Kreatívnak ugyan távolról sem érzem magam (a keret néhány tagjához hasonlóan), mégis megpróbálok valami fogyaszthatót produkálni a bejegyzések közé, elvégre nagyon itt van már az ideje egy átfogóbb, általános „mi a f*** van is most tulajdonképpen” – témájú posztnak.
Minden lényeges kérdés sajnos nem fog terítékre kerülni (majd esetleg a következő podcast folyamán, ha Beyonder hajlandó lesz hazafáradni a „nyaralásból”), addig azonban megpróbálom kifejteni, hogy mi is van ezzel a Ronaldo – Greenwood „kapcsolattal”.

A „kapcsolat” szó pedig nem véletlen került idézőjelbe.
Az eddig látottak alapján a benyomásom az, hogy a támadósor nem egészen funkcionál úgy, ahogy kéne neki. Félreértés ne essék: 17 gól az eddig lejátszott 10 meccsen még nem a világvége (láttunk már rosszabb szezonkezdetet is), bár a tavaly megszokott standardokhoz képest ez mindenképpen alacsony.
A mutatott játék képével viszont már nagyobb gondjaim vannak.

Váltsunk is gyorsan egy másik csatornára.

Mason Greenwood épp a hetekben lett 20 éves. Szép kor ez: az emberen végre elkezd kinézni valahogy egy rendes öltöny (nem úgy, mint a középiskolás ballagásokon), végre van lehetőség használni a szülők által rettegve kölcsönadott családi Suzukit, és nem kell végre este 10-re hazaérni.
Kivéve, ha Mason Greenwoodnak hívnak.
Greenwood kölyökkora kicsit másképp alakult, mint az átlagembereké, ennek folyományaként 20 éves korára 32 találatot vitt be eddig a felnőtt csapat tagjaként, ebből 20-at csak a PRM-ben, kiérdemelve ezzel a „legeredményesebb 20 év alatti játékosunk” címet is – márpedig a tizenéves korukat a Manchester Unitedben befejező játékosok listáján olyan nevek is szerepelnek, mint George Best, Wayne Rooney, Cristiano Ronaldo (avagy Marcus Rashford). Nem jelenti azt persze, hogy Greenwood mindegyikük eredményességét és góljait lepipálja majd nálunk – pusztán csak nagy rá az esély.
Ő lehet a klub következő támadózsenije (Rashforddal egyetemben), aki biztosítja a klub számára oly fontos tradíció folyamatosságát, és tartóoszlopa lehet hosszú évekre a klubnak és a válogatottnak is. Ennek megfelelően igyekszik a klub menedzsmentje, a válogatott stábja, és a Greenwood család is kellő óvatossággal és tudatossággal egyengetni Mason szerepléseit, nehogy az ígéretesnek induló pályafutás kárba vesszen, és esetleg idő előtt elkezdjen meredeken lefelé ívelni.

