Sit down Mourinho!

van gaal okéAz Old Trafford egyik kedvenc szurkolói nótája általában akkor hangzik fel, ha a portugál pojáca aktuális csapatával a stadionba látogat. Mourinho most a kilencvenikszedik percig nyeregben érezhette magát (vajon most miért nem ment a lefújás előtt kezet fogni a másik stábbal?), a United viszont a legszebb fergusoni hagyományokat követve a legvégén egyenlített. Ülj le, José, itt az egy pont, úgyis ezért jöttél. Mi is örülünk a saját egy pontunknak, talán jobban is mint kéne, na de a hosszabbításban a Stretford End előtt kiegyenlíteni akkor is katarzis, ha mondjuk az MK Dons Ipswich az ellenfél. Szóval örülünk hogy végre van minek örülnünk és nem vert meg az első komolyabb ellenfél, de mint az a kiosztott pontszámokból (vagy a tabellán) látszik, nem vagyunk maradéktalanul elégedettek. Osztályzás ON.

De Gea – 7

Az Everton elleni parádé jót tehetett spanyol kapusunk lelkivilágának, hiszen mostanában azt csinálja amihez a legjobban ért. Vagyis véd. Lapost lövést lábbal, magas lövést vetődve, egy-az-egyben szitut pedig a hosszú felsőt bemutatva a rövid alsóból kiszedve. Kár, hogy a bravúrt követő szögletből kaptuk a gólt, mert David megérdemelt volna egy clean sheetet, Drogba fejesénél pedig nem neki, hanem a vonalon álló van Persie-nek kellett volna hárítani. Az első félidőben meglepődve tapasztaltuk, hogy De Gea ezúttal nem úriember, hanem úr volt a saját ötösén – igaz, más sportág a kapu előtti zúzás ha a kapust nem mondjuk Evra védi, hanem Fellaini. Nem rajta múlt.de gea tarkóra tett kézzel

Rafael – 5

Butaság, koncentráció hiánya, túlzott lelkesedés. Általában ezeket szoktuk felróni neki mint hiányosság, és úgy tűnik, nem is nagyon akar megváltozni. Vagy akar, de a már említett túlzott lelkesedés rossz irányba viszi. Most legalább nem állították ki (igaz, a főköcsög Luiz sem cselszkis már), de akadt buta és ráadásul elég korai sárga lapja, meggondolatlan kitámadása és persze pillanatnyi kihagyása is. Utóbbi a legfájóbb, hiszen Drogba ellen fejpárbajt nyerni úgy sem egyszerű, ha nem marad le róla két ütemmel az ember. Vaktöltény.rafael drogba gól

Smalling – 6

Nem telhet el úgy hét, hogy ne sérülne le legalább egy hátvédünk. Most a nem is olyan régen felépült Jones pótlására kellett találnia valakit LvG mesternek, és választása a sérülésből felgyógyuló Smallingra esett, nem pedig valamelyik ígéretes ifjoncunkra. Talán azért, hogy minden meccsünkre más középhátvédeket nevezzen, mindenesetre nem volt rossz választás, hiszen hátvédsorunkból ő nyújtotta a legjobb teljesítményt. Egyszer ugyan gyanús körülmények között tüntette el egy szöglet után Ivanovicot, és ugyan szőrös szívvel lehetett volna erre tizit fújni, de a 90 perc során azért láthattuk a szerb védőt könnyen elesni (Januzaj elnyomta, na persze), ráadásul az eset megítélésében Terry szinkrongyakorlata sem segíthetett. Kemény legény.smalling ivanovic

Rojo – 5 (a mezszáma, a teljesítménye inkább 4)

Vele valahogy úgy vagyok, hogy adok még neki egy kis időt. Egyelőre hajmeresztő amit hátul csinál, cserébe viszont úgy tűnik hogy semmiben sem igazán kiemelkedő, a statisztikák alapján azonban sosem annyira rossz, mint amilyennek meccsnézés közben tűnik. Bántó mértékű egylábassága miatt nem igazán szereti, ha letámadják, és ez passzait is erősen behatárolja. Nagyjából ezeket láthattuk tőle a Chelsea ellen is, szerencsére Smalling párszor kihúzta őt a szarból, de azon már kicsirio sem tudott segíteni, ha Hazard vagy éppen Ivanovic (!) úgy ment el Rojo mellett, mintha szétvarrt hátvédünk ott sem lett volna. Balhátvéd.rojo hazard

Shaw – 6

Evra szelleme dereng fel bal oldalunkon, ha Shaw előretöréseit nézzük, de egyelőre ez gólok, gólpasszok formájában nem mutatkozik meg. Igaz, most védekezésben nem lehetett panasz a világ legdrágább tinédzserére, teljesítményéről sokat elmond, hogy hirtelen be sem ugrik, ki játszott a vendégek jobb oldalán (William?). Januzajjal ketten együtt majdnem 40 évesek, a 40 éves Giggs pedig nyugodtan konstatálhatta, hogy távozása utáni bal oldalunk nem bukott baloldal, hanem ígéretes. Hosszú távú futó.shaw labdával

