Szezonelőzetes tippelde – Kezdődik a Premier League!

A csapat jobbnak látta az első fordulós mismásolás helyett, inkább egy igen hosszadalmas, de annál izgalmasabb szezontippelősdi elkészítését. Összegyűjtöttük és megjósoltuk a legfontosabb momentumokat, ami ebben a szezonban várhat ránk. Elképesztő átigazolási szezonon vagyunk túl, most már valóban csak a sikerek váratnak magukra.

Hanyadik helyen zár majd José az első évében a United padján a PL-ben?

Stanleykubrick: A bajnokság Manchesterben dőlhet el, nagyon remélem, hogy a mi javunkra.

Ezraharrari: Mindenképpen dobogót várok, mint ahogy az elmúlt években mindig, de azt már nem viselném el, ha az Arsenal megint előttünk végezne, szóval ez kötelező side quest számomra.

EZS: Első három hely valamelyikén végzünk reményeim szerint, bár a 23 fős keret nekem vékonynak tűnik Jonesszal, Rojóval. Ha megismétlődik az előző két év sérüléscunamija, megint nem érünk el BL helyet sem. Remélem a tavalyi kórházválogatott leginkább Lajos TB számlájára írható.

Strigo: Miután már zsinórban az ikszedik átigazolási szezonban mi költöttük a legtöbbet, a bajnoki címért való harcon kívül minden más óriási blama lenne. Úgyhogy a szezon végi negyedik hely is az lesz. Mondjuk azt sem bánnám, ha José már nem ülne a United padján a bajnokság zárásakor.

Beyonder: Bold: megnyerjük. Pep és Conte még akklimatizálódik (előbbinek fog jobban sikerülni), a Pool kerete nem elég jó, az Arsenal pedig szokás szerint kipukkan a hajrában, a PL-rutin és Pogba viszont Joséval lesz.

somebody08: Érdekes, hogy én csak azt tudnám jelenleg elfogadni, ami Josét a leginkább kikészítené, vagyis ha a City mögött végeznénk. Az erősen feltunningolt kerettel, BL nélkül azt gondolom top2-ben kell lennünk.

Kovacstomi: Ennyi elherdált pénz után, minimum jó lenne egy BL helyet elcsípni, de igazából, 6. helyen zárunk majd, azzal a forgatókönyvvel, hogy féltávkor a 14. helyen állunk, és a Newcastle-től horror pénzért elhozott Benitezzel megmentjük a szezont.

Harmansmith: Ezzel a kerettel és Mourinho PL-tapasztalatával nyernünk kéne, nincs mese. A könnyű sorsolás ellenére azonban baromira beragadunk az elején, így egyetlen fordulót sem töltünk a bajnokság élén, és másodikak leszünk a City mögött.

5799fbb1bc3fbc424b000019

Mit akarunk kezdeni a csütörtök estéinkkel “Európában”?

Stanleykubrick: Némi rotálással betévedünk a legjobb 16 közé, de ott találkozunk valami verhetetlen spanyol együttessel.

Ezraharrari: B csapatos kezdőket várok, de hogy meddig jutunk, azt azért sem tippelem meg, mert egyáltalán nem érdekel az EL, ha ezt a várt formában fogjuk tolni.

EZS: Ezzel kb. egyedül lehetek, de én nagyon szeretném, ha a bajnokságon kívül rámennénk az EL-re. Ilyen trófeánk még nincs, ezzel véget is ér acélos érveim sorolása.

Strigo: Szeretném hinni, hogy végre odatesszük magunkat ebben a sorozatban, de sokkal valószínűbb hogy telibeszarjuk, ami maximum arra lesz elég, hogy továbbvergődjünk valami langyi csoportból. Ráadásul legalább 6 bajnokit vasárnap fogunk játszani, így majd futhatunk mások eredményei után, na meg az F1-gyel is ütközik majd a program.  

Beyonder: A portugált nyilván nem izgatja majd az EL, viszont arra jó lesz neki, hogy eljátssza, érti és tiszteleli a klub hagyományait, és bedobhatja a fiatalokat demonstratív jelleggel. A csoportból talán továbbjutunk, de utána végállomás.

somebody08: Én is örülnék, ha komolyan vennénk ezt a sorozatot, vagy akár csak annak is, ha legalább azok a játékosok, akik ott esélyt kapnak, komolyan vennék. Depay biztosan élvezni fogja, hogy oda vissza bőrözheti be a kazah bajnoki második jobb bekkjét, José kevésbé, és ennek hangot is ad majd valamelyik sajtótájékoztatón, amiért persze majd jól meghurcolják.

Kovacstomi : Az EL-ben bele lehet futni olyan csapatokba, amik minket röhögve vernek rommá.

Harmansmith: Ha jól fogunk állni a bajnokságban, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért nem fogja komolyan venni José az Európa-ligát. Az erős csapatszellem azonban végül így is a legjobb négybe repíti a B-kezdőnket.

7202356-3x2-940x627

Mennyire fér majd bele idén az FA Kupa vagy a Ligakupa?

