Honnan is kezdjük. Nincs könnyű dolga az egyszerű szántóvető bloggernek, amikor a szombati meccsről akar írni. A rendszerszintű problémák mellett ennek a konkrét meccsnek a sara is elég sűrű, úgyhogy Alex Fergusonba oltott Stephen Hawking legyen, aki ezt kibogozza. A rendszerszintű problémákat már több bejegyzésben és podcastban is taglaltuk, úgyhogy ezeket nem sorolnám fel újra, most csak a Crystal Palace ellen ránk adott télikabát kerül a boncasztalra.

A Wolverhampton ellen mutatott játék már hagyott maga után jó néhány kérdőjelet, Solskjaer pedig ennek ellenére változtatás nélkül küldte pályára ugyanazt a kezdőt a Palace ellen is, amire már 54 mérkőzés óta nem volt példa. Akkor tavaly egy hétvégi meccsen a Chelsea-vel ikszelő tizenegy futott ki az Old Traffordra a Juventus ellen is, hogy aztán zökkenőmentesen nyerjenek Allegriék 1-0-ra ellenünk. Ugyebár Mourinho szokása volt kizsigerelni a keretet azzal a korábbi klubjaiban is, hogy néhány kulcsjátékost pihenő nélkül játszatott szerda-szombat ritmusban, amíg le nem merültek az akkumulátorok – csak reménykedem benne, hogy Solskjaer nem fog ebbe a gödörbe lépni, és képes lesz valahogy egyensúlyt találni a kulcsemberek és a kiegészítő játékosok használata közt (még akkor is, ha a kispad minősége finoman szólva is kifogásolható). A tavalyi ominózus esetnél a két meccs között alig telt el pár nap, most azonban egy teljes hét állt rendelkezésre a regenerációhoz a srácoknak, azonban még így sem voltunk elegek – minderről bővebben majd lejjebb.

Az első fordulóban a többet kezdeményező Chelsea játékát könnyedén kaptuk szét (mondjuk mindezt úgy, hogy valószínű teljesen másképp alakul a forgatókönyv, ha valamelyik komolyabb első félidei helyzetből vezetést szereznek a londoniak), mivel egy alapvetően proaktív hozzáállással rendelkező csapat mindig hagy majd a védelem előtt/mögött elég helyet, amit a mi támadóink még pont ki tudnak használni, azonban a Wolverhampton és most a Palace ellen már nem voltak meg ezek a szabad területek – ezeken a meccseken mi voltunk azok, akiknek kezdeményeznie kellett, és megpróbálni valahogy feltörni az ellenfél felállt védelmeit. A Chelsea ellen 46%-os labdabirtoklást átlagoltunk, a farkasok és a sasok ellen pedig sorrendben 66% és 71%-ot, önként engedte át nekünk mindkét ellenfél a labdát. A támadósorunk pedig nagyon nem érezte jól magát felállt védelmek ellen. Teljesen más a meccs képe akkor, ha az ellenfél védelmére lendületből ronthatunk rá (ráadásul úgy, hogy még rendezetlenek), és más akkor, ha az ellenfél nem hajlandó 4 embernél többel támadni, miközben végig kínosan ügyel a hátsó alakzat stabilan tartására.

