Jóllakottan – osztályzás

United rajongók, örvendjetek: három kiábrándító mérkőzést követően véget ért a naptárfordulóval beköszöntött szopószériánk, így – bár riválisaink is sikerrel vették a rájuk váró akadályokat – tovább szövögethetjük a vártnál kevésbé ambíciózus álmainkat a BL-indulást érő pozíciókért. A félidőben ugyan még a kihagyott helyzeteken bosszankodhattunk, na meg persze azon, hogy Moyes láthatóan alig készült valamivel a Swansea nem különösebben váratlan játéka ellen, a szünetben azonban szerencsére már jól taktikázott, és hajszárító helyett egy jó változtatással megnyerte nekünk a meccset. Nem csoda, hogy a végén úgy vigyorgott, mint egy jóllakott óvodás. Osztályozzunk.

moyes

De Gea – 0

Hogy hasonló meccsekről álmodik-e egy világklasszis kapus, azt nehéz lenne megválaszolni, az azonban bizonyos, hogy a Swansea két gyengécske kaput eltaláló lövésében, valamint nem létező beadásaiban De Gea aligha fáradhatott el. Gondtalan.

Rafael – 7

Sebessége és a játékában rejlő veszély nagyon hiányzott már a jobb oldalunkról, és bár láthatóan messze van még a csúcsformájától (leginkább pontossága javulhatna), így is remekül teljesített. Kulcspasszait ugyan nem váltották találatra társai – az első félidőben Welbecknek, a másodikban pedig egy gyors kontra végén Kagavának kínálta tálcán a gólt -, de ez már nem az ő hibája. Emellett mindenképpen dícséretet érdemel azért, hogy szabálytalanság nélkül hozta le a meccset. Makulátlan.

rafa

Smalling – 6

Szokásához híven szorgalmasan fejelgette és rugdosta kifele a kapunk elé érkező labdákat, és szokásához híven sajnos most is kihagyott egy ordító ziccert – a három méter + üres kapu kombináció most rajta is kifogott. Ezen a meccsen minden esetre ez a teljesítmény is bőségesen elegendő volt – még akkor is, ha védőpárosunkból ezúttal ő volt a kevésbé meggyőző. Torres.

smalling

Vidics – 7

Mióta felerősödtek a távozásáról szóló pletykák, azóta valahogy magára talált kapitányunk: a Sunderlanddel szemben kis túlzással az ő gólja miatt maradt még remény a ligakupában, és most is remekül tevékenykedett – mennyiségi és minőségi szempontból is csodásan akasztotta meg a Swansea akcióit. A wales-iek játékát ismerve kicsit többször is megpróbálhatta volna megjátszani a labdát felszabadítás helyett, de ha ilyen meccsekkel a háta mögött fog távozni Manchesterből, akkor benne van a pakliban, hogy az egyre inkább a fejére növő fiatalok ellenére hiányolni fogjuk Vidicset. Búcsúzkodó?

vida

Evra – 7

Támadásban az egyik legaktívabb játékosunk volt, igaz, megoldásai nem egyszer kissé valenciásra sikeredtek: beadásait szinte mindig rutinból és megszokásból lőtte középre, pedig egy kicsivel több tudatosság talán egynél több asszisztot is eredményezett volna. Utóbbi, vagyis gólpassza végül nem is a szélről érkezett. Messze nem játszott tökéletesen, és védekezésben is több fegyelmet várnánk tőle, mindezek ellenére azonban mégis az mondható, hogy Evra jelenlétének nagy szerepe volt abban, hogy megnyertük a tegnapi meccset. Kulcsember.