A félelem jogos: láthatott már ilyet a publikum, ráadásul nem is kell a szomszédba menni példáért. Michael Owen karrierje hasonlóan kecsegtetően indult a Liverpoolnál, mint Greenwoodé nálunk, ám a hozzáfűzött remények felét sem sikerült valóra váltania. Aligha rendelkezett kellő belátással a 90-es évek végén a Pool és a válogatott stábja: adott volt egy 18 éves csodagyerek, aki fosta a gólokat, vitték is magukkal ahova csak lehetett, nagy terhelést ráhelyezve a fiatal Michael szervezetére, gyakorlatilag 0 pihenőidővel.
Owen a 96/97-es szezon utolsó előtti meccsén, 97 májusában debütált a Liverpool felnőttcsapatában, azonnal be is talált a Wimbledon ellen idegenben, ám a meccset nem tudta megnyerni a Roy Evans dirigálta Liverpool, így a bajnoki cím a miénk lett egy fordulóval a vége előtt. Owent ezután tulajdonképpen azonnal repülőre tették, és vitték a június elején kezdődő 97-es ifjúsági vb-re, amit Malajziában rendezett a FIFA. Owen vezérletével pedig Anglia csoportelsőként, 3/3-as mérleggel gyalogolt át a csoportján. Ez volt az a torna egyébként, ahol Magyarországunk fiatal reménységei még Kanadától is kikaptak, nulla ponttal búcsúzva csoportjuktól, egyetlen gólt szerezve csak a tornán, soraikban tudva többek közt egy 19 éves Rabóczki Balázst.
Őt innen is üdvözöljük.
Anglia végül menetrendszerűen kikapott a torna későbbi győztesétől, Argentínától a nyolcaddöntőben, mindenkit kérek, hogy ezt most kivételesen nézzétek ezt el nekik, Argentína válogatottját olyan nevek alkották akkor, mint Walter Samuel, Leandro Cufré, Juan Román Riquelme, Esteban Cambiasso, Pablo Aimar és Lionel Scaloni, joggal várták hát tőlük, hogy már 98-ban, vagy ha akkor nem, hát legkésőbb 2002-ben váltsák meg a világot – azóta tudjuk, hogy nem tették.
Owen tehát június végén – július elején esett haza Malajziából, majd gyakorlatilag nulla pihenés után mehetett máris a többiekkel végigcsinálni a felkészülést, hogy onnantól kezdve csütörtök-vasárnap ritmusban játsszon megállás nélkül, a szezon végén bezsebelve a Premier League aranycipőjét (Chris Suttonnal és Dion Dublinnal megosztva). A kluboknak egyébként szokása ilyenkor a nemzetközi tornákról hazaeső játékosoknak hosszabb pihenési időt biztosítani, bevállalva azt, hogy így hiányozni fognak az első 2-3 találkozóról, mi is ezt tettük a vébékről-ebékről visszatérőkkel, Owennek azonban nem biztosított időt a Liverpool stábja.
Owen ezután utazott a 98-as vébére is, ahol 2 góllal tolta meg a válogatott szekerét, kiérdemelve a torna legjobb fiatal játékosának járó díjat is, majd a következő szezonban is megtartotta a Premier League gólkirályi címét, ami annak ellenére sikerült neki, hogy egy sérülés már áprilisban véget vetett a szezonjának. Owen túl volt hát két nemzetközi tornán, két teljes Premier League szezonon (mindkettő európai kupaszerepléssel súlyosbítva), lábai előtt heverő világot jósolt neki a futballvilág – és mindössze 19 éves volt csak ekkor.

Aztán jött az a fránya térdhajlító izom.

Szerencsétlen Owen egy Leeds elleni döntetlen során kapott egy kemény, de fair belépőt az egyik ellenfelétől, majd a gyepről felpattanva pár másodperc múlva már Steve Mcmanaman védelem mögé bepasszolt labdájára próbált rástartolni egy hirtelen felgyorsítás után – ám a túlterhelt szervezete már nem tudott engedelmeskedni a parancsnak, Owen pedig botladozva esett össze a gyepen, ahol megsemmisülve feküdt még egy ideig. Ő is érezte, hogy itt komolyabb a baj. A felépülés maga 5 hónapig tartott, és ugyan Owen visszatért tétmeccseken is a gyepre, de újabb hetekbe telt, mire 90 percet végig tudott játszani egyhuzamban. Végiglábadozta hát az őszt is, majd a következő év januárjában (mikor Owen épp, hogy elmúlt 20) ismét megsérült a térdhajlítója, újabb hónapokra döntve ki így őt a sorból.
A karrierje pedig ugyan nem állítható, hogy itt derékba tört (egy évvel később Aranylabdát kapott, heló), azonban a térdét soha többet nem tudta olyan intenzitással terhelni, mint előtte. A hozzáfűzött remények végül elolvadtak, és később sem a Poolban, sem a Real Madridban, sem a válogatottban nem tudott igazán nagyot robbantani.
Ezzel a „rövid” kitérővel csak annyit akartam érzékeltetni, hogy milyen kockázatokkal jár az, ha egy játékost nagyon fiatalon nagy terhelésnek tesznek ki, sokat utaztatják és alig hagynak neki pihenőt. Owen karrierje ezt eléggé megsínylette, de nem csak az ő példája áll előttünk, mesélhetne arról például Rooney is, hogy milyen az, ha az embert ugyan nem hátráltatják fiatalon komoly sérülések, de nem vigyáz eléggé a saját szervezetére az évek alatt.

