#6 Rashford – Új remény, avagy Zlatan padavanja

Idén debütált, új rendszerű szezonösszegzőnk hatodik helyén előállt a szerkesztők rémálma, két játékos is ugyanannyi ponttal (52, a kockák kedvéért) zárt, így a kultikus hetes szám nem került kiosztásra. Van helyette két hatosunk, akik közül először a még mindig csak másfél szezonos Rashford teljesítményét vizsgáljuk meg közelebbről. Rashi tavalyi berobbanása után idén sem lassított, első teljes szezonjában is tovább erősítette bennünk a hitet, hogy akár hosszabb távon is ő lehet a Manchester United támadójátékának kulcsa. Valószínűleg fog még ő előrébb is kerülni egy ilyen listán, akár idén is végezhetett volna előkelőbb helyen, mindenesetre most Marcus Rashford 2016/17-es idényét vizsgáljuk meg közelebbről.

Szűk másfél éve még a csapatot igen közelről követők sem igazán hallottak Marcusról, de Lajos mester egy merész (és némileg kényszerű) húzással a kezdőbe tette őt a Micsiland vagy kik ellen. A sztorit innentől ismerjük, a srác duplázott a debütálásakor, majd az első bajnokiján is, pikk-pakk angol válogatott lett, és még az Eb-re is kivitte az amúgy fogalmatlan szövetségi kapitány. Hodgson döntését annyira nem méltatnánk, van Gaal szemét (nem úgy) viszont annál inkább, és így a szezon végeztével már nem csak reménykedünk, hanem a vörös szemüvegen keresztül kb. biztosak vagyunk benne, hogy a világsztárrá váló LvG-felfedezettek népes táborához fog csatlakozni. Olyan nevek mögé, mint Seedorf, a Xavi-Iniesta duó, vagy éppen a rendkívül szimpatikus Thomas Müller, akik mind-mind BL-győztesnek mondhatják magukat.

Rashford ettől egyelőre még messze van (tuti fogadási tipp: be fog találni az első BL-meccsén is), de még mindig csak 19 éves, és pontosan az a tehetség, hogy ha nem United-nevelés lenne, akkor idén arról szólna a nyár, hogy Woodward mennyi pénzt lenne hajlandó kiadni a legtehetségesebb angol csatárért, aki Owen és Rooney óta felbukkant a zátony futballpályáin. Tavaly kíméletlen befejezőként ismerhettük meg, idén, szintén kényszerből, játékának más jellemzőit is megtapasztalhattuk, ennek a kényszernek a neve pedig nem más, mint Zlatan Ibrahimovic.

Zlatan tavaly nyári érkezésével nagyjából eldőlt, hogy a támadójátékunk egész szezonban róla fog szólni, és ennek (na meg az Eb-nek) nagy része volt abban, hogy Rashford a szezon elején nem igazán tudta hozni ugyanazt, mint amit Louis alatt. Többször is a bal- vagy a jobb szélen szerepelt, meg leginkább a cserepadon, de Mourinho szemmel láthatóan bízott benne, és egy fiatal játékosnak nem biztos hogy árt, ha az eredeti posztja mellett máshol is belekóstol a nagyok játékába. Ibra jelenléte azonban egyáltalán nem hatott negatívan Rashford fejlődésére, hiszen Marcus többször is kinyilatkoztatta, mekkora hatással volt rá a svéd: “Évek múlva lesz látható ennek a hatása, amit tőle tanultam az pótolhatatlan”. Azt hittük, Mourinho kissé egysíkú támadójátékában Ibra is pótolhatatlan lesz, de amikor nem volt bevethető, akkor lépett előre (vagyis inkább, a szélről befelé) Rashford, aki az utolsó pár hétben egyértelműen a csapat húzóembere lett.

A kontraszt nem is lehetne nagyobb: az EL-negyeddöntő visszavágójára készülve Ibrát pihenteti Mourinho, a helyén játszó Rashford gólt szerez és a meccs legjobbjának bizonyul a Chelsea ellen. Aztán a csapat házi gólkirálya, a sztárigazolás komoly sérülést szenved az Anderlecht elleni meccsen, a rendes játékidő végén, így a hosszabbításban a saját nevelésű fiatal foglalja el a helyét a középcsatár posztján. Ahol Zlatan szezonja véget ért, ott kezdődött el Rashfordé: győztes gól a hosszabbításban, majd következett az a párharc, ami miatt 19-esünk bekerült a szezon legjobbjai közé: a vártnál sokkal szorosabbnak bizonyuló, Celta Vigo elleni EL-elődöntők. Idegenben egy csodálatos szabadrúgásgóllal 1-0-ra győzött a csapat, majd egy hét múlva szintén ő varázsolta Fellaini hajára a labdát úgy, hogy abból még belga labdazsonglőrünk számára is kihagyhatatlan helyzet keletkezett. A döntőben ugyan nem villogott (ő sem), de az nyugodtan kijelenthető, hogy Marcus nélkül aligha hallgathatnánk jövőre a BL-himnuszt az Old Traffordon, és ez feljogosítja őt arra, hogy a szezon legjobbjainak listáján a hatodik helyet foglalja el. Meg még az is, hogy ilyen pillanatokkal örvendeztetett meg minket idén:

Amint az a fenti videóban látható, Rashford már most több, mint egy gyors befejező csatár. Igaz, fő erőssége még mindig az első pár méteren meglévő hihetetlen gyorsasága, illetve fejelni és védekezni még megtanulhatna, de a pálya különböző pontjain való felbukkanásai és Mourinho töretlen bizalma iránta a legjobb irányba mutatnak a fiatal játékos jövőjét illetően. Technikás, gyorsan gondolkodik és cselekszik, bátran vállalkozik cselekre és lövésekre is, és az önbizalma épp annyira nőtt meg, hogy még ne szálljon el magától. Alighanem mindezekben nagyon nagy szerepe van svéd mentorának, és minden esély megvan arra, hogy a padavan felnőjön mesteréhez, a United kezdőcsapata pedig évekig ugyanazzal a névvel végződjön: a csatár pozíciójában Marcus Rashford.