Stanleykubrick: José mindössze 1 FA Kupát nyert, ami a Chelsea mostani szerepléseit nézve igen kevés. Ellenben a portugál igencsak jeleskedik a Ligakupák begyűjtésében, viszont most valószínűleg mind a két sorozatról lemaradunk, talán az értékesebb sorozatban eljuthatunk a legjobb négyig.

Ezraharrari: Lajosnak tavaly az utolsó menekülési terve az FA Kupa volt az eltöketlenkedett bajnokság vége felé, így azt gondolom, hogy Josénak egyik sem lesz prioritás, ha a PL-ben jól alakulnak a dolgok, egy Ligakupa-döntőt viszont simán összelomizhatunk.

EZS: Nálam a prioritás a bajnoki cím, az EL, a többin lehet rotálni, majd jövőre triplázunk.

Strigo: Az előző szezonban láthattuk, mennyit ér egy kupagyőzelem a klub számára, tehát ne számítsunk semmire sem a hazai kupákban.

Beyonder: A FA-kupára talán ráfekszünk, de a Ligakupa felejtős, és jól is van (lesz) ez így.

somebody08: Én azt hittem, lesz valami katarzis az FA-kupa győzelmünk után, de ez elmaradt, mert mindenki van Gaal kirúgásával foglalkozott. Nem szeretném, ha ismét egy évtizedet kellene várni az újabb címre, de őszintén szólva én az Európa Liga győzelemnek most jobban örülnék, mint az ismétlésnek. Szerintem az FA kupában a 4 között esünk ki, a Ligakupából a második játéknapunkon, akárhányadik forduló is legyen az.

Kovacstomi: Semennyire, de érdekel is bárkit?

Harmansmith: a Ligakupát borzasztó gyorsasággal elengedjük, az FA-kupában pedig ezúttal mi leszünk a szenvedőalanyai a Valószínűtlenül Korai Rangadónak a legjobb 32 között.

stream_img

Ki lesz a legjobb új igazolás?

Stanleykubrick: A legkevésbé várt arc, Bailly fogja stabilizálni a védelmet, Smalling és ő lesz az új Red Wall.

Ezraharrari: Csak a voodoo miatt Pogbát mondom, egyébként szerintem korrektül igazoltunk a legtöbb csapatrészbe.

EZS: Szerintem is Bailly lesz a legjobb újonc, amit eddig láttam tőle a felkészülési meccseken, elégedettséggel töltött el. Végre lehet újra stabil belső védőpárosunk. 

Strigo: Zlatan, aki mesterhármast lő majd a Poolnak.

Beyonder: Pogba, de csak ha Mourinho a legjobb posztján játszatja. Ha nem, akkor Bailly.

somebody08: Mikit senki sem mondta előttem, szóval legyen ő, nehogy a Stretford End rendszeres olvasójaként és az örmény Stretford End rajongói klub alapító tagjaként (korábban évente találkozókat is tartottunk, csak aztán jött az azeri baltás gyilkos ügye) önbizalomhiánnyal kezdje az idényt.

Kovacstomi: Talán Bailly anyukáját fogom legkevesebbet emlegetni.

Harmansmith: Bailly a lendületes kezdés után kissé visszaesik majd az erőltetett menetben, Zlatan viszont 15 gól fölé jut.

586900324

Ki lesz a legjobb játékos a szezonban?

Stanleykubrick: Szerintem egy egységes, nagybetűs csapatot láthatunk idén, viszont a szezon kedvence megint de Gea lesz.

Ezraharrari: Ha begördül a busz idén is, akkor de Geától senki nem veszi el a lassan örökös POTY címet.

EZS: Először de Geára gondoltam, de remélem végre nem neki kell megmenteni a seggünket. Majd a Valencia, Rooney, Lingard hármas jutott eszembe, de akkor mindenki azt hiszi, csak széttrollkodom a posztot. Ha kiheverte a gyomorrontást/fejsérülést/valamit, és hozza a tavalyi formát, akkor Mike esélyes lehet. Ha viszont Ibra egész szezonban egy meccsen se csinál semmit, csak a 80. perc táján lő egy-egy győztes gólt, akkor ő. A harmadik jelöltem pedig Luke.

Strigo: De Gea lesz a buszsofőr, így zsinórban negyedszer is ő nyeri el ezt a címet.

Beyonder: Reméljük a csapat és a saját érdekünkben, hogy nem De Gea, hanem valamelyik támadó. Mikit mondanám legszívesebben, de még az sincs kizárva, hogy az ő állandó posztja a padon lesz.

somebody08: Én bízom abban, hogy nem lesz buszozás, ezért Valenciát mondom, mint a csapat gólpasszkirályát. 15+ asszisztot jósolok neki az idényre.

Kovacstomi: David de Gea

Harmansmith: Valencia nagy visszatérését hozza majd ez a szezon.

GettyImages-586912074

Kiben csalódunk óriásit idén (nem csak az új igazolásokra gondolva)?

