel többet gombolni érte

    • Mainpieeater

      Mert Moyespajtinak adtuk és gondolom visszavásárlásival 😀

      • Schweinsteigerlin

        Moyes szerintem minden csak nem pajti 😀 amiota elment csak ugatni tudott

    • Angus

      Ennék sokkal rosszabb Sheasy. Többszörös bajnok, BL-győztes játékos, erre bagóért megy el.

      • Schweinsteigerlin

        Nani, Rafael.. 🙂

        • reelbeba

          Ja, Nanit most adta el a Fener dupla áron, mint ahogy tölünk vették

      • ketomika22

        azért O Sheat tiszteletből engedtük el ilyen olcsón

  • include

    Este nem tudom leszek-e, akik a meccset szeretnék nézni streamon:
    Arenavision (www.arenavision.in)
    Acestream :3-4 csatorna spanyolul
    Sopcast :2 spanyolul
    Acestream17-18 angol,
    Sopcast 7.

    Én sokszor mobilon v táblagépen nézem (pc-n is így szoktam), ha kéritek leírom hogyan lehet felrakni mobil eszközre az ace-t.

    • Golf

      Az utolsót megköszönném. 🙂

      • Balti

        Androidos cuccra jól jönne az ACE nekem is. Előre is köszönjük szépen!

    • Fructie

      Ezt a kommentet ki kéne emelni. Kibaszott Spíler tv…

      • Schweinsteigerlin

        Kiemelest adom

      • Csordás Adrián

        inkább include kommentjét 😀

    • include

      Akkor kérek 1 kis türelmet és megcsinálom a leírást.

    • safbérenc

      iOS-en is műxik? Ahol eddig néztem, most nem elérhető

      • include

        csakis jailbrake-lt rendszerre, mivel külső applikációkat kell telepíteni, amelyen az apple store.ban nincsennek benne.

      • Mainpieeater

        sajna csak akkor ha jailbreakelted már a telót. Amit amúgy a garancia leteltéig nem ajánlanék, de utána sem biztos, hogy megéri 🙁

      • Golf

        Ja így akkor ez nekem is kiesik. 🙁

    • include

      https://kodi.tv/download/ oldalon az arm-es apk.t töltsük le, amennyiben inteles proci van a mobil eszközben, akkor az x86-osat.

      http://ftp.acc.umu.se/mirror/addons.superrepo.org/v7/addons/plugin.video.p2p-streams/plugin.video.p2p-streams-1.2.0b.zip

      ezt letöltjük, felmásoljuk a telefonra.

      a play áruházból feltelepítjük az ace stream media -t

      Telepítsük fel a kodi-t
      (superrepo telepítése angolul, képekkel: https://superrepo.org/get-started/)
      Indítsuk el, majd menjünk a system -> file manager –>add source
      Az enter a name for this media-ba írjunk egy nevet, ez lehet bármi.
      Az enter the paths … -ba pedig hogy http://srp.nu
      ha megvagyunk, akkor Ok-ra bökjünk rá.
      Lépjünk ki ebből a menüből, menjünk a system->add-ons-ra.
      itt az install from zip file-ra bökjünk. fel kell jönni egy listának, amiben szerepel az a név, amit előbb beírtunk. bökjünk rá, majd a jarvis->all->superrepo.kodi.jarvis.all.0.7.04.zip -re (a verziószám értelemszerűen változhat).

      kilépünk és rámegyünk az install from repository-ra
      Superrepo all [Jarvis][V7]->add on repository->p2p-stream repository -ra rábökünk -> install
      várunk.

      Majd az install from zip file-ra bökjünk. external storage, kieressük a plugin.video.p2p-streams-1.2.0b.zip -et
      feltelepítjük.

      most elmegyünk a videos-add ons-ra rányomunk hosszan a p2p-streams-ra, feljön 1 kis ablak, itt az add-on settings-re.

      list/parsres-> run a python script, beírjuk: http://bit.ly/allparser
      leokézzuk.

      most csak rábökünk a p2p-stream-ra majd az addon website parsers-re.
      Itt 1 jópár parsernek fel kell jönni, ha jól csináltunk mindent (1torrent.tv, arenavision stb)

      Itt nekünk az arenavision kell, rányom, csatorna kiválaszt, örül.
      2 fontos dolog:

      1. A kodi indítása előtt indítsuk el az acestream engine-t (bökjünk rá az ikonjára).
      2. ha rootolt a telefon, akkor ne adjunk root jogot a kodi-nak, mivel minden stop-nál kikillezi az acestream pid-jét. Be lehet állítani kodiban, hogy automatikusan elindítsa az acestreamot, de nagyon belassítja.

      Winre ugyanez, csak a kodi-ból a windows-os változat kell, illetve acesreamból is a win-es.

      A lépéseket most leellenőriztem, nálam hibátlanul felment.
      Tudni kell, hogy a mali 400-as gpu kevés a full hd-hez, tehát az ilyen streamok akadnak sajnos (nagyrészt mediatek 6580, 6582-es prociknál fordul elő ez az őskövületi gpu.

      • danNN

        upvote included, kackac

      • Schweinsteigerlin

        Segghulye vagyok a felehez, OnePlus 3 eleg hozza? (Halasan koszonjuk btw :))

        • include

          🙂 OpePlus 3 bőven. csúcskategóriás készülék 🙂

      • KiB

        még az adobe-ot se ilyen bonyolult crackelni:D

        • include

          Egyszerű !
          Soknak tűnik leírva, de kb max 2 perc az egész !

      • include

        Amúgy a torrenttv.ru sport között ott a digi1, digi2. akit érdekel magyarul a motogp.(mivel már nincs pl)

      • Porter Ramsey

        nem olvastam el, mert regeztem mytv-re, de ennyi munkáért jár az upvót

    • lackoo

      jójó ezt az arenavisiont látom, meg leszedtem az ace-t is…innentől hogyan tovább? 😀 én csak a moyesstory féle számsoros, bemásolós módszert ismerem 🙁

      • include

        Lásd lentebb a leírásomat.

        • lackoo

          ja világos. azt hittem csak telóhoz érvényes, így eddig nem olvastam 😀

    • Dyer

      Hali, engem érdekelne! Elsősorban Lumiára, és/vagy iPhone-ra el tudnád mondani?

      • include

        IPhone-ra csak abban az esetben lehet, ha jailbreak-elt a telefon, A windows phone-ra most látom hogy van a microsoft boltjában a torrent-tv, ezzel az a gond, hogy ami neked kell, azt nem éred el csak ha fizetsz, de ezekszerint fel lehet rakni rá. Utánnanézek és ha van valami információm jelzek.

  • Mainpieeater

    Miki :))

    • Sousaphone

      És az első örmény játékosa a PL-nek! 🙂

  • Mainpieeater

    Azert Pogba cipoi elegge szexesek lettek.
    >?

    • KiB

      olyan, mint egy adidas-os mamusz

    • Hamptitus

      szóval azt sem tudja, hogy kell bánni a cipőfűzővel…

    • eartist

      +1000 a szexes jelzőért

      • EZS

        Mert hatos? 🙂

        • Mainpieeater

          Mert néger, te rasszista

        • eartist

          nem amúgy ilyen mélységeket nem láttam bele, de ez pont azok közé az apró nyelvi fordulatok közé tartozik, amiket imádok 😀

    • ezraharrari

      ha nem tavasszal vettem volna a szintén szexi rószaszín-sárga felemás pumámat, most azonnal szereznék egy ilyet, kerüljön akármennyibe

    • HarciasToni

      ha nem 80k lenne egy ilyen, akkor vennék is egyet…

    • Schweinsteigerlin

      Ha tudnek focizni vennek egyet

    • Fructie

      csak a Nike!

    • danNN

      Rudolf a rénszarvas hordhat ilyet.

    • EZS

      félnék, szétcseszném vele a parkettát a teremben. 🙂

  • csinibob
    • ezraharrari

      miért akarod szerencsétlent minden nap elüldözni?

      • csinibob

        A kezdőcsapatra értettem. En elfogadtam, hogy marad.

        • ezraharrari

          ach so. végül is még svejn is United játékos

  • Chestcontrol

    off: ma megjott a membership card!!! semi kulcstarto vagy toll, iden salat kuldtek melle 😀

    • ketomika22

      az mondjuk jól hangzik 🙂

    • box-to-box defender

      ha veszel ilyen membership-et, akkor hogy megy a jegyvásárlás? a meccsek előtt x idővel a felszabaduló helyekre lehet lecsapni? kb. mennyibe szokott kerülni a jegy és a repülőút együtt? meg mit érdemes még tudni? asszem már kérdeztem tőled, csak idén úgy néz ki realizálódhat egy kiút.

      • Angus

        érdemes lenne egy fanatics által szervezett útra menned. idén voltam először, ők szerveztek mindent, de ha legközelebb megyünk akkor már lehet hogy mi magunk szervezzük. nem mintha bármi kifogásolható lett volna, sőt!!

        • Fructie

          Adom

        • filozofi

          egy stretford endes út? szerintem ez egy nagyon támogatandó ötlet!

          • KiB

            benne lennék:)

          • Angus

            én is, de csak ha tavasszal lesz a szóban forgó meccs

          • Mainpieeater

            Ketomikát nem engednék fel a repülőre 🙁

          • ketomika22

            jó, én fizetek a pár kiló plusszért, de nekem legalább adnak alkoholt

          • Mainpieeater

            arra gondoltam, hogy nem vagy elég idős és magas 😀

          • ketomika22

            ja.. mindegy 😀 😀 😀 😀 😀

      • csinibob

        http://www.manutd.com/en/Club/FAQs/Ticketing/Question-1.aspx

        Ez alapján nem tűnik atomfizikának a dolog. Én is a napokban kezdtem foglalkozni a kérdéssel.

    • Angus

      plusz kitűzőt! 🙂

    • Fructie

      nem tudsz esetleg kedvezményes mezt venni vele?:)

    • KiB

      és mennyibe fáj egy ilyen? (ha vote má, bocsi)

  • HarciasToni

    Most néztem vissza a Bmouth elleni meccset és a kommenteket is nagyjából átolvastam, de azt nem láttam, hogy valaki megemlítette volna-e, hogy Rooney lecserélése után Blind lett a csk. Ezt csak én nem értem? Az addig egyértelmű, hogy Rooney-Carrick-Smalling az elsődleges sorrend, de utána ki a 4.? Eddig azt hittem, hogy Valencia, mert felkészülés alatt mindig ő kapta, de most mégis Blindnek adta Rooney.

    • Porter Ramsey

      én de geanak (tavaly volt már rajta asszem) vagy valenciának adtam volna, de ezzel legalább be is bizonyosodott, hogy zlatan nem lett egyből vice captain.

    • box-to-box defender

      Szerintem ez a karszalag kérdés hót mindegy. Úgy se az szabja meg, hogy ki a vezér a pályán.

  • stanleykubrick

    A Crystal Palace 32 millió fontot (27 plusz egyéb bónuszok) fizet a Liverpoolnak Benteke játékjogáért.

    • Kuba

      miért?

      • stanleykubrick

        Ayew, Mané, Bolasie…Én már nem tudom mi folyik itt. 😀

        • Kuba

          nekem rejtély hogy egy CP szintű csapatnak 32 M fontért miért Benteke kell, nem mondjuk két hasznos játékos.

          • reelbeba

            mert a tavalyi top goalscoarerük összesen öt gólt lött

          • reelbeba

            Benteke pont jó lesz abba a csapatba

          • Kuba

            most benteke jó játékos lett? csak szerintem nem ér 32t.

    • csinibob

      Ennyit fizettünk a cserepados szelsonkert.

      • Roleee

        Vagy akár Fellainiért

  • Schweinsteigerlin

    Mi a segg ez a sport ami mrgy az m4-en? Neha beuvolti a kommentar hogy marosi nyert de alul egy mexikoi meg egy irorszagi nev van. Agyverzest kaptam.

    • durkop

      Öttusa. Ma tartják a rangsorló vívásokat, a többi holnap lesz.

  • csinibob

    Nézzétek meg a Kiskedvencek titkos élete című filmet, láthattok benne!!!

    Hogy valami komoly is legyen, Pogba holnap ne kezdjen még. 0 meccsperce van, 2 hete edz, úgyhogy 30 perc boven eleg lesz.

    • Schweinsteigerlin

      Most jottem ki a mozibol 😀 melyik vagy

      • csinibob

        A feltűnően jól öltözött srac!!!

        Amugy meg a solyom 😀

        • Schweinsteigerlin

          En a Metalcoreos pudlin fakadtam

          • csinibob

            Hibátlan 😀 😀 mondjuk a pszichopata nyúlon is sírtam.

          • box-to-box defender

            Azon szerintem mindenki szakadt, valami kegyetlen jól eltalált 😀

          • KiB

            kikérem magamnak, a System of a Down nem metalcore:))

  • Mainpieeater

    tudom, hogy kapjam be, de szigeteltem és nem volt időm megcsinálni a fantazimat, most viszonz kész a világverő gárdám, szóval belépnék ha adnátok linket, illetve jönnék tipperezni. Segítsetek ki egy árva lelket pls

  • bearking
    • csakaMU

      old but gold :DDD

  • box-to-box defender

    Ma indul az U23-as Premier League Int. Cup, érdekesnek tűnik. Az Everton-Reading meccs az első.
    A mi csoportunkban van a Boro, a Sparta és a Villareal még.

  • HarciasToni

    5 napra távol voltam a zinternettől, szóval sok mindenről lemaradtam sajnos. Történt valami fontosabb a győzelmen kívül? Spíler TV van már a Telekomnál?

    • Fish08

      Ketomikát elcseréltük Balotellire

      • Mainpieeater

        Rihannára

        • ketomika22

          Matt Bellamy-ra :3

      • HarciasToni

        addig már visszaolvastam 😀 komolyan csak ennyit ér Ketomika? :DD

        • godlikezaza

        • ketomika22

          ne becsüljük le Balotellit jó? 😀

    • Newton_heath

      Nincs, de lesz állítólag.

  • stanleykubrick

    106 matches, 79 wins, 22 draws, 5 losses. A pretty good home record.

    • ez csak a pl, nem? az összesben 9 vereség van tán, ami botrány

      • stanleykubrick

        Nyilván.

        • durva amúgy és ebből 4 az előző szezonban jött össze

          • stanleykubrick

            Az elsőt szerintem akkor szenvedte el, amikor 2013-14-ben még mentek a bajnoki címért, de beszoptak valami Sunderland elleni meccset talán, de lehet WBA volt, már nem emlékszem.

          • Porter Ramsey

            nem newcastle?

          • stanleykubrick

            http://en.espn.co.uk/football/sport/story/301107.html Sunci. Első megérzés a jó. Ki más ellen? 😀

          • Porter Ramsey

            és ez is csak 2014 áprilisában, elég durva. a post-match nyilatkozatára emlékszem viszont 😀

  • stanleykubrick

    http://omlettdufromage.hu/2016/08/unai-emery-pszichologia-gyoztes-mentalitas/
    Erre csak most akadtam rá, de elég frankó interjú.

