Kezdődik a Premier League szezon!

Mostanság alaposan elkényeztetjük a blog olvasóit, így a szezon legelső, valós tétmérkőzésének a beharangozója sem maradhat el. A tegnapi napon szépen hullajtották a riválisok a pontokat, így legalább ezen a héten biztosan boldoggá tehetnénk magunkat egy sikerrel.

Ahogyan az a rendszerváltást megelőző Népszabadságban is futott, mi is csak azt tudjuk elmondani: Minden a legnagyobb rendben van és a terv szerint halad. A három, hosszabb időre kidőlt játékos mellett mindenki kész a bevetésre, így Mourinho kedvére válogathatja az aktuális kezdőt és formációt, továbbá a padon is van bőven opciónk. Ráadásul a héten még az is elhintésre került, hogy Ibrahimovic visszatérhet majd sérülését követően, így a svéd akár még fél esztendőn át is rugdoshatja a gólokat vörös mezben. Remélhetőleg belga társával azon versenyeznek majd, hogy ki lő még a soknál is többet.

Ugyanakkor a felkészülési mérkőzésekből és a Real Madrid elleni Európai Szuperkupából aligha tanultunk sokat, legalábbis mi szurkolók biztosan nem. Mourinho azonban rájött, hogy gólszerzőkre van szüksége, ezt pedig a sajtótájékoztatón lelkesen el is kezdte magyarázni. 15 gól egy szélsőtől, 10 gól egy támadó középpályástól, 5 gól egy középhátvédtől és így tovább. Kérdés, hogy mennyire igyekszik ehhez alakítani a csapat játékát a portugál. Talán ez egy üzenet Pogba, Smalling vagy Mkhitaryan irányába. Itt az idő gólokat szerezni srácok! Így leginkább a de Gea – Valencia, Bailly, Smalling, Darmian – Matics, Pogba, Herrera – Rashford, Lukaku, Mkhitaryan kezdőre érdemes feldobni a heti zsebpénzt.

A riválisról valóban csak annyit érdemes elmondani, hogy a 2015-16-os szezon sokkal inkább egy nagyon jól kijött lépés volt, mintsem tendencia. Bilic bizony idén is az életéért teper majd a londoniak padján. Ráadásul a tavalyi év hősei sérültek. Így sem Carroll, sem Antonio nem elérhető a mai napon. Jelen pillanatban pedig csak abban bízhatunk, hogy mindenki Hernandeze nem éppen a nyitófordulón kívánja betenni a lompost, ráadásul az Old Trafford lelátói előtt.

Minden okunk megvan arra, hogy reménykedjünk egy sikeres szezonnyitásban, ami talán ebben a szezonban nem csupán három teljes Premier League mérkőzésig tart ki. Arról nem is beszélve, hogy mennyire jó lenne átélni újra a bajnoki győzelem ízét, amely valószínűleg sok szurkolóból váltana ki komoly katarzisérzést. Ugyanakkor ennek a kérdésnek a megválaszolására még várnunk kell jó pár hónapot, az odavezető út pedig nagyon nem lesz sima…