Stanleykubrick: Rooney, Rooney és Rooney. Bár még megdönti Bobby Charlton rekordját, de már a szezon közepén leginkább a vajas kenyér bajnoki, a Ligakupa és EL meccseken tűnik fel. Jövőre pedig felcsillan az Ígéret Földje, az Egyesült Államok.

Ezraharrari: Először simán rávágtam volna Rooney-t, de én már csalódni nehezen tudok benne, ezért boldolva azt mondanám, hogy Miki is a híres Dortmund-szindrómával fertőzött és messze lesz a tavalyi statjaitól.

EZS: Erre a Wayne-re fazonírozott kérdésre csak azért sem válaszolok Rooney-val (bár más nem jut eszembe hirtelen), nálam erre Miki, Martial és Mourinho is esélyes lehet. Marci nincs jó formában, de csak felveszi újra a fonalat.

Strigo: Leginkább az új edzőnkben, aki a legszebb Lajos-féle filozófiát ötvözi majd a trademark Mourinho-féle köcsögfutballal, és minden vereség után másokra fog mutogatni. Na de Pogbáról is kiderül majd, hogy nem a világ legjobb játékosa.

Beyonder: A régieket már ismerjük annyira, hogy nem tudnak csalódást okozni (Wayne, Fella és társaik), Martial és Rashford pedig annyira gyerekek még, hogy nekik egy gyengébb szezon is beférne.

somebody08: Martialtól várok komoly visszaesést. Vannak olyan játékosok, akik jobban teljesítenek, ha nekik kell a hátukon vinni a csapatot, a sokadhegedűs szerepkör pedig nem nekik való. Szerintem Marci ilyen, szóval meg fogja szenvedni ezt az idényt Ibra árnyékában. Persze ne legyen igazam.

Kovacstomi: Zlatan, Pogba, Rooney, Depay, José, Woodward.

Harmansmith: Mhitarjan nem lesz képes átmenteni a formáját a bundásból, így hosszú távon nem jut tovább Lingard fix 65. perces cseréjénél.

Wayne-Rooney-Testimonial-Manchester-United-v-Everton

Kit fogunk még elengedni az elkövetkezendő két hétben?

Stanleykubrick: Fel lehetne sorolni az ifiket, de ha az igazán felnőtt keretet nézzük, akkor szerintem Schweinsteiger, Young és Fellaini már nem lesz itt augusztus végén.

Ezraharrari: Én nagyon szeretném, ha Fella menne, de eddig minden éven eljinxeltem, ezért inkább Matát mondom, hátha így ő marad.

EZS: Schweini ugye elég egyértelmű, egy rakás fiatalt, Janut, Wilsont, Rojo-t is lehet. Fella mehetne, de szerintem nem fog.

Strigo: Svájnit, akit igazából hülyeség volt idehozni; Matát, aki miatt nagyon dühös leszek; meg remélem Depayt, akinek semmi keresnivalója itt. Wilsonnak, Borthwick-Jackónak és Januzajnak is reszeltek, José pedig meg fogja szakítani a majd’ nyolcvanéves sorozatot, és egy rangadón nem lesz saját nevelésű játékos a keretben.  

Beyonder: Svájni, Januzaj, Rojo, Keane, Wilson (csak kölcsönbe, remélhetőleg)

somebody08: Schweinsteiger, Januzaj, Keane és Wilson is megy a levesbe, a többiek talán csak kölcsönbe.

Kovacstomi: Svájnit, na meg remélem Fellainit is, de igazából annak is örülnék, ha Pogbát valahogy még megvenné gyorsan a Real tőlünk és Rooneyért is bejelentkezhetnének Amerikából, na meg Depay-t is hazavihetné az ADO Den Haag.

Harmansmith: Schweinsteiger egyértelműen, de Young, Keane, Wilson és Januzaj is távozik – utóbbi kettő kölcsönbe.

schweinsteiger-no-entra-en-los-planes-de-Mou

Valami bold a végére?

Stanleykubrick: Fosu-Mensah nevét megismeri a futballvilág, ha nem kerül kölcsönbe még augusztus végéig, igaz akkor lehet majd máshol fog rácsodálkozni a kedves néző.

Ezraharrari: Josét egyszer sem bírságolja meg az FA idén.

EZS: Rooney eléri a 20 gólt a szezonban.

Strigo: Spíler TV.

Beyonder: Mata bejátssza magát a kezdőbe és Mourinho szívébe, közös nyaralót vesznek a spanyol-portugál határon, és országos cimborák lesznek

somebody08: David de Gea és José a szezon második felére összevesznek és a nyáron felkínáljuk az első számú kapusunkat a Realnak, de végül a Barca veszi meg 35 millió euróért.

Kovacstomi: A Spíler Tv-n Sarka Kata és Vajna Tímea fogja közvetíteni a PL meccseket.

Harmansmith: Lingard van Gaal után Mourinhonál is stabil kezdő lesz.

A legvégső remélhetőleg nem bold pedig az, hogy megbasszuk őket, méghozzá 1-2 arányban és nagyon boldogan futunk neki a következő fordulónak és hamarosan pedig visszatér a kedvenc buszunk is!

Transit-Elevated-Bus-China-straddling-bus-1