A sasok játékterve csak akkor hasonlíthatott volna jobban egy Championship-csapatéra, ha 4-4-2-vel állnak ki verekedni, ezt leszámítva minden más tökéletesen stimmelt: hátul négy védő, a pálya közepén tankok korzóznak, akik labdaszerzés után azonnal lövik is fel azt az egy szem izomcenter fejére, aki azt megpróbálja megtartani, míg a két futógép szélső felzárkózik melléje. Ezt a harmóniát csak van Aanholt szórványos felfutásai bontották meg.
Mi elsősorban a Rashford-Lingard-James-Martial sor kombinációs-helycserés játékában bíztunk, illetve Wan-Bissaka és Shaw (később a helyére beálló Young) állandó becsatlakozásaiban, amikhez hol McTominay, hol Pogba szolgáltatja majd az egyszerű, illetve meredekebb átadásokat. Papíron ez nem is nézett ki rosszul, ám Solskjaer véleményem szerint (és a kommentfalat böngészve közületek többek szerint is) hibásan rakta össze a kezdőt.
A meccs előtt én sem számítottam volna ugyan rá, hogy a Palace szanaszéjjel fogja majd faultolni a meccset, mivel nem egy kimondottan durva csapat, mégis megtették. Tavaly például a teljes szezon végén a 11. helyen végeztek, már ami a szabálytalankodások gyakoriságát illeti, semmi különös tehát ezen a téren, még a beszedett lapok terén is átlagos szezont futottak, meccsenként átlag kerek 10 szabálytalanságot elkövetve – ez a szám a szombati meccsen azonban 18-ra kúszott fel, ami a hagyományosan az angolos, keményebb játékot preferáló bíráskodás mellett baromi soknak minősül. Ráadásul ebből kettő a tizenhatoson belül történt, további négy pedig a tizenhatos közvetlen vonzásterében (21-22 méter, vagy annál közelebb). Ezek mindegyike komoly közvetlen gólveszélyt jelent, mi pedig képtelenek voltunk megtalálni akár csak egyetlen kísérlettel is a kaput, mind Pogba, mind Rashford próbálkozásai kapu mellé mentek. Ahogy először Strigo, aztán mások is helyesen megjegyezték, nem ártott volna hát Matával kezdeni (vagy esetleg több időre becserélni, mint 10 perc, hosszabbítással együtt), mert ugyan a kondija már nem feltétlen kifogástalan, de azzal a zseniális bal lábával még mindig kiváló bombákat ereget, rajta kívül pedig úgy néz ki, hogy nincs egy épkézláb szabadrúgás- és szögletlövőnk. Elképzelhetetlennek tartom, hogy Mata ne találta volna el minimum két alkalommal ezekből a szituációkból Guaita kapuját. Ami pedig még jobban bánt, az az, hogy semmiféle figurával nem próbálkoztunk, egyszerűen odaállt a labda mögé valaki, nekifutott, aztán ellőtte.

Visszatérve a meccs képére: az első percektől tulajdonképpen annyit volt nálunk a labda, amennyit akartuk, a Palace nem fejtett ki nyomást a hátul békésen passzolgató Maguire-re és Lindelöfre, azonban ha a bogyó kikerült a pálya szélére, vagy Pogbáékhoz egy sorral feljebb, akkor már beindult a gépezet. A középpályán 3 a 3 ellen folyt a verekedés, egyik csapat sem került itt létszámfölénybe, úgyhogy ott hamar megdöglött a buli és a kreativitás: az ellenfél kemény szerelései és gyakori faultjai között nem nagyon tudott folyamatos játék kibontakozni, sem Pogba, sem McTominay nem tudott tempót diktálni a védelem elől. Sajnos az ellenfél tankjaival való birkózásban szintén nem vagyunk valami jók, Rashford, James, Lingard, Greenwood és McTominay is mind madárcsontúak, bármikor vissza tudják rángatni őket.
Olyannyira volt fizikai fölényben a Palace, hogy egy idő után meg is untuk a próbálkozást, és elkezdtük megpróbálni átlőni a középpályát, de nem valami sok sikerrel. Talán mondanom sem kell, de a támadósorunk nem éppen a magasságával és fizikai adottságaival keresi a kenyerét, magyarul az ilyen előrelőtt labdáknak felállt védelmek ellen nem sok értelmük van, ez akkor tud működni, ha a csatárok lendületből rohanhatnak rá ezekre a labdákra, futóversenyre kényszerítve ezzel az ellenfél védelmét, nem pedig fejpárbajra, mivel az egész csapatunkban alig akad valaki, aki képes ezeket megnyerni, ezen a helyzeten pedig szintén nem segített Lukaku szélnek eresztése.
A problémát pedig tovább tetézte, hogy a hosszú labdákat elsősorban Maguire küldözgette (vagy inkább próbálta küldözgetni) a többieknek, ezekből rögtön az első kettőt csúnyán elmérte, a harmadikat pedig blokkba lőtte. Ugyanez volt egyébként a terv a Wolves ellen is, a döglődő középpályát ott is Maguire igyekezett átívelni ugyanígy, beszédes statisztika szerintem, hogy a Chelsea könnyebben széteső hátsó alakzatához nem kellettek Maguire hosszú átadásai (összesen 3x próbálkozott azon a találkozón), az előző két meccsen, stabilabb védelmi alakzatokkal szemben azonban már 11-11 alkalommal kellett próbálkoznia.
A következőkben a támadóink inkompetenciáját kell boncolgassam, legalábbis azt az ötlettelenkedést, amit előadtak a betonvédelemmel szemben. Ez a helycserés-kombinációs játék ugyan gyerekcipőben jár még, de kétségbeejtő tény, hogy Lingardnak például alig akadt rendes labdaérintése a pálya közepén, jó beindulása pedig még kevesebb. Nem volt labdaérintése a tizenhatoson belül (el sem jutott oda), négyszer vesztett el labdát (ilyen számokat egyébként egyedül, elszigetelve szenvedő centerek szoktak produkálni), számtalan akció elakadását okozva. Több alkalommal fordult elő, hogy a jobb taccsvonalat ölelgető James helyezkedése még így is lyukakat ütött az ellenfél védelmén, de Lingard képtelen volt ezt észrevenni és kihasználni.