    • csakaMU

      há’ pedig az omlett kötelező darab, ritkán terem, de akkor isteni

  • bearking

    https://streamable.com/fu20
    Még sok ilyet, Kapitány.
    (jó, tudom, ez így nagyon demagóg, de teljesen elszomorít egy ilyen highlights vidi)

    • Porter Ramsey

      számomra érthetetlen, hogy romolhat el valakinek a first touch-a

      • Angus

        elég sok mindent odaadnék azért, hogy láthassam még azt a Rooney-t, akibe beleszerettem. de nem fogom már soha.

      • estiszorel

        nekem tökre elromlott az utóbbi években… váltottam is fallabdára 😀

    • stanleykubrick

      Szörnyű, komolyan.

    • csakaMU

      hú ez erős anyag

    • United82

      atyaég..ez rosszabb mint amire emlékeztem 😀

      • Angus

        ez amúgy nem újdonság, régen is voltak olyan meccsei, hogy húha… mintha felküldenék másnaposan, semmi kedv, semmi erő

        • Attylon

          Csak nála sajnos már ez a normális egy ideje.

        • fráki

          arcom, amikor másnaposan a kezdőbe jelölnek a mennyei megyeiben! 😀 (kép)

    • Roleee

      nem vagy vmi Fructie kompatibilis

    • Károly Fodor

      Azért nézni is rossz valljuk be.
      Ha van 5 ilyen akkor rendben. De itt nem 5 volt…..

    • EZS

      ez nem demagóg, egyszerűen geci

    • mrmojo

      lassan komolyan meg kell fontolni azt a lehetőséget hogy volt valamikor az elmúlt pár évben egy lábon kihordott infarktusa

    • box-to-box defender

      Elég hosszú videó…

    • Pepoka

      ha nem Rooney lett volna ott, Zlatan 2 gólpasszt is osztott volna 🙁

    • ketomika22

      olyan szomorú ezt látni tőle folyamatosan.. már két-három éve 🙁

    • Captain Mike

      Nem igazán kedveltem(em) Mourinhot, de ha Rooneyból sikerülne kihoznia vmit a régi klasszisából meghajolnék előtte

  • infinite_red

    srácok, egy újabb podcast mikorra várható kb? szívesen meghallgatnám mi a véleményetek az eddigi igazolásokról, meg az eddig történt dolgokról

    • stanleykubrick

      Beszéltünk róla, hogy szezon kezdésre, de úgy döntöttünk, hogy az átigazolási szezon végével és az első pár forduló után reálisabb lenne értékelni. Egyrészt, hogy kik távoznak, másrészt pedig, hogy miként indul a szezon.

    • A válogatott szünet alatt.

  • Porter Ramsey

    Mourinho was asked where he saw Pogba fitting in and whether it would mean changing his 4-2-3-1 formation. “We are not going to change the system dramatically for one player. We are not changing to change to five at the back because at Juventus he played at five at the back. We are not going to do dramatic changes. But there are times in the game where, yes, we have to change details.

    “Against Leicester, Michael Carrick played; against Bournemouth, Ander Herrera. They are different players and we played different ways. With [Morgan] Schneiderlin or Pogba, there are also details that are going to be changed but not the master lines of our model.”

    az utolsó mondatát remélem úgy érti, ahogy gondolom.

    • Golf

      Azt mondta hogy or, and-et kellett volna neki mondania.

      • Porter Ramsey

        😀 köszi, de ennyire azért még tudok angolul

  • Porter Ramsey

    “The market is open until 31st August, but I am very happy with the players I have. I keep saying that I don’t talk about players from other clubs.”

    • Porter Ramsey

      ibra: “I see him happy,” insisted Mourinho. “I ask about his family, his wife, his kids – I know how important these things are to him – integration, house and everything is fine and everybody is happy. He has a very high motivation, so I see him here, no doubts, for the next two years.”

      bl-t akar nyerni vele.

      • Achi

        Zlatan nem biztos, hogy megriad majd, ha netán betörnek hozzájuk:D

        • Fish08

          Zlatan tör be a betörőhöz

          • MuriÁgnes

            Zlatan betori a betorot.

        • Mainpieeater

          A betörők Zlatannál hagyják a telefonjaikat, készpénzüket illetve még a TV-jükért és az asszony ékszereiért is hazaugranak.

      • stanleykubrick

        Hazai pályán rettegtetni kell az ellenfeleket.

  • stanleykubrick

    Nagyon kíváncsi leszek az új férfi generációs kajak-kenu csapatokra.
    Ezek a doppingos, kokós botrányok nem tettek túl jót, remélem rendet rak ott valaki, mert ők azért szemmel láthatóan gyengébben teljesítenek.

    • Angus

      Sportnemzet vagyunk, és leszünk is, biztos vagyok benne hogy minden rendben lesz.

      • stanleykubrick

        Az mindenesetre mák, hogy van egy Kozák-Hosszú kettősünk, mert nagyon átmeneti lenne ez az Olimpia. Meg mondjuk Szilágyit említhetem még. Négy év múlva jó lenne, ha több érmet tudnánk szerezni, még több sportágban. Nem lennénk ennyire specifikusak.

        • Angus

          Azért nem árt belegondolni, hogy te már azt szeretnéd, hogyha a britekkel, németekkel meg a többi olyan országgal vennénk fel a versenyt az éremtáblán, akik 7-8 x vagy mégtöbbször annyian vannak, mint mi. Ez így is óriási bravúr, hogy mi (rendre) így teljesítünk, talán Peking kivétel. Hollandia is nagyot megy most.
          Persze értem én amit mondasz, de mi nem vagyunk képesek olyan sok sportágban éremesélyesként indulni. Top 10 körül vagyunk így is, Londoban asszem 8. helyen végeztünk az éremtáblán. Óriási teljesítmény.

          • stanleykubrick

            Nem. Én azt sajnálom, hogy általában vívás, úszás, kajak-kenuban nyomulunk, most azért ott is fakóbbak vagyunk. Mert bár aranyak vannak, érmek most közel sem annyi, mint korábban.
            Más sportágakban meg sajnos nem jönnek össze a sikerek, nyilván kevesebben űzik, kevesebb pénz jut rá stb., de én annak tudnék örülni, ha lenne még 2-3 sportág, amiben jól, jobban szereplünk. Nagyon kíváncsi leszek most éppen ezért az öttusára is.
            Azt én nem vitatom el, hogy jó eredményeket hozunk, ez egyértelmű. Top tíz körül lenne egy 10 milliós országnak, az remek. Ráadásul érmek számában, népességre leosztva, még ennél is jó eséllyel jobbak vagyunk.

          • United82

            fakóbbak? Mármint 7 arannyal fakóbbak? 😀 Ok értem amit mondasz hogy az összkép meg h Katinka és Datuna kimagaslik ,de minden 4-8évben van 1-1 kimagasló valaki.

          • más országoknál is, tegyük hozzá

          • United82

            Persze de ez természetes. Mivel Kajak-kenuban, vívásban úszásban általában mindig jók vagyunk mindig “kitermelődik” akár ilyen, akár olyan módon egy egy kimagasló személy aki viszi a hátán az egészet.(itt arra gondolok h hozza az aranyat…..mert a többi az “nem számít” ) Néha egyszerre több is. De 1 általában mindig akad.

          • MuriÁgnes

            Fogalmam sincs, hogy a folyamba hova illesszem a hozzaszolasomat, de mind1. Szoval, a Balaton, Velencei-to, es a folyoink baromira alulertekeltek a nepesseg koreben. Baromi sokat szamitanak ilyen versenyekben, hogy ilyen tavaink, folyoink vannak.

          • Angus

            Egyébként sok, meglepően sok a magyar származású sportoló más színekben. Most itt gondolok a határon túliakra, vagy Benedek Dalmára, aki más miatt “lett” szerb, de pl. most is van egy Joe Kovacs nevű amcsi futó.

          • stanleykubrick

            Csak a kajakosoknál fordult elő, hogy 2-2-2 aranyat hoztak (2000, 2004, 2012), de az, hogy 3-2 és remélhetőleg, akár 3-3 is, az azért kicsit erős lenne. 🙂
            Jó, Egerszegi úszott 3 aranyat 1992-ben, de akkor 11 aranyat nyertünk.

          • United82

            Igen akkor Egér és Darnyi ketten hoztak 5öt. Ahogy lentebb is írtam 1 kiemelkedő mindig van de néha kettő is. Egér és Darnyi ilyenek voltak akkor.

          • stanleykubrick

            Csak ők hoztak 5/11-et, ez a két ember meg eddig 5/7-et.

          • United82

            Igen most nincs “meglepetés” arany. Meg azért 92 még más volt kicsit. Azóta nagyobb lett mindenhol a konkurencia meg a sportág is…pl a birkózás vagy az öttusa nem az a sport ami 92ben volt 😀

          • Angus

            Leosztva a finnek vernek minket. Csak ők. Ha jól tudom. A 10 milliós kis országnak meg ez nem remek, hanem annál sokkal jobb. 🙂

          • Hamptitus

            Még nem frissült de kb. a 9. helyen http://www.medalspercapita.com/#medals-per-capita:2016
            Hozzátéve, hogy Bahrein (:DD) honosított kenyaiakkal dolgozik.

            Egyébként most is látszik, hogy mennyire apróságokon múlik egy-egy medál (lásd Katinka ezüstjét, Danutáék kettes aranyát, most a Tótkáék 4. helyét, meg a szegény Lőrincz fiú, de említhetném Imre Gézát is). Szerintem ahhoz képest mekkora ország, milyen körülményekkel, nagyszerű eredményeket értek el a sportolóink.

          • Angus

            Most mondja a nő, hogy 5 európai ország előz meg. Az olimpia a mi terepünk, és nagyon büszke az ember ebben a két hétben. 🙂

          • Porter Ramsey

            és mikor volt ez másképp? volt egy berki, egy csollány, igaly diána, egy öttusázó 2000 óta + a férfi vízilabda csapat 2000 óta, azon kívül mindig az általad említett 3 sportágban húzzuk be az aranyakat. irreálisnak érzem az elvárásaid.

          • Angus

            Ez a legjobb szó, igen. Irreális.

          • stanleykubrick

            1988, aranyérmek: birkózás, úszás, öttusa, kajak-kenu, torna, vívás.
            1992, aranyérmek: birkózás, cselgáncs, úszás, kajak-kenu, torna, vívás
            1996, aranyérmek: atlétika, kajak-kenu, ökölvívás, úszás
            2000, aranyérmek: kajak-kenu, torna, úszás, vívás, vízilabda
            2004, aranyérmek: birkózás, kajak-kenu, sportlövészet, öttusa, vízilabda, vívás
            2008, aranyérmek: vízilabda, kajak-kenu
            2012, aranyérmek: atlétika, kajak-kenu, torna, úszás, vívás
            Többi éremtáblázátról nem is beszéltem. Világosabb így már?
            Most úszás, kajak-kenu, vívás és más nem is lesz. Érmek (jellemzően nem aranyérmek) pedig elmaradnak jelentősen a már említett birkózás, cselgáncs, torna számokban.

          • MuriÁgnes

            Azert azt is tegyuk hozza, hogy elegge megcsapoltak azoknak a sportagaknak a szamat (mit csinaltak a kajak-kenuval, jezus), amikben jok vagyunk. De szoros heren pingponggolyo pattogtatas szam bezzeg van.

          • stanleykubrick

            Birkózás, cselgáncs, torna, sportlövészet, ökölvívás, öttusa van dögivel, csak mi nem vagyunk sehol.

          • United82

            öttusa még lesz .várj vele 😀

          • Angus

            Erre mondanám, hogy vannak korlátaink. Egyébként ottvagyunk, csak aranyérem nem lesz.

          • stanleykubrick

            Nem nagyon vagyunk ott sajnos…Eléggé leszerepelt az összes cselgáncsozó, birkózó, sportlövő. Ökölvívóból is az a két szegény is.

          • United82

            a birkózáshoz annyit h amint te is láthatod kb sportdiplomácia az egész, mert egy viccsportág. na most Hegedűst aki olimpiai bajnok volt és meglehetősen erős ember le lett váltva a rezsibiztosra a szövetség élén, ennek okán kikerült a nemzetközi szervezetből is és ennek okán a 2 éve még a legjobb bírók között emlegetett magyar bíró már az olimpiára se mehetett. Szóval az h a birkózásban nem voltunk sehol és minket sújtottak az ítéletek az egy szép folyamat végeredménye ami pontosan látható….

          • csinovnyik

            A birkózás szar. Bocs birkózók

          • Angus

            http://index.hu/sport/2016/rio/2016/08/16/michael_conlan_haramtsuly_vlagyimir_nikitin/

            itt is elcsalták, mint Lőrincz meccsét

            “Összezúzták az álmaimat. Az aranyért jöttem, amit csalással vettek el tőlem. Az AIBA (Nemzetközi Amatőr Bokszszövetség) kibaszott csalókból áll. Egyszerűen kibaszott csalókból áll, akiket lefizetnek. Soha nem fogok többet olimpián indulni, és másnak sem javaslom, hogy az AIBA versenyein részt vegyen.” – ír srác

          • Porter Ramsey

            nem világos, mert a többi csak be-be csúszott, de sosem volt állandó jelenlétünk a sportágakban. pláne ha belegondolsz, hogy ökölvívásból, birkózásból, cselgáncsból, tornából milyen sok érmet osztanak.

          • Angus

            plusz a birkózásban most a fasz rossz végén voltunk

          • Newton_heath

            Női öttusa még lehet. Állítólag, én nem értek hozzá.

          • stanleykubrick

            Igen, én sem, meglátjuk.

          • MrFer

            te egy ilyen két lábon járó sportlexikon-féleség vagy úgy látom O.o 😀

          • stanleykubrick

            Utánajártam, de nyilvánvaló volt. Egyrészt sokkal több érmet szereztünk és sokkal diverzebbek voltunk. Ma már ez nincs meg. Én ezt sajnálom.

          • MuriÁgnes

            Majd az uj magyar migransokkal megnyerjuk a gatfutasokat 4 ev mulva.

          • Hamptitus

            + magasugrás

          • stanleykubrick

            Ha mást nem, akkor 2024-ben. 😀

          • Hamptitus

            Viccet félretéve a 2017-es vizes vb is jó alkalom, hogy propagálni lehessen a sportot a kissrácoknak.

          • stanleykubrick

            2020-ban meg vizes EB.

          • csinovnyik

            Állítólag így is tömve vannak az uszodák kis padawanokkal. És ez köszönhető a kiemelkedő sporteredményeknek

          • stanleykubrick

            Ahogy ugyanezt mondják a vívókról is.

          • Angus

            Azt mondjuk lefogadom, hogy rengeteg kigyerek szeretne most Kozák, Szilágyi, Hosszú, Szász lenni. Legalábbis remélem, hogy ez nagy kedvet ad.

          • United82

            De ez nem “miattunk” van csak, hanem a világ miatt. Csak a SZU utódállamokat ha nézed és a régi “szoci országok” sportjait mint a birkózás .
            És ma már nemcsak 2-3 ország sportja a kajak-kenu és a vívás se.
            Semmi se. Erősebb a konkurencia. Sokkal.

