Még mielőtt belekezdenék a főbb mondanivalókba: úgy 2 éve az uborkaszezon alatt már nagy vonalakban felvázoltam egy bejegyzésben az UEFA és a mammutklubok színfalak mögött zajló küzdelmét, és az európai zárt liga ötletének alakulását. Ezt ajánlott átfutni az olvasás előtt, ott elmagyarázódik, hogy mi is az az ECA, miért jött létre, illetve miként hátrált egyre közelebb és közelebb ahhoz a bizonyos falhoz a fenyegetés elől az UEFA, és mi a motivációja ennek a folyamatnak.
A továbbiakban pedig igyekszem bővebben kifejteni a történteket.
Az Ördögi Kör legutolsó adásában említettük emlékeim szerint, hogy az UEFA márciusban kellett volna, hogy bejelentse a Bajnokok Ligája új lebonyolítási formáját, ami 2024/25-től lépne érvénybe. Ennek a tervezetnek a főbb részleteit kifejtettük, megjegyezvén, hogy az UEFA és az ECA közötti nézeteltérések miatt a bejelentés csúszni fog, egészen április 19-ig (update: ez már megtörtént, bejelentették, amit előzetesen szerettek volna).
Röviden a terv: az UEFA további szívességeket próbált volna tenni a nagyobb klubok számára, 32-ről 36-ra emelve a létszámot, kvalifikáció helyett alanyi jogon osztogatva ezt a plusz 4 szabad helyet azoknak a csapatoknak, amelyek netán a bajnokságok végén lemaradtak volna a BL-indulós helyekről, de korábbi kiírásokban “jól” szerepeltek. A csoportkör is reformon esett volna át (részletek a podban: “svájci modell”, “fejenként 10 garantált mérkőzés”, belengetve annak a lehetőségét, hogy ez a meccsszám flexibilisen emelhető esetleg még tovább, satöbbi).
Még mielőtt ezt az UEFA bejelenthette volna, Európa jelentősebb klubjai közül 12 (AC Milan, Inter Milan, Juventus, Atletico Madrid, Real Madrid, Barcelona, és az angol top 6) képviselői robbantottak bombát a saját bejelentésükkel, miszerint már hivatalosan is tervezik az UEFA ellenőrzése alatt zajló sorozatból való elszakadást. Az eddig eltelt jó 20 év alatt csak lehetőségként merült ez fel, most azonban már tényként kezelhetjük, amit eddig csak 99%-ban lehetett biztosra venni: a nagykutyák már a dobbantás részleteit készítik elő.
(És máris újabb breaking: rendkívül sűrű ez a hétfői nap, időközben José Mourinhonak is femondott a Spurs vezetése, megköszönve az eddigi áldozatos munkáját amit a vészterhes hónapok alatt végzett – all time top 10 Google keresési kifejezéssé léptetve elő ezzel a “Mourinho sacked” terminust, olyan klasszikusokat megelőzve, mint a “what is my IP address”, “how many weeks are there in a year”, “why is my poop green”, és “what are the early signs of pregnancy”).
Visszatérve a Szuperligára: már a tavalyelőtti bejegyzés írásakor is tudni lehetett, hogy ez a lépés előbb-utóbb be fog következni, nincs ebben semmi rocket science. A mammutklubok már tulajdonképpen fél évszázada kényszerítenek ki kisebb-nagyobb változtatásokat az UEFA-tól a BEK/BL lebonyolítását/díjazását illetően, amik nekik kedveznek elsősorban. És most, mint véresen komoly Poirot-rajnogó, megpróbálom felvázolni az indítékait és a problémáit a Szuperliga-körhinta minden résztvevőjének.
Kezdve rögtön magukkal a nagykutyákkal.
Talán ez a legérthetőbb indíték az összes közül: mindennek a motivációja a pénz (vagy éppen a szerelemféltés). Abban a korban élünk ugyanis, amikor gazdasági vállalkozások plusz 17 cent profitért képesek a saját anyjukat is eladni. Ha a Colgate mérnökei holnap kiszámolják, hogy a fogkrémes tubus méreteit itt-ott 3-4 milliméterrel átvariálva elérhető, hogy a már egymillió tubussal így is zsúfolásig pakolt teherhajóba még 6-8 tubust bepréseljenek szállításkor, akkor holnap az egész gyártósort át fogják építeni azért, hogy ennek a plusz 6-8 tubusnak az eladásából származó extra tizenhét cent profit ne vesszen el, illetve ne csússzon át a következő szállítmányra, ennyivel is több előnyt kicsikarva a riválisokkal szemben.
