A győzelem halovány reményével hazai környezetben… – Folytatódik a Bajnokok Ligája

Egyáltalán nem sima mérkőzésekkel folytatódik az októberi hadjárat Európa első számú sorozatában. Ráadásul a Valencia elleni elmaradt győzelem miatt könnyen a Bajnokok Ligájában is kellemetlen helyzetben találhatjuk magunkat a Juventus elleni két mérkőzést követően. Cristiano Ronaldo ráadásul itt van, és még csak most kezd igazán belelendülni a góllövésbe. A tovább után elmondjuk, hogy milyen egyéb szörnyűségek várhatnak még ránk.

Kezdjünk mindjárt azzal, hogy sérülésfronton az elmúlt hetek kezdenek meglátszani a csapaton, hiszen Valencia (bár állítólag minimális esély van az ecuadori játékára) mellett Sanchez sem elérhető, ahogy Rojo és Dalot sem. Fellaini és Lingard játéka pedig minimum kérdéses, Jones pályára lépésére pedig nem sok pénzt tennénk. A keret persze ettől függetlenül is bőven rotálható lenne, de jól ismerjük José Mourinho különböző megoldásait, így ennek fényében még akár a hétvégi kezdő is kifuthat a pályára.

A torinóiaknál ellenben csak Khedira és Can nem érhető el, de állítólag Mandzukic sem utazott. A klub viszont kitűnő formának örvend az idei szezonban. A Genoa elleni hétvégi mérkőzés volt az első, amelyet idén nem nyert meg az együttes. A Juventus gyakorlatilag olyan kezdést mutat be, amely igazán méltóvá teszi őket arra, hogy a Bajnokok Ligája első számú esélyeseként tekintsünk rájuk. A zebrák annyira nem szórják a gólokat, de a mérkőzésenkénti kettő találat azért így is összejön. A keret pedig minőség és mélység tekintetében is erősebb a miénknél.

A mérkőzésen érdekes lehet Ashley Young és Cristiano Ronaldo összecsapása. A portugál az elmúlt időszakban komoly védőmunkát produkáló angol játékossal nézhet szembe, bár várhatóan jóval többször helyezkedik majd a kapu előtt is, ezzel pedig a Lindelöf-Smalling kettősnek gyűlhet meg a baja. Bár remélhetőleg Mourinho hajlandó a fizikálisan erősebb Baillyt bedobni a kezdőbe a svéd helyett.

A Juve a hétvégén Chiellini, Rugani, Barzagli típusú embereknek hagyott pihenőt, mindezek mellett Douglas Costa, Dybala és Bernardeschi sem játszott sokat. A lehetőségek tárhaza éppen ezért végtelennek tűnik néha a fekete-fehérek esetében. Abban persze bízhatunk, hogy a United is olyan mértékben gondoskodik Allegri vendégségéről, ahogyan Erdei Zsolték a pontozóbírákról, és akkor talán még van esély az olasz edző megcsípésére.

Érdekesség, hogy a Juventusnál az első mérkőzésen kizárólag Pjanic, a másodikban pedig mindössze Dybala találta be. Igaz előbbi kétszer, utóbbi háromszor is eredményes volt. Egy CR tripla most annyira nem nézne ki jól az Old Traffordon. Titkon azonban reménykedünk egy győzelemben, amely akár BL klasszikussá is érhet a jövőben…

Ha van kedvetek, akkor hallgassátok meg a Zebraetetős srácokkal készült közös felvételt is: