Bezárnak a kapuk

Nem tudom, ki hogyan van vele, de amennyire kimeríti a játékosokat (és velük együtt a játékvezetőket is) fizikailag a háromnaponta elszabaduló darálás ebben a szezonban, legalább annyira fáraszt le engem is ugyanez, már ami a lelkesedést illeti. Nehéz az igazi elvetemült szurkolói engagement-hez szükséges energiákat ilyen sűrű egymásutánban összpontosítani. A szezon elején még rendesen felcseszett például a Palace ellen odahaza elkövetett cselekmény, de most, pár hónapra rá a zsinórban lejátszott harmadik 0-0 után csak balta arccal nézek magam elé, valódi kiábrándultság nélkül. Olyan szintű apátia köszöntött be nálam, hogy ennek a beharangnak az írását elkezdve konkrétan a Chelsea ellen kezdtem felkészülni, és infot gyűjteni róluk és a játékukról Tuchel alatt, mire feltűnt, hogy azt a meccset már lejátszottuk múlt héten. Úgyhogy a Chelsea helyett mindenki fogadja szeretettel a Manchester City közreműködésével fogant kommentfogót.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mennyi minden változott 10 év alatt

Ma este a United lejátszhatja az elmúlt 12 hónap sorrendben negyedik elődöntőjét is – és ideje lenne végre javítani ezen a meglehetősen csúnya, 0%-os arányon.
És közben máris BRÉKING: lejjebb crpa7 kolléga jelezte, hogy a City eddig szekérderéknyi koronás játékosa mellé a mai nap diagnosztizáltak még 3 újabbat, így lehet, hogy pár órával a kickoff előtt elhalasztják az elődöntőt, bővebbet: https://www.90min.com/posts/manchester-city-confirm-3-new-coronavirus-cases/partners/35396

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csak egy dolog biztos – a tizenegyedik mérföldkő

Ferguson az előző idényben megszokásból vontatta be a vitrinbe a bajnoki trófeát és emellett újabb lehetőséget taposott ki ahhoz, hogy végre ledominálhasson egy BL-döntőt – hogy aztán az élet a futball fejlődésének egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) alapkövét dobja be ellenfélnek. A próbálkozás nem járhatott sikerrel, a keserédes befejezés után pedig saját alapköveink fogyatkoztak meg: Scholes és van der Sar is utoljára zuhanyzott le a Wembley öltözőjében.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

… de hát akkor mit tetszik keresni itt Kohn bácsi?

Még szinte ki sem hűlt annak a csapatbusznak a motortere ami a Molineux stadionból fuvarozta haza a csapatot, Rashfordnak még szinte teljesen friss az ujjlenyomata a telefonja kijelzőjén amivel a „Hónap játékosa”-díját twittelte ki, a felszerelésmenedzser pedig még alig végzett a mosással a Wolves elleni meccs után és máris érkezik a következő erőpróba.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A bugyikék ötven árnyalata

Zsozefin szorongva, mégis várakozással telve várta az estét. Már egy hete másra sem tudott gondolni, mint a fiúval való találkozásra. A Pepével töltött másfél órás légyottok minden alkalommal új, izgató, gyönyörű, mégis gyötrelmes élményekkel kecsegtettek. Pepe a legtöbbször férfias határozottsággal gyűrte le ellenállását, de a sokszor erőszakra, megalázásra hajlamos természete nyugtalanította a lányt. Mégis minden találkozásuk során arra gondolt: ez alkalommal másképp lesz.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

#10 – Az eltékozolt fiú

Június lévén jó szokásunkhoz híven ismét értékeljük a szezon legjobbjait, a vébéig hátralévő szűk két hétben ezúttal is azokat a játékosokra fókuszálunk, akiket kis szerkesztői közösségünk a csapat húzóembereinek tartottak a mögöttünk hagyott idényben. Minden kolléga megírta a saját kis tízes listáját, majd ezeket a virtuális voksokat a rendkívül kifinomult, ún. Bernie-módszerrel (valójában F1 pontszámítás) összesítettük, a szavazatszámlálás után pedig kialakult a szezon végi menetrend. Elsőnek a listára épphogy felkerült, egykori rekordigazolásunk szezonját nézzük meg tüzetesebben, hiszen a 10. helyen Paul Pogba végzett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A számok nem hazudnak

A városi rangadókat általában nagyon várják a szurkolók, ettől a maitól viszont a legtöbbünk alighanem eltekintene. A Unitednek ezen a meccsen csak veszíteni valója van, így felspannoltság helyett inkább aggódással vegyes borzongás járja be testünket szombat késő délutánig. Egy meggyőző győzelemmel akár még életet is lehelhetnénk ebbe az igencsak ellaposodó szezonba, de valamiért nálam nagyobb az a para, hogy megalázó vereséget szenvedünk el a City B-től, és az arcunkba tolják a bajnoki cím ünneplését. Mindezt persze elkerülhetjük egy dögunalmas nullanullával, így bárhogy is alakuljanak a ma esti történések, a manchesteri városi derbit csak erős idegzetű olvasóinknak javasoljuk megtekintésre. Na de nem szeretnénk vészmadárkodni, ezért gyűjtöttünk pár optimista statisztikát, hátha sikerül meggyőznünk magunkat és minden erre hajlamos szurkolótársunkat, mert az mégsem lenne pálya, ha a hétvégénket tönkretenné egy csúnya vereség, nekünk meg a legyőzőink örömittas pofáját kéne nézni utána. Egy kattintás ide a folytatáshoz….