És a futballklubok leghatalmasabbjainak esetében nem 17 cent profit elmaradásáról van szó.
A legóvatosabb becslések szerint is a Szuperligában való puszta indulással is jó háromszorosát teheti majd zsebre egy-egy klub annak az összegnek, amit jelenleg egy BL-döntőig való menetelés jelent. A tervezett liga elnöksége ugyanis (Perezzel és Agnellivel az élen) ekkora összeggel óhajtja honorálni a frissen belépő permanens tagokat egyesével. És hogy mégis honnan lenne erre pénz? Már ez is körvonalazódik: a JP Morgan bank például örömmel hitelezne még ilyen felfoghatatlan mértékű pénzszórást is, bőséges fedezetnek tekintve ezt az újonnan beindítani kívánt sorozatot, és a benne rejlő bevételi potenciált.
Plusz 200 milliós mágnes ez, ami a gravitációnál is komolyabb erővel vonz.
Az egyeztetések során elsősorban a Barcelona és a Real Madrid vezetése kapcsolt a legnagyobb hangerőre, és váltak a sorozat legelkötelezettebb támogatóivá, ez sem véletlen. A Barcelona a pénzügyi riportok szerint már a saját biztonságát veszélyeztető mértékű adósságot görget maga előtt, ez összegben kifejezve 1,173 milliárd (!!!) Eurót tesz ki. Sejthető hát, hogy a Barcelonának a saját krízisében életmentőnek számítana minden szezonban a Szuperligában való indulásért kapott alamizsna, amivel a hitelezők számára is elfogadható jövőképet lehetne festeni a klub pénzügyeit illetően.
A Real Madrid pedig épp a klub történetének legnagyobb beruházása előtt áll: már egy korábbi bejegyzésben ismertettem, hogy a jelenkorban egy valódi mammutklubnál elengedhetetlen a saját tulajdonban lévő stadion modernizálása a meccsnapi bevétel maximalizálásának érdekében. A Madrid már aláírta a stadionátalakítás beruházásához szükséges 800 millió Eurós kölcsön részleteit a hitelező bankokkal, és ugyan gyanúsan kedvező hiteleket kaptak (állami hátszélre gyanakszunk), a 30 éves futamidő pedig még barátok közt is nevetséges, de akkor is: 800 millióról kell majd lemondaniuk ennyi idő alatt – viszont mindezt néhány Szuperliga-indulással el tudnák intézni. Arról nem is beszélve, hogy a piaci jóslatok szerint egy zárt Szuperligához való csatlakozás azonnal ugrásszerűen megdobná minden résztvevő klub piaci értékét, ami egy esetleges eladásnál jönne jól a tulajdonosoknak – már ha épp kedvük tartja megválni a vállalkozásuktól.
A Barcelona és a Madrid példája csak a legextrémebb a 12, jelenleg “alapítónak” nevezett klub közül, de a mérhetetlen haszon bezsebelése a legérthetőbb minden indok közül. Nincs olyan klub, amelyik erre ne akarna igent mondani, pláne ebben a vészterhes, pandémiás időszakban. Némi adalék ehhez: a Bajnokok Ligája tévés nézettségének hároméves ciklusait vizsgálva zuhanó tendencia rajzolódik ki: a 18/19-es szezont megelőző 3 éves ciklus átlagnézőszáma 2 milliárdos volt, míg maga a 18/19-es szezon csupán 1,3 milliárdos össznézőszámot hozott. A bevétel ezzel megegyezően lezuhant, és erre csak rátett egy lapáttal az egy évvel későbbi vírushelyzet (mivel a nyolc között már csak egy meccset rendeztek a továbbjutás eldöntésére kettő helyett). A nagykutyák azon az állásponton vannak tehát, hogy a tévés jogokat hatékonyabban is lehetne értékesíteni, nagyobb nézőszámot és nagyobb bevételt generálva, azaz ezt sem szabad az UEFA-ra bízni, mert szemmel láthatóan elbénázzák. Még további olaj a tűzre, hogy a mammutklubok képviseletei előtt van élő példa jócskán: az USA-ban az NBA, az NFL és az MLB sorozatai az éves bevételt vizsgálva is mind lepipálja a Bajnokok Ligáját, mindegyik sorozat minimum a háromszorosát termeli ki Európa top klubsorozatának.
