Második állomásához érkezik februári kupadekádunk, 4 mérkőzés tíz nap alatt (ok, tizenegy, de kicsire nem adunk) három különböző sorozatban, ami annak köszönhető, hogy egyedüli angol klubként nem voltunk még képesek sehonnan kiesni. Jó esetben ez a négymeccses széria egy trófea Wayne általi égbeemelésével zárul (ha addig el nem viszi a Shanghai Segghúha vagy ki), amit bár sokan nem tartanak nagyra, de mégis (nem annyira) titkon mindenki örülne, ha legalább átmenetileg az összes angol kupa a United vitrinében pihenne. De ne szaladjunk ennyire előre, foglalkozzunk a mai feladattal, a Blackburn elleni FA kupa összecsapással.

A Rovers utoljára a 2011/12-es szezonban szerepelt a Premier League-ben, ez volt az a szezon, ami mindkét csapatnak felettébb kínosan ért véget. Mi az utolsó utáni pillanatban csúsztunk le a bajnoki címről, ők meg ugyebár kiestek, hogy melyik a kellemetlenebb, arról lehetne vitatkozni. Mindenesetre a két egymás elleni meccs emlékezetesre sikeredett, az értelmezhetetlen szilveszteri kabarén elszenvedett vereség után tavasszal többek között ezzel a remekbe baszott szabott találattal vertük őket 2-0-ra az Ewood Parkban (mert Vale a király!).

Az egykor szebb napokat látott kék-fehérek (a közé a hat csapat közé tartoznak, akiknek sikerült megnyerni a Premier League-et, amit khmm nem mindenki mondhat el magáról, ugye Stevie?) jelenleg a Championship második helyén állnak, ha alulról nézzük a tabellát, így a harmadosztály árnyéka Damoklész kardjaként függ a megtépázott csapat feje felett, hogy ezzel az iszonyatos többszörös képzavarral éljek. Enyhén szólva nincsenek jó formában, hazai környezetben idén a szerény öt győzelmet, öt döntetlent, hat vereséget számláló mutatót tudják felmutatni, az utolsó 10 bajnokijukból pedig csak kettőt tudtak megnyerni.

Owen Coyle a keményvonalas brit 4-4-2-t részesíti előnyben, egy hajtós, kemény, sok beadással operáló brit focira számíthatunk tőle, de nem is mosom össze tovább a felállást a taktikával, ezt meghagyom az arra érdemesebbeknek, inkább áttérek a játékosokra, hiszen néhány ismerős névvel is találkozhatunk a Rovers keretét szemlélve. Rögtön két exunitedes játékosra figyelhetünk fel, Corry Evans az egyik, aki jelenleg sérült, a másik pedig nem más, mint a jó öreg Wes Brown, aki idén mindössze két mérkőzésen jutott eddig szóhoz, de biztosan hasznos tagja a keretnek.

Ott van még a Gomis-klón Martin Emnes (és kb. ez volt a legnagyobb skillje a Swansea-ben), ő a Blackburnben is csak a cserecsatár szerepig jutott. A két kezdő támadó Danny Graham és Sam Gallagher ugyanis a gyászos szereplés ellenére nagyon hasít, ketten együtt 21 gólt szereztek eddig, ami a csapat teljes góltermésének csaknem a kétharmada. Bár Gallagher az utolsó meccsen térdsérülést szenvedett, ellenünk nem játszhat, így akár kezdőként is láthatjuk a bozontos hollandot. Két további kulcsjátékosát kénytelen még nélkülözni a mérsékelten sikeres skót szakember (akinek a középső neve Columba!), a szervező Elliott Bennett és a nigériai védekező középpályás (értsd: nagy fekete tank ill. verőnéger) Hope Akpan eltiltás miatt kényszerül este a lelátóra.

Nálunk sokkal jobb a helyzet. A január közepén tapasztalt átmeneti hullámvölgy után ismét robog az Ördögszekér, 2017-ben eddig tizenegyből mindössze három meccsen kaptunk egyáltalán gólt, februárban pedig 3 győzelem egy döntetlen a mérlegünk kapott gól nélkül. Igazából a Hull elleni 1-2 óta nem sikerült senkinek a kapunkba találni.

A Saint-Etienne elleni Ibra-gála (hehe) után kényelmes helyzetben érezheti magát Mourinho, a jövő vasárnapi Ligakupa döntő előtt két meccs erejéig akár amolyan humán rotációs kapaként forgathatja fel a góltermő tizenegyét (újfent elnézést), a Gálakezdő™ frissessége érdekében. Herrera játékára azért mindenképp számítani lehet, hiszen gyanúsan jó ütemben sárgázta ki magát az EL visszavágón való szereplés terhe alól, így jövő szerdán biztosan nem lép pályára Franciaországban. De rajta kívül remélhetőleg többen pihenni fognak. Erősen javallott ez egyrészt a svéd félistennek, másrészt Pogboomnak, aki akár egy pszichológust is felkereshetne vasárnap játék helyett, hogy elmondja egy szakembernek végre, mi a franc baja van a hosszú fehér rudakkal, és ezt a frusztrációját miért épp a kapufákon éli ki.

Az utóbbi időkhöz képest páratlan sérüléshullám sújtja a csapatot, négyen(!!!!) is a sérültlistán szerepelnek, bár Miki, Roo, Carrick és Jones visszatértét is mára predesztinálják, így szinte mindenki Zsozé rendelkezésére áll. Egy Romero – Durmi, Eric, Rojo, Shaw – Hernyó, Fußballgott – Marci, Roo, Lingard – Rashi kezdőnek örülnék, de mivel a franciák ellen egy félidőn keresztül Fellát is pihentette Mou, így reménykedhetünk akár közkedvelt belgánk újbóli feltűnésében a kezdő körül.

Végül „azok a rohadt rekordok” rovatunkban érdemes megjegyezni, hogy az Ewood Parkban tizenegy éve nem nyert ellenünk a Rovers, és bár az ilyen rekordok a Fergie utáni időkben rendszerint baljós előjelnek számítanak, remélhetőleg megszakad a negatív rekordtörő rekordunk is végre.