          • Angus

            Ami érdekes még, az a brit szereplés. Nem mondhatni, hogy olyan hú de nagyon sikeresek lettek volna az olimpiákon, de ha van pénz, akkor jönnek az érmek is, ahogy az utóbbi játékokon. Gondolom beindult valami komoly program.

          • United82

            Jaja született is pár cikk a témában. A lottópénzeket irányították a sportba.
            Olvastam egy hosszú angol cikket de írtak egy rövid változatot is az indexre belőle.
            http://index.hu/sport/2016/rio/2016/08/17/a_brit_sportcsoda_titka_a_lotto/

          • United82
          • stanleykubrick

            Kína meg csak lefelé száguld.

          • Angus

            Nem mondanám, hogy nem örülök neki.

          • United82

            A fociba irányítják át a sportpénzek egy részét….ezt érzékelhetjük 😀

        • Newton_heath

          Az az igazi gond, hogy a húzóembereink már nem fiatalok. Szász 34, Imre 40, Boczkó 39, Kozák Danuta, Szabó Gabi 30, Cseh Laci 31, ..Hosszú 27, de egy női sportolónál, akinek a gyerekvállaláson is kell gondolkozni, ez szintén komoly kor…

          A fiatalok nálam terített betli, Kenderesi az aki kellemes meglepetés, de a fiatal úszóink döntőbe is alig jutottak, kajak-kenuban egy morális csőd kezd kialakulni, ami kokózás, doppingbotrányok, meg a legutóbbi áruházi lopási ügy a felszín, de az igazi gond, hogy a fiatalok egyelőre jócskán lemaradnak a nemzetközi mezőnytől. Engem speciel elkeserített, hogy Dombi doppingesete után egy 19 éves gyereket tuduk felmutatni 1000 méteren, ez valahol a komoly hátország hiányát mutatja…A vívóknál az összes fegyvernemet figyelembe véve gyakorlatilag Szilágyin kívül csak 30+ – os versenyzőnk volt kint, ami szintén elgondolkoztató…

          • Angus

            Várjunk ezzel 4 évet, én azt mondom.

          • stanleykubrick

            Na, valahol erről beszélek és azzal egyetértek, hogy várni kell négy évet, de most még úgy érzem, hogy a kiemelkedő számaink is botladoznak, a többiben pedig nem nagyon vagyunk sehol. És olyan arcok vannak ott is, mint Bor, Pars, Ungvári, Lőrincz, Csernoviczki stb., akiknek már megint a sokadik Olimpiája ez, meg, akiket te is mondasz.

          • Mainpieeater

            Kapás Bogi 4 év múlva lesz tökéletes korban, benne van az úszók közti összes bizodalmam

          • stanleykubrick

            Nem ismerem a korosztályt, de tény, hogy a Kapás-Kenderesi duó látszik. Jó lenne, ha kinőne még valaki, de ehhez nem lesz sok az a négy év, ha most sincsenek jó 20-21 évesek.

          • Angus

            Én nem írnám le Gyurtát sem. Ott a példa előtte, vissza lehet jönni.

          • United82

            Neki jutott egy “Phelps” Ledeckyt nem tudja megverni senki. Bogi se. Sose lesz Olimpiai vagy világbajnok ha Ledecky indul.

          • Mainpieeater

            De igen mert Bogi szebb és tapasztaltabb

          • Newton_heath

            Atyaég, én azt hittem Bogi fiatalabb mint Ledecky…Az amcsi csak 19, szegény Bogi

          • csinovnyik

            Amugy volt londonban is egy 16 éves szupergirl kínai valami ye si ven. Vele mi van mert semmit nem hallottam róla idén. Indult egyáltalán rioban?

          • Hamptitus

            indult, de már úgy úszik mint egy nyugger

          • United82

            Persze ott volt. 400-on nem jutott döntőbe, 200on azt hiszem döntős volt. Most már nem tud Lochte szintjén úszni 50 gyorson a végén 😀 Meghízott az illetékesek szerint 😀 A nem illetékesek szerint csak nem kap jó szert 😀

          • csinovnyik

            Remélem a 19 éves amcsi is elhízik. Be kéne pasiznia az sokat lendít a dolgon ilyen téren

          • Hamptitus

            az is elég lenne, ha az olimpiai faluban szakadt gumit kapna

          • United82

            Reménytelen. Egyenletesen fejlődik amióta “ismerem” azaz a 12es olimpia óta. Azóta minden vb-n és most az olimpián is játszva javítja meg a saját rekordjait. Kb a gyorsúszás női Phelpse. Még 2 olimpia simán benne lesz 4-4 arannyal minimum, ez majd a váltóktól függ lesz-e több. Mivel a férfiaknál most nincs Phelps mögött senki így Ledecky lesz az USA úszósport arca a következő 8 évben. Szóval esélytelen hogy ő visszaessen. Mellesleg majd a 13-14 olimpiai aranyával Phelps mögött a második lesz pályafutása végén az örökrangsorban.

          • Angus

            igen, ő volt az a valami, ami 400 vegyes utolsó ötven méterén gyorsabban úszott, mint Ryan Lochte. Úszott most is, csak elfogyott a drog

          • csinovnyik

            És még jól is néz ki!

          • csinovnyik

            Igazából én már peking után azt gondoltam hogy nekünk már lefőtt a kávé de a sportolóink rámcáfoltak. Sok igazság van abban amit mondasz, de remélem azért később is lesznek sikereink. Nekem amugy a románok teljesítménye a megdöbbentő régen sokkal jobban szerepeltek olimpián is. Ők valahogy most minden sportban leszálló ágban vannak

          • Angus

            Valami okos ember mondta egyszer egy tök érdekes interjúban, hogy 1989 után Romániában szinte meghalt a sport. Úgy alles zusammen. Ennyire emlékszem. 😀

          • csinovnyik

            Én meg arra hogy sidneyben (életem első olimpiája) szarrá nyerték magukat. Az meg ugye nem 89

          • Angus

            én nem okostóni akarok lenni

            edit:
            foggalmam nincs ki volt, meg sem tudom keresni 😀 de a lényeg, hogy annyi új inger éri a fiatalokat, hogy leszarják a sportot, plusz kevesebb lóvé megy a sportra.
            aztán itt befejeztem a román sport értékelését, mert nem értek hozzá, meg nem is érdekel 😀

          • csinovnyik

            Jaa nem is azért mondtam bocs 🙂

          • Angus

            én sem úgy gondoltam 😀

    • United82

      csak kell pár férj és feleség akik az edzőik is 😀 Ez a siker receptje 😀 Eddig 5 arany ennek mentén ..de lesz belőle 6 is 😀

    • bearking

      Kenuban van pár 20-23 körüli srác, aki pár év múlva odaléphet a Vajda helyére, elég akár a Hajdút mondani, de remélem, hogy az 1000 m-re 4 év múlva odaér valaki, aki újra esélyes és nem csak a párosra edz egyet. Kajakról meg nem tudok mondjuk nyilatkozni.

    • ketomika22

      egyik volt általános iskolás osztálytársam nagyon komolyan tolja (már világbajnok maraton számban (nem értek nagyon az evezős sportokhoz)), Tokyoba kijutni már kifejezetten komoly célja.

  • filozofi

    ott a hetedik!

    • Rioinho

      Legutóbb a Roma ellen örültem ennyire hetediknek.

      • Roleee

        meg még talán az Arsenal ellen 🙂

        • stanleykubrick

          Ahogy soroltátok úgy lettem egyre boldogabb. 😀

      • Angus

        No meg 4 éve 🙂

        • reelbeba

          🙁

      • Mainpieeater

        én 66/67-ben a 7. bajnoki címünknek. Utána évben nyertük az első BEK-ünket :3

        • Angus

          Jaja arra emlékszem. Integettem is neked azon a májusi reggelen az új IFA Framómból, amire kifeszítettem a kézzel varrott United címert. Aztán elvitt a nagy fekete autó…

          • Mainpieeater

            Lehet nem a vörös lobogó közepére kellett volna varrni a címert elvtárs. Sajnos a barátokkal sem lehet kivételezni. A parancs az parancs. Kár, hogy el kellett téged is vitetnem 🙁

    • Hamptitus

      beszarás

  • Porter Ramsey
    • Yossuf_84

      tehát kezd. 🙂

      • Porter Ramsey

        update: guardian szerint igen.

    • MuriÁgnes

      Azert ez meg mindig durva. Mikor Moyes-t kineveztek, gondolta volna valaki, hogy par even belul ez lesz a Man United twitteren?

      • Porter Ramsey

        tényleg durva, hogy már pénteken is van meccs

      • reelbeba

        De még durvább lenne: Tony Pulis tells #MUTV Charlie Adams is ready to play “some minutes” against Leeds United on Friday night.

  • Porter Ramsey

    deja vu, valaki?
    szar szezonkezdés és ez a nyilatkozat: “I can reassure people we’re ready to spend the money we have. It’s important to spend money but more important to spend it the right way.”

  • Sipi1988

    Ez vote má’? Mindenesetre az öreg Mino stílszerűen vásárolt be 😀
    http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/mu-oriasit-kaszalt-pogba-eladasaval-megvette-al-capone-villajat-2520869

  • Achi

    Akit érdekel: a telenor Mytv alkamazásában van Spíler tv az alap csomagban. 1290 Ft és lehet nézni mobilon meg okos tv-n is HDban elvileg.

    • Yossuf_84

      És ha összekötöd a laptop, vagy asztali pc-t hdmi-vel. Pöpecül jön, hétfőn a chelsea-west ham-en teszteltem. És tényleg HD.

      • Achi

        Most ingyenes pár csatorna az olimpia miatt, én m5-el teszteltem tegnap és az szépen ment tökéletes minőségben. Ennyit megér egy hónapra, aztán addig kiderül milyen stabil.

    • danNN

      Hali, ez egy app? Okostévén letöltöm és netsebességtől függően jön faszán?

      • Yossuf_84

        Igen, ez egy app. De okostévén nem tudom, hogy ha letöltöd az app-ot fog e menni. iPhone-on, és a laptopomon tökéletesen megy. http://mytv.telenor.hu/info/ regisztrálás, csomag kiválasztása, és fizetés.

      • Achi

        Samsung okosTVm van, azon van app és jól megy. De majdnholnap tesztelem:)

        • danNN

          Te vagy a real MVP Achi, amúgy nekem is samu van, este rámegyek énis 1300at mindenképp megér nekem havonta. Üdv.

          • Achi

            Én is így vagyok vele. Max, ha szar, akkor egy havi pénz ment csak rá. A jövőbwn minden TVs szolgáltatásnak valahogy így kéne kinéznie.

        • Porter Ramsey

          az alapcsomagban én nem látom a felsorolásban.
          technikai kérdés: egy előfizetést hány eszközről/helyről lehet használni, ez korlátozva van?

          • Yossuf_84

            Nincs a felsorolásban, de hidd el az 1.290.-es csomagban benne van. Szerintem, csak egy. Bár nem próbáltam, de egyszerre tutti csak egy helyen lehetsz bejelentkezve a saját felhasználóddal.

          • Achi

            Tényleg nincs benne, de ha letöltöd az appot, akkor ott már benne van.

    • Sousaphone

      És ez csak Telenor előfizetőknek van (tehát kell hozzá mobil előfizetés és amellé kiegészítő) vagy bárki ember fia kaphat ilyet?

      • Yossuf_84

        Nekem nincs telenor előfizetésem, tehát igen, bárki hozzáférhet. Bankkártyás fizetés, egy hónap 1.290.-. Nincs hűségidő.

        • Sousaphone

          És mennyire megbízható ez az internetes tv-zés, mert most pl MinDig TV alkalmazáson nézem melóhelyen az Olimpiát és bizony 2-3 percenként akad, el-el megy az adás és folyamatosan ugrik? Most ingyé’ elfogadom, de fizetősen nem örülnék neki annyira! 🙂

          • Yossuf_84

            Nekem a chelsea-west ham alatt tökéletesen futott. Semmi buffer, HD minőség. A szokásos netes 2-3 perces “késés” természetesen itt is van. Digi 500-as net van.

          • Sousaphone

            Az 500 megabitet takar? 🙂
            Mert nekem “csak” 60-as netem van, és az is ugye névleges, mert általában 30-40 között szokott lenni!

          • Yossuf_84

            Igen. De szerintem ez nem fog gondot jelenteni. Talán egy próbát megér.

    • Captain Mike

      1080 vagy 720-as?

  • Csordás Adrián

    https://www.instagram.com/p/BJK7jGjDC86/ (ha még nem vót)
    Valahol beteg ez a világ. Erre még El Hadji Diouf is csettinthet.

    • ezraharrari
    • Newton_heath

      Egy normális világban az apjától olyan tockost kapott volna, amikor először bohóchajat nyíratott magának, hogy még egyszer eszébe nem jutna.

      • KiB

        az tuti, hogy az én kölykömnek (most 8) tuti azt fogom mondani, hogy éjjel lenyírom a haját, ha akár hasonló is lesz
        ha ecsethaj, akkor abba csak belevágok:)

      • ezraharrari

        pedig emlékszem tiniként mekkora lázadásnak számított, amikor Beckham miatt mindenkinek (nekem is) ilyen haja volt:
        http://hdimagesnew.com/wp-content/uploads/2015/09/David-Beckham-Mohawk-Hair.jpg

        • Freeezer89

          nekem is, csak édesanyám nem hagyta kiszokiteni :(((

          • ezraharrari

            detto, meg 12-13 évesen ilyen pajkos kis arcszőrzetem se volt

          • sipi

            nekem 26 évesen sincs, még ilyen se.. :DD

  • filozofi

    Rashfordot jól kipattintották
    kép.

    • sipi

      tudod mi vote mán? :v

      • filozofi

        na de ugyanezzel a szöveggel? 😀

        • Sousaphone

          Majdnem! 🙂

  • Mainpieeater

    Hivatalos honlaprol van a reszlet. Jo latni h a szerkesztok probalnak viccesek, kreativak lenni, es mar nem annyira steril es szemelytelen az oldal mint par eve. 🙂

    “Eric has confidently shown his quality since the first pre-season outing at Wigan Athletic (when he extinguished Will Grigg’s fire) while comfortably settling into his new surroundings. “

  • eartist

    várható ma presszer?

    • 3kor

      • eartist

        köszi, pont jó lesz levezetésnek az evezősök után

  • reelbeba

    Egyébként siralmas, hogy laller igazolásaiból kettö van mindössze, akikröl elmondhatjuk, hogy beváltak/be fognak válni: Martial és Shaw. Voltak hatalmas pofáraesések, dimaria, falcao, valdez, depay és svejni. A többiröl meg nem tudjuk hogy mi lesz velük: durmi, blind, morgan, herrera.

    • Roleee

      Moyes igazolásai pedig 100%osan beváltak Mata + Fella, (Varela akkor inkább az u21be jött)

      • reelbeba

        Így van

      • Gyere_haza_Laja

        Moyes>LvG>Mourinho

    • Angus

      Blind meg Herrera semmiképp sem a majd kiderül kategória. Ők bizonyítottak, hogy érdemes volt őket megvenni, és megütik a szintet.

  • Schweinsteigerlin

    Giggsért annyira nem kapkodnak a klubok amúgy.