Blind – 6

Feladata ezúttal jóval védekezőbb volt, mint az utóbbi meccseken, az ellenfél tizenhatosának környékén nem is nagyon bukkant fel. A Carrick-féle láthatatlan ember szerepkörét úgy-ahogy megoldotta, vagyis átvette Fabregas őrzését Fellainitól, ha az éppen előre ment, kilépett a mélységből meginduló Chelsea-játékosokra, viszont emellett már nem maradt energiája a középre kalandozó Hazard-ral való versenyfutásra. Blind nem volt rossz, és továbbra is talán a legfontosabb idei igazolásunk, de az 50 passz és a sok sikertelen szerelési kísérlet miatt ez most csak egy hatos. Belefér.blind rohan hazard után

Fellaini – 7

Már tavaly is azt a közhelyet puffogtattuk, hogy egy gól nagyon jót tenne Fella önbizalmának, és a West Brom elleni találata tényleg felvillanyozta belga óriásunkat. Most is ő bizonyult a legjobb mezőnyjátékosunknak, mindkét kapu előtt kulcsfontosságú mozzanatokat bemutatva. Többször is hátrafutott, majd tisztán szerelt, szögleteinknél jó helyen volt, a szerb gólemmel is eljátszadoztak, és Fabregas is állandóan érezhette nyomasztó jelenlétét. Bravúrosabb dolgokat csinált az ellenfél térfelén is, és itt nem arra a nyomi sarkazós gólszerzési kísérletre gondolunk, hanem pl. erre a passzra, vagy hogy az egyenlítő gólunknál az ő fejesét ütötte éppen van Persie elé Courtois. Big fella.fellaini labdával

Di Maria – 5

Ő viszont óriási csalódás volt, de lehet hogy csak a kezdeti jó formája, esetleg a vételára miatti elvárás túl nagy vele szemben. Az első félidőben jobbszélsőként tolta, majd a másodikban cserélgették egymást Januzajjal, de rekordigazolásunk sajnos nagyon rossz meccset fogott ki. Pár szabálytalanságot ugyan kiharcolt elfutásaival, és végül is róla állították ki Ivanovic sporttársat is (nem jogosan, viszont pár év késéssel), valamint győztes gólunk előtt ő ívelte középre, de a többit inkább felejtsük el, ne számolgassuk elrontott cseleit, céltalan beadásait és önzőségeit, hanem könyveljük el hogy a sok jó után most volt egy gyengébb meccse. Passzolj!di maria ivanovic piros

Mata – 6

Várható volt, hogy volt csapata ellen fel fog pörögni, és hát nem is ártott Matától végre valami ígéretes produkció az elmúlt hetek silány és elkeserítő alibije után. Hogy miért pont őt hozta le Lajos, és miért pont Wilsont küldte a helyére (Csicsó meg kölcsönben a Realnál, eh), azt azért megkérdeznénk a menedzsertől, mert a jó Juan, mint az alábbi kép is mutatja védekezni ugyan nem tud, de végre elkezdte szórni a kulcspasszokat, amiket Robin és DM sajnos jól el is szórakoztak. Javul?mata di maria védekeznek

Januzaj – 5

Ha nem lett volna a tavalyi, minden várakozást felülmúló szezonja, most azt kérdezgetnénk, ki ez a srác és miért játszik a Unitedben. Nothing special, és bár valamivel jobban mozgott, mint a WBA ellen, ráadásul ezúttal úgy döntött hogy néha passzolni is fog a jobb helyzetben lévő társaknak, védekezésben eléggé nulla, és a megtolom-hogy-aztán-felrúgjanak skilljét is kezdik kiismerni mind a sporik, mind az ellenfelek. De hogy ne csak rosszat írjak róla (mert azért akadtak szép megmozdulásai), csupán másodszor kezdett a szezonban, és a Shaw-val alkotott párosa hosszabb távon jövedelmező lehet a csapat számára. Ugye nem Macheda?januzaj fabregas mellett

van Persie – 6

Végigjátszotta a vb-t, minden meccsünkön kezdő, közben a holland válogatottal is selejtezik, Robin teljesítményén meg is látszik, hogy elhasználtabb mint Moyes Story billentyűzetén az F5. Sokan és jogosan anyáztátok őt a kommentekben meccs közben, de végre nem eltűnt a védőkkel való hirig közben, hanem többször is helyzetbe került. Igaz, volt amit elkúrt, elönzőzött vagy az egyébként remekül védő kapusba lőtt, ráadásul Drogba fejesét is kifejelhette volna ha koncentrál, szóval a lefújáshoz közeledve haladt is az ötös alá osztályzat és közfelkiáltással megválasztott bűnbakság felé, na de. 93. perces egyenlítés, csapatkapitányként, a Stretford End előtt, dühből, szétlőve a kaput. Rohadtul kellett, és hát ezért tartjuk. Folytassa, Robin!van persie gól

Wilson – 0

Nem váltotta meg a világot, egy erőtlen fejesen kívül még kétszer ért labdába. Majd.

 

Szolgálati közlemény: a West Brom elleni nyereményjáték győztesei, David17, Csingasz, Rio és Hattori Lazlo, kérem jelentkezzenek a strigo13 kukac gmail pont kom címen, megjelölve egy hármas sorrendet, hogy melyik nyereményt szeretnék (póló, grafika, programfüzet és magazin), mielőtt még megromlik az összes cucc. Ja, vendég22 pedig majdnem nyert, így újra használhatja leánykori nevét.