Manchesteri triplázás

Bármennyire is csábítóan hangzik, mai posztunkban nem a 99-es sikerek felett fogunk nosztalgiázni, sokkal inkább a holnapi manchesteri derbire igyekszünk hangolódni. Hogy jön ide akkor a triplázás? Nagyon egyszerű: a United két döntetlent, a City pedig két vereséget követően lép majd pályára a Etihadban, mi pedig bármelyik széria folytatását szívesen megnéznénk vasárnap délután. A legjobban persze az utóbbiét.

supersunday

Az egészben az a legszebb, hogy az elmúlt másfél esztendő formáját tekintve most lesz talán a legnagyobb esélyünk legyőzni a bugyikékeket. Na nem mintha különösebben szárnyalnánk, de amíg mi már 4 meccse veretlenek vagyunk, nekik pont ennyit kell visszalépdelniük az utolsó győzelem megtalálásához. Ráadásul nem is rangadókon bukdácsolnak mostanában: először Moszkvában hagytak ott két pontot, majd jött a West Ham elleni bukó, ahol meglepően simán kaptak ki a londoniak otthonában, és ha ez nem lenne elég, a hét közben az éppen feltámadóban lévő Newcastle is könnyedén elrakta őket a ligakupában – mindezt úgy, hogy a szarkák tartalékosabb csapattal álltak fel, mint a City, melyben ott volt Dzeko, Touré és Silva is.

Eközben nekünk volt egy – a meccs alakulásának tükrében – győzelemmel felérő döntetlenünk a Chelsea ellen, melynek ünneplése kívülről persze szánalmasnak tűnhet egy United-szintű gárdától (értsük azt bármilyen értelemben is), lélektanilag azonban rengeteget jelenthetett az a hosszabbításban szerzett van Persie gól. Nem is feltétlenül a Fergie-time miatt – Sir Alex csapatából a rengeteg távozó miatt sajnos nem sok maradt már mára. Sokkal inkább azért, mert a kékek ellen látszott, mennyire ki voltak már éhezve a srácok egy kiélezett meccsre, és az összképet tekintve nem is vallottak szégyent. Ebből is látszik, hogy a laza terhelés, illetve a gyakori kihívás hiánya elkényelmesedésben is manifesztálódhat – hiába tűnt ideálisnak a gyengusz sorsolás, most látszott csak igazán, hogy milyen, ha feltüzelve látjuk a srácokat.

Az említett elkényelmesedés talán mégis jobban illik most a City-re, akik nem kizárt, hogy Pellegrini “második szezon szindrómáját” szenvedik éppen – Agüerón kívül egyelőre senki sem fut nagy szezont, és tavalyi legjobbjuk, Yaya Touré is csak árnyéka önmagának. Ettől függetlenül kár lenne magunkat elbízni – már csak azért is, mert mostanában nem nyerni járunk az Etihadba, hiszen ez elmúlt 5 évben csak kétszer sikerült ezt véghez vinnünk. Legutóbb valahogy így, természetesen egy hosszabbításban szerzett góllal.

Volna tehát mit törleszteni, hiszen a (kinek miért) emlékezetes 1-6 óta nem különösebben fényes 2-0-5-ös statunk van a szomszédék ellen, amin mindenképpen jó lenne javítani valamelyest. Hogy ez sikerülhessen, ahhoz első körben szükségünk lenne végre egy jó csatárteljesítményre, van Persie ugyanis a Chelsea ellen is sokadik helyzetét tudta csak belőni, Falcao pedig továbbra is sérült, így rá holnap sem számíthatunk majd. Ott van persze Rooney, aki végre visszatérhet, és jól tudjuk, hogy igencsak érzi a kaput a City ellen, de neki egyrészt az előkészítésben kellene majd jeleskednie, másrészt pedig nem arról híres, hogy olyan hamar belerázódik egy kihagyást követően.

A középpálya ellenben egyre inkább kezd összeállni, köszönhető leginkább Blind hiánypótló szerepének és Fellaini fejfeltámadásának. Már csak az ideális formációt kellene megtalálni, az ugyanis látszik, hogy LVG számolna Januzajjal, Di Maria képességei azonban elvesznek a szélen – talán az ehhez hasonló rangadók azok, ahol hatékonyabbnak bizonyulhat a mostanság próbálgatott 4-2-3-1, csak eddig úgy tűnik, hogy mindezt épp az egyik legjobbunk sínyli meg.

Kevésbé fogunk ez utóbbin aggodalmaskodni persze akkor, ha végre összeáll majd valami védelemszerűség is De Gea előtt. Leginkább középen, a Rafael-Shaw páros ugyanis szép lassan kezd a helyére rázódni: előbbinek volt néhány igen jó meccse, legutóbb pedig lehozott egy sárgával egy komplett rangadót, utóbbi pedig javuló tendenciát mutat, amire valljuk be, szüksége is volt. Belül azonban Rojo eddig inkább csalódás, mint megváltás, folyamatosan változó párjáról nem is beszélve, hiszen hiába nyújtott mellette Smalling egészen jó teljesítményt a legutóbb, egyelőre senki sem tudja stabilizálni magát a védelem közepén, ami a szezon második negyedébe lépve minimum aggasztó.

“Oké-oké, de most akkor nyerünk, vagy mi lesz?” Ha tudnánk, akkor nyilván nem szövegelnénk annyit. És bár ezúttal közel sem lesz annyira kiélezett a küzdelem a két csapat között, mint amikor a bajnoki cím két legfőbb esélyeséről beszélhettünk, az ingadozó formák miatt a végkimenetel éppen olyan kiszámíthatatlannak mondható, mint a Fergie-Mancini csaták idején. Még akkor is, ha a szomszédban minden bizonnyal nem így gondolják ezt…