Mason Greenwooddal végre úgy tűnik, hogy nem akarnak ugyanabba a gödörbe ismét belelépni.
Greenwood az idei EB-keretnek a tagja lett volna, de egy rejtélyes ágyéksérülést lobogtatott a United stábja, aminek a kiheverése érdekében Greenwood az angol válogatott stábjával „közös megegyezésben” otthon maradt, pihenéssel és regenerációval töltve az időt, nem kockáztatva azt, hogy esetleg beszed egy ennél komolyabb sérülést is, ami esetleg a pályafutását is veszélyeztetné. Komoly reményeket fűzünk hozzá, érthető volt hát Solskjaer és a stáb óvatossága.
Ennek megfelelően Greenwood az idei szezont kirobbanó formában kezdte, az első három bajnokin három góllal segített minket 7 ponthoz, és még a barátságos felkészülési meccseken is szórta a gólokat, amíg a tulajdonképpeni kimondott gólfelelőseink (Rashford és Martial) vagy lábadoztak, vagy szar formát mutattak.

Greenwood bomba rajtjának pedig ez tulajdonképpen azonnal véget is vetett. A Newcastle elleni 4-1 óta Greenwood stabilan hozza a szürke, közepes meccseket, gólok és gólpasszok nélkül, én pedig nem tudom nem Ronaldo konstans játszatását gyanúsítani a formahanyatlásban. Tulajdonképpen ennek a kibontásának akartam szentelni a bejegyzést, de nem tudtam megállni az elején sztorizás nélkül.

A fejtegetést meg… hol is kezdjem.
Elsőnek talán a legegyértelműbb statokkal jönnék: ahhoz, hogy az ember fia gólt szerezzen, előbb lövéseket kell eleresztenie. Tudom, hogy mindössze 10 tétmeccsen vagyunk túl, és ekkora minta nem feltétlen teljesen reprezentatív, de egyelőre ekkora a halmaz, amiből dolgozni lehet, mindenki tartsa észben ezt a körülményt a továbbiakban.
Greenwood Ronaldo debütálásáig 269 játékperc alatt 11 löketet küldött kapura, utána viszont ez a szám visszaesett 13 löketre 424 játékperc alatt. (Tudom, a ligakupában bohóckodott még fél órát a WHU ellen, és eleresztett alatta két lövést is, de ott Ronaldo nem volt pályán). Még egyszer összehasonlításképpen: Ronaldo szerepeltetéséig átlag 24 percenként eldördült Greenwood jobb-, avagy bal lába, azonban mióta Ronaldo játszik kilencesben, azóta már csak 33 percenkénti sűrűséggel jönnek tőle lövések. És ebben még benne foglaltatik az Aston Villa elleni shotfesztivál is, ahol a betömörülő vendégeknek 8 lövést is küldött a kapujára.
Mutatnék pár képet is az érzékeltetéshez, mivel egy kép még mindig többet mond ezer szónál.

Nem rossz pozíciók ezek, nem egy lövés érkezett szemben a kapuval, 7-et pedig a boxon belülről tudott rásütni.
Lássuk lejjebb, hogyan változott ez Ronaldo beillesztésével.

Szerintem a fenti képek eléggé éreztetik a problémát. A lövések száma visszaesett, és a pozíciók is kedvezőtlenek. Még egyszer: tudom, kevés a minta, de azért egy lyukas garasnál többet is hajlandó lennék tenni rá, hogy ez a tendencia a most lejáró nemzetközi szünet után is folytatódni fog. Berakhattam volna egyébként a lőlapját máshonnan is, de az az Everton elleni döncin is pont ugyanígy nézett ki, és a West Ham ellen megnyert bajnokin például egy árva lövése sem volt.

