Ötletes támadásra várva…

Mourinho az Mourinho. Egy forduló telt el a bajnokságból, de mégis újra a portugál mesterről szól minden. A blogokon még akkor is ő a téma, ha a United éppen nem játszik. A tegnapi Chelsea-Arsenal találkozón ugyanis néhány alkalommal zengett José neve az éterben. Ugye tudjátok, hogy miről van szó?

Igen, szeretnénk futballt látni, nem olyan nagy kérés ez. Igaz, megint a rokkantak csapata vagyunk, hiszen nincs legalább hat olyan játékos, aki bőven a kezdőben kaphatna helyet. Lássuk csak, kik is hiányoznak. Valencia és Matics például most tért haza kisebb sérüléseinek kezelgetését követően, Lingard pedig az FA Kupa meccs óta nem húzta magára a vörös trikót és még mindig nem elérhető. Őt is pihenteti José, hogy legyen ok panaszkodni. Igazán nem számít, hogy gyakorlatilag a vébén szereplő összes csúcs – és nem csúcsjátékos már a pályákon nyomul. Mindezek mellett nincs Dalot, Herrera és Rojo sem. Továbbá állítólag Jones sem 100%-os (surprise-surprise). Kell még valamit mondanom, EZS?

Az ördög maga

Annyit mindenképpen, hogy a győzelem kötelező, hiszen a jövő heti Spurs meccs előtt nagyon fontos lenne újabb három ponttal gazdagodni. A José csapatok pragmatikus játéka miatt azonban biztosak lehetünk abban, hogy futball idén sem igazán lesz. Nyugtatóra sör mehet.

Az egyetlen érdekesség az lehet, hogy Sanchez valóban otthon maradt-e valamilyen indokból (pl. fodrászkodás, születésnapi buli stb. és csak később csatlakozik), esetleg ez az információ falsnak bizonyul. A támadósorban érdekes lehetne megtekinteni egy Martial, Lukaku, Mata sort, de ez biztosan nem lesz.

A Brighton csapatáról sok mindent nem érdemes elmondani. A PL tippjátékokban tömegesével tippelték kiesőnek Chris Hughton együttesét. Nem véletlenül. A csapat sima, 2-0-os vereséget szenvedett az első körben a nem túl acélos Watford ellen. Mondanám, hogy a győzelem tehát kötelező, de ilyesmivel nem dobálózom már.

A kezdőt a jelenlegi hírek alapján de Gea – Darmian, Bailly, Smalling, Shaw – Fred, Pogba, Pereira – Rashford, Lukaku, Mata felállással jósoljuk meg.

Ugye tudod, hogy mennyire szeretünk, David?