Ha csütörtök, akkor Európa Liga, szokhattuk meg sajnos az utóbbi másfél szezonban, így nem ér minket meglepetésként, hogy a második számú európai kupasorozat február közepén ismét támadásba lendül. Kedvcsinálónak legyen elég annyi, hogy az angol rekordbajnok játszik a francia rekordbajnokkal, illetve a Pogba-tesók egymás ellen, de akit még így sem érdekel az EL, az ne nézze a meccset, sőt beharangozót se olvasson, mindenki másnak pedig itt a huarja altípusú értekezés aktuális ellenfelünkről. A Saint-Étienne csapata látogat az Old Traffordra, sportriporteri szakzsargonunkból pedig ezúttal a patinás jelzőt választottuk a francia klub jellemzésére, mert talán ezt illik mondani olyan csapatokra, amelyek régen sikereket értek el, de az utóbbi 10-20-50 évben leginkább szarok. Az ASSE rövidítéssel csúfoltra pedig ez abszolút igaz, de ezt ki is fejtjük mindjárt bővebben.
Mert hogy a francia rekordbajnokról lesz szó mai posztunkban. Igaz, a csatorna másik oldalán csapatunk kétszer annyi bajnoki elsőséget gyűjtött, mint ellenfelünk, de a 10 bajnoki aranyérem rekordnak számít csigazabálóéknál. A Saint-Étienne ezt ráadásul egy emberöltőnyi fergusoni 25 év leforgása alatt kaparta össze, előtte és utána sikertelenség és másodosztálybeli kalandozások jellemezték a klubot.
Mint Franciaország sorsát általánosságban, úgy az ASSE huszadik századi történelmét is a két világháború határozta meg. A klubot az első világégés után, 1919-ben alapították a Group Casino zöldségeslánc dolgozói, és a nagyon buzisan hangzó Amicale des Employés de la Société des Magasins Casino (ASC) névre keresztelték, de a francia szövetség betiltotta a márkanevek használatát sportkluboknál, így egy év múlva már csak ASC-ként nyomultak, 1933-ban pedig már profi klubként a ma is használt Association Sportive de Saint-Étienne Loire névre változtattak. Sok siker nem érte őket a kezdeti évtizedekben, a másodosztályból éppen 1939-ben jutottak fel, ami még a történelmet kevésbé kedvelőknek is ismerős évszám lehet. A háború utáni első szezonban viszont nagyot dobbantottak, a bajnoki ezüstérem a klub addigi legnagyobb sikerének számított, de a java csak ezután jött.
A Zöldek 1950-ben a csapat korábbi játékosát, Jean Snellát nevezték ki vezetőedzőnek, aki öt évre rá megszerezte a klub első trófeáját, az azóta megboldogult Karl Drogo Charles Drago Kupát, majd két évre rá az első bajnoki címet. 1961-ben új elnök érkezett Saint-Étienne-be, aki ráadásul pénzt is hozott magával, és bár regnálása egy kieséssel indult, következő évben másodosztályú csapatként nyerték meg a Francia Kupát, és egyből vissza is jutottak, de nem elégedtek meg ennyivel. Visszacsábították a közben Svájcban haknizó Snellát menedzsernek, és a régi-új edzővel újoncként bajnokok lettek. Majd felépítették a korszak legjobb francia csapatát, és a következő 6 évben még négyszer végeztek a tabella első helyén. A sikeredző Snella távozott a csapattól, azonban a saját nevelésű játékosból menedzserré kinevezett Robert Herbin még egy fokozattal feljebb kapcsolt zsinórban három bajnoki címmel, és egy BEK-döntővel a végén. Amit 1976-ban a Bayern München ellen buktak el Glasgowban, 1-0-ra, óriási balszerencsével.
Saint Etienne – Bayern de Munich 1976
Résumé de la premier emi temps de Saint etienne Bayern de Munich, finale de la coupe des champions 1976.
Ezzel szinte véget is ért a Szentek sikerszériája, bár öt évre rá egy bizonyos Michel Platini vezérletével még bajnoki címet tudtak szerezni, de 1982-ben Rocher elnököt pénzügyi dolgok miatt lesittelték, a klub pedig elindult a lejtőn. Ingázás az első- és másodosztály között, egy szezon alatt öt elfogyasztott edző, hamis útlevéllel igazolt EU-n kívüli játékosok, ráadásul mindeközben az ősi rivális szomszédvár Olympique Lyon megszerezte első bajnoki címét, majd a következő hat évadban még hatot.
