Eljött a mindent eldöntő EL-döntő

„Az Európa Ligát még megnyerni is kínos” (Ismeretlen Stretford End-szerző (vagy kommentelő))

Nem tagadjuk, egy pillanatra kísértésbe estünk, és majdnem írtunk egy alapos beharangozót a szezon legfontosabb meccse elé, taktikai elemzéssel, mágnestáblával, Ajax-feltérképezéssel, de aztán elvetettük az ötletet. Modernizált mottónk (nem jobb, csak arrogánsabb) jegyében úgy döntöttünk, méltatlan lenne a Unitedhez és hozzánk is, ha túl sokat foglalkoznánk egy zs-kategóriás kupával. Ahogy a terroristák előtt sem hunyászkodunk meg, és nem változtatjuk meg az életmódunkat, a kultúránkat, úgy nem vagyunk hajlandóak komolyan venni az Európa Liga döntőjét sem, mert az azt jelentené, hogy elfogadtuk fejben és lélekben is, hogy a Unitednek itt a helye. Ha az ember beleesik egy gödörbe, ne kezdje el belakni, hanem másszon ki onnan minél gyorsabban.

És különben is: ha a csapat nem ad bele 100%-ot, akkor mi miért strapáljuk magunkat? Tiltakozásul ezért most csak a tervezett elemző poszt (eredetileg nem a nyilvánosságnak szánt) vázlatait közöljük. Ha lesz rendes kupa, lesz majd rendes poszt is. (20:45-től azért hajrá United!)   

  • Beyonder

    Új poszt

  • fella

    mi lenne, ha visszahozná surprise signingnek ronaldot centerbe? 😀

    • Roland

      a boss meg cr mintha nem komálnák annyira egymást, nem?

      • SAMCRO

        Lehet a brazil Ronaldora gondolt.

    • truedevil

      gyönyörű lenne, mellé még buknánk dévet + a city látva griezmannal való szerencsétlenkedésünket, elvinnék őt

      ja, és cé vagy 150-ért jönne, csak hogy tutira jól sikerüljön a nyár

      • truedevil

        ja, és persze nejmárhunior lenne az új 10-esünk

    • United82

      Persze most h Cé belátta h a La ligában se tud 38 meccset végig játszani és csomót pihentetik majd visszajön a PL-be. Hogyne. A La Ligában még 3-4 évet elkaristol centerként. Ott belefér h csak “előre játszik ” (pontosabban az ellenfél térfelének a felén 😀 )

  • United82

    Ezt most olvastam 😀
    “Manchester United transfers are more stressful than the Europa league final ” 😀

  • Schweinsteigerlin

    En azert a poen kedveert rabasznek 100-at Kanere, meg mondjuk egy 300-as fizut.( most keres kb 100-at??)

    Meglatjuk mennyire szeretne a Spurst 😀

    • wolandrule

      A poén kedvéért Levy szétszopatna. A legkellemetlenebb tárgyalópartner.

  • Harrari Ezra

    spoliers: ki ne talaljatok, hogy megse jon Grizi, mert tegnap egyedul rola beszeltunk csak 90 percet podcastban

    • EZS

      :DDD

    • Giggser

      Nyugi jön ő, csak ne menj mostanában twitter közelébe!

    • Chestcontrol

      sztem ez a lenyege a buyout clause-nak. ha jon a mu es leteszi a penzt( es grizzel megyeznek) akkor az atletinek nem sok beleszolasa van h nem akarjak eladni. az ujsagok szerint az atleti probalja marasztalni egy £190k heti fizuval de a mu allitolag £300k val koppgtat uh sztem ilyen szinten nem befolyasolja

    • beyonder majd rendbe vágja a cuccot

      • Harrari Ezra

        vegulis bevaghatja mindenhova, ahol egy Griezmann elhangzik, hogy “igazolas”

      • EZS

        *kivágja a háromnegyedét 😀

  • Schweinsteigerlin

    Borzasztoak ezek a faszorru twitteres “”””ujsagirok”””

    • Giggser

      Elkezdtem figyelni a híreiket újabban, de már most hülyét kapok tőlük, szóval nem tudom meddig fogom bírni.

    • MuriÁgnes

      Ebben a vilagban mar tenyleg mindenkibol minden lehet, csak egy twitterfiok kell hozza.

  • Pepoka
  • fella

    Ducker szerint 9-est jobban akarunk, mint Griezmannt. Belotti then?

    • fella

      https://twitter.com/sistoney67/status/870221345346531328

      Stone szerint is, szoval tenyleg igy van. Lehet, hogy ebből Morata, Lukaku vagy Belotti lesz.

      • fella

        Mindenki ezt hozza, elvileg Griezmannért perpill nem akarjuk letenni a release clauset, első körben centert akar Mourinho Ibra sérülése miatt.

        Aztan persze bármi lehet a vége, én azért nem zárnám ki, hogy mégis őt hozzuk.

        • truedevil

          hádde Ibra nem tegnap sérült meg, egy ideje ismert, hogy jó darabig nem lesz, miért lenne hirtelen ekkora prioritás a 9-es poszt?

      • ketomika22

        ez az! remélem Marcit és Rashfordot jól a padra basszuk

        • fella

          ha nem jon Griezmann, es hozunk 9-est, akkor Ibra valszleg megy. stabilan atallunk 433-ra, ahol azert baloldalon es centerben is simán jatszhatnak eleget.

    • nem véletlen, hogy a transzfereltiltás napján lett tájékoztatva a sajtó. valszeg grizi nem akarja őket szarban hagyni, mi meg ezzel mentjük az arcot

      • fella

        / nem akartuk letenni a rc-t, hanem olcsóbban akartuk hozni (mivel nem prioritas), igy viszont nem fognak szoba állni sem velünk.

        • ketomika22

          nehogy elhidd

          • ketomika22

            az a 6/10 lehet inkább erre vonatkozott, mint a BL-re

        • fasság. a kezdetektől fogva nyilvánvaló, hogy a tico nem adja el alatta, nekünk meg megvan rá a lóvé

          • fella

            nagyon ajánlom, hogy belotti legyen ezesetben a befutó, az egy igazi josés állat

          • Chestcontrol

            lukaku

          • fella

            Miatta sem sirnek, de állítólag Chelsea

          • lukakut a kutya nem fogja elvinni 100 millióért, de legalábbis nagyon remélem, hogy mi biztos nem. amúgy costa hosszabbítani fog

          • SAMCRO

            Nem láttam még játszani, ezért kérdezem: neked nem tűnik potenciális flopnak, illetve inkább one season wondernek a srác?

          • fella

            egy csirkefarmról származó, falon is átmenő állat, aki “ellenségként tekint a kapusra”. nem hiszem, hogy flop lenne mourinho keze alatt ilyen mentalitással

          • SAMCRO

            Ezt a fajta mentalitást én is bírom. Ha José tudja használni és nem a két feka csatárunk kárára akkor jöhet. Aztán egy Gabbiadinis bemutatkozás után jóba is lennék vele.

        • Chestcontrol

          ed le fogja tenni ezekutan

    • reelbeba

      87 millió fontér? A bolyhos faszomat

      • fella

        őt azert a torino csak elengedne a rc alatt

        • reelbeba

          Állítólag a milánt már elküldték a faszba a 60m+játékosok biddel

  • Yossuf_84

    vajon marad a legdrágább kapus idén nyáron Ederson? 34.9m fontért kelt el… Jézus…

  • Pite

    tök off meg ilyenek, de srácok pls. erre a rettenetre dobjatok egy lájkot, szeretnénk menni versenyezni és ez az utolsó szalmaszál amibe éppen tudunk kapaszkodni:
    https://www.facebook.com/plugins/comment_embed.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FTotalbikehu%2Fvideos%2F1350330268377971%2F%3Fcomment_id%3D1350331905044474&include_parent=false

    • MrFer

      totalcar?

    • Sousaphone

      ment! .-)

  • United82

    http://en.as.com/en/2017/06/01/football/1496306422_990735.html
    Az Atl. Mad. nem igazolhat a nyáron…..
    Eladni eladhatnak, de így azért kérdés eladják-e AG7-et ha nem tudják pótolni. (ok van kivásárlási ár de akkor is így azért képlékeny a dolog….)

    • Yossuf_84

      Megelőztél 🙂

    • Giggser

      Máshol meg azt írják, hogy már csak az árról vannak tárgyalások és majdnem dűlőre jutottak.. Egy dolog biztos: sosem fogom megérteni ezeknek a trancakcióknak a lefolyását.

    • Sousaphone

      Akkor kazetta sem megy?

      • United82

        senki se mehet oda januárig.

    • Roland

      Szerintem sokkal jobban nem járnak azzal – ha tényleg közölte, hogy ő el akar jönni hozzánk, mi pedig hajlandóak vagyunk kifizetni az árát -, ha mégis ott tartják. Lesz egy duzzogó játékosuk, ami tökre ronthatja a hangulatot is az öltözőben, pályán stb, mi pedig előfordulhat, hogy hozunk helyette valaki mást, aki beválik, így esetleg lemondunk róla a jövőben.

      • EZS

        mint nálunk De Gea a fax után? 😀

        • Roland

          mondjuk a szezon 2. felében annyira nem basztam hanyatt magam a teljesítményétől 😀

  • Csinibob
  • stanley

    Biztos vótmá’, de Pogba, Herrera, de Gea és Vale kapta a terhelést az idén.
    http://index.hu/sport/station/2017/05/31/griezmann_a_legnagyobb_sztahanovista/

  • Sousaphone

    Srácok! Nem lehetne egy új poszt! Akár csak egy cím, hogy Új poszt! 🙂 Kommentfogónak. Most jöttem vissza egy 3 napos céges csapatépítésről és jóformán lefagyott a gépem, mire letekertem a kommenteket a legutóbb olvasottig! 🙂

    • filozofi

      akkor bármit is akarsz írni el se kezdd gépelni, mert voltmár

      • Sousaphone

        Főleg, hogy még utol sem tudtam érni magam a kommentekkel! Bár ha Pite vótmán tudta kapni Psychocskát úgy gondolom bármi megtörténhet!!! 😀

    • Csinibob

      Nagyon támogatom, a telefonom egymás után 4-szer próbálta meg betölteni az oldalt… Ennyi kép és végtelen kommentmező :((

      • Sousaphone

        Á, én telón meg se próbálom már, ha látom, hogy +200-300 komment van!

    • Fish08

      Jön a podcast elvileg 🙂

      • Harrari Ezra

        de ha nem, akkor legalább mi beszélgettünk egy jót stanley-vel, EZS-vel és Beyonderrel

        • Fish08

          És találtatok választ a legnagyobb rejtélyre, hogy sör vagy pina?

          • EZS

            a válasz: és

          • Sousaphone

            nem 42?! 🙂

          • EZS

            kiegészítem: sör ÉS pina = 42

          • Csinibob

            2 17 éves és 8 sör, valóban 42 :O

          • Sousaphone

            2 17 éves mellett 2 sört nem mernék inni, nemhogy 8-at!!! 😀

    • EZS

      hetek kérdése…

    • MuriÁgnes

      Apa, kezdodik!!!

      • legalább idén az ár már stimmel

        • MuriÁgnes

          Szerintem el fog igazolni, de ne legyen igazam.

          • ez már az az ár, amiből a raiola ivadék donnarummára is bőven tüzelhetünk

          • fella

            nem látom, ahogy elsőszámú kapusnak ennyiért igazol egy 18 éves srácot

          • de gea kaliber, kora nem számít semmit

          • fella

            nemtom, de 60-70 millió font körül én is elengedném ha menni szeretne

          • Gyere_haza_Laja

            pont emiatt nem fogjuk degenyát eladni

        • GENERATI

          á-á, a 6os! a f*szt, 9es!! -el kellene kezdődnie 😀

    • Gyere_haza_Laja

      200ért eladnám

    • CaptainWazza

      #takarodjreal #hellyeah

    • AlgériaiIbra

      #Golyókazasztalon

    • Roland

      Lehet nem sokat aludnék a nyáron, ha a 60 milla helyett elfogadnánk mondjuk egy 20 milla + James-t.

    • fella
    • Golf

      Ha el akar menni, akkor úgyse tudunk ellene mit tenni és egyszer már aláírta a szerződést a reállal, csodálkoznék, ha most nem írná alá. Kérjünk érte minél többet, találjunk megfelelő helyettest.

    • mddnszksz

      szerintem ez kamu, BL döntő előtt próbálkoznának be Dávidnál, hogy utána kiderüljön hogy el lettek küldve a faszba és Keylor Navasnak meg elmegy a kedve? kétlem

  • Giggser
  • Angus

    egyébként velem nagy gondok vannak, majdhogynem jobban várom a vasárnapi gálameccset, mint az EL-döntőt. túlságosan is szerettem a régieket, nem bírok tőlük elszakadni

    • KingEric

      jóideje a legjobban várt meccs. ezeket az arcokat újra együtt látni az Old Trafford gyepén…

    • Gezu77

      Ne tartsátok majd magatokban a jó kis Ace linkeket 🙂

  • RedMark
    • Asimov

      Beszántják sóval?

    • MuriÁgnes
    • GENERATI

      szerintem felesleges a Premier League jelző elé, lehetne csak simán trophies…

      • Balazs Simon

        khm, ha ezt az Arsenalra mondtad volnas még csak-csak…

        • GENERATI

          Az Arsenal már nyert PL-t, és mostanság még trophy-kat is szoktak néha 😀

          • Balazs Simon

            Igazad van az LFC-nek nincs egy darab sem. Időtávról pedig nincs egy szó sem sehol.

          • Balazs Simon

            Ha lehet hinni a wiki-nek, akkor a man utd 66 az lfc 61 trófeát nyert eddig. Ez azért nem akkora difi, mint amekkora poénnek gondoltad a kommented.
            A PL serleges insta képen viszont még én is jót röhögtem. A tied viszont…

          • GENERATI

            én most az utóbbi időre céloztam csak, abból meg passz, valami ligakupa 2011? azelőtt meg megint passz 😀

          • Balazs Simon

            Biztos így van, csak egyáltalán nem derül ki az írásodból mire céloztál.

  • mddnszksz

    Lovrencsics baszki. Fehér Miki óta mindig tiszta ideg vagyok az ilyeneknél. Reméljük nem lesz belőle semmi komoly.

    • Asimov

      Azt hittem meg fog halni 🙁

    • Rio

      Borzasztó volt utólag visszanézni. Hajdu B meg most hatalmasat esett a szememben, így nem lehet hisztériát keltenie egy kommentátornak.

      • stanley

        Egyetértek.

        • h492019

          NFL közben is mindig ez van, Ricsiék is hisztiznek minden ütközés után, hogy ígyúgy sérülés. de Szujó is gerinc meg nyaktörést ordibált Wehrlein borulásánál.

          de amúgy a rendező/vágó is eléggé amatőr volt, hogy közeliben adta a szenvedést – normális országokban, ilyenkor minimum nagytotált vágnak be, míg ki nem derül, hogy mindenki túlélte.

          a helyszínen borzalmas volt, főleg, ahogy Remili zokogott.

          és szerintem kitette a könyökét a vasas védő, az kapta el Gergő nyakát.

          • filozofi

            nem, Murka válla kapta el Lovrencsics tarkóját

    • filozofi

      a stadionban nem tűnt olyan durvának, de aztán megnéztem a felvételeket, brutális volt, pedig egy teljesen ártalmatlan szituáció volt 🙁

  • Harrari Ezra

    podcastolunk epp kemenyen, kerdeseket ide varjuk, es kuldenenk mindenkinek, aki szereti!

    • MuriÁgnes

      Ha tovabbra is ilyen szépen jatszunk, mi az a teljesitmeny jovore, amivel Joset nem basszak ki.

    • EZS

      Hányadik?

    • Fish08

      Visszatérnek a Who are ya? posztok? Illetve, láttok reményt arra, hogy a következő 2 évben (pozitívan)értékelhető bajnoki, illvetve BL szereplés lesz?

    • RedMark
    • MrFer

      Mi tartott ennyi ideig? 😀

      • Angus

        Még nagyon friss volt a pálinka.

        • Angus

          Nem vicc, nem szabad frissen inni.

    • MrFer

      szerintetek Jr_to_united troll vagy csak U14?

      • wolandrule

        Szerintem mindkettő.

      • Kicsirio

        sztem csak szimplán kurva idegesítő

    • wolandrule

      Lehetne fellát 20 komment/posztra szorítani, juniort meg max kettőre?

    • crpa7

      kell nekünk Perisic?

    • crpa7

      ti kit hoznátok a kp-ra a nyáron, persze akinek van realitása is, hogy idejön ?

    • SAMCRO

      Zlatan jövőre hány góllal lesz gólkirály?

    • crpa7

      mouout?

    • Asimov

      Mennyire látjátok sikeresnek a szezont?

    • AlgériaiIbra

      Szerintetek milyen átigazolási tevékenység kellene ahhoz, hogy jövőre PL és BL fronton is jók legyünk? A PL-ben kivel fogunk küzdeni az elsőségért/TOP6-ért? 😀

    • Giggser

      Mi a véleményetek a szenzációhajhász, teaser reklámokról, gondolok itt a mai Griezmannos Huawei és a tavalyi Pogbás Adidasos, stb marketingre?
      A másik pedig ehhez kapcsolódik: Milyen hatása lehet a játékosokra ennek az egyre nagyobb személyes magamutogatásnak a szocmédiában?

    • fella

      engem nyilván csak az érdekelne, hogy szerintetek is josé mourinho-e a világ legjobb menedzsere, és ha nem, akkor miért de?

      • Angus

        nyilván nem az, és dehogynem, nem az

        • fella

          ilyen opció nem létezik, nyilván az, akkor is, ha nem az

    • Angus

      nem jut eszembe semmi jó kérdés

    • Rio

      Kurva egyszerű: az egyszeri MU-szurkoló szégyellje magát, amiért örült az EL-sikernek?

      • Angus

        barátom, miért kéne szégyellni?….

        • Rio

          Lásd egy bloggal odébb lévő poszt. De ezt már átbeszéltük párszor, nem akarok flémelni, csak érdekel a kedves szerzők véleménye hangalámondásos formában is.

      • Frank O’Farrell

        :DDDDD ennyire ne fájjon már, banyek, hogy a világ nem belőled áll

        • Rio

          ??

    • GENERATI

      ha elolvad a hó, hova tűnik a fehér? és Fabinho mit játszik, kihez lehetne hasonlítani a klasszikus, akár 2008as csapatból?

      • fella

        engem speciel leginkább wes brownra emlékeztet

        • GENERATI

          nos, ha igazolunk egy későbbi 2x BL győztes, stb stb játékost :O

          • fella

            ja nem úgy, csak a 2008-as csapatból talán rá hasonlít leginkább

          • Angus

            meg ha jól rémlik, Wesley nagyon sokat volt jobb bekk abban a szezonban

          • sallark

            Szerintem a kinézetére gondolt. 🙂

          • Angus

            én meg a posztyára 😀

          • h492019

            akkor írta róla Benito, hogy “annyira megbízható, mint egy kolumbiai vámtiszt”, örökre szívembe zártam az NST-t akkor

    • mddnszksz

      -adjon be mindenki egy ezrest, és vegyünk Huawei részvényt?

    • fella

      a másik meg, hogy én még mindig nem értem, hogy miért nem giggs kapta a padot lajcsi után (hiszen pep és zidane példája is alátámasztja, hogy az lett volna a jó döntés), szóval magyarázzátok mán el léci kősszi

      • Angus

        nem is tudom mi erre a legjobb szó 😀 az unalmas már nem… 😀

        • fella

          de ha egyszer nem értem, hát honnan tájékozódjak???

          • Angus

            nem kell mindent érteni

      • Fish08

        Az ilyen faszkodásaiddal rontod el az értelmes észrevételeidet.

        • fella

          vicciztem, de úgy látom, hogy giggs-szel meg sníderlennel nem ildomos

          • Fish08

            Az a gond, hogy annyira túlpörgetted magad idén, hogy egy darabig ezek nem lesznek viccesek, legalábbis tőled biztos, hogy nem. Ráadásul megint bele vicceltél egy olyan témakörbe, ami már át lett rágva párszor, és bőven elég vita volt róla.

          • fella

            true, bocsi

          • Fish08

            Semmi gond, én csak védem az “oldalam” szóvivőjét 😀

      • ennyire nem unhatod magad. kapd elő a kis pisztolyt, játsszál azzal

        • fella

          megmosolyogtam picit

    • infinite_red

      Hol van durkop???

  • RedMark
    • ketomika22

      nem szeretek vótmázni, de az alattad lévő komment az

      • RedMark

        Igy meg kemenyebb. Nem frissitettem 🙁

  • fella
    • fella

      nagyon tele volt a sérülése előtt a faszom zlatannal, de ezt a fajta mentalitást nem lehet nem kedvelni. maradjon csak még egy évet

      • peety

        Ezt adom, ennyi ėv után is motivált , kiėhezve a sikerre, brutál a faszi

        • GENERATI

          elkapta a gépszíj, velünk végre nyert nemzetközi trófeát 😀

          • peety

            A sors engedėlyt kėrt erre Ibrakadabratol…

    • United82

      Ez beteg….én az achilles szakadásom után 1,5 hónappal még gipszben voltam…..igaz az 12 éve volt 😀

  • Csumpitáz Béla

    The difference between big clubs and small clubs.:

    LVG last season:
    – Win the FA Cup
    – Finish 5th
    = Sacked

    Wenger this season:
    – Win the FA Cup
    – Finish 5th
    = New two-year contract

    • h492019

      Mourinho this season:
      – Win the Europa League
      – Finish 6th
      = Not sacked

  • reelbeba
    • RedMark

      Azt a 87et ha van ban, ha nincs, ha kell, ha nem woody ugyis kiperkalja. Remelem, nem szarik bele senki a levesbe, irto szomoru lennek.

    • fella

      ezt már lejjebb is fejtegettük, de mióta véget ért a szezon griezmann minden megnyilvánulásáról üvölt, hogy lezárta az atleticos korszakot és jön ide, legyen szó az instagramról, a tévés szereplésről, a united-szurkolóval pózolásról vagy erről a legújabb reklámról, plusz ugye pogba is tett rá néhány nehezen félreérthető utalást, aki elvileg világi spancija. tegnap a legmegbízhatóbb atleticos újságíró hozta, hogy közölte a klubbal, hogy távozik, nyilvánvalóan nem fogja az atletico ezt megerősíteni, miért is tenné?

      itt nem az if, hanem a when a kérdés; szerintem az atletico nem fog egyezkedni, muszáj lesz ed kicsengetni a release clauset – akkor is bőven jó igazolás és kiváló befeketetés lesz. tippre a válogatott meccsek után lesz hivatalos, aztán júliusban már nálunk kezdi a felkészülést

      • reelbeba

        Jó értem, de a ticónak nem sürgös, jövöre is kapnának érte ennyi pézt

        • fella

          de ha letesszük a 87 misit nem tudnak mit csinálni

          • reelbeba

            mármint akkor grizman döntése

          • fella

            ő meg eléggé úgy tűnik, hogy eldöntötte

          • reelbeba

            de szarban hagyná a csapatát amikor nem tudnak igazolni a helyére?

          • fella

            nem véletlen mondta ma, hogy beszélt simeonéval, kokéval és godinnal a jövőről. szerintem nem szentimentáliskodna, segített nekik eleget az elmúlt években

  • wolandrule
    • Pepoka

      Tudom megfogtam a lényeget, de Explorer? 😐

      • Roleee_#JoseOUT

        azért az edge annál vmivel jobb, bár nem sokkal.

      • MrFer

        Pont ezt néztem 😀

      • wolandrule

        Nem csak ez van, én ezt használom.

  • bensmith

    Carrick Testimonialra utazók – akik szombaton már a városban lesznek: van már tervetek hogy hol nézitek a BL-döntőt? Szívesen becsatlakoznék valakikhez, amennyiben lehetséges.

    • HarciasToni

      de szivesen kimennek en is… mennyibe kerul kb az egesz ut?

      • bensmith

        én Groningenből utazok, oda-vissza 120-130€ (Eindhovenből repülök Ryanair-rel) maga az útiköltség, 35 font a belépő, 20 körül a stadiontúra, legolcsóbb hostel márciusban foglalva 100€/3 éj, és erre jön rá az étel-ital…nem olcsó azért…

  • mddnszksz

    najó ezt már nem hiszem el komolyan :DDD
    1:04-re tekerjetek
    https://twitter.com/AntoGriezmann/status/869923023805173760

    • filozofi

      Pogbával is valahogy így ment egész nyáron, nem?

      • Asimov

        nekem is a pogba féle bla bla bla jutott eszembe. szerintem nem lesz itt még bemutatás egyhamar, húzzák a szurkolók agyát, hogy minél nagyobb legyen a várakozás.

        • Fish08

          Tavaly az EB is benne volt a késői bejelentésekben, ráadásul nem hinném, hogy idén Mou eljátszaná azt, hogy a felkészülés után csatlakozik hozzánk a csapat húzóemberének szánt játékos.

          • ketomika22

            most is addig fogják húzni ameddig csak lehet

    • Angus

      Hát ez mi gec :DD

    • Giggser

      Ennyire paraszt nem lehet, hogy ezzel mutatja, hogy rosszul mennek a tárgyalások. 😀

    • ketomika22

      hánynom kell ettől. jön az újabb Pogbás nevetséges herce hurca. hurrá! megint azt hiszik, hogy erre van szükségünk

      • mddnszksz

        ha van Huawei részvényed, akkor erre volt szükséged 😀

        • ketomika22

          20 forintom nincs, nemhogy Huawei részvényem

          • mddnszksz

            ha ez megnyugtat nekem itt a válogatott túrák után annyi pénzem nem maradt, hogy elnézzek balra 😀

          • wolandrule

            Virág elvtárs megmondta: nem kell folyton zabálni. 🙂

          • Freeezer89

            irigy vagy more 😀

      • Asimov

        Mi a baj ezzel?

    • Schweinsteigerlin

      Lehet csak Jose Jimenez volt 🤓

    • mddnszksz

      biztos megkérdezte, hánykor van edzés mester?
      https://twitter.com/ClassicCantona/status/869939276645007361

    • RedMark

      :DDDDDDD

  • filozofi
  • Schweinsteigerlin
    • filozofi

      nekem őszintén szólva meg sem fordult a fejemben a jelöltek között

    • Roleee_#JoseOUT

      tökmind1 ki fog oda leülni a padra, sztem a champoból is kifognak esni, az a keret totál értékelhetetlen.

    • MuriÁgnes

      Breaking News: @SunderlandAFC have not approached Agnes Muri over vacant manager’s job.

      • Schweinsteigerlin

        De te nem valami kibaszott gyogyszeresz vagy? 😂

        • MuriÁgnes

          Nem is kerestek meg erre a munkara!

        • Csinibob

          Az sem derült, hogy akkor lány-e vagy sem, sőt, hogy miért bánt mindig 🙁 🙁

    • fella

      pedig van gyakorlata moyes utódlásában, szoval kiváló választás lenne

  • MuriÁgnes

    Dybalat leigazoltuk mar?????

    • CaptainWazza

      még a bl döntő előtt elhozzuk hogy ott ne is játszhasson

  • Schweinsteigerlin

    Zlatan Ibrahimovic wants to remain at Manchester United next season, according to his agent Mino Raiola http://skysports.tv/6BbCZX

    • Roleee_#JoseOUT

      nem nem, egy év elég volt, köszönjük.

  • Schweinsteigerlin
    • CaptainWazza

      szia

      • Schweinsteigerlin

        CSÁ

    • CaptainWazza

      amúgy őket is carrick válogatta össze ha jól tudom

      • Schweinsteigerlin

        Azért pikáns lesz a Terry vs Rio, vagy akár Hargreaves visszatérése a folyamatos ugatásai után + City

        • CaptainWazza

          lesz küzdelem nem csak laza sörmeccs 😀

        • Tam

          már csak Tevez hiányzik 😀

    • bfgbobo

      ha Beckham is lenne már állna a faszom

    • filozofi

      Spíler adni fogja esetleg, van erről valami info?

      • Schweinsteigerlin

        Nem tudom 🙁 kérdezd meg mcdeere-t britannán, hátha.

        • Captain Mike

          vagy frank ofarrellt itt

        • filozofi

          ja azért írtam ki, gondoltam ő hátha tud valamit

    • sallark

      Csak én érzem ezt az all-star csapatot gyengének? Úgy értem, Richard Garcia, komolyan? 😀

    • Angus

      már most mondhatnátok hol lehet nézni

    • ketomika22

      O’Shea nagyon hiányzik

  • CaptainWazza
    • GENERATI

      A ’08 United csapat idén is döntőt játszana még a BL-ben 😀

      • CaptainWazza

        jogos, de az a 2010 inkább 😀

    • Schweinsteigerlin

      De a gecimért nem jeleníti meg a disqus mielőtt berakom 😀 most már leesett

      • CaptainWazza

        nem akartam itt nagybetűs vótmázni, nem úgy neveltek 😀

  • mddnszksz

    The French player isn’t convinced by PSG’s offer as he would rather not play in Ligue 1. Manchester United is interested in him but isn’t its main target. Griezmann would in fact be third on Mourinho’s list, behind Morata and Mbappé. Milan is also interested in the Spanish forward while Real Madrid is also keen on the Monaco player.
    https://twitter.com/FabioPendolino/status/869899131275313152

    • Griezmann: “My future will be decided this summer. It is in the hands of the club president.”
      “My agents have spoken with Atletico, we will see what happens. I have spoken with my coach, with Koke and Godin.”

