Mámoros szenvedély

Vörös ködbe burkolózva, teljes deríliumban töltik a United szurkolók a mindennapjaikat. Ami egyáltalán nem véletlen, hiszen a csapat sorra aratja a győzelmeket. Ráadásul még Fellaini bevetése sem kell a siker eléréséhez. A Brighton ellen pedig különösen édes lenne a bosszú, hiszen az odavágón kikaptunk a Sirályoktól.

Fellaini mellett egyébként Smalling és Rojo nem érhető el. Ebből az angol mindenképpen veszteség.  Ugyanakkor Bailly már akár vissza is térhet a pályára. A Pogba, Rashford, Herrera kaliberek formája viszont különösen örömteli. Martial mindezek mellett a szerződés-hosszabbítás küszöbén áll, és nagyon úgy tűnik, hogy még de Gea is elhiszi, hogy lehet itt egyszer újra bajnokcsapat tagja. A jövő, ha nem is fényesnek, de jóval biztatóbbnak tűnik, mint néhány hete volt.

Ole az aktuális sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy nincs tervben januári igazolás, ami teljes mértékben érthető. Természetesen igény volna rá, de a piac a téli időszakban egyébként is zárt, továbbá egy átmeneti menedzserhez nem dobálják csak úgy a milliókat, hiába a jó kezdés. Innentől kezdve viszont valóban folyamatosan az lesz a kérdés, hogy vajon marad-e a norvég varázsló, vagy sem. Persze akkor lesz ez főleg aktuális, ha a mérkőzéseket továbbra is zsinórban pipálgatjuk befelé. A ránk váró következő ütközetek fényében ez tényleg nem tűnik lehetetlennek…

Az ellenfél viszont már nem örülhet ilyen remek állapotoknak, hiszen a sérülések mellett vannak Ázsia-kupás hiányzói is, többek között a mindenki által körülrajongott Alireza Jahanbakhsh is…A Brighton egyébként nagyon kevés gólos mérkőzésekről híresült el az idei szezonban, tehát alighanem a biztos védekezés kerül előnybe a mai találkozón is. Viszont a csapat jellemzően hazai pályán szerepel sikeresen, ahol még a legnagyobb klubokat is képes elkapni vagy megszorongatni. Vendégségben azért már döcög rendesen a gépezet. Az idei bennmaradást viszont nagyon úgy tűnik, hogy semmi nem fenyegeti.

A jelenlegi helyzetben ez bizony egy kötelező mérkőzés. Egyszerűen meg kell nyerni, hogy nyomást helyezzünk az Arsenal, Chelsea kettősre, aki közvetlen utánunk vívnak egy elég komoly csatát. És amennyiben az Arsenal kikap, egészen biztosan 9 pont távolságra kerül a 4. helytől, ami bizony komoly löketet adhat egy káoszos szezonfolytatáshoz. Nekünk viszont alighanem egy hazai siker vagy döntetlen jelenthetné a legjobb eredményt Londonban. Ezzel ugyanis akár 3 vagy 4 pont közelségbe kerülhetne a BL hely.

Most pedig ezzel kívánunk mindenkinek jó meccsnézést. Glory-Glory ManUnited!