    • ezraharrari

      A Hullon kívül nem nagyon van üresedés, sok helyen van első szezonos új edző, Anglián kívül felesleges próbálkozni, egyszerűen nem olyan most a “piac”, hogy kellene ő bárhova. Annyira nem tökös egyik csapat sem, hogy a gyakorlatilag üres CV-jére meg merjen kockáztatni egy szerződést vele

  • reelbeba

    A fabinho pletyka már volt? Durmi helyére jönne

    • Roleee

      július közepe fele kb

      • reelbeba

        akkor újra lábra kelt, mert én ma reggel olvastam

    • Angus

      újabb random középszer brazil. maradjon Darmian

  • ezraharrari

    NSO újabb szintet ért el a “mindensporthírmagyarokrólszól” szegmensben:
    “Angol sajtóértesülések szerint a Premier League egyik újonca, a Nikolics Nemanja iránt is érdeklődő Hull City kilencmillió fontos ajánlatot tett a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lorient kameruni válogatott csatáráért, Benjamin Moukandjóért.”
    :’D

  • csinibob

    Túl nagy a csend a távozóinkról.
    Amíg nem lesznek, hogyan jelentjük be a Gabriel srácot?!

  • United82

    https://pbs.twimg.com/media/CqH9hHOXEAAtMzj.jpg
    Még nem színes..de pár év és az lesz 😀
    Látod @psychocska:disqus a következő generáció már vevő Pogbára és a hajára 😀

    • megérett a föld a pusztulásra

    • Porter Ramsey

      vicces, hogy én a különböző, rikító focicipőpárosoktól és a férfi bokavillantásoktól voltam ki, de ezt el tudom intézni egy vállrándítással

    • HarciasToni

      engem kicsit sem zavar Pogba stílusa. sőt még örülök is neki, kellenek az ilyen egyedi játékosok, ők teszik szó szerint színesebbé a játékot.

  • Porter Ramsey
  • Freeezer89
    • Schweinsteigerlin

      Nem is tudtam hogy Valencias lett vegul..Intert olvastam sokszor, kar erte jo focas volt

      • Freeezer89

        hátha villant meg a Valenciaba

        • Schweinsteigerlin

          Ebből az interjúból is egyébként kiderült nekem, hogy a távozókkal gusztustalan a man managementünk.

  • box-to-box defender

    Vermaelen kezdett a Romában, erre 40 perc után kiállították 😀

    • KiB

      karrier:)

    • Angus

      fermálen a Rómában van?

      • box-to-box defender

        jaja

  • Porter Ramsey

    bepótoltam a meccset és a kommentek egy részét is visszapörgettem (jól megy a benedek-alázás…), korántsem mély és hibátlan elemzésemben azért pozitív kép alakult ki bennem.
    – a bournemouth elleni meccs bíztató volt, főleg a második félidő. kompaktak voltunk és – ahogy Mourinho is kiemelte – irányítottuk a játékot. külön felfrissülés volt, hogy az irányítás nem azt jelenti végre, hogy jobbra-balra meg hátra gurigatjuk a labdát, posszessön meg filozofi, hanem végre előnyben tényleg nyugodt voltam, nem úgy mint lajánál, a csapat kisugárzása is teljesen más. a támadószekciónak is voltak szép játékai, viszont idő kell, mire összeszokik a csapat és gördülékeny lesz minden, de jó az irány.
    – #pogback és rooney: biztos ment az anyázás, mert véjn megint nem játszott nagyot, de csak megrúgta a gólját. emellett azonban nem tudni mi van mikivel.
    nézett valaki mnf-et? ott vetette fel asszem kereger, hogy Pogba és Rooney együtt játszatása elég fasza taktikai fegyvert adna a kezünkbe – Pogba nem lenne hátrébb annyira elpazarolva, mint az eb-n és amikor b2b-ként rohangászna a labdával és fennragadna, Rooney köszönhetően a taktikai fegyelmezettségének, könnyedén visszatudna zárni. szerintem bennevan, hogy zsozénál egyelőre azért Rooney a No 10. mert jobb gólszerző és taktikailag érettebb, mint a vetélytársai (előbbi erényét emelte ki zsozé is az első presszerén).
    – valencia kurvajóvót:D ha jól láttam az öf-kat, CS-en és valamelyik barátságos meccsen is adott bőven gólpasszokat, csak így tovább. Bailly meglepően fasza, Ibra meg egy zseni.
    és holnapután már meccs. és a kurvaanyád andyvajna.

      • Porter Ramsey

        so? arra célzol, hogy Pogba helyére Rooney nem zárhatna vissza néha meccsenként?
        bornszmoútsz ellen is sokszor volt mélyen

        • biztos lesznek ilyen pillanatok meccs közben

    • box-to-box defender

      10 out of 10 comment 😀

    • Porter Ramsey

      azt még elfelejtettem, hogy mi a fene van már fellával. rendben volt a játéka, de ezt a zúzás elegánsabban snájdig is simán tudta volna hozni. remélem a francia visszakerül a pixisbe, fella meg oda ahova való (a kínai szuperbajnokságba)

  • Golf

    Mahrez nem lesz az Arsenálé, jupi. 🙂

  • mddnszksz

    André Ayew joins West Ham for a club-record fee.

    9 days later…

    André Ayew sidelined for 4 months.

    Bilic people…

  • infinite_red

    Rashford nyomott magára egy kis izmot #kep

    • stanleykubrick

      Ez tényleg csak egy kicsit, de hajrá. 😀

      • sipi

        én elégedett lennék egy ilyen kicsivel is :v

      • danNN

        Nem kell rá sok izom. Maradjon robbanékony, gyors stb, de azért el se tudják pöckölni az útból. Depay pl mit ért a sok plusz izommal? Pont annyit lassult, hogy használhatatlan legyen.

    • sipi

      akkor jöhet a szokásos komment: a képen egy legenda. és Thierry Henry

  • Hamptitus

    Jajj de gyűlölöm ezt, amikor hordágyon viteti le magát, 10 mp múlva meg újra a pályán szaladgál…

    • Fish08

      Mit vársz egy barcelona játékostól?

    • box-to-box defender

      Viszont az egész szezonban mosott szar lesz, aminek örülök. Copa, aztán meg Olimpia.

      • stanleykubrick

        Szerintem meg kb. bemelegített. Copan nem volt.

        • box-to-box defender

          Igazad van. Na, ennyire követtem 😀

    • stanleykubrick

      Gondolom mindenki emlékszik a nyílt gerinctörésére Kolumbia ellen, amikor ki kellett hagynia 1 évet… :DD 🙁 😀

      • mrmojo

        mondjuk abban el is tört egy csigolyája , szerencse hogy nem lett nagyobb baja , lehet utálni őt , de sérülésekkel nem jó dolog viccelődni

        • stanleykubrick

          Ha nem lenne ekkora, sírás, rívás, halál és a média, akkor nem lenne rajta a baszogatás.

        • mrmojo

          letört belőle egy kisebb darab pontosabban ha jól rémlik

  • Fish08

    Pénteken jön valaki a Mozaikba? 🙂

    • Hamptitus

      ha tudok, akkor igen

      • Fish08

        Helyes 🙂

    • ezraharrari

      harmadik féltől függően van rá esély

    • EZS

      nem tudom

  • ketomika22

    hellohello. adtunk el valakit az elmúlt egy hétben? 😀

    • stanleykubrick

      Love-McNair Sunci, Januzaj kölcsönbe szintén oda.

      • ketomika22

        kösz

    • EZS

      téged, péntek reggel nyolckor kell jelentkezned a fonaton. 😀

      • box-to-box defender

        na végre! többet volt sérült és eltiltva, mint amennyit játszott 😀

        • EZS

          az a baj, hogy Mignolet után még ő is erősítést jelent! 😀

          • box-to-box defender

            Klopp nem kedveli a magyar kapusokat 😀

      • de a szerződésnek megfelelően mi is postázzuk nektek Balotellit

        • sallark

          Csak Bentekével párban jöhet.

          • a 30 milla a palace-tól egy hangyányival jobb üzletnek tűnik érte, bocsi ketomika22, a mi szívünk is vérzik

        • EZS

          bakker, itt esett kútba az üzlet. 🙁 😀

      • ketomika22

        és legalább sok sört kaptatok értem?

    • Mainpieeater

      Eljatszod hogy nem tudsz semmit aztan vegig te hoztad a hireket egesz heten 😀

      • ketomika22

        ez nem pont így volt 😀 😀 😀

  • Mainpieeater

    :))

  • Angus

    nem szeretném, hogy eladjuk Schweinsteigert

    • FabianCancellara

      azért megy majd ingyen:(

    • csinibob

      Durkop, remelem benned még van becsület, ha mar a stretford népe upvote nelkul hagyja ezt a minőségi kommentet!;

      • stanleykubrick

        Hagyjátok már békén azt a szegény embert. 😀

        • MuriÁgnes

          Ja, nekem is megcsappantak az upvote-jaim.
          #freedurkop

          • Freeezer89

            ki ez a durkop?
            a blog Táncsics Misije?

    • Fish08

      csinibob lett az upvote stricid

    • Schweinsteigerlin

      Én nekem mindig az Angus steak jut az eszembe azért likeolok, de mikor Angus steaket eszek, Keane szakálla jut eszembe. Annyi érzelem van bennem hogy félő felrobbanok mint egy narancs.

      • Angus

        Én Angus Young miatt vagyok ilyen néven beregisztrálva, nem holmi hülye hús miatt. 😀

        • MuriÁgnes

          En eloszor azt hittem, hogy Agnus vagy, azaz nevrokon!!!

          • Angus

            Te sem vagy teljesen tiszta, az kurva élet! :DDDDD

          • ezraharrari

            Angus Dei

          • Schweinsteigerlin

            Na jó…most már rákérdezek, valóban hölgy fórumozó leledzik a nicknév mögött? 🙂

            Vagy most nevet ki engem mindenki…

        • EZS

          ja, én azt hittem… 😀

          http://www.hunland.com/hu/aberdeen-angus

          • Angus

            “Törzse téglatest, széles és mély. Nyaka rövid és erőteljesen izmolt. Lábai rövidek. Csontozata finom és vékony.” – ez még csak oké, de mikor írják hogy 800 kg, na ott már tuti nem rólam beszélnek

          • EZS

            😀

        • wolandrule

          Ha a g betűt kihagytad volna milyen egyértelmű lenne. 🙂

  • Schweinsteigerlin

    Ich freue mich sehr auf mein letztes Spiel im DFB-Trikot! ?? @DFB_Team

    • Freeezer89

      what´s that?

  • stanleykubrick

    Ez a Raiola 20 millió mennyire valós akkor?

    • mrmojo

      valós de a juve fizette a 89ből amit kapott

      • Freeezer89

        utólag is jár a gratulácia Woodynak
        #watchthisspace

  • estiszorel

    Amúgy Martial (aki remélem hamarosan összeszedi magát) pozíciója elég érdekes volt. Egyrészt csomót kellett védekeznie, Lajosnál sokkal szabadabban játszott, másrészt a második félidőben sokszor húzódott középre, azt nem mindig értettem, miért…

    • csinibob

      Muszaj lesz neki variálni a mozgásokat, mert itt nem az azelsődleges cél, hogy neki alakítsunk ki 1v1et.

      • mrmojo

        pedig az lenne az egyik legnagyobb fegyverünk

        • Fish08

          Azért annyira nem nagy baj, hogy már nem csak az az egyetlen fegyverünk van, hogy majd Marci kicselez 3-4 védőt, és berúgja.

          • mrmojo

            most itt 1v1ek megteremtéséről volt szó

          • Fish08

            Azok szerintem lesznek a továbbiakban is, csak nem lesz annyira domináns Martial részéről, mint tavaly, mert van más is már, aki megtudja verni az emberét.

          • estiszorel

            az oké, de én ezeknek függvényben kicsit féltem őt…

          • Fish08

            Ha kicsit helyre teszik őt fejben, akkor hasznos lesz, csak lehet, hogy kevesebb góllal, több gólpasszal lesz kiemelkedő.

          • csinibob

            Megpróbált egyet -egyet loni, ezt a statot érdemes lesz figyelni.

  • lamps8

    “de ez talán arra ösztönzi majd őt, hogy ne 1-0-nál, hanem 3-0-nál vegye le a lábát a busz gázpedáljáról a továbbiakban”
    :DDDDDDDDDD

  • Schweinsteigerlin

    Tudom leszarjátok, de én amúgy már nem nyúlnék ehhez a kerethez. Mindenhova van elég backupunk, bár állítólag csak van Gaal miatt volt ennyi sérültünk, igaz a KKP kicsit vastag, de lehetne ott okosan rotálni, felállásokat módosítani ha úgy van.

    • Angus

      ezt is megértük: elég az ember a középpályára 😀 😀

      • Schweinsteigerlin

        Ha felülről nézzük akkor Fellaini, Herrera, Pogba, Carrick, Schneiderlin, Schweinsteiger, Blind, Mensah, (Jones) 😀

        Én már konteoztam magamban, hogy nem véletlen, hogy ennyi van. Lesznek itt meccs közbeni átalakulások szerintem 🙂

        • Csordás Adrián

          Jones a középpályán, Fergie nagy húzása volt hogy ráállította Ronaldora a BL-ben 😀

          • Angus

            Jones mikor idekerült fantasztikus volt. Midenki, többek közt én is tüntettem, hogy tegye őt Fergie a középpályára, mert ekkora potenciált nem szabad hátul elpocsékolni. Végülis odatette, emlékszem első góljára a Villa Parkban, ki is mutatott a Főnökre. 🙂

          • ketomika22

            fura, én majd megőrültem, hogy a középpályán játszott. túl ügyetlen oda

          • Pásztor László

            Plusz Welbeck Alonso nyakán volt végig. Faszom Cakir meg elbaszta az egészet.

    • Yossuf_84

      Én egyáltalán nem sz@rom le, és egyet értek veled. Talán Mou is kacérkodik a 4-3-3-al, hiszen a Bournemouth ellen a végén azzal hogy lekapta Marcit, és Morgan-t hozta a helyére, kitolva Rooney-t a bal szélre, erre lehetett következtetni.

    • Angus

      Moyes Story leszarja.

      • Schweinsteigerlin

        🙁

  • Chestcontrol

    most nezem elv a city a varies derbi utan 3-4nappal BLt jatszik. Remelem egy realt v barcat kapnak 😛

  • eartist

    Bocs, ha volt már, de eléggé röhögök:D

    https://www.facebook.com/ManUtdMEN/videos/1007880909333703/

    • box-to-box defender

      Ez az egyik legjobb dal ever 😀

  • Golf

    Southampton have offered captain Jose Fonte a new contract as they look to ward off interest from Manchester United and Arsenal

    Állítólag Rojo-t is bevonnánk a buliba. (mondjuk a Sun szerint)

    • Pásztor László

      Sajnálnám Rojot, viszont kell egy olyan CB aki mindig be tud ugrani és nem sérül le 3 hónapra közben.

      • Golf

        Most nézem hogy Fonte 32 éves, hát akkor ő se a jövő reménysége. Nem tudom előrébb lennénk-e vele.

