Fakupa – osztályzás

Csalódottságtól roskadozó osztályozóposzt keretein belül emlékezünk meg arról, miként zakóztunk ki az első adandó alkalommal az FA-kupa idei küzdelmeiből – a Swansea ellen mutatott tegnapi teljesítményünkkel még a címben szereplő kétes értékű serleget sem érdemelné meg a csapat.

Soccer - FA Cup - Third Round - Manchester United v Swansea City - Old Trafford

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

One team, two cups

A Spurs elleni hazai (nem éppen megérdemelt) vereség óta nem igazán jelentkeztünk, és ennek csak egyik oka lustaságunk. Az az igazság, hogy a csapathoz hasonlóan mi is kezdünk elfáradni az ünnepek előtti-utáni hajtásban, pedig a heti két (három) meccses programnak még koránt sincs vége. Szerdán ugye bajnoki meccset játszott a csapat, kedden meg már a Ligakupa elődöntőjében izgulhatunk, a hétvégén pedig a PL csapatainak számára is elindult az FA Kupa. Hogy miért kell vasárnap játszanunk, mikor a szombaton pályára lépő csapatoknak semmi dolguk hétközben, arról fogalmunk sincsen, mindenesetre az egy nap pihivel teljesítendő kupadupla újabb nehéz feladat elé állítja Moyes-t és stábját. Hogy sikerül-e szűk egy hét alatt tönkrevágnunk az egész szezonunkat á lá Arsenal, arról többet megtudunk majd ma este, a Swansea elleni meccs után.Moyes és Laudrup Egy kattintás ide a folytatáshoz….