(És mégújabb edit: Most látom, hogy vasárnap Andrea Agnelli lemondott az UEFA végrehajtó bizottságának tagságáról, illetve az ECA-elnöki posztjáról is, úgy néz ki már nem szükséges a továbbiakban a jelenléte ezekben a szervezetekben, azaz nem kíván az ECA és az UEFA egyezkedéseiben részt venni és érdekeket képviselni – talán valahol máshol lesz erre szükség. Az ECA egyébként pénteken határozott végre arról, hogy támogatja az UEFA 2024/25-től tervezett lebonyolítási rendszerét, Agnelli pedig nem óhajt ehhez asszisztálni – az ő érdekei talán már nem érik be ezzel az áthidaló megoldással. Agnellit ezzel tulajdonképpen árulónak bélyegezte a másik oldal, aki felrúgta azt a hallgatólagos megállapodást az UEFA elnökével, hogy nem lép fel tettlegesen a nagykutyák élén, cserébe a BL lebonyolítása a mammutklubok szájíze szerint alakulhat).
A kezdeményezéshez egyébként nem csatlakozott például a Bayern és a PSG sem, utóbbit vizsgálva pedig furcsa lehet a döntés: miért pont az olajmilliárdosok akarnának kimaradni ebből a körhintából? A válasz pedig alighanem ott bújik meg, ahol az olaj a föld alatt: a PSG tulajdonosa, Nasser Al-Khelaifi birtokolja még a PSG-n felül a beIN Media csoportot, ami szintén a BL közvetítési jogait tartja magánál, az ebből bedőlő pénz pedig vélhetően meghaladja azt, amit a PSG termel a francia bajnokság szereplőjeként. Khelaifi úr a kisebb klubok iránt érzett szolidaritással magyarázta ezt a lépést, illetve azzal, hogy az európai labdarúgás nem lehet csak és kizárólag az elité.
Ja.
Ezután folytassuk a boncolgatást talán magával az UEFA-val.
Szegény Európai Labdarúgó-szövetség nincs könnyű helyzetben. Mint a nevükből is kiderül: egész Európa labdarúgásának képviseletét és kormányzói testületének feladatait látja el (avagy kellene ellátnia), nem csak a szemünk előtt zajló felnőtt férfi profi labdarúgást, hanem fiatalokat, időseket, nőket, mozgássérülteket (és más egyéb fogyatékkal élőket) is ideértve, nem csak nagypályán, hanem futsalban és strandfociban egyaránt. Egyszerre kéne a profi labdarúgás szekerét olyan irányba terelnie, hogy a legnagyobbaktól a legkisebbekig bezárólag mindenki jóllakjon, és még a tömegsportra és a rekreációs tevékenységekre is maradjon forrás és energia (legalábbis ez szokott lenni a működésük fő céljának “magasztos” magyarázata: a “sport széles körben történő terjesztése és népszerűsítése, a néptömegek testi és lelki karbantartásában nyújtott segítség”. A mérhetetlen profit hajszolása ugyebár csak másodlagos).