        • Pásztor László

          Ha két évig nem sérül meg, akkor tökéletes kiegészitő lesz.

        • fella

          En ot se hoznam látva, hogy Blind firstchoice amig nem lesz szar. Amugy fonte jo, mert tapasztalt, nem töri a segget a pad, es pont addig tart, amig nem lehet komolyan számolni Tuanzebeekkel.

      • Angus

        Inkább hozzuk vissza Evanst, minthogy még egy latint nézegessek. Ráadásul ez a José Fonte nem is szimpatikus. Mondjuk az még elmegy, de nem is jelentene erősítést.

    • Angus

      Kutya fasza ez a Fonte… Rojoért semmi pénzért nem cserélném

      • safbérenc

        Hát én sem. Igazából a negatív hangulatot sem értem Rojo körül. Szerintem még úgy istenigazából kirpóbálva se volt. Tudom persze nem keveset játszott már itt, de lui is nagyon dicsérte. Vagy az nem ér? 😀

  • Gezu77
    • box-to-box defender

      Ezek állatok, de legalább van humorérzék 😀
      Kérdés a Steauások mit reagálnak majd…

      • Gezu77

        Hétvégén valszeg megbeszélik egymással, gondolom békés keretek között. 😀

        • EZS

          egy sör és egy vipera mellett.

    • wolandrule

      Ez hatalmas! 😀

    • danNN

      Ez bevonulhat a klasszikusok közé. Le a kalappal a szőröstalpúak előtt.

    • Angus

      Lesz majd ebből matekozás… 😀

    • EZS

      ez gyönyörű.
      itt kicsit részletesebben le van írva ez a zseniális akció:

      http://444.hu/2016/08/17/minden-idok-legsulyosabb-szurkoloi-alazasat-mutattak-be-a-dinamo-ultrai-az-osi-rivalis-steaua-bl-meccsen

      mekkora bunyó lesz ebből!

      • Gezu77

        Imádom mikor egymást verik. 🙂 Hatalmas trollkodás volt, jár a pacsi érte.

  • mddnszksz

    steaua elvileg hivatalos twittere alázza a city-t. még ha nem románok lennének..

  • ezraharrari

    City off, de csak szerintem zavaró ez a bordó idegen mez a piros román mellé?

  • GENERATI

    megtarthatná ezt a formáját a városi derbire is 😀 a román gyíkok nem lehetnek amúgy ennél szánalmasabbak…

    • Hamptitus

      inkább ne :DD

  • Hamptitus

    Agüero :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    • Hamptitus

      legszebb öröm a söröm

    • reelbeba

      Melyik csatornán megy?

      • Hamptitus

        m5

        • reelbeba

          Kösze!

  • Golf
    • MikeSCHmalling

      hol a 99es Fella?

      • ezraharrari

        hát a mozgása tényleg elég fifa99-es

    • mejgyo

      91 De Gea, az nemgyenge 😀 😀

    • Fish08

      Kell egy új laptop 😀

    • ezraharrari

      a Mourinho.DLC-vel pedig azonnal IFA 17-é válik a játék

    • mrmojo

      ez fake

    • mddnszksz

      de gea + 4? ez vagy fake vagy már jócskán volt training

    • mrmojo

      holnap után már bent leszek closed bétában , majd elmondom a ratingeket

      • mddnszksz

        mikor lehetett jelentkezni closed beta-ra? volt egyáltalán ilyen vagy van valakid az EA-nél? 😀

        • mrmojo

          egyik sem , csak kaptam egy emailt aug. elején hogy meg vagyok hívva , regisztrálhatok ha akarok

          • mddnszksz

            fél életem ráment FIFA-ra, nekem még egy üdvözlő e-mailt se írnak 🙁

          • MrFer

            ncore-tól nem is szoktak 😀 (irony)

          • mddnszksz

            😀 bárcsak lenne tört fifa 16 ami működik is

          • Pepoka

            Nekem van 😀

          • fergie_time

            Hogy csináltad? Nekem sehogy sem működik

          • Pepoka

            How To Install :

            – Install Origin and login.

            – Download FIFA 16 DEMO from Origin Or use iso below to install.

            – Copy all contents from FULL UNLOCKED version to DEMO dictionary.

            IMP : Do Not Oerwrite when asked.

            – Delete the existing “data” and “dlc” folder in dictionary

            C:Program Files (x86)Origin GamesFIFA 16 DEMO

            – Copy again “data” and “dlc” folder from FULL UNLOCKED version to

            C:Program Files (x86)Origin GamesFIFA 16 DEMO

            – Delete “dlc_powdll” folder in C:Program Files (x86)Origin GamesFIFA 16 DEMOdlc

            – Download FIXED_DATA.rar use link below.

            – Extract and move “data” folder from archive to C:Program Files (x86)Origin GamesFIFA 16 DEMO

            – Launch the game from origin or desktop shortcut.

            – Make sure to block game exe in firewall. Always keep origin in offline mode.

          • mddnszksz

            jézus isten, 4-5 ezer forintért lehet fifa 16 kulcsokat venni. a 17 meg előrendelve akciósan 12ezer pc-re. ennyi pénzt megér

          • Pepoka

            amikor még én csináltam 10 fölött volt 😀

          • fergie_time

            és mennyire bugos?

          • Pepoka

            Játékmenet nem, csak 1~2 grafikai bug de az sztem az én hibám amennyit baszakodtam vele tuti eltűnt pár fájl

          • mrmojo

            csak ps4 , meg xboxone van benne a tesztelésben asszem , ha PC-n tolod ez lehet az oka

          • mddnszksz

            ja hát akkor azért 🙁

          • Achi

            Szarnak ezek ránk. Köcsög EA:)

    • mddnszksz
      • danNN

        Off; tudja valaki hogy ps4en idén lesznek legendek vagy még mindig boxclusive a cucc?

        • mddnszksz

          én pc-n játszom úgyhogy fogalmam sincs

    • Achi

      Szép is lenne. Miki 87?:) Na mindegy, azért végre tényleg használhatóbb lett a csapat.

    • United82

      szegény Schweini ő is csak fifában nyomhatja Pogbával és Ibrával 😀

    • danNN

      Rashford 76? Há hülyék ezek? :))

    • HarciasToni

      ez karrier mód 2020 körül szerintem.

  • csinibob

    Sky

    • mejgyo

      ??

      • Roland

        kép

      • csinibob

        Sky – Bukarest… BL selejtező.

        • mejgyo

          Hungary?

          • EZS

            a Budapest-Bukarest bakifaktor újra lecsapott! 😀

          • mejgyo

            Most a javunkra 😀 😀

          • MuriÁgnes

            En azt szeretem, amikor emberek ugy gondoljak, hogy Romaniat romani emberek lakjak.

          • MuriÁgnes

            Es – termeszetesen – nem javitom ki oket!
            #historychannel

          • FabianCancellara

            romani ite domum

          • FabianCancellara

            Történelem szak xy egyetem.
            – “Neked melyik a kedvenc területed?
            – Az ókori Róma.
            – Akkor miért nem romanisztikára mentél?”

          • Fish08

            😀 ez jó

          • Rioinho

            Tori erettsegi, mentokerdes:
            – Brigi, hol van Pannonia?
            – Oooo….
            – Na, csak tudod!
            – Hat valahol itt.
            – Biztos?
            – Akkor nem. Kicsit arrebb!

          • FabianCancellara

            Nekünk anno gimnàziumban minden évben volt pàr előre meghatàrozott tàrgyból év végi vizsga. 10. év vége földrajz. Osztàlytàrsam az Ausztràlia és Óceània tételt húzta.
            …5 perces bevezető mosolygàs utàn a tanàr:
            -Segítek, Óceània hàrom fő szigetcsoportból àll…
            -???
            -Na jó. Segítek: szóval Mikronézia, Polinézia…
            -Ja, Szilézia!

    • EZS

      with stars! – vagy nem dalszöveget írunk? 😀

    • mejgyo

      Hungary? miért?

    • Chestcontrol

      magyarorszagon rendeztek a meccset??

  • Golf

    Mourinho has told Blind that he has an important role to play for #mufc this season [times]

    • csinibob

      Persze, hiszen Bailly meg Smalling majd harcolnak a másik CB helyért.

      • Pásztor László

        Szar poen, remélem Jose nem a Cb posztra gondol Blind szerepével kapcsolatban.

        • reelbeba

          de

        • ketomika22

          tökön szúrom magam, hogy az igazolásokon kívül, ugyanott tartunk ahol tavaly..

  • mddnszksz
    • csinibob

      José sem sokat vacakol

  • mddnszksz

    Diego Alves ->Barca, Claudio Bravo – > City
    Joe Hart meg vmi középcsapatba gondolom

    • Pásztor László

      Hát pedig Hart nem egy balfasz. Sajnalom szegenyt.

      • KiB

        azért ez egy elég ocsmány dolog
        nem is tudom, mióta véd a cityben, erre jön egy edző, aki még nem is járt arra, és kib…a a fenébe

        • EZS

          Pepkó faktor. Korrekt, mint Hozé Schweinsteigerrel. Ja, hogy Hart kurvarégen ott van, nem egy éve? Nahát! Köcsögkatalán.

          • reelbeba

            Nem hibáztatom. Egyrészt Hartnak vannak hiányosságai, plusz inkonzisztens, plusz mentálisan is vannak problémái, amiket nem nött ki, lásd ebé. Másrészt nem csak Hart kerül lapátra, de Mangala, Yaya, Nasri, nem azért mert pep köcsög (az egyébként), hanem mert csapatot épít. Hogy mi lesz belöle, az más kérdés, de latyak is megtizedelte a bajnokcsapatot, azt nem épitett semmit helyette

          • Angus

            “az egyébként” – :DDDD

      • stanleykubrick

        De nem is MC szint.

    • Schweinsteigerlin

      Máshova nem nagyon fér be, Arsenal Cech, Chelsea Courtois, MU de Gea, Tottenham Lloris (ugyan 4 hétre off), Leicester Schmeichel, Pool esetleg…

      • csinibob

        Talan az Everton lehetett volna, de ott me kapusparade volt a hetvegen.

        • Rioinho

          Annyira meglepodtem h Howard lelepett. Azt hittem onnan lesz nyugger.

          • csinibob

            NEm volt még az? 🙂

      • Golf

        Reméljük nem pool, én attól félek kicsit.

        • KiB

          én annak se örülök, hogy Bravo -> city

          • Fish08

            Azért rá is kíváncsi leszek a szögleteknél, szabadoknál. Vagy egy Valencia beadás Zlatan felé 😀

    • Roleee

      Sevillat vagy Evertont írtak Hartnak

  • mddnszksz
    • Raddens

      Főleg hogy Fellát retweetelte MoM-nak

      Erről eszembe is jutott egy klasszikus

  • FabianCancellara

    “egy álom összetört?”
    by Berkesi Judit Kis Gábornak a vereség után.

    • Pásztor László

      Ezek a riporterek valami trollok?

      • FabianCancellara

        azok, de nem tudják mi az, hogy trollkodás. Amikor azt hiszed nincs lejjebb, jön egy ilyen olimpiai közvetítés

        • KiB

          borzalmasak az interjúknál, amiket kérdeznek
          nem is értem

  • Pásztor László

    Amugy Benedek h került oda a padra? Annyura semmilyennek tünik, ahogy ott ordibal, azt en is tudom.

    Stanley mellett vagyok, a hazai vb-re kell egy uj impulzus a kapitanyi poszton. SAF elerheto?

    • FabianCancellara

      Jó ő ide, csak Csernus is kell:)

      • Schweinsteigerlin

        Annyira megnéztem volna tegnap mikkel motiválta a lányokat.

      • Pásztor László

        De mivel lett több a csapat vele? A taktika szinte nem is latszik, a tuloldalon a papiron szarabb montenegroiak ketszer basztak meg minket centerbol, mert nem vettuk eszre idoben. 3 eve nulla elorelepes van.

    • FabianCancellara

      Dobtunk 1-2-nél egy szabályos gólt, amit nem adtak meg, és ők dobtak egy 5 m-en belüli közvetlenül elvégzett közvetett szabaddobásos gólt. Ergo akár lehetett volna (szabályok alapján, nem dobálózva a feltételes módokkal) 10-8- is. Szóval:

      Ha egy elitcsapattól, bolhafasznyival kapunk ki.–>”Benedek takarodj!”
      Ha esetleg 10-8 lett volna ide: “Éljen Benedek és a csapat”.

      Vízilabdában mindig is jók voltunk, de kiöregedett egy generáció, lassan már a pekingi aranyérmes csapatból sem marad hírmondó. Jönnek be a fiatalok, de sajnos az utánpótlásunk vagy legalábbis a mostani generáció a szerbekénél, a horvátokénál és a spanyolokénál is gyengébb. Igyekszem objektíven szemlélni a folyamatokat (maximum nem sikerül): az elittől minimum egy world class kapussal vagyunk lemaradva, ami rohadtul elég tud lenni. De a többi poszton is vagy már kissé leszállóágban lévő sztárunk van vagy még kevés tapasztalattal rendelkező 20-23 éves játékosunk, a többi jó, de nem elit. Ez a csapat nem tud sokkal többet. Szerbia kiemelkedik, utána szorosan jön Montenegró, Olaszország, Horvátország, kicsivel mögöttük pedig Görögország, Magyarország és Spanyolország, majd USA, Ausztrália-nálam. Ez van, ezt kell szeretni. Kiugró eredményre képesek lehetünk, de ált. itt tartunk mi. Három olimpiai arany, Kásásék…blabla…az átlagember elvárásai túlzóak és éppen ezért bukásként élik meg az ilyen eredményeket, a frusztráció pedig ilyen véleményeket szül…Mégis, számomra ez “Benedek takarodj!”, “ilyen” csapattal, ilyen mezőnyben,egyetlen, vállalható vereség hatására megemészthetetlen.

      • Bírózni felesleges, mi is dobtunk szabálytalan gólt, a lényeg hogy egy csapattól sem kaptunk ki, kis szerencsével ebből érem lett volna.

        • FabianCancellara

          Az a két eset a teljesen szélsőséges megítélés kidomborítàsa miatt keült említésre. Addig sosem bírózok-még ha az talàn indokolt is lenne-amíg vagy mi vagyunk rosszak vagy az ellenfél rohadtul jó. Most előbbit éreztem inkàbb jellemzőnek és döntőnek.

      • Pásztor László

        Persze, az elvárások lehet túlzóak, de akkor nem kell hangoztatni, hogy éremért jövünk. Lehet azt mondani, hogy a legjobb 8ban vagyunk, minden más csak plusz.

        De engem az zavar, hogy mentálisan nincs meg a csapat. És ez igenis a kapitány felelőssége.

  • wolandrule

    Minden hibánk ellenére megérdemeltük volna, így az összes taktikázó, alattomos, mákos délszláv csapat elődöntős lesz, ez jót tesz a sportágnak…

    • stanleykubrick

      De mi még a legszarabbat se tudtuk megverni közülük…

      • ezzel várjuk meg a végét

      • FabianCancellara

        mitől legszarabb? Az egy kurva erős csoport volt és lehet simán formaidőzítenek. Vannak annyira profik. Mellesleg alig kaptak gólt és alig kaptak ki.

