Ez a kérdés, válasszatok!

2018. március 31-én emlékezik meg a keresztény világ nagyszombatról, ami véget vet az előtte húzódó hosszú böjtnek. De 2018. március 31-én emlékezik meg a futballszerető világ a Manchester United Swansea elleni megmérettetéseiről is, ami véget vet az előtte húzódó hosszú válogatott meccsekkel teli böjtnek. Ez a poszt azonban nem erről fog szólni. Ennek több oka is van, mint például az, hogy miután a Sevilla elleni gyalázatot követően lemondtam a TV előfizetésemet, azóta sem láttam, és nem is fogok újabb United meccseket megnézni az idén, így egyrészt képmutatás lenne valami olyanról írnom, ami nem érdekel, a másik oka pedig az, hogy nem érdekel. Persze lehetne írni olyanokat, hogy kötelező győzelem, és egyéb közhelyek, de őszintén, nem minden győzelem kötelező egy topnak hazudott csapatnál?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Második forduló – Swansea City

Megkezdődött végre a PL, remek nyitányon vagyunk túl. 37 fordulóval a vége előtt vezetjük a bajnokságot (köszi NSO), és bár a tavalyi szezon is így indult, most talán bízhatunk az eredményesebb folytatásban. A második forduló nyitómérkőzése a miénk, így egy szombat kora délutáni könnyed hattyúpaprikás elfogyasztásával (amúgy ördögösen) akár meg is tarthatnánk az első helyet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A hattyú halála (?)

Az a helyzet, hogy a bajnokság hajrájának feszített tempója még az aktuális posztírót is megtréfálja olykor. Most én is így jártam, amikor szombat este, még a városi derbi hatása alatt állva döbbentem rá, hogy hajaj, nekem kell írni a soron következő bajnokiról. És ezt a bajnokit a kiesőjelölt walesi hattyúk ellen vívjuk vasárnap kora délután, ami a csapat állapotát, a meccsek számát és a kiscsapatok elleni hazai mérlegünket tekintve nem ígér könnyed szórakozást a vasárnapi ebéd utáni pihenés mellé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Víz alá a hattyút – Jön a 11. PL forduló

A kedvenceink úgy kerülik a győzelmeket, mintha ezért minimum extra pontok járnának a rendszerben. Azonban ez sajnos nincs így, tehát ma nagyon kellene az a győzelem, amivel kicsit zárkózni is sikerülhetne az előttünk álló riválisokhoz. Ráadásul az Arsenal elleni csata előtt az önbizalmunkat sem ártana helyre billenteni.

c77d2db4efcb4eafab3b884695ca3463

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hozz rá víg esztendőt!

Új év, new wave. Elkezdődik tehát a 2016-os esztendő is, amely természetesen a balsorsú 2015-16-os szezon folytatása. Tippelni továbbra is igen nehéz lenne, szinte bármire. A csapat játéka, sérülései, van Gaal adott taktikai húzásai mind olyan kérdések, amelyre tisztességes United szurkoló nem igazán tud biztosat mondani manapság. Mi persze azért megpróbáljuk és néhány szót ejtünk mindenről, ami fontos lehet mára.

team

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hattyúdal

Egy éve borús hangulatban vártuk a negyedik fordulót egy vereség, két döntetlen és három öt kettő után, de idén óvatos optimizmussal tekinthetünk a soron következő párharc elé. Egy könnyed és sikeres BL selejtező, valamint egy szerencsésnek mondható BL sorsolást követően a szezon eddigi legkeményebb erőpróbája következik, a Swansea elleni idegenbeli mérkőzés. Van miért visszavágnunk a hattyúknak, hiszen nso stílussal élve, tavaly kétszer is „ördögverés lett a hattyúvadászatból”.

swansea_united

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mojszi, te vagy az?