A főbb probléma ott gyökerezik, hogy a mammutklubok érdekei a legritkább esetben egyeznek meg a kisebb klubokéval, így sosem lehet mindenki száját betömni, valahányszor döntéshelyzetbe kerül az UEFA. Hogy ilyenkor kiknek az érdekeit lesik jobban, azt is könnyű kisakkozni: az Európai Labdarúgó-szövetség legfontosabb és legnagyobb bevételi forrása a Bajnokok Ligája éves megrendezése. A tetemes közvetítési szerződésekből befolyó pénznek pedig döntő többségét az óriások termelik a részvételükkel és a jelenlétükkel, mivel ők rendelkeznek világszerte kiterjedt brandekkel, őket követik fizető nézők százmilliói a Távol-Keleten, a Közel-Keleten, az USA-ban, egyszóval az egész földkerekségen. Az óriásklubok ezt használják saját fegyverükként a Bajnokok Ligája lebonyolításáról és szervezéséről (és a befolyó milliárdok elosztásáról) szóló egyezkedésekben már hosszú évtizedek óta, az UEFA pedig minden alkalommal kénytelen volt meghátrálni előttük, kínosan ügyelve arra, hogy legalább az esélyegyenlőség látszatát fenntartsák valahogy. Az UEFA foggal-körömmel ragaszkodik a nagyágyúk BL-ben való szerepléséhez, mivel az ő indulásuk számukra is kulcsfontosságú: ha egy Manchester United, egy Arsenal, egy Dortmund, vagy AC Milan már a csoportkör előtt elhasal a sorozat selejtezőiben, vagy akár nem is végez indulásra jogosító helyen a bajnokságok végén, akkor bizony komoly Eurómilliókban mérhető a profitkiesés az elmaradó érdeklődés miatt, mivel a kisebb klubokat követők száma is értelemszerűen kevesebb, és a semleges nézők számára is jóval kevesebb vonzerővel bírnak. Egy (teszem azt) Malmö-Ludogorec mérkőzésnek mindig kevesebb nézője és érdeklődője lesz, mint egy Bayern-Real Madrid találkozónak, rendezzék bármilyen sorozat keretei közt, bármilyen napszakban, tartsuk is bármennyire sajnálatosnak ezt a folyamatot. Jegyezzük meg azért: egy csoportkörben rendezett Malmö-Ludogorec is tudja fosni a pénzt, csak nem annyit, mint a Real-Bayern. Márpedig abban a korban élünk, ahol 17 centért mindenki még a saját anyját is, tudjátok. Érdeke hát az UEFA-nak, hogy a mammutklubok a saját rendezésű sorozatában minél többen legyenek jelen, és minél többet játsszanak, mielőtt búcsúzniuk kéne. Faramuci a helyzet: könnyen belátható, hogy az UEFA nagyon komoly pénzhegytől esne el az óriások elszakadásával, és a kisebb klubok sem járnának jól vele. A másodvonalas egyesületek (mondjuk az éves bevételi toplisták 30.-tól 60. helyezettig) egymás közt játszva töredékét sem termelnék meg a jelenlegi BL tévés közvetítésekből származó bevételének, így az elosztásnál is kevesebb összeg kerülne felszeletelésre, amiből számukra is kevesebb jutna. Az UEFA hátrált, amíg hátrálhatott, az óriásklubok felé való hajlásukat pedig jól példázza a sorozat 1955-ös indulása óta beiktatott változások egész sora (nevezetesen a “csoportkör” intézménye a “csak kiesés” helyett, a létszám folyamatos növelése, a “csak bajnokok” indulása helyett a “másodikok, harmadikok és akár negyedikeké” is, a bevétel elosztása “szereplés-alapon” helyett “koefficiens-alapon”, és így tovább).
Az UEFA a mammutklubok éhségére a 36 csapatos lebonyolítással akart válaszolni, legalábbis ez volt a terv, ez volt a legtöbb, amit az UEFA tehetett. A Szuperliga-hír dörrenésére azonban már csak fenyegetőzéssel tudtak reagálni, nem maradt más eszköz a tarsolyukban, arra számítottak valószínűleg, hogy legalább még néhány évig elodázhatják a Szuperliga szervezését a tervezettel.
A szövetség az elszakadó klubok mindenféle UEFA által lebonyolított sorozatból való kizárását tudja egyelőre csak lobogtatni (mintha ennek lenne bármiféle visszatartó ereje, nem tudom melyik résztvevőnek támadna kedve indulni a BL-ben vagy az EL-ben egy már működő és pénzt fosó Szuperliga mellett), valamint a szakadár klubok játékosainak kizárását tudja kilátásba helyezni a saját rendezésű nemzetközi tornákról (Nemzetek Ligája, avagy az Európa-Bajnokság).
Elég durván hangzik, és ez is csak elmélkedés, de véleményem szerint ezzel is magát lőné tökön az UEFA: jól megnézhetnék annak az EB-nek a bevételi statisztikáit, amit mondjuk Gareth Bale-ek, Cristiano Ronaldók, Harry Kane-ek, vagy Robert Lewandowskik nélkül rendeznének meg.
Ezek után folytassuk tovább a fejtegetést az egyes nemzetek labdarúgó szövetségeivel, illetve a bajnokságaiknak képviseletével.