      • fella

        tehát elmondta, hogy tiplizne, good

    • fella

      keves nyilvánvalóbb “titok” van a futballvilagban, mint hogy griezmannt akarja a united, nemtom minek kevernek mpabbéval meg moratával

    • lasi

      Ha Grizi valoban csak a harmadik szamu celpont Mbappe es Morata mogott, akkor biztos geci szivesen jon majd ide.

      • mddnszksz

        én se értem. de eddig DiMarzio a leghitelesebb forrás a spanyol Atleti közeli csávó mellett akik hírrel szolgáltak

  • Pepoka

    Tuti vót de hátha mégse, britannia

    A KPMG számításai alapján Manchester United lett az első futballklub a történelemben, amelynek értéke meghaladta a 3 milliárd eurót (ez most cirka 2.6 milliárd fontot ér). A legértékesebb klubok listáján a Real Madrid a második, míg az FC Barcelona a harmadik.
    Habzsi-dőzsi.

    • reelbeba

      Ezt woodyéknak meg kell adni, jól csinálják. Úgy hogy közben menedzseljük a glázerek félmilliárd fontos adósságát

      • Freeezer89

        ha jol tévedek, akkor az már jócskán csökkent azóta

  • Yossuf_84

    Wenger papa hivatalos. Átnézek a knows.hu -ra. 😀 🙂

  • Jr_to_Utd

    Szerintetek, amikor megjelenik az uj hazai mez by adidas (bár már mindenhol bemutatták, csak nálunk nem), érdemes lenne megrendelni és Neymar Jr. t ráiratni, vagy várjam meg a transzferidőszak végét? Úgy érzem, idén hozzuk a srácot!

    • CaptainWazza
    • HarciasToni

      szerintem add el az osszes lego-dat es vegyel belole minel tobbet. tuti uzlet, hajra

    • SAMCRO

      Rendelj párat mert hát gondolj csak bele, mikor a szimpatikus junior szobra ott fog állni a Trafford előtt minimum a tízszeresét érik majd azok a mezek.

    • Frank O’Farrell

      na, te egy ügyes troll vagy, jól nyomod. csak bele ne fásulj! :))

      • Jr_to_Utd

        Nem tudom olvastad-e, de korábban már végeztem tényfeltárást azzal kapcsolatban hogy az Adidas miért nem mutatja be a hazai mezünket (holott a szintén 6. Milannak ez már megvolt – tehát a helyezés nem lehet kifogás)… Eléggé idegesít a dolog és türelmetlen vagyok. Kikkel osszam ezt meg, ha nem a szurkoló sorstáraimmal akik talán ugyanezrt érzik!?….

        • Frank O’Farrell

          mondom, én bírom ahogy tolod, de azért vigyázz, nehogy itt valamelyik kolléga agyérgörcsöt kapjon 😉

          • Schweinsteigerlin

            Azért az itt nem jellemző 🙂

      • Yossuf_84

        annak sem jó.

        • Harrari Ezra

          szerintem zseniális

    • Achi

      Simán. Csak annyi, hogy az y nem kell.

    • Ruud

      Tuti hogy jön, idén csak egy kupát nyert.

    • truedevil

      én rögtön rendelnék a helyedben idegenbelit is

    • EZS

      a te érdekedben remélem, hogy nem jön, nem örülnék, ha csalódnál, amikor Fellaini miatt megrohad szegény a padon… 🙂

      • Fish08

        Pedig, milyen jó vita lenne, közte, meg fella között itt. 😀

  • fella

    apróságok:

    fabinhot egyre többen írják, plusz linkelnek egy goal-os interjút vele, amin a unitedet meg is nevezi, mint olyan klubot, ahol jatszani akar. allitolag tavaly nyaron is kozel volt.

    raiola szerint zlatan maradna – ha a teli hajtásra vissza tudna térni, akkor simán kezelhetőnek tunik a szezonkezdés rasiékkal es griezmann-nal, legalabb azt is meglatnank, hogy meg tudjuk-e oldani házon belül a centerkérdést hosszabb távon.

    • United82

      Fabinhot simán adnám. A 40-50milla érte meg apró 😀
      Zlatant én annyira nem marasztalnám….persze ha nem sikerül hozni centert akkor télre nagyon jól fog jönni…
      (Amúgy Jones és Smalling is maradni fog télig mert megvárjuk Rojot h újra egészséges legyen utána fogjuk eladni valamelyiket)

    • Yossuf_84

      Pont most olvastam én is. Mendyt meg a cityhez. 200 alatt nem jönnek ki augusztus 31-ig.

  • Captain Mike
    • Asimov

      Gyanítom ez zsiru mezén is rajta van akkor o is jon? 😅

  • MrFer
    • GENERATI

      miért menne egy már lejtőn megindult csapatba? :-/ mi meg dicsőségesen már felfelé tartunk 😀

    • Schweinsteigerlin

      http://www.ecestaticos.com/file/38577e306275237db88c873ca8df15b8/1455012542.pdf

      Mehh, mindig ez jut eszembe ha ezeket meglátom : (

      • SAMCRO

        hát ez undorító 😀 Bízok Davidban, de bármi is lesz, remélem lezavarják hamar mert a fasznak se hiányzik egy újabb egész nyáron át tartó saga.

    • CaptainWazza

      isten áldja a királynőt!

      • MuriÁgnes

        Koszike <3

      • SAMCRO

        God save the fax machine!

        • CaptainWazza

          egy második upvote is menne Renton miatt ha lehetne

          • Balti

            Odaraktam én azt a plusz egyet.

          • Schweinsteigerlin

            Jaja, Rentonért Big UP

          • SAMCRO

            Uraim, nem csak hogy a legjobb csapatnak szurkolunk, de filmek terén is kiváló az ízlésünk ezek szerint 😀

          • CaptainWazza

            az ilyen kijelentésekkel vigyázz, mert megjelenik stanley és vége a bulinak 😀

          • SAMCRO

            nem csipázza a vonatos filmeket? 😀

          • Schweinsteigerlin

            Engem speciel lebaszott egyszer mert meccs helyett a T2-t néztem a moziban :DDD

          • SAMCRO

            baszki 😀 így már beugrott. pedig a cselzi hazai és a leszter ellenieket meg a répa döntőt kivéve én is inkább felvételről néztem volna bármelyik meccset idén 😀
            edit: és megyek T2-re

          • CaptainWazza

            azt nemtudom de amikor a gyűrűk ura volt a téma párszor stan bejegyzései elég unortodoxak lettek 😀

          • SAMCRO

            a gyűrűk ura istenkirály pedig 😀

  • reelbeba

    Egyébként nekem erröl szól a gödör belakása: a rádióban az arzenál a téma ofkorsz, és még mindig van egy-két helyi fella, aki betelefonál hogy miért wenger a világ legjobb edzöje, meghogy 4 év alatt 3 fakupa micsoda eredmény. Ezt alig tizenegykét évvel a veretlen bajnokcsapat után, félelmetes hova lehet leadni.

    • SAMCRO

      Ezért is kéne egy murinnyós második év mert a United nem süllyedhet ilyen szintre. Kurva nagyot kell gurítania, mostmár nem lehetnek kifogások, főleg ha jön egy Grizember. Pogbán meg az öregeken kívül eddig nem sokan emeltek fel bajnoki serleget a jelenlegi csapatból és ez lenne szerintem a legfontosabb mert akkor mindenkiben meglenne a győztes mentalitás.

    • EZS

      azért gondolj bele, hogy tizenegykét év – felnőnek gyerekek, és ha véletlen az Arsenalt választják kedvenc klubjuknak (ami kb. akkora csoda, mint manapság a Unitedet választani), ők már ebbe kerültek bele. Ezért gondolják sokan, hogy a Chelsea komoly klub, mert Abra érkezésekor még csecsszopók voltak, és nekik ez a történelem.

  • A_S1M0N

    Topklubok: már a Real sem tudja tartani a lépést az MU-val
    http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/topklubok-mar-a-real-sem-tudja-tartani-a-lepest-az-mu-val-2572195

    BVB: megállapodtak, Aubameyang a PSG-ben folytatja – sajtóhír
    http://www.nemzetisport.hu/nemet_labdarugas/bvb-megallapodtak-aubameyang-a-psg-ben-folytatja-sajtohir-2572259

    Lesz itt jövés-menés, repülnek az euro milliók.

    • Balti

      Nem látta a cikkíró az EL-döntőt nyilván… meg a BL-szabályokat sem ismerheti… vagy hülye. Kíváncsiságból kattintottam a cikkre, és mi fogadott?

      “Annak ellenére, hogy a Manchester United nem jutott be a Bajnokok Ligájába, cégérték alapján megelőzte a Real Madridot, és növelte előnyét a Barcelonával szemben.”

      • Frank O’Farrell

        a Manchester United, annak ellenére, hogy nem jutott be a Bajnokok Ligájába, mégis bejutott a Bajnokok Ligájába.

        sportújságírás, Mészáros Lőrinc-edisön

        • Asimov

          Mészáros előtt is egy hulladék volt. Sajnos évről évre egyre szarabb

      • GENERATI

        szerintem azért a Deloitte kicsit korábban elemezte ezt 🙂 persze igényesen lehetne fogalmazni, pl hogy az elmúlt szezonban, vagy 2016-17-ben…

        • Balti

          Nyilván tudom, hogy a szerző szolgai fordítást hajtott végre, de az igényesség hiánya azért felháborít.

    • stanley

      Top 17-ben 8 angol, laza.

    • Jr_to_Utd

      így nem csodálom, hogy szórjuk a pénzt hülységekre

  • The Shaw Show

    José játszatott már 4-4-1-1-et valahol?

    • mddnszksz

      amikor megnyerte a Treble-t az Interrel Pandevet meg Eto’o-t a 2 szélen játszatta néha majdnem szélső védőkként párszor, elől meg Milito és mögötte Sneijder így alakutak át 4-2-3-1-ről 4-4-1-1-re

  • fella

    elvileg az atletico transzfer banjét mégsem fogják feloldani januárig, szoval nem igazolhatnak. ugyancsak elvileg ez nem érinti griezmann kivásárlását, ha letesszük a release clause-t

    • MrFer

      az ‘elvileg’ szónál már csak a ‘vélhetően’ szótól hányok jobban

      • fella

        elvileg = hivatalos megerősítés még nincs, de ezt suttogják twitter-szerte

        • Pulis-Mougic

          akkor ‘állítólag’

    • ebből így könnyen lehet érzelmi kérdés is picsabajusznál. ha nem akarja szarban hagyni jelenlegi klubját, emiatt simán maradhat

      • fella

        szerintem jonni fog, 26 évesen most van ott, hogy lépnie kell.

  • Frank O’Farrell

    állítólag azok a drukkerek, akiknek a kedvenc csapatában Perisic a balszélső, megváltásnak érzik, amikor pokolra kerülnek

    • fella

      ezekszerint te is csatlakozni kívánsz a josé mourinho tiszteletére alapított egyházamhoz?

      • Frank O’Farrell

        de csak ha Dénes Feri celebrálja a miséket

        • fella

          ha cserébe segítesz a fentihez hasonló gondolatokkal megalapozni a _tanítást_ én bármire nyitott vagyok

  • kanadából leütötték az egyik cipőmet. a cím ahová küldenem kell: MATAPÉDIA

    • MrFer

      jobb, mint ha ide kéne: Fella Place, San Francisco, CA

      • ilyen burkolt buzizást is ritkán látni 🙂

      • SAMCRO

        Vagy Louisville-be.

  • MrFer

    Kibaszták már? #flashbackwesnesday

  • Pite

    Sracok, megint “Pitenek van egy hulye otlete” epizod jon. Ketamas baratommal kifundaltunk egy olyan tervet nyarra, ami talan a kedves olvasokozonsegnek tetszhetne.

    Arra gondoltunk, hogy osszehozunk egy olyan podkesztet, ami a szokasos temakat targyalja, csak extrem szereplokkel akiknek a vereben van a masik husaba maras es orok ellentetek huzodnak koztuk, mint pl. Csinibob, fella, mrmojo, newton_heath.

    A kerdes az, hogy lenne-e ra igeny es erdeklodes?

    • Chestcontrol

      azert mar megeri h fellat hallhatjuk 😂😂😂

    • Fish08

      Ha szerzel egy moderátort, működhet is.

      • Pite

        én leszek a moderátor :DDD #fuckshitup.

        • Fish08

          Augusztus végére a legkisebb öcsém 5 éves lesz, még ő is alkalmasabb 😀

    • HarciasToni

      es monika show-t mikor rendezunk?

    • Golf

      Kést ne adjatok a kezükbe.

      • Fish08

        Kommentelők viadala ?

    • Harrari Ezra

      csak ha írsz róla egy 26 oldalas összefoglalót is

    • Csinibob

      Augusztus kozepen, esetleg a transzferablak végén csinálhatjuk, ha van rá igény.

      Aztan Stan-ékkel versenyre kelünk. Ők egy rendes kimunkált garbos, értelmiségi vitat tartanak, mi meg 10 perc utan anyazunk es fellainizünk :)))

    • fella

      En adom

    • mddnszksz

      az első 0:0-ás itthoni meccs után vegyétek fel azonnal

    • Frank O’Farrell

      egyelőre nagyon képlékeny, de nem kizárt, hogy az új szezonban lesz igény képernyőképes, kellően extrovertált, igazi, hamisítatlan drukkerekre a tévében. dolgozom rajta, és adott ponton majd érdekelne, innen kinek lenne kedve kipróbálnia magát hasonló szerepben

      • Harrari Ezra

        Fructie nevét én bedobnám a tűz serlegébe

        • filozofi

          nem jó, szerintem aki nem múlt 16 azt visszadobja a tűz serlege

          • MrFer

            Harryt is átengedte

          • Harrari Ezra

            húú, ez mekkora szöveg lett volna egyetemen vizsgán könyörögni

          • MrFer

            :)))

          • ketomika22

            ez sztem JR-nek is problémás lenne

      • fella

        csak csapatoknak vagy menedzsereknek a rajongói is érdekesek lehetnek? 😉

        • Frank O’Farrell

          viccen kívül: ha élőszóban, frappánsan, kamerák előtt tudod hozni azt, amit itt, akkor tökéletesen alkalmas vagy arra, amit én elképzelek.

          • MrFer

            akkor ez egy ilyen focis mounika show lenne 😀 😀 😀 (big big irony, nehogy megsértődj, ha megcsinálod én nézni fogom!)

          • Frank O’Farrell

            azzal kezdtem, hogy kameraképes, értsd: van foga :DDD

          • Freeezer89

            sinterek vagytok mind
            illetve
            köpköd a vámpír

          • filozofi

            te rákosméhű!

          • MrFer

            :DD

          • Balti

            Vampir.

          • fella

            na hát ez érdekesen hangzik!

          • Frank O’Farrell

            úgy, de nagyon gyerekcipő, egyelőre csak ötletelek/lünk

          • fella

            mondjuk ezt jol kitalálni még talán érdekesebb, mint szerepelni benne. hajrá!

      • stanley

        Ki vagy te? 😀

        • fella

          Hetek óta utalgatok rá, hogy Vajna Timit sejtem a nick mögött

          • Harrari Ezra

            ketimike22

    • The Shaw Show

      csak ha benne lesz durkop és mindenre mondja h “Igen, egyetértek!”

    • infinite_red

      Psychot ki ne hagyjátok bazeg!

    • ha valami visszahoz a blogra, ez biztos 😀

    • Sousaphone

      Megkésve bár, de törve nem! Mindenképp!!!! 🙂

  • Pite

    Játszunk ilyeeeet, mindenki csinál menci jövő évi keretet és lehet egymást orrba-szájba fikázni. Szabályok: érkezők, távozók deklarálva + pici kiegészítőszöveg.

    Univerzális keret, több formációban is fel képes állni, akár 4-4-1-1, akár 4-2-3-1, akár 4-3-3 is bőven benne van. Csak cirka 140 milla lenne mínuszban a nyár, de minden poszton és csapatrészben erősödnénk. Fosunak, Tuanzebének és Harropnak akár kinézhet egy év kölcsönben a Champoban, de szerintem ők az U21-egykét ligakupa meccs vonalon (a többi zárójelessel együtt), bőven elférnek a squadban.

    Menne:
    Rooney – LA Galaxy, 20m €
    Januzaj – West Ham, 5m €
    Smalling – Everton, 18m €
    Wilson – Huddersfield, 1m €
    Varela – Boro, 550k €

    Jönne:
    Griezmann – 85m €
    Mahrez – 25m €
    Matuidi – 30m €
    Sidibe – 25m €
    Keane – 20m €

    https://uploads.disquscdn.com/images/2cd360db41eb117b2e2e46bfe20b91ed40b860d4838d094e54091e87d39f0213.png

    • HarciasToni

      kölcsön a champoban óriási faszság, eddig még egyszer sem jött be. fosu, tuanzebe és harrop maradjon, játsszák végig a ligakupát és az fa kupát + néha csereként álljanak be bajnokikon.
      amúgy nálam ez lenne az ideális:
      érkezők – grizi (én nem hoznám ennyiért, de már annyira biztos, hogy én is őt írom), keane, nainggolan (vagy valami hasonló box-to-box állat, nagyon magas workrate-tel), sidibe (védelem mindkét szélén bevethető, szóval így még shaw is kaphat egy évet, aztán ha összeszedi magát mehet a shaw-sidibe páros, ha nem, akkor pedig a sidibe-valencia)

      • Pite

        Sokat gondolkodtam, hogy Naiggolan, vagy Matuidi, de a mohikán köcsögfaktora miatt inkább a francia, mint a belga.

        • HarciasToni

          A belga sokoldalubb es igy is eleg kocsog van mar a csapatunkban, az a plusz egy szinte meg sem fog latszani

      • Chestcontrol

        am hamar allatot akarunk csak fellara kene rapakolni 15kg izmot es kesz is lenne 😂

    • stanley

      Fölösleges. 1-2 olyan érkező tuti lesz, akiről fogalmunk sincs. Mármint tipikus Bailly, Micki igazolások.

      • Pite

        A Bailly sztori kb ugyanaz mint a Keane sztori, a Miki meg olyan heteken at tarto szenvedes volt ha emlekszel mint most s Perisic

    • Csinibob

      Én együtt tudnék élni ezzel, de ez nagyjából 27 senior játékos, ennyi biztosan nem életszerű.

      • Pite

        Rojo, Ibra, Young, Shaw ugyis offolja a szezon elejet, meg a Pereira, Young, Blind, Fellaini, Lingard fele arcok segget nem tori a pad, szoval annyira nem veszesen sok. Meg muszaj figyelembe venni hogy a serulesfronton folyamatosan a fasz roszabbok vegen vagyunk.

    • godlikezaza

      menci?

      • Pite

        Niert nem az?

    • Chestcontrol

      es poenbol bele irni a jovo evi ablakot is. visszavesszuk januzajt 50m wilson es varela 20-20m 😂😂😂😂csak h kovessuk az united wayt

  • Pite

    Szabad olajat önteni a fella-csinibob Perisic vs. Martial harcra? Ha igen akkor, tessék, ezt pls. dolgozzátok fel. 😀 https://uploads.disquscdn.com/images/faa198c6080988ab3c86697b26f8313244320436e584654de3d404790269d2bd.png

    • infinite_red

      aztán jön zsozé, megszilárdítja a 4231-et, bal szélen perisic, marci meg rotálva lesz csatárban rash-sal.

      • Csinibob

        annyira várom a temérdek 0-0-t, de akkor legalább jogosan lesz kibaszva

        • infinite_red

          perisic szerintem sem kell, de evvan. persze, egyelőre pletyka és remélem az is marad.

          • Csinibob

            mindegy nem akarok átmenni MoyesStoryba, de elég hamar ki fog derülni, hogy ez vakvágány lesz, aztán ki lesz rakva ügyesen. nem gondolhatja senki komolyan, hogy erre a középszerre van szüksége a Unitednek ennyi pénzért. akkor tényleg maradjon Rooney és Young is, de bármelyik pöcsöst is szívesebben nézem az u17ből.

          • fella

            😀 én ekkora hisztit egy potenciális igazolás miatt még embertől nem láttam

          • Csinibob

            nem az emberrel van a baj, hanem az ostoba érveiddel, amikkel az ilyen ötletekhez is ragaszkodsz, mint egyszeri pulikutya a birkanyájhoz.

          • fella

            te hisztizel és az én érveim ostobák, tiszta sor

          • infinite_red

            tavaly jól igazoltunk, én abban bízok, hogy ez az idei transfer windowra is igaz lesz. lehet az egész kamu és marad az interben, vagy megy hulkék mellé kínába.

    • MuriÁgnes
      • EZS

        amióta elkezdtél foglalkozni a statisztikával, sokkal szórakoztatóbb lett. Veled valahogy emberközeli lesz ez a tudomány végre! 😀

      • gyanúsan képben vagy

      • Pite

        Nem irtal mertekegyseger

        • Sousaphone

          természetesen hüvely(k)! 🙂

  • stanley

    Őszintén, én ilyen átigazolási témában most szólalok meg utoljára majd.
    Grizi nagyon kéne, de azon kívül a főnire van bízva. Én is húzom a számat az eddig felmerült nevekre, de szerintem se Perisicből, se Jamesből nem lesz semmi se.
    Sokkal jobban tartok attól, hogy Shaw, Smalling vagy Martial esetleg veszélyben lehet. Nem tűnik ez sem éppen reálisnak, de sosem tudni.

    • Csinibob

      Ha idehozza az a fasz Perisic-et, akkor Martial jövő nyáron már a PSG-ben tolja.

      • stanley

        Szóval nekem kicsit továbbra is a hosszú táv a kérdés. Persze Martial pont nem itt fog megöregedni, de azért legalább a kicsúcsosodó 4-5 évéből tolhatna itt valamit. Mert bitang nagy gyerek.

        • Csinibob

          Egészen kezd hozzászokni, hogy a 16-osunkon becsúszkál.

    • Pite

      Martial amúgy tuti veszélyben van, beengedték 3 nőstényoroszlán közé, az egyik teljesen kifejlett és rohadt ízléstelen cipője van 😀

      https://instagram.fbud2-1.fna.fbcdn.net/t51.2885-15/s750x750/sh0.08/e35/18879781_812977178861444_2732762397658841088_n.jpg

      • Csinibob

        cuki

      • RedDevil4life

        Nikonos a srác=jó arc 😀

        • GENERATI

          vannak bajok, átigazolási pletykák miatt a Nikonos-ra azt hittem egy görög név, és már ő is érkezik hozzánk 😀

    • peety

      Ebbol a harmasbol smallingot “raknam ki” egyreszt az eletkora a masik kettohoz kepest masreszt benne talan nincs akkora fejlodesi potencial mint marci es so eseteben

      • peety

        Sot biztos h nincs

      • peety

        Plusz ha marci berobban 3 ev mulva elviszi a real barca

      • peety

        Ohh baszki bocs ezt a feljebbi kommenthez akartam

    • fella

      shaw megtartása mellett mivel tudnál szakmailag érvelni?

      smallingé mellett hozzá képest 600 oldalas könyvet lehet írni

      • Pite

        nem akar vegán lenni

      • stanley

        Mint Jones. Kár lenne szarért hugyért eladni, mert, ha egyszer rendbe jön, akkor lehet még belőle bármi. Jonesról és Shawról is tudjuk mit érnek. Piaci értékük jelenleg semmi. Fletchert is azért adtuk el, mert úgy gondoltuk már mindegy. Kiderült még akár lehetett volna ő is kurva jó kiegészítő ember és mondjuk lenne egy fiatalabb Carrick típusú játékosunk még.

        • fella

          “ha egyszer rendbe jön, akkor lehet még belőle bármi”

          ebben több a feltételes mód, mint egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt kormányprogramjában

          • stanley

            Alatta pedig el van mondva, hogy tök fölösleges őket eladni szarért meg hugyért. Ha sérültek, egyelőre van elég játékos a csapatban, aki tudja őket pótolni. Más kérdés, hogy Valencia nem oldja meg a támadásokat, de kikúrni Shawt egészen biztosan nem kéne.

        • Rio

          Fletch eladása pont olyan, mint O’Shea-é. Érdemeik elismerései mellett lehetőséget adtunk nekik arra, hogy egy középcsapatban standard kezdők legyenek.

      • Angus

        akkor írj maestro

      • ketomika22

        érv: Shaw-tól már láttuk, hogy mire képes ha olyan formában van. ez a szezon sajnos tényleg nagyon rossz volt neki. de kurva nagy hülyeség lenne még ilyen fiatalon leírni. össze kell rakni és türelmesen meg kell várni, amíg olyan formába kerül, mint 2015 augusztusában és akkor viszont orrba szájba játszatni, BIZALOMMAL.

        Az utóbbi négy évben kb. az egyetlen igazán klasszis fullback teljesítményt Shaw hozta abban a másfél hónapban. ezért nem szabad eladni, hanem meg kell tenni mindent, hogy újra ugyanolyan teljesítményt legyen képes hozni.

    • ketomika22

      nincs az az isten, hogy most szólalsz meg utoljára 😀

  • rule5htfu

    most h tuchel free, én elgondolkoznék rajta

    • fella

      engem is nagyon megérintett az az egy egész kupagyőzelme, amit fel tud mutatni. már basznám is ki mourinhot

      • Pite

        Mou at United: 1,64 gól/meccs; 57,8 % győzelmi ráta, 1,8 pont/meccs
        Tuchel at Dortmund: 2,27 gól/meccs; 62,9% győzelmi ráta, 2,1 pont/meccs

        Tényleg sokkal jobb mindenben Hózi, mint Tuchel

        • fella

          mit csináljak ezzel?

        • MuriÁgnes

          Pinter Attila, Gyor, 2.13 pont/meccs!!!!

          • Pite

            az a fasz évekig a szomszédom volt :DDDD

          • MuriÁgnes

            Hanyszor pisiltel a postaladajaba?

          • Pite

            Nem tudom, még viszonylag kicsi voltam, csak arra emlékszem, hogy folyamatosan üvöltöztek az asszonyával egész nap, meg, hogy nem tudott értelmesen mondatokat formázni soha. :DDD

          • EZS

            ismerek egy hipsztert, ok túlzás, hogy ismerem, kétszer találkoztam vele, egyszer átment Felcsúton, és megállt lehugyozni Orbán házát. Jött egy őr: – tudja maga kinek a háza ez? a csávó meg: – tudoooom!

          • MuriÁgnes

            Egyik ismerosom meg odahanyt.:)

          • EZS

            az se rossz 😀

          • filozofi

            remélem nem locsoltátok fel a gyepét

        • Rio

          Szépen hangzik, de nem sokat ér ez a stat.

    • Pite

      Ja ezt már beszéltük itt 1-2 poszttal ezelőtt, hogy, amennyiben ő szabaddá válik akkor rá kéne csapni. Most mondjuk úgysem zavarjuk el Mourinhot, szóval reménykedjünk, hogy nem valami galád riválishoz megy és 2-3 év múlva leültethetjük Mocsári Józsi helyére.

      • rule5htfu

        nem szeretném ezt a szart nézni még 2-3 évig.

        • Fish08

          Ha ez a szar lesz, akkor max még 1 év, mert nem fogja bemákolni a bl indulást mégegyszer hasonló módon.

    • ketomika22

      én még csak nem is gondolkodnék

  • peety

    Nem akarok ugyanolyan fejezeteket megnyitni , de legyunk oszintek magunkkal amig a sajto mitom en sky nem hozta le perisicet gondolt ra barki is mint olyan igazolasra hogy faszom akkor a baloldal kesz es fasza lesz 3 evre?!

  • Csinibob

    A balfasz Perisic helyett 25 mio-ig bezárólag hozhatnánk Matuidit 3+1 évre, na, azt tudnám élni eléggé.

    • fella

      imád balszélen fel-alá futkározni?

      • Csinibob

        Még ott is hozna annyit, mint a lieblinged.

        • fella

          😀

    • infinite_red

      hádde két különböző poszt, body.

      • Csinibob

        Martial helyett úgysem találunk minőségibb balszélsőt, szóval kezdhetnénk a hiányposztokkal.

        • infinite_red

          legfőbb hiányposzt a középpályán van

          • Csinibob

            Meg is jöttünk Matuidihez.

          • Pite

            mi lesz akkor a te liblingeddel Fabinhoval?

          • Csinibob

            Én 2 rendszerben gondolkozom: Pogba, Fabinho, Matuidi –> ez olyan értelmes játszó foci lenne
            Pogba, Herrera, Matuidi —> ez meg a Mou-féle izomból átszaladunk rajtatok

          • infinite_red

            és a végén pogba – herrera – fabi lesz

          • Csinibob

            Én nem bánom ezt sem, csak ne Fellát kelljen néznem

          • sipi

            * és a pályán sem

          • Pite

            Amíg Herrera helye fix és nem megy a köcsögportugál miatt Barcelonába, addig én totál leszarom, hogy ki a 2 játszópajtija, tőlem visszahozhatja hózi morgant és bastiant is, ha azt érzi jónak. 😀

          • infinite_red

            a csk mindig játszik. és ki lesz roo után a csk? remélhetőleg ander.

          • Pite

            én is remélem :3

          • Csinibob

            kizárt, hogy koccolna, erről a csávóról azt is elhinném, hogy még a manchesteri időjárást is kedveli

          • infinite_red

            igaz, de te perisic helyett írtad.