        • stanleykubrick

          Mi is és láttuk mire mentünk vele.

          • FabianCancellara

            de az a csoport elképesztően erős volt. Kikaptak egy góllal a rohadt jó olaszoktól (hatot kaptak mindössze–>partner volt ebben a bunyós ill. catanacciós játék), és szintén egy góllal az olimpiai címvédő horvátoktól. Az, hogy legszarabb enyhén túlzás.

          • stanleykubrick

            Mindegy, ebben a válogatottban nem volt semmi és ezt már az elejétől rossz volt nézni. Már az mák volt, hogy itt eljutottunk a büntetőkig.

          • FabianCancellara

            Csop. meccsen ha a végét normálisan megcsináljuk, akkor a mai napig mindenki szopkodta volna őket. Nyilván akkor csináltuk volna meg, ha fejben ott vagyunk és ha ott vagyunk fejben, nem ragadunk be egy félidőnyire az öltözőben…
            Edit: egy vállalható vereséggel, de tkp veretlenül estünk ki. Nem mondom, hogy gyönyörű, de szerintem csak fejben voltunk kevesek ezen a tornán.

    • FabianCancellara

      Mi egyébként hogyan tudtunk volna taktikázni? Rengeteg helyen ezt olvasni…Ott mindenki kb azonos játékerőt képvisel. A másik csoport tök oké, valószínű minket és a szerbeket nem akarták.

      • wolandrule

        Nem emlékszem olyanra, hogy mi taktikáztunk volna, és ez jól is van így. Azért sem tudtunk volna okoskodni, mert ha kikapunk a braziloktól kiesünk, köszönhetően a többi eredménynek.

      • Károly Fodor

        Már rég nincs olyan, hogy minket nem akarnak. Inkább azt mondanám, lassan mindenki minket akar.
        El kell fogadni, hogy nem vagyunk már top 4 csapat. Ahhoz hogy komoly vagy komolyabb versenyt nyerjünk, nekünk már a szerencse is kell.

        • FabianCancellara

          Azért ne essünk túlzàsokba. A magyar csapatban rengeteg a potenciàl, csak néhol töketlen. Egy görög vsgy éppen egy brazil csapat jàtéka és eredményessége is sokkal behatàroltabb.

        • Mainpieeater

          Azert a szebek utani mezony nagyon szoros. Ott vagyunk mi, a horvatok, az olaszok, montenegro illetve a gorogok, spanyolok, ausztralok, de a nemetek es az oroszok is erosek lesznek szepen lassan, sot a franciak is, szoval ez csak egyre nehezebb lesz, de ez talan a sportnak is jot tesz.

  • FabianCancellara

    Gyönyörű volt, hogy felálltunk, de ilyen szinten 5/2 ötöst így elbaszni nem lehet

    • stanleykubrick

      4/2.

      • FabianCancellara

        de ötből sem lehet kettőt!
        Jogos, de am. mindegy…:(

    • kapusuk nem tudom mit evett ma, ő döntött

      • csakaMU

        Egyértelmű ennyivel voltak jobbak. Nálunk sajnos nincs kapus évek óta.

        • Mainpieeater

          Nagy Viktor altalaban parades, kar a seruleseert

          • csakaMU

            inkább szájhősnek tartom, mint klasszis kapusnak. egy jó közepes inkább, akinek vannak nagy napjai. a barcelonai vb ideje alatt egyértelműen szarból állt a menü minden nap

  • stanleykubrick

    Benedek mondjon le, mert ez nem pálya, amit az egész Olimpián csináltunk. Nulla elképzelés, nulla ötlet.

    • Golf

      LvG kellene oda is, legalább a possession meglenne. 🙂

      • KiB

        0-0 félidővel:)

    • Hamptitus

      ráadásul saját magával szabott ki, már az első meccs után is az olimpiai bajnokság megnyeréséről hablatyolt, közben nagy homály volt az egész :/
      plusz én úgy érzem, hogy semmit nem tudott hozzátenni a csapathoz (lásd időkérések), itt az idő váltani.

      • stanleykubrick

        Mentek a faszom vigyorgó nyilatkozatok a döntetlenek után. Mi lett volna a horvátokkal vagy az olaszokkal játsszunk? Partiba se lettünk volna?

        • Hamptitus

          azzal nem is lett volna baj, ha előrelépett volna utána a gárda, így meg már mindegy 🙁

        • FabianCancellara

          (Partiban akkor vagy velük, ha elmentek a dizsibe vagy meghívod őket a házadba bulizni:D)

          • clacka

            Terjed ez, mint a zrika vírus…:)

          • FabianCancellara

            mindenki így mondja (kommentátorok is), és meghülyülök, elnézést érte mindenkitől…

        • csakaMU

          Nem kell ez a duma. 2013ban vilagbajnokok lettünk a semmiből gondolom akkor nem ment habzó szájjal ez a benedek takarodj nóta. Nem játszottunk jól szinte egyik meccsen sem sajnos ebben ennyi volt. Az ítélethirdetés nálam a hazai VB után jöhetne. Nem szabad még leírni ezt a sztorit.

          • stanleykubrick

            Összejött…Azóta látjuk az irányt…

    • FabianCancellara

      Nem sziporkáztunk a nagyok ellen (igazán nincs is ehhez erőnk), de nem is vertek meg minket. Elbasztuk az utolsó perceket, itt meg elment kb Nagy Viktoron és hogy nem voltunk élesek. Egy erős Montenegró ellen. 5-8. hely nem az általunk megszokott, de tőlük ki lehetett kapni.

    • wolandrule

      Ráadásul a ma terített betlit bemutató Hosnyánszkival dobat büntetőt, zseniális…

      • stanleykubrick

        Nekem ez az utolsó időkérés baszott be. A kapu környékéig nem jutottunk 8-9-nél, az egyenlítés is csoda volt.

  • FabianCancellara

    mi faszom? Hosnyánszky és Evra is tesók?

  • Fish08

    pasztmek…

  • FabianCancellara

    szép volt negró gyerek

  • EZS

    ilyenkor az ellenfelek kapuja mindig sokkal kisebb.

    • stanleykubrick

      Úgy, középre kell baszni!

      • Fish08

        vagy mellé 😀

  • stanleykubrick

    Micsoda géniusz ez a Benedek, bekapcsoltam 8-9-nél, látom időt kértünk. Hatalmas, kidolgozott figurából sikerült gólt szerezni.

  • FabianCancellara

    Köcsög Montenegró, majdnem bejött a bold 3-6-nál:DD

    • EZS

      😀 de reméljük Kisteleki lőni fog! 😀

      • FabianCancellara

        meglepődnék

  • FabianCancellara

    Fault utáni szabadot nem kötelező elvégezni hagyni (legalább víz fölött nem szabad meggyakni, nem?)? Erre lefaultolják ketten…

  • FabianCancellara

    Deszarokvagyunksenkineksemmegybezzegamontenegróiaknak

  • Roleee

    kicsit sem látszik h Vargáéknak nem megy, de azért játszanak

    • Fish08

      Mond még 😀

      • Roleee

        benne volt a gondolataimban na 😀

    • FabianCancellara

      jó lenne, ha nekem ennyire nem menne:)

    • csakaMU

      Nincs alternatíva minek venné ki őket? Klasszisok bármikor villanhatnak.

    • Mainpieeater

      Jatszon helyettuk Hosi meg Manhercz? Vagy ki?

      • Roleee

        hát szemmel láthatóan nem ment egyik ne se, rossz passzok, kapusba lövések, Dani 1 gólt lőtt, azért Manhercz ennél lényegesen jobb volt tegnap mondjuk

  • FabianCancellara

    Decker Attila és Phil Jones nem tesók?

  • FabianCancellara

    JöjjönmáraKasóOrsi

    • filozofi

      csak Decker jött, de azért remélem vele is elégedett vagy 😀

  • Roleee

    “a szélét lőjétek a kurva életbe” :DDDDDDDDDDD

    • Roleee

      valaki elemébe van ott kint a mikrofon környékén

  • FabianCancellara

    Innentől bármelyik montenegrói lőhet

    • EZS

      :DD

    • EZS

      ha bejön, hivatalosan is kinevezlek varázslóvá. 😀

      • FabianCancellara

        azt megköszönném, mert eddig csak underground varázslásból éltem.
        Edit: hivatalosan nevezel ki varázslóvá vagy kinevezel hivatalos varázslóvá?

        • ezraharrari

          A hivatalos varázslók neve a polgármester. Főleg eltuntetesben eros magusok.

          • EZS

            autokorrekt? Vagy pogármester tényleg 🙂

          • Fish08

            ha autokorrekt, akkor is ül 🙂

          • ezraharrari

            Nem, azt írtam, amit szandekoztam is

      • FabianCancellara

        most akkor kinevezel vagy sem? 1-4-ről 9-9 lett:D

        • EZS

          nyertünk? 😀

  • stanleykubrick

    Én ezt inkább nem nézem.

    • EZS

      pedig kapust cserélünk 🙂

    • FabianCancellara

      pedig meg fogjuk nyerni, nehogy úgy járj, mint wolandrule kollega:)

      • wolandrule

        Én hülye nézem, a tegnapi volt az első kivétel 88 óta. 🙂

        • FabianCancellara

          akkor nem lehetne, hogy ne nézd? Hátha ez az ok…:)

          • wolandrule

            Ööööö, közben nyertünk 3 olimpiát, szóval nem vállalom a felelősséget. 🙂

          • FabianCancellara

            a tegnapi és a mai meccs alapján:)

      • EZS

        irgalmatlan szarok vagyunk

        • FabianCancellara

          9-8 lesz ide

          • wolandrule

            Ő nem baszakol, majdnem kiszakadt Hajdúból. 🙂

  • stanleykubrick

    Hát az eszem megáll…

  • stanleykubrick

    Nagy Viktornak szólhatna valaki, hogy úgy kéne védeni, mint a montenegrói kapus.

    • estiszorel

      nem értem, miért ő véd

      • stanleykubrick

        Montenegró kétszer dobott kapura, két gól, mi hétszer lőttünk, egy gól.

        • EZS

          négy

  • estiszorel

    Hát ez… hát ez…. hiánypótló!

    • wolandrule

      Ha az Arsenal és a cselzi hiányzik neki, akkor ő is baszódjon meg. Amúgy ez egy szar.

      • estiszorel

        nyilván az, de attól még aktuális

  • reelbeba

    ‘Read that Liverpool actually covered 117.6km in the match yesterday, a new record since camera tracking started.’
    A triple sessionök, amiröl beszéltünk múltkor, csinibob

    • csinibob

      Megjönnek az esős, hideg estek, aztan megérkezik a kaszás.

      * a harmstring

  • Golf

    Pogbának új haja van emberek! 😀

    • United82
      • kár, hogy nem keane idejében igazoltuk ezt a bohócot

        • reelbeba

          de rengeteg feka united drukker van, nekik meg tetszik ez, szóval, hmm

          • KiB

            eddig megúsztuk ezeket a díszb…kat, de most beálltunk a sorba

          • United82

            azért Bex és Cé után ez igy merész kijelentés 😀 várjuk meg mit csinál a pályán. ha olyan lesz mint Bex v Cé akkor leszarom milyen a pályán kivül és mennyi marketing tevékenységet folytat…..tőlem 2 naponta villanthat új hajat 😀

          • az említettek még ízléstelenek se voltak, ez a majom viszont már túl van rajta. ez valami egészen új szintje a majomkodásnak

          • United82

            Ez már csak az idő…
            15-20eve Bex celebsege is majomkodas volt..azóta ez alap és mar Pogba a majom. Itt nem Pogbat venném elő hanem az egész társadalmat és mindent ami hosszú lenne 🙂

          • hát én nemtom, de ez a frizura szerencsére nem mindennapos jelenség a világban se

          • United82

            most még nem 😉

          • akko mégis ott tartunk, hogy ez a fasz egy kifejezetten ízléstelen fasz

          • reelbeba

            meg mi is öregszünk, azabaj

          • Golf

            Öregek vagyunk ám mi ehhez, az a legnagyobb baj. 🙂

          • MuriÁgnes

            Es Depay mar smafu???

        • filozofi

          Ronaldot akkor igazoltuk 🙂

  • wolandrule

    A birkózók mentális és fizikai felkészítése nagyon jól sikerült, kár, hogy nem csak ezen múlik…

    • Fish08

      Azért remélem valaki ma leüti a bírókat.

  • mrmojo
  • stanleykubrick

    Jól van, Schmitt Pali adja át az aranyat, baj nem lehet.

    • EZS

      megnézte az előző átadást, és lemásolja az átadó mozdulatait.

      • Hamptitus

        Katinkának is adott már, úgyhogy elég volt magát schmittelnie 😀

        • danNN

          óó snap

  • Schweinsteigerlin

    (még a FB poszthoz kiegészítve, Defour egy volt manchesteri, David Jones helyére ment 🙂 )

  • stanleykubrick

    Jó lenne, ha még birkózásban is valami, meg nem tudom a kajak-kenuban még kiben bízhatunk. Danuta rongyosra evezte magát, nem tudom mennyire tud pihenni a négyesre, meg az egyénire, de jó lenne.

    • Hamptitus

      birkóban elindulni is kár, úgyis megbasznak minket a bírók…

  • stanleykubrick

    OTTTT A 6..!!!! MICSODA MENET VOLT!

    • EZS

      ez van, ha nem a bírón múlik! 😀

    • EZS

      bazmeg, két napja hasmenése van Danutának, erre Knézy: “teljes pályát eveztek, nem maradt bennük semmi”

      • stanleykubrick

        Hát Hajdú B. ilyenkor már visít, Knézy semmit nem nyom.

        • EZS

          de érted: NEM MARADT BENNÜK SEMMI! 😀

          • stanleykubrick

            Áthallásos. 😀

      • Rioinho

        Nem hiszem el, hogy Knezynek jut a legtobb arany kozvetitese.

        • EZS

          ez engem is roppant mód idegesít.

          • wolandrule

            Megmondom őszintén, én megmondtam, nem hiszem el, egyszerű ez az ember, mint a faék. Szomorú, hogy egy ilyen szerény képességű “riporter” odakerülhet egyáltalán…

    • Hamptitus

      fuhh én még mindig remegek 😀
      gyönyörű győzelem o/ ~o~

  • reelbeba
    • filozofi

      megmondom őszintén, voltak kétségeim vala kapcsolatban, de szerencsére ezeket mind eloszlatta mostanára, nagy tanár a védelem tengelyében. Lassan nem az a kérdés, hogy ki lesz Smalling párja a védelemben, hanem, hogy ki lesz Bailly párja

  • Chestcontrol
    • stanleykubrick

      Meccs közben is linkeltem előszeretettel, de Strigo is írja. 75/76.

