Szombat este a borostyán-fekete tigrisek otthonába, a hulli KCOM Stadiumba látogat csapatunk, hogy a két meccs utáni közvetlen üldözőnkkel, a Hull City csapatával közöljük, túl nagy lépcsőfok nekik még ez a dobogó, és remélhetőleg folytatjuk menetelésünket Mourinho első „mesterhármasának” begyűjtésével. A meccs 18.30-tól a BT Sporton/Spíler TV-n, a bemelegítés pedig itt és most látható:
A Hull City csapatát nem kell bemutatni, hiszen mindenki tudja, hogy ők az a csapat, akik pofátlanul lenyúlták a nagy múltú Hódmezővásárhely FC címerét, reménykedve abban, hogy egy tükrözés, és a színek átalakítása senkinek nem tűnik majd fel.
A csapat az angol foci liftesfiúja, fel-alá ingázik minden alkalommal, és rendszerint mások döntik el, hogy melyik szinten álljon meg éppen. Ha ez nem lenne elég, a csapat eddigi menedzsere Steve Bruce is magára hagyta a csapatot, így jelenleg másik régi ismerősünk, a kelet-yorkeshire-i Rónai Egon-hasonmásverseny utolsó helyezettje, Mike Phelan irányítja a briton tigriseket. Phelan egyetlen Manchester United szurkolónak sem ismeretlen, 1989 és 1994 között a csapat játékosa, 1999 és 2013 között pedig különböző edzői posztokon, de újra a csapat szolgálatában állt, Moyes regnálásának októberében adott interjújában egészen odáig merészkedett, hogy Sir Alex utolsó 5 évében egyenesen ő volt a menedzser, a Sir pedig csak névleg irányította a csapatot.
Ugyan érződtek ezen szavaiból elküldése miatt sértettsége, a Hull City kispadján most bizonyíthatja vezetői rátermettségét, ugyanis a csapat repülőrajtot véve leverte otthon a bajnok Leicestert, egy hétre rá pedig hattyútollal kitömött párnán fekve gondolhatták végig a Swansea elleni győzelmet a csapat játékosai, így a vezetőség erősen hajlik Phelan permanens menedzseri kinevezésére. Nézzük meg röviden, mire számíthatunk:
A bajnok elleni nyitómeccsen a Hull első félideje engem egy jó kis rohanós Championship meccsre emlékeztetett, és bár a bajnoknak megvoltak a helyzetei, nem kerekedett egyértelműen a hazaiak fölé, akik többek között Jamie Vardy segítségének is köszönhették a győzelmet, aki több százas ziccert is elwelbeckezett. Aztán egy szögletből megérkezett a forduló legfurább gólja, melyet egy mozdulattal két ember szerzett, majd egy Leicester tizi, Snodgrass pedig jött és a második félidő elején elintézte, hogy a hazai szurkolók az utolsó fél órában könyékig rágják le a körmeiket, végül azonban a Hull nyerte a City-k küzdelmét egy meglepően kiegyenlített mérkőzésen. A Hull újoncokra ritkán jellemző őszinteséggel futballozott, ellenünk minden bizonnyal nem erre kell számítani, ahogy ez már a következő meccsen is érződött.
Tigrisek, rókák és hattyúk, tényleg mint egy vadonélő brémai muzsikosok tribute band, a Hull következő meccsén azonban a Swansea volt az ellenfél. Phelan tanulva a Leicester elleni ki-ki játék veszélyeiből, elővette a jó öreg „focizzon, akinek sietős” stílust, ami nem is elsősorban a possessionben, hanem abban mutatkozott meg, hogy csak indokolt esetben hagyták el a saját térfelüket, és akkor is főleg hosszú labdákkal, valamint a széleken operáltak a meccsen. Az alábbi hőtérképen jól látszik a kapu elé parkolt tigris tank. Ennek megfelelően az első gólt újra szögletből, a másodikat pedig egy kontrából hozták össze.
A fentiek alapján valószínűnek tartom, hogy a Bournemouth meccs első félidejéhez hasonló mérkőzést várhatunk egészen addig, amíg meg nem találjuk az első rést a pajzson, az viszont nem feltétlenül lesz egyszerű. Az első két meccsükön a Hull nem adta oda egyértelműen a labdát ellenfeleinek, 45-55 körül volt a labdabirtoklásuk mindkét mérkőzésen, az ő odalukon a kisebb számmal, amíg azonban a Swansea például 205-öt passzolt a támadó harmadban, ez a szám a Hull esetében csak 60 volt, a mérkőzés leggyakoribb passzkombinációja pedig a CB Livermore és RB Elmohamady között történt. A rögzített helyzetekre pedig mindenképpen érdemes lesz odafigyelnünk hátul, és bízni abban, hogy José nem fogja hagyni, hogy Blindnek kelljen bent birkóznia, hiszen a Hull védője Davies több szögletnél is a legerősebbnek bizonyult, veszélyeztetve mind a Leicester, mind a Swansea kapuját, mindkét meccsen az ő sarokrúgást követő fejese alapozott meg 1-1 gólt.
Mi a tavalyi év után úgy néz ki idén elengedjük a labdababusgatást így már a Soton ellen is kevesebb alibivel, lényegre törőbben játszottunk, ezért bízom abban, hogy szombat este sem a Lajos-érából ismerős „11 ember a boxban, a United pedig kézis módon körbeadogat, hogy aztán elveszítse a labdát” forgatókönyvet láthatjuk majd. Ha pálya közepén világító Pogba véletlenül még nem lenne elég hozzá, Zlatan jelenléte biztosan tesz róla, hogy a hulli védők már ne vacsorázzanak a meccs előtti este. Ugyan csak két meccsünk volt eddig, de Martialtól most már nagyon várok egy gólt. Érdekes adat, hogy a legutóbbi meccsen Shaw nem Marcival, hanem Pogbával kombinált a legtöbbet. Ettől függetlenül a helyzetei már megvoltak az összetört szívű francia harcművészünknek, ráférne egy kis sikerélmény is, főleg, ha José tényleg árgus szemmel figyeli a munkáját.
Szakítva Bruce kedvenc háromvédős felállásával – a keddi ligakupa győzelmet is alapul véve – szinte biztosra vehető a 4-3-3-as formáció és a következő kezdő várható az ellenfél részéről:
Jakupovic – Elmohamady; Livermore; Davies; Robertson – Meyler; Huddlestone; Clucas – Diomande; Hernandez; Snodgrass
A saját kezdőnket tekintve nagy jóslatokba nem akarok bocsátkozni, mert akkor biztosan nem az lesz, ettől függetlenül többgólos győzelmet várok el a csapattól, és bízva abban, hogy Bilicék vasárnap megcsomózott gatyamadzaggal mennek az Etihadba, szeretném szombat estétől legalább a Manchester City elleni meccsig a tabella élén látni a Manchester Unitedet.
Moyes és Lajos távozásával pedig a következőt is le merem írni: a Hull eddig nem verte meg a Manchester Unitedet a Premier League-ben.