        • fella

          martialnak volt már jó beadása két év alatt? félre ne érts, imádom marcit, de attól nem lesz valaki jó balszélső, hogy néha megveri egy-az-egyben az emberét

          • Csinibob

            NÉHA, hagyjuk is, mert megint kezdesz átmenni ész nélküli módba

          • fella

            ne legyél elfogult, idén inkább néha volt, mint mindig. ha smallingról elmondjuk, hogy visszaesett, akkor martialról is mondjuk el. tudom, hogy level of confidence, fiatal még, stb., de martialnak szar szezonja volt (tudom, így is jobb, mint sanéé)

          • Csinibob

            Rashford sem mutatott többet, csak valahogy nem látom a kutyázást

          • fella

            1) rámutattam, hogy martial korántsem komplex szélső, aminek kapcsán belekötöttél egy szóba, de a felvetésre érdemben nem reagáltál
            2) rámutattam, hogy martialnak szar szezonja volt, erre felhoztad rashfordot (????), de a felvetésre érdemben nem ragáltál

            öröm veled vitatkozni

          • Csinibob

            ott a tábla a kis kommented felett, nyugalom, mindjárt rájössz, hogy hülyeséget hajtasz

          • fella

            :DDDD egy harmadik kurvára nem ide illő valami, bravó

            arról szólt a felvetésem, hogy nem attól lesz fasza balszélső, hogy adott 6 asszisztot és meg tudja verni az emberét egy-az-egyben, de te remekül rámutattál valami teljesen másra

          • Csinibob

            de ne légy már ennyire ostoba: hány meccsen láttad idén, hogy a beadásokra (és ne keverjük ide a felívéleseket) építünk?! ahhoz az lenne a nulladik lépés, hogy City módjára szélsőkkel állunk fel és nem IF-okkal.

            vagy Perisic-csel az az új agymenésed, hogy majd Rashford fejeli a gólokat?!

          • fella

            te írtál balszélsőt és nem baloldali támadót

          • Csinibob

            annyira néztelek értelmesnek, hogy Martialt el tudod helyezni az idei és tavalyi szezon alapján 😀 😀

            TÉVEDTEM

          • fella

            de baszki, perisic _balszélső_, épp erről megy napok óta a szájtépés, hogy vele vennénk egy olyan klasszikus szélsőt, aki nem valami kreált poszton jó, hanem odarakod a vonal mellé, oszt teszi a dolgát, merthogy ilyen nincs, bármilyen kurva szexi is martial meg mikitarian

          • MuriÁgnes

            Young mar smafu?

          • fella

            young idős és kapura veszélytelen, plusz simán lehet, hogy elmegy pénzt keresni

          • Pite

            kap heti 100k-t, de elmegy máshova pénzt keresni 😀 Te gondolkozol is néha, vagy leírod ami először eszedbe jut? :DDD

          • fella

            télen is menni akart, csak végül hoszi meggyőzte, hogy kéne. mls, kína, másik pl-csapat mind felmerült.

          • MuriÁgnes

            El akar menni, mert nem kap lehetoseget.

          • Pite

            Aminek lehet, hogy a fele sem volt igaz, csak pletyka volt. Akkor hiszem el, ha Young mondja. És ő mindig azt mondta, hogy maradni akar és harcolni a helyéért

          • mrmojo

            120at

          • Pite

            tényleg? én azt hittem csak 100-at. 😀 annyiért sem kéne, hogy törje a seggét a pad, de 120-ért meg végképp nem 😀

          • MuriÁgnes

            31 eves.

          • Csinibob

            és Rashfordra fogunk íveégetni?! 😀 szép lesz

          • Pite

            aztán Fellaini meg smafu?

          • fella

            írtam olyat, hogy ívelgetni fogunk?

            fent írod, hogy marci túl mélyen védekezik ahhoz, hogy elől eredményes legyen ebben a rendszerben – ezért akar gondolom hozni valakit, akinek lehet, hogy az end productja gyengébb, de képes felérni, betenni a labdát rasinak és griezmannak, stb.

          • Csinibob

            ‘LEHET’, basszameg ‘lehet’, hagyjuk is… ez a csávó az olasz bajnokságban tudott annyit a prime évében, mint Martial a PL-ben tavaly, és leírod, hogy lehet az end productja gyengébb.

          • fella

            megint kiragadtál valamit, aminek semmi köze a thread érdemi részéhez 😀

          • Pite

            Perisic 21 gól és 17 gólpassz két év alatt az Interben
            Martial 26 gól és 19 gólpassz két év alatt a Unitedben

          • ketomika22

            nehogy már tényekkel merjél beszállni. csalás. itt csakis a vak, 100%-ig szubjektív feltevések számítanak

          • Pite

            beirtam, hogy HESOYAM, szival mar mindegy 🙁

          • Csinibob

            ez a Perisic napról napra jobb, ma már támadásban is ő a jobb, tegnap csak védekezésben volt az

          • fella

            ezt hol írtam?

          • Csinibob

            “képes felérni és betenni a labdát”, mintha erre csak ő lenne képes a jelenlegi United keret nem

          • fella

            … mélyről indulva –> nem emészti fel az energiáit 90%-ban, hogy védekeznie kell.

          • Csinibob

            Istenke, de várom azt a pillanatot, amikor a Stoke, WHU, Leicester triót fogjuk megkontrázni. Te sem gondolhatod komolyan.

          • fella

            azt hol írták, hogy perisicet évi 50 meccsre, és különös tekintettel az ot-n buszozó csapatok elleni meccsekre akarja idehozni murinnyó, kifejezetten martial kárára?

          • Csinibob

            40-50 millióért a padra meredek lenne 😀

          • fella

            ilyen már nincs, hogy “padra” meg “kezdőbe” azoknál a csapatoknál, amik több fronton érdekeltek. ma már nem kezdőcsapatok, hanem keretek nyernek címeket (btw a hírek szerint nem csak itt, de a klubnál is sokallják, amennyit az inter kér)

          • Csinibob

            akkkor most nézd meg a Chelsea mivel nyert PL-t. 13-4 tökéletesen összerakott emberrel. nem fogunk homlokegyenst mást játszani hétről hétre, ilyen fiatal kerettel nem lehet megtenni.

          • fella

            TÖBB
            FRONTON
            ÉRDEKELT

          • Csinibob

            a juve vagy a madrid mást játszik?!

            hülyeséget hajtasz. Martial és Perisic nem csereszabatosak

          • fella

            pontosan erről pofázok, hogy az egyik BALOLDALI TÁMADÓ a másik pedig BALSZÉLSŐ

            ez a hülyeséget hajtasz kifejezés pedig borzasztó 😀

          • Csinibob

            mantrázod egyszerűen az ostobaságot. és még mindig nem esett le, hogy az egészből az állandóság hiányzik, amivel csal az erőlködés lenne. olyan nincs ilyen fiatal kerettel, hogy a bl-ben balszélső és kontrafoci, a hétvégén stoke buszt törünk Martiallal, nem gondolhatod komolyan

          • fella

            szerinted úgy kell vitatkozni, hogy folyamatosan minősíted a másik véleményét?

            olyan dolgon hisztizel martiallal kapcsolatban, ami tök hipotetikus – főni amíg balszélen játszatta nem szerette, mikor középre tette elismerően nyilatkozott róla. simán benne van, hogy mégiscsak csatár lesz belőle

          • Pite

            Ja pl a németek játszottak Sztálingrádban, Brüsszelben, meg Párizsban is egyszerre a csoportban, de nem igazolták le a balszélre Perisicet, ki is kaptak a ruszkiktól idegenben és aztán hiába jött a PSG meg az Anderlecht elleni idegenbeli győzelem, mert a visszavágókon otthon X-eltek a belgákkal és kikaptak a franciáktól és a ruszkiktól is, úgy meg csak az európa ligában indulhattak tavasszal, ahol meg az angolok (Arsenal) jól kipicsázták őket és a bajnokságot is bukták, hiába dobtak be egy rakás fiatalt a védelembe a szezon végére.

            Ne legyünk olyan buták mint ők, kell ide Perisic!

          • Pite

            amúgy ez “a hírek szerint” szókapcsolat, a foci “brit tudosók megállapították” megfelelője. :DD nyeh

          • infinite_red

            brit tudósok megállapították, hogy 10 emberből 6 az 4

          • infinite_red

            srácok, lehet bannolva leszek és ezt úgy írom, hogy kedvelem marcit, de nem lehet az, hogy kicsit túlértékeltük a gyereket?

          • Csinibob

            Szimplán arról van szó, hogy túl sokat védekezik. Ennyire mélyről, ennyire kevés helyzetből 21 évesen nincsenek csodák.

          • infinite_red

            szóval benne van, hogy zsozé alatt el lesz pocsékolva. hmm.

          • Csinibob

            van rá egy tábla milkacsokim, hogy kevés lesz a workrate, aztán mehet Isten hírével

          • Pite

            neked rengeteg mindenre van Milkacsokid, csak nem a gyárban dolgozol?

          • Csinibob

            az én megmondtamok elég jól fizetnek.

          • Pite

            Szerintem a helyén van kezelve a srác. Volt egy jó szezonja, aztán most egy szar. Ha a következő és az azutáni is ilyen gyász lesz, akkor lehet, hogy túlértékeltük, de ha összehoz 20 kanadai pontot akkor már bőven jó.

          • stanley

            “Martial 26 gól és 19 gólpassz két év alatt a Unitedben” Erre itt a válasz. Mindezt úgy, hogy kb. fele annyit játszott, mint tavaly, magánéleti zűrjei voltak, elvették a mezét és még mindig 21 éves.

          • infinite_red

            én nem írtam le, remélem itt lesz klasszis

          • Csinibob
          • HarciasToni

            amúgy kifejezetten jól ad be idén

    • Pite

      mm Bakayoko helyett akarod mondani 😀

      • Csinibob

        Én a Perisic pénzből hoznám őt. Mivel a horvátra semmi szükség 40-50 mio-ért.

        • Pite

          Szerintem van külön keret középpályásra. 😀
          Először tuti Grizes lesz bejelentve, aztán Keane, aztán valami KP és legvégül Perisic, amikor már elhittük, hogy nem vesszük meg 😀

          • Csinibob

            Teljesen felesleges igazolás.

  • Pite

    Az mótvá, hogy a főni nem engedte, hogy Darmian Júni 5. előtt csatlakozzon az olasz kerethez? 4 fullbackjük sérült és Matteo sem játszhat a két barátságos meccsen így. Tiszta morcos az olasz szövkap, hogy Matteo ahelyett, hogy keményen edzene a barátságos meccsekre, a menyasszonyával lazít valahol Olaszországban. Komédia 😀

    Meg az sem tudom, hogy volt-e, hogy Mourniho 24 órára átugrott Monacoba tárgyalni egyet valakiről. Aztán kinézett az F1 időmérőre és visszarepült Londonba, meg sem várva a versenyt. Hírek szerint Lemar/Mbappe/Bakayoko/Mendy kvartettből lehetett 1 vagy több célpont a radaron.

    • peety

      Mbappen kivul barmelyikre voksolnek

    • HarciasToni

      nem woodynak kéne tárgyalnia?

      • Pite

        gondolom személyesen beszélt a játékossal, ez sok embernél számít. Ferguson is több játékost így csábított az anekdoták szerint ide

  • infinite_red

    holnap vizsgázok, ironikus lenne, ha a 6-os tételt húznám 😀

    • skiz

      oszt megkapnád a megajánlott kettest abból a szabválból, amit fel se vettél

  • fella

    ami izgi lehet még esetleg, hogy holnap születik döntés arról, hogy kap-e a tico transfer bant – valszleg nem véletlenül közölte ma velük grízes, hogy lépne.

    http://www.independent.co.uk/sport/football/transfers/manchester-united-transfer-target-antoine-griezmann-tells-atletico-madrid-he-wants-to-leave-a7763676.html

    https://twitter.com/thcoast/status/869574294820540416

    azé marha szexi lesz a 7-es mezzel #nohomo

    • fella

      amúgy belottit nagyon sokat írják, róla mit gondolunk? eléggé old-fashion izomcsatárnak tűnik, de megintcsak valaki olyan, aki mentalitásra mourinhonak való lehet

      • HarciasToni

        jöjjön csak belotti is grizi mellett, nehogy véletlenül kapjon lehetőséget martial és rashford

        • HarciasToni

          (+ rashford már most (más típusú, de összességében) jobb, sokoldalúbb csatár belottinál)

      • Alberti Róbert

        Simán mozdítható lenne. Rotálni lehetne Rashforddal együtt

      • infinite_red

        ha jön grizi, akkor nem kell több támadó szvsz. hadd játsszon csak rashi. főleg akkor nem kell belotti, ha tényleg idehozzuk perisicet is. bőven megvagyunk, plusz a csikókról nem is beszélve, pontosabban harrop-ról.

        martial/perisic/jesse – grizi/rashi/marci – miki/mata/jesse

    • Angus

      ez a Greismann mennyire tuti?

      • MuriÁgnes

        Mint Hamesz es Perisic.

        • fella

          picit tutibb, mint hamesz

        • infinite_red

          nana, azé nem

        • peety

          Ha ők mind a ketten jönnének az bazzeg egy megfejthetetlen obertan nani bebe közös gyermekkel egyenlő szitu és mondjuk egy griezmann—> pool , csak hogy groteszk legyek:D

          • RedMark

            Lefekves elott ilyeneket olvasni…

          • peety

            Azért ne legyen rémálmod

        • Pite

          Meg Bellotti, Mbappe és Lukaku is jön, azt ne felejtsd el!

          • sipi

            szegény Sneidert mindig kihagyjátok.. 🙁

          • Pite

            Azt hittem azt már bejelentettük. Amúgy Boldog Születésnapot! 🙂

          • sipi

            nem, még nem. amúgy köszönöm szépen!! 🙂

      • peety

        Annyira miszerint neymar tisztességes focista:D

  • reelbeba

    Mikor jelentik már be Hameszt?!

    • infinite_red

      grizi után, neymar előtt

    • mddnszksz

      még várják Pepe válaszát

  • HarciasToni

    ESPN szerint A. Pereira megkapja zsozétól az esélyt jövőre. Jó lesz Pogba cseréjének 10-15 meccsen, ha 3 középpályással játszunk.

    • infinite_red

      ha nem, akkor is, 10-esbe

      • HarciasToni

        10-esben sajnos csak a 4. lenne szerintem (grizi, miki, mata)

    • fella

      helyses! szépen alakulgat ez, plusz ha tényleg azok jönnek, akiket pletykálnak, akkor kurva jó kis kerettel megyünk majd neki a szezonnak.

  • fella

    utánaolvasva kicsit valverdének, nekem ennek a kinevezésnek kicsit moyes-szaga van. reméljük xavi már csinálja a proliszenszt

    • Giggser

      Januzaj is lassan igazol Barcelonába.

    • Freeezer89

      dehogy reméljük, igazán ráférne már a nyomorult bárkára egy nagyobb hullámvölgy

  • fella

    napok óta nem láttam az én frenkim 🙁

  • Roleee_#JoseOUT
    • truedevil

      na ez nem volt szép 😀

    • stanley

      Hála az égnek nem lenne sok támadójuk.

  • Pite

    Leicester: Úgy érzem, eljött az idő a váltásra – Mahrez. Távozni szeretne a Leicester Citytől Rijad Mahrez, a Premier League-ben szereplő klub algériai támadója, aki nyílt levélben közölte a klub szurkolóival a szándékát.

    „A klub iránt érzett tiszteletem miatt őszinte akarok maradni a szurkolókkal, ezért szeretném közölni, hogy jeleztem a vezetőségnek, úgy érzem, eljött az idő a váltásra” – írta az előző idény bajnokcsapatának egyik meghatározó játékosa, aki ebben a szezonban már nem tudta hozni korábbi formáját.„Tavaly nyáron megbeszéltem a klub elnökével, és akkor abban maradtunk, még egy évig maradok, hogy a címvédés és a Bajnokok Ligája-szereplés során a lehető legjobb tudásommal segítsem a csapatot. Ám rendkívül ambiciózus maradtam, és úgy érzem, szükségem van új kihívásra”

    Mahrez > Perisic. Őt szívesebben látnám.

    • The Shaw Show

      Nem tud beadni. Csekk
      Fegyelmezetlen egy Mou-igazoláshoz képest. Csekk
      Idén közel sem hozta a tavalyi teljesítményét. Csekk
      Jobb szélső

      mondjuk több bites, mint Perisic

    • fella

      miért igazolnál egy one-season wondert, akinek az önbizalma a béka segge alatt van szívesebben, mint egy jó szezont futott, melós, nem hisztizős squad-playert?

      • Pite

        mert kreatív, labdaügyes és PL-proven

        • fella

          kreatívból van elég
          labdaügyes _volt_, újabban két lábbal rúgja a tizit
          pl-provennel nem tudok vitatkozni, de ez önmagában semmit nem jelent

          perkó nem kreatív, de direkt és dolgos
          nemtom, hogy labdaügyes-e, de valszleg nem rossz a kanadai pontjait nézve
          nem pl-proven, helyette van nem kevés nemzetközi tapasztalata

          • reelbeba

            15 gól, ugyanannyi assist és haverem lesz

          • az minimum 70 gólt feltételez, beteg vagy?

          • reelbeba

            márpedig 70 gól alatt még fella is vállalhatatlannak tartaná a szezont, múltkor megbeszéltük

          • fella

            azé a 70 az nem olyan sok, meccsenként durván kettő, szerintem sima

          • fella

            szerintem ennél jobban embert nem lehet motiválni

          • mrmojo

            28 évesen 3 BL szezonja vt, ebből 2 a dmundban ahol többnyire időhúzó csere vt könyörgöm, mahrez 1season wonder, perisic meg zero season wonder

          • fella

            de nem wonder-igazolás kell oda, hanem egy jó kis squad-player

          • HarciasToni

            jó squad-playerünk van például lingard személyében, aki ráadásul saját nevelés, angol és nem került 50 millióba…

          • fella

            igen, jobbra, de balra egyáltalán nincs játékos

          • mrmojo

            sztem meg épp elég lingardunk van már

          • fella

            a támadóharmadba komolyan hoznál még egy kreatív játékost?

          • mrmojo

            minőségi játékost hoznék, tudom hogy te a” kreatív”=170centis latin vs. keményen dolgozó kisember dichotómiában mozogsz, de nem minden fekete-fehér

          • fella

            mondj egy ilyet! mahrez nem ér.

            (a leegyszerűsítés a silva/perisic beefnek szólt, nyilván differenciáltabb a történet.)

          • mrmojo

            douglas costa, sanchez, carrasco, de még mertenst is előbb hoztam volna ameddig 1 év vt a szerződéséből, igaz hogy ő most csatárként rúgott 28at a ligában

          • fella

            costa fegyelmezetlen, sanchez nem szélső, hanem szélső támadó, carrasco kiforratlan és ár-érték arányban értelmetlen, plusz garantáltan elveszi a helyet a feltörekvő játékosok elől, mertens nekem nagy kedvencem, de pici és védekezésben nem túl hasznos.

            arra, amire murinnyónak most szélső kell, szerintem perisic kifejezetten jó választás

          • Pite

            22 éves Carrasco elveszi a helyet a fiataloktól. Hallatlan lenne az tuti.

          • fella

            idehozol egy 22 éves csávót 70 millió fontért nyilván őt játszatod, különben kiherélnek

          • Pite

            Hát de ő nem fiatal? 21 éves kor felett idős?

          • fella

            értsd: a saját, már itt lévő fiataljainktól

          • Pite

            Hát de ha a főnid úgy érzi, hogy nem ütik meg a szintet?

          • fella

            akkor se egy újabb olyan játékost hozzon, aki vagy bejön, vagy nem. perisicen nincs túl nagy nyereség, de nem is kockázat

          • Pite

            Ugyanakkora kockázat, mint mondjuk Carrasco. 15 millával olcsóbb, ami ugye nekünk lófaszt nem számít, de cserébe 6 évvel idősebb és 2-vel kevesebbszer menetelt BL döntőig az aktuális csapatával.

          • Fish08

            Young, ha marad. tudom, tudom, eladjuk…

          • fella

            én adom youngot, és mourinho is a nagy meccsekre, de sztem hiányolja belőle a gólt meg azért már öregszik, plusz szezonok ótsa max fél szezonokat játszik

          • Fish08

            Ez jogos, de elméletileg tök logikátlan lenne hozni egy csupán pár évvel fiatalabbat, keretjátékosnak. Akkor inkább maradjon az öreg Young, és valamelyik csikó legyen a 3. számú opció (Marci-Young-akademista sorrendben)

          • mrmojo

            megelőztél, pont lingardot akartam felhozni

          • Pite

            ami Mahrez simán lehet. Ő tuti tudna a padról is kvalityi változást hozni, illetve képes megverni bárkit egy-az-egyben. Meg gyorsabb is mint Ivan.

          • fella

            én nemtom, hogy téged, aki 27 oldalt írt középpályás célpontokról hogyan tud megvenni egy ilyen mahrez-szintű lufi

          • Pite

            Hát nála fullosabb Squad-player arra amire nekünk kéne nem nagyon van a piacon. Azzal, hogy deklaráltan távozni akar, az ára sem lesz az egekben, PL-proven, nem sérülékeny és a kis csapatok ellen simán benne lehet a lábában az a váratlan húzás ami pl. Lingardéban nincs. Teljesen no brainer az ő leigazolása. Ha olyan focisták kerülnek mellé akik egy picit tudnak futni és focizni is (Rashford, Martial, Mikhi) akkor kegyetlen jó lenne nálunk a srác.

          • fella

            és mindezt egy mourinho-csapatban?

          • Pite

            Egy Mourinho féle kontracsapatba ideálisabb szélső/támadó nincs is. Ne mondd, hogy ezt nem látod 😀

          • fella

            ha mahrezre gondolok a szeráj jut eszembe a jászai mari térről, nem a kontrafutball 😀

          • Pite

            Akkor te sem láttál túl sok meccset a Leszter bajnoki évéből 😀

          • fella

            sajnos idén több meccsüket láttam, szegény eléggé riyadtnak tűnt

          • Pite

            idén Martial és Rashford is messze elmaradtak a tavalyi énjüktől, nem ítélném el ez alapján + így is összetalcsikázott 10 gólt meg 7 asszisztot

          • Csinibob

            becsaltad fellát rendesen az erdőbe, és meg lett … fogva 😀 😀

    • infinite_red

      zenál lesz ebből

  • EZS

    azt írja az nso, hogy a United és a Bayern hajlandó kifizetni Gríz kivásárlási árát. 😀 Ennek lőttek. 😀

    • The Shaw Show

      a puskás akadémiáról nem volt szó a cikkben?

    • infinite_red

      gríz odamegy, mi meg elhozzuk MÜLLERT. cseles ez az ed, nagyon cseles.

      • Fish08

        Szegény most nem fog tudni aludni 🙁

      • ilyet SOHA ne írj le többet….SOHA:D

      • Pite

        de akkor téged bannoltat EZS 😀

        • MuriÁgnes

          vendeg_voros

        • infinite_red

          most mé? szerethető, nem színész fodbalista, ráadásul német!! :DDD

          • Alberti Róbert

            Imádjuk 😀

      • Roleee_#JoseOUT

        az egy falábú balfasz

    • Giggser

      Bayernes mezben nagyon rondán nézne ki!

    • fella

      nem olyan csávónak tűnik, mint aki a kényelmesebb utat választja, meg azé mégiscsak francia. de ebből a zséből szépen vihetnék alexist bohóckodni

      • truedevil

        lacazette lesz az

        • truedevil

          ja mármint az atletibe

          én vagyok a hülye, bocsesz

    • Asimov

      Nem hiszem hogy ok valah adnanak 100 millat egy jatekosert

      • HarciasToni

        nem is, ők valahogy grízt is 40 milláért szereznék meg.

        • jimboy

          persze, mert adják mellé müllert is. nagy helyzeti előny

  • The Shaw Show

    Ryder_to_Utd

    • Csinibob

      ?what?

      • Fish08

        Egy tehetséges fullback az MLS bajnokságban játszó GTA SA csapatból.

        • The Shaw Show

          *fullblack

        • Csinibob

          Ő volt a hosszú ujjú pólóban szmókerkedős srác, aki ugyancsak áruló lett?

          • Fish08

            Áruló lett, de hogy mi volt rata, fogalmam sincs.

          • Csinibob

            mondjuk nem kellett volna elspoilerezni… :/

          • Freeezer89

            a csókának asszem konkrétan az volt a neve h Big Smoke
            best gta _ever_ period

  • Pite

    Tudjátok mi az igazán jó érzés? Amikor te közölöd az Arsenalos haverral, hogy Tuchelt kibaszta a Dortmund, de papesz aláírt még két évre. Ha van fentakadt szem és leesett áll a Földön 😀

    Captainwazza lassú voltál, hogy nem közölted vele időben a hírt 😀

    • Kuba

      Akkor ez a mai nao gagje, szerintem is jó szórakozás 😀

    • CaptainWazza

      füvet nyírtam 😀

  • mddnszksz

    Ariana Grande csinál még egy koncertet Manchesterben, és ez miatt előrébb került Carrick testimonialja

    • filozofi

      mikor lesz a testimonial és adja valami?

      • mddnszksz

        angol idő szerint 14:30 szóval itt egy órával később. MUTV szerintem biztosan adja, más sztrímről egyelőre én nem tudok de lehet hogy lesznek

    • ketomika22

      kiscsajok úgy sem jönnének a meccsre

      • ketomika22

        vicc off: gondolom rendőri biztosítás miatt

  • United82

    Mostanra pótoltam be az elmúlt napokat így kis összegzést írnék az átigazolási pletyikről.
    A pletyik arról szóltak ugye h José leadta a listáját Ednek hogy melyik 4 poszton szeretne erősíteni és ehhez megadott a,b,c opciókat. Ezért is repkedtek-repkednek a nevek mondjuk Cb poszton (Keane,Van Dijk,Lindelof), vagy szélen (Willian,Perisic) vagy éppen középre (Fabinho,Matuidi,Bakayoko,Matic), egyedül elől van tartósan Griezmann és azt hiszem AG7 érkezése gyakorlatilag tény. Amivel ráfordulhatunk talán a legfontosabb dologra hogy José 4231ben vagy 4411ben (kinek hogy tetszik) képzeli el a csapatot. Ahol Griezmann lesz a csatár (Rasi v Marci) mögött a 10-es poszton. A szélekre a Miki,Mata.Lingard mellé pedig valszeg Perisic csatlakozik (gondolom Willian volt az A név a listán de a chelsea nem hiszem h eladná nekünk plusz inkább balra kell ember mert a jobboldalon Mata és Lingard elvannak). Perisicről már sok minden elhangzott én egyáltalán nem lennék elégedetlen ha ő érkezne mert gyors, fizikálisan erős , több poszton is bevethető, ráadásul védekezésben is használható és baloldalon sokat tudna segíteni Pogbának minden szempontból. Ha a középpályát nézem akkor Pogba és Herrera mellett ugye van még Carrick és Fella akik kiegészítő emberkék lesznek speciális feladatokkal tehermentesítés gyanánt és ide mindenképp kell még egy emberke aki bármikor bevethető Pogba és Herrera mellett egyenrangú partnerként. Fabinho annyiból lenne jobb a többi pletyinél hogy ő több poszton bevethető azaz akár szélsővédőt is tud játszani, nézve az idei sérüléshullámot lehet nem árt egy ilyen plusz skill.
    Hátul Keane érkezése szinte tuti, én kevés Burnley meccset néztem így nem tudom objektíven megítélni hogy mennyire lett jó az elmúlt 2 évben, én hasra ütve azt mondom nem lenne nagyon nagy upgrade Smallinghoz és Joneshoz képest de ha már nem sérült folyamatosan és Baillynek tartósan a párja tud lenni akkor mindenképpen üdvözlöm a visszaigazolását (ráadásul majd lehet menőzni mennyi saját nevelésünk van mégha mondjuk pogba és keane összesen 130millába kerülte is…..)
    Valencia jobbhátvédben szuperbiztos helyzetben van, szerintem Roo távoztával kb állandó is csk is lehet. Darmian,Rojo,Blind,Young pedig kellenek a keretbe , hiszen sok poszton bevethető fontos kiegészítő emberek kellenek.
    Én nem tudom végül melyik 4 emberke fog jönni (bár Keane és Ag7 azért eléggé tuti) de abból kiinduéva h José tavalyi 4 igazolása szerintem remekül sikerült így minden bizodalmam megvan benne hogy idén se fog nagyot tévedni. Az már kicsit elbizonytalanít hogy nagyon a 4411, 4231 felé hajlanak a pletyik azaz ebben a formában kell elképzelnünk jövőre a csapatot, kivéve persze egy egy idegenbeli BL meccsen ahol majd 8-1-1 ben fogjuk nyerni a meccseket 1-0ra.

  • Alberti Róbert

    Tuchelt nagyon adnám ősztől a kispadon !

    • RedMark

      En meg akkor is zsakbamacskanak tartom ezt a dolgot, lehet, hogy jo edzo, de szamomra ez meg nem nyert bizonyossagot, pedig a dortmundot forro nyomon kovetem.

      Es meg mielott megtamadnatok, hangsulyozom, hogy szamomra. 😀

      • Alberti Róbert

        Zidane a legjobb példa nekem. Vagy akár Pep. Semmi rutinnal Zidane jól szerepel a Realnal, Pep meg mindent megnyert a Barcaval. Emiatt Giggs is lehetett volna nálunk bőven edző

        • fella

          :DDDDDD jaja

          • MuriÁgnes

            Nekem sincs semmi rutinom edzoskodesben, szerintem en is jo lennek!!!!