Mikor robbant a Szuperliga-hír, a Premier League, az FA, a Spanyol labdarúgó-szövetség, a La Liga, az Olasz labdarúgó-szövetség, a Serie A (magyarul mindenki, aki él és mozog) szintén azonnal ellentámadásba ment át: az elszakadni óhajtó klubokat a saját bajnokságaikból való kizárással, esetleg súlyos pontlevonásokkal fontolgatják büntetni. A Premier League vezetése a szabályok értelmében külön engedélyhez köti a klubok bármiféle sorozathoz való csatlakozását (amit nyilván nem adnának meg). Ennek is érthetőek az okai: a nemzetek szövetségei komolyan megsínylenék a minden korábbinál jobban megsűrűsödő meccsnaptárt, az Angol szövetség például jogosan retteg attól, hogy a Ligakupa, vagy akár az FA-kupa integritása is veszélybe kerülhet, mivel a direkt ezeknek a sorozatoknak fenntartott januári hónapba is csúsznának be nemzetközi kupaküzdelmek. A Premier League többi csapata is okkal tart ettől a húzástól, mivel a Premier League a világ legtöbb bevételét termelő bajnoksága jelenleg, de drasztikusan visszaesnének a tévés közvetítésekből származó bevételek a United, a City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham és a Liverpool nélkül. (A Champoban, illetve még lejjebb sínylődő csapatokat már nem is említem, ők ugyan részesülnek némi “fentről lecsorgó pénzből”, ez a parachute payment és a solidarity payment intézménye, talán egyszer szánunk ezeknek is egy bejegyzést. Lényegében a Premier League a bevételeinek egy bizonyos százalékát szétosztja az alacsonyabb osztályok között, amik tovább osztják ezt a klubok felé. A bevételek csökkenésével értelemszerűen ez az összeg is összezsugorodna). Arról nem is beszélve, hogy egy esetlegesen megszűnő Ligakupával és egy adott esetben lecsupaszított FA-kupával még kevesebb lehetőségük maradna bevételszerzésre.
Továbbá említsük meg a fenti országok kormányzatát is (mert bizony ők is részesei, illetve elszenvedői ennek az aktusnak).
A tavalyi lockdown alatt, mikor meccseket sem rendeztek, írtam egy bejegyzést, ahol kibontottam, hogy miért jelent problémát például a brit kormánynak a lezárás miatti bevételkiesés. A Premier League ugyanis akkora bevételt termelő gépezet, hogy az abból levont adókból a kormánynak nagyobb a bevétele, mint például a bányászatból, vagy a mezőgazdaságból. A Premier League minél nagyobb volumenben futtatása nemzetgazdasági érdek, és ugyanígy van ezzel a spanyol, az olasz, a német, és az összes többi állam is. Ha a Premier League-ből egyszercsak kiköszönne a top 6 klub (akár azért, mert az FA kizárja őket onnan, akár azért, mert nem óhajtanak többé részt venni a bajnokságban), akkor a jelentősen lecsökkenő bevételekből jelentősen kevesebb adót lehet majd levonni.
Boris Johnson, a brit miniszterelnök már ki is twittelte, hogyaszondja:
(ha esetleg eltűnne a tweet, akkor a futballra nézve nagyon károsnak tartja a Szuperliga ötletét, és támogatja a vezető szervezeteket). Matekzseninek sem kell lenni hozzá, hogy sejtsük: a brit államgazdaságot is félti. Nem alapjaiban remegne meg az államkincstár, de egyszerűen olyan mértékű pénzhalomról beszélünk, hogy még a költségvetés is jócskán megérezné a top 6 klub lelépését.
És ha még nem volt elég, akkor folytassuk a nemzeti bajnokságok (és ez UEFA sorozatainak) közvetítési jogaival jelenleg kereskedő szervezeteket.
Ismét a briteket vizsgálva: a Bajnokok Ligája közvetítésének kizárólagos jogosultja (illetve a PL közvetítésekből első körben mazsolázó sugárzója) a BT Sports, ami a két sorozatot összeadva összesen évi 1,2 milliárd fontot fizet ezért. A bevételei pedig ennek sokszorosát teszik ki: 11,6 milliárd fontot kaszálnak évente a sorozatok közvetítésén (nyilván ebbe az összes többi sportág sugárzása is beletartozik, de az ír rögbiligának, meg a Coppa Italiának a jogainak a megszerzése töredéke csak a PL+BL kombónak, így az onnan származó bevételek is).
A sztorit kicsit árnyalja, hogy a BT Sports a Premier League közvetítésének nem kizárólagos jogosultja a szigeteken, ott osztozik ezen a Sky-jal és az ITV-vel, akikkel kénytelenek voltak egy tulajdonképpeni aukció keretén belül egyre feljebb és feljebb srófolni a jogokért kifizetett árat, de ez talán mellékes is számunkra.