Nem véletlenül nyúlt ilyen hosszúra a csapat történelmét bemutató rész, hiszen a Saint-Étienne XXI. századi sikereiről aligha lehetne ódákat zengeni. Bár megfordultak a klubnál jó játékosok az utóbbi években (Zouma, Matuidi, Payet, Guarin, Aubameyang, Kameni, Gomis), legjobbjaiktól kénytelenek megválni, és ez az eredményeiken is meglátszik. Tulajdonképpen a mostani évek óta a legjobb csapatuk, de még így sem túl félelmetes a Christophe Galtier vezetőedző rendelkezésére álló névsor.
Kapujukban a háromszoros francia válogatott Stéphane Ruffier áll majd, előtte pedig a csapatkapitány és klubikon Loic Perrin irányíthatja a védelmet. Azt a védelmet, amelynek jobb oldalán feltehetőleg a marokkói származású Kévin Malcuit fog rohangálni, balon pedig valószínűleg Kévin Théophile-Chaterine, amely név nem egy transzvesztita előadóművészt takar, hanem egy a védelem minden posztján bevethető játékost, aki három éve a Cardiff játékosaként belekóstolt az angol fociba is. Őket egészíti ki egy guineai válogatott védő, bizonyos Florentin Pogba, aki a védekező skilleket örökölhette a családban. A bal oldalon is bevethető, de nem lepődnénk meg rajta, ha ő lenne Perrin párja a védelem közepén, hátha gyakrabban találkozik a pályán is a tesóval.
A középpálya közepén a Villától kölcsönben lévő Jordan Veretout és Vincent Pajot bukkanhatnak fel, hozzájuk csatlakozhat 4-3-3-ban egy másik Championshipből kölcsönkapott játékos, Henri Saivet. A bal oldalon egy újabb bonyolult vezetéknevű Kévin, Monnet-Paquet futhat versenyt Valenciával, Blind dolgát a másik oldalon pedig a pontrúgásoknál is veszélyes szélső, Romain Hamouma nehezítheti meg, aki nem mellesleg a csapat házi gólkirálya a szezonban, hat góllal. Hogy csatárposzton ki lesz a befutó, arra nehéz tippelni, mert finoman szólva sincsenek top formában a keretben található támadók. Nolan Roux 4, Robert Beric 3, Alexander Soderlund pedig 1 bajnoki gólt szereztek idén, talán a januárban frissen kölcsönvett és a hétvégén gól-gólpassz kombóval jelentkező Jorginho mehet ki a jobb szélre, és Hamouma küzdhet a Smalling-Bailly kettőssel.
A United kezdőjét ezúttal talán könnyebb eltalálni, Mourinho nyilatkozatai alapján a De Gea – Valencia, Bailly, Smalling, Blind – Herrera, Pogba – Mata, Mkhitaryan, Martial – Ibrahimovic sorral állunk fel, ami a hétvégén egész jól működött. Nyerni kell az első meccset, ráadásul több góllal, de ez nem lesz könnyű feladat, az ASSE ugyanis még nem kapott ki ebben az EL-kiírásban, pedig már 10 meccset is lenyomtak a sorozatban. A két csapat eddig mindössze kétszer találkozott, még a szép emlékű KEK első fordulójában 1977-ben, és a United idegenbeli 1-1 után a visszavágón 2-0-ra győzött. De csak félig hazai pályán, ugyanis a franciaországi meccsen balhézó United-drukkerek miatt (kizárás helyett…) a második felvonást Plymouthban rendezték (az a hely ott Anglia bal alsó sarkában, ahol a Liverpool egyetlen januári győzelmét aratta).
No Title
No Description
Egy balhémentes 2-0 most sem lenne rossz, vagyis egynél többet kéne lőni, és nem kéne idegenben szerzett gólt engedni az ellenfélnek, hogy nyugodtak lehessünk a visszavágó előtt, és vígan énekelhessük a nyár egyik legjobb rigmusát: Bon jour, buzi franciák!