          • fella

            leszek a másodedződ, van mögöttem egy erős stretfordendes szezon self-appointed klaviatúra-taktikusként, sztem tök meggyőző

          • Pite

            Az én koromban még úgy csajoztunk, hogy meghívtuk a csajt egy mozira/fagyira, de hát a modern fiatalság már a tinderen fűz, meg stretfordon. Hova jutott a világ

          • infinite_red

            Jr_to_Utd kolléga meg az igazolásokért fog felelni.

      • Pite

        Hát 2,09 a pontátlaga a bundásban és a klopp által romokban hagyott csapatból újra BL-indulót és kupagyőztest csinált, jövőre meg akár strong contenderek is lehetnek a bajnokságban. Csapatépítésben kiváló és játszatja is a focit, nekem ez marha nagy +. Remélem nem angliába jön, hanem még két évet elbasz valahol a világban, valami korrekt eredményekkel és amikor letelik a Józsi 3 év idehozhatjuk helyette.

        • HarciasToni

          zsozé után szvsz pöcsre kellene rámenni

          • Pite

            hát ahogy érzed, de szerintem nem volt annyira gáz ez a szezon, hogy bebuzuljak, szóval én maradok a puncinál 😀

          • HarciasToni

            de azért ha ander hívna azonnal ugranál 😀

          • Pite

            🙁 mondtam már, hogy az egy nohomo férfiszerelem. 🙁

        • Alberti Róbert

          Ja. Elég komoly két éve volt a német ligában a Dortmunddal. Plusz a pontátlaga is elég meggyőző. Én azonnal hoznám, nem 2-3 év múlva 😀

    • crpa7

      de miért aszták ki? nem igazán értem

      • Alberti Róbert

        Közös megegyezéssel távozott. Állítólag néhány játékossal nem jött ki. Így érthető. Plusz szerintem ha nálunk kötne ki, ami csoda lenne, simán mozdítható lenne Aubameyang.

        • crpa7

          hát én az életbe nem hoznám ide agyabugyát

          • Alberti Róbert

            Lendület lenne bőven elöl. Bár nem tudom mennyire adná neki az angol foci

          • HarciasToni

            és még többet idegeskedhetnénk a kihagyott helyzetek miatt

      • Pite

        Mert nem volt kisbirka, aki elfogadta, hogy nem azt igazol a klub akit ő szeretne, hanem akit Watzke. Pl. Oliver Torrest nem akarta tavaly, azon vesztek össze először, másodszor meg, hogy Isakot csak azután mondták el neki, hogy megvették.

    • fella

      Azon kivul, hogy nemmurinnyó, miért adnád annyira?

  • RedMark

    Nagyon szurjak mar a seggem azok a bizonyos tuk, hogy mikor jon mar Griezmann. Mint a karacsonyt..

    • crpa7

      holnap jelenetik be, hogy hosszabít az atletivel

      • RedMark

        Akkor ha olvasnatok olyat, hogy egy United mezes tag leugrott valamelyik hidrol pesten, akkor ne lepodjetek meg.

  • truedevil
    • Achi

      Meg a zebrája se.

    • infinite_red

      Tuti Schweini volt a fotós.

  • mddnszksz

    tudom itt sokan nem szeretik őt se, de attól függetlenül jobban képben van mint bármelyikünk itt.

    • HarciasToni

      kb. ugyanannyiszor látta szerintem játszani, mint mi, csak a statjaival úgy csinál, mintha mindent tudna róla. (nem néztem meg a videót, inkább csak általánosságban írtam róla. tény, hogy ért hozzá, de én nagyon nem bírom)

    • Csinibob

      ez a srác nagyon habi.

  • Pite

    Keane éppen Harropékkal van állatkertben, már tényleg csak a hivatalos bejelentés hiányzik 😀

    • Jr_to_Utd

      Egyébként az mindenkinek megvan, hogyha visszahozzuk Keanet, azzal gyakorlatilag adunk egy oriasi pofont saját magunknak is? 2m fontért adtuk el. Most gondolom a 10x-eséért fogjuk visszavenni. Miért nem kötünk az ilyen talentekkel visszavásárlási opciós szerződést fix, racionális áron?

      • filozofi

        Depayt már így adtuk el 😉

      • fella

        Keane szerződésében az van, hogy 25%-os diszkontunk van ra

  • fella

    pszicho, a fabinho-t hozzánk mondó forrásokkal mennyire vagy elégedett? grizi, perisic, keane, fabinho négyest aláírnám a nyárra

    • Pite

      tehát ha hoznánk 0, azaz nulla darab értelmes fullbacket, ami a Joséfoci egyik alapköve, akkor te már elégedett lennél? Fura egy szerzet vagy

      • fella

        nem vagyok benne biztos, hogy prioritas ez, tekintettel arra, hogy mégiscsak itt van valencia, young (még), darmian, blind, shaw és az ifiben is vannak tehetséges arcok.

        a joséfoci alapköve az egyik oldalon egy támadó fullback, annak itt van valencia, jelenleg szerintem ez kielégítő helyzet

        • crpa7

          Hát só idei szezonját elnézve mindenképp kell egy balbekk. Mármint értem amit temondasz, hogy valencia a támadó fullback és akkor mondjuk elég egy durmi a másik oldalra, de az a helyzet(bár én nagyon bírom valenciát és én arra szavaztam, h ő volt a szezon legjobbja), hogy valenszia nemzetközi porondon szerintem kevés lesz ha valami nagyobbat akarunk gurítani

          • fella

            Valenciárol azert kar vitatkozni, mert Jose szerelmes bele. Lehet, hogy lehetne jobbat meg fiatalabbat találni, de amig maximálisan élvezi edzőbá bizalmat, addig o fog ott jatszani.

            Balvedo elférne, de sztem fut meg egy kort Shawval. Akkor fog oda venni valakit, ha Darmiant visszaviszik Olaszországban sztem.

          • crpa7

            mondjuk amit Valenciáról írz azt adom
            de akkor úgy fogalmaznék, hogy egy balbekk mindenképp kéne

          • Pite

            amíg Valencia az elsőszámú támadó fullback, addig sokkal több kreativitást, gólt és értelmes támadásépítést nem várok a csapattól jövőre sem.

          • crpa7

            én dettó így vagyok…ezért mondom, h muszáj lenne hozni egy értelmes, táamdásban is yolo balhátvédet

          • Pite

            Bármennyire is eretnek hangzik, szerintem a baloldal a Darmian-Blind-Shaw-Mitchell-Bambi sorral inkább le van fedve, mint a jobb, szóval én inkább oda hoznék embert. 😀

          • crpa7

            igen, de szerintem fellának igaza van abban amit lejjebb ír:
            ” jose szerelmes bele. Lehet, hogy lehetne jobbat meg fiatalabbat találni, de amig maximálisan élvezi edzőbá bizalmat, addig o fog ott jatszani.”
            szval. oda fölösleges, ha úgyis vale játszik

          • infinite_red

            No etek, de Bambival miért számolna zsozé? Semmi extrát nem nyújtott latyak alatt.

          • Pite

            no etek, de 5. számú opciónak nem tökéletes? 😀

          • Angus

            szakértői véleményt hallottunk

    • furcsa érzés lenne egyetérteni a mesteredzővel

      • fella

        fabinho kapcsán?

        edit: keanet is csiped, talán grizitol sem zarkozol el ha jol emlekszem

        • keane-t is adom, perisics is jó lenne neki, de szélső hátvéd mindenképp kéne még

          • fella

            a kérdésemre nem valaszoltal, miszerint lehet-e igazsága az ezt hozó arcoknak 😀

            szélsővédő kérdésben alább megnyilvanultam, szerintem az nem priority, de ha roset vagy mendyt le lehet akasztani lépni fogunk (utóbbi mondjuk erősen city-bound)

          • ja, azt nemtom. amíg di marzio vagy valamelyik francia nem mondja, addig nem venném túl komolyan

          • fella
          • infinite_red

            Maybe 😀 nemtom Fabi mennyire lenne apgréd, juve ellen elég bután játszott.

          • pont a köcsög juve vinné, nekünk csak azt kell figyelni, ők kit akarnak 😀

          • fella

            Meg a cici, de sok helyen írják, hogy lehet tul rakkolós pepszinek

          • Captain Mike

            te most komolyan látsz benne valami potenciált ami alapján komoly erősítést jelentene a középpályánkra?

          • fella

            en nem ismerem annyira, de elvileg gyors, dolgos, okos, lababiztos 23 éves játékos, bl-tapasztalattal és alacsony kivásárlási árral.

          • Captain Mike

            ok ezek a jellemzői, de a szintet is tudná emelni a középpályán? Ez a fenti 4es Griezmannon kívül, olyan mintha csak a keretet szeretnénk bővíteni, nem a kezdő 11ünket minőségileg javítani

          • arra tökéletes lenne, hogy pogba és herrera szabadabban játszhasson előtte

          • Captain Mike

            ilyen alacsony lenne már a mérce?

          • erre a szerepre kiválóan alkalmas és nekünk pont ez kéne. nemtom mi a mérce nálad, de bl elődöntős csapat egyik legjobbja

          • Captain Mike

            sztem ebben a Monacoban idén mindenki erején, tudásán felül teljesített és sztem nem is nagyon lehet kiemelni senkit, mert mindenki egyformán jó volt

          • fella

            Nekem az a gyanúm Herrera idei éve utan, hogy o maradna melyen, Fabinho meg a pálya jobb oldalát játszana be ugy, hogy Valencia is szabadabban mehessen fel, plusz a jobbszélső jatszhasson befelé kedvére. De ez csak hipotézis persze

          • Captain Mike

            én is azt érzem, hogy ő lenne hátrébb. De akkor, meg 100%, hogy Pogba mellé nem Fabinho kell nekünk

          • infinite_red

            szerntem is ő lesz legmélyebben, jobbon az új cm, balon pogesz

          • fella

            Oda meg ismerve Valenciat a jobbhatvedbol kozeppalyassa képzett melós Fabinho jo ötlet eléggé

          • infinite_red

            jobboldalon: támadó felfogású RB – védekező CM – kreatív RW, baloldalon: védekező LB – dribblis CM – melós LW lesz a két háromszög, gondolom én. #balance

          • fella

            Ugyanezt gondolom. A 4411-ben meg lehetne rotalni Herrerat es Fabinhot, mikozben van hely a ket csatarnak is.

          • imo herrerát a kapuhoz a lehető legközelebb kell használni – nyilván nem mint 10es -, és ott engedni labdát szerezni. benne ott van bármikor egy gólpassz a semmiből, teljesen felesleges elpazarolni a saját kapunk előtt, ha pont erre a szerepre tökéletesen megfelelő embert igazolunk. herrerát a kis pereirával rotálnám, ha nem zavarjuk el megint valahová

          • fella

            Ebben is van igazság, de meglepne, ha kiszedné a casemiro szerepkorbol, főleg hogy o is azt nyilatkozza egyfolytában, hogy mar vkp-kent tekint magára.

          • Csinibob

            Fabinho bármikor DLP-bb, mint Herrera, és Herrera bármikor BTB-bb, mint Fabinho.

            Herrera akkor lenne vkp, ha egy Keita/Tielemans-szerű srác behúzható lenne.

          • attól még játszhatja ugyanezt, de nem kell állandóan neki lennie az utolsó középpályásnak. úgy, mint mikor carrick játszik például

          • fella

            végülis igen, bár ez nagyban függ attól is, hogy a mesteredző mit talál ki a csapatmozgások, a transition és a buildup tekintetében. az mindenesetre járható útnak tűnik a 433-ban, hogy pogba a kreativitást, herrera a harcosságot, fabinho pedig a balanszt jelenti a középpályán. onnantól kezdve csak a támadóharmadban kell kitalálni a funkciókat, első blikkre a csatár és griezmann balról indulva könnyen tudnak pozíciókat cserélgetni, a jobboldali kreatív játékos meg iscosan csinálhatná a helyet valenciának és mozgathatná a csapatot.

          • infinite_red

            ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy pogba lesz a legközelebb a kapuhoz, herrera pedig a 3 cm közül a leghátrébb. a két ember közé lesz hozva valaki, aki jól védekezik, viszont passzolni is tud _pontosan_.

            edit: de az is lehet, hogy ander btb lesz, és hozunk egy verőnégert.

          • truedevil

            nana, bl döntőig nem köcsög az a juve, ezt tartogassuk addig, ha kérhetném

          • crpa7

            én fabinhonak nem igazán örülnék…azért komolyabb csapatok ellen eléggé kijöttek a hibái

          • Captain Mike

            én is szomorú leszek, ha Nainggolan helyett egy ilyen súlytalan valakit hozunk a középpályára

    • estiszorel

      Amúgy Keane minek? Miért nem lehet beépíteni és használni Tuanzebét?

      • fella

        szvsz rojo sérülése, a két nyomi nyomisága és blind testalkata bőven legitimálja az ő leigazolását

        • estiszorel

          Rojo felépül ősszel… nyilván nagyon jó játékos Keane, de ettől függetlenül inkább Tuenzebét akarnám a kezdőben látni.

          • fella

            de epp ez az, hogy ha jön is keane az bőven nem jelenti tuanzbe kiszorulását, mert sanszosan valamelyik nyomi helyére jonne, a másikat meg simán ki kellene szoritania tunyának, akkor meg bailly, rojo, keane, tuanzebe bőven jo lehet

            amugy fene se tudja hogy rojo mikor, milyen formaban tér vissza, mikozben baillyn kivul minden vedonk liability. bailly ank-t tol ket évente, jonesekkal nehéz kalkulálni, blind meg blind.

            kifejezetten okos döntés lenne keane, hiszen homegrown is.

          • Rio

            Mondjuk öt év múlva én is.

        • reelbeba

          Nem akarlak gyözködni, mer minek, de szmelling megint lehozott egy elég jó szezont. Honesz is tulajdonképpen, ha belekalkuláljuk hogy ö évente 40 meccset biztos kihagy.
          Nemtom, fura hogy szmellinget aki egy cb, azért rühelled mer nem tud focizni, de egy középpályáson (pózna) ezt nem kéred számon, söt egy szélsönél se követelmény.
          Nem akarok megin bunkózni, csak zavar a ‘nyomi’

          • fella

            Szmellinget továbbra is maximum Jones utan adnám el, mint azt mar sokszor leírtam.

            Szerintem nem volt jo szezonja, ha mindenki egészséges a kezdo kozeleben sincs, lathatoan nem tulzottan kompatibilis a menedzserrel, ebbol gondolom, hogy a helyére valszleg szivesen hozna mást, meg sztem o is többre vágyik, mint ami itt jutna neki.

            A szerinted eleg jo szezonjanak a harmadában sérült volt (fact: a tavalyi evet leszámítva mindig sokat volt sérült, mint Jones), amikor játszott pedig egyaltalan nem volt magabiztos a meglatasom szerint.

            Fellaini egy unortodox játékos, amit szezon végére murinnyo is felismert es ennek megfelelően jatszatta, tok felesleges összehasonlítani bárkivel. Neki is megvannak a kritikusai (amugy nem alaptalanul), amihez nem tudok es nem is akarok sokat hozzátenni.

            A nyomizasban igazad van, bocs, ha ezzel megzavartam a nyugalmadat.

          • clacka

            Az enyémet is megzavartad vele, főleg mikor írtad, hogy mindenkihez pozitívan viszonyulsz… Ott zavart éreztem az Erőben…

          • fella

            Akkor te se haragudj lécci

      • infinite_red

        Keane baszott jó statokat hozott idén, a burnley védelem vezére volt, és lássuk be, a 2 angolunkra alapozni nem lehet, Bailly beton, de Rodzso is kitudja mikor és hogy tér vissza. Na ő logikus igazolás lenne.

      • Angus

        mert úgy hívják hogy Keane és mert brutál jó lenne egy saját nevelésű angol bekk hosszabb távra

  • reelbeba

    groundhog day gecc

  • fella
    • SAMCRO

      Azért állni fog a pecer mikor bejelentik. Egyik legjobb játékos jelenleg, Pogesszal meg rögtön meglesz a chemistry is.

  • fella
    • Pite

      Azt látom, hogy a fehér pólós srác az Urbányi Feri, de ki ült be elé SAF mellé????

  • Pite

    Antoine Griezmann, az Atlético Madrid futballistája töltötte a legtöbb időt a pályán az elmúlt európai klubszezonban. A Sporttanulmányok Nemzetközi Központjának (CIES) tavaly július 1-től készült felmérése alapján a támadó 63 mérkőzésen 5454 percet játszott a spanyol bajnokságban, a kupában, illetve a Bajnokok Ligájában.

    Ő kell nekünk

    • Golf

      José csettint.

  • tuchel léc, wenga marad. az arsenal zseni

    • lasi

      pukkanhatnak a pezsgők

    • ketomika22

      amúgy. én hoznám

      • EZS

        Wengert?

        • MrFer

          Müllert

          • EZS

            azért van egy határ… 😀

          • MrFer

            ilyen kérdésre mit vártál 😀 tessék: http://i.imgur.com/F3bhB3s.png (evil fact: a mourinhos képet editáltam :D)

    • Pite

      én rontsam el a bulidat, vagy tudod magadtól is?

      • ha arra gondolsz, hogy megy leverkusenbe, tudom. de ez engem hol érdekeljen? nekünk van egy mesteredzőnk

        • Pite

          arra gondolok, hogy vótmá. 😀

          • nem frissített a diszkosz

          • Pite

            Látod te is kezdesz murinnyósodni, keresed a cheap kifogásokat 😀

          • a leverkusenbe igazolásával legalább tudtam valami újat hozni, szemben mourinhoval

            haha

          • MrFer

            vittem is a jó hírt arsenalos cimborámnak, összetört kicsit 😀

          • ilyen jó esélyük nemtom mikor lesz legközelebb egy rebootra. wenger teljesen elmebeteg

          • MrFer

            szerintem is, mondjuk engem ez annyira nem aggaszt, saját magunkkal se bírunk, legalább velük nem kell komolyabban számolni (valószínüleg). Levezettem neki a ‘gödör’ analógiádat a saját csapatára (belekeverve azt ami az útwengeren megy stb), mélyen egyet tudott érteni a főbb mondanivalóval.

          • az beyonderé, én csak elloptam

          • MrFer

            igaz

          • fella

            tuchel és poch esetében az egyetlen kérdés számomra a szintlépés kapcsán, hogy watzke és levy nélkül, kevesbe eros kezű klubvezetők mellett is tudnának-e igy dolgozni + elbirnak-e a sokkal nagyobb nyomást.

          • EZS

            halkan megjegyezném, hogy Psychot vótmá’-n kapni kurva nagy teljesítmény… kb. példátlan, szóval szép volt. 🙂

          • MrFer
    • Angus

      XDD

    • infinite_red

      a bvb is idióta

  • fella

    a bild szerint a dortmund kibaszta tuchelt 😀

    vajon hol köt ki?

    • crpa7

      PSG

    • Pite

      remélem Gyirmót

      • lasi

        csak a Kispest

        • filozofi

          legyen inkább a holnapi kupagyőztes Vasas!

          • MuriÁgnes

            Ozdra meg megy Spalletti. Nagy roma fan!

        • Pite

          minek menne szar csapatba?

    • fella

      Mar a Dortmund szerint is

    • clacka

      Nem vacakolt Watzke – aki egyébként habkönnyű ember lehet…

  • stanley

    Remélem a podcastet is ilyen lelkesen kommentelitek majd.

    • crpa7

      mikoooor lesz?

      • stanley

        Reméljük csütörtökre kinn lesz!

        • crpa7

          azt hittem már ma 🙁

        • MrFer

          Ez a Csütörtök-dolog így megragadt nálatok az EL miatt? 😀 legutóbb még hétfőről volt szó…

    • Jr_to_Utd

      mindent! #csakaUtd

    • Chestcontrol

      hamar vegre ott tartanank h lenne mit kommentelni

      • stanley

        Moderátort kérek a hármas kapuhoz! 😀

    • Fish08

      Idén nyáron is 5000 kommentenként lesz új poszt? 😀

      • clacka

        Teljesíteni kell a tízéves tervet!!!

      • Pite

        azt egy fella-psycho beef a szokásos semmin 3 nap alatt összehozza, szóval idén lehet csak tízezrenként 😀

        • fella

          Nyáron keveset leszek, mert el leszek foglalva a Jose Mourinhonak szentelt egyházam alapításával

          • fella

            Szentharomsag = csicskatripla
            Szent Péter = Rui Faria
            Júdás = Fabregas

            Eddig ennyi tuti.

          • MrFer

            majd amikor megy pszichocska gyújtogatni a templom elé rájössz te is, hogy inkább a strandra Kellett volna járnod a nyáron…

          • fella

            Ja es a templomok tetején egy 6-os lesz

          • fella

            A 25 mecceses unbeaten run meg ugye maga a csoda

          • MrFer

            a hatos ráadásul kettős jelentéssel bír: kívánt védők száma a pályán és a ‘szent pozíció’ a tabellán

      • Harrari Ezra

        nem

      • EZS

        olyan hamar??

    • fella

      én már nem merek kommentelni

      • Jr_to_Utd

        Nekem ez lesz az első nyaram a blogon. (Eddig egy meg nem nevezett másik PL csapatnak szurkoltam éltere halálra.) Mire lehet számítani?

        • Schweinsteigerlin

          Tőlem speciel egy blockra ezekután.

          • Jr_to_Utd

            Sráááácok. Tényleg semmi humorérzék???

          • reelbeba

            háde vicces sem vagy

          • Jr_to_Utd

            🙁

          • filozofi

            mondjuk ezen a kommentváltáson most kurva jót röhögtem :DD

          • Pite

            Neki Block, nekem a kocsija. Do we have a deal son?

            http://josephangrisano.com/wp-content/uploads/2012/08/ken-block.jpg

          • ketomika22

            de geci idegesítő egy ember

          • infinite_red

            Kettőre.

        • Yossuf_84

          ajánlom figyelmedbe a Trópusi Vihar c. filmet, ha mégsem nézed végig, egy mondatot mindenképp, ” Sose nyomjá full kretént”

        • Freeezer89

          ugyanerre 😀

      • Asimov

        Kommentelte fella 😅

    • Harrari Ezra

      majd ha csinalunk bebaszos live-ot

  • lasi

    A pudli is beszállt a Mendy-ért folyó harcba. Hát nem édesek?!

  • Schweinsteigerlin
    • MrFer

      No most rá is lehet akkor feküdni a következő PL serleg begyűjtésére mr Mou. Kiörvendezte magát mindenki, szép munka, menjünk tovább.

    • Angus

      nincs ilyen buziság, hogy csak az tarthatja meg, aki már kétszer megnyerte, vagy mi a tök? különben vissza kell adni 1 év múlva, vagy valami hülyeség 😀

      • filozofi

        szerintem ez nem vándorkupa

        • Angus

          de volt valami ilyen, nem? 😀

          • lasi

            bele van gravírozva a nevünk, nem?

          • Achi

            Kihúzzák és aláragasztanak egy cetlit.

          • Angus

            jó, lehet csak álmodtam

  • mddnszksz

    biztosan volt már róla szó régebben, de hátha valaki lemaradt akit érdekel. kb. le van írva minden, részletesen az átigazolásokról, ügynökökről,fizetésekről és mezeladásokból befolyó összegekről.
    https://twitter.com/mulu83/status/869481566904430594

  • Pepoka

    Év csapata: Nah és ki van benne tőlünk? A jó öreg Vale 😀
    https://britannia.444.hu/2017/05/30/az-ev-csapata-premier-league-2016-17#comments

    • MrFer

      mekdír ki is kérte magának 😀 amúgy kár, hogy ezt a postot nem ő írta, így olyan visszafogott lett…

    • ketomika22

      elég meredek 😀

    • infinite_red

      Herrera nélkül ez is annyira vehető komolyan, mint a Neymar-fanunk vicceskedése.

  • Jr_to_Utd

    http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/pl-a-city-uj-szerzemenye-csupan-a-7-atigazolasi-top-10-2572007

    Hm, azt nézem, hogy Pogba árából (+ egy kis zsebpénz) elhozhattuk volna a De Bruyne + Bernardo párost is…. :S

    • filozofi

      meg nejmár huniort is

      • Jr_to_Utd

        nagy vétel volt Pogba, de ez a cikk és a difi az árak között nekem azt sugallja, hogy csak mi voltunk hajlandóak érte a piaci érték másfél szeresét fizetni.

        • filozofi

          jó, de szerintem sokan hajlandóak megfeledkezni róla, hogy Pogba egy brand, itt nem csak a játéktudást fizeted meg, hanem marketingértékkel együtt minden lófaszt, és a többi focistának közel sincs ekkora marketingértéke

          • Jr_to_Utd

            Igen, de ha már brand-nél tartunk, akkor miért vagyok ennyire Neymar Jr. ellenesek? (aki kb a legnagyobb brand ma)

          • filozofi

            én személy szerint azért mert rühellem neymart 😀

          • Jr_to_Utd

            ok, nem kell szeretni, de az biztos, hogy vele esélyünk lenne a BL címre (és a top5 re is akár! – de az mégsem biztos)

          • filozofi

            plusz egy neymarral ebbe a keretbe kizárt, hogy esélyünk lenne a BL a címre, de tegyük fel, hogy igen, viszont én akkor sem látnám itt szívesen, mint ahogy pl Messit se vagy Aguerot sem, vannak olyan focisták akiket egész egyszerűen nem akarok MU mezben látni bármennyi is legyen a hozzáadott értékük

          • Jr_to_Utd

            Azt mondom, hogy 1999-ben valid ez a meglátás. klubbhűség, filozofi, etc… viszont manapság csak a teljesitmény számít (meg persze a brand ahogy fent is beszéltük). Ez olyan mint mikor RvP-t leigazoltuk az évtizedes ellenségtől… Tehát azt mondom: jöjjön bárki, akivel jobb a csapat. Felőlem Diego Costa is jöhet, ha vele megnyerjük a BL-t, érted..

          • Giggser

            Tény, hogy annak idején RvP-t sem tudtam volna elképzelni nálunk, aztán mégis jó lett a vége. Nálam viszont Neymar egész más tészta, egyszerűen hányok tőle, már bocsánat. 😀

          • Jr_to_Utd

            Ne vedd személyeskedésnek, általánosságban igaz amit írok: Ezek a ‘hányok tőle’, meg ‘a mi csapatunkba aztán ilyen nem kell’ kommentek általában az első 10 meccs után megszünnek. Miután vert 5 gólt, meg kiosztott 10 gólpasszt aminek a fele forduló highlight.
            Számomra inkább talány az, hogy Martialban miért bízik még a blog nagytöbbsége!?

          • clacka

            Talán az első éve alapján? (Merthogy PL-beli bemutatkozásnak ilyen fiatalon ritka brutálisra sikerült…) A hányás megszűnéséről meg annyit, hogy pl. Diego Színészaljadék Costa nem tudna nekem annyi hurit és világ körüli álomutat fizetni, hogy ne rühelljem…

          • Jr_to_Utd

            Na erről beszélek. Hogy mióta Martial utoljára csúcsformában volt, eltelt mondjuk 15 hónap. Ezt ezen a szinten hogyan viseljük el?

          • clacka

            Úgy, hogy még baromi fiatal és hatalmas potenciál van benne – van, aminek érdemes és meg kell adni az esélyt:) Ehhez mondjuk Mourinhóba kicsit több pedagógusi vénát kéne belevuduzni…

          • Jr_to_Utd

            Hm. Viszont, ha tényleg jönnek a beigért bomba igazolások Griezmannal az élen, akkor sok sót nem fog megenni jövőre sem :S

          • Giggser

            Nem veszem személyeskedésnek, az én kommentem sem arra irányult, hogy a véleményedet lealacsonyítsam. 🙂 Amit meg írtál az lényegében teljesen igaz, és ez a legjobb eset ami történhet. Jelen esetben viszont el kell fogadni, hogy a mai futballban egy annyira gyökeresen más oldalt képvisel például Neymar, hogy a United szurkolók többsége nem akarja itt látni. Ha valamilyen véletlen során idekerülne, akkor már az első lépést megtenné, hogy megszeressék őt.
            Ez a szurkolás velejárója szerintem.

          • Balti

            RvP kifejezetten ennek az eklatáns példája. Ő Fergussonnal akart dolgozni!

          • Balti

            Nem Neymaron fog múlni egy BL-cím, ezt gondolom, azért sejted… Van ott még másik 10 kutyaütő. Szerintem ha Neymar bármilyen elvetemült ötlet és összeg hatására a Unitedbe igazolna, ugyanúgy köré kellene építeni a játékot (vagy legalább eltolni arra a súlypontot), mint anno CR7 esetében, mivel a potenciál megvan benne. A United idei játéka nem úgy nézett ki, mintha Jose megpróbálta volna felépíteni Neymar (vagy hozzá hasonló bárki) helyét. Sem Martial, sem Rashford nem volt abban a pozícióban széttolva labdákkal, a balszél egyébként is kvázi üres volt, nem volt hátulról támogatása. Nem ő a hiányzó láncszem. Amúgy utálom is.

          • MrFer
          • ketomika22

            mondjuk én szurkolóként nem arra szoktam verni, hogy mekkora brandet vettünk mekkora nagy összegekért.