A jogok jelenlegi birtokosai szintén bizonytalanságban vannak: egy “tophattalanított” ligát átkozottul nehéz lesz eztán eladni, a meccsek előtti/közbeni/utáni reklámszpotokat értékesíteni, szponzorokat szerezni kész rémálom lesz, a nézők vélhetően nem lesznek hajlandóak ingüket-gatyájukat kifizetni egy Premier League mérkőzésért hétvégente, márpedig a BT Sports jelenleg ennek a csomagnak a közvetítésére és tálalására van berendezkedve. Mindennek tetejében pedig a kilátásba helyezett Szuperliga közvetítésének jogaiért olyan tülekedés lesz, amekkorát még nem látott az európai piac: olyan összegekről szóló ajánlatokat kell majd tennie érte a társaságoknak, amekkorákat talán meg sem tudnának jelenleg mozgatni évente.
Bármilyen tévétársaság (sporttévé természetesen) egyetlen célja, hogy minél több és minél színvonalasabb meccset sugározhasson minél olcsóbban, illetve hogy minél több pénzt szedhessen be ezért, lehetőleg minél kisebb konkurrenciával. Számukra ennek az ideális szituációnak pont az ellenkezője fog fennállni: óriási konkurrenciával kell számolni majd, a közvetítés jogainak díja egy akkora szám lesz, hogy kétsoros kijelzővel ellátott számológép is kevés lesz a megjelenítéséhez, a közvetítésért beszedhető pénz pedig bizonytalan: ki tudja hogyan fog reagálni a nézőpiac, és vajon fog-e annyi pénzt kiadni a kedves néző egyetlen találkozó megtekintéséért, mint amennyiért a tévétársaságnak megérné. Nyilván senki nem fog a tévétársaságokért könnyeket ejteni, de mindenképp meg kellett említsem őket is.
Aprócska kis ráadás a végére: a tévétársaságok már a tavalyi lockdown alatt is fontolgatták egy klubok felé benyújtott kompenzáció lehetőségét, mivel az elmaradt meccseket ők sem tudták volna értékesíteni, holott szerződéseik voltak rá. A Szuperliga hírére pedig vélhetően készek lennének ezt valóban benyújtani, ugyanis ők egy olyan bajnokság közvetítésére vásároltak jogokat, ahol például jelentős, játékot, intenzitást és élvezhetőséget befolyásoló tényező a BL indulás. A Szuperliga ezt alighanem kivenné a seggük alól.
És végül, a legfontosabb tényezők közt utolsó sorban itt vagyunk mi, futballszerető nézők, akár van kedvenc csapatunk, akár nincs.
Mindenkinek más lesz az álláspontja, én nem is akarom befolyásolni senkiét, talán csak arra buzdítani titeket, hogy osszátok meg mit gondoltok erről, féltek-e, bizakodtok-e, jó lesz-e ez így, avagy nem.
Én speciel tartok tőle, hogy ha ez a gépezet végül megtestesül (erre mérget vennék, hogy meg fog történni, csak az időpont kérdéses), akkor villámgyorsan egy USA-stílusú sorozat bontakozna ki, ahol egyetlen ligán belül összpontosulna a gazdasági erő, a tehetségek túlnyomó többsége, míg a kontinens többi részén ez a játék a legmagasabb szinten nem lenne több tömegsportnál.