A dolgok okait ott sejtem, hogy Ronaldo 36 évesen már messze nem annyira mobilis, mint mondjuk egy évtizede volt, így már nehézségeket okozna számára ingázni és a pálya szélére kimozogni, vagy éppen onnan startolni a kapu elé. Ronaldo ezért már nem próbálkozik ilyesmikkel, az ellenfél kapujától is a lehető legkevésbé próbál eltávolodni labda nélkül, és az ő természetes vadászterületét (a tizenhatost, illetve az előterét) sem nagyon hagyja el, az ellenfelek védelmét nyomás alá helyezni pedig már sosem hajlandó (meccsenként legfeljebb egyszer). Ennek köszönhetően eléggé rigiddé válik a helyezkedése, és mivel így konstans bitorolja a 9-es posztot, más játékos alig tud oda bemozogni egy-egy akció során.

Ez hát a feltevés, lássuk mit mondanak erre Greenwood heatmapjei az eddig lejátszott meccsekről.

Látszik, hogy Greenwood alapvetően a jobbszélről startolt, és változatos helyeken bukkant fel az akciók során.
És most lássuk, mi a helyzet Ronaldo érkezése után.

Látjuk a különbséget, ugye?
Greenwood gyakorlatilag Ronaldo beillesztése után állandó jelleggel a pálya szélére szorul, kapu elé alig jut el, így következésképpen a lövései is veszélytelenebb szögekből érkeznek, ahonnan takarni is könnyebb azokat az ellenfélnek. Nem beszélve arról, hogy ezt a fajta helyezkedést az ellenfél védelmének is sokkal könnyebb lekövetnie, hiszen egy posztját ritkán elhagyó játékost „csupán” csak kergetni kell fel-alá, ahhoz meg nem sok IQ kell. Igazán nehéz kérdés elé akkor állnak a védelmek, mikor a támadók elkezdenek posztokat cserélgetni, mivel ilyenkor egymásnak kell átadniuk a védőknek a keresztben-hosszában mozgó ellenfeleket, ami állandó koncentrációt igényel, és a felkészült, összeszokott védelmeknek is nagyon könnyű ám elcseszni ezt.
Greenwood azonban sajnos alig tud ilyen kombinálásokba bocsátkozni, mivel tulajdonképpen nincs kivel. Félreértés ne essék: Greenwood nem egy lassú kölök, de sajnos nem egy Ryan Giggs, úgyhogy a sebessége ahhoz, hogy a pálya szélén történő ingázás legyen az egyetlen fegyvere, sajna kevés.

Greenwood így a szezon első pár meccsén szabadabban értelmezett támadó posztját kőbe véste a jobbszélre Ronaldo játszatása. A változást nemcsak a heatmapek, hanem második kedvenc oldalam, az FBref matchlogjai is demonstrálják, még nekik is feltűnt a dolog:

Ronaldo beillesztésével kaptunk ugyan egy gólgép centert, de ezzel párhuzamosan a jobbszélen kaptunk egy rosszul funkcionáló szélsőt. Greenwoodnak pedig nem ez lenne a feladata.
És gyakorlatilag bármilyen statot, avagy diagramot böngészek végig, minden erről árulkodik. Igazából plusz infót nem hordoz, de nem tudom megállni, hogy ne vágjam be Greenwood labdaérintéseinek térképét is.

Semmi újat nem mutattam szerintem, a heatmapek és a touchmapek ugyebár szoros összefüggésben vannak egymással, nagyjából passzolnia kell a kettőnek egymáshoz. Nézzük mi a helyzet Ronaldo beillesztése után.