      • Chestcontrol

        akkor megvan pogba parja??!! 😀

        • EZS

          meg hát, Blind vagy Schneiderlin

        • sipi

          nem, Fellaini párját keressük :v

    • champoból má vele is feljutnánk

  • mejgyo

    Egy kis érdekesség: Lehet sokan nemtudtátok, de Pogbának nem voltak szponzorai egészen a tavalyi év végéig. Nike támogatta speciális csukáival, de néha Adidasokban is megjelent. 2-3 meccsenként cserélte a cipőit, és a gyártókat is. Nemrég az Adidas szerződtette az Ace 16+ PURECONTROL reklámarcaként. // Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Adidastól is kaptunk pénzt a leigazolására

    • ezraharrari

      Pogba márciusban írt alá az adidasszal, aki mellesleg a Juve gyártója is, önmagában ez még semmit nem jelent. Nem cáfolni akarom a teoriát, csak az ok-okozatban nem vagyok biztos

      • mejgyo

        Szerintem már márciusban tudta az Adidas is, hogy ide jön 🙂

      • Chestcontrol

        sot a reale is az adidas

    • Chestcontrol

      zlatanrol is felroppentek hirek h adidasra valtott de az utobbi 10 napban ketszer is nikeban lattam

    • Yossuf_84

      Persze, hogy kaptunk. 750m eurot, 10 évre. 😉

    • csinibob

      Ez egészen erdekes, mert a scoutos videóban feltünt, hogy egeszen sok cipőben nyomta, de azt gondoltam, hogy csak tobb evbol került osszevagasra.

  • van énnekem egy érzésem, hogy darmian el esz adva

    • csakaMU

      ezt se a kisujjadból szoptad ki, van valami infód?

      • BREAKING: Sky Sources: @sscnapoli and @OfficialASRoma interested in @ManUtd full-back @DarmianOfficial. #SSNHQ

        még csak ennyi, de alapvetően nem látom a helyét. csapatba se tud kerülni, nemhogy a kezdőbe. timmy + jones lesznek a backup jobbhátvédek szerintem

        • stanleykubrick

          Szerintem jó nagy faszság, ha ezt meglépjük. Darmian balon és jobbon is bevethető, Jones azért igen komolyan vehetetlen, Valenciának is lehetnek komoly megingásai, Fosu meg érdekes. Egy CM-ből csinálunk mindent, csak nem CM-et.

          • reelbeba

            De egyértelmü, hogy nem tudja úgy bejátszani a jobb oldalt ahogy Valencia. Tóni legyorsul akárkit, megveri az emberét, bead. Ezek nem mennek Durminak. Márpedig most úgy néz ki, hogy josé épit erre, és miért ne ha középen ott van ibra. Azt viszont adom, hogy jones semmivel sem jobb backup

          • stanleykubrick

            Jones, mint jobbhátvéd. Röhög a vakbelem. 😀

          • Golf

            A Jones mint egészséges játékos is sajnos egy vicc. Kár őt marasztalni, építse fel újra a karrierjét egy kisebb csapatban.

          • stanleykubrick

            Én 1-2 évet még hagynék neki, most 5 lyukas garast nem kapnánk érte, azért meg kár elpasszolni egy 24 éves angolt. Aztán kiderül mennyire lesz egészséges, meg, hogy mennyit tud játszani akár a PL2-ben is.

          • Golf

            Az a baj, hogy manapság nem egyszerű leakasztani egy normális szélsővédőt, ha mozdítható valamelyik, akkor is aranyárban vannak. Remélem úgy adjuk el, hogy tudjuk hogy megvan a helyettese.

        • csakaMU

          ezerszer jobb backup, mint jones, de egyelőre TFM-nél is. mondjuk ha választani kell közte meg Timo között, hogy ki nyomja az ELben/libakupában, akkor inkább a saját nevelés, legyen minél több meccse, lássa jóska, legyen szem előtt.

          • Yossuf_84

            szerintem Jones-nak lefőtt nálunk, főleg ha van valóságalapja a Fonté-s pletykáknak. Darmian jobbon, balon fasz@ backup.

          • Chestcontrol

            sztem is darmiannal jobban jarunk mind2 oldalon bevetheto

        • Schweinsteigerlin

          Az agyam kifolyik ettől a sok hashtagtől, kukactól, miért nem tudják normálisan kiírni? 😀

          • Angus

            mert eztet így kell

          • Rioinho

            Azert h kiferjen meg h jobban terjedjen, keresheto legyen, @Schweinstergerlin #stretfordend #comment #yolo

        • Chestcontrol

          jones??? mar ha epp nem serult

        • filozofi

          én sokkal inkább tartanám itt Darmiant mint Jonest

          • Chestcontrol

            mindenki kb

    • fella

      Ha egy fonttal drágábban tudnánk eladni, mint amiért vettük, mar megérné. Jones es Rojo is csak a helyet foglalja, bar az egyik nyilván maradjon.

    • FabianCancellara

      Most a Napoli ki van tömve, Wúdit meg elkapta a gépszíj (az előzetes Pogba-ár és a végleges összeg alapjàn elkeresztelem Kohnwardnak)…Durmi ha megy, akkor 50 millió font. Minimum. Vagy egyszàz milliàhd dollàr. De inkàbb ne menjen. Ha megy, akkor Goss marad az emberem egyedül:(

    • Yossuf_84

      nekem pedig egy olyan, hogy Fonté érkezik. Mendes zsebébe is kell tömni némi aprót idén, ne csak Raiola gyarapodjon.

  • Csordás Adrián
    • stanleykubrick

      Ezt a fejkicserélős, kiskutyás dolgot, ha valaki abbahagyja, hálásabb leszek érte, mint bármiért. 😀

      • EZS

        szívemből beszélsz testvér! 😀

      • filozofi

        de annak, hogy nem fogják abbahagyni nagyobb a valószínűsége, mint bárminek 😀

    • Angus

      először azt hittem, hogy Ralph Fiennes van a bal oldalon

  • Ressan

    Remek osztályzás! 😉

  • reelbeba

    Nem vagyok benne biztos, hogy Smalling Blind helyére fog visszakerülni a kezdöbe, söt

    • stanleykubrick

      Szerintem pedig José szerelembe esett a hollanndal és Blind-Pogba középpálya lesz.

      • Yossuf_84

        Fella helye megkérdőjelezhetetlen, én úgy veszem észre.

        • stanleykubrick

          Szerintem majd jön a durvulás, elbaszakszik pár labdát és ki fog kerülni.

          • Yossuf_84

            azért kíváncsian várom pénteken a Fella-Pogba tengelyt… viszont lehet, hogy egy Morgan, Fella-Pogba, nem hangzana rosszul.

          • Chestcontrol

            beton lenne

          • EZS

            a durvulás mikor volt kizáró ok Mourinhonál?

          • stanleykubrick

            Arra gondolok, ha kap pár meccs eltiltást, akkor lehet nehezebb helyzetbe kerül. Márpedig nála 5-6 sárga meg 2 piros csak úgy jön. 😀

  • estiszorel

    Amúgy remélem ebből a Gabigol-sztoriból semmi nem igaz. Pont elég nekünk fiatal csatárnak Rashford, szépen ki lehet nevelni őt, felesleges hozni mást.

    • mejgyo

      Gabigól elég jól játszik RW-poszton is, szóval azért meggondolandó (de ugysem ide jön)

  • truedevil
    • estiszorel

      bazdmeg, hol lehet ezeknek írni? Elképesztő. Tolok nekik egy fészbukot

    • A_S1M0N

      Most mi van? Egyszerre nem irányíthat két csapatot? 😀

    • ezraharrari

      piros-fehér csíkok megzavarták, mondhatták volna Hughest is, örülj, hogy nem PSV vagy Diósgyőr meccset reklámoznak péntekre

    • danNN

      Pénteken este lesz a meccs. Takarodjanak már.

  • h492019
  • Csordás Adrián

    Ha elvileg Bailly volt a motm akkor miért csak 2 pontot kapott, Ibra meg kilencet? új vagyok még fantasyban és rohadtul nem értem még 😀

    • durkop

      Fantasyban nem számít, hogy ki hogy játszik. A statisztikai számok számítanak (gól, gólpassz, lapok, védések). Bailly cleen sheet miatt kapott volna 4 pontot.

    • Freeezer89

      ha ez a játék (?) tényleg ilyen fasza (??), akkor én miért nem játszom még (???) 🙁

    • Sousaphone

      Így is megvertél head-to-head-ben! 🙂

      Amúgy nekem is kilenc pontot kapott, de ő volt a vice-captain, asszem az szoroz valamennyit!

      • Csordás Adrián

        van ilyen is hogy vice captain? én csak rendes csk-ről tudok 🙁

        • Csordás Adrián

          kezdőt állítottam be, csapatkapitányt meg mezszínt, ezek szerint kell még valamit?
          Edit: meg persze a cseréket

          • Golf

            Ugyanúgy ahogy kapitányt állítasz, állíthatsz vicét is.

        • Sousaphone

          Bezony, a gép automatikusan beállítja, szóval volt neked is, de lehet változtatni!
          Nekem Ibra volt a captain, de gea a vice, persze, hogy megcseréltem! 🙁

      • lackoo

        a vice szerintem nem ad pontot…csak ha a csk-d nem játszik, akkor a vicera “kerül a karszalag” 😀

        • Sousaphone

          Basszus, tényleg, és az is csak akkor, ha megjátszom a triple-captain, nem?

          • durkop

            Triple csak annyiban különbözök, hogy 3x annyi pont.

          • Sousaphone

            Mert amúgy dupla?

          • durkop

            Igen.

    • lackoo

      konkrétan a védelmem összesen kapott 6 pontot 🙁 😀 megint bekezdtem 😀

  • EZS

    Megint az utolsó két perceken fog elmenni az összes tipper telitalálat esélyem, mint az EB-n. 🙁

    • Csordás Adrián

      mondod ezt az ötödik pozícióból… nekem mindig is a 21. hely volt a célom, így teljesen elégedett vagyok.

      • EZS

        lesz az még rosszabb is ötödiknél 🙂

  • reelbeba

    Következö két meccset meg kell nyerni, aztán a sziti ellen meglátjuk hogy hogy állunk.

    • csakaMU

      addigra mindkét csapat jobb lesz, jöhet az el klass… izé, egy igazi derby végre

      • durkop

        Igazi Mourinhó-rangadós 0-0.

        • EZS

          azért a Mourinhos Guardiolás rangadók mások. 🙂

  • stanleykubrick

    A Chelsea kb. 14-15 mezőnyjátékossal van jelenleg, ez nem lesz elég 45 meccsre egy szezonban. Kíváncsi vagyok valakit akarnak-e még igazolni. Vagy inkább tudnak-e…
    Egyébként őrültek háza lesz az idei PL, ez már most tök világos. Itt egy győzelem BL sikerrel ér fel. Aki a PL-ből tudna duplázni a BL-el együtt, az kb. a csúcsklub kategória. Remélem mi erre törekszünk…

    • EZS

      igen! Menjünk rá a BL-re! 😀

      • KiB

        ha elhisszük, bármire képesek lehetünk:D

      • stanleykubrick

        Nem is most, de az elkövetkezendő években. A PL nyomában nem tud érni semmi innentől.

    • csakaMU

      eléggé kiegyenlített a mezőny és színes a választék. két őrült, egy tapasztalt róka meg egy zseni. meg a látóhatáron szép lassan lebukó, egykor fényesen égő napkorong, wengaboy. jó kis szezon lesz ez

    • Schweinsteigerlin

      transfer news: Romelu Lukaku, Kalidou Koulibaly and Thiago Maia lined up for stunning £140m Blues swoop

      • stanleykubrick

        A 19 éves brazil gyerektől nem sokat várnék, de nyilván Kula bácsi és Lukaku komoly erősítés lehetne, de közben még azt olvasom, hogy Fab is lelépne.

  • KiB

    na lépek is aludni
    marhára felhúzott ez a rohadék bíró Lőrincz meccsén

  • KiB

    ez a bíró is acselzi meccsen
    ad egy sárgát cahillnek,amikor visszahúzta a lábát, carroll meg felborult
    most meg térdmagasságból fejeli ki a labdát, és befújja szabadnak
    a bírók……hülyék

    • stanleykubrick

      De még mindig ezek a kisebb hibák. Mondjuk szét lehet tördelni ilyen szarságokkal a meccset, az biztos.

    • mucus

      Azpinak adta nem Cahillnek

      • KiB

        a lényeg ugyanaz

    • mejgyo

      Costa egyértelmű pirost úszott meg…és Kante-é is narancssárga volt…

      • EZS

        akkor csak egy átlagos bajnoki volt ez Costa számára.

        • mejgyo

          volt sárgája, és úgy csúszott rá a kapusra (elis találta), hogy már messze nemvolt nála a labda

          • KiB

            neki bármit lehet

          • csakaMU

            a premier league ramosa

          • KiB

            ramos se ekkora patkány

          • csakaMU

            :DDDD nemafasztnem

        • csakaMU

          persze. rég öltönyben kellett volna ülnie a lelátón, mikor épp győztes gólt rúgott

          • FabianCancellara

            az ilyen még a bíróságon sincs öltönyben

  • FabianCancellara

    Bejöhetne az olimpiára a “hosszútávú kő-papír-olló gáton”. Azaz addig kell gátazni és játszani közben, amíg valaki el nem éri a százat. Időeredmény persze lenne, egy másodpercet be lehetne váltani egy ollóra, kettőt egy papírra, hármat egy kőre. Másik potenciális olimpiai sportág lehetne a “zsákban futás, majd abban való műugrás 10 m-ről”. Vicc ez a birkózás…

    • EZS
      • FabianCancellara

        Na, visszajöhetne ez, mert ez így vicc. 4 éve megy a kukába szerencsétlennek. Itt meg nem lehetne csalás, mert, aki kiszabadul a zsákból és ki tud úszni, annak jár a pont (mindez időre), aki meg nem, annak meg minek?

  • EZS

    Collins új korszakot nyitott a futballban, tizenegyes miatti reklamálás KÖZBEN vágott egy gólt! 😀

    • KiB

      kellenek a példaképek:)

  • mddnszksz
    • KiB

      bazzz:)

    • Freeezer89

      de flegma 😀

    • Achi

      Az igen! (Welbeck mikor tért vissza? Mert esküszöm öt láttam egy pillanatra az örömnél:) )

  • Krunyec

    Ha jòl tudom ez a Rooney gòlöröm a felesège halott hugának szòl. Minden gòlját neki ajánlja..

    • mddnszksz

      igaz beszéd

    • Angus

      szerintem Strigo is tudja

  • KiB

    büdösbunkó costa megint hozta magát…

  • KiB

    ez a birkózás…a pontozó nem lát hibát, a bíró nem, aztán a zsűri beszól fél perccel később, hogy pont a németnek

    • EZS

      de végülis igaza volt.

      • KiB

        “EZS
        16 minutes ago
        ez lényegtelen :D”

        • EZS

          :DDDDDDDDDD

          • KiB

            intés megint…beszarás

    • EZS

      na ez volt köcsögség, ez az intés

      • KiB

        fél perccel a vége előtt…hihetetlen

      • box-to-box defender

        konkrétan ez az egész sport egy nagy csalás.

        • box-to-box defender

          nem tudom, hogy tudta megállni, hogy ne üsse le a bírót.

        • EZS

          és bakker a másik meg úgy ünnepelteti magát, mintha az évszázad küzdelmét mutatta volna be, ez is kibaszott undorító.