Az Európa legnagyobb bevételeit generáló klubjai, és az alattuk kullogó “maradék” között már akkorára nyílt az olló, hogy ezt többet sosem lehet összezárni, és ezzel az aktussal tulajdonképpen végérvényesen konzerválódna a helyzet. Számomra már most is ijesztő azt látni, hogy a Bosman-szabály eldurvulása óta olyan klubok, mint a Porto, az Ajax, vagy a Benfica (patinás klubok BEK/BL győzelmekkel a hátuk mögött) már “kis” klubokként” vannak számon tartva, akiknek az egyetlen járható stratégia a térképen maradáshoz az, hogy tehetségeket igyekeznek felnevelni, akiket majd aztán a nagyobb kutyák tetemes pénzért lerabolnak róluk. Európa labdarúgása 20-24 klubot kivéve már így is kezd egy nagy farmligára hasonlítani, ahol ha feltűnik egy tehetség, akkor az egyetlen kérdés az lesz vele kapcsolatban, hogy végül a Madridban, a Bayernben, a Barcelonában, vagy a Cityben köt majd ki. Valahol kicsit sajnálom azt is, hogy a másik kedvenc sportom, a jégkorong már berendezkedett erre a működésre: az NHL gátlástalanul tudja leszívni mindenhonnan a világ legnagyobb tehetségeit, filléres kompenzációkért cserébe (akár a saját képzésüknek a termékei, akár nem, márpedig a saját képzés és saját nevelés érték kéne, hogy legyen). Hogy miféle motivációja lenne egy Szuperligába rendesen, évtizedes viszonylatban beágyazott klubnak arra, hogy akadémiákat tartson fenn, és tehetségeket gondozzon és neveljen, mikor a bevételeikhez képest filléres összegekből megvehet bármikor bárkit a “farmligákból”, azt nem tudom – de vélhetően nem sok. Aki például azért tartja többnek és jobbnak a Manchester United klubját, mint a többit, mert tradícionálisan törődik a fiatalok nevelésével, és számtalan legendát adott már az akadémia a klubnak és a válogatottnak egyaránt, akik adott esetben egész pályafutásukat a klubnál töltik le, azok lehet, hogy látják majd azt is, ahogy ez szép lassan leépül.
Ezeken felül az is kérdés, hogy a saját gyomrom meddig bírná a minden héten özönlő szuperrangadók sorozatát, és mikor válna borzasztóan unalmassá az a dömping, ami fossa a fentebb nevezett klubok összecsapásait. Meg tudom érteni azt az álláspontot is, amelyik a legkompetitívebb, legintenzívebb és legjobb játékot akarja nézni hétről hétre, és ha ezt a szuperrangadók dömpingje tudja csak biztosítani, akkor felőle történjen így. A Lyonok, az Olimpiakoszok, a HJK-k (és adott esetben a Fradik, vagy a Debrecenek) részvételét (avagy magát a változatosságot) sokan nem tekintik értéknek, én személy szerint annak tartom, sajnálnám is, ha elveszne, de meg tudom érteni azt is, akinek ez kevésbé számít. Ezt is talán csak a futball szívemhez közelebbi mivolta mondatja velem, harmadik számú kedvenc sportágam például, az asztalitenisz esetén nem érzem ugyanezt: ott gond és szívfájdalom nélkül el tudok nézni egy halom kínait, ahogy egymást püfölik lilára, miközben az európaiak labdába sem rúgnak mellettük (még a japánok se), holott speciel Svédországnak, vagy éppen Magyarországnak komoly hagyományai vannak abban a játékban is (csak mi már hosszú és áldásos munkával leépítettük a pingpongot is idehaza, akárcsak a futballt).
Ha nekem kéne döntenem a Szuperliga létrejöttéről, avagy megakadályozásáról, akkor óriási szarban lenne velem a futballvilág, mivel a sok “de kár lenne érte”-dolog ellenére magam sem tudok róla dönteni.
A profitot maximalizálni igyekvő céges működést látom csak, ami ennek az egésznek katalizátora, a fiatalos forradalmi hév azonban már kezd kiveszni így 30 felett belőlem: nem értek vele egyet ugyan, de már csak nyugtázni tudom, hogy a világ így működik, ha a fejemre állok, akkor is.
A gazdagabb örökké sérelmezni fogja azt, hogy ha csak 17 cent profitot is kisajtolhatna még egy üzletből, de nem tudja, mert más érdekeket tartanak fontosabbnak a sajátjánál (adott esetben a szegényebbekét). A követelés is érthető: azt a maradék 17 centet is a nagykutyák termelik meg a szereplésükkel, a máshová történő elosztása pedig sosem lesz elfogadható számukra.
Ez a piac erkölcse és igazsága: a nagyoknak legyen már szabad egymás közt megtermelni az őket megillető bevételt, amit egymás közt oszthatnak szét, a kisebbek pedig hozzák csak össze a saját szereplésükkel az őket megillető profitot, és azt osszák szét egymást közt. Egyetlen Real Madrid sem fogja ölbetett kézzel nézni, hogy az általa megtermelt bevételen hízzon egy kicsit nagyobbra valamelyik riválisa.
Az ember erkölcse és igazsága azonban nem feltétlen egyezik ezzel.
Ti hogy döntenétek?