          • Jr_to_Utd

            hát ezt ne nekem mond, nem én kezdtem a brandezést. Viszont van igazság Filozofi barátunk szavaiban. Hiába lettünk volna top5 csapat 2-3 30-40 millios játékossal, igazából kellett egy név aki köré fel lehet épiteni a United-et megint. Ázsiai turával meg mindennel együtt… Az emberek nem Bailly mezt fognak venni

          • ketomika22

            igen, csak filozofi a klub szempontjából mondta, Te meg azt, hogy miért nem tetszik nekünk

          • Jr_to_Utd

            !? dehogyis. Arrol beszélt, hogy azért került ennyibe mert vettünk vele egy brandet is. Akkor kérdem én: ha Neymar nem szimpatikus, mint ember, viszont nyilvánvalóan a játéktudása és hasznossága vitán felül áll, akkor ugyanezen elv alapján vele mi a probléma!? Pogba jó brand, Neymar rossz brand?

          • Roland

            nekem különösebb bajom nincs nejmárral, de nem tudom meddig bírná az angol bajnokságban, itt próbálna meg fetrengeni, következő támadásnál felrúgnák a holdra

          • Pite

            @filozofi1:disqus azért tartasz itt az életben, mert ilyen barátaid vannak, mint ketomika meg jr2united

    • Roland

      Bebé árából meg vehettünk volna 2 Zidane-t is a Bordeaux-ból, hihetetlen

    • fella

      Vagy neymar jobb lábát

      • Jr_to_Utd

        Ha az adómentesen vesszük, szerintem kijön a bal is. Igazából az zavar, hogy nem éreztem Pogbán, hogy megszolgállta volna ezt az összeget. Értem a Brandet meg minden, de összehasonlitva a cikkben lévő számokal, vagy mondjuk Kantéval aki 1/3-ad annyiba került és megnyerte a PL-t a Chelsenek, nekem egy picit soknak tűnik.

        • fella

          kantéval kapcsolatban a hazai 2-0-on rávilágítottunk valami nagyon fontosra, ami az arsenalnak fa-kupát ért: kibaszott jó melós, de nem kiemelkedően jó focista. ha odaadod neki a labdát, akkor bár el nem passzolja magát, sokra nem is megy vele, amivel az egész chelsea-t ki lehet kb. kapcsolni.

          nekem százszor inkább pogba, mint kante, de sajnos komolytalan vagyok 🙁

          • Jr_to_Utd

            tehát ha nekem 100x inkább Jr. mint Pogba, akkor 10.000x inkább Jr. mint Kanté? :O

          • fella

            te tuti az akadémia levelező tagja vagy civilben

          • Jr_to_Utd

            edit pls. a ‘Puskás’-t kihagytad!

          • Jr_to_Utd

            Hm, érdemes utánaszámolni itt még valaminek: ugyebár Kantéról azt nyilatkozta egy hozzáértő, hogy ‘olyan mintha 3 ember helyett játszana’. Ha ő 30 misi volt, akkor tulképp egy Pogba árából vehettünk volna 3 Kantét, aki igazából 9 DMC? Jeeezus :O Lehet jelentkezek a Utd backofficeba.

          • fella

            vagy erőforrás-miniszternek a kormányba

          • Roland

            jó nagy lúzer lehet az a csapat, akinek 1 ilyen gólt tud lőni
            ja, hogy idén minden gólját nekünk lőtte

          • fella

            eh

          • clacka

            Kante borzasztóan jól tudná tehermentesíteni Pogbát, ezt az összevetésedet nem is értem…

          • reelbeba

            Kantét Herrerával kell összehasonlítani, hamár

          • Jr_to_Utd

            de már nem sokáig, mert megy a Barcába

          • Pite

            de akkor Istenemre esküszöm, hogy te is mész a Barca blogra. 😀

          • Jr_to_Utd

            SOHA! Amíg le nem igazoljuk Neymart, maradok!

          • fella

            szerette az angol sajtó a pogba – kante összehasonítást is, arra meg a fenti finom pogba-kritikára írtam, hogy kantéval bár kvázi vett egy bajnoki címet a chelsea, nekem nobrainer, hogy így is a sokkal drágább pogbáért mentem volna.

            a kante – herrera kérdés bob szakterülete

          • Pite

            khm.

    • Kicsirio

      ajj tudom hogy csak trollkodsz de ne haragudj muszáj ezt vkinek kimondani: rohadtul idegesítő vagy! 😀

      • Jr_to_Utd

        Nem, nem trollkodok. Hihetetlen, hogy egy normális vitainditó topikot nem lehet posztolni ennek a feltételezése nélkül.

        • Kicsirio

          Általánosságban írtam nem feltétlenül erre a posztra..

  • lasi

    OFF: Spalletti lelépett a Rómától. Ezt most nem igazán értem, hogy miért.

    • crpa7

      mert minden fontos meccsüket elvesztették a szezonban.

      • lasi

        taknyosra szopatták a Juvét otthon

        • crpa7

          és annak a meccsnke mekkora tétje volt már ? nulla

          • lasi

            Róma szempontból sok. Például így nem kell selejtezni a bl-ben.

          • crpa7

            nyílván, de juve szempontból kérdezem
            a juvénak tök 8 volt az a meccs és így nyert a roma

          • lasi

            tény, hogy a Juve így is, úgy is bajnok lett volna. mondjuk egy mostani United még azt is x-re hozta volna :))

          • crpa7

            na ez az…borítékolható volt, h megy spaletti
            meg azért 87 ponttal 2.-nak lenni is művészet

          • lasi

            Igen, de azt a Juve-t nem fogja meg senki. Ha a Róma nyert volna még egy-két meccset, akkor a Juve is úgy állt volna hozzá.

          • crpa7

            persze egyértelmű…meg szerintem ez a 2. hely sem egy rossz eredmény a romától bár gondolom azért túlzottan nem elégedettek vele
            itt a hangsúly azon volt, h a lazio,porto,lyon, szezont leginkább eldöntő párharcokat mind elvesztette a roma

          • lasi

            igen. ezzel egyetértek.

    • EZS

      Rossi lemondott szombaton, Spalletti ma… jön a Honvédhoz! 😀

      • crpa7

        Rossi meg megy a Rómához

        • Roland

          szerintem marad a Yamahanál

    • Pásztor László

      Elvileg lenyilatkozta a szezon kezdetekor, hogy ha nem nyer semmit a csapat, akkor lemond. Azt suttogják, hogy megy az Interbe.

    • fella

      Miután kirakta Tottit ez nagyon kedves

  • reelbeba

    Rose helyében én maradnék a spursnél. Legalább még egy jó szezont le kéne tolnia ott szerintem

    • crpa7

      én annyira nem vágom, h mennyire jó rose, de egy balbekk mindenképp kell majd

      • MUfurc

        Rose parádés (már amikor nem sérült az viszont ritka sajnos)

        • lasi

          Akkor a sérülékeny Shaw helyére hozunk egy sérülékeny Rose-t. Faxa!

          • MUfurc

            Annyira talán nem sérülékeny mint Shaw, meg szerintem ügyesebb atletikusabb is nála. Ha egészséges mindkettő és én vagyok a CSK a grundon akkor nekem Rose kéne a csapatomba

          • MUfurc

            Ránézve mégis van olyan sérülékeny 🙁
            elmúlt három évben nagyjából 50meccset hagyott ki sérüls miatt

        • Pite

          ezt hány lánytól hallottam már Deák terén. “ez a rozé parádés”

  • crpa7
    • fociclub.hu
      minden nap tanul valamit az ember

      • crpa7

        :DDD
        jó bocsi, fb-n láttam a hírt, gondoltam megosztom

      • crpa7
        • ugyanazt a szemetet hivatkozza ez is

          • crpa7

            tudom 😀
            de te a fociclub.hu-ról való linkelést nehezményezted 🙂

          • igazából nem, de má lusta vagyok ilyeneken szenvedni

          • crpa7

            nekem a ” fociclub. hu, minden nap tanul valamit az ember” commentetből az jött le, hogy elég nagy hülye vagyok, h erről az oldalról linkelek. Am. én sem ismerem ezt azoldalt, csak itt olvastam ezt a hírt és gondoltam bedobom ide, de legközelebb 1000-szer meggondolom honnan linkelek.
            És nekem sincs kedvem ilyeneken huzavonázi szval. hagyjuk is.:)

          • sallark

            Én régebben írtam oda, szóval az ott dolgozó emberek nagy részét ismerem. Lelkiismeretesen végzik a munkájukat, a lehetőségükhöz képest igényes munkát adnak ki a kezükből (értem ezt úgy, hogy ők nyilván nem tudnak olyan infókhoz jutni, mint a Sky Sports pl.). A pletyka meg ilyen, miután nekik ez pénzkereseti forrás, ezért érdekük, hogy sokan elolvassák, a pletykára meg ugrik az egyszerű szurkoló.

      • sallark

        Igazából teljesen korrekten van megírva ez a cikk.

    • The Shaw Show

      szegény Shaw…:(

  • Angus

    Silvestre-ről mi az általános vélemény? Most látom, hogy jön ő is a Carrick-meccsre, de amennyi szezont itt lehúzott, ahhoz képest soha nem esik róla szó. Nyilván nem véletlen… 😀

    • The Shaw Show

      még csak 39, PL tapasztalat, 20 misi alatt vinném

  • Pite

    Követi valaki rajtam kívül klubszinten a Vízilabdát? A Fradi lett a klubcsapatok Real Madridja. Beszarás milyen 7 játékost igazoltak idén a 14 fős keretbe.

    • stanley

      Oszt reméljük ennek majd valami eredménye is lesz.

      • stanley

        Egyébként, ha annyit költenénk az egészségügyre és az oktatásra, mint a sportra, ez egy nagyon fasza ország lesz lenne. De hát a stadion is egészségügyi intézmény!

        • Asimov

          Ebbe azért nem vagyok biztos. Tényleg rengeteget költünk sportra, de hol van ez az egészségügy évi 700-800 milliárdos költségvetéséhez? Meg amúgy elég lehangoló volt pl a bajnoki döntőt egy olyan omladozó valamiben nézni mint a bozsik “stadion”

          • MuriÁgnes

            Inkabb nezek bajnoki dontot egy omladozo szarban, minthogy az eletmento operalasomat egy omladozo szarban tartsak.

          • Asimov

            Nyilván

          • Asimov

            Csak azt akarom mondani hogy szerintem nem sokat érzékelnénk abbol ha az egészségügy kapná a sportra szánt pénzeket. Valamivel talán jobb lenne

          • Csinibob

            a TAO pénzekkel ez már irtózatos összeg lenne

          • Asimov

            Szerintem a tao pénz nem állami pénz de majd kijavít valaki aki ért is hozzá

          • Csinibob

            a tao az egy adófajta, amit elkölthetsz a kedvenc csapatodra. ez gyakorlatilag nem szól másról, minthogy az állami bevételt te, mint cég elköltheted a sportra. hadd, ne részletezzem, hogy lesznek ebből kit managerek a csapatoknál és egyéb ostobaságok. a lényeg az, hogy ez mehetne pl. kórházra is.

          • Pite
          • Asimov

            Ok

          • Balazs Simon

            A GDP arányos egészségügyi kiadásokat érdémes megnézni.
            Sajnos a V4-ek közül ebben mi vagyunk a legrosszabbak. S ha még hozzávesdzük azt is, hogy ebből csak 65% állami, a maradék 35% saját zsebből finanszírozott kiadás, akkor pláne rossz a kép. Merthátugye te ezért már egyszer fizettél a bérjárulékoddal.
            Illetve, azt azért még érdemes tudni,hogy anno, mikor az eü. intézmények finanszítozását kikalkulálta az OEP nem kalkulált az amortizációval. Tehát az épületek állagromlásának költségeit nem finanszírozza az OEP/NEAK.

          • stanley

            Szerintem csak pár száz milliárd elment a stadionokra, a TAO-t meg hagyjuk is. És ez csak a foci. A 140 milliárdos Dagály is ott van a listán és akkor még sorolhatnám.

          • Asimov

            Nem azt mondom hogy nincs igazad mert igazad van. A puskas is majdnem 200 milliard. De ezek egyszeri (rengeteg) kiadasok. De az egeszsegugy az konstans evi 700 milliard es ahhoz hogy erezhetoen jobb legyen fel kene tornaszni kb a duplajara. Na ehhez kepest nem sok a sportra szant penz. SZERINTEM

          • ketomika22

            az a baj, hogy a sportba fektetett pénz az életben nem térül meg, ergó pénzszórás.nyilván hatalmasak az egészségügyi költségek és nehéz összevetni az egyszeri “sportkiadásokkal”, csak rendkívül bosszantó amikor tényleg pénzszórás van, miközben kórházakban alig van orvos, mert senki nem hajlandó ennyiért dolgozni. régi elavult felszerelések vannak, előfordul, hogy alapdolgokat (pl. géz) a betegnek kell magával vinni. arról pedig ne is beszéljünk, hogy a régi omladozó és rohadó állapotú épületekben meg milyen nagyon durva fertőzések baktériumok vannak. (sajnos mind a két nagypapám életének utolsó szakaszát [amit kb. úgy kell érteni, hogy amikor már csak az volt a kérdés, hogy mikor megy el.], egy kórházba kerüléssel kezdték, majd onnan sosem kerültek ki megfelelő állapotban és onnan már csak a lefelé volt.)

            fontos egyébként, hogy az sem megoldás, hogy stadionok helyett kórházat építünk, mert attól még nem lesz jobb az ellátás, nem lesznek kórszerűbbek a gépek, nem fog több ápoló és orvos dolgozni a kórházakban. rendszer szintű problémák vannak, pl. hogy ne kelljen valakinek törött lábbal 1 órát várni a mentőre… ezeket kellene megoldani, ezt pedig csak nagy pénz invesztálással lehet.

          • filozofi

            az egészségügyet nem lehet a sporttal hasonlítani, az egy pénznyelő, eübe bármennyit rakhatsz, mindig több fog kelleni

          • Pite

            Ráadásul a Dagály nagy részét vissza fogják bontani a VB után, ami szintén pluszköltség :DD

      • Pite

        A Szolnok BL-t nyert hasonló pénzből. A Varga-Varga-Manhercz-Vámos-Mitrovics-Nikics-Jaksics-Madaras sorral az OSC-t és az Egert tuti átlépik, a Szolnokot meg akkor, ha nem sikerül minőséget hozni a távozók helyére. Első körben Bátori jó igazolás oda, de kelleni fog Dumi helyett valami értelmes átlövő, az meg nem nagyon van a piacon, esetleg Genidouniast lenne érdemes elhozni az Olympiacosból, de az meg egy gecidrága kör lenne, szóval izgi lesz az uborkaszezon itt is. 😀

        • crpa7

          most néztem, hogy a Szolnokban folytatja: Bátori,Zalánki és Milos Cuk

          • Pite

            Zalanki es Cuk hivatalos? Csak pletykaszinten hallottam eddig, es a neten sem talaltam semmit.

          • crpa7

            én Cseh Sanyitól tudom 🙂
            http://www.digisport.hu/news/26700
            + itt az is kiderül, hogy Crousillat is otthagyta a Szolnokot mondjuk ő talán nem akkora veszteség

          • Pite

            Ááá, mert Bátorit már bejelentették, Zalánki és Cuk volt nekem most új, hogy hivatalos. Crousillat-ért kár, ügyes gyerek, de a másik két távozó nagyobb érvágás az tuti.

          • crpa7

            Igen,igen azért egy ereje teljében lévő Vámos-Varga Dumi párost nem nagyon lehet pótolni. Ahogy az interjúban mondja Cseh, ő is tudja, hogy Bátori meg Zalánki még nem az a szint, de bízik benne, hogy fel nőnek a feladathoz. Mondjuk személy szerint (és simán lehet, hogy én látom rosszul) én Zalánkiban eddig nem annyira látom az X-et. Ügyes gerek , de valahogy nekem ő semmi extra. Bátori viszont annál inkább, ő nagyon jó lesz. És azért ha az említett 3 távozón kívül más távozók nem lesznek , akkor azért nem kell aggódnia jövőre sem a Szolnoknak.

          • Pite

            Hát szerintem azért bőven a legjobb magyar fiatalok közé tartoznak mindketten, még úgy is, hogy közelebb vannak a 25-höz (Bátori főleg), mint a 20-hoz. Egy jó edző alatt, egy jó csapatban, bőven világklasszisok lehetnek. No talán nem Varga-Prlainovics-Filipovics szintűek, de azért egy szoros második vonal szintjére (Gennidounias-Alekszics-Cuckovic-Figlioli-Paskovic-Nora-Garcia..stb.) simán odaérhetnek mindketten (Bátori talán már ott is van).

    • crpa7

      nagyon brutál…most még jobban sajnálom, hogy jövőre nem lesznek BL-ben

      • Pite

        Jó lesz ez idén az Európa kupában, hogy összeérjen a csapat. Jövőre viszont muszáj elmenni a BL-ig, mert ez bőven győzelemre esélyes csapat. Az meg külön öröm, hogy a magyar és a szerb csapat legnagyobb tehetségei egy csapatban játszanak majd együtt. (Manhercz ill. Jaksics). Meghát így jelenleg a szerb válogatott 8/13 része a magyar élcsapatokban játszik 😀

        • MuriÁgnes

          “Jo lesz ez iden az Europa Ligaban, hogy osszeerjen a csapat. Jovore viszont muszaj elmenni a BL-ig, mert ez boven gyozelemre eselyes csapat. Az meg kulon orom, hogy a vilag legnagyobb tehetsegei egy csapatban jatszanak majd egyutt.” – Szarzen Venger, 2017.

        • RedMark

          Krisztiant regota ismerem, neki kulon szoritok

        • crpa7

          jó persze lehet, csak pl. hallgattam interjút Varga Dumival és mondta, hogy döntenie kellett magánélet ( Pesten akar lakni a családjával= fradi) és a karrier (Szolnok) között, bár azért rávilágítottak, hogy a fradival is építheti tovább a karierjét. Tehát azért egy Varga Dénes, már nem lesz fiatalabb és azért neki tuti kurvára fog hiányozni a BL most minimum egy évig (élőben láttam a hétvégei győzelmüket :)).
          De am. ja igazad van. Eddig is a legerősebb volt a magyar bajnokság a világon, ezzel most végképp az lett: OSC, Eger, Szolnok, Fradi…és ebből a 4-ből is a Fradi lehet a legerősebb. Lehet majd végre megint igazán színvonalas klub vizilabda meccsekre járni Pesten is 🙂

          • Pite

            OSC-t eppen szetraboljak, szoval ok inkabb a Miskolc-Vasas-Honved vonallal lehetnek versenyben a 4. Helyert varhatoan.

            En is kint voltam vegig a final6-en :))

          • crpa7

            Igen, ezt még akkor írtam amikor még nem tudtam, hogy Bátori és Zalánki otthagyja őket. Így azért valóban jóval gyengébb lesz az OSC és a 4. helyért mehetnek majd. Mondjuk Bl selejtezőben indulhatnak még kövi szezonban, nem?

          • crpa7

            am. meg nagyon nagy élmény volt ez a final6, főleg így, hogy a Szolnok győzedelmeskedni tudott
            én a tavalyin meg az idein is kint voltam végig. Jövőre már nem nálunk lesz, ugye?

          • Pite

            Én is voltam idén és tavaly is és szerintem jövőre is megyek. 3 nap nyaralás belefér Genovában/Hannoverben. Nem tudom melyikben lesz, de most ők kapták meg 4 évre (2-2), csak az nem hivatalos még, hogy milyen leosztásban.

          • crpa7

            Értem. Hát én nem hiszem, hogy bevállalom majd, bár nagyon jó lenne. Meg legjobb számításaim szerint mostmár mindenképp egy Recco győzelem fog jönni, arra meg nem vagyok annyira kiváncsi 🙂

    • Pite

      Jó lesz ez idén az Európa kupában, hogy összeérjen a csapat. Jövőre viszont muszáj elmenni a BL-ig, mert ez bőven győzelemre esélyes csapat. Az meg külön öröm, hogy a magyar és a szerb csapat legnagyobb tehetségei egy csapatban játszanak majd együtt. (Manhercz ill. Jaksics). Meghát így jelenleg a szerb válogatott 8/13 része a magyar élcsapatokban játszik 😀

  • stanley

    “A portugál középpályás ezt megelőzően 2015 decemberében, a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen talált be a „farkasok” színeiben. Azóta 538 nap telt el (0–1).” :DDD

    • stanley

      Legalább tudjuk mikor volt a legendás csere. 😀

    • Angus

      Laja szerintem megtette tippszmikszen a Braunschweiget. 😀

  • Achi

    Durva lesz ez a nyár a blogon már látom. Keményebb összecsapások vannak most, mint amikor kikaptunk egy rangadón. Felállt már vagy hat különböző kezdő 11, leigazoltunk minden bulvár játékost, megnyerünk 3 kupát és kirúgtuk Mourinhot, de még F1 bloggá is alakultunk. Kurva jó! Mi lesz itt még 😀

    • Alberti Róbert

      Az uborkaszezon alatt bármi bennevan 😀

    • Asimov

      Felállt helyett Fellát olvastam.

      • Achi

        Van akinek felállt van, akinek meg Fellállt.

      • Shadedweller

        Úgyszintén! Ezt hívja a pszichológia primingnak. 🙂

    • EZS

      sokkal súlyosabb dolog történt egy rangadó elvesztésénél. Nyertünk valamit!

      • Fish08

        Elég lesz. 🙂

    • Angus

      Imádom én is, ma is nyerítettem párat. Meg azon a furulyás Arsenalos BL-himnuszon, amit csak ma láttam… visítottam a sarokban.

      Ez az uborkaszezon dolog azért is jó, mert tényleg lesz végre kovászos ubi, meg mert a fáradtság meg a nulla meccs lefáraszt minket is, és ilyenek születnek. 😀

  • Freeezer89

    köszönöm hölgyek, urak! a mai feed igazán szórakoztatóra sikeredett, minden munkában megfáradt lélek nevében megköszönném 😀 olyan volt mint egy jó barátok közt rész, minden fordulatával

    • filozofi

      mint egy pumpedék rész :DD

    • Roland

      csak senki nem húzta meg Zsófit

      • mddnszksz

        másik Zsófi éri? mert ha igen akkor ki lehet pipálni

  • truedevil

    hát ez nagyon súlyos

    • Csinibob

      hang nélkül belepörgetve annyi jött le, hogy ki van gyúrva, és a mez alig látszik

      • truedevil

        a dumájára utaltam, én nem is bírtam végignézni 😀

        de a mez legalább jó lesz

    • stanley

      Jó mez lesz ez amúgy.

  • crpa7

    kis OFF: Valverde hivatalos.

    • stanley

      Nem ismerem, de mit várnak ettől az embertől? Szerintem ez egy ballépés.
      Vilanova jó edző, Tata rossz edző, Enrique jó edző, Valverde rossz edző. Van gond ott is.

      • truedevil

        bilbaonál tevékenykedett, amennyire ismerem a spanyol focit, nem tartják ott rossz mesternek, ő volt ander edzője annak idején

        fel is erősödtek emiatt a pletykák, hogy vinné herrerát a barcába

        • Asimov

          a pöcsömet vigye a bárszába de ne herrerát. az a baj, hogy egy spanyol (baszk) nehezen tud nemet mondani egy reálbarcának. Amit azért meg is értek

          • truedevil

            herrerával kapcsolatban én nyugodt vagyok, szinte biztosra veszem, hogy minimum 3 évet lehúz még itt

          • Asimov

            én azért nem vagyok ebben olyan biztos. imádja a unitedet ez egyértelmű, de egy spanyolnak játszani egy reálban vagy egy bárszában a csúcs. ráadásul azért még mindig jóval komolyabb esélye van ott komolyabb kupákat nyerni mint itt. már amennyire komolyan lehet venni egy laligát
            edit: kicsit sok lett a komoly

          • stanley

            Ez a Barca lassan újjáépítésre vár. Én tuti nem mennék most oda.
            De amúgy a Madridnál is hasonló lehet a helyzet. James lelép, Bale formán kívül, CR öregszik, Pepe is. Ott se vastag a keret. Ilyen évek után törvényszerű a visszaesés.

          • Asimov

            szerinted a mai hesteg generáció mennyire gondol bele az ilyen szakmai dolgokba? szerintem 10 focistából 9 egyből igent mond a reálbarszának. nagyon kevesen építik tudatosan a pályafutásukat.

          • EZS

            bezony

          • Csinibob

            Ander maradni fog, ő éli az álmát, ebben a szempontból ő a 99-es csapathoz hasonló mentalitású ember.

          • az a baj, a real is elkezdett már éssze dolgozni. összeszedik szépen a kis fiatal spanyol csikókat, akikre aztán lehet igazolgatni a sztárokat

          • Pásztor László

            Azért sokat számít a dologban, hogy alapvetően Ander baszk, azoknak meg nem álma annyira a katalán nemzet jelképében játszani, plusz ő is elmondta jó párszor, hogy úgy tervezi innen majd max a gyerekkori klubjába menne játszani, az pedig a Zaragoza.

            Arról nem is beszélve, hogy szegény Ander a mentalitását tekintve ki lenne utálva a színészbuzik csapatából, túlságosna őszinte focista.

          • Asimov

            legyen igazad. utálnám Andert más mezben látni

      • Pite

        Herrerát és Verattit a középpályára

  • crpa7

    Nincs energiám visszagörgetni a commenteket. Arról volt szó, hogy papa hosszabítani fog a szarzénálnál?

    • MuriÁgnes

      Jovore tol majd egy CS, ligakupa, EL kombot!!!!

      • Asimov

        Wenger egy tripla után kapna egy szobrot plusz egy olyan szerződést hogy halála után is ő maradhasson az edző

    • MrFer

      Volt

  • stanley

    “Első nyári érkezőnk a ” Török Dybala ” ?
    Cengiz Ünder: A 19 éves középpályás, aki a Başakşehir csapatában játszik, a Manchester United és a Spurs versenyzett érte,és mi jöttünk ki belőle győztesen.8 millió fontért érkezik(?)
    Szerintetek?”

    Ezt csak most tudtam meg. 😀 Látjátok, vannak, akiket nem veszünk meg. 😀

    • Pite

      De ő csak az Ünder-21-ben fog játszani :DD

      • MuriÁgnes

        Hat ez nagyon fajt. Mindjart elTOROK valamit.

        • FabianCancellara

          kezdő janicsárok az amatörök

          Am: úgy kellene igazolni, hogy a scoutjaink a Spurs scoutjait scoutolják, hogy kiket scoutoltak, és akiket meg akarnak venni, azokra mi csapunk le hamarabb.

        • EZS

          mélytörök?

          • lasi

            akartam írni én is, csak nem stimmel ehhez a kommenthez 🙁

          • EZS

            az engem sose zavart! 😀 Nem kellenek a gátlások!

          • lasi

            :DDD

          • MuriÁgnes

            Errol az a deep-fried turkey jutott az eszembe, amit az egyik ismerosom csinalt. Halaadas alkalmabol a leheto leglustabb pulykaetelt akarta elkesziteni. Vett egy fagyasztott pulykat, bedobta egy nagy fritozbe (deep-fryer magyarul?). Csak azzal nem szamolt, hogy a fagyott pulyka melegedes kozben nagyobb lesz. Kepzelheted az eredmenyt.
            #Bombakonyha
            #FozzelTeisAgival

      • FabianCancellara

        *Ander

      • Freeezer89

        napi egy agymenés legyen eleg plíz 😀 ezt még pont élveztem

    • SAMCRO

      még anno kinyitottam a gyereket ultimate teamben, ez egy jel lehet akkor 😀

    • Captain Mike

      ebben a hírben az a legnagyobb pozitívum, hogy a spurs is scoutolta 😀 Woody spórolt most nekünk pár 10 millát

    • Csumpitáz Béla

      a Sky szerint a Spurshöz megy

    • Rio

      Én az ünder18-at szeretem

      Edit: picsaba hogy votma

    • The Shaw Show

      ünderítő

  • Roleee_#JoseOUT

    szegény Moyesit meg átvágták ezzel a barca kispaddal :/

  • peety

    off.

    tudom-tudom votma meg minden, de ezt megeri meg egyszer megnezni, ez az erzelem cunami egyszeruen gyonyoru, hihetetlen latvany!
    https://www.facebook.com/officialasroma/videos/1399428543451289/

    • Angus

      én is így néztem ki, amikor Fergie búcsúzott

      • stanley

        Áh, azt nem lehet felfogni.

      • peety

        sírtam , mint egy kisgyerek

        • Angus

          dettó, de közben fülig ért a szám 🙂

          • peety

            ott megszakadt bennem valami 🙁

    • FabianCancellara

      ment a kivetítőn a Titanic, nagy ügy

  • crpa7

    huddersfield jutott fel

    • Roleee_#JoseOUT

      pedig nagyon drukkoltam Staméknak meg a fiataloknak 🙁

      • beabeatbob

        Fiataloknak? :O

        • crpa7

          szerintem al-Habszira gondolhatott

        • Pite

          Blackettnek

    • Angus

      bazmeg ezt akartam megnézni este

      • Angus

        aha, 4-kor kezdődött

        • Angus

          hülye angolok

          • crpa7

            angol hülyék

    • Rio

      Tizenegyesekkel. Nagyon durva.

    • mddnszksz

      mostmár legalább jövőre lesz egy tehetséges német edző is a PL-ben

  • Schweinsteigerlin

    Ma Terryvel (all star) es Silvestrevel egeszult ki a Carrick test.