Ezeket a folyosókat mellesleg sem Pogba, sem McTominay nem használták ki (egyetlen egy alkalmat kivéve), valószínű nem kaptak engedélyt Solskjaertól az akciókhoz való mélységből induló csatlakozásra, pedig lett volna potenciál a dologban, ha a védelem mögött nincsenek szabad területek, amit a szélvészgyors Martial-Rashford-Lingard trió megtámadhat, akkor még mindig be lehet indulni a középpályásoknak mélységből a védelem előtt nyíló szabad résekbe (ebből csinál manapság karriert Guardiola alatt de Bruyne is), amikor ezt McTominay megpróbálta, képtelenek voltak vele az ellenfél védői mit kezdeni, azonnal felrúgták egy büntetőért cserébe (hogy aztán Rashford kihagyja).
Rashfordra visszatérve: aggasztó volt látni, hogy a srác a pálya szélén milyen súlytalanná tud válni, ha nem tud futóversenybe bonyolódni az ellenfelével, számtalanszor fordult elő, hogy a balszélen ácsorgott mozdulatlanul a labdával, vele szemben a pozíciót fogott Warddal, és tanácstalanul próbálkozott szöget nyitni a beadáshoz néhány félénk testcsellel, majd 2-3 másodperc után feladta és hátrébb tette a labdát egy sorral.
Apropó beadások, a visszahúzódó és betömörülő védelem ellen a kombinációs játék kifújni látszott (rossz beindulások, béna labdaátvételek, sikeres passzok esetén azonnali fault), úgyhogy a pálya szélét is lefedő vendégek ellen még így is sikerült 27 beadást megpróbálni (8 szögletet is beleértve), de nyilvánvalóan nem sok sikerrel. Sem Rashford, sem Lingard, sem Martial (pláne James) nem egy kimondott célpont a beadásokhoz, és kénytelen leszek leírni ismét, amit már csontig lerágtunk korábban: Lukaku szerepe továbbra is betöltetlen, ami egy nettó szerkezeti hiány a támadósorban, nincs kivel felvenni a versenyt a betömörödött védőkkel szemben. Ferguson is kínosan ügyelt rá, hogy a kereteiben mindig legyen egy ilyen feladatra is alkalmas támadó, ez volt példának okáért van Nistelrooy, Henke Larsson, Berbatov és RvP is (nyilván ők más feladatra is alkalmasak voltak, de lényeg, hogy a játéknak ez a dimenziója sosem hiányzott nála).
A vendégek vezetése szinte a semmiből jött, de egy jól kivehető tervet erőltetett Hodgson legénysége: Ayew minden előrelőtt labdánál Lindelöffel kereste a konfrontációt, a Palace szinte minden labdát az ő környékére ívelt fel, nyilván mivel ő kevésbé jó az ilyen párbajokban.

