Négy nap alatt már a második derbi

A városi rangadóhoz természetesen méltó beharangozás járna, de az most elmarad, helyette gyorsan összefoglaljuk a tényálladékot.

  • Veretlenségi sorozatunk ellenére továbbra is a 7. helyen állomásozunk (remélhetőleg ideiglenesen)
  • A City alig 25 ponttal van csak lemaradva a pool mögött, ráadásul jelen állás szerint számukra a top4-es helyezés sem szoroz, illetve oszt sokat
  • Valaki, valahol azt ígérte korábban, hogy a derbire már lesz Pogba, de nincs, cserébe Maguire és AWB visszatértek (remélhetőleg legalább 99%-os állapotban)
  • És egy másik friss hír: Matic a jelek szerint aláír még két évre.

A strandkorlátkék szomszédoknak nem létkérdés a győzelem, számunkra sem az (egyelőre), de az utóbbi pár hét pozitív(abb) hangulata és játéka után csalódás lenne a vereség, pláne az Old Traffordon. Döntetlen esetén sem kérnénk egyből a felvételünket az OUTista táborba, de mikor győzzünk, ha nem most?! (Ráadásul ma az is kiderült, hogy egyelőre a Chelsea leolvadásával sem számolhatunk, Lampardéknak sikerül az, ami nekünk nem: beárazni az Evertont.)

A kezdő:

De Gea, Wan-Bissaka, Maguire, Lindelof, Shaw, Williams, Matic, Fred, Fernandes, Martial, James

Glory United, hajrá 5-2-1-2!