    • SAMCRO

      az öreg JT befért volna mondjuk a másik csapatba is ( ͡° ͜ʖ ͡°)

  • Csinibob

    Amúgy az a fella-elmélet nagyom szép a 4411-ről, igaz, az ugyanúgy nem oldaná meg a Pogba kérdést, de legalább 2 klasszikus szélsőt is igazolnunk kellene, ugyanis klasszikus jobbszélsőnk sincs ehhez.

    Azt meg nem gondolhatja senki, hogy egy Stoke Citynél komolyabb csapat nekimegy a Young (winger), Valencia (fb) jobbszéllel a bajnokságnak.

    • fella

      1) úgy csinálsz, mintha pogba nem kétemberes középpályában tengette volna itt az akadémiai éveit, vagy amúgy nem ott lett volna a leghatékonyabb ebben a szezonban
      2) perisic szükséges rossz lenne balra, hogy meglegyen a balansz, mert elég nyilvánvaló, hogy jobb oldalon ebben a rendszerben is megmaradna az, hogy a szélső befelé, valencia meg felfelé játszik. tehát lenne helye matának/mikinek jobbról szervezni.

      de tőlem amúgy nyugodtan nézhetsz hülyének, leszarom

      • Csinibob

        1) 2 emberes kp-n szar volt, max. a kicsik ellen nyomta elfogadhatóan néha
        2) ebben a rendszerben láthattad a Leicester ellen mennyire nem megy Mickynek, sőt, az EL-hez hasonlóan túl mélyen játszana. –> Vagyis ehhez tényleg nincs megfelelő emberünk.

        Csak ne védd az abszolút faszságot, mert már a Park-Perisic párhuzam is kemény volt.

        • Csinibob

          Nem tudom túltenni magam azon, hogy képes lenne playmakereket kizavarni 442-ben a szélre. :///

        • reelbeba

          Az úgy volt, hogy amikor hozé eladta sníderlint és svejnit, akkor fella kitalálta, hogy azért, mert pogba 4-2-3-1 ben jó. Azóta ez _tény_, ha nem tudnád. Nyilván, az Univerzum Legfontosabb Meccsein is 3 kápéval játszunk, de ez is csak egy olyan hülye side story, ne tulajdoníts neki jelentöséget

          • fella

            keresem az összefüggést pogba posztja és az el döntő között, de nem találom sajnesz

          • ott is pogba, fella, herrera trióval játszottunk. szerintem erre utalt a kolléga

          • fella

            ezt összeraktam, de az ajax elleni felállást ezer és egy dolog indukálhatta, ami nem pogba posztja. én meg erre utaltam

          • reelbeba

            is, nyilván nem egy meccsröl beszélek. A bohóckupa döntön is 45 percet vállalt be úgy a mester, hogy pogger a Legjobb Posztján játszott

          • reelbeba

            Meg kábé az összes olyan meccsen, ami számit, erre utalt a többesszám

          • fella

            pogba jó 4231-ben =/= a csapat jó 4231-ben

          • reelbeba

            ja értem. you mean adjuk el?

          • reelbeba

            50-60 millát kapnánk érte szerintem

          • fella

            elérted, amit szerettél volna: nincs kedvem válaszolni. pusza

      • mrmojo

        amennyiben lenne egy perisic a balszélen, és ugyanúgy valencia futkosna egyedül jobbon mert behúzódna a jobbszélső(ezzel magunknak szűktve a területet, az ellenfél köszöni szépen), akkor tulajdonképpen kurvára ugyanott tartunk minőségben mint eddig. vagy ez is a josé masterplan része?

      • reelbeba

        Az a vicces, hogy megint beálltál úgy a perisics igazolás mögé, és úgy gyártasz elméleteket, vagy változtatod meg a véleményedet óránként, hogy még nem is biztos a transzfer sem, hát még a többi. Persze ha szarban hagy a föni, azt is megmagyarázod majd. Ha egy 170 centis latin jön, ahhoz is írsz majd 200 kommentnyi magyarázatot. Oké. De talán vágod, hogy miért nem vesz téged itt senki komolyan. Ami nem is baj, ha te sem veszed magad komolyan. Végülis szórakozni járunk ide

        • fella

          Te ma nagyon megaszondod, osztályfőnök bácsi!

          • fella

            mármint tőlem az uborkaszezont tölthetjük azzal, hogy beleállunk egymásba századszor meg ezredszer is, csak ezeket a köröket már sztem elégszer lefutottuk, pontosan tudod, hogy vannak gyengeségeim.

            mondjuk plusz egy minusz egy édes mindegy, én jól szórakozom 😉

          • reelbeba

            mi is jól szórakozunk rajtad, pont ezt mondom. Szal, everybody’s happy, szuper

          • fella

            fulllll félreérettem a fentit akkor, aszittem betelt a pohár és megrendszabályozásra került sor, de ezek szerint te csak így szeretsz, no problemo

        • mucus

          és mi lenne mondjuk ha nem kezdenél személyeskedni meg sértegetni mást egy kikúrt blogon?

          • reelbeba

            megjöttél fikusz? Szeretnél valamit érdemben is hozzászólni esetleg?

        • György Márk

          Mondjuk pogba tényleg a 3 fős kp-n éli csak igazán.

      • Pite

        De Pogba a 3 fos kozeppalyan volt a legjobb, amikor o jatszott a bal oldalan a haromnak 😀

  • Giggser

    Ed mekkora egy naplopó, pár nappal az utolsó meccs után még csak pletykák vannak. Semmi konkrétum.. Ennyire olvashatatlan Mourinho kézírása, vagy mi? Eredményeket várok!

  • fella

    https://twitter.com/migueldelaney/status/869209211179282433

    Martial nem eladó, de ha valaki nagyon sokat adna érte viheti a tájékozott úriember szerint

    • reelbeba

      ‘A Perisic-Griezmann duó leigazolása éppen azt prognosztizálja, hogy a középcsatár posztját házon belül kívánja megoldani a két csokival, ennek szerintem örülni kéne.’

      • reelbeba

        örülünk vincent

      • fella

        Azt írja, hogy nem akarja eladni, de nem érinthetetlen, ebben nincs semmi ‘meglepö’

        • reelbeba

          Számomra nincs, legfeljebb számodra, aki öt kommenttel lejjebb lelkendezett azon, hogy házon belül megoldjuk a csatárkérdést Martiallal

          • fella

            és a véleményem nem is változott. szvsz az a terv, hogy ő és rasi a csatárok, de ha valaki bankot robbant marciért (ezt nehezen tudom elképzelni), akkor nézünk mást a helyére/nem nézünk senkit

    • fella

      az még nem is vót, hogy azért akarják eladni, hogy finanszírozzák belőle (ffp-szempontból megengedhessék maguknak) james vagy di maria leigazolását 😀

      rég vettük már meg di mariat, épp ideje volt

    • ezt a zembert inkább hanyagold, ő egy pénisz

  • RedMark

    Kicsit le vagyok maradva munka miatt a feedben, szoval lenne valaki oly kedves, hogy az ubiszezon tegnapi es mai neveit osszedobja nekem replyban?:D persze perisicen kivul, mert ahhoz tekernem se kellett 😀 elore is koszi

    • Rio

      Gaitán, Sneijder, Garay!

      • AlgériaiIbra

        Ramos, Hummels, Müller.

  • AlgériaiIbra

    Fogadalom: Ha megvesszük 40 millió Eurónál többért Perisicet, akkor onnantól kezdve a nickem és képem is Rettegett Iván lesz! (Amúgy tuti nem jön és maradok Algériai 😀 ) Viccen kívűl, az még nem került elő, hogy a tag teljesen kétlábas… egy ilyen figura nagyon is jól jönne a squadba sztem.(persze nem 40M-ért)

    • Harrari Ezra

      Ivan the Terrible, angolul jobban visszaadja akkor a transzfer hangulatát

  • Pite

    Ha Conte is elkezd Perisic után szaglászni és a Chelsea is beszáll a versenybe, akkor mi lesz itt a fikázó haterekkel? Mibe fognak kapaszkodni? :OOO

    • Golf

      A strandkorlátba. 🙂

      • filozofi

        jaj de jó is lenne már strandolni egyet

      • Pite

        De hát abba már Körte kapaszkodik

    • fella

      Szaglaszik, de emberünk mar set his heart on José

    • úgy érzed, egy fella nem elég ide?

      • MrFer

        :DDDDD

      • fella

        a babérjaimra tör

        • Angus

          a bobérjaidra

    • Pepoka

      ne gondold már túl 😀 Conte leigazolja geci jó spíler lesz és menni fog a fikázás h Jose jól elbaszta ezt is 😀 #CONTEo

      • Rio

        José mindegy, mit csinál, mindent elbasz, nem tudtad? 🙂

      • Pite

        En csak a trollokat etetem 😀

    • Csinibob

      Odaviszi wingback cserenek, máshova úgysem férne be. Csak történne így!

    • Chestcontrol

      hat pl felolem viheti conte nem fogok a konyhakesbe dölni. te akarod annyira

  • fella
  • GENERATI


    hogy ne csak vakon vitatkozzunk 😀 amúgy én 1.5 perc után beletekertem a driblijeibe (6,45től már a gólok vannak! 😀 , itt kevés lesz ez a visszahúzom bal lábra dolog, ellenben nagyon nem lassú, meg hát azért a képzettebbek közé tartozik így szemre. megbocsátom, ha idehozza, de akkor Martial be középre, és jól váltogatva Rashforddal, egy nagyon fluid támadószekciót várok 😀

    • MrFer

      na köszi, most nézem 238 új komment, erre még mindig persics vagy presics vagy ki a bánat…

      • stanley

        Kétharmada Fella, no para. 😀

        • MrFer

          csak azt remélem munkaidőben születik mindenkinél ez a sok komment, mert akkor legalább valaki fizet érte. Ennek akkor lesz jelentősége, ha mégsem jön a fickó, mert ingyen összeírni ennyi alaptalan feltételezést mindent nagyon kínos lenne…

          • Freeezer89

            mondjuk napi egyszer elég is atnyalaznom a kommenteket, eddig kurva jól szorakozom 😀

    • Chestcontrol

      emlexem januarban betettem ide egy “hasonlo” klippet lindelofrol erre jottek a kommentek h ilyet barkirol ossze lehet kaparni 😜

      • infinite_red

        Emlékszem x-szel. Vááá, ég a szemem. 😀

  • Angus

    Mondjuk ezt sem gondoltam volna pár hete, hogy Ivan Perisicsen fogunk vitatkolni.

    • Giggser

      Őszintén szólva én alig láttam olyan meccset amin ő játszott volna, és akkor sem őrá figyeltem elsődlegesen, szóval én nem merek így véleményt nyilvánítani róla. Nagyon remélem, hogy ha jön, akkor nem olyan, mint ahogy már páran leírták. Bár ha tényleg a balbekk posztot kapná, mint azt valaki említette, akkor támogathatná végre valaki Martialt támadásokban.

      • 4 védőben biztos, hogy nem lesz balhátvéd. kérdés, akarjuk -e az idén is remekül működő 3/5 védős csodát

        • Giggser

          Csak azt ne! Fene tudja milyen asszimetrikus csodafelállást talál ki, de ne az legyen már, hogy Martial kárára hozza. (Martialt gondolom a legkevésbé sem akarja csatárként használni, az előbbieket ennek a fényében írtam)

          • Rio

            Martial idén semmivel sem bizonyította, hogy a jövő évi kezdőben a helye. Ettől persze én is megadnám neki az esélyt, nagy kincs.

      • Pite

        Dortmundban volt több-kevesebb jó meccse, de inkább kevesebb, aztán a Wolfsburgban kb. a csapat vezére volt, baromi jól ment neki mielőtt átigazolt volna, Inter meccset viszont nem nézek, szóval azt nem tudom, hogy azóta mennyit fejlődött. 😀

        • Giggser

          A transfermarktos árkalkuláció alapján az Interben is nőtt az ára. 😀 Hurráááá!

          • Angus

            ha Woody ránéz egy Wartburgra, annak is többszörösére nő az ára

          • Giggser

            Tuti figyelik az accountját.

    • Golf

      Visszasírjuk még a Sníderlenes vitákat. 🙂

    • stanley

      Igen, egy másik Ivan jobb lett volna.

      • drago?

      • Pite

        Drago?

      • Angus

        Campo, egy rutinos bekk

      • AlgériaiIbra

        Rettegett?

        • Fish08

          Fenyő

      • fella

        Afukalot?

      • GENERATI

        ovic?

      • Giggser

        Ivan-ovic???

        • GENERATI

          vótmá 🙁 nyertem 4 mp-vel 🙁

          • Giggser

            Lassú voltam. 🙂

      • Harrari Ezra

        Gyenyiszovics?

      • infinite_red

        Moody.

  • mddnszksz

    kis szezonértékelő a helyiektől

  • fella

    Nekem inkább Perisic hiányposztra, mint Bernardo Silva egy telített posztra meg egy kvazi noname kapus világrekordért, de az is igaz, hogy én kilógok José seggéből, amit amúgy elég szépen belaktam az elmúlt szezonban, szóval az lenne a fura, ha nem bólogatnék.

    • lasi

      más a hiányposzt nálunk, más a shitty-nél. más taktika, más edző. ezt nem lehet összehasonlítani

      • fella

        Pedig van aki szerint mindent elmond rólunk pusztán az a tény, hogy Perisicért megyunk Silva helyett 🙁

        • az, hogy ők mennek silváért, mi perisicsért, szerinted nem mond el a két csapatról semmit?

          • fella

            az a fő bajotok, hogy a United nem koncepciózusan működik, erre mikor ugy nez ki, hogy jon egy kifejezetten a profilba illő (tudom, neked Mourinho profilja nem a United profilja, miközben jelenleg az van, hogy de) játékos egy hiányposztra, hirtelen az lesz a baj, hogy nem az aktuális mélynövésű csodaszélső az, akit a stáb szeretne.

          • tegnap is elmondtam, hogy abba a csapatba silva kell, ide meg perisic. hogy ezt ki, miképpen interpretálja, egyéni probléma. nyilván ebbe a csapatba én se hoznám silvát, úgyse tudná használni ez a jóember

          • fella

            várj, tenyleg a cityre irigykedünk azért, mert megvették az aktualis hot prospectet?

          • hát erre már tényleg csak annyit tudok mondani, hogy a magyar kurva nehéz nyelv

          • fella

            ket tok mas filozófia a ket edző, igen, de amit azzal csinalsz, hogy ezt “jóra” és “rosszra” egyszerűsíted, az picit azért vicces

          • azt megengeded, hogy bizonyos játékstílus ne tessen egy másikkal szemben? köszi

          • fella

            persze, csak jeleztem, hogy szerintem az, hogy neked valami nem tetszik, önmagában nem jelenti azt, hogy az a valami rossz is

          • fasza, mer nem is állítottam, hogy rossz. az, hogy nekem nem tetszik egy iparoscsapat, egyéni probléma

          • fella

            Iparoscsapat Griezmannal, Pogbával, Mikivel, Matával, Martiallal, Rasival? Kellenek ám zongoracipelők is, sőt, szerintem pozitívum, hogy nem ezeket az arcokat akarja helyettesíteni, hanem olyat hozna, aki mellett ezek kiteljesedhetnek.

            A 22 éves Sterling elé hozni egy 22 éves Bernardo Silvát szerintem nem vall túl nagy körültekintésre.

          • eddig tartott megtalálni sterling korlátait, én mondjuk meg se vettem volna. a kérdésedre a válasz pedig igen, lásd el döntő

          • fella

            az el döntő színtiszta profizmus volt szerintem, szerinted meg önkritika és gyávaság, mert rühelled mourinhot, azt meg még nála is jobban, hogy nem akar megbukni a faszba 😀

          • azt a játékot rühellem, amit elővezettünk, ismét csak elnézést érte

          • reelbeba

            A végén még kiderül hogy hozé a fodbal kolombusz kristófja baszod. És hogy még az iparoscsapat minösítést is kikéred, az minimum vicces

          • fella

            ilyen kis vicces vagyok

          • fella

            amúgy pont arról pofázok, hogy nincs ebben semmi újdonság, mourinho az ilyen játékosokat szereti, ezekkel sikeres, ezeket tudja használni, és általában a “beérett” csapatai ezekkel a játékosokkal együtt jók.

          • Tam

            mondd el kérlek, hogy mit mond el a két csapatról.

          • ha csak annyit mondanék, hogy az egyiket pep veszi meg, a másikat josé, te is kitalálnád, melyik melyiket veszi meg. ezt mondja el a két csapatról

          • infinite_red

            Zsozénak védekezni is tudó, melós szélső kell, míg Pep a cselezős szélsőket preferálja. Ennyi, viszont az érdekes, hogy nekünk erre a feladatra pont egy Perisic kell.

          • fella

            Tudsz hasonlót? Azzal, hogy a tapasztalat sem hátrány, mivel eléggé híján vagyunk.

          • young, valencia. a melós szélsők archetípusai

          • fella

            Young utoljára az Aston Villában szerzett 20 kanadai pontot egy szezonban, mikozben 32 éves es elvileg menne a nyáron.

          • utoljára kb. akkor játszott végig szezont 😀

          • fella

            rá alapozni olyan, mint shawra: papíron tok jo ötlet 😀

          • infinite_red

            A bl vagy a pl tapasztalatra gondolsz?/

          • fella

            semmi konkrétra, lehet a rutin megfelelőbb szó

          • Pite

            az megvan amikor a poolon röhögtünk, hogy ők csak az egybites Firminoért mennek (vagy Lallanaért, Manéért), amíg mi a hiperszuper Depayért (vagy Di Mariaért, Mikhiért)?

          • akkor neked is: ebbe a csapatba perisic kell, abba meg silva. ez ilyen bonyolult mondat, hogy senki nem tudja értelmezni?

          • Pite

            De abba a csapatba eddig Jesus Navas volt azon a poszton, nálunk meg Martial. Meg nekünk itt van Mata és Mikhi akik full Silva-szerű játékosok. Perisic meg tök más. Gyorsabb, fizikálisan erősebb és pl. tud beadni, ami azért elég hiánycikk a Unitedben.

          • navas, sterling, sané, kdb egészen pontosan. én csak annyit állítok, hogy ebből a két igazolásból tökéletesen lehet látni, hogy melyik edző milyen csapatot épít. amúgy perisic itt betonkezdő lesz valamelyik általad említett kárára

          • Angus

            tehát abba silva, ide perisic, ő ide ez oda 😀

          • Angus

            Depay tényleg gyökér, de azt is nézni kell, hogy előbbi helyen inkább akarnak fodbalozni, mint itt

    • Yossuf_84

      Nekem mondjuk az LB kurvára tátong a lyuktól, CDM-el karöltve, nem lenne ellenemre egy backup RB sem, sőt egy CF sem.

      • fella

        Pszichonak van egy olyan teóriája, hogy Perisicből könnyen lehet baloldali Valencia, ami nem is tűnik feltételül alaptalan gondolatnak

        • Yossuf_84

          a horvát Perisicről beszélünk?

          • fella

            Aha

        • reelbeba

          lényegében szélsöként is ugyanúgy wingbacket kell játszania hozénál, szal hótmindegy hogy minek nevezzük

    • Pásztor-e

      Perisic 40 millióért pont akkora röhej lesz mint a Benfica kapusa, csak az egyik már elérte a csúcsot(ez volna az Everton kezdője), a másikból még lehet akár klasszis kapus is. Silva nem telített posztra jön, hanem Sterling heyett fogja a jobbszélt kapni. Vagy lassan átveheti majd Silva helyét is. Eddig egy Nolito volt az egyetlen opció a padról.

      El is tudnám fogadni Perisiciet ha csere embernek jönne, de mi inkább kivágjuk Martialt, hogy idehozzuk Griezmannt és Perisic meg védekezzen. Perisic egy egybites szélső aki meghúzza és beadja, ezt játszotta az Inter Candrevaval, nem hiszem el, hogy nincs a srácnál jobb opció.

      Rashfordnak is az az egyetlen szerencséje, hogy helyi fiú és nem nyelték volna le egykönnyen a szurkolók ha őt is parkolópályára teszi José. Mert a máricusig mutatott teljesítményével nem szolgált rá jobban a bizalomra mint Martial.

      • fella

        Mourinho ezer helyen elmondta, hogy Rashford nem a teljesítményével, hanem a hozzáállásával “vette meg” – ő ilyen edző, ez már nem fog változni.

        A Perisic-Griezmann duó leigazolása éppen azt prognosztizálja, hogy a középcsatár posztját házon belül kívánja megoldani a két csokival, ennek szerintem örülni kéne.

        Btw nem ártana néha nem egyénekben, hanem csapatban gondolkodni; nem véletlenül volt Park hosszu évekig kezdő a Unitednél, valamivel ellensúlyozni kellett az orrnehézséget. Perisic nem kiemelkedő játékos, de egy 4411-be tökéletes balszelso, aki segíthet egyensúlyt teremteni a csapatrészek között.

        • Pásztor-e

          Meglátjuk, legyen igazad a csatárpossztal kapcsolatban. De nálam Martial még mindig egy szélső támadó és nem “center”. A gyorsasága és a cselezőkészsége háttal a kapunak nehezen fog kijönni, a first touch is elég átlagosnak tűnik nekem egy RVP-hez képest. Park azért inkább volt egy kiegészítő ember 2008-2009-et leszámítva. Ferguson egy hónapra előre leoszotta a játékosoknak a meccseket, José viszont egy állandó csapatban hitt világéletében.

          • fella

            Perisic sem biztos, hogy gálakezdős lesz. A 4411ben “asset”, a 433-ban meg leginkabb cserének gondolnám.

            Marci posztja jo kerdes, szerintam a Mourinho-fociban, ahol a szélsők kurva melyről indulnak, sokkal jobban allt neki a center poszt (jobban, mint Rashfordnak).

          • Pásztor-e

            Szerintem Gríz leigazolásával rossz irányt vesz az egész csapatépítés. Megvettük tavaly nyáron Pogbat aki a Juventusban egy 3 fős kp-n nyújtotta a legjobb teljesítményt, mi meg 4-4-1-1, 4-2-3-1ben használjuk, hogy a játéka nagy részében vagy védekezik vagy a labdakihozatalokban segít. Távol játszik a kaputól, kevés a jó lovohelyzet, a kulcspassz lehetoseg. Ezzel tulajdonképpen a játékának az erősségét vesszük ki. A melyről induló szélsőkkel az a baj, hogy Hazard és Ronaldo is teljes szabadságot kapott itt miért nem lehet Martialnak egy kötetlenebb szerepkört kitálalni? Az elején lehet, hogy nagy lenne rá a kabát, de hülyének kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk benne a potenciált. Bal oldal lehetne 4-3-3ban egy pogba-martial- aktuális bh, jobb oldalt meg a Mata-Herrera-Valencia háromszög. Ehhez kellene egy mélységi irányító. Keita? Rashford mellé meg jöhetne egy center aki beugorhatna helyzettől függően. Perisic helye is meglenne a szélén, lehetne taktikai fegyver a beadásoknál, idegenbeli rangadókon.

            Mondjunk nemet Griezmannra!

          • fella

            Szerintem sem kellene Griezmann, de nem tudok nem örülni neki. Pogba viszont szerintem sokkal jobb picit mélyebben, őt nem féltem ettől a nyártól meg attol, ahogy alakítja emberünk a csapatot. Marcinak meg sokat kell ahhoz bizonyítania, hogy ra építsen JM.

          • Jr_to_Utd

            Szerintem Martial már épp eléggé bizonyitotta, hogy nem PL topcsapat szint. Vagy hány lehetőséget gondoltatok adni neki még? Nem volt elég egy teljes szezon? Sőt, tovább megyek: az első 15-20 meccse óta a Utdben szépen lassan megy le a lejtőn a srác.

        • infinite_red

          Perisic leigazolása azt sugallja, hogy egy vagon pénzt ki lehet adni egy 28 éves, az Interrel semmit nem nyert, meghúzom-azt-beadom szélsőért. Nem macskajancsi latinókat kell igazolni, ha neki egy melós lw kell, legyen, de az ár/performansz aránya, karöltve a korral nem épp bíztató szvsz. De aztán cáfoljon rá mindenkire.

          • fella

            Frankon nem tudok meg egy ilyen játékost mondani, aki mondjuk alternatíva lehetne oda.

          • fella

            Oda: erre a szerepkörre, funkcióra, feladatra, amit valszleg Perisicnek szán Hoszé.

          • Golf

            De mi az a szerepkör ahova szánja?

          • fella

            Nem beszélte meg velem, de egy 4411-be balra melós szélsőnek kompenzálandó Pogbát és a két támadót eléggé adja magát.

          • Golf

            De ez a Perisic ennyire jó melós gyerek, meg tud védekezni, meg minden? Viszont akkor mögé lehet kellene egy támadni tudó szélsővédő, aki nem Darmian.

          • San Gabrio

            az

          • Jr_to_Utd

            Akkor mondok neked egyet belga barátom: Neymar fckn Jr. #balszél #jobbláb #theBrazilianRobben

          • fella

            A hard-working balszelsok hard-working balszelsoje

          • Jr_to_Utd

            ahogy mondod! ész, technika, bruszt, na és persze a legfontosabb: mintapolgár (egy rendes adófizetővel gazdagodna a csapatunk)

          • infinite_red

            Neymar aztán tényleg az a tipikus zsozé-szélső…édes istenem.

          • Pite

            ott basszuk el az ilyen trollkodásokkal való bánásmódot, hogy reagálunk rá. :DD

          • infinite_red

            Mindig elkövetem ezt a hibát. :/

          • Jr_to_Utd

            De ez nem trollkodás! Attol, hogy nyilván esélytelen, hogy hozzánk igazoljon Jr., még optimistán és jókedvűen állok hozzá…. Boccs, de ha mégis megtörténik egy csoda folytán, akkor azt mondhassam: ‘Háh, most nem csodálkoztok, hogy ő az uj CSK’

          • Jr_to_Utd

            ok no offense, ha nem jön a ‘brazil Giggs’, akkor nekem jó Perisic is… csak megjegyeztem.

          • reelbeba

            Nyilván, ha nem focicsapatot akarunk építeni, akkor perisics is jöhet akár. Én se matát hívnám, hanem fellát ha betonozni kell a kocsibeállót.

          • fella

            170 centis művészlélek spanyolokat/brazilokat/portugálokat mindenhova, mert az az igazi fotball!!!

          • reelbeba

            Neked valami bajod van az alacsony emberekkel?
            Amúgy ha az iparosfocit szereted, semmi gond, van ilyen.

          • fella

            Dehogy, en sem vagyok egimeszelo, csak azt gondolom, hogy ha az ember bajnok akar lenni a pl-ben ahhoz szükség van egyfajta fizikális fölényre is, amit relative nehez megvalósítani 170 centis 60 kilós jatekosokkal. De lehet Pep megmutatja hogy lehet

          • Rio

            Én Costát hívnám betonozni, csak előtte szóljon a családjának, hogy ne várják haza vacsorára.

          • reelbeba

            :DDD

          • Jr_to_Utd

            Mi a gond a korral? 28 éves… A Utd nem Ajax, hogy mindig a ‘jövő csapatát’ építsük tinikkel. Azt a kérdést kell feltenni, hogy mikor szeretnénk komoly sikereket elérni? 5-6 év mulva, vagy már jövőre akár? Ha Perisic – aki amugy a fentiekkel ellentétben kompaktabb játékos azért – pár évig tudja hozni azt amit idén az Interben, akkor már remek vétel lenne.

    • Pite

      Meg ugye Perisicnek van hátra 3-4 éve, ami pont annyi ami Martialnek kell ahhoz, hogy világklasszis játékossá érjen, de ez tök mellékes csak. 😀

      • Newton_heath

        Mondjuk Martial pont annyira lesz világklasszis mint Perisic.

        • Angus

          Pont annyira nem lehet tudni, mint hogy ági lány vagy fiú

          • Harrari Ezra

            Schrödinger kecsöpbenője?

        • Csinibob

          Martial 1. eve > Sané 1. éve

          • Newton_heath

            Sané jobb focista mint Martial.

          • Pite

            Kiss Máté meg jobb középső középpályás, mint Pogba

          • Newton_heath

            Hehe

          • Csinibob

            Az első éve nem volt az.

  • MuriÁgnes

    Allitolag Jozsi leadott Ednek egy listat. Ed szabin van???

    • EZS

      nem, rajta van a listán, és menekül 😀

    • Achi

      Nem tom, de remélem a tejet nem felejti el.

      • MuriÁgnes

        Ed amugy biztos igy vasarol:

        – Egy almat szeretnek.
        – Ketto lett, akarja?
        – Legyen akkor nyolc.

        • Pite

          – Egy almát szeretnék!
          – kettő lett, maradhat?
          – Nem inkább elvinném.
          – Rendben, adhatok még egyebet?
          – Nem köszi már van kutyám. :DDD

          • EZS

            Csinibob téged is downvote-ol mindjárt… 🙂

          • MuriÁgnes

            Jobb, ha leszavaz, mint ha lesavaz.

        • Achi

          Lehet, hogy ő csak embert szeret venni.

    • fella
  • lasi

    OFF: a shitty Bonucci-t is akarja (elmennek már a jó kurva anyjukba)

    • filozofi

      szerintem nem fog odamenni

    • egy ideje mondom, hogy a juve eladja most nyáron

    • SAMCRO

      az ffp-re nem kell már figyelniük amúgy? egy komplett védelmet kellene összevásárolni nekik+kapus meg bernardo silva.