moyes van gaal álcaErre még legpesszimistább drukkereink sem számíthattak. Nem csak Lajos koncepciója vagy a tökéletes előszezon mondatta velünk, hogy ez a szezon merőben más lesz mint a tavalyi. A játékosok visszatérő önbizalma és az ígéretesnek tűnő új felállás még a keret hiányosságait vagy a sérültek hosszú listáját is elfeledtette velünk, hogy aztán a szombat délutáni rémálom után nagyot koppanva érjünk földet. Folytatódik a rekordok döntögetése: 42 éve nem buktunk hazai nyitómeccset, a Swansea pedig még soha nem nyert bajnokit az Old Traffordon, és ez még akkor is elfogadhatatlan, ha van Gaal 2-3 hónapnyi időt kért világuralmi tervei megvalósításához. Nincs mit szépíteni, Lajos, ez bizony egy kőkemény Moyes volt, abból is a legreménytelenebb, legkiábrándítóbb fajta. Hogy mi volt a baj? Erre próbálunk rájönni néhány taktikai ábra felhasználásával, de kiosztunk néhány kokit és sallert alacsony pontszámot is mindenkinek, aki benne volt a 2-1-es vereségben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Who are ya? – Hattyúdal

swansea címerSzombaton végre elérkezik az a pillanat, amire május … nos, igazából úgy február óta várunk, azaz kezdődik az új Premier League szezon. Akárcsak Fergie utolsó hazai meccsén, vagy Moyes első bajnokiján, ezúttal van Gaal első tétmeccsén is a Swansea lesz az ellenfél. Az immár egyetlen wales-i csapat (a Cardiff kiesett, Bale meg ugye eligazolt) pontszerzése mellett semmi sem szól: kulcsjátékosok hagyták el a klubot, a menedzserük sem PL-szint, ráadásul tavaly még Moyes-szal a fedélzeten is 4-1-re vertük őket a nyitófordulóban. Bemutatjuk az egyetlen nem angol csapatot, akik idén tétmeccsen pályára lépnek az Old Traffordon, minden valószínűség szerint egy jó ideig utoljára, ugyanis nem lepődnénk meg rajta, ha szezon végén kipottyannának az első osztályból.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jóllakottan – osztályzás

United rajongók, örvendjetek: három kiábrándító mérkőzést követően véget ért a naptárfordulóval beköszöntött szopószériánk, így – bár riválisaink is sikerrel vették a rájuk váró akadályokat – tovább szövögethetjük a vártnál kevésbé ambíciózus álmainkat a BL-indulást érő pozíciókért. A félidőben ugyan még a kihagyott helyzeteken bosszankodhattunk, na meg persze azon, hogy Moyes láthatóan alig készült valamivel a Swansea nem különösebben váratlan játéka ellen, a szünetben azonban szerencsére már jól taktikázott, és hajszárító helyett egy jó változtatással megnyerte nekünk a meccset. Nem csoda, hogy a végén úgy vigyorgott, mint egy jóllakott óvodás. Osztályozzunk.

moyes

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Számmisztika

0 meccset nyertünk az új évben, 1 gólt szereztünk és kettőt kaptunk mindhárom idei mérkőzésünkön. Négy vereségre zsinórban több mint öt évtizede nem volt példa, szóval reméljük hogy hatott a megmondóemberek és fogadatlan prókátorok szitokáradata, különben az egyesek által középszerűnek tartott bajnokcsapat a hét végére akár a nyolcadik helyre is csúszhat. Van Persie állítólag még kilenc meccset kénytelen kihagyni,  és tízesünk sem fog pályára lépni, így a kezdő tizenegyünkben senki se keressen majd világsztárt. Ponthátrányunk ideiglenesen 12-re nőtt, hogy ez nőni vagy csökkenni fog a forduló zárásakor, az nagy mértékben függ a szerencsénktől is, reméljük hogy többet nem lesz péntek tizenhárom minden nap kétezertizennégyben. Az egy héten belül kétszer az Old Traffordra látogató Swansea-t éppen ezért jó lenne elverni, mondjuk három góllal, de valószínűleg ismét négy középpályással lépünk majd pályára öt ellen, így nagyon fontos, hogy kihasználjuk az adódó helyzeteinket. Hatodik a Liverpool, legalább tőlük nem kéne leszakadni, jövő héten amúgy is Chelsea idegenben…számmisztika