Törvényszerű volt tehát, hogy Lindelöf előbb-utóbb felsül majd egy ilyen fejesnél, a lecsorgóból pedig nagy baj lesz. Pláne úgy, hogy a Maguire-rel alkotott párosukban a kommunikáció és az összeszokottság még eléggé akadozik, a gólt megelőző fejesnél Maguire mintha lesre próbált volna állítani, aztán nyilván már nem tudott fedezéket nyújtani Lindelöf mögött, mivel túl messze volt ehhez, Ayew útja a kapuig így szinte bársonyszőnyeggel lett leterítve. Emellett számtalan alkalommal fordult elő, hogy Ayewra egy-egy felpasszolt labda után Lindelöfnek kellett rátapadnia, aki szegény kegyetlenül próbálta őt tépni-ráncigálni hosszú métereken keresztül, végig sikertelenül. Szerencsétlen Victor egyébként nemcsak vele, hanem Schluppal sem bírt el, a Palace hasonfekvős helyzeténél (első félidőben a gól után, amikor hárman is kiugrottak a leshatár mögül) Lindelöf mintegy fél méteres előnyből próbált hozzáférni a labdához, mégis úgy Pattant le Schluppról, mint egy gumilabda (lenti kép).

Vissza kell térjek a bejegyzés elején említett témára, miszerint Solskjaer hibásan rakta össze a kezdőt, nos alighanem hasznát vehettük volna Lindelöf helyett Smalling játékának, aki képes félméteres előnyből megszerezni labdákat, illetve hatástalanítani a fizikailag jobb felépítéssel bíró támadókat (ahogy azt egyébként az előző szezon végi top 10-es összefoglalóknál már megírtam vele kapcsolatban, ő akkor tud igazán kiválót nyújtani, ha pont ilyen támadókat kell őriznie).
További aggasztó pontot jelentett a kispad kérdése, pontosabban az ott szereplő kvalitás és mélység, valamint Solskjaer velük kapcsolatos bizalma. Elég furcsa dolognak tartom, hogy az első félidőben két játékosunk is látszatra komolyabban meghúzódott, ennek ellenére mégis mindketten folytatták a játékot, Shaw valóban cserére is szorult, azonban őt csak a gól után kapta le Ole, nem tudom miért kellett addig erőltetni a játékát, amíg már 100%-ig biztos lett, hogy nem tudja folytatni, ennyire kevés a bizalom Young felé?
Reméljük nem.