      • Golf

        Eladnak 3 reklámfelületet vagy tevét 300 millióért és megvannak. Gondolom eddig is így csinálhatták.

        • SAMCRO

          mondjuk röhej az az egész mert tavaly vagy azelőtt megb@szta volna őket az fa, de nem lett belőle semmi.

    • EZS

      Bonucci kurva jó, de nem lehet, hogy a Juvén és Olaszországon kívül visszaesne kicsit?

      • stanley

        Soha ne írj le egy olaszt. 😀

        • EZS

          bocs. Szóval tudjukki…. – így jó, nem írtam le 😀

      • fella

        benne van, hogy a stonesszal meg edersonnal nem lesz olyan összhang, mint a juvés pajtikkal

      • lasi

        erre én nem alapoznék

        • EZS

          nem alapozok én semmire, csak érdeklődtem.

          • lasi

            nem bántásiból írtam 😉

          • EZS

            nem is vettem annak, bocs, ha úgy tűnt. 🙂

      • mrmojo

        bonucci sztem már az a szint aki bárhol képes hozni magát

    • fella

      kurva nagy forma a 10 ev körüli fia, aki torino-drukkerként hisztizett azon, hogy juve mezt kellett húznia a bajnoki ünneplésen 😀

    • Newton_heath

      Összeveszett Allegrivel. Ha Allegri marad, szerintem menni fog.

  • stanley

    http://www.uefa.com/memberassociations/uefarankings/club/
    Amúgy 15. helyen vagyunk, ez már a legutolsó frissítés, ez éppen a második kalap utolsó helyére lesz elég, de elég lesz. Szép volt fiúk!
    Az EL menetelésben a legnagyobb siker még talán ez is, kellett az a kurva második kalap! Szóval mindenki rohadtul örülhet, hogy Wengerék nem jutottak a BL-be.
    Első kalapból amúgy Doneck, Spartak, Benfica jöhetne, többi az minden halál párharc kb.

    • Fish08

      Lehetőleg a Benfica 😀

      • GENERATI

        yes, legközelebbi, legjobban “elrontható” latin foci 😀 na jó, nem kéne így gondolkodni már, ezt tényleg a Darth Mou út, én bízom benne, hogy idén már 80-90%ban megtalálta a védekezésünket, így augusztusra a normális transition meg támadójáték kidolgozásra kerül, és jól fogjuk végre nyomni…

        • Fish08

          A csapatnak is az lenne a legjobb, ha nem kéne sokat utazni, még úgy is, hogy a BL-nek azért jobb ritmusa van mint az EL-nek.

    • GENERATI

      Az Ajax vagy Anderlecht jöhetne 3. kalapból, csak nehogy fűtse őket bosszúvágy :-/ 😀

      • stanley

        Onnan a Napolit kell elkerülni, de valahogy úgy érzem, nem lesz akkora szerencsénk, mint 2 éve és akkor is mi lett a vége. Majd meglátjuk, de szimatolok valami halálcsoportot.

        • fella

          Kurva jó meccset játszhatnánk Nápolyban, óriási hangulatban. Én örülnék neki, végülis azért vágytunk a BL-be, hogy ilyen meccseink legyenek. Egy Benfica, Anderlecht, mittomén csoport olyan lenne, mintha megint az EL-ben játszanánk.

          • stanley

            Csak jó lenne egy top 8 és lehetőleg minél kényelmesebben. Nagy riválisok ellen majd a negyeddöntőben kell játszani, nem a csoportban.

          • Roleee_#JoseOUT

            adnék nagyon egy ilyen hozáállást, mert ezt a bohóckodást hanyagolhatnánk amit legutóbb meg még az Öreggel is alkottunk 12 fele, az borzasztó volt.

          • Angus

            azér Benfikában is jó meccsek szoktak lenni

          • fella

            (Kurva jó nyilván a körítés lenne, mi Fellainire meg Griezmannra ívelgetnénk a hátsó hatosból, de itt nem ez a lényeg.)

    • EZS

      a Honvéd a 344. Ez jót jelent? 😀

      • Newton_heath

        Kint voltál? Baszott jó volt, még életem értelmének is bejött.

        • EZS

          nem sajnos, hamarabb elfogytak a jegyek, mint gondoltam 🙂

  • GENERATI

    Most vagy #uborkaszezon van, vagy végre elkezdett terjedni műértés itthon is, de westendben egyik bolt utazásos csomagot kínál a Carrick testimonialra 😀 remélem többet adnak el belőle itthon, mint az aktuális bajnok akármelyik meccsére idén 😀

  • lasi

    OFF: asszongya a wanker, hogy a fakupa győzelemmel kiérdemelt egy új szerződést a gúnáréknál. :DDDD

    • Harrari Ezra

      *egy Lajos felsír a háttérben

    • SAMCRO

      meglepne, ha kibasznák, ott a board aztán tényleg belakta azt a bizonyos gödröt. mindenesetre remélem sanchezt meg gülüt elpasszolják valahova.

  • truedevil

    https://twitter.com/BBCSport/status/869100055386574848
    még nincs vége a trófeahalmozásnak! ezután már lehet mutogatni a négyest

  • Chestcontrol

    halo lesz ma podcast sracok?? mert utazok es letoltenem h a kocsiba ne a petofiradio menjen

    • Harrari Ezra

      nyugodtan tölts le valami hangoskönyvet az útra, mert miattam kicsit csúszik pár napot

  • mddnszksz

    egy lakodalom és mennyei megyei csapatom bajnoki első helyének embertelen ünneplése után nem ez a hétfői munkanap telik a leggyorsabban

    • Angus

      gratulálok! 😀 melyik tájegység az érintett mennyei? 😀

      • mddnszksz

        köszi. bács-kiskun megye2 déli csoport

        • Angus

          az igen, megye 1-es Kecskemétben Eugene Szalámi, egykor mb1-es sztár

  • Angus

    Feljutott a Habarovszk az orosz első osztályba, és ez azt jelenti, hogy például Moszkvába, oda és vissza 16 ezer kilométert kell utaznia a drukkereinek.

    16 ezer kilométer.

    Optimális egy kiváló EL-nyolcaddöntőhöz.

    • Pásztor László

      Szegény Arsenal…………………ja, nem 😀

    • Chestcontrol

      gondolom nemcsak moszkvaba mert a csapatok nagy resze a nyugati reszen van de a kozelebb levo kazany is rohadt messze van:)

  • fella
    • Harrari Ezra

      az EL fontos volt, a Ligakupa úgy alakult, NA DE, HOGY A CS-T MIÉRT KELL ERŐLTETNI, MINT KOMOLY SIKERT? nemáár

    • truedevil

      jörgen kezéből hiányzik a wenger-trophy

      • fella

        Sokkal viccesebb lenne ha az FA-kupát fogó Wenger ő fogná, valóban 😀

  • Beyonder

    Megnéztem pár Perisic-videót. Obertan jutott róla eszembe.

    • h492019

      fülek stimmelnek.

    • Csinibob

      Olyan szinten középszerű, hogya West Hamben tudnám elképzelni.

      • EZS

        eddig azt hittem, szélsőszerű… 😀 Vagy ez túl korai? 😀

        • Csinibob

          Volt mar szó a safe spacerol, illetve a leigazolása utáni dolgokról! Mázli, hogy mobilrol esélytelen a Müller kep :///

          Azert a downvote megy! :))

          • EZS

            Miután megtaláltam a kedvenceim között egy pókhálós sarokban azt az oldalt, ahol 25 szóvicces kép rejtőzik, olyan feszültség lesz itt, mint a kubai rakétaválság idején, ahogy te egy Müller kép, én egy szóvicces kép linkelése előtt a “Post as…” gomb felett tartjuk a kurzort… 😀

    • Golf

      Én egyszer se láttam, vagy ha láttam akkor nem maradt meg, de ha obertanos, akkor az szép lesz…

      • filozofi

        nem láttad a horvát kiesést az EBről?

        • Golf

          Mondom én, hogy nem maradt meg Perisicből semmi. 🙂

          • filozofi

            na épp ez az, nem is csoda mert a portugálok elleni kiesés alkalmából pl nagyon gyenge volt
            még ha a csoportban voltak is amúgy egész jó meccsei

    • Newton_heath

      Azér annyira nem gané, de a középszerű az jó szó.

  • stanley
    • Chestcontrol

      az ormeny chuck norris

  • mucus

    Perisic parádé Inter meccsen

  • cici megint kapust vesz 45 milláért, a kurvaeget

    • fella

      ederson?

      • fella

        én még életemben nem láttam játszani, de elvieg jó. mondjuk hogy miért ennyi, azt valszleg senki sem tudja

    • stanley

      Mennyi pénzt fognak ezek elverni? Hát nincs védelmük.

      • stanley

        És középpályájuk se nagyon.

        • Angus

          meg még fasszopók is

          • AlgériaiIbra

            Mekkorát nyerítettem 😀 köszi, ez feldobta a “tanulást”!

      • Fish08

        Mi hogy tombolnánk, ha ezt a mi csapatunkkal játszaná el?

        • MuriÁgnes

          Mi mindig tombolunk!

          • Fish08

            Jogos.

    • truedevil

      Jézus, ez azért kezd csúnya lenni

  • Pite

    Megnezi az ember Totti elbucsuztatasat es okolbe szorul a keze, mert eszebe jut, hogy mi hogyan bucsuztattuk Neville-t, Scholest vagy Giggsyt.

    Azert ez valahol rettentoen szomoru. O volt az utolso egycsapatos vilagsztar Mohikanok egyike. Nem lehet nem elerzekenyulni azon ahogy bucsuzik tole a csapat es a szurkolok.

    • fella

      izé, miért szorult ökölbe a kezed emiatt?

      mikor neville kiszállt nem volt még divat az ilyesmi, scholes akkora genius feliratot kapott, mint a stadion plusz búcsúmeccset, giggs pedig búcsúzóul 4 meccsre még a padra is leülhetetett 😀

      szexi volt totti búcsúja, de ettől még nincs hiányérzetem a mieinkkel kapcsolatban

      • Pite

        Ize, ha nem latod a kulonbseget a ketto kozott es a “szar meccs utan kibaszva”, “egy molino” meg egy dicstelen 4 meccses menedzserkedes szerinted olyan mint Totti bucsuztatoja akkor veled nagy bajok vannak fejben.

        • fella

          én látom a különbséget, de alma és körte a két dolog, tök más közeg, tök más kultúra, tök más szurkolók, tök más státuszú játékosok.

          nekem nincs hiányérzetem, főleg ha megnézem, hogy gerrard, lampard vagy akár most terry milyen utolsó meccset kapott. angliában kicsit máshogy mennek ezek a dolgok, nincs ebben semmi zavaró sztem.

          • godlikezaza

            pont ez a zavaró, hogy angliában kicsit máshogy mennek ezek a dolgok

            egyébként más helyzet is. a roma igazából totti, ő ott nem egy játékos volt a sok közül, hanem maga az isten. nálunk senki nincs aki ilyen kaliber lenne, mert a csapatban mindig ‘rengeteg’ nagy név volt, de egyik sem volt olyan egyszemélyes húzóerő mint totti a romának. és ez nem mint negatívum mondom, jobb is talán hogy nincs senkinek ilyen személyi kultusza

          • fella

            Éppen erre gondoltam, mikor azt irtam, hogy különbség van a jatekosok státusza tekintetében is

  • stanley

    Ha itt nyáron az F1 meg a Moto Gp meg a nem tudom én milyen motor sport fogja vinni a prímet, ráeresztem a mezőnyre a kerékpársport nagy kedvelőjét, az egyedi fűnyíróelvet alkalmazó kovácstomi moderátort. :DDD

    • Roleee_#JoseOUT

      lesz még a holtszezonban 2 GS, azt így előre bejelenteném a hatóságoknak.

      • stanley

        Arról se olvasnék éjjel-nappal, nyilván a döntőt ki lehet tárgyalni, na mindegy, nem én vagyok a mod, csak az F1 elég gyakran van és attól agyfaszt lehet kapni.

    • Pásztor László

      Ha nem tetszik dobj egy fasza pletykát, és akkor beszélgetünk arról 😀

    • A_S1M0N

      Érdekes, amikor a nem tudom milyen női cserediákokról ment az eszmecsere, az senkit nem zavart, de pl. az F1 múltkor már kiverte a biztosítékot egyeseknél…

      • Angus

        én múltkor bedobtam egy csajt, és egy kurva upvote nem jött..

        • Pite

          Biztos azert mert gecironda volt

          • Angus

            és? a gecironda is isten gyermeke

            de nem volt gecironda

          • Pite

            De a csajra az apvot azt jelenti h meg akarod kurni. Nem tunt meg fel h milyen sok upot kap Agnes? 😀

          • Angus

            hát egyébként… a mai napig nem tudom mi is a neme, de eléldegélek még egy darabig ezzel a kétellyel a lelkemben

          • Csinibob

            Engem is elbizonytalanít, hogy majdnem úgy csicskít, mint valami faszi.ú

            (Ennél hímsovinisztábban nem akartam indítani a hetet.)

    • Pite

      Nem szeretni a motorsportokat eleg buzis

      • Angus

        ❤❤

        • h492019

    • Fish08

      Lesz konföderációs kupa is 😀

      • Pite

        Meg vizes VB meg ifiolimpia

        • Fish08

          Ezeket el is felejtettem.

          • Pite

            Tudod hogy miert 😀

        • stanley

          Az inkább, mint az érthetetlen F1, ahol minden hétre jut egy új szabály. Valami új sértődés, ahol a pilóták random elmennek máshová versenyezni. Meg úgy az összes motor sport meg kocsis, gyorsulásos szar egy vicc. Tényleg agymenésem van tőle.

          • Pite

            de ez amit leírtál faszság. Évente-kétévente van egy szabályváltoztatás, hogy a beállt erőviszonyokat felforgassa, sértődés a fociban több van mint a motorsportban és amúgy, ha azt nézzük, a motorsportokhoz képest a labdasportok kurvagázak, mert nincs hozzáadott értékük a mindennapi élethez.

          • EZS

            én az amcsi focival, meg a darts-szal vagyok így. 😀

    • MuriÁgnes

      Tolem beszelgethetunk a huvelygombarol is.

    • fella

      én viszem a blikk rovatot

      • filozofi

        én az nlcafé tematikus különkiadását vállalom

    • Angus

      utoljára Jarno Trulli meg Giancarlo Fisichella idejében néztem a Forma 1-et 😀

    • enyeger

      Én nagyon bírom a kerékpár versenyeket 😀 illetve a wtcc-t is ezerszer inkább nézem már mint az F1-et.

  • Pásztor László

    Beszarok, naná, hogy Alonso motorja felrobbant :DDDD

    • A_S1M0N

      Ez a Honda mindenhol szar…

      • Pásztor László

        Amikor lerobbant az első Honda motor, éreztem, hogy szegény Alonso nem ússza meg, és igazam lett. Legalább nem akkor történt, amikor vezetett.

        • A_S1M0N

          Ja, csak pont kezdett feljönni…

          • Pásztor László

            Jah, de nem éreztem, hogy elég erő van benne a győzelemhez.

    • Pite

      Mennyire komolytalan sport ez, ahol Takuma kibaszott Sato nyerheti a legfontosabb versenyt a szezonban :DDDDDDDD

      • Roland

        mondjuk a forma 1ben is nyert már maldonado

        • Pite

          De nem Monacoi nagydijat.

          • Roland

            ja, itt meg sato elől kiesett egy csomó nagy név

          • Pásztor László

            Mondjuk azért Castroneves 3x nyert már, és őt azért csak leverte a végén.

          • Pite

            Dixon es Hunter-Reay esett ki elole csak. Kanaanon, Alonson, Joneson, Castronevesen, Chiltonon, Servian meg atverekedte magat sajat erobol. Megneznem ahogy egy Forma1-es futamon hintaba ulteti Vettelt Hamilton Bottast es Verstappent miutan Ricciardo es Raikkonen kiestek. 😀

          • Roland

            A kiesetteket nem nézve ezek közül Castroneves van előtte a bajnokságban (nyilván van 1-2 beugró). De miért F1-es pilótákkal hasonlítod össze? :DD kb évek óta indyben versenyez, ott annyira nem is rosszul, ráadásul geci jó kocsija volt, csapattársai végig első 5körül mentek ugyan azzal a kocsival.

          • Pite

            Mert emlekszem mit muvelt anno az F1-ben Szato. Es pont az volt a temafelvetes h mennyire komolytalan verseny, hogy egy ennyire rossz pilota tud ott nyerni. 😀

          • Roland

            Jó nyilván egy F1es kocsit nehezebb vezetni, mint egy Indyst :D, mind a kettőnek megvan a maga nehézsége. De itt azért a legjobb technikával mehet Sato és közel sem tapasztalatlan már, mint pilóta. Vágom :D, csak ez a kijelentés kicsit olyan, mintha valaki a leicester bajnoki címe után azt mondja, hogy “na most akkor mennyire komoly / nehéz az angol bajnokság, ha a leicester is megnyerhette?”, aztán azért elég sok mindennek kellett úgy alakulnia, hogy azösszejöjjön, mint itt Sato győzelméhez is kellett pár dolog 😀

          • Pite

            Jo hat a Forma1-ben is volt a BrawnGP vilagbajnok, tehat ertem az analogiat, de azert ez nem olyan mintha a Leicester lenne a bajnok, hanem, ha pl a Gyirmot azutan h kiesik itthon es kozrohej targyava valik a szerencsetlen balfaszkodasaval, elmenne angliaba es ott megnyerne a PL-t. Na az inkabb hasonlitana Szato gyozelmehez 😀 az ember maga a negy kereken jaro ongyilkossag

      • Pásztor László

        Az hagyján, de én Chiltonnak is drukkoltam 😀

        • Pite

          Jo hat az nyilvanvalo volt, hogy betli lesz. En is szurkoltam mindenkinek aki nem amerikai 😀 tok vicces

      • A_S1M0N

        Ja, a kis kamikaze…
        Én csak Alonso miatt néztem fél szemmel, F1-re szoktam vissza most év elejétől, de amúgy nem vagyok nagy autósportos.

        • Pite

          A forma1 egesz jo iden amugy, szoval megertelek. 😀 en neha nezek 1-2 indy futamot es rohogok rajta csak. Mondjuk a nem oval mos versenyek egesz jok

      • box-to-box defender

        Az még él az az ember?!??! Hát ez tényleg egy vicc… 😀

      • stanley

        Pont ennyire. 😀

  • HarciasToni

    off: Totti :'((((

    • Fish08

      Lassan tényleg vége a klubhű játékosok korának.

      • Giggser

        Mikor statisztikát nézel egy focistával kapcsolatban, és a club carreer alatt egyetlen csapatot látsz, az valahogy egészen felemelő érzés tud lenni.

        • Fish08

          Kivívja a tiszteletet, még ha nem is kedveli az ember az adott játékost.

  • Pásztor László

    Valaki tud linket az Indy500-hoz?

    • Roland

      • Pásztor László

        thx

    • filozofi

      acestream://90176444c50df6c9a60acdd488a65e1593f9e869

    • Pite

      RIP Honda Motorsport

  • reelbeba

    http://m.goal.com/s/en/news/8/main/2017/05/28/35904722/emery-will-stay-at-psg-200-al-khelaifi?utm_referrer=https%3A%2F%2Fwww.google.co.uk%2F
    Nem is értem, hogy merülhet fel egyáltalán Emery kirúgása, hiszen elsö évében rögtön 3 (!) kupát nyert, és béelindulást szerzett

    • Asimov

      Azért az az évszázad kizúgása a bl-ből elég kínos

    • Pite

      Ahogy egy angol kommentátor jól megfogalmazta: “Came second in a One-Horse Run”

      • MuriÁgnes

        Szerintem nem szegyen a Monaco mogott vegezni.

    • fella

      a péesgé visszafelé fejlődött, talán ez is szempont

      • reelbeba

        szerintem sok volt a meccs

        • fella

          hát nem volt kevés!

          • fella

            😉

      • reelbeba

        Egyébként igen, egy akkora klubnál mint a psg, ez is szempont

    • MuriÁgnes

      Kivetelesen nem leszek szarkasztikus. En sem.

      • stanley

        Hatalmas faszság lenne kibaszni. Ezt a Monacot idén nem nagyon lehetett megállítani a Ligue oneban, amúgy meg a PSG is évről évre gyengül azért alapvetően. Hiába a sok della, nem érzem, hogy felfelé haladna a csapat.
        Amúgy most is 87 pontot összeszedtek, voltak olyan évek, hogy kevesebbel lettek bajnokok.

  • Csinibob

    Jut eszembe, Januzajt hova adjuk el?

    • HarciasToni

      Barca 90 milla

      • ketomika22

        csak ha Moyes lesz az új edző

    • ketomika22

      Millwall

  • truedevil

    https://twitter.com/telefoot_TF1/status/868828929880199169

    a kérdés az volt, hogy jövőre egy csapatban játszik-e grízemberrel

    tehát pogba->atleti

    • Pásztor László

      Ugyanez az “újság” közölte, hogy a City és a Madrid is kifizetne 130 millió eurót M’Bappe-ért. Akkor már inkább tényleg Perisic.

      • fella

        egy videónál, amiben maga pogba mond valamit, miért számít, hogy milyen forrás hozza le?

        • infinite_red

          most mit is mondott pogba?

          • fella

            griezmanntánc + “watch this space”

          • infinite_red

            nézd ezt a helyet. oké.

          • 😀

            guglizd ki mit jelent

          • infinite_red

            hely, tér, űr. köfi.

          • Attylon

            “Karóra ez űr”?

      • truedevil

        mármint? pogesz adott egy hangyafasznyi hintet, hogy jövőre egy csapatban lesznek, ezért raktam be ide

  • peety

    nah megvettuk mar fel europat es eladtunk 5 jatekost vagy meg nem ? 😀

  • Angus

    Bánki Dodó szavaival élve: Perisiccsel világháborút nyerhetünk majd a balszélen. 😀

  • HarciasToni
    • fella

      ebből az átigazolásból is csak a bejelentés hiányzik

      • Asimov

        De amugy jo a srác? Nem sok burnley meccset láttam

        • h492019

          szerintem a mankóválogatottunkba azért nem férne be. láttam néha, jó-jó, de nálam Bailly > Rojo > Smalling, Jones, Keane. szóval ötödiknek idehozni, hogy meglegyen a létszám…. akkor már hozzunk egy klasszist és versenyezzenek vele a mankósok.

    • MrFer

      A 38m az ár?

  • HarciasToni

    Nagyon remélem, hogy ez a Perisic csak egy pletyka, nála középszerűbb szélsőt nehezen találhatnánk. Én Grizit sem hoznám, mert akkor 4231/ 4411 lenne vagy pedig Rashford elől venné el a helyet és ezek közül egyiknek sem örülnék.
    Én egy ilyen keretnek nagyon tudnék örülni: http://lineupbuilder.com/?sk=tx66p Talán még egy jobbhátvéd elférne, de az teljesen esélytelen, mert Tonio zsozé nagy kedvence.
    Ehhez képest zsozé kb. így képzeli el: http://lineupbuilder.com/?sk=tx671 Jövőre is szemkápráztató támadófocit fogunk játszani…

    • infinite_red

      Legyen bármi a formáció, legalább egy középpályást fog hozni.

      • Csinibob

        Valami BTB jönni fog, nem üldöztük volna Tielemanst.

        • fella

          az az üldözés eléggé barokkos megfogalmazás. az anderlecht elnöke bedobta, hogy mi is vittük volna esetleg, ennyi

          • Csinibob

            Lol, amikor egy elnök elmondja, hogy tettünk ajánlatot, csak a játékos nem akart jönni, az elég konkrét 😀

          • fella

            cerezo aszonta ma hogy grizi marad, ehhez képest két hét múlva bemutatják nálunk. ennyit az elnökökről

          • Csinibob

            De, ugye, az megvan, hogy egyik esetben marasztalnák az embert, a másikban meg mindenképpen el akarták adni. Szóval felesleges kamuznia.

      • HarciasToni

        azt lehagytam, hogy a zsozé félében valami bakayoko szintű romboló lesz a kp

        • infinite_red

          Csak Herrerát ne rakja padra senki miatt.

          • HarciasToni

            hat pedig ha ket kozeppalyassal fogunk jatszani es hoz egy tipikus zsoze-fele rombolot, akkor a pogba-herrera kettosbol nem pogba fog padozni..

          • infinite_red

            Ha ilyen performansz után padoztatni fogja, akkor megeheti a lófaszt rizzsel.

    • reelbeba

      A második valószínübb, csak lukaku helyett fellaini

  • filozofi

    https://streamable.com/2re2r
    ha már tegnap volt róla szó 😀 😀

  • Alberti Róbert

    Egy kis off : Kimi nyer ma ? Ki mit mond ? 🙂

    • filozofi

      nyer!!

    • devil’s pray

      Naná! 🙂

    • mejgyo

      No 🙂

    • Sousaphone

      Szerintem Vettelt eléviszik

      • Alberti Róbert

        Remélhetőleg Kimi nyer 🙂

    • Pite

      Vettelwinslol

      • Roland

        meglepő 😀

      • filozofi

        bekaphatja a ferrari a faszomat 🙂

        • Roland

          kimi volt lassú / lassabb

          • filozofi

            nem hiszem, hogy plusz 4 kör volt vettel gumijaiban ilyen tempóval úgy hogy végig ő autózot Kimi mögött

          • Alberti Róbert

            Fasz kivan. Kijárna már egy győzelem Kiminek bőven

          • Roland

            Volt még benne több is, ráadásul ahogy kiment kimi vettel kb legjobb időket futott. Én azt nem értem kimi miért ment “ennyire lassan” (látszott, hogy bottasékat is kezdik magukra húzni már), mert, ha gumit akart volna spórolni, nem jött volna ki ilyen hamar. Vagy elkúrták a taktikát és nem számoltak vettel jó tempójával, így nem tudott visszajönni elé, vagy tényleg csak a csapat simán kihozatta vette elől.

          • filozofi

            kicsit rosszul fogalmaztam: ennyivel nem volt kevesebb Kimi gumijaiban. ha kint hagyják koppig mindkettőt max 1-2 körrel maradt volna kint tovább Vettel (amit még mindig túlzásnak tartok tekintve, hogy végig ő autózótt turbulens levegőben), akkor meg nem tudott volna ennyi előnyt kiautózni a keményebb keveréken menő Kimivel szemben és szépen bejönnek Kimi-Vettel 1-2ben.
            Max annyit kockáztattak volna, hogy DR kicsit rámegy Vettelre de teljesen mindegy mert biztos, hogy nem, lett volna akkora tempókülönbség, hogy átmenjen Vettelen. Így viszont pofátlanul el lehet úgy adni, hogy de hát ott volt Kimi előtt a lehetőség, ő is üres pályán ment így tulajdonképpen azon dőlt el ki megy jobb köridőket abban a 4 körben

          • Pite

            De hát nem ment bele a turbulens levegőbe annyira, 1.5-2 mp-re volt végig. Meg amúgy az ő autója simán lehet, hogy jobban hozzá volt hangolva a gumikhoz + nem tudom, hogy a Q2-ben mennyire ölték szét az adott szettet amin indultak.

            A cseréhez meg annyit, hogy Raikkönen stábjáé volt a döntés, mint élen álló pilótáé, hogy mikor jönnek először. Nem a Ferrari a geci, hanem Raikkönenben van összesen ennyi. Utána 12 mp-re esett vissza Vetteltől. Láthatóan egész hétvégén (és szezonban is) sokkal gyorsabb nála a német. Most lett volna egy lehetősége nyerni, de hozott egy szar döntést, Vettel kihasználta és ennyi. Nem kell Kimiből itt áldozatot csinálni. Azért volta végén mérges, mert ő is tudta, hogy magát verte meg.

            Az meg, hogy a friss gumin lassabb, mint Vettel a kopotton szintén nem Seb hibája. 🙂

          • RedMark

            En kiakadtam konkretan, es kimi is lathatoan.

        • Pite

          Ja kocsog ferrari hibaja, hogy Raikkonen szarabbul hasznalta a gumikat. Ove volt a taktikai elony. A friss gumin 2 kor alatt 4 masodpercet kapott vetteltol, de ja kocsog Ferrari, minek hagytak Raikkonennek meg az elso lepes jogat

          • filozofi

            lentebb

  • mucus

    Perisic fikázás nagyon megy, úgy, hogy mindenki biztos vagyok benne idén végig nézett 90 percet az Inter meccsekből, és jobban képben van a játékával kapcsolatban, mint a stadionban ülő, minden játékelemét kielemző erre szakosodott scoutok. Adjuk már meg azt a kis esélyt a csávónak, hogy legalább megnézzük mit tud nálunk (már ha itt köt ki). Falcao, Di Maria, Depaynál mindenki csettintett, aztán mit alkottak nálunk. Martial igazolásánál is mindenki itt hüledezett, hogy ennyi pénzt egy nonamért, aztán csak szezon legjobbja lett nálunk első évében.

    • filozofi

      Falcao+Depay+DiMaria=-200millio
      Megadhatnánk neki az esélyt, de könyörgöm, ne 60 milláért

    • infinite_red

      Szóval teljesen normális, hogy kipengetünk 55 milliót (kb) egy 28 éves játékosért, aki itt lesz kb 2 szezont. Jó.