      • KiB

        lassan tényleg az úszás, meg az atlétika aminek értelme van
        amikben nincs bíró

      • FabianCancellara

        két bronzunkba került ez eddig. Rohadtul sajnálom Bácsit és Lőrinczet. Utóbbinál egyértelmű a kirgiz vette el az érmét.

        • KiB

          a dán is ami “művelt”, nem csinált semmi, és kihozták győztesnek

      • csakaMU

        ilyen szinten bele lehet nyúlni a meccsekbe, mikor ennyire kevés idő van az esetleges javításra. jó nagy faszság ez a sportág

        • KiB

          olyan, mint amikor kézilabdában az utolsó 2 percre szórnak ki valaki valami semmiért.

      • FabianCancellara

        Simán lehetne sorshúzás is. A bírónál lenne két gyufaszál, egyik rövidebb. Bemelegítenek a birkózók, bemutatják őket, majd a tatamin húznak. Sokkal rövidebb lehetne egy meccs. Így ki lehetne venni a sportágból a felesleges, fizikailag megterhelő részt.

        • EZS

          az nem jó, mert akkor az is győzhet, akit nem akarnak.

          • FabianCancellara

            éremért már a bíró osztja a gyufaszálakat. Nem úgy van az.

          • EZS

            :DDD

          • FabianCancellara

            “Ez a tiéd, te meg ezt a rövid…khm…szóval ezt, de ugye nincs harag?”

          • EZS

            “de ha reklamálsz, ezt se kapod meg!”

    • Hamptitus

      Ez a világ legidiótább sportja… az nyer, aki szimpibb a bírónak ..fúúúúú

    • Achi

      Nagyon tetszik. Így kellene a fociban is! Lajos imádná. “Nyert van Gaal csapat 0-0-ra 70 %os labdabirtoklással, két szabadrúgással és egy bedobással”

  • EZS

    faszé’ kell minden köcsög kék csapatnak büntetőt adni?? Ez a Blue Weekend, vagy mi a tököm?

    • KiB

      azért ez adható volt…

      • EZS

        ez lényegtelen 😀

        • KiB

          igaz:) köcsög kékek:D

  • Roleee

    VEZETÜNK!

    • FabianCancellara

      ? (kép)

      • EZS

        szerintem ő a PL2 meccsről beszél 🙂

        • FabianCancellara

          Csak neked:)

          • EZS

            Ez a doboz üres!

          • FabianCancellara

            tudom:))

          • EZS

            a teli ellentéte!

      • Roleee

        nana, női sportokból csak a röplabdának és a strandosoknak van értelmük 🙂

  • KiB

    na, lehet megnyugodni:)

  • wolandrule

    Ez a 8. olimpiám, mostanra megértem annyira, hogy ezeket a meccseket ne nézzem, max utólag. Most pont ráb.sztam, mint Gaben a napszemüveggel.

  • FabianCancellara

    Magyar női csapattól, tétmeccsen ilyet még nem láttam. 1-5-ről felállva, majd 6-8-ról, ötméteresekkel elődöntős a magyar női vízilabda válogatott. Fejben nagyok voltak.Tisztelet.
    Ditke: 13-11.

  • stanleykubrick

    Kár, hogy az amcsik ellen nyomjuk az elődöntőt. 🙁 Ott lófasz esélyünk nincs, lássuk be.

    • Angus

      még akkor is ott a bronz!

      • stanleykubrick

        Az szép lenne amúgy!

      • FabianCancellara

        az amcsiknak max:)

    • EZS

      olyan vagy vaze, mint Vitray volt amikor a Honvéd megverte a Sampdoriát a legelső magyar BL meccsen 2-1-re. “ez nem lesz elég. Nem lesz elég.” Közben a rádióban, azt hiszem Vass István Zoltán: “MEGVERTÜK AZ OLASZ BAJNOKOOOOT VÁÁÁÁ!” 😀

  • EZS

    1-5-ről bazzzz!

    • Angus

      már csak Bilicséknek kell nyerni

  • Angus

    meddig megy ez?

    • stanleykubrick

      Úgy látszik ötig.

      • Angus

        Hajdú B… imádom!! 😀

    • FabianCancellara

      untill we score

    • EZS

      wehavetowaitandseeeeeeeeeeeee!!!!!!!!! :DDD

  • FabianCancellara

    elterryzte, biztos egy medúza belecsípett a seggibe

  • FabianCancellara

    Ha azt hiszed nem lehet ennél még inkább idegőrlő, van egy rossz hírem…:)

    • Angus

      Lutri

      • FabianCancellara

        Csak ne a Kisteleki lőjön

        • Angus

          bebaszta!!

          • FabianCancellara

            meg is lepődtem, egész meccsen hígfos volt

        • EZS

          ok, még ki ne? 😀

          • FabianCancellara

            innentől bármelyik ausztrál lőheti:)

          • Angus

            neked is köszönhetik 🙂

          • EZS

            grat!!!!!!!!! :DDDDD

          • FabianCancellara

            kűttem a zenergiát

  • KiB

    ez a PL labda tényleg ocsmány…

  • Angus

    Remélem senki sem a buzi cselzit nézi. 🙂

    • EZS

      én mindkettőt 😀

    • KiB

      én képtelen vagyok nézni a vízilabdát, csak hallgatom…közben megy a cselzi meccs hang nélkül

      • EZS

        dettó 😀

        • KiB

          megőrülök:)

      • Angus

        ilyenkor én is megőrölük… a pulzusom kb 390

  • GENERATI

    Rat Grandpa adóján már volt az összefoglaló? be se hirdették, fb oldalukon sem 😀 marketin 5*… amúgy tv2-n is lesz, lehet tudni, hogy mikortól? 🙂

    • GENERATI

      Kép: nem akarok konteokat, de látszik milyen pillanatkép jellemzi a tv2-t 😀

      • FabianCancellara

        jó régi már

      • Csordás Adrián

        van aki még látogatja a napiszart? 😀

  • KiB

    na lássuk, mit csinál Conte a kékekkel…

  • mddnszksz

    tegnapi meccs előtti interjú

  • reelbeba

    Megnéztem a soton meccs összefoglalóját, szóval lövésem nincs, de simán verhetö brigádnak tünnek. A mi szélsöhátvédeink vissza fognak érni, plusz azt a kis töpörödött csatárjukat sem hagyjuk majd ficánkolni, ennyi

    • ezraharrari

      ráadásul, ha Fonte jövőhéten sem lesz a transzfercécó miatt, hátul sem lesznek acélosak, Koeman-magic sincs többet, verni kell őket

  • ezraharrari

    Na, én is kész lettem az összefoglalóval
    http://i.imgur.com/C9wuoNm.jpg

    • EZS

      szerintem ezt nyomasd Zlatan facebookjára, biztos értékelni fogja! 🙂

    • Shadedweller

      Nájsz!

  • box-to-box defender

    És tényleg adják a dán-franciát! Nem baj, hogy már 5 perce megy és még nem kapcsoltak oda 😀

  • stanleykubrick

    Nekem pozitív volt ez az egész, főleg, ha arra gondolok, hogy Smalling és Pogba még bejön ebbe a csapatba és remélhetőleg Mkhitaryan és Schneiderlin is. És akkor olyan beugró emberek tehetnek még sokat, mint Depay, Rashford, Blind, Darmian, Rojo, Carrick….

    • EZS

      látom te is abból indulsz ki, hogy Fella nem lesz kezdő. 🙂

      • mejgyo

        vagy Pogba 😛

        • EZS

          na ja 🙂

      • stanleykubrick

        Szerintem Fella hamar és igen sokat fog hibázni, aztán előbb vagy utóbb kikerül, legalábbis nem lesz meghatározó ember. Úgy érzem a szezon közepére de Gea – Valencia, Smalling, Bailly, Shaw – Pogba, Schneiderlin – Mkhitaryan, Mata, Martial – Ibra lesz az alapcsapat. 🙂

        • EZS

          Schneiderlinben én már nem hiszek, de legyen igazad.

        • Fructie

          Khm

          • EZS

            :DD

          • Roleee

            addigra már a Los Angeles Galaxyban, vagy a New York Red Bullsban lesz 😉

          • Ressan

            😀

        • fella

          vicces hogy szerinted működni fog smalling és bailly

          • infinite_red

            Te ezt így látatlanban megmondod, hogy nem?

  • mddnszksz

    kurvajó lett! 😀
    este 8-tól amúgy PL2 azaz u23. kíváncsi vagyok José kiket küld le a nagycsapatból, 3 túlkoros játszhat+ 1 túlkoros kapus

    • mddnszksz
      • Mekkora buzi hogy Svájni még itt sem kaphat szerepet.

        • csinibob

          Nem tudom elégszer upvoteolni!

      • ezraharrari

        De Laet, Matty James, Lawrence, leszternéknél is jó a merítés 😀

        • Freeezer89

          Gokhan Inler? 😀

      • Gyere_haza_Laja

        ez MU U23 I. vs MU U23 II.

  • Angus

    Kéne amúgy tippeld meg Csozé kezdőcsapatát játék! Csak az igazi retro kedvéért. 😀

  • bearking

    Jó osztályzás, mondjuk Mata nálam simán 7-es, nagyon jó látni, hogy mennyi akarással focizik, amíg nem fáradt el addig, meg a védekezés részt is jól nyomta. Fella meg már-már pályázik a 8-asra, nagyon nem bírom a csávót, de ha így nyomja mint tegnap, akkor egy szavam nem lehet.

  • Csordás Adrián

    Strigo, írhatnál gyakrabban, hiányoznak az írásaid. Ez az osztályzás is pazar lett!

    • Angus

      Tiszta retro. Klasszis csatár, egy jó Valencia, jók voltunk, Strigo osztályzás. 🙂

  • A_S1M0N

    Remek, a vasárnapi meccsünk után a péntekit sem látom, direkt úgy van a sorsolás, hogy nekem ne legyen jó… 🙁

    • box-to-box defender

      Ami valakinek sajnos rossz, az másnak jó. Én örülnék a pénteki meccseinknek, mondjuk, nem sok lesz. A szombati lenne a legjobb nekem is.

      • csinibob

        Viszont a pénteki meccs utan egészen sokszor fogunk koran jatszani a következő fordulókban.

        • box-to-box defender

          Na az a legszarabb…

          • EZS

            ja, akkor sok meccset nem látok idén.

          • box-to-box defender

            akkor majd te írd az osztályzásokat 😀

          • EZS

            egyszer már gondoltam olyan posztra, amiben egy általam nem látott filozofi-meccset osztályzok, de aztán letettem róla a konzervatívabb szellemű olvasók véleményétől tartva.

  • reelbeba

    Nagyon klassz értékelés, köszi Strigó! Annyi hogy én a kapott gólt is Marci nyakába varrnám, lefagyott ott a tizenhatos sarkán

  • infinite_red

    transfermarkt szerint blind a legértékesebb védőnk, 22 millió eurót ér. azigen

  • csinibob

    Ez a blindezés kicsit unalmas már. Ketto teljesen egészséges es fitt CB nem tudja kiszorítani, beárazott mindenkit a holland, pedig Mou megmondta, hogy alapvetően ő specialistákban gondolkodik.

    • Newton_heath

      * nem specialistákban

      • csinibob

        De, allrounderekre nincs szüksége.

        • Newton_heath

          ja igaz. fáradt vagyok. Kevertem a szezont a faxommal.

    • Golf

      Teljesen jól megoldja a CB szerepét, csak tudni kell, hogy mikor és mire kell őt használni. Az se biztos hogy a Bailly-Smalling páros együtt jól fog működni. Ez is olyan mint hogy Fosu király IM, senki se látta még, csak reménykedik benne.

      • box-to-box defender

        Szerintem se biztos, hogy passzolni fog a Baillyy-Smalling kettős.

  • scHoolboy

    Gary es Cox (meg en is :D) kicsit mashogy lattak Herrera jatekat
    https://twitter.com/GNev2/status/764897693990842368

    • filozofi

      én is írtam meccs közben, hogy szerintem nagyon jól játszik, nem is értem a 6os osztályzatot

      • EZS

        ja, az 5-ös jobb lett volna. 🙂

      • infinite_red

        Szerintem szar volt, de lehet másik meccset néztem.

      • Szerintem semmi extrát nem mutatott, az első gól előtti passzát meg pozitívumnak kiemelni necces, az simán a védőé volt.

        • scHoolboy

          ha elolvasod, nem az a passza van kiemelve, hanem a Tonionak es Marcinak adott 2 elso felidei passza

          • Na jó, de ezekből Rooney ad tízet egy meccsen, aztán ő sose motm mégse.

          • scHoolboy

            ja, en csak a kommentedre reagaltam. nekem tetszett Ander, okosan es gyorsan gondolkodva jatszott, szerintem Jose is meg volt vele elegedve

    • Achi

      Már értem, miért égett be edzőként. 😀

  • wolandrule

    Ha már említetted trademark Joset, ez egy trademark Strigo írás, pazar! Martial gravitációs mezején még meggörbüljön a lövés íve. 🙂
    Valencia és Fella, valamint Young között az a különbség, hogy Vale nagyon jó átlagot tud hozni néhány kiemelkedő meccsel, míg utóbbi kettőnek van pár jobb teljesítménye, amúgy kuka mindkettő.

  • Paul

    Végre végre végre! Már a hajamat kapartam az olimpiától, ahol az érdekes események hajnal 3-4 között történnek.
    Úgy látszik így kell ennek lennie: streamelek és nyer a csapat, ha csak ennyin múlik vállalom.
    Bár azért megnyugtathatnátok hogy előbb-utóbb a digin is lesz spíler.

  • Fructie

    Sajnos nem láttam a meccset, ezért nagyon jó volt újra osztalyzást olvasni. Nagyon köszi. Hogy a picsaba lehet egymás után két öngól passzt adni??

  • Angus

    Rájöttem hogy hiányoztak ezek az osztályzások, köszi! 😀
    Zlatan tényleg egy kibaszott zseni. Cantona 2.0

    • godlikezaza

      zlatan meglátja, hogy valaki 2.0-jának írod elpusztít. még akkor is ha az a valaki cantona

  • FabianCancellara

    Báji statjai a fourfourtwo alapján, na nem a Balázsé.

    2 interception
    3 tackle
    7 clearance
    Nincs failed egyikből sem.

    Biztos vótmá, Ettől függetlenül impresszív.

    • Blindnek sem volt rossz megmozdulása ilyen téren.

      • FabianCancellara

        Most őszintén szólva az új szerzemény foglalkoztatott:) Blind tudom, hogy jó:) Tavaly ugyanígy nyomta, csak aztán hülyére lett terhelve.

  • godlikezaza

    Ibra letámad, mutatja magát, megtartja a labdát, beindul…és két védőt zúz le egyszerre.

    • EZS

      majd asszisztenssel igazíttat frizurát.

  • Pingback: Top of the league – osztályzás | Zongoracipelő()

  • Schweinsteigerlin

    https://gfycat.com/ShowyMiserableJohndory

    Küldeném mindenkinek aki szereti.

  • Gezu77

    “Fizikai ereje és gyorsasága miatt nehezebb őt fogni, mint a Spíler TV-t” 🙂 🙂 🙂 🙂

    • Fructie

      Kurva jó poén, de mégsem őszinte a nevetesunk??