One team, two cups

A Spurs elleni hazai (nem éppen megérdemelt) vereség óta nem igazán jelentkeztünk, és ennek csak egyik oka lustaságunk. Az az igazság, hogy a csapathoz hasonlóan mi is kezdünk elfáradni az ünnepek előtti-utáni hajtásban, pedig a heti két (három) meccses programnak még koránt sincs vége. Szerdán ugye bajnoki meccset játszott a csapat, kedden meg már a Ligakupa elődöntőjében izgulhatunk, a hétvégén pedig a PL csapatainak számára is elindult az FA Kupa. Hogy miért kell vasárnap játszanunk, mikor a szombaton pályára lépő csapatoknak semmi dolguk hétközben, arról fogalmunk sincsen, mindenesetre az egy nap pihivel teljesítendő kupadupla újabb nehéz feladat elé állítja Moyes-t és stábját. Hogy sikerül-e szűk egy hét alatt tönkrevágnunk az egész szezonunkat á lá Arsenal, arról többet megtudunk majd ma este, a Swansea elleni meccs után.Moyes és Laudrup

Nem tudom ti hogy vagytok vele, én január elsején mondtam le végérvényesen a bajnoki címről. Optimizmusom ugyan határtalan, de mostanában csak azt ismételgetem magamban, hogy a BL-hely meglesz, néha ugyan belegondolva abba is, milyen lenne egy szezon európai kupa nélkül. Minden előttünk álló csapat nyert, mi meg kiszoptunk a négy helyzetéből kettőt kíméletlenül beverő Tottenham ellen otthon. Az ellen a Tottenham ellen, akiknél a fél keret sérült, taktikailag önmagát hozta nehéz helyzetbe Sherwood a 4-4-2-vel, és balhátvédjük a teljesen fogalmatlan Danny Rose volt az Old Traffordon. Mégis, mint ahogyan idén már megszokhattuk, ha egy nem teljesen reménytelen ellenfél érkezik Manchesterbe, akkor nagy eséllyel elviszik mindhárom pontot. Ma délután pontokat ugyan nem osztanak, csak továbbjutást (vagy újrajátszást, az nagyon nem kéne), mégsem teljesen esélytelen Laudrup csapata, vagy legalábbis ugyanannyi sanszuk van nyerni mint anno a West Bromnak volt.moyes vs spurs

Pedig elvileg minden jel arra utal, hogy sima hazai győzelemnek örülhetünk. A Swansea még sosem nyert az Old Traffordon, Moyes első bajnokiján sima győzelmet arattunk ellenük, és új managerünk elég jól teljesít a kupákban. Ráadásul a kapus Vorm, a passzkirály Britton, a Dyer – Hernandez szélsőpáros és a franchise player Michu sem bevethető náluk, ami bizakodásra adhat okot. Na de. Nálunk nincs Rooney, mint ahogyan van Persie sem bevethető, és meglepődnénk azon, ha a kezdőben találnánk a hetek óta nem látott Rafael-Jones-Nani-Fellaini négyes valamelyikét. Ráadásul a mostanában jó formát mutató Ashley Young sem játszhat, mivel a nemvolttizenegyes szituációban Lloris nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott a vállára „műeső” szélsőnknek.Hugo Lloris Ashley Young

Ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy a meccs után 48 órával már Sunderlandben kell pályára lépnie a csapatnak a nyilván alaposan feltüzelt hazaiak ellen, még bonyolultabb a képlet. A keretet addig forgasd, amíg azt nem látod: hopp – mondanánk ha még Fergie ülne a kispadon, és nem is aggódnánk a meccsdömping miatt, de hogy Moyes fejében most melyik kupa élvez elsőséget, azt megtippelni sem tudjuk. 10 éve nem nyertük meg az FA Kupát, a Ligakupában viszont már elődöntőig jutottunk, három nap alatt meg nem játszhat kétszer ugyanaz a 11 ember. Mindenkire szükség van tehát, még Lindegaardra is, de valószínűleg ismét de Gea kap szerepet a kapuban, előtte más opció híján Smalling lehet a jobbhátvédünk, középen a problémamegoldó Evans gondoskodhat arról, hogy ne legyen semmilyen Bony-ügy, mellette Ferdinand jelenlétére számítunk, aki májusban győztes gólt szerzett a Swansea ellen (balhátvéd természetesen Evra). Előttük a visszatérése óta nem túl meggyőző Carrick párja az örökifjú Giggs lehet. Szélsők terén sem túl nagy a választék, jobb oldalon Valencia próbálkozhat azzal, hogy végre gólpasszá nemesül egy beadása, a másik szélen meg Januzaj élvezheti első kupameccsét. Welbeck talán az egyetlen jó formában lévő játékosunk, mögötte Rooney kiesésével megnyílt az út Kagava előtt, hogy végre csináljon valami értelmeset is a szezonban. Kedden meg jöhetnek Büttnerék, Zahával, Andersonnal és Hernandezzel, hogy aztán szombaton, nem egészen egy héttel ismét hazai pályán fogadjuk a Swansea-t, akik majd megpróbálják megbosszulni a kupakiesésüket.