      • Chestcontrol

        hany emberrel hoznak minket szoba nyaranta, ennek a 90szazaleka alaptalan ne izgulj

    • mrmojo

      csak perisic egy szar játékos volt eddig is, fentiek meg itt

      • mucus

        ha szar játékos lenne akkor nem üldöznék világ legnagyobb klubjai…. szerintem

        • Chestcontrol

          sztem minket mint ugy altalaban a nagy klubokat mindenkivel szoba hoznak, nem hinnem h erdeklodnenk utana…legalabbis remelem h nem

          • mucus

            érdeklődés tuti van, olvass sky-t

          • Chestcontrol

            olvasom meg nezem is….. ha mindenki itt kotne ki akit a sky is emlit akkor eleg bo keretunk lenne…… mind1 is, remelem nem jon

        • mrmojo

          vettünk gyenge játékosokat az elmúlt években, és leginkább mi üldözzük, meg a chelsea csak náluk nyilván padra menne

        • infinite_red

          Mi meg a chelsea “üldözzük”…

          • mucus

            és a Chelsea meg a MU nem tartozik a világ legnagyobb klubjai közé?

          • infinite_red

            Úgy írtad, mintha a real, barca, bayern, juve is meg akarná szerezni.

    • Csinibob

      Én konkrétan bemondtam a srácra, hogy instant impact lesz 2 meccse alapján. Persze, bold volt meg minden, de Perisicért ugyanezt a pénzt?! Értelmetlen.

      • fella

        ezen a piacon tök felesleges az árak tekintetében hasonlítgatni szvsz.

        bernardo silvának egy közepes szezonja volt egy tök furcsa csapatban, erre az is 50 millió fontért váltott klubot két napja. perisic nem zsákbamacska: melós, gólveszélyes játékos mourinho-kompatibilis mentalitással és komolyabb tapasztalattal. nem lehet csak fiatalokra építeni, kellenek az ilyen játékosok is.

        én 45 millió euró körül bőven jó igazolásnak tartanám

        • Chestcontrol

          off: de sztem az elso kalapbol a monaco johetne a csoportunkba, sztem nyaron szetraboljak oket

          • fella

            az tuti, mendy, bakayoko, silva, mbappé. fabinho mind-mind mennek tovább. sztem még falcaonál is rezeg a léc

          • Chestcontrol

            azert mondom inkabb oket kapjuk mint real juve bayern v h menjunk a ruszkikhoz

          • és még így is hamarabb építenek újra kondender csapatot, mint mi 😀

        • Csinibob

          45 mio EUR egy 28 éves nem túl skilles játékosért ostobaság. Az több, mint egy fél Griezmann….B.Silva meg EUR-ban volt annyi.

        • HarciasToni

          bernardo silvának közepes szezonja volt? :DD csak úgy, mint herrerának is

          • fella

            hát 11g 12a all comp silva, 10-10 persic.

            a gólfosó monacoban ezek a számok annyira nem félelmetesek, mint arra talán bob is rámutatott mikor még hozzánk írták

          • mrmojo

            candreva meg 8-11, neki is egy skillje van csak neki a rugótechnikája az, ennyi erővel őt is hozhatnánk a feje sem annyira irritáló, értelme is kb annyi lenne

          • fella

            én nem azt mondom, hogy perisic álombalszélső, hanem azt, hogy egy murinnyó-csapatban a játékosok által betöltött funkciók ismeretében balszélre jó igazolás.

            mondjuk én hányok az ilyen 170 centis madárvállú latin labdabaszóktól, szóval az ízlésemhez is jobban passzol

          • mrmojo
          • Angus

            :Ddddd

          • reelbeba

            juan 🙁

          • San Gabrio

            Kb 38 meccs alapján mondom h Perisic>>Candreva

          • mrmojo

            a lényeg annyi hogy egyik sem kellene

          • nem így kell ezt megközelíteni. a citybe bernardo kell, ide meg perisic. mindenki döntse el magában, hogy ez mit jelent

          • fella

            jaj ez de demagóg megjegyzés volt

    • Chestcontrol

      28eves… nem hiszem h mou vele kepzeli el a jovot…. en nezek olasz bajnokikat persze inkabb a Bologna miatt szoval nem mondom h lattam 90perceket az inter meccseibol, de amit lattam en nem hoznam….olaszoktol max Donnarumat

      • mucus

        erre megint annyit tudok mondnai, hogyha az aki náladnál 10x többet látott tőle, és az alapján jónak találja, akkor lehet van benne valami

        • Chestcontrol

          nyilvan…. most akkor ennyi erovel foloslegesen irjuk le a velemenyunket mert a megfigyelok meg Mou jobban ertenek hozza.

          • mucus

            jackpot

  • filozofi
    • devil’s pray

      Azt honnan veszik, hogy pornózni akarna? Talán ezt nyilatkozta valahol?

      • MuriÁgnes

        Allitolag Redknapp viccelodott ezzel.

    • MuriÁgnes

      Ot mindig is az eszeert szerettuk.

      • filozofi

        a hölgyek most már másért is fogják ha ez igaz

        • MuriÁgnes

          A szineszi kepessegeiert!!!

          • filozofi

            az inkább a hölgyeknek kell ebben a műfajban, nem?

          • MuriÁgnes

            Sose gondoltam volna, hogy holgyek erre is vetemednenek.

  • fella

    akkó grízember, keane, perisic, szal az érkezők oldalán lényegében csak az a kérdés, hogy ki jön a középpályára, meg jön-e balhátvéd

    (mondjuk most, hogy carrick hosszabbított, valszleg visszahozzuk pereirát, talán eggyel komolyabban fog számolni fosuval meg tunyával és leigazoljuk a világ legjobb second strikerét, akinek a posztjából adódan kéne egy csatártárs is, én simán el tudom képzelni, hogy valami elvetemült igazolás helyett nekimegy a szezonnak a carrick, herrera, pogba, fellaini, pereira, fosu, tuanzebe hatossal.)

    • infinite_red

      Ha ezzel nekimegy, meg is ásta a sírját.

      • fella

        a bl miatt én is bízom benne, hogy hozunk valami éehető opciót, de nem tartom kizártnak, hogy carrickkel azért is hosszabbított, hogy ha esetleg nem jön össze, akkor ne legyen nagy baj

        • lasi

          ha nem jön össze, akkor nagy baj van

        • MuriÁgnes

          En visszahoznam Scholes-t is a biztonsag kedveert.

        • infinite_red

          Mindenképp kell egy középpályás, az első dolga az legyen, hogy ott stabilizálja a helyzetet. A bl-ben izgalmas is lenne a 36 éves Carrick.

          • fella

            szerintem is jobb lenne igazolni vagy egy passert, vagy egy powerhouse játékost, de abban az esetben, ha pereira tudja évi 15-20 meccsen helyettesíteni pogbát, plusz esetleg még blindet is megnézné feljebb bőven meglennénk. dier fasza, de nem hiszem, hogy sokkal jobb, mint blind mondjuk

          • lasi

            blind nem fog a kp-n játszani. soha nem próbálta és még csak nem is beszélt róla.

          • fella

            trú dát, bár nagy gyökérség a részéről 🙁

          • infinite_red

            Blind soha az életben nem lesz Zsozé alatt középpályás, Carrick 36, Fosu se lesz CDM, Axel meg Pereira pedig kérdőjelek. Maradt Ander, Pogesz, Fella. Szerintem egyértelmű, hogy kell-e új középpályás vagy nem(kell).

          • GENERATI

            szerintem is kéne egy jó játékos oda, de azért a Juve is elvolt ott PIrloval, döntőt ért nekik 😀

    • Golf

      Ha ezzel nekimegy, akkor szerintem felköthetjük magunkat. 2 minőség, 1 öreg, 1 középszer, meg három baromi nagy kérdőjel, nagyon kevés lenne ez. Ennél azért csak több esze van Josénak.

      • fella

        félre ne érts, szerintem is fog hozni oda játékost, de érdekes módon a középpáyás célpont a legnagyobb homály, pedig mindenki oda vár legjobban igazolást. mourinhonál a védelem és a támadósor egyébként mindig nagyobb figyelmet kapott, mint a középpálya, ezért is jutott eszembe a dolog. meglássuk

        • infinite_red

          Pedig ott kéne először rendet tenni, utána a többi poszton.

        • Golf

          Nagyon bízom benne, hogy ésszel fog igazolni, tényleg nem lenne jó már a nyáron tökön szúrni magunkat. 🙂
          Szerintem ezt még ők is látják, hogy oda vékonyak vagyunk.
          TFM-et száz éve nem láttuk a középpályán, lehet nem is számol ott vele, pont mint Blinddel. Tuanzebét legalább láttuk ott. Pereirnál meg azért a United nem Granada, erről Depay is tudna mesélni, szóval én is romantikus vagyok és szeretném ha maradna, de mi van ha nem.
          Carrick tényleg öreg, de biztosítéknak jó.
          Fellaini nálam jó squad player, 4-5. középpályásként.
          Marad Herrera meg Pogba.
          Nagyon kiállt ez a poszt egy minőségi emberért.

        • Pásztor-e

          “mourinhonál a védelem és a támadósor egyébként mindig nagyobb figyelmet kapott, mint a középpálya”

          Ezeket honnan szeded, komolyan? Volt neki egy Essien-Lampard,Thiago Motta-Cambiasso,Fabregas-Matic kp sor mindig. Egyedül a Xabi Alonso-Khedira lóg ki kicsit. Múltkor a kapusposztot is elrendezted egy vállrántással, hogy Josénál az se olyan hangsúlyos mint Lajos alatt volt. De csak klasszis kapusa volt Cech,J. Cesar, Courtois, Casillas személyében is.

          • fella

            nem azt mondtam, hogy tök mindegy, hogy ki játszik ott, hanem hogy a csapatrészek között nála nem annyira kiemelkedő a jelentősége, mint mondjuk pepnél, és inkább a stabil védelem + kíméletlen támadósor a nünükéje

            a kapusposzthoz meg annyit, hogy mivel kő keményen védekeznek a mourinho-csapatok, sokkal kevesebb helyzetet és lövésd engednek, ennél fogva a kapus szerepe valamelyest kisebb az ő csapataiban (nem a kapusa nyeri meg a meccset, ha így jobban tetszik)

          • Pásztor-e

            Azért nem mindegy, hogy ki áll a védelem mögött, hátul is nagyobb a nyugodtság ha Cech áll és nem Cuduccini. Pont azért lesz klasszis egy kapus, hogy ha 2x kell védenie egy meccsen akkor azt hozza 80 perc álldogálás után is.

            Pep egy elszigetelt eset a térképen aki 11 kp-val állna fel ha tehetné, sokszor meg is próbálja. A védelemből nehéz meccseket nyerni egy betömörülő csapat ellen, vagy akár csak kontrákat indítani. José is folyamatosan klasszisokkal dolgozott együtt, Ferguson utolsó pár évére volt jellemző amire te gondolsz, ahol Carrick vitte el a balhét éveket át.

    • Angus

      ez így egy 5-7. helyre megint bőven jó

  • truedevil

    https://twitter.com/SkyKaveh/status/868779875846541312

    na még a végén cuntéék beleszólnak, személy szerint oda jobban el tudnám képzelni

    • fella

      sztem ide a 4411-be baloldalra ellensúlyozni a kreatívabb jobboldali középpályást, pogbát és a két csatárt tényleg jó ötlet, főleg hogy mentalitásában igazi mourinho-játékos

  • Pite
    • devil’s pray

      Fú, de egyformák. Azért a másik kettő abban az otromba mezben…pfej.

    • fella

      nemtom mit willocks ezzel a képpel, pite!

    • safbérenc

      A három közül egy tűnik normálisnak

  • Being reported by @DiMarzio that Man United have offered €35m for Ivan Perisic, but Inter want €55-60m for him

    its on like donkey kong

    a kuhvaehlet

    • filozofi

      55-60?? hát az kurvára beteg

      • Asimov

        Bazz en meg azt se tudom ki ez a perisic. Magyar jatekosert mikor fognak ennyit fizetni?

    • infinite_red

      😀 csak nem leszünk ekkora idióták, hogy 55-öt kicsengetünk egy 28 éves, középszar szélsőért, csakmert hogy “védekezni is tud, szeme van a gólhoz, stb”. Eddig zsozé jól igazolt, de könnyen tarkón baszhatja az egészet egy ilyeb deallel.

      • Angus

        az a helyzet, hogy le fogjuk igazolni 😀

        • infinite_red

          És akkor ki megy? Mata, Marci vagy Miki?

          • truedevil

            ő lesz az új támadóképes balhátvéd!

          • infinite_red

            Ja, meg hozzuk Mendyt, aztán Shawt picsán rúgjuk, éljen a tudatos csapatépítés!

          • fella

            (shaw megtartása mellett gyakorlatilag nem lehet érveket találni)

          • asziszed viccelsz, pedig… 😀 ha nekiállunk 3/5 védőzni, arra tényleg jó lehet

          • fella

            4/6-ra gondolsz, ugye?

          • fella

            (:D)

          • fella

            “3/5 védő aránytalan kockázat, ha az ember nyomhatja 4/6-tal is” José Mourinho

          • a 6-3-1es hányadékba is jó lehet

          • fella

            de gea – perisic, darmian, rojo, bailly, valencia, lingard – pogba, herrera, fellaini – griezmann

            megyek kiverem

          • truedevil

            ja, nem, teljesen komolyan gondoltam és pont emiatt gondolom, hogy conte elvinné moses helyére

          • fella

            ibra a fél szezonban nincs, szóval balra lesz perisic meg miki, előre maric és rasi, jobbra mata és lingard, mögéjük meg griezmann és az előbbiek közül bárki. alapvetően a balszélső hiányposzt a keretben, és engem annyira nem lep meg, hogy mourinho inkább a perisic-féle játékosok felé húz, mint mondjuk douglas costa felé.

            sztem a támadósor balanszának ez az igazolás kifejezetten jót tenne (sokkal jobban ül, mint james vagy bernardo silva ült volna).

          • infinite_red

            Kezdjük ott, hogy 3 fős kp kell, nem 2 + egy tkp.

          • fella

            griezmannt szélre hozni faszság, őt a támadóharmadban free roleban kell nyomatni, mint rvn meg saha mögött anno rooneyt, mert ott klasszis.

            igen, a top6 meccseken kell a három középpályás, de ez a 38-ból 10 meccset jelent, a maradék 28-on meg bőven belefér egy perisic, pogba, herrera, miki/mata/lingard – griezmann – rashford/marci

          • infinite_red

            Marci/Lingard – Griz/Rash – Miki/Mata, tingli-tangli meccseken meg mehet 4231, de tudjuk egy ideje, hogy nekünk olyanból nem sok van.

          • fella

            28 olyan meccsünk van egy bajnoki szezonban, ahol nem nagyon lehet buszozni, erre írtam a fentit.

    • Angus

      :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    • Én örülnék neki, válogatott meccseken meg az Interben is jól szokott játszani, de ilyen horror összegeket ne akarjanak már lehúzni rólunk egy 28 éves játékosért.

      • akinek fellára van majd 50 millája, annak legyen rá is. valahogy így gondolkodnak velünk kapcsolatban 😀

      • devil’s pray

        Szerintem nem kell foglalkoznunk a pénzzel, mert akárkit is akarunk igazolni, meglátják a fejlécben a United nevét, máris ugrik az át 50%-ot. Ez van sajnos, a sok arab-orosz köcsög felverte az árakat amúgy is.

    • fella

      45 millió euró az durván 35 millió font, annyiért egyáltalán nem szar

      • infinite_red

        55-60 között akarnak érte.

        • fella

          elég sok helyen írják, hogy 45 körüli megegyezés várható

  • Schweinsteigerlin

    Perisic – Lingard szeltol kicsit folhanytam

  • Schweinsteigerlin
  • fella

    Carrick dejo!

  • stanley

    Valószínűleg Perisic is annyira lesz leigazolva, mint James.

    • lasi

      a próféta szóljon belőled!

    • Gyere_haza_Laja

      Szerintem James-ről nem volt “Man Utd in talks with James” cikk az angol Skyon, ott végig pletyka lapok szintjén ragadt a dolog, de ha a sky írja, akkor ez nem kacsa.

  • stanley

    Fellaini és Carrick szerződése meghosszabbítva, most már csak Scholest kell visszahívni!

    • djemba djemba or bust

      • devil’s pray

        Segges is jöhetne vissza. 😀

  • stanley

    Ez a Carrick plusz egy év azért adja, adogatja eléggé!

    • lasi

      egyetlen jó hír mára, viszont a Perisic-es hírek eléggé beleszarnak a palacsintába

    • Asimov

      szerintem ez a carrick +1 év csak nekünk szurkolóknak szól, jóska nyallerkodik egy kicsit. nem hiszem hogy sokat fog játszani a kövi szezonban, ami mondjuk nem is feltétlen baj.

      • stanley

        Szerintem meg rájött José, hogy Ligakupa-FA Kupa-tili-toli PL meccseken tökéletes lesz Carrick. Ilyenkor pihenhet Fe…Vagyis Pogba és Herrera és ideális esetben kurvára veszünk egy kezdő középpályást. Továbbá remélem Blind, Pereira, Fosu is bátran be lesz dobva középre és nem lesz elvárás a Pogba-Herrera kettőstől jövőre is az ötven meccs.

        • Csinibob

          Valakit biztosan hozni fog, ha ennyire ramentunk Tielemansra is.

          • stanley

            Ha nem hoz, én tényleg nem számolok sok mindennel jövőre, mert a Pogba-Herrera kettősnek tuti lesznek sérülései, formaingadozásai.
            Továbbá akár Lingardot, akár Matát próbálta kicsit visszább játszatni, abban semmi köszönet nem volt. Ez a négy kp meg nyilván nevetségesen kevés 433-ra és azért a szezon legnagyobb részében várhatóan azt fogjuk játszani, főleg, ha olyan szélsőket baszkodunk a rendszerbe, akik kevésbé hajlamosak a védekezésre.

    • estiszorel

      Carrickből szerintem edző lesz. Remélem jó és remélem egyszer nálunk!

  • Gyere_haza_Laja

    Undormány nulla középszerű Perisic???

  • Csinibob

    Nem fogunk Perisicért 40 milliót adni, ez biztos, mert ennyire nem vagyunk ostobák. Ha ez megtörténne egy napig minden ostoba szóviccet upvoteolok!

    • EZS

      persze, hogy nem… 50-et adunk! 😀

      • Csinibob

        Akkor egy tábla milkacsokit is kapsz hozzá

        • EZS

          mostantól ő a fő nyári transfer targetem! 😀

        • EZS

          pontosítsunk… euroról beszélünk ugye? A csoki miatt fontos tisztáznom… 😀

          • Csinibob

            nyilván 😀

    • lasi

      Tényleg tipikus csozé csapat leszünk. Fú de fasza!

    • ketomika22

      tényleg ennyire gyenge ez a srác? 😀

      • Csinibob

        28 éves, nem túl sok góllal, nagy workrate-tel mindezt 50mio-ért?! Akkor inkább maradjon Rooney, aztán ütközzön a szélen egész évben, ő legalább United legenda.

        • ketomika22

          értem. mondjuk egy jó iparost tényleg nem 50 milla körül kéne behúzni.

          • de mi iparos csapatot építünk

          • ketomika22

            én még ebben sem vagyok biztos 🙁 😀 faszom.
            ha bekövetkezik zseniális lesz nézni ahogy egy Perisic fog védekezni a szélen ahelyett, hogy kihasználnánk, hogy olyan játékosok vannak a keretben, mint Marci

    • Golf

      Reméljük basszus. 🙁

    • infinite_red

      Hát behugyozok, ha idehozzuk azt az embert…

    • devil’s pray

      Amúgy ki a tököm az a Perisic, hogy ennyire sokra tartja az olasz futottak még kategória abszolút középszar szereplője?

  • MuriÁgnes
    • EZS

      elég szarul, Hendersonnál sokkal alacsonyabb értéket mutat, mint a valóságos… 😀

  • truedevil

    https://twitter.com/ManUtd/status/868580486272122880
    pedig én esküszöm nem akartam ma inni

    • Roleee_#JoseOUT

      upvote vadász… 😀

    • ketomika22

      <3

    • Csinibob

      Fasza kis backup lesz, nagyszerű hír ez!

      • clacka

        És aztán tőlünk vonul vissza, hogy meg is érdemli! 🙂

  • Yossuf_84

    Scooter koncert utan, bebaszva!!! CARRICK!!!!!!! ❤️❤️

    • mrmojo

      scooter? azt hittem nem kibaszott 1995 van:D

      • Yossuf_84

        Beszarsz! 10.000 ember. 😅

        • ketomika22

          ez jól jellemzi, hogy a jó “friss” bandák miért nem járnak ide olyan gyakran, vagy örvendenek akkora népszerűségnek. (no offense)

          • Pite

            Imagine Dragons harmadszor jön 4 év éven belül, Bastille is volt már 3x, de Kings Of Leon, Kasabian, Alt-J..stb. is volt már az elmúlt években és jönnek idén is. A Sziget-Sound-Volt hármas minden zenei irányzatban elhozza a nagyágyúkat az országba, szóval nincs okunk panaszkodni szerintem 😀

          • ketomika22

            szerintem meg igen sokszor a régi jól bevált túljáratott neveket hoznak új izgalmasabb bandák helyett. nyilván nem mindig minden esetben, de túl sokszor

          • HarciasToni

            sajnos tenyleg sokszor igy van 🙁 pedig nagyon sokat megadnek egy Twenty One Pilots-ert (mondjuk ok meg mashol sem nagyon voltak Europaban) 😀

          • Asimov

            tavaly ősszel voltak bécsben és prágában is. sajnos nem tudtam kimenni mert pont akkor szült az asszony, de ha esetleg jönnének a szigetre az csodálatos lenne.

          • Csumpitáz Béla

            ikrek lettek? 😀

          • ketomika22

            nekem is van pár ilyen, kb. minden évben, főleg ilyen június-július környékén (tehát a VOLT idején) szokott előfordulni, hogy rengeteg fasza, ritkán erre járó banda van a környéken, de itthon inkább igény van újra egy Parov Stelar-ra (nincs nagy bajom velük, csak lassan kettősállampolgárok lehetnének annyit vannak Magyarországon) vagy Prodigy. idén is erre járt az Arcade Fire, Radiohead, Prophets of Rage, Royal Blood (és csak az én kedvenceimet sorolom), de természetese egyik sem jön ide.

          • Pite

            Arcade Fire kurvara adna. 🙁

          • Yossuf_84

            Neeee már!

    • Rio
  • estiszorel

    Remélem ír valaki a britanniára egy posztot arról, hogy az Arsenal négy éve csak relativizálja a sikerét és a klub állapotát azzal, hogy sikerként könyveli el az FA-kupa győzelemeket. Mert hogy náluk tényleg ez történik.
    De sajnos nem várok ilyen posztot…


    • ők már elfogadták bazdmeg

      • stanley

        Amíg a csapat fele megmagyarázza, hogy siker, addig nem.

  • filozofi

    leülök kicsit MU meccsen kívül más sporteseményeket is nézni, hogy kicsit elfelejtsem a tragikus játékunkat, erre nem minden F1 csatorna a Mou interjúkat tolja az arcomba?! 😀

  • Pite

    Fradi nyerte az europaligat Szolnok meg a BLt. Nincs tobb kerdes. 😀

    • stanley

      #besztlíg

  • Jr_to_Utd

    Srácok, szerintem ebből a bajnok Honvédból ez az Ikenne-King gyerek siman beférne hozzank is… Ligakupára jó is lenne!

    • MuriÁgnes

      Szerintem meg Nejma Robert ferne be! Fiatal, tettrekesz!

    • truedevil

      sőt, Marco Rossi is megy tőlük, én elhoznám hozé helyére!

    • HarciasToni

      Lanzafame siman kiszoritana Rashit

    • h492019

      kár, hogy Botka Endrét már elvitte a fradika, mennyire jó támadni is képes jobbhátvéd lehetett volna belőle nálunk!

  • Pepoka

    Nah találtam új utálni valót, ismerősöm Svájcban takarít, állítólag tényleg 😃 és náluk szállt meg LvG de a szemét főnöke nem engedi h autogrammot kérjen nekem 😞😞😞😞

    • stanley

      Egy ismerősöm Londonban melózik, a múltkor Brooklyn Beckham toppant be. De a tesója meg Rioval fotózkodott, egy hasonló helyen.

      • Pepoka

        😞😞😞😞 szar helyen élünk

        • EZS

          csak ezért :D:D:D

      • HarciasToni

        kit erdekel brooklyn beckham? 😀 csak egy sima celebgyerek

    • HarciasToni

      en hegyi ivannal talalkoztam par hete. na ezt ubereljetek

  • filozofi
    • MuriÁgnes

      Wenger, a kupahalmozo!!!

    • infinite_red

      Én nem a szövegen nevetek, hanem a sapin sírok. Lol hátmiaaazz a sapka???

  • EZS

    :DDD kettőből kettő! :D:D

    • MuriÁgnes

      A magyar csapatok jovo evi nemzetkozi szereplese eleg durva lesz.:D

      • EZS

        a tavalyit talán felülmúlják, bár nem valószínű. 😀

        • MuriÁgnes

          Megerik az augusztust? 😀

      • EZS

        Viszont így az is eldőlt, hogy nem lesz új Bozsik stadion. 😀

        • stanley

          Mert?

          • EZS

            mert megverték Orbán csapatát. 😀

          • MuriÁgnes

            Melyiket?

          • EZS

            a vidit

          • MuriÁgnes

            Csak humorizalni probaltam.

          • EZS

            pedig a kérdés jogos 😀

          • stanley

            Viktor nagyvonalú, Gyula kórházi kezelését is elintézte, még most Törőcsik Mariét is elrendezte volna. 😀

          • mrmojo

            valakinek már az övét kéne

  • MuriÁgnes

    Latod, Jozsi, 55 rugott gollal bajnok is lehet egy csapat!!!

    • EZS

      rengeteg saját nevelésű fiatallal… 😀

      • MuriÁgnes

        Jo eved van.

  • truedevil


    vót-e már?

  • EZS

    góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól!!! :D:D

    • MrFer

      Nevet kell írni, te is tudod 🙂

      • EZS

        pont megállt az m4 online! 😀

      • EZS

        asszem EPPEEEEEL 😀

        • wolandrule

          Ő volt, szépen csinálta.

        • stanley

          Jól nyomja az a gyerek, gondolom elviszi majd a Fradi, biztos, ami biztos. 😀

          • EZS

            mint a másik, aki azért ment oda, hogy bajnok legyen? :DDDD

    • wolandrule

      Pécs szurkolóként nem kérdés, hogy a Honvédnak szorítok.

    • Csekker

      késik a streemem és hirtelen azhittem megint egy mákos cselzi gól 😀

  • EZS

    aztakurva, ezt a Lazovics haláltusát meg kellene csinálni gifben.

    • wolandrule

      🙂 mekkora bohóc.

    • filozofi

      igazi fasz 😀

  • truedevil
    • lasi

      szerintem marad nálunk most, hogy meg van a bl indulás

      • Alberti Róbert

        Kiegészítő embernek maradhatna.Plusz januárig offos…

    • Csinibob

      Én örülnék, ha nálunk töltené a rehabilitációt.

  • truedevil

    azon agyaltam, hogy mihez tudnám hasonlítani ezt a mai fa kupadöntőt, és arra jutottam, hogy olyan ez mint a south parkban az amerikai választás,ahol a két párt a gennyes tus, és a redvás szendvics. na én pont így érzek ezzel a két csapattal kapcsolatban és nagyon sajnálom, hogy nincs olyan lehetőség, hogy mindketten veszítsenek

    • Csekker

      Neke amúgy tetszik ez a meccs, jo ugye sehogy sem jöhet ki belőle, de megvan minden ami kell egy jó kupadöntőhöz. Sajnos nekünk nem volt sok hasonló meccsünk

  • stanley

    Ekkora egy nyomorék legyen ez a Moses, komolyan. Tudtam, hogy megfogják nyerni ezek a bohócok.

    • Limb for a Limb

      Mindenképpen bohócok nyerték volna

  • MrFer

    Ezaz, nyomjátok a jinxet! 😀

    • MrFer

      Nabazd mire leírtam…

      • EZS

        ki fog meghalni? 🙁

        • MrFer

          Hm?

          • EZS

            Ramsey az, aki ha gólt lő, valaki meghal, nem?

          • stanley

            De.

          • MrFer

            Jaa tényleg. Hm.. Trump? Putyin?

  • filozofi

    Mondjuk Cech ezt szerintem kiszedte volna

  • truedevil

    ki más, naná, hogy az előember

  • lasi

    kosztaaa, baszom a szád!!!

  • stanley

    Négyből három FA Kupa, ez fáj. 🙁

    • Alberti Róbert

      Costa tesz róla, hogy ne így legyen 😀

    • MrFer

      Én nagyon bízom abban, hogy elindulunk a pszicho-féle úton, visszakerül a MU oda ahova való, és őszintén szívből szarhatunk az Arsenalra meg a kupáira, mert mogottunk lesznek mindenben. Újra.

  • Furkóúr

    Ezt már megnyeri a szarzenál.Igy remèlhetőleg papa marad mèg egy èvet legalább.😀

    • lasi

      szerintem wanker így is, úgy is maradt volna

      • filozofi

        szerintem is

  • lasi

    de geci irritálóak a gúnár szurkerek

  • lasi

    Moses az agysebész

    • stanley

      Lefőtt.

      • MrFer

        Én még bízok… bár így legalább marad Papa…

  • Alberti Róbert

    Kelszi piros

  • lasi

    a kelszin nem igazán látszik, h