Keresd a jót!

Tudatom, hogy a Stretford End blog Keresd a jót! címmel új kommentfolyam indítását tervezi, melynek megalkotásában – mint hozzászóló – személyesen maga is közreműködne. David Moyes vezetőedző úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt.
A Keresd a jót!  beszélgetés mellékelt tervezetének megvitatása és az új bejegyzés megalkotása a Stretford End oldalon történik 2014. január 9-én, csütörtökön egész nap.moyes mosolyog

Tisztelettel megkérem, hogy e beszélgetésben – melyet nem vezet senki – részt venni szíveskedjék.

A tárgy nívós és sikeres beszélgetés létrehozása, mely eszméinket hirdeti. Táborunk többsége szerint a jelenlegi szezon bukás. Mások szerint e vélekedés babona. Ezek azt mondják: várjunk vele.

A Stretford End blog reprezentatív és olvasandó időszakos kiadmány. Kordokumentum. Képes e krónika, bejegyzésenként 1-2 fotó, ábra és illusztráció, valamint akár többszáz komment.
A Stretford End a Manchester United csapatát alkotó emberekről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. Az átalakítást levezénylő Moyes úr, az igazolásokat bonyolító Woodward úr, a sportklubtenyésztő Glazer-testvérek, gólcsináló de sérült van Persie úr, a rekordcsináló és öt szeretőt nevelő Ryan Giggs úr, az előkészítő Valencia úr, a kezdőcsapatról álmodozó Zaha úr, csapatkapitány Vidic úr, és Ashley Young úr is, aki meg egy gyökér. Róluk meséljük el e folyóiratban gyermekkorukat is, képzésüket is és Fergie hajszárítóját is.

A Stretford End ékes kivitelű számait a meghitt személyesség tudatosan vállalt mozzanata miatt szívesen helyezzük majd könyvjelzőink és lájkjaink közé a Facebook díszkiadása és a pornószájtok közé.

A Stretford End dicsőséggel szól a régi építőkről is. Sir Matt Busby, Sir Bobby Charlton, Sir Alex Ferguson, Denis Law, George Best, Eric Cantona, Paul Scholes, Cristiano Ronaldo és mások alkotása ragyogó példa a mai építők számára.

A Stretford End célja a legjobb kommentelők megnyerése, kik szalonképesek, s hajlandóak meccsről meccsre megnyilvánulni e folyóirat hozzászólásaiban. A Stretford End nem harcol, hanem örömet mond. A Stretford End jelszava: keresd a jót. Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót. Jó volt a meccs. Megírom. Lebilincselt a támadójátékunk. Megírom. Kinyílott a bicska a zsebemben. Megírom. Managerünk a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős játékosunk lőtt egy szép kapufát, a bíró zsebéből sokszor előkerült a sárga lap, megírom. Csökkent a ponthátrányunk. Megírom. Ellenfelünk jól játszott. Megírom és megdicsérem. A Stretford End hozzászólói szurkolói életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalomhiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság.

Kérés a kommentelőkhöz

Válasszanak műfajt, terjedelmet és adjanak képeket is. A lenti leírás rigorózus, de ne rettenjünk el. Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi kommentfolyam, melynek oltárain minden hozzászóló a maga legjobb liturgiáját mutatja be. Tetszés szerinti tartalommal, alcímmel és terjedelemben.

Olvasóink sorvezetésre vágynak. Követendő mintára. Kommentelőink felvállalják e szerepet. Vezetik az olvasót. És egymást is. Minden hozzászólás mellett a kommentelő megnyerő fotója áll, alatta személyes adat. Példák: Strigo moderátor, ketomika22 tanuló. A szerzők hozzászólásaikat bekezdésekbe, sorokba rendezve, akár egymás hozzászólásaira válaszolva adják le. Javallott házi könyvtáraink képeinek és az általunk készített mémek használata. A szorgalmasan melegítő Zaháról készült kép szép és jogtiszta. Ha a brazil ikreket egyszerre látjuk a pályán, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel.

Tisztelet.

Strigo
a tudatos pozitív szurkolói gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a manchesteri értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős blogger megbízott