Egyébként a fent látható tendencia nem lenne probléma akkor, ha Mason Greenwoodot történetesen Antonio Valenciának hívnák. Ő például tökéletesen megfelelt erre a szerepre, évekig kitűnően szolgált ki bármilyen stílussal megáldott centereket (Rooney, RvP, Berbatov, Hernandez), alázattal szántva fel a pálya jobboldalát. Igazi befejező centerhez kéne is a stabil, megbízható kiszolgálás, de Valencia már rég nincs, Greenwood pedig nem klasszikus jobbszélső, ugyan akadnak gólpasszai is, de nem ez az ő fő profilja, 72 PRM-meccsen eddig mindössze három assziszttal szerénykedik, idén eddig kerek nullánál tart. Neki bizony a kaput kell támadnia, mivel az az ő fő erőssége. Illetve kéne neki.
Tudom, Ronaldonak máris van 5 meccsen 5 gólja, de ezt csak annak köszönheti, hogy a világ legnagyobb befejező gépállatát tisztelhetjük benne még mindig, ha bárki más szaladgálna a helyén (Giroud, Kane, Lewandowski, etc.), akkor talán 2 találatnál ha járnának összesen ebben a struktúrában.

És ha már Greenwoodról kifejtettem a mondanivalót, akkor lássuk mi a helyzet a pálya túloldalán.

Rögtön a szezonkezdőn Rashford sérülése (és Sancho pihenése) miatt Pogbát találta a sors a pálya balszélén, ahonnan azonnal kiosztott 4 gólpasszt, majd a Soton ellen ugyanúgy balszélsőként még egyet. Pogbának sem a balszélsőnek levés a fő profilja, nem is szerepel ott stabilan természetesen (mellesleg Sanchot sem oda szánjuk). A balszél nálunk tehát per pillanat beugrós állás, Rashford visszatérésére várunk, (aki ma a keret tagja lesz báj dö véj), úgyhogy eddig Pogba és Sancho váltották egymást az ő helyén, Martial esetleges betoldásával. Nehéz így érdemleges következtetést levonni, hogy mindenkit csak ideiglenes jelleggel kikergetünk oda, de érdemesnek tartottam a mindenkori balszélsőnk mapjait is megmutatni Ronaldo érkezésétől.

És ezt kéne összegezzem valahogy.
Azt nem mondom, hogy katasztrófa lenne a helyzet, messze vagyunk attól, de sajnos amíg komoly időt és energiát (és bizalmat) öltünk eddig a Rashford-Greenwood-Martial trió felépítésébe, addig most pont a leépítés történik. Egy 2021-es Ronaldo mellett úgy néz ki nem egyszerű érvényesülni, nincs ebben semmi meglepő, már pár szezonnal ezelőtt is az volt.
Kommenteltem egy óvatosat én az érkezésekor, hogy örülni örülök ugyan, de nem vagyok benne biztos, hogy ez középtávon jót tesz majd a többieknek. Pont valami ilyesmitől tartottam. Természetesen 5-6 meccs nem a világ, Greenwood karrierje sem fog ennyitől megfenekleni, csak a sejtésem az, hogy ez a tendencia folytatódni fog még jócskán Rashford felépülése és visszailleszkedése után is, és az ő játéka is kompromittálva lesz. És ha ez a kérdés nem lesz megoldva még valahogy a következő nemzetközi szünet előtt, akkor annak egy újabb szezon ihatja meg a levét – gondolom senkinek nem kell felsorolni, hogy milyen ellenfelekkel jön a darálás a következő 3 hétben.
Ronaldo elhalászása félig-meddig fricska volt a City orrára, túl sok bors orrunk alá törése maradt ugyanis megtorlatlanul az elmúlt években, írtam már erről is, hogy bizony ennek az adósságnak a törlesztése is el kell, hogy kezdődjön, ha vissza akarjuk kapni azt a bizonyos trónt. El is kezdődött, de nem feltétlen a legjobb megoldással, bár ember legyen a talpán, aki a United menedzsmentjének tagjaként 2021 augusztusában jó döntést tudott volna hozni. Vagy van Ronaldo, és vele együtt kompromittált támadósor, vagy nincs Ronaldo, és csak még több talajt vesztünk a Cityvel szemben vívott harcban.
Lose-lose.
A főbb kérdés eddig sem a támadósorunk volt – az köszöntük szépen, eddig is kitűnően szerepelt, 120+ gólt termelve az előző szezonban. Egy sorral hátrébb már messze nem vagyunk ennyire kompetensek – ez a kérdés azonban nem lett megválaszolva, csak újabbak merültek fel helyette.