Marcus Rashford, a csapat hosszú történetének legújabb aranyifja idei teljesítményével, és a szerkesztőség által adományozott 55 pontjával évadzáró listánk 6. helyéig jutott. Hogy ez jó-e avagy csalódnunk kellett idén 10-esünkben, mindenkinek az egyéni ítéletére bízzuk, de a döntéshez adunk egy kis muníciót.

Június 4-én lesz egy éve annak, hogy Rashford tavalyi szezonját értékeltem. Akkor a 9. helyet szerezte meg és a poszt azzal zárult, hogy „Marcus Rashford 20 évesen jelenleg pont ott tart, ahol a jelen körülmények és a José-faktor tartani engedik.”

Rashford idén 47 meccset játszott, ebből 36 alkalommal volt kezdő és 13 gólt szerzett, valamint 9 gólpasszt osztott ki. Csak emlékeztetőül: tavaly 52 meccset játszott és ugyancsak 13/9-es mérleggel zárta azt a szezont. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy nem történt szignifikáns előrelépés. Vagy mégis?

Rashford meglehetősen gyengén kezdte az idényt, szeptemberben rögtön egy pirossal indított, amikor a Burnley ellen egy pályáról kitessékelést követő mocskoskodás után igyekezett revansot venni az elkövető Bardsley-n, azzal, hogy lendületből vizsgálta meg annak szemöldökét. Eltiltását követő első meccsén aztán góllal tért vissza, igaz, ez nem sokat segített azon, hogy a West Ham 3-1-re nyert.

Mourinho az esetek többségében a széleken számított rá, 20 meccsen (ebből csak 5-öt játszott végig) csupán 4 gólig jutott, érdekesség, hogy mind a 4 góljánál középcsatárt játszhatott, ám a széleken nyújtott gyenge teljesítménye ellenére ezt a véletlen összefüggést bukott mesterünk nem vette észre. Ahogy aztán fordultunk bele a télbe, úgy lett Rashford egyre önzőbb, ügyetlenebb, kapkodóbb, triggerelve a haterei billentyűzetre tapasztott ujjait.

Aztán jött egy norvég és leszállt közéjük, és Marcus felszállt rá olya könnyedén, amilyen feltámadást húsvét óta nem láttunk.

Marcus idei 13 góljából 9-et, asszisztjaiból 4-et hozott össze Solskjær érkezése óta. Aztán persze jött a menetrendszerinti pofon és Ole március 28-i permanent kinevezését követően 0 pontot hozott össze a kanadai táblázatban, követve társai példáját a hirtelen kerekedett látványosan beleszarásban. Összehasonlításképpen: Ole kinevezésétől február elejéig egy 8 meccses sorozatban hozott össze 8 kanadai pontot (6g/2a), amiért ő és a mester is megkapták a maguk „havi” elismerését vagyis a boogie tagadhatatlanul ott van a kölyök lábában.

Ez a kétarcúság korábban is jellemző volt Rashfordra, nem csak a statisztikákban, de a pályán is. Tavaly azt írtam, hogy fiatal még, nem várható el töle konzisztencia és folyamatos jó teljesítmény, és ugyan 21 évesen remélhetőleg továbbra sem érte el a zenitet, 4 szezonnyi Premier League után egy kicsit több koncentrációt és rutint várna az ember.

Rashford idén sem lett lassabb, kevésbé labdaügyes, de okosabb, érettebb sem. Nem tudhatjuk, hogy az új szerződése és a sajtó által megénekelt arcpirító fizetési igénye körüli hírekből mennyi volt igaz, az viszont tény, hogy jelenleg kortársai közül Rashford nem feltétlenül emelkedik ki teljesítményével, a tehetség pedig mint azt számtalanszor láttuk, kevés önmagában.

Mindezek alapján ezért én azt gondolom, hogy a következő szezonban Rash teljesítménye Marcus és Ole közös felelőssége lesz, ugyanis egy határozott pedagógus nélkül nem is biztos, hogy kell nekünk Rashforddal hosszabbítani. Igen. Szar ezt így leírni, és a mai napig ökölbe szorul a kezem a Trashfordozástól, de ha nem kap kellő iránymutatást, Marcus pedig nem teszi oda magát legalább annyira, mint az utolsó utáni percben a PSG ellen – amiért mindig hálás leszek, hiszen azelőtt évekig nem, és utána sem éreztem olyan szurkolói örömöt, mint azon az estén -, akkor nem túl hosszú időn belül lehet belőle egy nagyon drága padmelegítő.

Én mindenesetre továbbra sem engedném még el kezeit innen a budapesti lakásomból pötyögve, de ha nem szedi össze magát, egyre kevésbé fog zavarni a Trashfordozás.