A gól után elkezdett hát égni a ház, mi pedig próbálkoztunk mindennel, ívelgetéssel, beadásokkal, még cselezgetésekkel is. Bántó tény, hogy azzal is sikertelenül. Az első félidőben, még döntetlen állás mellett csak négyszer próbáltunk meg 1v1 párharcot a Palace játékosaival szemben, míg a második félidőben ez a szám hirtelen felugrott 12-re. Ezzel nincs is baj, azzal viszont igen, hogy az összesen 16 párbajból 7 volt sikeres, míg a túloldalon ez az arány 12-ből 9. A Palace úgy ment át rajtunk labdával, ahogy akart.
A mi gólunkat javarészt annak köszönhettük a meccs kései szakaszában, hogy James egyrészt átkerült a jobbról a baloldalra, másrészt pedig, hogy az ellenfél ugyan erősnek erős, de az állóképességünk nagyságrendekkel jobb náluk, nem véletlen jöttek a hírek arról, hogy a felkészülés alatt Solskjaer dolgoztatta a srácokat rendesen. A Palace eléggé betömörült a végén, a saját tizenhatosán imádkozó, leharcolt és fáradt védelemben Martialt már nem tudták faultolni sem egy felpasszolt labda átvételénél (korábban három teljesen ugyanilyen szituációban gond nélkül elnyomták), úgyhogy azt Martial le is tette a társaknak, James pedig mintha teljesen más játékossá változott volna a balszélen. A jobboldalt ugye a taccsvonalat kellett ölelgetnie, távol a kaputól, mivel a jobb lába az igazi, ezért nem is tudott kapu felé fordulni sem, a balszélen azonban már simán megtolhatta a labdát az erősebbik lábával befelé, hogy egy kegyetlen dugót akasszon Guaita hálójába (talán nem ártott volna ott kezdetni…?) – és hogy aztán a legnagyobb sietség ellenére kényelmesen odafusson a Stretford End lelátója elé pózolni, ahelyett, hogy spurizna vissza a felezővonal mögé, hogy minél hamarabb újra lehessen kezdeni a játékot (de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás, James amit lehet, azt megtette).

A győztes gól ugyan nem mondhatnám, hogy benne volt a meccsben, igen, de Geának tényleg illett volna kiszednie azt a lövést, bármennyire kellemetlen dolog is, ha az ember pont oda kap egy bivalyerős löketet, ahol lábbal már nem háríthat, karral meg még pont körülményes leérni. A fájó adalék az, hogy van Aanholt végig megérdemelten hozott úgy kábé 8,5-9,0-ás teljesítményt. Nem egyszer érkezett kontrák végére befejezni mélységből, mindegyik veszélyt hordozott magában. Ellenfél nem jutott át rajta, bemutatott 4 tisztázást, 2 blokkolást (egyet 0-0-nál, mikor James egy kipattanót szúrt rá a kapura – Guaita részéről az alighanem bement volna), egy szerelést (többre nem is volt szükség…), valamint egy elcsípett passzt és mindössze egy szabálytalansággal tette ezt, nulla eladott labda mellett. És hát ugye, a győztes gól. Sajnos nálam is megérdemelten lett a meccs embere.

Végezetül pedig ismét tanácstalannak érzem magam, hogy mit mondhatnék összegzésül. Annyi tényező játszott itt össze, hogy kibogozni is nehéz, a kommentfalon is megértem az uralkodó összevisszaságot. Beleszólt a meccsbe a bíráskodás, a csapat szerkezeti hiányosságai, az átigazolási ablak és annak következményei, a kispad, illetve Solskjaer hibásan összerakott kezdője, tetézve mindezt a támadóink aggasztó játékával. Hogy továbbra is vannak gondok, az tény. Ha minden szürke középcsapat ellen így játszunk, akkor ugyan vélhetően nem veszítjük el mindegyik meccset, de hogy a 6. helynél megint nem végzünk előrébb, az hétszentség. Látok azonban esélyt rá, hogy az idő előrehaladtával összeáll a kombinációs játék is, történt már ilyen velünk korábban. Ha valaki emlékszik még rá, hogyan indult a 07/08-as szezon: az első két meccsen döntetlenek a Reading (0-0) és a Portsmouth (1-1) ellen, majd a harmadik fordulóban vereség a Citytől (0-1). Három meccsen két ponttal és összesen egyetlen darab lőtt góllal állt a United a Tevez-Rooney-Ronaldo trióval, és még csak ezután is három nyögvenyelős 1-0-ás győzelem jött, mire végre elkezdett működni a fluid támadótrió játéka. Nem állítom, hogy ennek a szezonnak zsákszámra lőtt gólok és bajnoki arany lesz a vége (annyi kvalitás és mélység sajna nincs a keretben), de egy BL indulást érő helyezés mindenképp. Ha október közepén is ugyanígy dadog a játék, akkor lehet nyugodtan kijelenteni szerintem, hogy ismét gond van.