Valencia – 6

Mostanság kevesebbet látunk jobb oldali elfutásaiból (és ezáltal rossz beadásaiból), ami persze nem véletlen, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy Moyes elkezdte a pálya közepe felé vezényelni Valenciát. Ezáltal többet próbálkozhat lövéssel és kiugratással, melyekkel talán több hasznát veheti a csapat a jövőben, és kalandozásainak egyik eredménye volt a gól is, melyet tőle szokatlan módon az ötös bal sarkából szerzett. Sok emlékezeteset ezen kívül minden esetre nem mutatott, de nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy letámadásban – amely nélkül nem nyerhettünk volna – az egyik legjobb emberünk. Kalandor.

vale

Fletcher – 7

Az első félidőben ő sem tudott sokat tenni a Swansea kínos labdabirtoklási fölénye ellen, a másodikban azonban sokakkal egyetemben alaposan játékba lendült. Az esetek többségében gyorsabb és bátrabb megoldásokat választott, mint Carrick, különösen a kapu előtt, 93 százalékos pontossággal passzolt, és még gólt is szerezhetett volna. Meccsről meccsre egyre jobban teljesít, ez nem vitás, mi pedig nagyon reméljük, hogy tud ő még ennél is többet, a középpályán ugyanis óriási segítségére lehetne a csapatnak. Megmentő.

fletch

Carrick – 6

Az elmúlt két év produkcióját követően nem hittük volna, hogy ilyesmit kell majd írnunk idén, ám csapatunk tavalyi motorja Cleverley után most Fletcher mellett is másodhegedűs szerepbe tudott kerülni. Kifejezetten rosszul szerencsére továbbra sem tud játszani, és nem egyszer remekül vette észre a bal oldalon felfutó Evrát, passzjátéka és támadó indításai azonban ebben a szezonban eddig nem hozzák azt a szintet, amit megszoktunk tőle. Alárendelt.

carrick

Kagava – 7

Ismét a bal szélre került, ahol újból végigvergődött egy félidőt, így akár ennél alacsonyabb pontszámot is kaphatna, az ő középre rakása a fordulást követően azonban a meccs legfontosabb mozzanata volt. Welbeck mögött brutálisan feljavult a játéka, minek köszönhetően nem csak a csapat lett veszélyesebb, de a letámadásunk is hatékonyabbá vált. Emellett pedig majdnem gólt lőtt, majdnem gólpasszt adott Smallingnak és majdnem eltalálta a kaput is a tizenhatoson kívülről. Oké, utóbbi nem nagy erény, de legalább végre lövésre vállalkozott, ami szintén szokatlan tőle. Mint ahogy az is, hogy a kapu előtt fejjel érjen labdába – az első gól márpedig ezt követően született. Kiszolgáltatott.

kagava

Januzaj – 8

Gólt és gólpasszt sem találunk a neve mellett, mégis ő volt a mérkőzés legjobbja, nélküle ugyanis egyik találatunk sem jött volna létre: az első gól előtt az ő remek beadása alakította ki a veszélyhelyzetet, a másodiknál pedig ő szerzett labdát Tremmel könnyelmű kiadását követően. Az első félidőben szabadrúgását követő kapufájával hívta fel magára a figyelmet, majd miután helyet cserélt Kagavával, sorozatban szórta befele a szélről a veszélyes labdákat, mindeközben pedig pont annyira volt önző, amennyire egy ennyire tehetséges tizennyolc évesnek lennie kell. Igen, még mindig csak annyi. MotM.

janu

Welbeck – 7

Hatalmas ziccert puskázott el az első félidőben, a másodikban szerzett góljához viszont zsenialitás is kellett, így a tegnapi játékában benne levő egy találatot végülis sikerült összehoznia. Rengeteget melózott a támadóharmadban: a letámadásban neki is fontos szerep jutott, emellett pedig rendkívül hízelgő statisztika az is, hogy mindössze egyetlen passza nem ment emberhez az egész mérkőzésen. Bármennyire is hihetetlennek tűnt ez a szezon elején, de a góllövőlistán immáron van Persie előtt találjuk. Fabolous Elsőszámú.

welbeck

Büttner, Hernandez – 0

Az elmúlt hónapokban győzelmi- és vereségszériák egymásutánja jellemezte teljesítményünket, mi pedig nagyon reméljük, hogy most újból nekiláttunk egynek, egy hét múlva ugyanis a Stamford Bridge-re látogatunk – a Chelsea elleni összecsapás újabb fontos mérföldköve lehet az idei szezonnak.